Bf.37/2010/11 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés, a tényállás

1. pontja], valamint II. r. vádlottat további 2 rendbeli társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége [Btk.
2. §, a tényállás
3. és
4. pontja] és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétsége [Btk.
5. §

(1)bekezdés, a tényállás

1. pontja] miatt emelt vád alól felmentette. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy a Magyar Állam köteles I. r. vádlott költségeit, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségeit megtéríteni. Az ítélet ellen az ügyész a felmentések miatt bűnösség megállapítása, míg II. r. és III. r. vádlott tekintetében büntetésük súlyosítása végett jelentett be fellebbezést. Az ügyész a fellebbezését a tényállás
2. és
3. pontjában foglaltak kapcsán utóbb írásban is indokolta. Az
4. pontban megvalósított bűncselekmény miatt II. r. és III. r. vádlottak fogházbüntetésének súlyosítását, egyben lefokozásukat indítványozta. A
5. tényállási pontban pedig nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiánya okán indokolt I. r. és II. r. vádlott felmentése. Fellebbezéssel élt az elsőfokú ítélettel szemben II. r. vádlott enyhítés, védője felmentés végett; míg III. r. vádlott és védője elsősorban felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a
6. január
7. napján kelt BF.904/2009/3I. számú átiratában az
8. pontban írt cselekmény kapcsán a tényállás kiegészítését, II. r. és III. r. vádlott büntetésének súlyosítását, egyben az előzetes mentesítés mellőzését indítványozta. A
9. tényállási pont tekintetében a felmentés jogcímének megváltoztatását, bűncselekmény hiánya helyett bizonyítottság hiányában történő felmentését indítványozta I. r. és II. r. vádlottnak. Végül a
10. tényállási pont esetében a II. r. vádlott terhére bejelentett fellebbezést visszavonta, így ebben a tekintetben az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. A másodfokú eljárásban III. r. vádlott védője útján indítványozta a Fővárosi Bíróság 26.P.26.597/
11. számú iratainak beszerzését. Tette ezt arra hivatkozással, hogy a rendelkezésre álló adatai szerint az interneten közzétett,
12. számú sértetthez köthető információk a polgári peres irat keresetlevelében foglaltakon alapulnak; márpedig azok az ő védekezését támasztják alá, ugyanis aszerint a sértett sérülését nem ő, hanem valamelyik kollégája okozhatta. A másodfokú nyilvános ülésen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője az írásbeli indítványában foglaltakat maradéktalanul fenntartotta. Hivatkozott a vádbeli napnak, az aznap történteknek a rendkívüli voltára és a bizonyítás nehézségeire. Ez utóbbi kapcsán elsősorban arra, hogy a rendőrök nem viseltek azonosítót; másrészt pedig hogy objektív, az érintetteken kívülálló, a vádat alátámasztó konkrét bizonyítékok csak az
13. pontban foglalt cselekménnyel összefüggésben álltak rendelkezésre. Ebben az intézkedésben való részvételét egyébként II. r. és III. r. vádlott el is ismerte; az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a bizonyítékokat, beleértve a szakértői véleményt, és az egység parancsnokának a tárgyaláson tett meglehetősen furcsa és cinikus vallomását. A
14. tényállási pont esetében a rendőri intézkedés során a szükségesség és arányosság követelménye sérült, a bűncselekmény megvalósult; ugyanakkor az, hogy azt a megvádolt személyek követték volna el, valóban nem volt bizonyítható. Összességében ezért ez utóbbi felmentés jogcímének a megváltoztatását, II. r. és III. r. vádlottak büntetésének fentiek szerinti súlyosítását indítványozta. Az
15. tényállási pont sértettjének, az
16. számú sértettnek a jogi képviselője a fellebbviteli főügyészi állásponttal egyezően az intézkedés szabálytalanságára, megalázó voltára mutatott rá, mely általánosságban az embereknek a jogállamiságba, rendőrségbe vetett hitét is sértette. I. r. és II. r. vádlottak közös védője arra hivatkozott, hogy a vádlottak utasításra, a kapott parancsnak megfelelően cselekedtek. Észrevételezte, hogy ha az ügyészség a beosztott rendőrök ténykedését jogszerűtlennek ítélte meg, úgy ennek ki kellett volna hatnia a parancsnok büntetőjogi felelősségének megítélésére is. Az intézkedés során az arányosság követelménye nem sérült, az erős testalkatú sértett akaratának megtörésére rendőri túlsúlyt kellett biztosítani. A kényszerítő eszközök sorrendiségének, alkalmazhatóságának kérdésében a kellően ki sem képzett vádlottaknak másodpercek alatt kellett a helyszínen dönteni; velük szemben - így utólag - a kapott parancs végrehajtásának szakszerűségét vizsgálni, boncolgatni nem helyes. Budapesten káosz uralkodott, noha rendnek, biztonságnak kellett volna lennie; nagyon sok rendőr meg is sérült azon a napon. Csapaterő alkalmazása történt, ilyen esetben a társas elkövetés megállapításának nem lehet helye. Nem volt vizsgálódás tárgya, hogy hogyan volt lehetséges: a helyszínen éppen jelen volt egy tévés stáb, az eseményeket fotósorozat rögzítette; mindez felveti a provokáció gyanúját. A
17. tényállási pontban írt cselekmény idején I. r. vádlott nem is volt a helyszínen, összességében ezért e vádpont kapcsán a felmentő rendelkezések változtatás nélküli helybenhagyását; másrészről II. r. vádlottnak a további bűncselekmény vádja alóli felmentését, ennek hiányában pedig az időmúlásra és a megváltozott személyi körülményeire figyelemmel az elsőfokú ítéletnek az
18. tényállási pont tekintetében a helybenhagyását indítványozta. III. r. vádlott védője ugyancsak védence felmentését indítványozta. Védőtársához csatlakozva utalt arra, hogy az arányosság, szakszerűség, szükségesség követelménye nem sérült, s társtettesség megállapításának sem lehet helye. A vádbeli eset kapcsán rendzavarásról, agresszív tömegről beszélt, s ilyenkor a vezéregyéniségek kiemelése indokolt. Többen intézkedtek, s tekintve, hogy III. r. vádlott bilincselt, ő nem üthette a sértett fejét. A felvételeken önként, azonnal, elsőként önmagát ismerte fel; ha ezt nem teszi, személye - másokhoz hasonlóan - a feledés homályába veszett volna. A rendőrség évtizedes tekintélyvesztéséhez nem a jelen intézkedés vezetett; védence pedig az ügy következményeként már eddig is jelentős hátrányokat szenvedett, ezért elsősorban a felmentését, másodlagosan - őt érintően - az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. I. r., II. r. és III. r. vádlott az időközben megváltozott személyi körülményeikről számoltak be, egyebekben védőikhez csatlakozva a felmentésüket kérték. Az ellentétes irányú jogorvoslatok közül döntő részében a vádhatósági fellebbezés az alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezéssel érintett részében az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül a Be.
19. §

(1)bekezdése szerint. Ennek során megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság a bizonyítás lefolytatásakor az eljárási törvényben írt szabályokat megtartotta. Minden bizonyítékot mérlegelési körébe vont, azokat önmagukban és összességükben értékelte, s e tevékenységéről számot is adott. Az általa ílymódon megállapított ítéleti tényállás megalapozott; némi kiegészítést, pontosítást mégis tenni kell az iratok tartalma, valamint a másodfokú nyilvános ülésen a vádlottak személyi körülményeit érintően előadottak alapján: · I. r. vádlottnak

1. decemberében gyermeke született, felesége e gyermek után ellátásban részesül. Az I. r. vádlott főtörzsőrmesteri rendfokozatban teljesít szolgálatot. · II. r. vádlottnak
2. június
3. napján gyermeke született, felesége GYEDben részesül. A II. r. vádlott havi jövedelme 105.000 - 110.000.- forint; lakásvásárlásból eredően 3,6 millió forint hiteltartozása van. II. r. vádlott két esetben -
4. és
5. évben - figyelmeztetésben részesült szakszerűtlen intézkedés fegyelemsértésének elkövetése miatt [elsőfokú bírósági iratok
6. sorszámú átirata]. · III. r. vádlott felesége - aki GYED-ben részesül - rendőrségi alkalmazottként havi 40.000.- forint lakhatási támogatást kap. A család jövedelmét havi 48.000.- forint gépjármű és 80.000.- forint törlesztő részletű lakáshitel terheli. · Az elsőfokú ítélet nyilvánvaló elírásait - például az
7. oldal harmadik és ötödik bekezdésében - helyesbítve rögzíthető, hogy a III. r. vádlott neve xy, az
8. tényállási pont sértettje xy, az elkövetés helyszíne az xy kerület. Indokolt a sértettek által elszenvedett sérülések pontos rögzítése az iratoknál elfekvő szakvélemények alapján. Eszerint: · Az
9. számú sértett az
10. tényállási pontban írt bántalmazás következtében az elsőfokú ítélet
11. oldalának negyedik bekezdésében írtakon túl a bal felkaron a külső felszinen ferde lefutással 0,5 cm szélességben 20,0 cm-es hosszúságban vörhenyes színárnyalattal "enyhe felhámsérülés"-t szenvedett. A jobb hónalj alatt és a hason jelzett lágyrész zúzódás konkrétan 3 db. csecsemőtenyérnyi kiterjedésű vörhenyes bőrelszíneződés volt. A sérülések nagy valószínűséggel keletkezhettek az
12. számú sértett által megjelölt módon, időben és körülmények között [Nyom.1502/
13. nyomozati iratok 291-
14. oldala]. A sértett ugyanezen nyomozati irat
15. oldalán nyilatkozott akként, hogy magánindítványt nem kíván előterjeszteni. · A
16. számú sértettet a
17. tényállási pontban írt esetben a fején helyesen legkevesebb hét rendbeli tompa közepes- illetőleg nagy-erejű mechanikai behatás - ütés - érte. Az elszenvedett sérülései a következők: a hajas fejbőrben négy darab 2 cm-es, a bal szemöldök felett pedig egy darab kb. 3 cm-es tátongó zúzott sebzés és ezeken túlmenően a fej baloldalán több rendbeli kialakulóban lévő hüvelykujjbegynyi vérömleny formájában jelentkező fedett lágyrész zúzódása keletkezett; mely sebtisztítást, a sebszélek öltéssel való zárását igényelte. A sérüléseket a fejet ért nagyszámú tompa közepes-nagy erejű tompa mechanikai behatás okozta. A keletkezés kapcsán az elesés, puszta kézzel való bántalmazás kizárt; rúgás, botszerű tárggyal ütés a legvalószínűbb. A sérülések a sértetti előadás szerint létrejöhettek; azok a test megragadásával, bilincselés kikényszerítésével és a test egy rendbeli földre vitelével nem magyarázhatók [Nyom.1589/
18. nyomozati irat 103-
19. oldala]. Végül a
20. tényállási pont tekintetében az elsőfokú ítélet
21. oldalának első, valamint
22. oldalának második-harmadik bekezdésében a fellebbviteli főügyészi indítványban jelzett ellentmondás csupán látszólagos. A rendőrsorfal, illetve a civil csoportosulás egymással szemben helyezkedett el, s ezért a jobb-, illetve baloldali helymeghatározás attól függ, hogy az kinek a nézőpontjából történik. A
23. számú sértett az Alkotmány utcának az Arany János utca felöli, azaz déli oldalán; míg a vádlottak inkább a szemben lévő, a Kőrúthoz közeli északi oldalán helyezkedtek el. A fenti kiegészítésekkel, pontosításokkal együtt az elsőfokú ítéletben az
24. és a
25. tényállási pont kapcsán írtak már mindenben helyesek, teljesek. A történések ilyetén való megállapítását lényegében senki sem támadta; az eseményekről ugyanis a személyes beszámolókon túl nagy mennyiségű fénykép, továbbá videofelvétel, az abban rögzítetteket elemző műszaki szakértői vélemény állt rendelkezésre. A vád és a védelem egymással mégis szöges ellentétben álló eltérő értékelése a jogi megítélés különbözőségére vezethető vissza. El kell választani, külön kell vizsgálni a délelőtti órákban a Teréz körúton történteket [tényállás
26. pontja], valamint - a megvádolt személyek azonosságától függetlenül az Alkotmány utca-Bajcsy Zsilinszky út kereszteződésében délután 16 óra körül zajló eseményeket [tényállás
27. pontja]. S már itt utalni kell arra, hogy egyik helyszín történései sem hasonlíthatóak az aznap a késő esti, éjszakai órákban a Kossuth Lajos utcában zajlottakhoz, vagy a TV-ostrom" néven elhíresült eseményekhez. Bár a védelem visszatérően rendzavarásról, káoszról, agresszív tömegről szólt, az
28. tényállási pont esetében ennek a rendelkezésre álló nagyszámú bizonyíték alapján nyoma sincs. A felvételek tanúsága szerint a Nyugati tértől az Oktogon felé haladó emberek nem alkottak zárt együttest, "tömeget"; sokkal inkább lazán, egymástól távolságot tartva függetlenül haladó, rendezettség nélküli személyek atrocitásmentes haladását lehet érzékelni. Megjegyzendő, hogy az
29. számú sértettel szemben a BRFK Közbiztonsági Szervek Igazgatásrendészeti Főosztály Szabálysértési és Koordinációs Alosztályának feljelentése alapján az Sztv.
30. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti rendzavarás szabálysértése miatt indult, majd folyt szabálysértési eljárás ezen történések miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a

1. október 25., december 5., 2007.január
2. és február
3. napján megtartott folytatólagos tárgyalás alapján meghozott 5.Sze.17.797/2006/
4. számú végzésével az eljárást megszüntette. Határozatában rámutatott, hogy a kérdéses útszakaszon vonuló személyek rendbontó, erőszakos, garázda magatartást nem tanúsítottak, az
5. számú sértett részéről a közrend egészére negatívan ható erőszakos magatartás kifejtésére nem került sor; tevékenysége nem minősíthető olyan rendbontó magatartásnak, ami rendőri intézkedést tenne szükségessé. Noha - a jelen büntetőiratokhoz csatolt - hivatkozott szabálysértési iratban és határozatban foglaltak a büntetőbíróságot nem kötik, mégis jellemző, hogy a rendőri intézkedés eredeti okaként hivatkozottak kezdettől fogva és semmilyen hatóság előtt nem állták meg a helyüket. Nyilván ezzel hozható összefüggésbe, hogy a büntetőeljárás során a rendőri intézkedés szükségességét már közlekedési szabálysértés megvalósításával próbálták megokolni a vádlottak. Kétségtelen, hogy a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/
6. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet [KRESZ]
7. §

(1)bekezdése szerint a gyalogosnak - ha van - a járdán kell közlekednie; és e szabály megszegője az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet [Szabs.r.] 54. §

(1)bekezdése szerint 30.000.- forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ez a szabálysértés azonban - sem általános súlyát, sem a konkrét elkövetés körülményeit tekintve - nem szolgálhatott volna a jelen rendőri intézkedés alapjául. A sértettnek bármely felhívás, felszólítás nélküli "intézkedés alá vonása", "kiemelése" - ami a jelen esetben azt jelentette, hogy III. r. vádlott őt előbb minden előzmény nélkül fejbe vágta, majd hátulról szorító fogással földre vitte, II. r. vádlott pedig rendőrbotjával szúró mozdulatokkal többször megütötte - indokolatlan, szükségtelen, aránytalan, ebből következően szakszerűtlen és jogszerűtlen volt. Magyarországon, Budapest egyik legforgalmasabb útján nappal, a délelőtti órákban nemzeti színű zászlóval spontán módon haladó személynek mindennemű előzetes felszólítás nélküli kiemelése; bármely támadó vagy ellenszegülő mozdulatának hiányában a vele szemben intézkedő több rendőr, köztük a II. és III. r. vádlottak által kifejtett erőszak alkalmazása - amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott - jogosnak nem mondható. Mindezt a jelenlévők akkor ott nyomban fel is ismerték; erről nem csupán a kihallgatott tanuk számolnak be egyezően, hanem az eseményeket szemlélők arcáról is a megdöbbenés, értetlenség olvasható le az iratoknál fellehető fényképek, felvételek tanúsága szerint. Itt kell megjegyezni: nem hivatkozhatnak eredménnyel arra a vádlottak, hogy cselekményüket esetlegesen a parancsnokuk utasítására hajtották végre. A fentiek szerint a laikusok által is felismerhetően jogtalan intézkedést nem teszi jogszerűvé, ha az parancsra történik. A rendőr az intézkedése során a hatályos jogszabályi előírásoknak van alávetve. A konkrét intézkedésével összefüggésben nem valamely parancsnoki, magasabb elöljárói, miniszteri vagy kormányzati elvárásnak való megfelelés szolgálja, biztosítja számára, - személyében és hivatalos személyi minőségében - a sérthetetlenségét, eljárása okán és amiatt a támadhatatlanságát; hanem az, ha mindenkor a jogszerűség talaján végzi a tevékenységét. A parancsnoki utasítás a vádlottak szerint sem arra vonatkozott, hogy a sértettet bántalmazzák; a tömegből kiemelésre akár szóbeli felszólítással is sor kerülhetett volna, melyet meg sem kíséreltek. Végül a sajtónak a jelen ügyben játszott szerepe kapcsán korántsem a védelem által jelzett valamely provokációs célzatot vélte a másodfokú bíróság felismerni. Sokkal inkább a nyilvánosság, ezen belül a sajtó korlátozás nélküli működésének fontosságát igazolják a történések, hiszen az 1. tényállásban foglaltakról készült fotók közzététele szolgált alapul a büntetőeljárás megindulásához, majd végső soron a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapításához. A 3. tényállási pontban foglaltak térben és időben máshol és máskor, 16 óra körüli időben - a délelőttihez képest már megváltozott körülmények között - zajlottak. Ekkor a rendőrsorfalban állókat már atrocitások érték, őket kővel dobálták. Ezzel együtt sem helytállóak az elsőfokú ítéletben a 40. oldal negyedik bekezdésétől kezdődően az intézkedés jogszerűsége vonatkozásában írtak. Szükségtelenül elemzi az elsőfokú bíróság a tömegoszlatás hatályos részletszabályait, annál is inkább, mivel a konkrét vádbeli esetben a hivatkozott szolgálati kutya alkalmazására, vízágyú bevetésére egyáltalán nem került sor. Ugyanakkor viszont - a váddal egyezően - tartalmazza az elsőfokú ítéleti tényállás a 7. oldal második bekezdésében, hogy a testi kényszer alkalmazásával már földre vitt 2. számú sértettet a fején két esetben megütötték, egy esetben pedig fartájékon rúgták. Azzal viszont adós maradt az elsőfokú bíróság, hogy ez utóbbiak alkalmazására a szolgálati szabályzat mely rendelkezése, avagy milyen más jogszabály ad az intézkedő rendőrnek felhatalmazást. Ennek pedig az az oka, hogy ilyen szabály nem létezik, ez az elkövetői magatartás a Btk. 226. § szerinti hivatali bántalmazás vétségeként, s azzal halmazatban testi sértés vétségeként értékelendők. Tekintve, hogy kétséget kizáró bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy ez utóbbi cselekményeket a megvádolt I. r. és II. r. vádlottak követték el, felmentésük helyesen bizonyítottság hiányában történhet meg a Be. 331. §

(1)bekezdése szerint. A másodfokú bíróság ezt - az érdemi határozat rendelkező részét nem érintő változtatást megtette; a felmentés jogcímeként a bebizonyítottság hiányára hivatkozik. I. r. vádlottra vonatkozóan az alábbi megjegyzést kell még tenni: arra kétségtelenül van adat, hogy egy aznap reggeli Kossuth téri intézkedés során elfogást hajtott végre [elsőfokú bírósági iratok

1. sorszámú jegyzőkönyvéhez csatolt rendőri jelentés adata]. Ez azonban korántsem zárja ki, hogy 16 óra körüli időben a
2. tényállási pontban írt bűncselekmény helyszínén tartózkodjon. Ezért helyes esetében is a bizonyítottság hiányának okán történő felmentés. Az
3. tényállási pontban foglalt cselekmény kapcsán viszont II. r. és III. r. vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapítása helyes és annak minősítése is törvényes. A vádlottak az
4. számú sértettet szándékegységben, egyazon intézkedés során közösen bántalmazták. Cselekményük társtettesként elkövetettkénti minősítése helytállóan történt. A védelemnek az ezzel szemben kifejtett azon álláspontja, hogy a csapaterő alkalmazása a társtettesség megállapíthatóságát kizárná, nem foghat helyt. Annak felvetése, hogy az
5. számú sértettnek - egyéb lehetőség hiányában, mintegy "maradék-elv" alapján - közlekedési szabálysértésként értékelt magatartása csapaterő alkalmazását indokolta, tette volna szükségessé, minden komolyságot nélkülöz. A büntetés nemének és mértékének megválasztása során megfelelő körültekintéssel járt el az elsőfokú bíróság; a súlyosító, valamint enyhítő körülményeket feltárta és értékelte. Továbbmenően a vádlottak javára szól az újabb időmúlás, II. r. vádlott esetében pedig kiskorú gyermekes családos állapota. Ugyanakkor a vádlottak terhére kell értékelni, hogy a rendőri hatalommal visszaélve elkövetett cselekményüknek országos nyilvánosságra kerülése az egész rendőri állomány, a jogállam kedvezőtlen megítélését eredményezte. II. r. vádlott a cselekmény elkövetésekor még csupán két éves rendőri múlttal rendelkezett. Az azóta eltelt időben két esetben is figyelmeztetésben részesült. Társával szemben III. r. vádlottnak a jóval huzamosabb, 1993.-től kezdődően végzett rendőri munkája kifogás alá nem esett. A jelen vádbeli esetnél viszont ő volt a rangidős és magasabb rendfokozatú; jó példával neki kellett volna társai előtt járnia. Ehhez képest a kifogás alá eső rendőri intézkedést éppen ő kezdte, mégpedig azzal, hogy a sértettet előzetes felszólítás nélkül fejbeütötte. Mindezek alapján - a generális prevenció elvét is szem előtt tartva - a másodfokú bíróság a büntetések súlyosítására ugyan kellő indokot nem talált, de a fellebbviteli főügyészi indítvánnyal egyezően a Btk.
6. §

(1)bekezdés szerinti előzetes mentesítést mindkét vádlott tekintetében mellőzte. A Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta a szakértői véleményekkel kapcsolatos elsőbírói fenntartásokat. Az

1. tényállási pont kapcsán a szakértő kirendelésére először
2. december
3. napján került sor [Nyom.1502/
4. nyomozati iratok
5. oldala]. A
6. január
7. napján elkészült szakvélemény [nyomozati iratok
8. oldala] már azonosítja az
9. számú sértett fojtogatójaként III. r. vádlottat. A
10. január 10.-i újabb kirendelés [nyomozati iratok
11. oldala] nyomán a
12. január
13. napján elkészült szakvélemény [nyomozati iratok
14. oldala] a sértettet fejbe ütő rendőrként megintcsak a III. r. vádlottat nevesíti. III. r. vádlottat mindezekkel kapcsolatosan csak ezt követően vonták be az eljárásba; nevezett az első vallomását
15. január
16. napján tette meg [nyomozati iratok
17. oldala].
18. április
19. napján történik a következő kirendelés [nyomozati iratok
20. oldala] arra vonatkozóan, hogy a sértettet bántalmazó másik rendőr lehetett-e II. r. vádlott. A
21. április
22. napján elkészült szakvélemény [nyomozati iratok
23. oldala] igenlő válaszát követően a II. r. vádlott első gyanúsítotti kihallgatását
24. április
25. napján foganatosítják [nyomozati iratok
26. oldala]. Sőt, II. r. vádlott a szakértő
27. május 27.-i tárgyalási meghallgatását követően tesz végülis beismerő vallomást. Korántsem állítható tehát, hogy a szakvélemények szükségtelenül kerültek volna beszerzésre; az azokban foglalt megállapítások ne szolgálták volna az ügy felderítését. A másodfokú bíróság ezért azokat az értékelés körébe vonta és a tényállás megállapítása kapcsán elfogadott bizonyítékok sorában nevesíti a szakértő szakvéleményeit; melynek következményeként az azokkal összefüggésben felmerült szakértői díjakat a vádlottakra terhelte. A bűnügyi költség megállapításával és viselésével összefüggésben, elöljáróban rögzítendő, hogy az elsőfokú bíróság a Nyom.1589/
28. számú nyomozati iratokban vezette a költségjegyzéket; a nyomozás során
29. tételszámon feljegyzett útiköltség-térítést követően
30. tételszám helyett tévesen a
31. tétel következik. A tényállás
32. pontjában foglalt bűncselekmény tekintetében felmentő rendelkezés született; az ezzel a cselekménnyel összefüggésben felmerült, és a Nyom.1589/
33. számú nyomozati irat költségjegyzékének 1-6 tételei alatt feljegyzett - helyesen - 432.054.- forint költséget a Be.
34. §

(1)bekezdése alapján az állam viseli. Ugyancsak az állam viseli a bírói eljárásban e tényállási ponttal összefüggésben, valamint a

1. számú sértettet érintő
2. tényállási pont kapcsán felmerült bűnügyi költséget: a költségjegyzék 26., 28., 29., 30.,
3. tételén bejegyzett, szakértői megjelenés és tanú útiköltsége révén felmerült összesen 52.576.- forintot is. Végül szintén az állam terhén marad a Nyom.1502/
4. nyomozati irat költségjegyzékének 2.,
5. és
6. pontjában foglalt összesen 184.148.- forint. Ezeket a szakértő szerzői jogdíjként nevesítette; ilyen jogcímen a vonatkozó jogszabály szakértői díj megállapítását nem teszi lehetővé. Ugyanezen költségjegyzék
7. tétele a az
8. és
9. számú sértettek orvos-szakértői vizsgálatának a díja, melynek fele: 16.137.- forint szintén az állam terhén marad. Mindezek összegzéseként az államot 684.915.- forint terheli. Ugyanakkor a Nyom.1502/
10. számú nyomozati irat költségjegyzékének
11. tétele [66.180.- forint] a kizárólag III. r., míg a
12. tétele [81.996.- forint] kizárólag II. r. vádlott tekintetében felmerült számítástechnikai szakértői díj. A Kj.
13. tétele [214.344.- forint],
14. tételének az
15. számú sértett vonatkozásában felmerült fele része [16.138.- forint], valamint az elsőfokú bírósági eljárásban 23-25., 27., 31-
16. és 34-
17. tételein bejegyzett összesen 80.560.- forint II. r. és III. r. vádlottak között egyenlő részben megoszlik. Így II. r. vádlott külön 237.517.- forintot, míg III. r. vádlott külön 221.701.- forintot visel a Be.
18. §

(1)és

(3)bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság a Be. 339. §

(3)bekezdésére hivatkozással - pontos összegszerűség meghatározása nélkül - megállapította az állam kötelezettségét a felmentéssel érintett I. r. vádlott tekintetében költségei, valamint védőjének az eljárás során nem előlegezett díjának és költségeinek megtérítése tárgyában; noha a felmentő rendelkezése akkor még jogerőre sem emelkedett. A másodfokú bíróság az érdemi tartalmat nem hordozó döntést mellőzte; az elsőfokú bíróságnak a Be. 578. §

(2)bekezdése szerinti különleges eljárásban lesz majd lehetősége arra az igény bejelentését követően, hogy a külön jogszabályban meghatározott mértékben a kérdéses összegről szükség szerint határozzon. Az elsőfokú bíróság ítéletének fentiek szerinti megváltoztatása a Be. 372. §

(1)bekezdésén, míg egyebekben a helybenhagyása a Be. 371. §

(1)bekezdésén alapul. B u d a p e s t,

1. év január hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Dr. Székely Ákos s.k. Miszlayné dr. Lányi Éva s.k. előadó bíró bíró A Fővárosi Bíróság
3. év október hó
4. napján kelt 9.B.707/2007/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.37/2010/
6. számú ítéletében írt változtatással I. r., II. r. és III. r. vádlottakkal szemben jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált. B u d a p e s t,
7. év január hó
8. napján Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző