(2)bekezdését tartották irányadónak, mely a helyi építési szabályzat primátusát kimondva azt a hatósági álláspontot eredményezte, hogy az ingatlan rendeltetésének megváltoztatására a felperes nem volt jogosult. Korábbi bírósági döntésekre is utalva megállapította, hogy a felperes az alperesek személyét helyesen jelölte meg, mivel a jegyző építésügyi hatósági jogkörben tett intézkedése során a polgármesteri hivatal vezetőjeként jár el és a személyiségvédelmi szankciók eszköztárát is e szervvel szemben kell érvényesíteni. Helytállónak ítélte azon felperesi hivatkozást is, hogy önmagában a lakás és az üdülő rendeltetésű ingatlan közötti különbségtétel nehezen tetten érhető, azonban utalt arra, hogy a jogalkotói szándék mögötti különbségtétel indoka e perben nem vizsgálható, mint ahogy annak eldöntése sem, hogy az alperesek határozata mennyiben minősülhet jogszabálysértőnek. Kiemelte, hogy a védett jogi tárgy sérelme felől vizsgálva a tevékenységre előírt szabályrendszer keretein belül maradó magatartás személyiségi jogsértést nem valósít meg, ezért a felperes hivatkozott személyiségi jogai nem csorbultak és az alperesek eljárása személyiségi jogi szempontból nem volt jogszabálysértő. Utalt arra, hogy az üdülőövezet fennmaradásában megnyilvánuló és jogi normában is rögzített korlát, valamint az építésügyi eljárási szabályok adták meg az alperesek cselekvési lehetőségét a rendeltetéssel ellenkező és azon túlmutató használat megtiltására. Ezen túlmenően az alperesek magatartása nem lépte túl a jogszabályi felhatalmazásban rögzített és számukra irányadó kereteket, a felperes személyiségi jogait csak a szükségszerű mértékben korlátozták, ezért személyiségi jogsértés nem valósult meg. Ezt bizonyítja az is, hogy az üdülőövezeti jelleg fenntartásának érdekében a jogalkotó az ingatlan eredeti státuszának fenntartásában megnyilvánuló közérdeket az egyéni érdekérvényesítés, így a személyiségi jogok védelme elé helyezi. Arra is kitért, hogy a tiltó rendelkezés valójában a felperest a tartózkodási hely szabad megválasztásában és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogában nem korlátozza, különös figyelemmel arra, hogy a felperesi nyilatkozatokból kitűnően az építménynek lakó- vagy üdülőépületkénti használata számára szemléleti kérdés, a korlátozásból eredő különbség a felperes számára sem nyilvánvaló. Utalt arra is, hogy az a revans-jellegű magatartás, melyre a felperes a határozatok kapcsán hivatkozott, nem nyert bizonyítást a perben. Végezetül kiemelte, hogy a felperes által igényelt szankciók alkalmazása közigazgatási szervekkel szemben értelmezhetetlen, ugyanis a személyiségvédelmi perek nem válhatnak korábban már elbírált vitás kérdések újratárgyalásának eszközévé. Az ítélettel szemben a felperes jelentett be fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetének történő helyt adást, valamint az alperesek perköltségben való marasztalását kérte. Kereseti kérelmét Pf.
- számú beadványában arra tekintettel leszállította, hogy az általa kezdeményezett és 20.K.21.929/
- számon folyamatban volt közigazgatási perben a Somogy Megyei Bíróság
- május
- napján hozott határozatával az e perben is sérelmezett alperesi határozatokat hatályon kívül helyezte. Keresetét ennek megfelelően csak a jogsértés megtörténtének megállapítására és az alperesek további jogsértéstől való eltiltására nézve tartotta fenn. Indokolásul arra hivatkozott, hogy a nem kifogásolható részletességgel megfogalmazott ítéleti tényállás olyan irányba tolja el a keresetet, mintha az a tényállásban ismertetett közigazgatási jogvita teljes megoldására irányulna, holott az nem e per tárgya. A személyiségi jog sérelmét illetően kifejtette, hogy a jogerős alperesi határozatok sértik a Ptk. 82.§-ába foglalt azon jogát, hogy magánlakását korlátozás nélkül használhassa. A kifogásolt határozatok végrehajtásával összefüggésben vitatta az elsőfokú bíróság mérlegeléssel elfoglalt álláspontját, miszerint az ezzel kapcsolatos aggályai túldimenzionáltak. Nem tartotta relativizálhatónak azon állampolgári jogot, hogy eredménnyel lépjen fel a tulajdonát képező ingatlan lakáskénti használatát tiltó hatósági határozattal szemben, ugyanis soha nem ismerte el azt - ellentétben az ítélet erre vonatkozó utalásával -, hogy a tiltás egyben nem jelent számára korlátozást. A megállapított tényeknek ellentmondónak ítélte azt az ítéleti megállapítást, miszerint az ingatlan eredeti státuszának fenntartásához fűződő közérdek legitimálná az alperesi tilalmat, ugyanis a közérdek nem egyezhet a közigazgatási hivatal érdekével. Ugyancsak iratellenesnek találta azt megállapítást, hogy a határozat személyre szabottsága ne lenne tetten érhető, mivel az alperesek többszöri felszólítás ellenére sem tudták bizonyítani, hogy bárkivel szemben más eljárásban is ilyen tiltó szankciót alkalmaztak volna. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a támadott rendelkezések jogellenessége kapcsán figyelmen kívül hagyta az Étv. 47.§-án alapul felperesi álláspontot, melynek értelmében vizsgálandó, hogy egy formailag jogkonform határozat végső kihatásában sért-e személyiségi, jelen esetben a magánlakás használatához fűződő jogot. Megítélése szerint ezen túlmenően a jogkorlátozás, illetve tilalom önmagában is jogellenes állapotot eredményez. E jogszabályhely ismeretében felhívta a figyelmet arra, hogy az Étv. 47.§-a szerinti kormányrendelet nem ad általában vett tiltási jogkört a hatóságok számára, mivel a tilalmazott esetek köre taxatíve meghatározott. Mivel a tilalmak fenti esetei szoros kapcsolatban állnak valamely építési jellegű tevékenységgel, annak hiányával, vagy más hatóságok megkeresésével és jelen eljárásban ilyen megkeresés alperesek irányába nem érkezett, csupán építési vagy bontási tevékenység adott volna alapot kötelezést vagy tiltást tartalmazó határozat hozatalára. Mindezek alapján az elsőfokú ítélet azon megállapítása jogellenes, miszerint a határozatban foglaltak meghozatalára adott volt a jogszabályi felhatalmazás. A per fellebbezési tárgyalásán leszállított fellebbezési kérelmét változatlanul fenntartotta és előadta, hogy a helyi adórendelet adókedvezménnyel részesíti előnyben azt a helyzetet, amikor üdülőépületet valaki állandó bejelentett lakcímű lakásként használ. Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges alapossággal, a bizonyítási eljárás eredményének megfelelően állapította meg, továbbá meggyőző és részletes alapossággal indokolta meg azt, hogy miért tartotta megalapozatlannak a felperes keresetét. Hivatkozott arra, hogy a felperes fellebbezésében olyan nóvumot, mely az elsőfokú ítélet megváltoztatását indokolná, nem jelölt meg. A fellebbezés kiegészítésével kapcsolatban előadta, hogy a felperes azt kellően nem indokolta meg, továbbá az mindenképpen erőtleníti az eredetileg sem meggyőző tartalmú keresetet. A fellebbezés nem alapos. A megyei bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges és elégséges mértékben lefolytatta, a bizonyítékokat okszerűen, a Pp. 206.§
(1)bekezdésében írtaknak megfelelően értékelve a tényállást helytállóan állapította meg. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az ítélőtábla a fellebbezésben előadottak alapján azzal egészíti ki, hogy a felperes által kezdeményezett és 20.K.21.929/
- számon folyamatban volt közigazgatási perben a Somogy Megyei Bíróság
- május
- napján hozott határozatával az e perben is sérelmezett alperesi határozatokat hatályon kívül helyezte. A megyei bíróság érdemben helyes döntésének indokolását az ítélőtábla a fellebbezésben írtakra is figyelemmel az alábbi kiegészítéssel tartja fenn. A másodfokú bíróság osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy a rá kötelezettséget rovó közigazgatási eljárás során álláspontja szerint őt ért érdeksérelem kiküszöbölése mind a közigazgatási, mind pedig a polgári peres eljárás során és azok eszközeivel megvalósítható, ezen belül is tipikusabb a közigazgatási bíróság előtti érdekérvényesítés esete. Személyiségi jogsértés esetén személyiségi jogi védelemben a polgári jog eszközeivel abban az esetben részesülhet a sérelmet szenvedett fél, amennyiben a vele szemben eljáró hatóság jelen esetben a jegyző, mint elsőfokú építésügyi hatóság - a saját eljárására irányadó jogszabályok keretei közül kilépve, azok törvényen alapuló felhatalmazásán túlterjeszkedve hoz olyan határozatot, mely igényli a személyiségi jogok védelmét azáltal, hogy a határozat valamely tartalmi eleme vagy előírása a jog által védett személyiségi érdekkörbe történő behatolást jelent. Elviekben bármely hatósági határozat minősülhet ebből kifolyólag személyiségi jogot sértőnek, ugyanakkor ez esetben a keresetet nem a határozatot kibocsátó szerv, hanem az azt hozó és ezáltal jogsértést megvalósító munkavállaló, praktikusan maga a jegyző személye ellen kell megindítani. A per tárgyává tett határozat ugyan valóban alkalmas lehet arra, hogy a lakáskénti használatot tiltó rendelkezése személyiségi jogi körbe tartozó érdeksérelmet eredményezzen, azonban e tiltó rendelkezés meghozatalára a hatóság eljárására alkalmazandó normák lehetőséget biztosítottak, ezért a jogellenesség törvényi eleme hiányzik. A felperes által a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogával és a magánlakás sérthetetlenségével kapcsolatos okfejtésére az ítélőtábla az alábbi megállapításokat teszi. Az Alkotmány értelmében a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga magában foglalja azt, hogy a Magyarország területén törvényesen tartózkodó személyek - magyar állampolgárok, érvényes útiokmányokkal rendelkező külföldiek stb. - belátásuknak megfelelően jogosultak a lakóhely, vagy tartózkodási hely önmaguk számára történő meghatározására, ebben nem korlátozhatók. E sajátos személyes szabadságjog tehát magában foglalja az ország területén való szabad mozgást és a tartózkodási hely szabad megválasztását, a lakóhely szabad megválasztását, a letelepedési szabadságot, valamint az ország területének elhagyásához és a visszatéréshez való jogot. Történetileg e jognak számos korlátozása volt, azonban a modern jogállamokra a mozgásszabadságnak az állam területén belüli korlátozása nem jellemző. Mindazonáltal a szabad mozgáshoz való jog nem korlátlan alapjog. Az állam területén e személyes szabadságjog a törvény keretein belül - példának okául a kitiltás jogintézménye érvényesülhet, a törvények azonban nem érinthetik e jog lényeges tartalmát. A mozgásszabadság értelemszerűen csak a magánszféra tiszteletben tartásával érvényesülhet, ennek azonban nem releváns ismérve, hogy a magyar állam területén tartózkodó és törvények által e jogában nem korlátozott magánszemély milyen jellegű ingatlanon és épületben lakik, minősüljön az lakásnak avagy üdülőnek. Magánlakás minden olyan tartózkodási hely, helyiség, mely a magánszemély életvitelét rendszeresen vagy ideiglenesen szolgálja. A helyiség jellege nem releváns, sem a használat jogcíme, ezért lakásnak kell tekinteni adott esetben az üdülőt is, hiszen ideiglenesen - vagy állandó jelleggel - magánszemélyek tartózkodási helyéül szolgál. A magánlakáshoz fűződő jogokat a törvény védeni rendeli. Az egyénnek a gazdasági illetve a társadalmi rendeltetésének betöltéséhez elkülönült, más által nem háborgatott térre van szüksége. A magánlakás garantálja az emberi méltósághoz való életmód megvalósulását, a regenerálódás, szabadidő eltöltésének helyét és a családi élet megvalósulásának helyszínét. A jog <http://hu.wikipedia.org/wiki/Jog> általánosságban védi a magánlakás sérthetetlenségét, így ha a magánszemélyt a saját magánlakásában kialakított életvitelében zavarnak, sértenek, úgy az a magánlakás megzavarásának minősül, a jog által szankcionálható. Ez azonban természetszerűleg csupán azokra az esetekre vonatkozik, mikor más személy vagy személyek külső behatásának, többnyire erőszakos cselekményeinek eredményét hivatott elhárítani. Jól példázza ezt az is, hogy a magánlakáshoz való jog <http://hu.wikipedia.org/wiki/Jog> megsértésére a bíróságok, hatóságok előtt kevésbé szoktak hivatkozni, hiszen a jogrendszer más területei gyorsabban és hatásosabban képesek a jogvédelmet biztosítani, például magánlaksértés bűncselekményének gyanúja esetén a rendőrség, ügyészség jár el, vagy a polgári jog <http://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1ri_jog>ban a birtokvédelem eszközei alkalmasak erre. A felperes által kezdeményezett és 20.K.21.929/2009 számon folyamatban volt közigazgatási perben a Somogy Megyei Bíróság
- május
- napján hozott határozatával a felperes keresetének helyt adott és az e perben is sérelmezett alperesi határozatokat hatályon kívül helyezte. A hatályon kívül helyezés folytán jelenleg tehát nincs olyan közigazgatási határozat, mely a felperes személyiségi jogait sértené. Ugyan a közigazgatási határozatok meghozatala és azok hatályon kívül helyezése között eltelt időközben fennállhatott volna ilyen jogsértés - továbbá a hatályon kívül helyezés nem minden helyzetben teszi meg nem történtté a jogsérelmet -, jelen esetben azonban nem állapítható meg olyan jogvédelmet igénylő érdeksérelem, mely erre az időszakra a személyiségi jogsértés megállapítását indokolttá tenné. Utal az ítélőtábla arra, hogy a felperes által az elsőfokú eljárás során hivatkozott és fellebbezésében is sérelmezett azon hivatkozás, hogy az ingatlanával kapcsolatos eljárásban a vele szemben eljáró hatóságok negatív egyedi elbírálást alkalmaztak, azaz mással szemben hasonló ügyekben a hivatali szervek ilyen tartalmú kötelezést tartalmazó határozatot nem hoztak, nem nyert bizonyítást, a felperes pedig erre irányuló további bizonyítási indítványt nem tett. Ugyan kétségkívül merevnek tekinthető az az építésügyi hatósági álláspont, melyet határozatában lefektetett, azonban a fentiek értelmében annak lényegi tartalma megfelel a vonatkozó eljárásjogi rendnek, következésképp nem jogellenes. Az ítélőtábla a fentiek alapján az elsőfokú ítéletet a Pp.
- §