Bf.9/2010/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(3)bekezdés I. fordulata) miatt 1 évi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, a III. r. vádlottat társtettesként elkövetett vesztegetés bűntette (Btk. 250. §

(1)és

(3)bekezdés I. fordulata) miatt szintén 1 évi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Mindkét vádlottal szemben 2.500-2.500,- forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Ellenben I. r. vádlottat az ellene 1 rb. társtettesként elkövetett vesztegetés bűntette (Btk. 250. §

(1)és

(3)bekezdés I. fordulata) és 1 rb. társtettesként elkövetett magánokirathamisítás vétsége (Btk.

1. §) miatt emelt vád alól felmentette. Kötelezte I. r. vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség részbeni megfizetésére, megállapította, hogy a fennmaradó bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene az I. r. és a III. r. vádlott, valamint védőik felmentés végett jelentettek be fellebbezést. Az ítéletet a II. r. vádlott és védője tudomásul vette. A II. r. vádlottal szemben a felmentő ítélet a kihirdetésekor elsőfokon jogerőre emelkedett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.9/2010/
2. számú átiratában - képviselője a nyilvános ülésen nem vett részt - az elsőfokú bíróságnak a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállását megalapozottnak, a vádlottak bűnösségét, a cselekmény minősítését törvényesnek jelölte meg. Indítványozta az enyhítő körülmények közül a büntetlen előéletre hivatkozás mellőzését, figyelemmel arra, hogy ez alkalmazási feltétel a vádlottak esetében, ugyanakkor további súlyosító körülményként indítványozta értékelni, hogy a cselekmény alkalmas a rendőrségbe vetett közbizalom megingatására. A kiszabott büntetést törvényesnek jelölte meg, enyhítését nem látta indokoltnak. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette és annak indokát sem adta. A megváltozott bűnösségi körülményekre is figyelemmel az előzetes mentesítés mellőzésére, egyebekben a megyei bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt mindkét vádlott esetében. Az I. r. vádlott védője a felmentés iránt előterjesztett fellebbezését a nyilvános ülésen fenntartotta, arra hivatkozva, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból helytelen következtetéseket vont. Álláspontja szerint
3. számú tanú szavahihetősége megkérdőjelezhető, illetve a tanú nem ismerte fel a vádlottakban a vele szemben intézkedő rendőröket sem. Nem tartotta életszerűnek, hogy a két vádlott egy kis összegért kockára tegye a munkáját és az egzisztenciáját. Hivatkozott továbbá arra is, hogy az I. r. vádlott a parancsnoki vélemény szerint megfelelő munkatárs volt, jó munkát végzett, ezért az előzetes mentesítés megvonása megtorló jellegű lenne vele szemben. A III. r. vádlott védője írásban is indokolta a perorvoslatát, melyet a nyilvános ülésen is fenntartott. Beadványában hivatkozott arra, hogy a vádlottak terhére rótt jelentéstételi kötelezettség elmulasztása, a figyelmeztetés alkalmazásakor a védelem által beszerzett bizonyíték alapján a vádlottak terhére tényegesen nem volt felróható tekintettel arra, hogy a hivatkozott 22/
4. ORFK utasítás csak a vádbeli eseményt követően,
5. év augusztus hó
6. napján érkezett a ...Rendőrkapitányságra, így a rendelkezéseit nem is lehetett addig betartani. Annak anyaga sem lett ismertetve a ...Rendőrkapitányság állományával. Kiemelte, hogy miután a két rendőr a szabálysértést észlelte kötelesek voltak a Szolgálati Szabályzat értelmében intézkedést kezdeményezni, amely így szükséges és törvényes intézkedés volt. Ellenben a bejelentési kötelezettség nem állt fenn. Emellett a ...Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály eligazító beszámoltató lapja, amely rendszeresített formanyomtatvány, a figyelmeztetést, mint intézkedést nem jelölte meg, ekként ezen intézkedési módról a beszámolást sem követelte meg, mivel a formanyomtatvány ilyet nem tartalmazott. Az I. r. vádlott védőjéhez hasonlóan hivatkozott arra, hogy az
7. számú tanú a fényképes felismerésre bemutatásnál nem ismerte fel a vele szemben intézkedő vádlottakat, illetve az általa megjelölt 2-es és 5-ös számú képen, nem is a vádlottak szerepeltek. Álláspontja szerint az ítélet tényállása megalapozatlan, ezért a tényálláshoz kötöttség elve nem érvényesülhet. Részletesen kifejtette azt, hogy az
8. számú tanú magára is terhelő nyilatkozata ellenére miért nem lehet kizárólag arra a következtetésre jutni, hogy a tanú szavahihető. E körben véleménye szerint logikus következtetés lehet az is, hogy a tanú valójában csak „életrevalóságát akarta fitogtatni a főnökének", vagy a „imponálni akart „csinos ...nének" és „attól tarthatott, hogy, ha esetleg kiderülne nagyotmondása, abban az esetben ott lebeg a feje felett, hogy hamisan vádolta a rendőröket", valamint „joggal tarthatott attól, hogy amennyiben feltárná a valóságot, akkor büntetőeljárás indulhatna ellene", továbbá „ számolnia kellett azzal, hogy emiatt a mindennapi helyi érintkezéseiben a szűkebb közösség elmarasztalná, kirekesztené, megbízhatatlannak tartaná", illetve „a munkáltatója bizalomvesztése miatt a munkája is veszélybe kerülhet". A védő által kifejtettek szerint ezen állításoknak ugyanúgy reális az alapja, mint a megyei bíróság által megállapítottaknak. Ezt követően részletesen elemezte az
9. számú tanú vallomásait, kiemelve, hogy több kisebb jelentőségű kérdésben ellentmondásos vallomást tett, ami vitathatóvá teszi a szavahihetőségét. Az I. r. vádlott védőjéhez hasonlóan kifejtette, hogy ennyi pénzért a vádlottak munkájukat karrierjüket, stb. nem logikus, hogy veszélyeztetnék, egyébként is a rendőrök amennyiben vesztegetési kísérletet lepleznek le, jutalomban és soron kívül előléptetésben részesülhettek volna. Mindezekre tekintettel indítványozta, hogy az ítélőtábla eltérő tényállást állapítson meg, mely szerint szabályos intézkedést folytattak le a vádlottak és nem követtek el bűncselekményt, kérte a felmentésüket. A Fővárosi Ítélőtábla a védelmi fellebbezések alapján eljárva a Be.
10. §

(1)bekezdésére figyelemmel a Pest Megyei Bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. Megállapította, hogy a megyei bíróság eljárásban a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit megtartotta, az ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a rendelkezésre álló bizonyítékokat számba vette és értékelte, mérlegelési jogkörében állapította meg a tényállást és indokolási kötelezettségének is eleget tett. A Pest Megyei Bíróság részletesen és alaposan indokolta, hogy a két vádlott tagadásával szemben miért az

1. számú tanú vallomására, valamint az azt megerősítő 1.,
2. és
3. számú tanúk vallomásaira alapította a tényállását. Az elsőfokú bíróság logikus és irathű értékelésével szemben semmi nem támasztotta alá azt a felvetést, hogy a tanú akár bosszúból a rendőri intézkedés kifogásolása miatt, akár nagyotmondásból vagy akár kolleganőjének való imponálása, stb. miatt talált volna ki ilyen történetet, amely szerint nemcsak a rendőröket, hanem saját magát is bűncselekmény elkövetésével vádolja. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy ez a védelmi érvelés, amely egy állítólagos, a tanú részére szerencsésen záruló rendőri intézkedésből egy saját magát és a rendőröket is bűncselekménnyel vádoló vesztegetési történetet kreáló tanú esetét állította fel, a bizonyítás anyaga alapján minden alapot nélkülöző feltételezés. Mindemellett a védelem a 22/
4. ORFK utasításnak a vádlottak által történő megismerhetőségével kapcsolatban a beadványában alapos kétségeket támasztott, ezért azt, illetve az azzal kapcsolatosan tett megállapításokat az ítélőtábla a bizonyítékok köréből kirekeszti. Ez azonban a bűnösség megállapítására kihatással nem volt, tekintettel arra, hogy a marasztaló tényállás alapvetően eddig sem a hivatkozott ORFK utasításon, annak esetleges be nem tartásán alapult. Észlelte az ítélőtábla, hogy a III. r. vádlott védőjének írásbeli beadványában a felismertetések kapcsán rögzítettek pontatlanok és hiányosak. Egyrészt azért, mert a nyomozás során bemutatott fényképek közül a
5. számú kép ténylegesen a III. r. vádlottat ábrázolja, másrészt szintén a nyomozás során lefolytatott szembesítéseken a tanú úgy nyilatkozott, hogy felismeri a vele szemben intézkedő rendőröket. Ehhez képest kétségtelen tény, hogy a tárgyaláson már úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri fel a jelenlévő vádlottakban a vele szemben intézkedő rendőröket, de arra is hivatkozott, hogy már régen történt az intézkedés és a szembesítési jegyzőkönyvek felolvasását követően az abban foglaltakat fenntartotta, mivel azok közelebb voltak a történtekhez. Ellenben az ítélőtábla kiemeli, hogy az intézkedő két vádlott sem ismerte fel a tanút, ennek ellenére az nem volt vitatott, hogy a kérdéses intézkedés a tanúval szemben megtörtént, abban a két vádlott vett részt. Az sem kérdéses az ítélőtábla álláspontja szerint, hogy a két vádlott jogosult volt intézkedés kezdeményezésére és lefolytatására. Nyilván nem is ez lett a terhükre róva, hanem az, hogy az intézkedésük bűncselekmény elkövetésébe, vesztegetésbe fordult át. A felsorolt terhelő bizonyítékok, és a logikus ténybeli következtetések mellett önmagában nem érv, hogy adott esetben a vádlottaknak nem érdemes ilyen kis összegért a hivatásukat, egzisztenciájukat, stb. kockáztatni. Az elsőfokú bíróság ítéletében a fentieken túlmenően is részletesen, színvonalasan indokolta döntését, az indokolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete mentes a Be.
6. §

(2)bekezdésében foglalt megalapozatlansági okoktól, ezért a másodfokú felülbírálat alapját képezi. Erre tekintettel a védelmi fellebbezések alapvetően az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenységét támadják, amely azonban a felülmérlegelés tilalmába ütközik. A kifejtettekre tekintettel a felmentésre irányuló védelmi fellebbezések nem vezettek eredményre. Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból okszerűen következtetett a két vádlott bűnösségére és törvényes a cselekmény jogi minősítése is. A büntetés kiszabása körében értékelendő enyhítő körülmények közül a Fővárosi Ítélőtábla mellőzte a büntetlen előéletre történő utalást, tekintettel arra, hogy alkalmazási feltétel a vádlottaknál. Emellett sem látta azonban indokoltnak az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott előzetes mentesítést mellőzze, figyelemmel a vádlottak igen pozitív parancsnoki jellemzésére is. A Fővárosi Ítélőtábla a kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság valamennyi rendelkezésében törvényes ítéletét a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A bűnügyi költség megfizetésére az ítélőtábla az I. r. vádlottat a Be. 338. §

(1)és a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján kötelezte. B u d a p e s t,

1. év november hó
2. napján Dr. Bartkó Levente s.k. előadó bíró Dr. Tóth Éva s.k. a tanács elnöke Dr. Mató Ágnes s.k. bíró A Pest Megyei Bíróság 21.B.40/2009/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla, mint a másodfokú bíróság 1.Bf.9/2010/
4. számú végzése folytán az I. r. és a III. r. vádlottakkal szemben jogerős - a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztő rendelkezés kivételével - és végrehajtható! Budapest,
5. év november hó
6. napján Dr. Tóth Éva s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: tisztviselő