Pfv.21487/2007/5 – Kúria

(2)bekezdés és 558. §

(1)bekezdés alapján az alperes kötelezését kérte az általa kiegyenlített 1 445 757 forint tőke és kamatainak a megfizetésére. A perbe a felperes pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozott a beavatkozó, aki a felperes keresetének történő helytadást kért. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A felperes keresetének jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Álláspontja szerint a baleset bekövetkezése az alperesnek nem róható fel, az alperes úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A baleset idején az alperes vadászatot nem folytatott és sózóval, etetővel, szóróval, mesterséges itatóval és dagonyával sem szoktatta a vadat az autópálya közelébe. Az alperes a beavatkozónál kezdeményezte megfelelő vadvédelmi berendezések létesítését, vadveszélyt jelző táblák kihelyezését. A beavatkozó által létesített kerítés nem volt megfelelő, ezzel felróható magatartást tanúsított, melynek következtében a vadkár megtérítésére kizárólag ő kötelezhető. A kár a beavatkozó jogellenes, felróható magatartására vezethető vissza, azzal okokozati összefüggésben keletkezett. Az alperes a vadveszélyt jelző táblákat a beavatkozó utasítására távolította el, a védelmi kerítést érintő karbantartási kötelezettségét a beavatkozó elmulasztotta, így a kerítés alkalmatlan volt funkciója betöltésére. A vadak így juthattak fel az autópályára. Hivatkozott arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság törvényellenesen ítélkezett, amikor különbséget tett a gyorsforgalmi út és a közút között megállapítva, hogy a vad gyorsforgalmi úton történő megjelenése a vadászatra jogosult működése körében bekövetkezett rendellenességnek minősül. Hivatkozott arra is, hogy a gépjárművezető magatartásának vétlensége sem egyértelműen bizonyított. Az elsőfokú bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 1 445 757 forintot, valamint ezen összeg kamatait. Álláspontja szerint a baleset a károsodott gépjármű és az alperes fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében keletkezett, így egymás közötti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. Olyan adat azonban nem merült fel, amelyből kétséget kizáróan arra lehetne következtetni, hogy a kár a gépjármű üzembentartójának vagy az alperesnek a vétkes magatartásával okozati összefüggésben következett volna be. Az alperes nem bizonyította, hogy a gépkocsi vezetője vétkes magatartást tanúsított. Az sem nyert bizonyítást, hogy az alperes a balesethez közeli területeken a baleset idején folytatott vadászatot, melynek során a leadott lövések zaja riasztotta meg a vadakat. Az alperes vétkes magatartása sem volt tehát megállapítható. Olyan adat sem merült fel, melyből arra lehetne következtetni, hogy a gépjármű működése körében bekövetkező rendellenesség okozta volna a balesetet. Álláspontja szerint azonban a vad autópályán való megjelenése az alperes fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek minősül, ezért a felperes által a biztosítási szerződés alapján megtérített károkért az alperes tartozik helytállni. A beavatkozó felelősségének vizsgálatát mellőzte, mert a perben nem alperesként vett részt. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a periratokhoz csatolt fényképek és az egyéb perekből nyert hivatalos tudomása alapján megállapíthatóan a vadvédelmi kerítés nem volt a földbe leásva, visszahajtva, beágyazva, valamint a föld rátömörítése sem történt meg. A vadvédelmi kerítés feladatának ellátására alkalmatlan volt. Az autópálya kezelőjén kívül másnak, így az alperesnek sincs jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a közút megrongálódását kijavítsa, a vészhelyzetet elhárítsa, a vadvédelmi kerítés megfelelő állapotát biztosítsa. Abban az esetben, ha a felperesi beavatkozó a vadvédelmi kerítés megfelelő állapotáról gondoskodott volna, akkor a technika jelenlegi fejlettségi színvonala mellett a vad az autópályára nem juthatott volna fel. Az pedig, hogy a vad a vadvédelmi berendezés hiányossága miatt feljut az autópályára, majd onnan nem tud lejutni, nem kapcsolható össze az alperes működésével. Az alperes a vadvédelmi kerítés állapotáért helytállási kötelezettséggel nem tartozik, az autópályán kezelői tevékenység ellátására nem jogosult. A kerítés hibáit az alperes a felperesi beavatkozó felé több alkalommal jelezte, ezért a felperessel szemben fennálló jogviszonyban sem állapítható meg rendellenesség az alperes terhére. Az Alkotmánybíróságnak a 34/

1. (VI.19.) számú határozatából azt a következtetést vonta le, hogy sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó kötelezően nem határozhat meg olyan tényállást, amely automatikusan, az egyéb körülmények vizsgálata és mérlegelése nélkül rendellenességnek lenne minősíthető. Az alperesnek a vad ösztön vezérelt mozgására nem lehet befolyása, ezért az alperes helytállási kötelezettsége a perbeli konkrét körülmények mellett nem áll fenn, figyelemmel arra is, hogy az objektív felelősség alperesre történő telepítése kizárólag a reparációt szolgálja, de alkalmatlan annak a privilegizált célnak az elérésére, hogy a gyorsforgalmi utakon biztosítsa a fokozott sebesség melletti biztonságos közlekedést, az emberi élet és a relatíve nagy értékű ingóságok védelmét. A jogerős ítélet ellen - annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályában való fenntartása érdekében - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást minden részletre kiterjedően megfelelően feltárta, a bizonyítékokat okszerűen és ellent-mondásmentesen értékelte, a jogszabályoknak és a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatának megfelelő döntést hozott. Az ezzel ellentétes másodfokú ítéletet megalapozatlan és jogszabálysértő. Álláspontja szerint a vaddisznó csordának az autópályán való hirtelen felbukkanását a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek kell tekinteni. Ez az alperes felelősségét megalapozza különös figyelemmel arra, hogy a becsatolt vadászati napló szerint az autópályával közvetlenül érintkező két szektorban a perbeli időszakban egyéni vadászat volt, mely menekülésre késztethette a vadakat. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a tárgyaláson kézbesített teljesen más felek között folyamatban volt peres ügyben keletkezett, a vadvédelmi kerítés állapotára vonatkozó vadászati szakvéleményt a peranyag részévé tett. A másodfokú bíróság az autópálya kezelő magatartását vizsgálta és erről mondott véleményt, holott a felperes ilyen irányú keresetet nem is terjesztett elő. Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Hivatkozott arra, hogy a beírókönyv szerinti három vadász aznap éjjel lövést nem adott le. A vadak emiatt és más körülmények miatt sem kényszerültek a felperes által hivatkozott menekülésre. Az alperes eleget tett a tőle elvárható kármegelőzési és tájékoztatási kötelezettségének, a kerítés állapotáért azonban az alperes nem állhat helyt. A perbeli bizonyítékok pedig az autópálya kezelő felelősségét teszik megállapíthatóvá. Ezen felelősség megállapítása szolgálná egyébként a másodfokú bíróság által említett célok elérését, az emberi élet védelmét. Utalt arra is, hogy sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó nem határozhat meg kötelezően olyan tényállást, melyet automatikusan az egyéb körülmények vizsgálata és mérlegelése nélkül rendellenességnek lehetne minősíteni. A felülvizsgálati jogszabálysértő. kérelem alapos, mert a jogerős ítélet A másodfokú bíróság helytelenül járt el akkor, amikor a perbeli baleset bekövetkeztében a felperesi beavatkozó felelősségét vizsgálta és a keresetet lényegében azért utasította el, mert álláspontja szerint a beavatkozó nem gondoskodott a vadvédelmi kerítés megfelelő állapotáról és a kár ezzel okozati összefüggésben keletkezett. A felperes a beavatkozó ellen keresetet nem terjesztett elő, ezért a bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedett (Pp.
2. §), amikor a beavatkozó magatartásával kapcsolatos tényállást állapított meg és abból jogi következtetéseket is levont. A felperes kereseti kérelme folytán a perben azt kellett elbírálni, hogy az alperes kártérítési felelőssége a perbeli balesetért a felperessel szemben fennáll-e. E vonatkozásban pedig az elsőfokú bíróság hozott helytálló döntést. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
3. évi LV. törvény (Vtv.)
4. §-ának

(3)bekezdésében foglaltak szerint a vadászatra jogosult a Polgári törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységére vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdaságon és erdőgazdaságon kívül másnak okozott kárt. A perbeli esetben a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységével közösen okozta, ezért a felperes keresetének elbírálása során a Ptk. 346. §-ába foglalt rendelkezések az irányadók. A perben nem volt vitás, hogy a baleset bekövetkezése sem a felperesnek, sem az alperesnek nem volt felróható. Felróhatóság hiányában a Ptk. 346. §-ának

(2)bekezdésében foglaltak szerint azt kellett vizsgálni, hogy a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető-e vissza. A Legfelsőbb Bíróság a Vtv. hatálybalépését követően meghozott döntéseiben már több alkalommal kifejtette, hogy a vadászatra jogosult saját működése körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek minősül az a körülmény, ha a vadak az autópályán megjelennek (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2000/1. 197. számú döntés, BH.2005/6. 212. döntés). A felperes és az alperes jogviszonyában tehát a Ptk. 346. §-ának

(2)bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az alperes felelőssége állapítható meg. Miután a beavatkozóval szemben a felperes keresetet nem terjesztett elő, az a perben nem volt vizsgálható, hogy a vadvédelmi berendezés milyen állapotban volt, a beavatkozó ezzel kapcsolatban tanúsított-e felróható magatartást. A felek viszonyában kizárólag annak volt jelentősége, hogy a vadak az autópályán megjelentek, ez pedig az alperes működése körében bekövetkezett rendellenességnek minősül. Az a körülmény, hogy erre miért kerülhetett sor, a felek jogviszonyában nem volt vizsgálható és az alperes felperessel szembeni felelőssége szempontjából ennek jelentősége sincs. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §

(4)bekezdésében foglaltak alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. Az alperes fellebbezése eredménytelen volt, a felperes felülvizsgálati kérelme pedig sikerre vezetett, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdés alapján az alperest kötelezte a felperes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költségének a megtérítésére. Az alperes a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján köteles a fellebbezési és a felülvizsgálati illeték megtérítésére az állam javára. Budapest,

1. október
2. Dr. Baranyai János sk. a tanács elnöke, dr. Kollár Márta sk. előadó bíró, dr. Rőth Pálné sk. bíró. A kiadmány hiteléül: bírósági írnok