Pf.20621/2010/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(2)bekezdésének ismertetését követően elsődlegesen azt emelte ki, hogy a felperes és az alperes személyes előadását a tényállás megállapításának alapjául csak annyiban tudta elfogadni, amennyiben azok egyező tartalmúak voltak. Az alperes helyesen hivatkozott arra, miszerint életszerűtlen, hogy kétszer szórólszóra ugyanazt mondta volna a felperesnek. A felperes személyes előadását a bíróság egyébként is ellentmondásosnak tekintette, a sérelmezett mondatok elhangzásának előzményeit, szövegkörnyezetét és saját kijelentéseit sem adta elő hitelt érdemlő módon. Az alperes sem nyilatkozott meggyőzően az eseményekről. Azt nem vitatta, hogy a felperes által megjelölt időpontokban találkoztak és a lakótársakhoz intézett felhívásokból, dokumentumokból az is megállapítható volt, hogy a felperes eljárását nem tartotta jogszerűnek. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az …-ban elhangzottakat részben sikeresen bizonyította, míg a Csepeli Bíróságon elhangzottakat nem tudta kétséget kizáróan igazolni. A bíróság mérlegelte, hogy a felperes által meghallgatni kért tanúk a felperes közös képviselővé választását követően átmenetileg bizonyos tisztségekhez jutottak, ezért nem voltak elfogulatlannak tekinthetők. Így a bíróságon történtekkel kapcsolatos tényállás megállapításának alapjául nem tudta elfogadni … vallomását, aki azt a noteszéből olvasta fel, de a pontos körülményekre nem emlékezett és a felperes által elmondottakkal is részben ellentétes nyilatkozatokat tett. … általánosságban nyilatkozott úgy, hogy az alperes mindig is csalónak, szélhámosnak, gazembernek nevezte a felperest. A bíróság az …-ban történtek tekintetében … tanúvallomását logikusnak és lényegében ellentmondásmentesnek értékelte, míg … - az egyetlen elfogulatlan tanú - nem emlékezett arra, hogy miért is kellett közbelépnie a szóváltás során. A bíróság meggyőződésének kialakításában szerepet játszott, miszerint az alperes is elismerte, hogy a felperes miatt ment az …-ba és, hogy mondhatott olyant a banki alkalmazottak előtt, hogy a felperes a közös képviseletet csalással szerezte meg és azt sem vitatta, hogy megpróbálta megakadályozni a felperes pénzfelvételét. Mindezek alapján a bíróság - bár valamennyi szó pontos használatát tényként nem tudta ítéleti bizonyossággal megállapítani - azonban a perbeli tényállásból arra a következtetésre jutott, hogy a „csaló" és a „szélhámos" kifejezések elhangzottak. Ezzel szemben azt az alperesi védekezést, hogy csak trágárságra utaló kifejezést használhatott, nem fogadta el, mert a két sértő szót nem tekintette egyben trágárnak is. Azt, hogy az alperes a felperest „elmebeteg"-nek nevezte volna, tanúvallomás nem támasztotta alá, a „hazug" megjelölést pedig egy vitatott közös képviselői választással összefüggésben nem tekintette jóhírnév sértőnek. Az a megfogalmazás, hogy a felperesnek a társasház pénzére fáj a foga, olyan alperesi vélemény, ami önmagában nem alkalmas a becsület és a jóhírnévsértés megállapítására. A bíróság a megállapíthatóan elhangzott kifejezéseket úgy értékelte, hogy - bár a felperes alkalmazott eljárásra, illetve a közös képviselet megszerzése érdekében használt eszközei kifogásolhatók -, ez a helyzet nem hatalmaz fel senkit arra, hogy szélhámossággal, bűncselekmény elkövetésével gyanúsítson meg valakit. A két megállapított kifejezés használata - a bíróság szerint - megvalósította a kereset szerinti jogsértéseket, a jóhírnév és a becsület megsértését. Az ítélet jogi indokolása kitért arra is, hogy a 26.P.25.588/2006/6. számú jegyzőkönyvben rögzítettekről - az üres papírok aláíratása - az adott ügyben eljáró bírónak kellett döntenie, ezért az elsőfokú bíróság a felperes ezekre vonatkozó keresetét a kereshetőségi jog hiánya miatt utasította el. A pénzfelvétel ténye az ítélet indokolása szerint a felperes megítélését nem befolyásolja. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a jogsértést a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének a) pontja alapján részben megállapította, ezért vizsgálta, hogy mennyiben alapos a felperesnek a Ptk. 84. §

(1)bekezdés e) pontja szerinti kártérítés iránti igénye. Úgy foglalt állást, hogy az alperes nem mentette ki magát a Ptk. 339. §

(1)bekezdése szerint annak bizonyításával, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, tehát a kártérítés jogalapja fennáll. Az elsőfokú bíróság nem vagyoni kár összegszerűségét a Ptk. 206. §

(2)bekezdése alapján mérlegeléssel állapította meg. Kiemelte azt, hogy a jogsértést nem tekintette kiemelkedő súlyúnak, de jelentéktelennek sem. Nyomatékosan értékelte, hogy a banki alkalmazottakat a felperes „személye nem különösebben érdekli", akik pedig vele együtt voltak, azoknak a bizalma a felperesben az alperesi kijelentések miatt nem rendült meg. Hangsúlyozta, hogy a felperes azt nem tudta bizonyítani, hogy a bankban tett kijelentések miatt nem választották meg közös képviselőnek, s mivel a jövedelem vesztés és a banki kijelentés között okozati összefüggés sem volt bizonyított, nem volt szükséges az erre vonatkozó alperesi indítványok teljesítése sem. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét valamennyi körülmény együttes figyelembe vételével 100.000 forintban állapította meg, és a Ptk. 360. §

(1)bekezdése, a 301. §

(1)bekezdése szerint rendelkezett a késedelmi kamatok megfizetéséről is. A pervesztesség-pernyertesség arányát közel azonosnak ítélve, a perköltségről a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján, míg a kereseti illetékről az előlegezett rész-illeték lerovásának figyelembe vételével döntött. Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítást kérte, másodlagosan a 100.000 forint nem vagyoni kártérítés egy forintra történő mérséklését indítványozta. Kifejtette, hogy a felperes közös képviselőként való megválasztása nem jogszerű körülmények között történt és kétséget kizáróan arra sem merült fel adat, hogy pontosan milyen kifejezések hangzottak el. Hivatkozott arra is, hogy a jogsérelem jelentéktelen mértékű, nem mutatható ki a felperesbe vetett bizalom megrendülése és a felperes erre bizonyítást sem ajánlott fel. Másodlagosan arra mutatott rá, hogy a kereset szerinti 1.000.000 forinthoz képest a 100.000 forint is eltúlzott, ezért annak mérséklése indokolt. A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta, annak helyes indokaira tekintettel. Az alperes fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(3)bekezdésének keretei között bírálta felül és úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból jogszerű következtetést vont le, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése és a Pp. 254. §

(3)bekezdésének megfelelően helybenhagyta, annak helyes indokai alapján. Az elsőfokú bíróság a tényállást teljeskörűen feltárta, indokolási kötelezettségének eleget tett, részletesen ismertette, hogy mely bizonyítékokat fogadott el döntése alapjául, illetve melyeket és miért nem vett figyelembe. A bizonyítás anyagát okszerűen mérlegelte. A fellebbezésben foglaltak alapján a Fővárosi Ítélőtábla az alábbiakat emeli ki. A Ptk. 75. §

(1)bekezdése általános védelemben részesíti a személyiségi jogokat, amikor kimondja, hogy a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Az általános védelem biztosításán túlmenően a törvény a legjelentősebb személyiségi jogokat külön is nevesíti és ezen túlmenően az Alkotmány is meghatározza azokat a jogokat, amelyeket a Magyar Köztársaságban mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 78. §

(1)bekezdése biztosítja a jóhírnév védelmét, amelynek megsértése akkor valósul meg, ha valaki más személyére vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel vagy való tényt hamis színben tüntet fel [Ptk. 78. §

(2)bekezdés)]. A hírnév a személy társadalomban betöltött szerepének értékelését befolyásoló ismereteket jelenti. Jóhírnév sértőnek az olyan közlések tekinthetők, amelyek objektíve nem felelnek meg a valóságnak, és hátrányosan befolyásolják az érintett személy társadalmi értékelését. A Ptk.

1. §-a értelmében személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az emberi méltóságnak, a becsületnek a megsértése is. A becsület védelme az embert magatartásától függően illeti meg és jogsértő az, ha személyt érintő, bármiféle módon kifejezett tényközlés valótlan illetve a közlés a tartalmára, tartalmának valóságára tekintet nélkül akkor is becsületsértő, ha aránytalanul túlzó, indokolatlanul bántó, lealázó. Az elsőfokú bíróság a hivatkozott jogszabályok és jogelvek tükrében jutott arra a meggyőződésre, hogy a Budapest, …. kerület … utca ... szám alatti társasházközösségen belül számos konfliktus alakult ki a közös képviselő választás körül. A tulajdonostársak az elszámolások miatt és a taggyűlési határozatok érvényessége-érvénytelensége okán számos bírósági eljárást is kezdeményeztek, továbbá jelen per felperese és alperese - és mások - között több személyiségi jogi per is folyamatban volt. A fellebbezési kérelem korlátaira tekintettel a másodfokú bíróság csak a …-ban elhangzottak körében vizsgálta, hogy megvalósult-e az elsőfokú bíróság által megállapított személyiségi jogsértés. A peradatokból - a felperes személyes előadásából, … és … tanúvallomásából megállapítható volt, hogy az alperes a bankfiókban csalóként, szélhámosként állította be a felperest. Ezt lényegében maga az alperes is elismerte, előadása szerint a szóváltásuk során mondhatott olyat, hogy a felperes csalással szerezte meg a közös képviselői megbízatást, hogy nem számolt el a társasház közösség pénzével, az iratokat nem adta át. Azt sem vitatta, hogy azért ment be a pénzintézetbe, hogy megakadályozza a felperesi pénzfelvételt, amelynek során olyan durva konfliktus alakult ki, hogy a bank alkalmazottainak kellett közbelépniük. Mindezen körülmények - mint ahogy azt az elsőfokú bíróság is megállapította - a felperes által sérelmezett közlések megtörténtét alátámasztják. Egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla az elhangzottak jogi értékelésével, nevezetesen, hogy a felek közötti eldurvult, elmérgesedett viszony sem adhat alapot arra, hogy valaki más személyt a nyilvánosság előtt csalónak, szélhámosnak nevezzen, vagy őt bűncselekmény elkövetésével vádolja. A másodfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy semmi nem indokolhatta azt, hogy az alperes ilyen indokolatlanul bántó kifejezéseket használjon és ezzel a jóhírnevet, becsületsértő megnyilvánulással a felperes személyének megítélését hátrányosan befolyásolja, negatív értékelést váltson ki. Mindezek tükrében értékelve a felperes e körben előterjesztett igényét a Fővárosi Ítélőtábla is arra az álláspontra jutott - egyezően az elsőfokú bíróság okfejtésével -, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnév és becsület védelméhez fűződő személyiségi jogait. A nem vagyoni kártérítés tekintetében is osztotta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját. Ezzel kapcsolatban abból kell kiindulni, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézménye az általános személyiségvédelem eszköze, alkalmazásának feltétele, a nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó igény jogalapja valamely személyhez fűződő jog megsértése. Mivel e jogintézmény sem szakítható el a kártérítés általános szabályaitól, megállapításához a jogellenes, felróható magatartáson felül szükséges olyan hátrány bekövetkezése, amely csak nem vagyoni kártérítéssel orvosolható, és a kettő között okozati összefüggésnek is fenn kell állnia. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben nem vagyoni kártérítés megítélésére nemcsak akkor van lehetőség, ha a sérelmet szenvedett fél tételesen igazolja a nem vagyoni hátrányait. A bíróság a Pp.
2. §

(3)bekezdése alapján külön bizonyítás nélkül is elfogadja az olyan hátrány bekövetkeztét, amely köztudomású ténynek tekinthető. Ha tehát a sérelmet szenvedett fél valószínűsíti a hátrányait, valamint olyan esetben, ha a kár bekövetkezése köztudomású tényként elfogadható, a nem vagyoni kártérítés a hátrány tényleges bizonyítása nélkül is megítélhető. Ilyen esetben a bíróság a kártérítés mértékéről a ténylegesen bekövetkezett joghátrányhoz képest, a Pp. 206. §

(3)bekezdése alapján mérlegelési jogkörében határoz. A felperes a jogsértésen túlmenően nem bizonyította, hogy az alperesi kijelentések miatt nem választották meg közös képviselőnek, illetve, hogy emiatt esett el tiszteletdíjtól, vagyis nem igazolta a tényleges kárának bekövetkeztét. (A Fővárosi Ítélőtábla a felperesi előadással kapcsolatban csak utal arra, hogy a jövedelemkiesés egyébként sem a nem vagyoni, hanem a vagyoni kár körébe tartozik.) A Fővárosi Ítélőtábla köztudomású tényként megállapította, hogy a sérelmes kijelentések a felperesnek nem vagyoni hátrányt okoztak, amely csak más jellegű előny, pénz fizetésével egyenlíthető ki. A Fővárosi Ítélőtábla kártérítés összegszerűsége tekintetében is egyetértett az elsőfokú bírósággal, mert a felülbírált ítélet figyelembe vette a perben rendelkezésre álló valamennyi adatot és a kialakult bírói gyakorlat szerint a megítélt 100.000 forint nem volt eltúlzottnak tekinthető. A Fővárosi Ítélőtábla kiemeli, hogy az alperes fellebbezésében nem hivatkozott olyan körülményre, amely az elsőfokú bíróság döntésének felülmérlegelését indokolta volna. A felperesnek fellebbezési költsége nem merült fel, ezért arról határozni nem kellett. A Fővárosi Ítélőtábla az eredménytelenül fellebbező alperest fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése szerint. Budapest,

1. január
2. . Fülöp Györgyi s.k. a tanács elnöke Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Dr. Kisbán Tamás s.k. bíró