Bfv.730/2010/6 – Kúria

(1)bekezdésében meghatározott, a

(2)bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő rágalmazás vétsége miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a

1. május 26-án meghozott 26.B.24.590/2001/
2. számú, illetőleg a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság a
3. március 17-én jogerőre emelkedett 20.Bf.7649/2004/
4. számú másodfokú ítéletében a terheltet rágalmazás vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. A Fővárosi Bíróság a
5. szeptember 4-én kelt 21.Bpi.8723/2006/
6. számú végzésével a terhelt által előterjesztett perújítási indítvány alapján a perújítást elrendelte. A perújítási eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság a
7. augusztus
8. napján kihirdetett 20.B.25.003/2006/
9. számú ítéletével megállapította, hogy a terhelt által védője útján előterjesztett perújítás alapos. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 17.B.24.590/2001/
10. számú (helyesen: 26.B.24.590/2001/
11. számú) jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és a terheltet az ellene rágalmazás vétsége [Btk.
12. §

(1)bek.,

(2)bek. b) pontja] miatt emelt vád alól felmentette. A magánvádló és jogi képviselője által bejelentett fellebbezés alapján eljáró Fővárosi Bíróság a

1. március
2. napján megtartott tanácsülés alapján meghozott 22.Bf.9236/2009/
3. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A bíróságok által megállapított tényállás szerint a terhelt 2001ben az M. H. országos napilap tudósítója volt. E minőségében kereste meg őt B. P., aki a K. községben általa felfedezett visszaéléseket kívánta a nyilvánosság elé tárni. A terhelt a B. P.-től szerzett információ alapján megkereste az ügy kapcsán nyomozást folytató Rendőrkapitányságot, majd
4. szeptember 7.-én telefonon megkereste a magánvádlót is. A terhelt az M. H.
5. szeptember 10.-i számában „Idősek szellemotthona" működött K.-n címmel cikket tett közzé, melynek alcíme a következő volt: „A kisgazda polgármester rágalmazásnak tartja, hogy gazdasági visszaélésbe keveredett." A cikk kiemelt bevezetője a következőket tartalmazta: „Újabb vagyoni visszaéléssel kapcsolatos kisgazda botrány körvonalazódik, ezúttal a B. megyei K. községben. A néhány héttel ezelőtt kirobbant nem mindennapi ügyben a Legfelsőbb Ügyészség által megküldött dokumentum szerint a szóban forgó település polgármesterét a P.-i és az Sz.-i Ügyészségen kívül a Rendőrkapitányság is vizsgálja. A nyomozás legfőbb tárgya egy olyan idős otthon, amelyre éveken keresztül állami támogatást vettek fel. A baj csak az, hogy ezt az intézményt - amelyben külön szakácsot és üzemorvost is foglalkoztattak - egyelőre nem találja a rendőrség." A terhelt a cikk szövegében a magánvádló vonatkozásában az alábbi becsület csorbítására alkalmas tényeket állította, illetőleg híresztelte: „Nemrég kapta kézhez a Legfelsőbb Ügyészség azt a közérdekű bejelentést, mely szerint a mindössze 144 lakosú K. kisgazdapárti polgármestere egy olyan szociális otthonra vett fel állami támogatást (a birtokunkban lévő dokumentumok szerint 1999-ben pl. majd másfél millió Ft-ot), amely intézmény - a bejelentő szerint nem is létezett. Ennek ellenére a nem létező otthonban, pl. külön alkalmaztak egy B. J.-né szakácsot és igényt tartottak egy üzemorvos munkájára is. (…) A közelmúltban az ÁNTSZ egyik szakembere telefonon keresztül azzal kereste meg az arra illetékes körzeti orvost, hogy záros határidőn belül ellenőrizze a K. községben működő szociális idős otthon működését (…) Ekkor az orvos meglepetésében csak annyit tudott mondani: tudomásom szerint ilyen otthon K.-n nem működik. (…) A nem mindennapi ügy szálait jelenleg a Rendőrkapitányság próbálja kibogozni. Lapunk érdeklődésére a századosnő megerősítette a nyomozás tényét, ám a felderítés sikerére hivatkozva a további információk közlésétől határozottan elzárkózott." A terhelt a cikkének utolsó bekezdésében beszámolt arról is, hogy telefonon elérte a magánvádlót, aki érdeklődésére elmondta: neki semmilyen ellene irányuló hatósági vizsgálatról nincs tudomása, az őt hamisan rágalmazókkal pedig nem foglalkozik. Szerinte az M. H.nak semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen létesítmények vannak a falujában. A bíróság a bizonyítékok értékelése körében megállapította, hogy a terhelt és a magánvádló közötti telefonbeszélgetés ténye bizonyítást nyert. A bíróság annak tartalmát mérlegeléssel állapította meg. Ehhez kapcsolódóan rögzítette, hogy a megkeresés megfelelt a terhelt szakmájára vonatkozó szabályoknak és a magánvádló elzárkózása vezetett az egyeztetés meghiúsításához. A bíróság az általa mérlegelt bizonyítékokból arra a következtetésre jutott, hogy a terhelt - amint védekezésében előadta - valóban magától a nyomozó hatóságtól szerzett tudomást nem csupán a nyomozás tényéről, hanem az említett jegyzői tájékoztatásról egyaránt. A terhelt cikke egyebekben is mindenben megfelelt a magánvádló ellen folyó nyomozás akkori állásának. A Pécsi Városi Bíróság 2.B.2725/
6. számú irataiból arra a következtetésre jutott, hogy nem csupán B. P. bejelentése, a már a cikk megjelenése előtt lefoglalt kisdéri önkormányzati iratok és egyéb hatósági tájékoztatások vezettek a gyanúsításhoz, majd a vádemeléshez, hanem mindazok a tanúvallomások is, amelyek az idősek otthona nem létezését állították. A Pécsi Városi Bíróságnak a magánvádlóval szemben hozott felmentő ítélete nem a terhelő bizonyítékok cáfolatára, hanem a jogi szabályozás lazaságaira volt visszavezethető. A jogi minősítés körében kifejtette a bíróság, hogy a terhelt újságíróként a magánvádló becsületének csorbítására objektíve alkalmas tényeket állított, illetőleg híresztelt. A nyomozó hatóság tájékoztatásában bízva tette közzé a cikkét, amelyben ugyanakkor megfelelő teret engedett a magánvádló ügyre vonatkozó álláspontjának is. A magánvádló polgármesterként közszereplő volt, akire tágabb tűréshatár vonatkozik. A bíróság ezért a terheltet a cselekmény jogellenességének hiánya folytán bűncselekmény hiányában felmentette. II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a magánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt egyrészről a Be.
7. §-ának

(1)bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértésre hivatkozással, másrészről pedig a Be. 416. §-a

(1)bekezdésének a) pontja alapján. Az indítvány szerint a másodfokú bíróság megszegte a Be. 360. §ának

(3)bekezdésében foglalt rendelkezést, amikor nem értesítette a magánvádlót arról, hogy fellebbezését tanácsülésen kívánja elbírálni. Ezzel - az Alkotmánybíróság 20/

1. számú határozatában kifejtettekre is figyelemmel - korlátozta a törvényes jogait. Álláspontja szerint a terhelt akkor mentesült volna a büntetőjogi felelősség alól, ha állításai valónak bizonyulnak (Btk.
2. §). A cikkbeli állítások ellenére azonban ő szociális otthonra nem vett fel támogatást. Az Önkormányzat és a Képviselőtestület döntése alapján állami támogatást igényelt és kapott az idősek klubjára. Az újságíró terhelt tehát megszegte a Sajtótörvény
3. §-a

(1)bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezést, amely szerint „a kapott felvilágosítást, valamint megállapításait kellő körültekintéssel, ellenőrzéssel és a valóságnak megfelelően köteles közlésre előkészíteni, a tényeket, eseményeket a maguk teljességében köteles ismertetni". A magánvádló érvelése szerint a cikk hangvételéből is egyértelmű, hogy annak célja a magánvádló lejáratása volt. A 36/

1. AB határozat
2. pontja szerint rágalmazás vétsége miatt az elkövető büntethetősége akkor áll fenn, ha tudta, hogy közlése lényeget tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint - az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjére tekintettel - elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Ilyen foglalkozási szabályt tartalmaz a Sajtótörvény hivatkozott
3. §-a

(1)bekezdésének c) pontja. A szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapjog, amely csak felelősséggel gyakorolható és a valótlan tények közlésének elkerülése érdekében bizonyos kötelezettségekkel jár a közvélemény alakításában hivatásszerűen részt vevő személyek esetében. A magánvádló ezért elsődlegesen azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot helyezze hatályon kívül, és a terhelt perújítási indítványát utasítsa el, másodsorban pedig azt, hogy a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság végzését helyezze hatályon kívül és utasítsa a Fővárosi Bíróságot új másodfokú eljárás lefolytatására. A terhelt a védője útján észrevételeket tett a felülvizsgálati indítványra. Előadta, hogy a magánvádló által említett eljárásjogi szabálysértés valóban megtörtént és a védő sem lett értesítve a tanácsülésről, de ez az eljárási szabálysértés a felülvizsgálat keretében nem támadható. Mivel pedig a megállapított tényállás szerint a terhelt a becsületcsorbításra alkalmas tényállításait, ismereteit a rendőrhatóságtól szerezhette, így az állandó gyakorlat szerint az újságíró büntetőjogilag nem vonható felelősségre, hiszen magatartásából hiányzik a bűnösség és a tényállásszerűség. A védő ezért a felülvizsgálati indítvány elutasítását indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság a Be. 420. §-ának

(1)bekezdése és a Be. 424. §-ának

(1)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a magánvádló a felülvizsgálati indítványát fenntartotta. Kifejtette, hogy a legkisebb gondossággal is fel lehetett volna tárni a valódi helyzetet és nem volt szükség arra, hogy az újságíró terhelt egy köztiszteletben álló és az adott területen közismert személy jogait, jó hírnevét megsértse. A védő kiemelte, hogy mindezek a magánvádlói érvek már a megismételt elsőfokú eljárásban is elhangzottak. A bíróságok azokat figyelembe vették a döntésük meghozatala során. Az a körülmény, hogy a másodfokú bíróság nem értesítette az érdekelteket arról, hogy a fellebbezést tanácsülésen bírálja el, inkább sérti a terhelt és a védő, mint a magánvádló érdekeit. Utóbbi ugyanis fellebbezésének érveit az írásbeli beadványában ténylegesen kifejthette, a terhelt és a védő azonban e fellebbezéssel szemben nem tudott védekezni. A bíróságok azt állapították meg, hogy a terhelt azt írta le az újságcikkben, amit a rendőrségtől megtudhatott. Ezzel azonban bűncselekményt nem követhetett el. A terhelt érdemben nem nyilatkozott. III. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapul vétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a

(1)bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, valamint - a Be. 416. §-a

(1)bekezdésének c) pontjában írt eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. §

(4)-

(5)bek.] bírálta felül. Ennek során a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

1. A Legfelsőbb Bíróság a magánvádló felülvizsgálati indítványával egyezően megállapította, hogy a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság megszegte a Be.
2. §-ának

(3)bekezdésében foglalt rendelkezést. Eszerint a tanács elnöke a fellebbezőket értesíti a tanácsülés kitűzéséről és arról, hogy fellebbezésüket nyolc napon belül kiegészíthetik, vagy a más által bejelentett fellebbezésre (indítványra vagy nyilatkozatra) észrevételeket tehetnek. A Fővárosi Bíróság nem értesítette sem a fellebbező magánvádlót, sem pedig a fellebbezéssel érintett terheltet arról, hogy tanácsülésen kívánja a fellebbezést elbírálni. Mulasztásával megsértette egyrészről a magánvádlónak azt a jogát, hogy fellebbezését kiegészíthesse, másrészről pedig akadályozta a terheltet a védekezéshez fűződő jogának a gyakorlásában, s ezáltal a Be. 375. §-ának

(1)bekezdésében meghatározott - ún. relatív - eljárási szabálysértés megvalósult. A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben tételesen (taxatíve) felsorolt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező (ún. abszolút) eljárási szabálysértésekre hivatkozással lehet helye. A magánvádló nem ilyen, a felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértésre hivatkozott, ezért függetlenül attól, hogy az általa megjelölt eljárási szabálysértés egyébként valóban megvalósult - mert a Fővárosi Bíróság a felek törvényes jogainak biztosítására szolgáló (garanciális jellegű) jogszabályi kötelezettségét megszegte, e törvénysértés következményeinek a levonását a jogerő fenntartásához fűződő érdek már meggátolja. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során hivatalból is vizsgálta, hogy nem valósult-e meg egyéb, a felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértés, ilyet azonban nem észlelt. 2. A magánvádló felülvizsgálati indítványa szerint a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, mert egyrészről akkor mentesülhetett volna a büntetőjogi felelősség alól, ha állításai a valóság bizonyításának eredményeként valónak bizonyulnak (Btk. 182. §), másrészről pedig a terhelt megszegte a Sajtótörvény 11. §-a

(1)bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezést, s ennél fogva a kétségtelenül valótlan tartalmú tényállításaira figyelemmel - a 36/

1. AB határozat
2. pontja alapján - büntetőjogi felelősséggel tartozik. A Legfelsőbb Bíróság e felülvizsgálati indítványt. körben sem találta alaposnak a A Be.
3. §-a

(1)bekezdésének értelmében, a felülvizsgálati eljárásban, a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. E tekintetben az ítéleti tényálláshoz tartozóként kell figyelembe venni az ítélet indokolásának bármely részében rögzített ténymegállapítást is, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélése körébe esik. A szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapjog, amely csak felelősséggel gyakorolható. Ez a valótlan tények közlésének elkerülése érdekében bizonyos kötelezettségeket ró a közvélemény alakításában hivatásszerűen részt vevő személyekre. Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatának indokolásában kifejtette (III./

1. pont alatt), hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés) vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására. A Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a perújítás folytán megismételt eljárás eredményeként az eljárt bíróságok mindezt figyelembe vették. A társadalom tagjainak alapvető igénye van az időszerű tájékoztatásra. Az időszerű tájékoztatás azonban gyakran a hiányos és nem kellően igazolt tények közlésének fokozott veszélyével jár, ezért ilyen esetben a sajtó képviselőitől legfeljebb azt lehet megkövetelni, hogy a szakma szabályainak a megtartásával és kellő gondossággal járjanak el. A terhelt eljárása e követelményeknek megfelelt. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy objektíve téves álláspontja nem felróható mulasztásából ered, mert cikkének tartalmát a nyomozás ténye és akkori állása alátámasztotta. Az írás tartalmából nem lehet arra következtetni, hogy terhelt a való tényeket szándékosan elferdítette volna. Több forrásból nyerte információit. A magánvádlót is elérte telefonon és a magánvádlónak a „ügy" érdemére vonatkozó nyilatkozatát cikkének címében, a főcím felett/előtt kiemelte. A cikknek az utóbb részben valótlannak minősült tartalmát, a cikk megjelentetését követően, a nyomozás lezárulta után az ügyészi vádemelés is megerősítette. A jelen felülvizsgálat alapját képező ügyben eljárt bíróságok pedig úgy foglaltak állást, hogy a magánvádló felmentésére valójában nem a vádiratban a terhelt terhére rótt tények megállapításának hiányára visszavezethető okból, hanem a jogi szabályozás lazasága folytán került sor. Mivel a terhelt az újságíró szakma szabályai szerinti gondossággal járt el, mindezekből a körülményekből az eljárt bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a becsület csorbítására alkalmas valótlan tények állítása, illetve híresztelése - a következetes ítélkezési gyakorlattal egyezően - nem tekinthető büntetőjog-ellenesnek. A terhelt cselekménye nem veszélyes a társadalomra, nem valósít meg bűncselekményt, ezért a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor. A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatot - a Be.
2. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. A Legfelsőbb Bíróság határozata elleni fellebbezést a Be.
3. §-ának

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. §-a

(4)bekezdésének a b) pontja zárja ki. A Be. 418. §-ának

(3)bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a 416. §

(1)bekezdésének

1. e)vagy
2. g)pontján alapul. A Be. 421. §-ának

(3)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által ismételten előterjesztett, illetőleg a korábbival, azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Legfelsőbb Bíróság mellőzheti. Budapest, 2011. február 24. Dr. Schäfer Annamária s.k. a tanács elnöke, Dr. Molnár Gábor Miklós s.k. előadó bíró, Dr. Kiss Sándor s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Bné