Bf.77/2010/13 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(5)bekezdés II. tétele szerinti testi sértés bűntettének minősíti. A Bj.1489/

1. számon és az alábbi tételszámon kezelt, - a vádlottnak kiadni rendelt bűnjelek a következők: 47: 8 pár zokni; 48: szandál; 49: félcipő; 50: farmernadrág; - a sértett hozzátartozójának kiadni rendelt bűnjelek a következők: 1: hengerzár betét és kulcs; 2: 8 db csavarhúzó illetve fogó; 3: porszívócső darab; 14: póló; 17: szabadidő felső; 24: szabóolló; 28: Nokia 3310 telefon; 41: pulóver; 42: póló; 43: nadrág; 44: alsónadrág; 45: fél mokaszin; 46: 1 pár zokni; - a megsemmisíteni rendelt bűnjelek: 4: nylon zacskó és csomagolópapír; 5: cigarettás doboz; 6: 6 db cigarettavég; 7: cigarettás doboz; 8: 3 db fültisztító pálca; 9: italos üveg; 10: 4 darab anyagmaradvány; 11: füles vizespohár; 12: hamutál; 13: reklámújságok; 16: műanyag flakon; 18: kés; 20: fásli; 22: baseball sapka; 25: papírlap; 26: 4 db papírlap; 27: 1 db papírlap; 29: szövetminta; 30: 8 db anyagmaradvány;
2. papírlap; 32: elemi szál; 33: lábbeli nyom; 34: 4 db anyagmaradvány; 35: sörös doboz; 36: cigarettás doboz cigaretta maradványával; 37: cigaretta maradvány; 38: lábbeli nyomtöredék; 39: földminta; 51: 4 db csikk; 54: 2 db rongy; 55: 1 db papírlap. A Bj.1489/
3. számon bűnjelként kezelt alábbi tételszámok alatti bűnjelek lefoglalását megszünteti és a BRFK Hivatala Bűnügyi Technikai Osztály Szemle és Technikai Alosztály részére rendeli kiadni: - 15: anyagmaradvány pálcán; 19: vérgyanús szennyeződés; 21: 5 db vérgyanús szennyeződés; 23: papír vérgyanús szennyeződéssel; 40: 11 db DNS minta; 52: 10 db DNS minta; 53: 2 db DNS minta. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt is beszámítja a kiszabott szabadságvesztésbe. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s: A Fővárosi Bíróság - a Fővárosi Főügyészség NF.20.888/2007/33-I. számú vádirata alapján eljárva - a
4. év december hónap
5. napján kihirdetett 7.B.1317/2008/
6. számú ítéletével a vádlottat testi sértés bűntette [Btk.
7. §

(1)és

(5)bekezdés I. fordulat] és rablás bűntette [Btk. 321. §

(1)bekezdés] miatt halmazati büntetésül 9 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítása, a bűnjelek, valamint a bűnügyi költség viselése tárgyában. Az ítélet ellen az ügyész téves jogi minősítés okán, a váddal egyezően súlyosabb minősítés: nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megállapítása végett; ezzel összefüggésben pedig a büntetés súlyosításért jelentett be fellebbezést. Jogorvoslattal élt a vádlott és védője is, enyhítésért. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a

1. év március hónap
2. napján kelt BF.828/2008/
3. számú átiratában az ügyészi fellebbezést módosítva, a testi sértésként értékelt cselekmény minősítésének megváltoztatása - életveszélyt okozó testi sértés bűntette helyett halált okozó testi sértés bűntettének megállapítása - és a büntetés súlyosítása végett tartotta fenn. A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az írásbeli indítványában foglaltakat mindenben fenntartotta. Rámutatott: az elsőfokú eljárásban a védelem is - a vádban foglalt minősített emberöléssel szemben - helyesen halált okozó testi sértés megállapítását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által az eljárási szabályok megtartásával lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapított tényállás megalapozott; ugyanakkor a helyes minősítés alapján - és e körben hivatkozott az ok-okozati összefüggéssel kapcsolatosan a töretlenül irányadó jogelméleti álláspontra, valamint a közzétett eseti döntésre - a büntetés súlyosítása indokolt. A védelem - ugyancsak jogdogmatikai elvek alapján - vitatta a súlyosításra irányuló indítvány helyességét. Álláspontja szerint a jogalkotó azonos büntetési tétellel rendeli büntetni a testi sértést akkor is, ha az életveszély, és akkor is, ha halált okoz. Így súlyosabb megítélést - és ezáltal büntetést - az utóbbi nem eredményezhet. A középmértéket így is meghaladó szabadságvesztés-tartam felemelése ezáltal nem indokolt. Összességében a szabadságvesztés-büntetés enyhítését kérte. A vádlott a felszólalásában és az utolsó szó jogán is megbánásának, sajnálkozásának adott hangot. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárása során a perrendi szabályokat megtartotta; a bizonyítást teljes körűen lefolytatta, s minden, az ügy eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró adatot, tényt feltárt és a logika szabályainak megfelelően értékelt. Különösen vonatkozik mindez a szakértői bizonyításra: a Fővárosi Bíróság bevonta az Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testületét, majd meghallgatta az eljáró bizottság elnökét; s mindezek alapján foglalt állást a sértett halálához vezető oksági folyamat kérdésében. Amint arra a fellebbviteli főügyészi átirat is helyesen hivatkozik: a bizonyítékok sorában hivatkozni lehet még a vádlott elkövetői minőségét alátámasztó ujjnyomatszakértői vélemény [nyomozati iratok I. kötet

1. oldala] és a DNS vizsgálat eredményeként készült haemogenetikai szakvélemény [nyomozati iratok III. kötet
2. oldala] megállapításaira is. A tényállás tekintetében mégis a következő kiegészítést kell tenni: · A vádlott által kidobált ruhahalom tetejére a sértett kabátja került, melynek belső zsebében - látható módon - 20.000.-, 10.000.- és 5.000.- forintos címletekben összesen 1.265.000.- forint volt [nyomozati iratok I. kötet
3. oldalán a helyszíni szemle jegyzőkönyve, a II. kötet 701 - 702 -
4. oldalának fényképfelvételei, valamint a helyszíni szemle során készített videofelvétel anyaga]. A kérdéses összeget a vádlott nem találta meg, azt a helyszínen hagyta. A fenti kiegészítéssel az elsőfokú bíróság által - az ellentétes irányú fellebbezésekben nem is támadottan - megállapítottak már maradéktalanul helyesek, teljesek és a felülbírálat alapjául szolgáltak a másodfokú eljárásban. A megalapozott, ennélfogva irányadó ítéleti tényállás alapján a vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű; a cselekmények elsőbírói minősítése azonban változtatásra szorul. Az elsőfokú bíróság által helyesen elfogadottak szerint a sértett bántalmazása, majd utóbb a bekövetkezett halála között az oksági kapcsolat - még ha távolian és közvetetten is, de - fennáll. Márpedig a töretlenül érvényesülő évtizedes bírói gyakorlat szerint az ok-okozati folyamatok értékelésének alapját a „conditio sine qua non”, azaz a feltételek egyenértékűségének elve képezi. Ha a kiváltó okhoz az elkövetőtől független, további ok társul, amely lehet akár véletlenszerű is, az okozati összefüggés sem szakad meg, legfeljebb lazábbá, közvetetté válik [BH
5. 7.]. A jelen esetben a vádlotti bántalmazás folytán életveszélyes helyzet jött létre, amely magában hordozta a halálos eredmény bekövetkezésének reális lehetőségét. Ez az eredmény nem közvetlenül a bántalmazás után következett be, hanem egy olyan újabb együttes ok - concausa - létrejöttének következtében, amely önmagában nem, hanem csak a vádlottnak az ok-folyamatot elindító bántalmazásával együttesen vezetett a sértett halálához. A vádlott magatartása és a sértett halála közötti büntetőjogi értelemben vett okozati kapcsolat tehát egyértelműen megállapítható [BJD. 8936; BH.
6. 179; BH.
7. 456; BH.
8. 206.]; a vádlott ezért nem az életveszélyes, hanem a halálos következményért felel. Itt kell rögzíteni, hogy valamely vádlotti tévedés elsőbírói latolgatása [elsőfokú ítélet
9. oldala] minden alapot nélkülöz. Általánosságban véve is: az idős ember sérülékenyebb; a jelen konkrét eset elkövetési körülményei, a
10. éves sértett bántalmazásának módja okán pedig korántsem volt minden alap nélküli az eredeti vád szerinti, kétszeresen is minősülő emberölés bűntetteként való értékelés mint lehetőség. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a vádlott élet, testi épség és egészség elleni bűncselekményét a védelem által az elsőfokú eljárásban, míg a vádhatóságnak a másodfokú eljárásban képviselt álláspontjával egyezően nem életveszély, hanem halált okozó, azaz a Btk.
11. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés II. tétele szerint minősülő testi sértés bűntetteként értékelte. A büntetés kiszabása kapcsán mellőzni kellett annak súlyosító körülményként való értékelését, hogy a vádlott a jelen ügyben többszörösen büntetettnek volna tekintendő. Korábban csupán egy esetben került sor ugyanis az elítélésére; a további, az elsőfokú ítélet

1. oldalán 2.,
2. és
3. pontban jelzett ügyekben hozott döntések a jelen cselekmény elkövetését követően emelkedtek jogerőre, a vádlott terhére így - amint az a
4. oldal első bekezdése szerint helyesen meg is történt - a több eljárás hatálya alatti elkövetés róható. A vádlott minden egyező adat szerint korántsem lakhatás, hanem eleve vagyon elleni bűncselekmény elkövetése végett lépett kapcsolatba a sértettel: a kialkudott havi 35.000.- forintos bérleti díj megfizetésére módja, lehetősége nem volt. Igen elítélendővé teszi a cselekményét, hogy visszaélve a sértett jóhiszeműségével elfogadta a tőle használatra kapott ruházatot, ott töltötte az éjszakát. Nyomatékos súlyosító körülmény végül, hogy a rablási cselekmény során veszélyeztetett összeg a Btk.
5. §

(3)bekezdés b) pontja szerinti minősített eset elkövetési értékhatárának középmértékét meghaladja. Mindez azt eredményezte, hogy a halmazati szabályok alkalmazásával kiszabott büntetést a másodfokú bíróság nem enyhítette; ugyanakkor annak súlyosítására sem látott okot. A Fővárosi Bíróság szinte teljes körűen és döntően helyesen rendelkezett a nagyszámú bűnjelről. Nem határozott azonban a 21, 23, 29. és 30. sorszám alatt kezelt tárgyakról, és egyetlen esetben sem jelölte meg, hogy az érintett sorszám alatt milyen bűnjelet kezelnek. Az elmulasztott rendelkezéseket a másodfokú bíróság pótolta, egyben nevesítette a kérdéses tárgyakat. A Be. 151. §

(2)bekezdésének megváltozott szabálya alapján a nyomozási cselekmények során létrejött bizonyítási eszközök lefoglalásának megszüntetése mellett az azokat létrehozó rendőrhatóságnak rendelte a másodfokú bíróság a Be. 155. §

(4)bekezdése szerint kiadni. Az elsőfokú bíróság ítéletének fentiek szerinti megváltoztatása a Be. 372. §

(1)bekezdésén, egyebekben a helybenhagyása a Be. 371. §

(1)bekezdésén, míg a továbbmenően előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítása a Btk. 99. §

(1)és

(2)bekezdésén alapul. A másodfokú ítélet ellen a Be. 386. §

(1)bekezdésében foglalt okok hiányából következően nincs helye fellebbezésnek. Budapest,

1. év március hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. . Székely Ákos s.k.é dr. Lányi Éva s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Bíróság 7.B.1317/2008/
3. számú ítélete - a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.77/2010/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal -
5. év március hónap
6. napján jogerős és végrehajtható. Budapest,
7. év március hónap
8. napján . Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző