Bf.175/2008/9 – Fővárosi Ítélőtábla

(3)bekezdésének I. fordulata szerint (aljas indokból elkövetett) minősíti. A kiszabott főbüntetést 13 (tizenhárom) évi és 6 (hat) hónapi fegyházbüntetésre súlyosítja. A vádlott által a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalának Bűnjel Csoportjánál Bj.1552/

1. számon kezelt tárgyak közül a Bűnjeljegyzék 6./ tételszám alatti 5 db DNS minta, a
2. tételszám alatti lőpor, a 8./ tételszám alatti 2 db celux, rajta anyagmaradványokkal lefoglalásának megszüntetésére és azok megsemmisítésére vonatkozó rendelkezéseit mellőzi és ezen tárgyaknak a bűnügyi iratoknál történő elhelyezését és kezelését rendeli el. Kötelezi a bíróság a vádlottat, hogy a másodfokú eljárás során felmerült 11.700.forint bűnügyi költséget az államnak fizessen meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs. Indokolás: A Fővárosi Bíróság a
3. év május hó
4. napján kihirdetett 7.B.1081/2006/
5. számú ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete (Btk.
6. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés b./ pont), 2 rb. súlyos testi sértés bűntette, mely 1 esetben kísérleti szakban rekedt (Btk. 170. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés), valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette (Btk. 263/A. §

(1)bekezdés a./ pont) miatt - halmazati büntetésül - 12 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott fegyházbüntetésébe beszámította az általa előzetes fogvatartásban eltöltött időt. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek elkobzásáról, a lefoglalás megszüntetése mellett kiadásukról és megsemmisítésükről, továbbá a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a főbüntetés súlyosításáért jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője enyhébb minősítésért és a büntetés enyhítéséért élt perorvoslati jogosultságával. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a

1. év június hó
2. napján kelt BF.758/2007/
3. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője a nyilvános ülésen az írásbeli átiratában foglaltakkal egyezően fejtette ki, hogy a megyei bíróság a hiánytalanul megállapított tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és cselekményeinek minősítése is törvényes. Ellenben a büntetést befolyásoló körülményeket nem értékelte a súlyuknak megfelelően, így a kiszabott főbüntetés lényeges súlyosítása indokolt. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlottal szemben lényegesen hosszabb tartalmú fegyházbüntetést szabjon ki. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A vádlott védője az elsőfokú bíróságon bejelentett fellebbezését fenntartotta. Jogi álláspontja szerint nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a vádlott az 1es sértett sérelmére élet elleni bűncselekményt szándékozott elkövetni. A fegyveres rablás elkövetését a vádlott nem tagadta, de azt az eljárás során végig vitatta, hogy a fegyver ravaszát kétszer meghúzta volna. Kifejtette, hogy a meghallgatott tanúk egy munkaközösségben dolgoznak, megbeszélték a történteket, így egymás vallomására hatással voltak, azt befolyásolhatták. Ugyanakkor a 2-es sértett és a tanúk e körben tett ellentmondásos vallomásaikkal a vádlotti védekezést támasztották alá. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az 1-es sértett sérelmére megvalósított bűncselekményt fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérletének minősítse és a módosított minősítésre, valamint a bűnösségi körülményekre figyelemmel az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetést enyhítse. A vádlott felszólalásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg kellő alapossággal a bizonyítékokat, így elsődlegesen a fegyverszakértői véleményben foglalt megállapításokat vitatta. Álláspontja szerint a tőle lefoglalt fegyver forgótáras tűzfegyvernek és nem lőfegyvernek minősül, miután 7,5 Joule-nál kisebb, 5,9 Joule a lövedék kilövési energiája, így nem alkalmas az élet kioltására. A biztonsági őr sérülései is azt támasztják alá, hogy az általa használt fegyver komolyabb sérülés okozására alkalmatlan volt. Vitatta továbbá azt a fegyverszakértői megállapítást, hogy a forgótárban maradt töltények talprészein látható ütőszeg nyomok a sikertelen lövési kísérleteinek bizonyítéka. Álláspontja szerint ezek a nyomok a fegyverszakértő próbalövései során keletkeztek. Állította továbbá, hogy elfogásakor a fegyverét önként adta át a biztonsági őröknek. A Fővárosi Ítélőtábla a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján a megyei bíróság két irányú fellebbezéssel megtámadott ítéletét és az annak meghozatalát megelőző bírósági eljárást teljes egészében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy a megyei bíróság a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit maradéktalanul megtartotta, eljárási szabálysértést nem vétett, a vádlott által előterjesztett bizonyítási indítványok elutasítása is törvényes volt. A megyei bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett és az ügy elbírálása szempontjából jelentőséggel bíró körülményeket gondosan feltárta. E körben nemcsak a felek által felajánlott bizonyítást folytatta le, hanem igazságügyi orvos és pszichológus szakértő bevonásával tisztázta a vádlott elkövetéskori és aktuális elme- és pszichés állapotát, amely a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetése esetén elengedhetetlenül szükséges és indokolt. A döntést megalapozó bizonyítékokat perrendszerűen a tárgyalás anyagává tette, majd azokat egyenként és összességében is értékelve, mérlegelve állapította meg a tényállást és indokolási kötelezettségének is kellő alapossággal eleget tett. Mindenben meggyőző érveléssel mutatta ki, hogy a vádlottnak az eljárás menetében változó előadásaival és védekezéseivel szemben miért alapította a tényállást a sértettek, és egyéb kívül álló tanúk vallomásaira, illetve az igazságügyi fegyver és orvosszakértői véleményekben foglaltakra. Ekként az igen részletesen kifejtett, helytálló mérlegeléssel értékelte a történeti tényállásban rögzített és a vádlott büntetőjogi felelősségének megítélése szempontjából releváns tényeket. Az így megállapított tényállás döntő, meghatározó részében megalapozott. Azonban a Be. 352. §

(1)bekezdés a./ pontjára figyelemmel - a biztonsági őrökkel történt dulakodás részleteit érintően - kiegészítésre szorul. Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy - ítélet szerkesztési hiba folytán - a büntetőjogi felelősséget érintő egyes tények a bizonyítékok értékelése körében kerültek rögzítésre. A másodfokú bíróság ezért a megyei bíróság által megállapított tényállást - az iratok tartalma alapján - az alábbiakkal egészíti ki, illetve pontosítja: · · · · Az elsőfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdésének utolsó mondatából a „ne csukd le, ne csukd le" vádlotti felszólítást a tényállás
3. oldal
4. bekezdésének
5. sorához helyezi. Az elsőfokú ítélet
6. oldal
7. bekezdésében rögzített alábbi, az orvosszakértői véleményben foglalt megállapítást, a tényállás
8. oldal
9. bekezdéséhez áthelyezi: „Az 1-es sértett felső testére közelről leadott lövés a nyak, vagy bármelyik nagyér sértése esetén a heveny vérvesztés következtében halált okozhatott volna. Ugyanígy a mellüregbe hatoló sérülés, a máj és a lép vérzése is halálos eredményt okozhatott volna, ellátatlanság esetén". Az elsőfokú ítélet
10. oldal
11. bekezdésének az utolsó mondatát kiegészíti az alábbiakkal: A 2-es sértett hátulról átkarolta a vádlott nyakát, jobb kezével lefogta a fegyvert tartó kezét, a 3-as sértett pedig a vádlott bal kezét fogta le. Amikor a 2-es sértett fogásából a vádlott kiszabadult, megfordult és közvetlen közelről a 2-es sértett jobb lábszárát elölről meglőtte. Dulakodás közben a vádlott többször, fenyegetőzve kijelentette, hogy „engedjetek el, mert lelőlek titeket" (nyomozati iratok
12. oldal
13. bekezdés,
14. oldal
15. bekezdés, 2-es és 3-as sértett szembesítési jegyzőkönyve;
16. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
17. oldal
18. és
19. bekezdés 2-es sértett tárgyalási vallomása;
20. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
21. oldal
22. bekezdés, 3-as sértett tárgyalási vallomása). A fegyver csöve lefelé irányzott volt, lábmagasságban (1-es tanú vallomása nyomozati iratok
23. oldal,
24. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
25. oldal
26. bekezdés). Az így kiegészített, illetve pontosított tényállás már mentes a Be.
27. §

(2)bekezdésben felsorolt hibáktól és hiányosságoktól, az a vádlott védekezésével szemben álló részében a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul és így irányadónak tekintendő a másodfokú eljárásban is. A megyei bíróság a bizonyítást kellő körültekintetéssel folytatta le. Ténymegállapításairól számot adott, e körben az indokolási kötelezettségének is színvonalasan eleget tett. A tényállás

1. pontjával kapcsolatban a vádlott védekezése arra irányult, hogy az 1es sértettre fogott fegyver ravaszát nem húzta meg kétszer. A fegyver tűzfegyvernek minősül, mert a lövedék kilövési energiája 7,5 joule helyett 5,9 joule volt és ezért halálos sérülés okozására sem volt alkalmas. Azt a körülményt nem vitatta, hogy az 1-es sértett mellkasára irányította a fegyvert, tőle pénzt követelt és a pénztárgép fiókjába is benyúlt. A vádlott vallomásával szemben az 1-es sértett a nyomozás során és a tárgyaláson is (nyomozati iratok
2. oldal
3. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
4. oldal) következetesen vallotta, hogy a vádlott miközben a fegyvert kb. 30-35 cm távolságból a mellkasa irányába tartotta, kétszer hallott tompa kattanást. A sértetti nyilatkozatot e körben alátámasztotta az eseményektől pár méterre tartózkodó 2-es tanú (nyomozati iratok
5. oldal
6. bekezdés;
7. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
8. oldal 4., 6.,
9. bekezdés), 3-as sértett (nyomozati iratok
10. oldal
11. bekezdés;
12. oldal
13. bekezdés;
14. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
15. oldal 1 bekezdés,
16. oldal 2.,
17. bekezdés), valamint 2-es sértett tárgyalási (
18. sorszám tárgyalási jegyzőkönyv
19. oldal
20. bekezdés) tanúvallomása is. A sértetti - és a többi - tanúvallomásokban foglaltakat megerősítette a bíróság által elfogadott igazságügyi fegyverszakértő azon megállapítása, hogy a „sikertelen lövési kísérletekből visszamaradt ütőszegnyomok voltak, amelyek a forgótárban maradt töltények talprészén látható benyomódások (szakértői vélemény
21. oldal 2.1 pont,
22. bekezdés), valamint az a szakértői vélemény is, hogy a fegyver elsütésekor keletkező tompa hang kb. 6-8 méter távolságból is hallható (
23. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
24. oldal utolsó bekezdés,
25. oldal
26. bekezdés). Az elsőfokú bíróság a tárgyaláson eredetben megvizsgálta a vádlottól lefoglalt fegyvert és megállapította, hogy a pisztoly töltetlen állapotban való elsütésekor a fémes kattanás határozottan és igen jól hallható több méteres távolságból is. Megállapítását az ítélet
27. oldal
28. bekezdésében rögzítette. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem foghat helyt a fegyverrel kapcsolatban előadott vádlotti védekezés sem. Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény rögzíti, hogy a vádlottól lefoglalt forgópisztoly - tűzfegyver jellegénél fogva - a
29. évi XXIV. törvény
30. §
31. pontja értelmében lőfegyvernek minősül (nyomozati irat
32. oldal vélemény
33. pontja). A hivatkozott jogszabály nem különböztet lőfegyver és tűzfegyver között, hanem a törvény értelmében lőfegyver a tűzfegyver, valamint az a légfegyver, amelyből 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú szilárd anyagú lövedék lőhető ki. A jelenleg hatályos törvényt megelőző szabályozás szerint minősült lőfegyvernek az olyan eszköz, amelynek csövéből gáz (lőporgáz, sűrített levegő, stb.) segítségével 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú lövedék lőhető ki. A jelenlegi törvényi rendelkezés értelmében a tűzfegyver fogalmának azonban nem tartalmi eleme a csőtorkolati energia nagysága. Ekként az igazságügyi fegyverszakértői véleményben foglalt fenti megállapítást a másodfokú bíróság is, mint aggálytalant, elfogadta. A halálos sérülés létrehozásának lehetőségét vitató vádlotti védekezéssel sem értett egyet a másodfokú bíróság Ennek a kérdésnek az eldöntése elsődlegesen orvosszakértői kompetencia, amelyet az igazságügyi szakértő a nyomozás során előterjesztett és a tárgyaláson fenntartott és kiegészített véleményében részletesen elemzett, az elsőfokú bíróság, pedig elfogadta (nyomozati iratok
34. oldal;
35. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
36. oldal utolsó bekezdés,
37. oldal 1-
38. bekezdés). A szakértő megállapítása szerint kisebb kinetikus energiájú idegen test is okozhat a bőrfelszínhez közel életveszélyes sérülést, illetve halálos szövődménnyel járó károsodást. A 4 cm hosszúságú lőcsatornára figyelemmel véleményezhető, hogy a fegyver sikeres elsütése esetén potenciálisan a sértett halála is bekövetkezhetett volna. A szakértő a tárgyaláson a kiegészített ítéleti tényállásban írtak szerint részletezte, hogy a felsőtest különböző pontjait érő lövések olyan belső vérzéseket eredményezhetnek, amelyek ellátás nélkül halálhoz vezethetnek. Az igazságügyi orvosszakértő következtetésével a fegyverszakértő is egyetértett. Így a másodfokú bíróság által is elfogadott orvosszakértői vélemény, mint szakkérdésben adott objektív bizonyíték, cáfolta a vádlotti védekezést. Az előzőekben kifejtettek alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen vetette el a vádlott védekezését és fogadta el az ezt mindenben cáfoló tanúvallomásokat és a szakértői véleményekben foglalt megállapításokat, így elemző értékelésével a másodfokú bíróság is egyetértett. A vádlotti védekezésen túl a másodfokú bíróság nem osztotta azt a védelmi álláspontot, amely egyes tanúk vallomásaiban fellelhető ellentmondásokra, illetőleg a történések közös megbeszélésére, egyeztetésére vonatkozott. A másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján megállapította, hogy az eljárásban résztvevő tanúkat - mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság ítéletének
39. oldal
40. bekezdése is helyesen rögzíti - a vádbeli események napján két nyomozó párhuzamosan hallgatta meg. Az 1-es sértettet, az 1-es tanút, a rendőr-alezredes, míg a 2-es tanút és a 3-as sértettet a rendőr-százados (nyomozati iratok 245-
41. oldal; 255-
42. oldal;
43. oldal; 283-
44. oldal). Így a tanúknak lehetőségük sem volt arra, hogy a történéseket előzetesen, minden részletre kiterjedően megbeszéljék. Ugyanakkor az általuk külön-külön előadott tapasztalati tények az események lényeges körülményeiben megegyeztek és más objektív bizonyítékokkal is összhangban voltak. A 3-as tanú vallomásának értékelésével az elsőfokú bíróság is részletesen foglalkozott (elsőfokú ítélet
45. oldal 2-
46. bekezdés). Az e körben kifejtettekkel a másodfokú bíróság is egyetértett azzal a kiegészítéssel, hogy a tanú vallomásának hiteltérdemlőségét támasztja alá az a tárgyalási nyilatkozata, hogy a történéseket nem saját személyében tapasztalta meg, hanem kollégái elbeszéléséből, mozaikszerűen rakta össze. Az elsőfokú ítéleti tényállás
47. pontjával összefüggésben törvényesen vetette el az elsőfokú bíróság a vádlott védekezését és elemző értékeléssel fogadta el a 2-es és 3-as sértett vallomását, mint közvetlen bizonyítékokat, amelyet a fegyverszakértői és orvosszakértői vélemények is alátámasztottak (elsőfokú ítélet 13-
48. oldal). A 3-as sértett a nyomozás során (nyomozati iratok
49. oldal
50. bekezdés) és a tárgyaláson is (
51. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
52. oldal
53. bekezdés) végig következetesen vallotta, hogy a vádlott „húzogatta a ravaszt egymás után". Vallomását megerősítette az igazságügyi fegyverszakértői vélemény 2.1 pontjának
54. bekezdésében foglalt (nyomozati iratok
55. oldal) azon megállapítás, hogy a bűncselekmény elkövetése után a forgótárban maradt 5 töltény talprészén sikertelen kilövési kísérletekből visszamaradt ütőszeg nyomok láthatók. Négy töltényen 2-2, az ötödiken egy ilyen nyom volt. Ez a tény minden kétséget kizáróan azt bizonyítja, hogy az éles lőszerekkel teletöltött forgótáras pisztolyt számos esetben próbálta elsütni a vádlott. A fegyverszakértő ugyancsak kizárta annak lehetőségét, hogy a fegyver véletlenül sült volna el. Egyrészt az elsütő billentyűt körülölelő úgynevezett „sátorvas" azt a célt szolgálja, hogy a ravasz beakadását megakadályozza, másrészt kizárja az ütő-, rázó vizsgálatnak alávetetett fegyver eredményei is. Alaptalannak ítélte továbbá a másodfokú bíróság azt a vádlotti előadást, hogy a dulakodást követően a nála lévő fegyvert önként adta át a biztonsági őröknek. Túl azon, hogy a bűncselekmények megvalósulása szempontjából ez a körülmény külön jelentősséggel nem bír, de ellent is mond a következetes sértetti nyilatkozatoknak. A 3-as sértett e körben a nyomozás során az alábbi vallomást tette: „Végül aztán sikerült elvenni tőle a fegyvert" (nyomozati iratok
56. oldal utolsó bekezdés), a tárgyaláson pedig úgy nyilatkozott, hogy „ezek után megfogtam a pisztoly csövét, megpróbáltam azt a kezéből kicsavarni, majd miután ez sikerült, a fejét lenyomtuk a földre" (
57. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
58. oldal
59. bekezdés). A 2-es sértett tárgyalási előadása szerint „a kollégám lefogta a kezét, már elvette a fegyvert… kicsavarta a kezéből a fegyvert, ezt zsebre tette…" (
60. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
61. oldal
62. bekezdés,
63. oldal
64. bekezdés). A vádlott az ítéleti tényállás
65. pontjában foglalt bűncselekmény elkövetését elismerte, érdemi védekezést nem terjesztett elő. Összefoglalva megállapítható, hogy a másodfokú bíróság nem osztotta az 1.,
66. pont alatti elsőfokú tényállásokat részben támadó vádlotti és védelmi fellebbezést. Az lényegében csak az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét sérelmezi, a vádlotti védekezés elfogadását célozza, ami viszont megalapozott tényállás mellett a perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban nem vezethet eredményre. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, így az élet elleni bűncselekmény vagyon elleni bűncselekménykénti minősítése nem kerülhetett szóba. Részben tévedett azonban a testi sértés elleni cselekmények minősítése kérdésében. A történeti tényállás szerint a vádlott az általa éles lőszerekkel betárazott lőfegyverrel fenyegetve az 1-es sértettet a napi készpénzbevétel átadására akarta kényszeríteni és ennek érdekében a pénztárosnő felső testére, mellkasára irányított, attól kb. 30 cm távolságra tartott fegyverének ravaszát kétszer meghúzta. A fegyver azonban kiszámíthatatlan, esetleges működése folytán nem sült el, így kizárólag a véletlenen múlt, hogy a sértett nem szenvedett halálos sérülést. A vádlott fenti magatartását törvényesen minősítette az elsőfokú bíróság a Btk.
67. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés b./ pontja szerint minősülő, figyelemmel a Btk.

1. §-ára, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének. Az egyenes szándékra utaló elsőbírói okfejtés is törvényes, mert a vádlott közvetlen közelről, két alkalommal kísérelte meg a fegyverét elsütni. Egyetértett a másodfokú bíróság a megyei bíróság azon jogi érveivel is, hogy az előre kiterveltség, mint további minősítő körülmény a szükséges ismérvek hiányában nem állapítható meg. A tényállás
2. pontjával kapcsolatban helyesen jutott a megyei bíróság arra a következtetésre, hogy a fegyver csövének irányából, a talajszinthez közel kilőtt lövedékből (a talpszinttől kb. 25 cm magasságban) és a vádlott kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy a vádlott szándéka egyértelműen a menekülésre irányult és az ebben őt akadályozó biztonsági őröket akarta a lábra célzott sérülés okozásával ártalmatlanná tenni és ezáltal a menekülését biztosítani. Ilyen körülmények között a súlyos testi sérülés okozásával számolnia kellett, miként az a 2-es sértettnél be is következett, míg a 3-as sértett esetében kizárólag a véletlenen múlt, hogy nem szenvedett sérülést. Helyesen rögzítette tehát az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott tudattartamában bekövetkezett váltás folytán, a biztonsági őrökre leadott lövések már kizárólag a menekülésének biztosítása érdekében történtek, ugyanakkor ennek a vádlotti magatartásnak a jogi következményeit a minősítésben nem juttatta kifejezésre. Az állandósult bíró gyakorlat, valamint az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló Legfelsőbb Bíróság
3. számú irányelvének II/
4. pontja értelmében az élet és testi épség elleni bűncselekmények aljas indokból elkövetettnek minősülnek, amennyiben a terhelt a bűncselekményt menekülése végett követi el. a felelősségrevonás elkerülése, Így a tényállás
5. pontjában írt cselekmény jogi minősítése helyesen 2 rb. a Btk.
6. §

(1),

(2)bekezdésében meghatározott, és a

(3)bekezdés I. fordulata szerint minősülő, figyelemmel a Btk.

1. §-ára, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette, mely 1 esetben kísérlet. Egyidejűleg a másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság
2. Bkv számú véleményében foglaltakra figyelemmel helyesbítette a bűncselekmény elsőbírói megnevezését is. Az elsőfokú ítéleti tényállás
3. pontjában írt bűncselekmény minősítése törvényes, az megfelel a hatályos büntető anyagi jogi rendelkezéseknek. A büntetés kiszabása során irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság általában helyesen ismerte fel és azok csak az alábbiakban szorulnak pontosításra. Az élet elleni bűncselekmények esetében a büntetlen előélet súlya és nyomatéka - éppen a cselekmény jelentős tárgyi súlya folytán általában csökkentebb, mint egyéb bűncselekményeknél (Legfelsőbb Bíróság
4. számú irányelve IV/8.). Ugyanezen okból a vádlott részbeni beismerését a másodfokú bíróság enyhítőként nem vette figyelembe. Ellenben nyomatékos súlyosító körülményként értékelte azt az erőszakos, útonálló, garázda jellegű elkövetési módot, amellyel A vádlott olyan kívül álló személyeket sodort komoly veszélybe, akik gyanútlan vásárlóként a mindennapi élethez tartozó tevékenységük ellátása miatt tartózkodtak az üzletben. Mindez pedig a vádlott és az általa elkövetett bűncselekmények kiemelkedő társadalomra veszélyességét jelzi. A Legfelsőbb Bíróság
5. számú irányelvének IV/
6. pontja értelmében a törvény szigorát kell alkalmazni az élet elleni vagy azt veszélyeztető, különösen súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Ilyennek kell tekinteni - többek között - a garázda indítékból fakadó élet elleni szándékos bűncselekményeket is. Figyelemmel az előzőekben kifejtettekre és a testi épség elleni bűncselekmények súlyosabb minősítésére is - egyetértve az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal - a másodfokú bíróság az irányadó tíztől évtől húsz évig terjedő büntetési tételkereten belül az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetést súlyosította. A mellékbüntetés tartama kellően igazodik a fegyházbüntetés mértékéhez, így azt a másodfokú bíróság érintetlenül hagyta. Az elsőfokú bíróság törvényesen rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. A másodfokú bíróság ezt azzal a megállapítással egészíti ki, hogy a vádlott a Btk.
7. §

(2)bekezdés I. fordulata alapján a fegyházbüntetés 4/5 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott az elsőfokú ítélet meghozatalát követően is előzetes letartóztatásban volt, ennek időtartamát a Fővárosi Ítélőtábla a Btk. 99. §

(1)bekezdése alapján a kiszabott fegyházbüntetésbe továbbmenően beszámította. Ugyanakkor a lefoglalt bűnjelek tekintetében a Fővárosi Ítélőtábla alkalmazta a BH.2008.

1. számú eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság által kifejtett azt a jogelvet, mely szerint azok a tárgyak, amelyeket a büntetőeljárás - főként a nyomozás - során a nyomok megőrzése, láthatóvá tétele, szakértői vizsgálat alá vonhatósága, ezáltal a bizonyítékként felhasználhatóság érdekében készítenek, illetve a bizonyítás eszközéül szolgálnak, nem semmisíthetők meg, mert esetleg rendkívüli jogorvoslat kapcsán a megsemmisítés a megismételt bizonyítási eljárás sikerét veszélyeztetné. Az e határozatban kifejtetteknek megfelelően a bűnjelek közül az adott körbe vonhatóak tekintetében a Fővárosi Ítélőtábla mellőzte a lefoglalások megszüntetésére és megsemmisítésükre vonatkozó rendelkezéséket és azokat a büntető ügy iratainál elhelyezni rendelte. A másodfokú eljárásban a kirendelt védő közreműködésével felmerült bűnügyi költség a Be.
2. §

(1)bekezdése, és a Be. 338. §

(1)bekezdése alapján a vádlottat terheli. A kifejtettek szerint a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság 7.B.1081/2006/28. számú ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg az ítélet egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. §

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. Budapest,

1. január hó
2. napján Dr. Czine Ágnes a tanács elnöke Máziné dr. Szepesi Erzsébet előadó bíró Miszlayné dr. Lányi Éva szavazó bíró A Fővárosi Bíróság 7.B.1081/2006/
3. számú ítélete - a Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.175/2008/
4. számú ítéletében foglalt változtatással a mai napon jogerős és végrehajtható. Budapest,
5. év január hó
6. napján Dr. Czine Ágnes s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Weszely-Földvárszki Tünde tisztviselő