Bf.120/2010/13 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(2)bekezdés

1. b)és
2. d)pontja] minősíti. A büntetés halmazati megjelölését mellőzi. A kiszabott szabadságvesztés tartamát 14 (tizennégy) évi fegyházbüntetésre enyhíti. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál Bj. 1080/2009. számon kezelt 1-2., 9-10., 26-27., 30-43., 50-51., 53-54., 56., 64-65., 77. és 80-82. szám alatti bűnjeleket a Budapest Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztályának kiadni rendeli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A sértetti hozzátartozó polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja. A kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt beszámítja. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s: A Fővárosi Bíróság - a Fővárosi Főügyészség NF. 11.895/2008/46-I. számú vádirata alapján eljárva - a 2010. év február hónap 11. napján kihirdetett 1.B.888/2009/28. számú ítéletével a vádlottat emberölés bűntette [Btk. 166. §

(1)és

(2)bekezdés

1. c)és
2. d)pont] és kifosztás bűntette [Btk. 322. §

(1)bekezdés b) pont] miatt halmazati büntetésül 20 év fegyházbüntetésre és a Magyar Köztársaság területéről 10 év kiutasításra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítása, a lefoglalt bűnjelek, valamint a bűnügyi költség viselése tárgyában. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője egyrészt téves minősítés miatt, a cselekmény erős felindulásban elkövetett emberölés bűntetteként való értékelése; másrészről a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a

1. év április hónap
2. napján kelt BF.274/2010/
3. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A másodfokú eljárásban érkezett a bírósághoz a sértetti hozzátartozó meghatalmazottjának a beadványa, melyben kártérítés címén 10.000.000.- forint megfizetésére kérte kötelezni a vádlottat. A másodfokú tárgyaláson a védő a korábban az eljárás során már előadottakat ismételte meg. Arra hivatkozott, hogy védence a kezdeti - a szabályszerűen nem is idézett védő távollétében tett - beismerő vallomását nem változtatta meg, azt csupán kiegészítette, pontosította azzal, hogy a sértett által bonyolított telefonbeszélgetés során esett szó a sértetti betegségről, s ez vezetett a vádbeli cselekményhez. A vádlott megfelelő indokát adta annak, hogy kezdetben minderről azért nem beszélt, mert a roma kultúrában, a családjában a homoszexualitás nem elfogadható. Az orvos-szakértői vélemény szerint is indulati cselekmény történt, a vádlott beszűkült tudatállapotban cselekedett. Az emberölés alap- és privilegizált esete között igen keskeny a határ, és téves az elsőfokú bíróság részéről az utóbbi elvetése pusztán azért, mert a vádlott maga járult hozzá ahhoz, hogy a sértett ilyen szavakkal illesse. Elsődlegesen a cselekmény erős felindulásban elkövetett emberölés bűntetteként való értékelését, másodlagosan a büntetés enyhítését kérte. A fellebbviteli főügyészség képviselője az írásbeli indítványában foglaltakat fenntartotta. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelési körbe vonta a vádlott első, majd a védő fellépését követően tett újabb vallomását; és kellően számot adott arról, hogy miért a korábbi vallomását fogadta el. A vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű, a minősítés törvényes. A vádlott emberi mivoltából kivetkőzve, a sértett megalázásával vette el az életét. A cselekmény kivitelezése, a sérülések számából és jellegéből következően embertelen volta okán a privilegizált eset megállapítása fel sem merülhet. A bűnösségi körülmények számbavétele hiánytalan, a büntetés mértéke törvényes. Összességében ezért indítványozta az elsőfokú ítélet helybenhagyását. A sértetti hozzátartozó képviselője felszólalásában utalt arra, hogy a sértett HIV pozitív betegségét, az AIDS-es fertőzöttségét titokban tartotta, arról még az orvosi irataiban sincs adat. Ismerve őt, a vádlott által utóbb neki tulajdonított kijelentés megtétele nem lett volna okos dolog a részéről, egyébként sem cigányozott soha, nem volt rasszista. A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért azért, mert fájdalmat okozott a sértettnek és a hozzátartozóinak. Állítása szerint a sértett által mondottaktól elborult az agya; minderről először azért nem beszélt, mert nem akarta, hogy a szülei arról értesüljenek. Nem tudta felmérni, hogy ezzel árt magának. A váddal egyező elsőbírói minősítést támadó, ebből következően az enyhítést célzó vádlotti, védői fellebbezés - ha más okból is, de - alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges, egyben elégséges körben lefolytatta. A vádlottat és az ügyben érdemleges adatot szolgáltatni tudó tanúkat - beleértve a vádlott hozzátartozóit is - kihallgatta. A nyomozás során szakvéleményt adó szakértőket meghallgatta, majd a védő által is indítványozott körben új elmeorvos-szakértői véleményt szerzett be, a szakértői bizonyítás anyagát összevetette és elemezve értékelte. Mindezek során az eljárásában a perrendi szabályokat megtartotta, mérlegelési tevékenységéről kellően számot adott. A másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján az elsőfokú bíróság ítéletének

1. oldal
2. bekezdését az alábbiakkal egészíti ki: a sértett
3. augusztus
4. napján született és AIDS betegségben szenvedett. Az elsőfokú ítélet
5. oldalának
6. bekezdését követően az alábbi kiegészítést teszi a rendelkezésre álló iratok alapján: a sértett jobb kézhátán, a jobb gyűrűsujján és a bal karján védekezésre utaló nyomok voltak. A védelem nem minden alap nélkül kérdőjelezte meg, hogy a vádlott első meghatározó, és a Fővárosi Bíróság által az ítélkezés alapjául elfogadott vallomására a védő szabályszerű értesítése mellett került-e sor. Meg kell azonban jegyezni, hogy a törvény - szemben a védői felvetéssel - nem idézési, hanem értesítési kötelezettséget ró a nyomozó hatóságra [Be.
7. §

(1)bekezdés, Be. 184. §

(2)bekezdés]. A nyomozati iratok II. kötetének 847-

1. oldalain találhatóak a védő kirendelésével és az egyes nyomozati cselekményekről történő értesítésével kapcsolatos iratok. Minden esetben csatolásra kerültek a telefax-jelentések, kivéve éppen a
2. oldalon található védő kirendeléséről és a
3. május 22.-én 13 óra 45 perckor kezdődő első gyanúsítotti kihallgatásról szóló értesítés megtörténtét igazoló. Márpedig a vádlott éppen ezen a kihallgatáson tette legelső - és az elsőfokú bíróság által elfogadott - vallomását, amikor is akként nyilatkozott, hogy a sértett AIDSfertőzöttségéről nem volt tudomása [nyomozati iratok II. kötet
4. oldala]. Ettől függetlenül e vallomást a bizonyítékok köréből kirekeszteni nem szükséges, mivel utóbb a vádlott a
5. június 5.-i folytatólagos kihallgatása során ezt a korábbi vallomását maradéktalanul fenntartotta [nyomozati iratok II. kötet
6. oldala], mely kihallgatásra a védő értesítése szabályszerűen és igazoltan megtörtént [nyomozati iratok II. kötet 851-
7. oldala]; mint ahogy a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés tárgyában a nyomozási bíró által
8. május
9. napján tartott ülésen is [nyomozati iratok II. kötet
10. és 911-
11. oldala]. Az elsőfokú bíróság egyébiránt a
12. szeptember 29.-i tárgyaláson a nyomozati iratok II. kötetének
13. oldalán található vádlotti vallomás-részt a tárgyalás anyagává tette, azt felolvasta, és arra a vádlottat nyilatkoztatta [elsőfokú bírósági iratok
14. sorszámú jegyzőkönyvének
15. oldala]; annak mérlegelési körbe vonása így helyesen történt. Összességében az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat megtartotta, az általa a bizonyítékok logikus mérlegelésével megállapított tényállás helyes és teljes, azaz megalapozott, és így a felülbírálat alapjául szolgált a másodfokú eljárásban is. Az irányadó történeti tényállás alapján helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, és megfelelő érveléssel mutatott rá arra, hogy a cselekmény miért nem a Btk.
16. §-a szerinti erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének törvényi tényállásába ütköztethető. A cselekmény minősítése mégsem helytálló. A mindenben egyező adatok szerint a vádlott megkezdte a vagyon elleni bűncselekmény - a lopás - elkövetését; őt azonban a sértett ennek során tetten érte és cselekményét rajta számon kérte. Ekkor - és ezért - kezdett a vádlott a sértett személye elleni támadásba, majd amikor az ölési cselekményt bevégezte, folytatta immár háborítatlanul - a vagyon elleni bűncselekmény elkövetését: a lakásban kutatott, a megtalált készpénzt és az eredetileg is eltulajdonítani kívánt telefont magához vette, majd távozott. Korántsem arról van szó tehát, hogy a vádlott eltulajdonítási szándéka az ölési cselekményt követően alakult volna ki, s ezért terhére az emberölés és a kifosztás halmazata volna megállapítható [2/
17. BJE határozat; BH.
18. 155; BH.
19. 323.]; épp ellenkezőleg: a vádlott az ölési cselekményt éppen azért követte el, hogy a szándékolt és már megkezdett lopási cselekményt befejezhesse. Erre figyelemmel a vádlott cselekménye egységesen a Btk.
20. §

(1)bekezdésébe ütköző, és a

(2)bekezdés

1. b)és
2. d)pontja szerint minősülő nyereségvágyból és - az elsőfokú ítéletben is kellően megindokoltan - különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetteként értékelendő. A szükséges változtatást a másodfokú bíróság megtette. A fentiekből az következik, hogy a vádlott terhére halmazat [Btk. 12. §

(1)bekezdés] megállapításának nincs helye, és halmazati büntetést [Btk.

1. §] sem lehet kiszabni. Így viszont - az elkövetéskor hatályban volt anyagi jogszabályok alapján - a határozott tartamú szabadságvesztés törvényi felső tételhatára nem 20, hanem csupán 15 év. Ez indokolta, hogy a minősítés megváltoztatásának következményeként a fegyházbüntetés tartamát a másodfokú bíróság mérsékelte. Ezzel összefüggésben figyelemmel volt arra, hogy a vádlott idős sértett sérelmére, közvetlen bizalmába férkőzve, a köztük létrejött intim helyzetet kihasználva, azzal visszaélve követte el tettét; összességében pár ezer forint megszerzése érdekében fosztva meg a sértettet - kalapáccsal és csavarhúzóval létfontosságú szervein gátlástalanul és az átlagost meghaladó brutalitással sokszorosan bántalmazva - az élet lehetőségétől. Ugyanakkor értékelést kell nyerjen az is, hogy a sértett - általa tudottan - AIDSfertőzött volt, s így folytatott védekezés nélkül orális és anális közösülést a vádlottal; mindez pedig a sértett részéről vethetné fel valamely büntetendő cselekmény megállapíthatóságát. Összességében a fentiek és az elsőfokú bíróság által is már értékelt bűnösségi körülmények alapján a másodfokú bíróság a fegyházbüntetés mértékét 14 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság döntött a lefoglalt bűnjelek tárgyában; ennek során a nyomozóhatóság által rögzített nyomokat [anyagmaradványokat, mintákat, ujj- és tenyérnyomatot] az iratok mellékleteként rendelte kezelni. Ezeket a bűnjeleket az időközbeni jogszabályváltozás következményeként a másodfokú bíróság a Be.
2. §

(2)bekezdése alapján az azt létrehozó nyomozóhatóságnak rendelte kiadni. A másodfokú eljárásban a sértetti hozzátartozóként a meghatalmazottja útján polgári jogi igényt terjesztett elő: kártérítés címén 10.000.000.- forint megfizetésére kérte kötelezni a vádlottat. Tekintettel arra, hogy az igényben foglaltak nem a bűncselekmény közvetlen következményeiként merültek fel - például a sértett önkormányzati lakása kiürítésének költségei - azt a hozzátartozó nem a jelen büntetőeljárásban, hanem az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári bíróságon, polgári peres eljárásban érvényesítheti. Ezért a másodfokú bíróság a sértetti hozzátartozó polgári jogi igényének érvényesítését a Be. 335. §

(1)bekezdése szerint egyéb törvényes útra utasította [BH.

1. 178/II.]. A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság ítéletét a fentiek szerint a Be.
2. §

(1)bekezdése szerint részben megváltoztatta, míg egyebekben azt a Be. 371. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. A Btk. 99. §

(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelően rendelkezett a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időnek a szabadságvesztésbe történő beszámításáról. A jelen másodfokú ítélet ellen a Be. 386. §

(1)bekezdésében foglaltak hiánya okán nincs helye további fellebbezésnek. Budapest,

1. év február hónap
2. napján Dr. Székely Ákos sk. előadó bíró Dr. Czine Ágnes sk. a tanács elnöke Dr. Hrabovszki Zoltán sk. bíró A Fővárosi Bíróság 1.B.888/2009/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.120/2010/
4. számú ítéletében foglalt változtatásokkal
5. év február hónap
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
7. év február hónap
8. napján Dr. Czine Ágnes sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: bírósági titkár