Bhar.96/2010/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés és

(5)bekezdés a) pontja), valamint a másodfokú határozatban megjelölt elsőfokú bíróság megnevezése helyesen Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság. A végzés ellen további fellebbezésnek helye nincs. I N D O K O L Á S: A vádlottat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság a 11.B.XXI.961/2006/81. számú és 2009. április 16. napján kelt ítéletével 1 rb. a Btk. 318.§

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős kárt okozó csalás bűntettében, valamint 1 rb. a Btk. 276.§-ba ütköző folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért halmazati büntetésül 1 év 3 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az elsőfokú bíróság a sértett magánfél polgári jogi igényét a törvény egyéb útjára utasította, egyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.B.ny.42.332/2005/

1. számú végzésével elrendelt zár alá vételt a magánfél polgári jogi igényének biztosítására fenntartotta. Kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére is. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott az ok és cél megjelölése nélkül, míg védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A védő utóbb a fellebbezés írásbeli indokolásában a bejelentett fellebbezést a tartalma tekintetében pontosította és az ítélet megalapozatlanságára hivatkozva indítványozta a vádlott felmentését, valamint a sértett polgári jogi igényének elutasítását. A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a
2. február
3. napján kelt 23.Bf.XXI.8765/2009/
4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a vádlott börtönbüntetésének tartamát 6 hónapra, a felfüggesztés próbaidejének tartamát pedig 2 évre enyhítette. A büntetés halmazati jellegére utalást is mellőzte, mivel az elsőfokú ítéletet a Btk. 276.§-ába ütköző magánokirathamisítás vétsége tekintetében hatályon kívül helyezte és e cselekmény miatt az eljárást megszüntette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú határozat ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a vádlott felmentése végett. A vádlott védője a fellebbezését írásban is részletesen megindokolta. Írásbeli beadványában a tényállás megalapozatlanságára, a megalapozatlan tényállásából levont téves ténybeli és jogi következtetésekre hivatkozott és a vádlott felmentésére tett indítványt. A védő a beadványában azt is kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal azt, hogy tanú
5. a saját előadása szerint is elismerte az átvételi elismervényen szereplő aláírás tekintetében, hogy az tőle származik. Ezt egyébként az eljárás során kirendelt igazságügyi kriminalisztikai szakértő is megállapította. A szakértő kategorikusan kijelentette, hogy az okiratokon - melyeket az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság is a vádlott terhére értékelt - valamennyi aláírás az azon feltüntetett személyektől származik, azokon torzítás, másolás, átnyomódás, vagy külső behatás nyoma nem lelhető fel. Hangsúlyozta azonban a védő azt is, hogy a szakértő a tanú
6. írásmintája tekintetében megállapította, hogy az nagy fokban torzított. Kifogásolta a védelem azt a másodfokú határozatban írt megállapítást is, mely szerint tanú
7. vallomását a sértett nyilatkozata minden tekintetben cáfolta. Ez a megállapítás ugyanis megalapozatlan és a bizonyítékok éppen ennek az ellenkezőjére utalnak a védelem álláspontja szerint. Az eljárásba bevont szakértő ugyanis az okiratokon szereplő aláírások tekintetében egyértelműen és határozottan azt nyilatkozta, hogy valamennyi aláírás a név aláírójától származik és a sértett tekintetében külön rögzítette azt is, hogy semmilyen külső behatás nyoma nem lelhető fel az aláírásában. A védelem szerint a másodfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal a rendelkezésre álló bizonyítékokat és azt a tényt sem, hogy a Bankban nem történhetett volna meg az, hogy a vételár kifizetése tanú
8. kezeihez történik abban az esetben, hogy ha a meghatalmazáshoz bármely kétség férhetett volna. Ezeket a tényezőket a védelem érvelése szerint a másodfokú bíróság egyáltalán nem vette figyelembe, kizárólag azokat a vallomásokat sorakoztatta fel, amelyek az álláspontját alátámasztották, így a bizonyítékok teljes körű értékelése lényegében elmaradt. Mindezekre figyelemmel a védő azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla változtassa meg a Fővárosi Bíróság ítéletét és a vádlottat a terhére rótt bűncselekmény elkövetése alól mentse fel, a sértett polgári jogi igényét pedig utasítsa el. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.179/2010/
9. számú átiratában a Fővárosi Bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Kifejtett véleménye szerint a másodfokú bíróság minden eljárási hibát kiküszöbölt, amelyet az elsőfokú bíróság vétett és így az elsőfokú és a másodfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállások minden tekintetben megalapozottnak tekinthetők, amelyekből okszerűen vonta le mind a két bíróság a vádlott bűnösségére vonatkozó megállapítását. Mivel a cselekmény minősítése is törvényes és a kiszabott büntetés arányban áll az elkövetett cselekménnyel, ezért csak a határozat helybenhagyására kerülhet sor. A bejelentett vádlotti és védői fellebbezés alaptalan. A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a vádlotti és védői fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet annak megalapozottsága tekintetében, míg az első és másodfokú bírósági eljárást abból a szempontból bírálta felül, hogy a bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e. Mindez a Be. 387.§

(1)bekezdésén alapult. Ennek során a harmadfokú bíróság megállapította, hogy az eljárása mind az első, mind pedig a másodfokú bíróságnak a perrendi szabályok betartása mellett folyt. Rögzítette azt is, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elkövetett relatív eljárási szabálysértést kiküszöbölte akkor, amikor tanú1. vallomását - a halotti anyakönyvi kivonat beszerzését követően - a bizonyítási eljárás anyagává tette és így már törvényesen került értékelésre a tanú vallomásában foglalt valamennyi állítás. Megállapította azt is, hogy törvényesen rekesztette ki a másodfokú bíróság a bizonyítékok köréből a nyomozó ügyészség által megküldött jegyzőkönyvet és tanú3., a vádlott élettársának az írásban benyújtott vallomását, mert ezen okirat bizonyítékként történő értékelése a tanút megillető mentességi jog tényleges megkerülését jelenti. A fentieken túlmenően az elsőfokú bíróság eljárási szabályt nem sértett, a vád tárgyává tett és a bűncselekmény elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat hiánytalanul feltárta, egyenként és összességében értékelte, mérlegelte és tényből, tényre is helyesen következtetett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, melyet a másodfokú bíróság nem egészített ki. A harmadfokú bíróság azonban a felülbírálat során észlelte, hogy a tényállás a Be. 352.§

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján kiegészítésre, illetve helyesbítésre szorul az alábbiak szerint. A 2. oldal 4. bekezdését az ítélőtábla kiegészíti azzal, hogy a Bank Fiókban délelőtt 10.00 órakor jelentek meg valamennyien, így tanú4. és tanú5. is (a sértett nyomozati vallomása 73. old.). A 3. oldal 2. bekezdését kiegészíti azzal, hogy a sértett először a tanú2. III. kerületi irodájában várakozott kb. 2 órát azért, hogy a vádlottal elszámoljon, majd ezt követően a vádlott élettársának az V. kerületi lakására mentek, ahol hasonló okból 18 óráig várakozott. Onnan a vádlott utasítására tovább mentek a vádlott csepeli lakásának közelében lévő kocsmában, ahol 22.00 óráig várták a vádlottat és csak ezt követően mentek fel a Budapest, XXI. Kerületi ingatlanhoz. A vádlott ugyanis azt ígérte, hogy a pénzzel együtt ide fog érkezni és az elszámolás itt történik meg. A délután folyamán az elszámolás különböző helyszíneit a vádlott jelölte meg. A 3. oldal 3. bekezdését kiegészíti azzal, hogy tanú4. a délután folyamán is telefonált a sértettnek, hogy megtudakolja megkapta-e már a vételár ráeső részét. Az így kiegészített, illetve pontosított tényállás már hiánytalan és a Be. 388. §-a alapján a harmadfokú eljárásban is irányadó volt. A vádlott és a védő lényegében a fellebbezésével a bíróságok mérlegelő tevékenységét támadta, a vádlotti védekezés elfogadását célozta, amely azonban a fentiek szerint kiegészített és megalapozott tényállás mellett a harmadfokú eljárásban nem vezethetett eredményre. A bizonyítékok értékelése körében a harmadfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság részletesen és meggyőzően adott számot arról, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el, és mely bizonyítékokat miért vetett el. Helyesen rögzítette a másodfokú bíróság, hogy a sértetti oldalhoz tartozó tanú vallomását sem fogadta el az elsőfokú bíróság kritika nélkül, mert tanú1. az okiratok aláírására vonatkozó állításait - figyelemmel az igazságügyi írásszakértő véleményében foglaltakra - elvetette. Ugyanakkor e tanú vallomásának egyéb részleteit elfogadta a tényállás megállapításakor, mivel azok megegyeztek a sértett előadásával. A sértett tanúvallomását a Bankban történtek vonatkozásában tanú4. erősítette meg. Az elszámolás módjának és helyének - a több helyszínnek - a megjelölését a vádlott sem vitatta, míg az este folyamán a csepeli lakásban kapott 780.000 Ft tekintetében ugyancsak a tanú4. tett a sértettel egyező vallomást. Összegezve tehát megállapítható, hogy helyesen utalt arra a Fővárosi Bíróság, hogy tanú1. és a sértett tanú vallomása az elszámolással kapcsolatos történések vonatkozásában megegyezett egymással. Így a védelemnek a fenti megállapítást támadó érvelése nem is foghatott helyt. A sértett az eljárás során nem vitatta, hogy a teljes körű meghatalmazáson, a meghatalmazáson, valamint az átvételi elismervényen az ő aláírása szerepel. Arra nézve azonban nem tudott nyilatkozni, hogy az aláírásai hogyan kerültek ezekre az okiratokra, hiszen állítása szerint ilyen tartalmú nyilatkozatokat ő nem írt alá és ilyen nyilatkozatokat nem is állt szándékában tenni. Így vallomása nincs ellentétben az igazságügyi írásszakértői véleménnyel, amely egyértelműen megállapította, hogy az okiratokon a sértett aláírása szerepel. Helyesen került rögzítésre az elsőfokú bíróság részéről, hogy a tanú2-t a vádlott kérte fel arra, hogy közreműködjön a pénz átadásánál és azt is, hogy erről a tényről a sértett is tudomással bírt. A sértett azonban azt állította, hogy ő csak az előleg felvételével bízta meg írásban a tanú2. és ez alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a teljes vételár kifizetésekor már személyesen kíván eljárni. Ennek ellenére került sor olyan meghatalmazás aláírására, melyben tanú2-t bízza meg a vételár felvételével, amely meghatalmazás tartalmáról tehát egyértelműen meg lehet állapítani, hogy az a sértett akaratával teljes mértékben ellentétes volt. Törvényesen állapította meg a Fővárosi Bíróság, hogy a tanú6. végig az eljárás során ellentmondásos nyilatkozatokat tett és a tanú7.-tel együtt a főbb tények tekintetében mindvégig megpróbálták előadásaikat tartalmilag egymáshoz közelíteni, éppen ezért e vallomások a tényállás alapjául és a vádlotti védekezés alátámasztásául nem is szolgálhattak. A Fővárosi Bíróság végső soron teljes egészében elfogadta az elsőfokú bíróság helyes mérlegelését, amellyel a harmadfokú bíróság is maradéktalanul egyetértett. Az irányadó tényállás alapján megállapítható, hogy a vádlott a sértettet - miután a tanú2. átvette a vételárat - este 22.00 óráig Budapest különböző kerületeibe utaztatta más-más helyszínekre azzal az indokkal, hogy a közöttük még lebonyolítandó elszámoláshoz szükséges bizonylatokat ezeken a helyszíneken megkeresse és magához vegye. A vádlottnak már a vételár kifizetését megelőzően is tudnia kellett arról, hogy 2003. október 17-én a gödöllői Bank Fiókban azért kell megjelennie, mert ott fog sor kerülni az ingatlan vételárának kifizetésére. Az időpontot az általános gyakorlatnak megfelelően nyilván a felekkel előzetesen is egyeztette a Bank, így a vádlottnak már október 17-ét megelőzően is elegendő és megfelelő idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy az elszámoláshoz szükséges számlákat a különböző helyszínekről begyűjtse, azokat rendszerezze és e számlákat a Bankba magával vigye azért, hogy a vételár felvételét követően azonnal megtudják ejteni az elszámolást. Hangsúlyozandó, hogy ez elől egyébként maga a sértett sem zárkózott el. Ezzel szemben a vádlott a bizonylatokat nem vitte magával, azt este 22.00 óráig tartó kutatása során sem kerítette elő, hiszen este 22.00 órát követően sem került sor a számla szerinti egyeztetésre közte és a sértett között. Mindezek alapján pedig helytállóan vonták le a bíróságok azt a következtetést, hogy a vádlottnak valójában nem is állt szándékában a sértettet megillető vételár rész kifizetése, a különböző helyszínek, lakások megjelölése és az elszámolásra történő hivatkozás, kizárólag a sértett megtévesztését, illetve tévedésben tartását szolgálta. Mindezeket összegezve megállapította a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság is okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, mivel a csalás bűncselekményének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult, és az okozott kárra tekintettel a cselekmény minősítése is törvényes. A másodfokú bíróság helyesen állapította, hogy a közbizalom elleni bűncselekmények a Btk. 32.§
2. b)és 33.§

(1)bekezdés b) pontjai alapján már elévültek, így törvényes volt e cselekmények tekintetében az eljárás megszüntetése a Be. 373.§

(1)bekezdés I/a. pontjára hivatkozással. A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság is kimerítően és hiánytalanul sorolta fel a vádlott javára és terhére értékelhető bűnösségi körülményeket. A bűnösségi körülmények értékelése, mérlegelése alapján megállapítható, hogy a Fővárosi Bíróság jelentős mértékben enyhítette az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztést és annak próbaidejét is, teljeskörűen értékelve mindazt, ami a vádlott javára enyhítő körülményként rögzíthető volt. A harmadfokú bíróság álláspontja szerint ezen túlmenő további enyhítésre már törvényi lehetőség nincs, azt sem a cselekmény jellege, sem az elkövetés módja, sem az okozott kár nagysága nem indokolja. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Fővárosi Bíróság által kiszabott büntetés mindenképpen szükséges a büntetési célok eléréséhez és arányban is áll a cselekmény tárgyi súlyával és a vádlott alanyi bűnösségi fokával. Ezen túlmenően megállapította az ítélőtábla azt is, hogy a Fővárosi Bíróság és az elsőfokú bíróság is törvényesen rendelkezett a járulékos kérdésekben, így azok helyesbítése, illetve kiegészítése nem indokolt. Kizárólag az állapítható meg, hogy az elsőfokú határozatban a cselekmény megnevezése nem felel meg a 61. Bkv. rendelkezéseinek, és a Be. 258.§

(2)bekezdés d) pontjában foglaltaknak a másodfokú határozatban pedig az elsőfokú bíróság megnevezése szerepel pontatlanul. Ezeket a Fővárosi Ítélőtábla pontosította, egyebekben pedig a Fővárosi Bíróság határozatát a Be. 397.§-a alapján helybenhagyta. Budapest,

1. év február hó
2. napján Máziné Dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke Dr. Halász Irén sk. előadó bíró Zólyominé dr. Törő Erzsébet sk. bíró A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 23.Bf.XXI.8765/2009/
3. számú határozata a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bhar.96/2010/
4. számú végzésében írt változtatással
5. február hó
6. napján jogerőre emelkedett és a szabadságvesztés büntetés kivételével végrehajtható. Budapest,
7. év február hó
8. napján Máziné Dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Pécsi Orsolya bírósági ügyintéző