Gf.30010/2011/3 – Szegedi Ítélőtábla

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.010/2011/3.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Buzinkay Zoltánné ügyvéd által képviselt (felperes neve, címe) alatti székhelyű felperesnek - a Dr. Molnár István ügyvédáltal képviselt (alperes neve, címe) alatti lakos alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság

1. november
2. napján kelt 10.G.40.181/2007/130-I. számú ítéletével szemben a felperes
3. és az alperes
4. sorszámú fellebbezése folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő ÍTÉLETET: Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, a kereset és a viszontkeresetet teljes egészében elutasítja. Az alperest elsőfokú eljárási költség viselésére kötelező rendelkezést mellőzi és kötelezi a felperest, 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 400.000,- (Négyszázezer) Ft elsőfokú eljárási költséget. A felperest le nem rótt elsőfokú eljárási illeték viselésére kötelező rendelkezést mellőzi és megállapítja, hogy a 66.570,- (Hatvanhatezer-ötszázhetven) Ft elsőfokú viszontkereseti eljárási illeték az állam terhén marad. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 200.000,- (Kettőszázezer) Ft másodfokú eljárási költséget, valamint az államnak - külön felhívásra - 112.730,(Egyszáztizenkettőezer-hétszázharminc) Ft le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. -2- INDOKOLÁS: A peres felek közötti szóbeli megállapodás alapján a felperes
5. június 18-án LS 4600 falkaszámú, összesen 4577 db 9 hetes és két napos korú - korábban (személy 5.neve) gazdálkodónál előnevelt - tömő alapanyagú libát helyezett ki tépés céljára az alpereshez. A kihelyezést követően
6. június 20-án sor is került az állatok első tépésére. Az ekkor elhullott 5 liba kórbonctani eredménye szerint legyengült, lesoványodott egyedek voltak, valamint enyhe hashártyagyulladás is megállapítható volt. Az állatállomány elhullása az első tépést követően folyamatosan emelkedett. A libák kolera elleni vakcinázását a legyengült állományra és a folyamatos elhullásra figyelemmel az alperes nem vállalta. A felperes képviselője, illetőleg állatorvosa rendszeres ellenőrzést tartott az alperesi telephelyen, ennek során a felvett jegyzőkönyvekben az alperes jelezte, hogy az állatok takarmányozását, gyógyszerezését nem vállalja, ehhez megfelelő anyagi fedezettel nem rendelkezik. A további kórbonctani vizsgálatok ún. Riemerella (Pasteurella) anatipestifer fertőzést, valamint sertésorbánc okozta fertőzést, illetve heveny bélgyulladást állapítottak meg. Az állatállomány második tépésére
7. augusztus 1-jén került sor. Az alperes kérésére az állatállományt
8. augusztus
9. napján (személy
10. neve) megvizsgálta és a boncolt állatokból megállapította, hogy a libák idült mell- és hashártyagyulladásban szenvednek. Az általa javasolt gyógyszerezés ellenére
11. augusztus
12. napján az összes elhullás már 567 db volt. Az Országos Állategészségügyi Intézet által
13. szeptember 2-án készített szakvélemény heveny baromfikolera-fertőzést diagnosztizált. A felperes az állatokat az alperestől elszállította, azok kényszervágására
14. szeptember 3-án került sor. A felperes az állatok neveléséhez 19.640 kg zabos lúd befejező tápot biztosított, valamint a korábbi előnevelő 3.160 kg zabos befejező tápot adott át az alperes részére. Az előbbieken túl az alperes az állattartó telep melletti 5 hektáros területen kukoricavetést legeltetett az állatokkal, továbbá takarmányt vásárolt a saját költségén, illetőleg bérelt földterületeken is takarmányt termelt az állatok számára. Az állatokról lefosztott tollat az alperes értékesítette, ebből mintegy 2.000.000,- Ft árbevétele származott. A felperes keresetében kérte, kötelezze a bíróság az alperest 7.515.670,- Ft kártérítés és ezen összeg
15. október
16. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére. Álláspontja szerint a felek között szóban létrejött mezőgazdasági termékértékesítési szerződés értelmében 9 hetes korban, háromszori tépésre helyezte ki a libákat az alpereshez, az állatokat a termelőnek 24 hetes korban kellett volna leadnia. Az alperes saját költségén volt köteles gondoskodni az állatok tartásáról és ellátásáról, a termelő azonban nem a jó gazda gondosságával járt el, nem megfelelően tartotta az állatokat, emiatt azok megbetegedtek és idő előtti kényszervágásukra került sor. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Állítása szerint 10 hetes korban került kihelyezésre hozzá az állatállomány, amelynek egyszeri tépését vállalta azzal, hogy -3Gf.I.30.010/2011/3.szám a szükséges takarmányt illetőleg az állatok vakcinázását a felperesnek kellett biztosítania. A felperes valójában kényszerhelyzetben volt, amikor a meleg időjárás miatt nem talált vállalkozót az állatok tömésére, ugyanakkor az állatok tépésére az előnevelőnél a telephely szűkössége miatt már nem volt lehetőség. Előadta, hogy a megállapodás értelmében az állatállományt az első tépést követő 4-
17. hétig kellett nevelnie, majd ezt követően azok tömésre lettek volna kihelyezve. Viszontkeresetében kérte, kötelezze a bíróság a felperest 1.109.606,- Ft és ezen összeg
18. november
19. napjától járó kamatai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a perben kirendelt (személy 2.neve) igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján a nevelés mellett az elérhető jövedelme 0,7 kg/lúd súlynövekedés mellett ekkora összeg lett volna. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek 1.878.917,- Ft-ot és ezen összegnek
20. november
21. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, fizessen meg az alperesnek 1.109.606,- Ft-ot és ezen összeg után
22. november
23. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát. Indokolásában megállapította, hogy a peres felek állatnevelés céljából szóban mezőgazdasági termékértékesítési szerződést kötöttek. Közöttük nem volt vitatott, hogy a felperes tulajdonában levő állatokat volt köteles az alperes nevelni. Ugyanakkor a felek között a szerződés tartalma tekintetében vita volt. A becsatolt iratok és a perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy 9 hetes és 2 napos korban került az állatállomány a korábbi előnevelőtől az alpereshez áthelyezésre, aki az állatokat kétszer tépte meg. Az állatállomány neveléséhez szükséges ún. befejező tápot 19.640 kg mennyiségben a felperes biztosította, illetőleg a korábbi előnevelőtől zabos befejező táp került átadásra 3.160 kg mennyiségben. Ezen túlmenően az állatállományt az alperes takarmányozta. Az alperesnek kellett igazolnia, hogy a nevelés és a tartás során a jó gazda gondosságával járt el, a kialakult betegségek neki fel nem róható okból keletkeztek. Annyiban mentesült a felelősség alól, amennyiben bizonyította, hogy az elhullás, a keletkezett kár neki fel nem róható okból alakult ki. Az elsőfokú bíróság az előbbiek megállapítása érdekében széleskörű tanúbizonyítási eljárást folytatott le, és igazságügyi szakértői véleményeket szerzett be. A bizonyítékokat a következőképpen értékelte. (személy 3.neve) felperesi állatorvos előadta, hogy a telepen gyakran tartott látogatást, ilyenkor üres etetőket látott, féregfertőzést tapasztalt, mellyel összefüggésben gyógyszeres kezelést javasolt az alperesnek. Mivel a gyógyszeres kezeléstől az alperes elzárkózott, ezért azt a felperes finanszírozta. A látogatása során azt is tapasztalta, hogy kevés mennyiségű szemes takarmányt kapnak az állatok és csak szakaszos etetés valósult meg. (személy 4.neve), a felperes integrátora vallomása szerint a szóbeli megállapodást ő tárgyalta meg az alperessel, akinek az volt a kérése, hogy az induláshoz szükséges tápot a felperes biztosítsa a részére. A tanú előadta, hogy a korábbi nevelőnél magas, az átlagot meghaladó mértékű volt a napos libák elhullása, és a kelésgyengeségen túl ún. coli fertőzés lépett fel. Az állatok kihelyezésére háromszori -4tépés érdekében került sor azzal, hogy a harmadik tépést követő 4-
24. hét után kellett az állatállományt az alperesnek leadnia. Az alperes házastársa tanúvallomásában előadta, hogy tudomása szerint egyszeri tépésre került áthelyezésre az állatállomány. Ezt követően az alperes kérte az állatok elszállítását, ennek hiányában került sor a második tépésre. (személy
25. neve) ismertette, hogy az alperes megkeresésére vizsgálta az állatállományt, amelynek során jegyzőkönyvet készített. A folyamatos elhullás mellett álláspontja szerint a libákat nem szabad vakcinázni és tépni sem. (személy 5.neve), korábbi nevelő akként nyilatkozott, hogy már előnevelés során kiugróan magas volt az elhullási arány, aminek oka a kelésgyengeségen túl az ún. coli vagy egyéb fertőzés lehetett. (személy 6.neve) tanú a perbeli időszakban 4-5 alkalommal járt kint a telepen, ekkor az alperes arra hivatkozott, hogy ideje lenne a libákat elszállítani, mert lejárt a tartási idő. Az elsőfokú bíróság (személy 7.neve) igazságügyi árszakértő szakvéleményét a felperest ért kár tételeit, összegszerűségét illetően teljes mértékben elfogadta, kompetencia hiányában azonban a mezőgazdasági, illetőleg az állatorvos-szakértői kérdésekben adott nyilatkozatokat az ítélet meghozatala során nem vette figyelembe. Az állomány egészségügyi státusza vonatkozásában készült (személy 8.neve) féle igazságügyi szakértői véleményt annak kiegészítésével együtt az elsőfokú bíróság elfogadta. A szakértő leírta, hogy a korábbi nevelőnél kelésgyengeséget, fejletlenséget és ún. e.coli fertőzést állapítottak meg. Az előnevelőnél az állatok több mint 20 %-a elhullott, az áthelyezést követően az alperesnél fonálféreg fertőzést állapítottak meg, amely feltehetően még az áthelyezés előtt alakult ki. Az alperes a fertőzöttség megállapítása után az ajánlott gyógyszeres kezelést elvégezte. Az áthelyezést követően az alperesnél lépett fel a Riemerella (Pasteurella) anatipestifer fertőzés, valamint a sertésorbánc baktériummal történt fertőzés, ezek kialakulását követően a termelő azonnal az állatorvosi utasításnak megfelelő gyógyszeres antibiotikumos kezelést alkalmazott. A második tépést követően lépett fel az állatoknál a heveny baromfikolera, amellyel kapcsolatban a szakvélemény hangsúlyozta, hogy az alperes részéről az első alkalomra tervezett vakcinázás elhalasztása elfogadható volt, mert az oltásra kijelölt időpontban a napi elhullás tíz darab körül mozgott. Ugyancsak joggal zárkózott el az alperes a
26. július 4-én felvett jegyzőkönyv szerint a baromfikolera elleni vakcinázástól, mert fonálféreg fertőzöttséget állapítottak meg az állatoknál. A szakértői vélemény szerint az állatállomány az áttelepítéskor szórt volt és ez végigkísérte az egész tartásukat. Hangsúlyozta, hogy az előnevelési időszak alatt a kolera elleni immunizálás, mint megelőzés akkor lett volna szükségszerű, ha eleve legelői továbbtartásra és tépésre helyezik ki az állatokat. (személy 2.neve) igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint az áthelyezést megelőzően történt alperesi megtekintés nem volt elegendő az állatállomány minősítésére. Az állatállomány 0,25 kg/liba/nap szemes takarmánnyal és 0,6 kg/liba/nap zöldtakarmánnyal történő ellátása az állatok takarmányszükségletét kielégítette, azaz a takarmányozás hiányával nem hozható összefüggésbe az állatállomány lesoványodása. Az alperes megfelelő nevelési körülményeket biztosított az állatoknak, és értesítette a felperest arról, hogy az állatállomány gyógyszeres és vitaminos kezelését nem tudja ellátni. -5Gf.I.30.010/2011/3.szám Az előbbiek rögzítését követően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szerződés pontos tartalma írásbeliség hiányában nem volt megállapítható. A becsatolt szakértői vélemények az elhullás okaként elsősorban az alperes nevelése során kialakult és hozott betegségeket végső soron a kolera megbetegedést jelölték meg, nem a takarmányozás hiányára vezették vissza az állatállomány pusztulását; ennek folytán irreleváns volt az a tény, hogy az alperes rendelkezhetett-e a szükséges takarmánymennyiséggel az állatok etetéséhez. A perbeli adatok alapján nem látta igazolhatónak, hogy az alperes a jó gazda gondosságával történő tartás szabályait megszegve az állatokat nem megfelelően takarmányozta. Nem igazolható az sem, hogy az alperes kötelezettsége lett volna a baromfikolera megbetegedés megelőzéséhez szükséges vakcinázás. Bizonyítást nyert, hogy az állatállomány az alpereshez történő áthelyezéskor gyenge és szórt volt, amely végigkísérte az alperesi tartást. Az alperes ugyanakkor kétséget kizáróan nem tudta igazolni azt a körülményt, hogy a nála megjelent betegségek közül a sertésorbánc megbetegedés tőle független, elháríthatatlan ok következménye lenne. Tekintettel arra, hogy az állatállomány részbeni elhullásának, gyenge fejlődésének a kialakult és megjelent betegségek voltak a főbb okai, ezért az elsőfokú bíróság az alperes felelősségét mintegy 25 %-ban látta megállapíthatónak. (személy 7.neve) árszakértő szakvéleményében levezetett számításra figyelemmel elfogadta, hogy a felperesnek 7.515.670,- Ft összegű kára keletkezett, és a megállapított termelői közrehatásra figyelemmel az alperest 1.878.917,- Ft megfizetésére kötelezte. Az alperes viszontkeresetét is megalapozottnak találta, mivel a felperes nem tudta sikeresen cáfolni azt az alperesi állítást, hogy a megállapodás alapján ún. bérnevelési díjra tarthatott igényt. Az alperes által optimális nevelés esetén elérhető bevétel összege vonatkozásában (személy 2.neve) igazságügyi szakértő szakvéleményben foglalt levezetést fogadta el, ezért a viszontkeresettel egyező összegben marasztalta a felperest. Az ítélettel szemben mindkét fél fellebbezéssel élt. A felperes kérte az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, az alperesi marasztalás összegének további 5.636.753,- Ft-tal történő felemelését és a viszontkereset elutasítását. Álláspontja szerint az eljárásban becsatolt, más nevelőkkel 2004-ben végzett bérnevelési elszámolások bizonyítják, hogy a termelők milyen feltételek mellett végezték a bérnevelést. A többi termelőhöz hasonlóan az alperesnél is a megállapodás értelmében terhelésként jelentkezett az előnevelt liba értéke, a takarmány, a fuvardíj, az elszállítás-, valamint a gyógyszer költsége és egyéb költségek. Az alperes esetében az elszámolás egyenlege negatív előjelű lett, mivel az alperes felróható magatartása miatt a kényszervágás folytán csak csekély bevételhez jutott. Tévesnek minősítette az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a kényszerhelyzet miatt más termelőkkel kötött szerződések a perbeli esetben nem relevánsak. Kiemelte, hogy a perbeli kihelyezés során kényszerhelyzet nem volt, csupán a
27. évi nyári hőség miatt ütemezték át a nevelést. A libákat tömésre nem tudta kihelyezni, emiatt döntött amellett, hogy háromszori tépőre helyezi ki az állományt az alpereshez, meghosszabbítva ezáltal a nevelés idejét 24 hétre, majd a
28. élethét körül lehetett volna az állatállományt tömésre átadni. Az alperes oldalán -6sem állt fenn kényszerhelyzet. Tény, hogy többször megtekintette az állatállományt kihelyezés előtt, így lehetősége lett volna arra, hogy ne kössön szerződést. A kolera elleni vakcinázás kapcsán megismételte azon álláspontját, hogy a vakcinázás az alperes kötelezettsége lett volna, amit (személy 3.neve) kifejezetten javasolt is. Mivel az állatok betegsége az alperes miatt alakult ki, az a tény, hogy emiatt a beteg állatok vakcinázása nem volt lehetséges, az alperesnek volt felróható. Arra nem volt figyelemmel az elsőfokú bíróság, hogy a kihelyezett libák átlagsúlyuk alapján megfelelőek voltak a tartási, nevelési célra, megfelelő vakcinázással a tömeges veszteség elkerülhető lett volna. Az állatorvos-szakértő szerint a baromfikolera egyértelműen a helyszínen alakult ki, csakúgy, mint a sertésorbánc, a Riemerella valamint a CRD mikoplamosis. Csupán a fonalféreg fertőzés kapcsán volt bizonytalan, ugyanakkor a lappangási idő vizsgálata miatt itt sem jelenthető ki, hogy hozott betegségről lenne szó. Mindezek alapján megállapítható, hogy az alperes nem megfelelően tartotta az állatokat, így neki felróhatóan az állatállománynál többféle betegség alakult ki, végül a kolera olyan mértékű elhullást okozott, hogy kényszervágásra kellett leadni az állományt. Az ok-okozati láncolatot nézve, ha megfelelőek lettek volna a telepi körülmények, nem betegszik meg az állatállomány, a vakcinázás végrehajtható, így szükségtelen lett volna a kényszervágás kolera miatt. A bizonyítékok helyes mérlegelésével tehát megállapítható, hogy a bérnevelés során keletkezett kárért az alperes teljes mértékben felelős. A viszontkereset kapcsán kiemelte, hogy a szakvélemény nem helytálló, az elvárható jövedelemből a szakértő nem helyezte levonásba a nevelési díjból levonandó terheléseket. A szakértői számítás valójában csak egy elméleti összeg, az valós tartozásként nem vehető figyelembe. Az alperes azért nem érvényesítheti ezt az összeget, mivel pont az ő felróható és gondatlan magatartása miatt került sor kényszervágásra és lett mínuszos a tevékenységének eredménye. Hangsúlyozta, a vállalkozási típusú termékértékesítési szerződések esetén a vállalkozói díj meghatározható úgy is, hogy a termelő a leadott állatok felvásárlási ára és a megrendelő költségei közötti különbözetre tarthat igényt munkája fejében. A perbeli esetben is a felek megállapodása ez volt, azonban az alperesi kártételek folytán nem maradt olyan összeg, amely díjként az alperesnek kifizethető lenne. Az alperes fellebbezése az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatására és a felperes keresetének teljes elutasítására irányult. Elfogadta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a szerződés tartalma írásbeliség hiányában nem volt megállapítható. Továbbra is arra hivatkozott, a felperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy vele háromszori tépésben állapodtak meg. Az állatállomány június 20-21-i tépésére figyelemmel a felperes
29. július 18-án, de legkésőbb július 26-án már késedelembe esett az állatok elszállítását illetően. Ettől az időponttól kezdve a Ptk.
30. §-a szerinti felelős őrzői pozícióba került, amikor is a felperes költségére és veszélyére volt köteles gondoskodni az állatállományról annak átvételéig. A Riemerella, a sertésorbánc, valamint a heveny baromfikolera a felelős őrzés időszaka alatt következett be, amikor a kárveszély a tulajdonos felperest terhelte. A sertésorbánc kapcsán egyébként az állatorvos-szakértői vélemény nem állapította meg, hogy a betegség az ő tevékenységére vezethető vissza. A felperes nem bizonyította, hogy a telepen a perbeli állatállományt megelőzően sertéseket tartott -7Gf.I.30.010/2011/3.szám volna, vagy híg sertéstrágyával locsolta a földterületet. A felperes semmilyen tartástechnológiát nem írt elő, így a zárt tartást sem, amire egyébként a telep tudottan alkalmatlan volt. A baktériumok, kórokozók a vadonélő, vándorló madarak stb. útján is kapcsolatba kerülhettek az állatállománnyal. Az állatorvos-szakértő külön is nyomatékosította, hogy az elhullás az egyébként is beteg, visszamaradott már napos kortól kezdve terhelt I. osztályúnak nem minősíthető, az állatállomány mintegy 25 %.-át kitevő kissúlyú egyedek közül került ki. Utalt a szakértői vélemény azon megállapítására, hogy a felperestől elvárható lett volna a betegség észlelése után az állatállomány levágása. Ennek hiányában a csökkent immunállapotú, visszamaradt, betegséggel terhelt állomány folyamatosan fertőzte és betegítette a nagyobb vitalitású egyedeket is. Álláspontja szerint a kirendelt állatorvos-szakértő nem tett semmilyen százalékos megállapítást a nevelési tevékenységére visszavezethetően az állatállomány elhullása vonatkozásában. Kifogásolta, hogy bár az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az ítélet meghozatalakor kirekesztette a bizonyítékok köréből (személy 7.neve) igazságügyi szakértő megállapításai közül a mezőgazdasági szakértői kompetenciába tartozó nyilatkozatokat, ennek ellenére ténylegesen az általa megállapított százalékos mértéket rótta a terhére. Megjegyezte továbbá, hogy az állatorvos-szakértő a sertésorbánc vonatkozásában sem marasztalta el őt az állatok elhullása miatt. Utalt arra, hogy az elsőfokú ítélet megállapításától eltérően vitatta (személy 7.neve) árszakértő szakvéleményének a kárösszeg számítási módjára vonatkozó részét, valamennyi beadványában a szakértői vélemény bizonyítékok köréből történő teljes kirekesztését kérte. Támadta az ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezését is. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet felperesi keresetet elutasító rendelkezéseinek helybenhagyására irányult. A fellebbezések alaptalanok. A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésben való megállapodása szükséges (Ptk.
31. §