A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az ítélőtábla a Dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felperesnek - dr. Bujáky Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen vadkár megfizetése iránt indított perében, a Veszprém Megyei Bíróság
- január
- napján kelt 1.G.40.093/2009/
- számú ítélete ellen a felperesek
- sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán - tárgyaláson kívül meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az I. és II.r. felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek egyetemlegesen 100.000,-(Egyszázezer) Ft másodfokú perköltséget, viseljék továbbá saját másodfokú költségeiket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: Az elsőfokú bíróság az I. és II.r. felperesek keresetét elutasította és egyetemlegesen kötelezte a perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolása rögzítette, hogy a felperesek fizetési meghagyás kibocsátását kérték 5.299.328,-Ft és járulékai megfizetése iránt a tulajdonukban álló ingatlanokon bekövetkezett vadkár ellenértékeként a vadászatra jogosult alperes ellen. Az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy az érvényesíteni kívánt kárral érintett területek vonatkozásában a felek között
- július
- napján megállapodás jött létre. Ebben rögzítették, hogy az érintett területek meghatározott részeit közös költségviselés mellett bekerítik, a vadkárelhárító kerítéssel nem védett területek tekintetében pedig a felperesek
- évre vonatkozóan vadkár megtérítési igénnyel nem lépnek fel. Álláspontja szerint annak nincs jogi akadálya, hogy a földtulajdonos és a vadászatra jogosult szerződésben megállapodjanak a vadkárelhárítás megelőzésének költségeiről, megosztásáról, illetőleg annak sem, hogy ennek keretében a földtulajdonos joglemondó nyilatkozatot tegyen. A felperesek kereseti kérelmükben a megállapodás megkötésének tényét elismerték, azonban annak semmisségére hivatkoztak. Álláspontjuk szerint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
- évi LV. tv. (Vtv.) rendelkezései megelőzik a Ptk. általános szabályait. A Vtv. rendelkezései eltérést nem engedő kógens szabályok, ezért a felek által megkötött
- évi szerződés a vadkárelhárítás költségeinek közös viselése és a kártérítési igényről történő lemondás tekintetében jogszabályba ütközik, ezért semmis. A Vtv.
- és
- §-ai ugyanis kizárólag a vadászatra jogosult terhére állapítják meg a vadkárokért való felelősséget, objektív felelősségként. Álláspontjuk alátámasztásaként arra is hivatkoztak, hogy az alperes a
- évre vonatkozó vadkárt megfizette, így vélhetően az alperes is semmisnek tekinti a szerződést. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a vadkár megtérítésének körében a Ptk. és a Vtv. szabályai az általános és a különös viszonyrendszerében állnak, alkalmazásuk során tehát ennek és nem a diszpozitivitás, illetőleg a kógencia alapján való különbségtételnek van helye. Megállapította, hogy a felperesek helytállóan hivatkoztak ugyan arra, hogy a bizonyítottan fennálló vadkár megtérítésének körében a Vtv. speciális rendelkezései megelőzik a Ptk. általános szabályait. Önmagában az is helytálló, hogy a Vtv.
- §-a értelmében a vadászatra jogosult kártérítési kötelezettségét már az a tény is meglapozza, hogy a mezőgazdaságban bekövetkezett kárt a felsorolt vadak valamelyike okozta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felek szerződéses szabadságuk keretei között eljárva ne köthetnének eltérő tartalmú megállapodást, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A Vtv. nem tiltja a benne foglalt szabályoktól való eltérést, ezért ezen okból a szerződés nem tekinthető semmisnek. Hivatkozott arra is, hogy a Ptk.
- §
(1)bekezdése értelmében a szerződéses jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A jogról való lemondó nyilatkozatot azonban kiterjesztően értelmezni nem lehet. A nyilatkozatokból egyértelműen megállapítható volt az, hogy a felperesek nyilatkozataikat a törvényes keretek között tették meg, a joglemondó nyilatkozatot pedig az alperes nem értelmezte kiterjesztően, hiszen a felperes által sem vitatottan a
- évre vonatkozó vadkárigényt megfizette. Az ítélet ellen a felperesek nyújtottak be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmüknek való helyt adást kérték. A fellebbezés indokolásában előadták, hogy a megyei bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a keresetet elutasító jogi álláspont nem helytálló. Ismételten leszögezték, hogy a felek között a kár bekövetkezte és annak mértéke nem volt vitás, csak az, hogy a felek között
- július 2-án létrejött „megállapodás" elnevezésű, joglemondó nyilatkozatot tartalmazó szerződés érvényes, vagy sem. Megismételték azon álláspontjukat, mely szerint a szerződés azért érvénytelen, mert a Vtv. kógens szabályaiba ütközik. Kifejtették, hogy a Vtv. azért kógens jogszabály, mert olyan közjogi aktusai vannak, melyektől a felek a szerződéses akarattal nem térhetnek el. Nem határozhatják meg például eltérően a vad fogalmát, nem mondhatják ki szerződésben azt, hogy más cselekményeket tekintenek vadkárnak, mint ahogy azt a Vtv. előírja. Értelemszerűen a vadkár viseléséről sem állapodhatnak meg a Vtv.-től eltérően. Hivatkoztak továbbá arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete szerint hivatkozott szerződéskötési szabadság nem értelmezhető akként, hogy a szerződés jogellenes vagy nyilvánvalóan egyoldalú előnyt meghatározó kikötést is tartalmazhat. A megállapodás szerint az alperes a Vtv. alapján őt terhelő vadvédelmi berendezés költségeinek 50 %-át átterhelte a felperesekre, és mentesítette magát a Vtv. alapján őt terhelő vadkár viselési felelősség alól. A felperesek ezért cserébe ellenszolgáltatást nem kaptak. A megállapodás tehát azért is semmis, mert nyilvánvalóan egyoldalú előnyt meghatározó kikötést tartalmaz. Álláspontjuk szerint a felperesek úgy mondtak le az őket megillető kártérítésről, hogy a kár bekövetkezte előre általuk nem volt látható. Az engedményezés érvényességéhez szükséges feltételek analógiájának alkalmazásával a joglemondó nyilatkozatnak is érvényességi feltétele, hogy a követelés keletkezése ne legyen bizonytalan. Véleményük szerint az alperes eljárása során megsértette a Ptk. által szabályozott kölcsönös együttműködés elvét és a joggal való visszaélés tilalmát is. A megállapodásból ugyanis az nem következett, hogy a vadkár elhárítási feladatainak a kerítéssel nem védett területeken nem kellett volna eleget tennie. Ha eleget tett volna, akkor a kár sem következik be. Az F/6 alatt csatolt levél tanúsága szerint az alperes még meg is tiltotta a felpereseknek, hogy maguk próbáljanak meg védekezni, és ezáltal a kárt csökkenteni. A megállapodás megkötésekor az alperes semmilyen kockázatot nem vállalt, a szerződés megkötésekor már tudta, hogy a jogügylet számára kockázat nélküli, ezért a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatt is semmis. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében a megyei bíróság ítéletének helybenhagyását kérte annak indokai alapján. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét a kereseti kérelem tartalmára és a felperesek azon tárgyaláson elhangzott előadására alapította, mely szerint nincs szükség bizonyítási eljárásra, mert pusztán jogkérdés annak elbírálása, hogy a Vtv. általuk idézett szabályai kógensek vagy diszpozitívak, és a kógencia alapján a szerződés jogszabályba ütközés miatt semmis. A felperesi jogi képviselő kifejezett kérésére sem a felperesek személyes meghallgatására, sem pedig egyéb körülmények tisztázására nem került sor. A fellebbezésben - a kereseti kérelemben és az eljárás során felhozott indokon túl - előadott új semmisségi okokra történő hivatkozások a Pp.
- § alapján a fellebbezési eljárásban nem bírálhatók el, ezen okokra a felperesek az elsőfokú eljárás során nem hivatkoztak. A kereseti kérelemben közölt megtámadási okot az elsőfokú bíróság megvizsgálta és ítéletében helyes következtetésre jutott. A felperesek az alperes fellebbezési ellenkérelmére tett észrevételükben előadták, hogy a fellebbezés tartalma nem sértette a Pp.
- §-át. Sem új tényre, sem új bizonyítékra nem hivatkoztak, továbbá a kereset jogalapját sem változtatták meg. A felperesek keresetüket vadkár miatt kártérítés jogcímén terjesztették elő. Az alperes hivatkozott arra, hogy a felek között létrejött megállapodás miatt nem kell megtérítenie a
- évre vonatkozó kárt. Ezen alperesi tényállítással szemben hivatkoztak a felperesek arra, hogy a megállapodás semmis. A fellebbezésben csupán a semmisséget megalapozó további indokaikat sorolták fel. Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta el, és megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos. Az ítélőtábla álláspontja szerint a megyei bíróság a tényállást a felek által sem vitatottan helyesen állapította meg. Az elbírálás alapjául szolgáló jogszabályi hivatkozásai és az abból levont jogi következtetései helytállóak, és minden tekintetben megalapozott az erre alapított döntése is. A felperesek a fizetési meghagyásból perré alakult eljárás során előterjesztett kereseti kérelmükben kártérítési igényüket arra alapították, hogy a felek között
- július
- napján létrejött szerződéses megállapodás semmis, ezért az alperest a Vtv.
- §-a értelmében kártérítési kötelezettség terheli a
- évre vonatkozóan is. A szerződés semmisségének jogcímeként arra hivatkoztak, hogy a Vtv. szabályai a mezőgazdasági területen - a felek között egyébként nem vitatottan - bekövetkezett vadkár megtérítése és a kárért felelős vadászatra jogosult személye tekintetében olyan kógens közjogi szabályok, melyek tiltják az ezzel ellentétes bármilyen szerződéses megállapodás létrejöttét. A peren kívüli felszólító levéllel egyezően a perben eljáró felperesi jogi képviselő a tárgyaláson a semmisség jogalapjaként a bíróság döntését kifejezetten arra vonatkozóan kérte, hogy a szerződés a Vtv. kógens rendelkezéseibe ütköző volta miatt semmis. A fellebbezés elsődleges jogcímeként ugyanezen indokot jelölte meg. A megyei bíróság jogi álláspontja e tekintetben az alábbiak szerint helytálló. A Vtv.-nek a vadkár megtérítésére vonatkozó
- §-a ad iránymutatást azon felelősségi kérdésekre, melyek a vad károkozása folytán keletkeznek. E rendelkezések a Ptk. által szabályozott felelősségi szabályokhoz képest speciálisak, azaz elsődlegesen általában ennek alapján kell elbírálni a jogvitát. A Vtv. rendelkezései azonban nem írnak elő olyan tiltó, vagy utaló rendelkezést, mely alapján a Vtv. ezen szabályaival ellentétes szerződési megállapodás semmis lenne. Az ítélőtábla álláspontja szerint e speciális szabályok nem tekinthetők egyben olyan kógens jogszabályi rendelkezésnek, amelyektől a felek egyező akarattal ne térhetnének el. A vadászattal és vadgazdálkodással kapcsolatos károkozások a polgári jog körébe tartozó jogviszonyt, mégpedig általában polgári jogi felelősségi viszonyt hoznak létre. Hasonlóképpen a polgári jog körébe tartoznak az e jogterületeken keletkező szerződéses viszonyok is. E jogviszonyok nem tekinthetők közjogi jogviszonynak. A Vtv. speciális szabályai a Ptk. általános rendelkezéseit ugyan megelőzik, azonban alkalmazásuk során csak annyiban jönnek figyelembe, amennyiben azoknak a vadkárok stb. tekintetében az adott esetben - az ügy összes körülményére figyelemmel - a dolog természete szerint egyáltalán jelentőségük van, vagy lehet. A vadkárviselési felelősség Vtv.-ben foglalt általános rendelkezéseitől a földhasználó és a vadászatra jogosult szerződéssel eltérhetnek, sőt a mindkét fél számára kötelező együttműködési kötelezettség ezt kifejezetten lehetővé is teszi. Az nem vitatható, hogy a vadvédelmi berendezés megvalósulása nem érinti a vadászati jog jogosultjának kártérítési felelősségét, azonban tekintettel a polgári jogi jellegű jogviszonyra, ebből nem következik az, hogy a földtulajdonos ne tehetne bármilyen tartalmú joglemondó nyilatkozatot a Ptk. alapján. A Ptk.
- §-ának
(1)bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek a szerződés tartalmát szabadon állapítsák meg. Nincs ezért akadálya annak, hogy a szerződő felek - az élet-, testi épségben bekövetkezett kár kivételével - a fennálló felelősségüket kizárják, vagy jogaikról lemondjanak. Ez azzal a következménnyel jár, hogy e megállapodásuk a törvény előírásának helyébe lép, és jogviszonyukra ez a megállapodás lesz irányadó. A Vtv. tiltó rendelkezése hiányában a Ptk. általános rendelkezései alkalmazhatóak, tehát a joglemondás nem ütközik a Vtv. szabályaiba. A felperes fellebbezésében további olyan semmisségre vonatkozó jogcímeket is felsorolt, melyekre vonatkozóan az elsőfokú eljárás során sem hivatkozás, sem tényállási adat nem merült fel. A bíróság a Pp.3.§
(2)bekezdése alapján a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A felperes követelésének jogalapját a Vtv. szabályaira, illetőleg egy határozott jogcímre - a megállapodásnak Vtv. kógens szabályaiba ütközés miatti semmisségére - alapította. Ennek megnevezése nem tekinthető téves jogcím megjelölésnek ezért a megyei bíróság jogszerűen döntött a tényállás alapján fennálló érvényes szerződés miatt a kereset elutasításáról. Az ítélőtábla megállapította, hogy a rendelkezésre álló tényállás alapján az elsőfokú bíróságnak egyéb lehetséges semmisségi okok fennállását hivatalból - a határozott kereseti kérelemre figyelemmel - nem kellett észlelnie, arra adat nem merült fel. Ezért az elsőfokú bíróságnak nem állt fenn a tájékoztatási kötelezettsége a felperes felé - a Pp.3.§
(3)bekezdése, és a 141.§
(2)és
(6)bekezdése alapján - a jogvita eldöntése érdekében további bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről. Mindezekre tekintettel a Pp.252. §
(2)bekezdése alkalmazásának nem volt helye. Ennek alapján az ítélőtábla a felperes fellebbezésében felhozott újabb semmisségi hivatkozásokat a Pp.
- § alapján nem fogadta be, - azokat érdemben vizsgálni nem kellett - mert a másodfokú eljárás során a fellebbező fél nem jogosult új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, a jelen esetben új semmiségi hivatkozások megjelölésére. Mindezen indokok alapján az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdés első fordulata értelmében indokaival egyetértve helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperesek a Pp.78.§
(1)bekezdése alapján kötelesek az alperes részére a 32/2003 (VIII.22.) IM.rendelet 3. §
(2)bekezdés a)pont, továbbá
(5)és
(6)bekezdése alapján megállapított másodfokú perköltség egyetemleges megfizetésére. A megállapított 100.000,-Ft perköltség az ügyvédi munkadíjat foglalja magában Áfa-val együtt, mérsékelt összegben. A felperes a másodfokú eljárás során az ügyvédi munkadíjra vonatkozó megállapodást nem terjesztett elő, ezen összeg arányban áll a ténylegesen elvégzett másodfokú ügyvédi tevékenységgel. A felperesek viselik továbbá saját másodfokú perköltségüket. Győr, 2010. november 24. napján Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó: Dr. Maurer Ádám sk. előadó bíró Dr. Havasiné dr. Orbán Mária sk. bíró