Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.626/2009/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Deák Sándor (címe) ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a dr. Szabó Sándor (címe) ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása miatt indult perében a Nógrád Megyei Bíróság
- február
- napján kelt, 17.P.20.688/2008/
- számú ítélete ellen az alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett rész késedelmi kamatok megfizetésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 12.000 (tizenkettőezer) forint fellebbezési költséget, valamint a Magyar Államnak külön felhívásra 18.000 (tizennyolcezer) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a ... Társulat közgyűlése előtt tett azon kijelentésével, miszerint eltulajdonított 16 köbméter fát a társulattól, megsértette becsületét, emberi méltóságát és jóhírnevét, lejáratta a tulajdonostársak, a falu lakossága előtt. A jogsértés megállapításán túl kérte az alperes bocsánatkérésre kötelezését. Nem vagyoni kártérítés címén 500.000 forint megfizetése iránt terjesztett elő igényt. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elszámolási vita során lopással a felperest nem vádolta, ilyen kifejezést nem használt, csak azt állította, hogy az inkriminált famennyiség eltűnésével, a „szabálytalan és meg nem engedett dolog elkövetésével" a felperes gyanúsítható. Közölte, az erdőből eltűnt 16 köbméter tűzifa újabb kitermelésből való pótlására sor került, amiről a felperes is tudott. Megítélése szerint a felperest kár nem érte. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyéhez - az emberi méltósághoz, becsülethez és jó hírnévhez fűződő jogait, amikor is ... napján a ... Társulat közgyűlésén a felperessel szemben arra utaló kijelentést tett, hogy az erdőbirtokosság erdőjéből történt fa eltűnéséhez a felperesnek köze van, a fa eltűnése az ő tudtával történt. Kötelezte az alperest, hogy a ... következő közgyűlésén, a ...-i közgyűlésen jelen volt személyek jelenlétében a felperes személyiségi jogának a megsértése miatti elégtételadásképpen tegye meg a következő nyilatkozatot: „Megsértettem a felperes személyhez fűződő jogait, amikor a ...-i közgyűlésen vele szemben arra utaló kijelentést tettem, hogy az erdőbirtokosság földjéről történt fa eltűnéséhez köze van, ill. a fa eltűnése az ő tudtával történt, és ezért a kijelentésemért tőle elnézést kérek." Kötelezte az alperest, hogy nem vagyoni kártérítés címén a felperes részére 15 napon belül fizessen meg 300.000 forintot és ezen összeg után
- május
- napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatot és 15.000 forint perköltséget, valamint a Magyar Állam javára, külön felhívásra 30.000 forint eljárási illetéket. Ezt meghaladóan a kereseti kérelmet elutasította. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában ismertette az Alkotmány, valamint a Ptk. jelen perre irányadó rendelkezéseit, majd a ... Társulat Alapszabályainak IX/
- pontját, ... és ... javaslatát, ... nyilatkozatát, ... tanúvallomását, ..., valamint ..., ... és ... tanúk előadását. Ezt követően kifejtette, a tanúvallomások döntő mértékben alátámasztották a felperesi kereseti kérelem megalapozottságát, azt, hogy az alperes nyilatkozata szerint az EBT erdeiből eltűnt tűzifához a felperes valamilyen meg nem engedhető magatartásának köze lehetett. Ez az állítás önmagában sérelmesnek minősül, függetlenül attól, hogy az alperes konkrétan tolvajnak nevezte-e a felperest vagy sem. A perben megállapítható volt az is, hogy az alperes nem kívánt a felperessel a jövőben együtt dolgozni, aminek egyéb indokai is voltak. Döntő jelentőségűnek minősítette az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a közgyűlés nyilvánossága előtt a felperes személyére vonatkozó sértő állításokat tett, valótlan tényeket közölt, illetve a való tényeket hamis színben tüntette fel. Állítását, miszerint a felperes tudtával vagy közreműködésével az erdőből bizonyos mennyiségű fát eltulajdonítottak nem tudta igazolni, gyanúja megalapozottságát tényekkel nem támasztotta alá, ezért az elsőfokú bíróság a kereseti kérelemnek a jogsértés megállapítása tekintetében, illetve az elégtételadásra való kötelezés vonatkozásában helyt adott. A kártérítési felelősség körében hivatkozott a Ptk.
- §-ára, a
- §
(4)bekezdésére, majd rögzítette, hogy az eset óta a felperes erdészi szolgálataira nem tartottak igényt, a megbízási szerződését nem hosszabbították meg. Az alperes vádjai szélesebb körben ismertté váltak, ami a felperesi életminőségben negatív irányú változást eredményezett. A bizonyítási eljárás során a tanúvallomásokból és a közgyűlési jegyzőkönyvek tartalmából az nem volt megállapítható, hogy a peres felek vitájában konkrétan milyen állásfoglalás született és nem került feloldásra a két személy nyilatkozata közti ellentmondás, illetve ellentét sem, emiatt az alperesi gyanú lényegében mind a mai napig „övezi" a felperes személyét. A helybéli lakosok sem tudták eldönteni, hogy a felperessel szembeni vádak alaposak-e, ezért az alperes nyilatkozta alkalmas volt arra, hogy a felperes személyével szemben kétséget, bizalmatlanságot ébresszen. Az Alkotmány, valamint a Ptk. rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kár összegét az összes körülmény mérlegelésével 300.000 forintban - a jogsértés súlyával és a felperest ért hátrány mértékével arányban -határozta meg, míg az ezt meghaladó nem vagyoni kártérítés iránti igényt elutasította. Jogszabályi rendelkezés hiányában nem látta teljesíthetőnek azt a kérelmet, hogy a nem vagyoni kár összegének jogosultjaként egy alapítványt jelöljön meg, azonban kifejtette, nincs akadálya annak, hogy a felperes a kárösszeget az alapítvány részére átutalja. A késedelmi kamatigényről a Ptk. 301. §
(1)bekezdése alapján határozott. A perköltség viseléséről a Pp. 81. §
(2)bekezdése, valamint a Pp. 79. §
(1)bekezdése szerint rendelkezett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak a nem vagyoni kártérítés vonatozásában történő megváltoztatását és a kártérítés iránti megalapozatlan kereseti kérelem elutasítását kérte. Előadta, hogy hajlandó a felperestől elnézést kérni, azonban a nem vagyoni kár megfizetésére kötelezést nem tartja indokoltnak, tekintettel arra, hogy az erdőbirtokossági társulat tagjaként és elnökeként köteles a társulati tulajdont megvédeni, így az, hogy összefüggésbe hozta a felperes személyét az eltűnt tűzifával, még nem jelentett lopással való gyanúsítást (tekintettel arra is, hogy a társulat által megbízott erdésznek tudnia kellett a farakás eltűnéséről). A nem vagyoni kártérítés iránti igényt megítélése szerint a felperes által előadott általánosságok nem alapozzák meg, továbbá a ... ügyvezetőjének meghallgatása során sem merült fel olyan konkrétum, amely a kárigényt igazolta volna, hiszen a tanú bizalma sem rendült meg felperesben. Ugyancsak nem alap a nem vagyoni kártérítés megállapítására az, hogy az erdőbirtokossági társulat a jövőben nem alkalmazza a felperest az erdészeti teendők ellátására, mivel semmiféle előzetes, a jövőre nézve kötelező megállapodás köztük nem jött létre. Hivatkozott a Ptk. 359. §
(1)bekezdésére, a PK
- számú állásfoglalására és arra, hogy a munkáltatója által kiállított kereseti kimutatás szerinti átlagkeresete nem teszi lehetővé a kártérítési összeg megfizetését. A felperes ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását, az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az alperes annak ellenére nem kért tőle bocsánatot a társulat ...-i közgyűlésén, hogy ezt fellebbezésében vállalta és a tagság is erre kérte őt. Előadta, a nem vagyoni kártérítés tekintetében helytálló az elsőfokú bíróság döntése, annak pedig nincs jelentősége, hogy az alperes milyen jövedelemmel rendelkezik. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján. A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetése, döntése is helytálló, azzal a másodfokú bíróság egyetértett. Az alperes kizárólag a nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező ítéleti rendelkezést vitatta, ezért a Fővárosi Ítélőtábla e körben az alábbiakat emeli ki: A Ptk. 84. §
(1)bekezdés e) pontjában, valamint a Ptk. 355. §
(1)és
(4)bekezdésében foglaltak értelmében a nem vagyoni kártérítés az adott személyiség értékminőségében bekövetkezett csökkenés ellensúlyozására hivatott, mértékének pedig ahhoz kell igazodnia, hogy ez a személyiséget jellemző helyzet milyen mértékű kedvezőtlen irányú változást idézett elő a jogsérelmet szenvedett félnél. Tehát azt kell vizsgálni, hogy a jogsértő magatartás mennyiben eredményezett az adott személyről kedvezőtlen értékítéletet, mennyiben hatott ki negatívan a társadalmi megítélésére. A kártérítés általános szabályainak megfelelően a nem vagyoni kártérítés esetében is vizsgálni kell a jogellenes, felróható magatartást, olyan hátrány bekövetkezését, amely csak nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható és a kettő között okozati összefüggésnek kell fennállnia. A fentieken túlmenően a nem vagyoni kártérítés körében az Alkotmánybíróság 34/1992.(VI. 1.) AB számú határozatát és a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján kialakult bírói gyakorlatot kell irányadónak tekinteni. A Legfelsőbb Bíróság több döntésében rámutatott arra, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben nem vagyoni kártérítés megítélésére nemcsak akkor van lehetőség, ha a sérelmet szenvedett személy tételesen igazolja nem vagyoni hátrányait. A bíróságnak ugyanis a Pp. 163. §
(3)bekezdése alapján külön bizonyítás nélkül el kell fogadnia az olyan hátrány bekövetkeztét is, amely köztudomású ténynek tekinthető, tekintettel arra is, hogy az elszenvedett hátrány immateriális jellegű, amelynek bizonyítása rendkívül nehéz. A fentiekre figyelemmel bizonyítás nélkül a Fővárosi Ítélőtábla által is elfogadható és köztudomásúnak tekinthető az a körülmény, hogy az alperesi kijelentések, az erdőbirtokosság erdőjéből való tűzifa eltűnésének a felperes személyével való összefüggésbe hozatala, az arra utaló kijelentés, hogy a fa eltűnése az ő tudtával történt, a felperes helyi megítélését negatív módon befolyásolta. A felek egy olyan kis közösségben élnek, ahol sokan dolgoznak a ... Társulatnál, így többen hozzájutottak az erdőbirtokosságot érintő információkhoz, ismerettel rendelkeztek a helyi közéletet érintő ügyekről, arról is, hogy az alperes álláspontja szerint a 16 köbméter fa eltűnése a felperes tevékenységével összefüggésbe hozható volt. Ezen tények, valamint a felperes személyes nyilatkozata alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperest a lakókörnyezetében, ismeretségi körében olyan hátrányok érték, ami csak nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható. Köztudomású, ha valakit egy közösség tulajdonában levő vagyontárgy eltűnésével összefüggésbe hoznak, az a közvélekedés szerint lopással gyanúsítható. A Fővárosi Ítélőtábla is arra az álláspontra jutott, hogy a felperest a társulati ülésen elhangzottak hátrányosan érintették. Az tény, hogy határozott, konkrét hátrányokról a tanúk nem számoltak be, azonban nyilatkozataik tartalmából az megállapítható volt, hogy a korábbi felperesbe vetett bizalmuk megrendült, kétségeik támadtak érintettségét illetően az alperes nyilatkozata következtében. Ezen körülmények mindenképpen megalapozzák a nem vagyoni kártérítést, mert a felperes élete, közérzete, hangulata az alperesi jogsértés következtében negatív módon változott. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét helyes mérlegeléssel állapította meg és nem áll fenn olyan körülmény, amely annak megváltoztatását indokolná. A Fővárosi Ítélőtábla a fentiekben kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §
(3)bekezdésére utalással a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta, és a fellebbezési eljárásban felmerült költségről a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján határozott, figyelemmel a 6/1986.(VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdésére és a 32/2003.(VIII. 22.) IM rendelet
- §-ában foglaltakra is. Budapest,
- június
- Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró