Bf.285/2010/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(6)bekezdés II. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének vádja alól tekinti felmentettnek. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A másodfokú eljárásban felmerült 7.500 (hétezer-ötszáz) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott felmentése miatt, büntetőjogi felelősségének a megállapítása és büntetés kiszabása érdekében az ügyész jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában a halálos eredményt okozó sérülés keletkezési mechanizmusát érintően az ügyben eljárt igazságügyi orvosszakértők ismételt meghallgatását, majd e bizonyítási indítvány elutasítását követően - a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján - az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését indítványozta. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot - a Be.348.§

(1)bekezdése alapján - az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdés a) pontjára - az iratok tartalma alapján az alábbiak szerint helyesbítette, illetve egészítette ki: - Mellőzte a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletből a

1. oldal
2. bekezdésének utolsó két mondatát, illetve a
3. és
4. bekezdéseket, helyükbe - „figyelemmel azonban ezen eszköz gyengeségére, a szedőlapát feje elgörbült, ezért azt a vádlott eldobta, majd az őt még mindig fogvatartó sértettel dulakodni kezdett azért, hogy tőle szabaduljon” megállapítás után tehát - a következő szöveg került: A dulakodás során a vádlott és a sértett - részben az ittasságukból fakadó egyensúlyvesztés miatt - több alkalommal el is estek. Részben oly módon, hogy a vádlott hanyatt fekvő testhelyzetben az ágyra került és a rajta fekvő sértett mellét térddel, illetve lábbal megrúgta, ellökte; részben pedig oly módon, hogy a sértett került hanyatt fekvő testhelyzetben a földre és a vádlott ráesett. E tettlegesség közben a vádlott a sértettet ököllel többször a mellkasán és a bordáinál megütötte, illetve egy taposó mozdulattal megrúgta a jobb csípőtájékon. Ezalatt - a dulakodás kölcsönös jellege folytán - a vádlott is sérüléseket szenvedett el, arra visszavezethetően, hogy a fejét a sértett ököllel több alkalommal megütötte. - Az elsőfokú ítélet
5. oldalának
6. bekezdését a másodfokú bíróság a bizonyítékok értékelésének tekintette és a tényállásból mellőzte; ennek helyébe a következő szöveg került: A kétoldali sorozat bordatörések oly módon jöttek létre, hogy a mellkast elölről nagyobb súllyal összenyomatás érte. Úgy, hogy dulakodás közben a vádlott a földön hanyatt fekvő helyzetben lévő sértettre ráesett, vagy az ágyon hanyatt fekvő vádlott a rajta lévő sértettet lábbal vagy térddel magától elrúgta. - A sértett sérüléseinek keletkezési sorrendje pontosan nem volt megállapítható, mindössze az, hogy a sorozat bordatörés elszenvedése után a mozgási képessége megszűnt. Az ekként helyesbített, illetve kiegészített tényállás most már mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól; az a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. ------------------------Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a cselekmény tárgyi súlyához igazodó körültekintéssel és részletességgel folytatta le, maradéktalanul betartva a perrendi előírásokat. Helyesen járt el, amikor a releváns történeti eseményeket, a sértett halálához vezető tettlegesség legfontosabb mozzanatait - a Be.101.§

(2)bekezdése alapján - két igazságügyi orvosszakértő bevonásával, egymás jelenlétében történő meghallgatásával igyekezett tisztázni. Sajátossága volt ugyanis az ügynek, hogy a dulakodás a P...., Sz..... út .... számú épület V. emeleti lakásának kisebbik szobájában zajlott le, kevéssel azután, hogy a vádlott és a sértett - tanú1 távozását követően - magára maradt. Így az ekkor történteket kizárólag a vádlottnak az eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásai, a helyszíni szemlén rögzített adatok, valamint a boncolásra épülő orvosszakértői vélemény alapján lehetett rekonstruálni. E körben a kihallgatott tanúk érdemi, az ügy ténybeli felderítését elősegítő ismeretekkel nem rendelkeztek, közreműködésükkel kizárólag az előzmények voltak feltárhatóak, illetve az, hogy a vádlott a helyszínre kiérkező mentőszolgálat alkalmazottainak a jelenlétében milyen magatartást tanúsított. A nyomozó hatóság - a Be.164.§

(2)bekezdésében írt felderítési kötelezettségét szem előtt tartva - a vádlottat három alkalommal hallgatta ki, elsőként még az orvosszakértői vélemény elkészítése előtt,

1. szeptember 2-án. Az ekkor, illetve a később jegyzőkönyvbe foglalt vallomások közös tartalmi eleme a sértett kifogásolható viselkedésében foglalható össze, így abban, hogy a közös italozás közben - rövid idő elteltével - a vádlott védekezésre kényszerült. Először a nemi és személyi szabadsága, illetve testi épsége elleni támadás miatt, majd utóbb azért, mert a sértett többször is erőszakosan - karjának, illetve felsőruházatának a megragadásával - igyekezett őt a lakásban visszatartani. Ilyen előzmények mellett indult meg az a dulakodás, mely kevéssel később a sértett eszméletvesztésével, majd a halálával zárult. Hangsúlyozottan erősen leittasodott személyek között, oly módon, hogy a kibontakozó tettlegességet kölcsönösség és váltakozó intenzitás jellemezte. A boncolás alkalmával ismertté vált, hogy a sértett jobb oldali II-X. és bal oldali II-IX. bordái az elülső hónaljvonalban, illetve a gerinc melletti részen sorozatos töréseket szenvedtek el, helyenként minimális elmozdulással, valamint a bordaközi izomzatra kiterjedő bevérzésekkel. Noha a sértetten igen nagyszámú, a testfelületének mintegy 25%-ára kiterjedő vérbeszűrődések (hámhorzsolások és hámfosztások) keletkeztek, a halálát ezen bordatörések következtében kialakult mellűri vérgyülem, a vérveszteség, valamint a légzőmozgás elnehezedése okozta. Ennek keletkezési mechanizmusa állt tehát a bizonyítási eljárás középpontjában. Az írásban előterjesztett szakvélemény a kétoldali sorozatos bordatörés előidézését a mellkast elölről ért - nagy súlyú - erőbehatással hozta összefüggésbe, olyképpen, hogy ennek keletkezésekor a sértett hanyatt fekvő helyzetben lehetett. Ennek - a szakértők által „összenyomatásként” megnevezett - hatásnak a lényege a csontos vázra nehezedő nyomóerőben ragadható meg, mely többféleképpen jöhetett létre, így akár térdepeléstől vagy taposástól is. A lehetséges és a szakvéleményben pusztán valószínűség szintjén említett elkövetési módok közül a Baranya Megyei Főügyészség M.I.B.2347/2009/
2. számú vádiratában ez utóbbiakat szerepeltette, annak ellenére, hogy ezeket a vádlott - az utolsó kihallgatásán hozzá intézett kérdésre - nem ismerte el, illetve ilyenekről, térdepelésről vagy taposásról soha nem tett említést. Az írásban előterjesztett szakvélemény hiányosságait, illetve félreértésre okot adható pontatlanságait az elsőfokú bíróság a Be.110.§

(1)bekezdésében írt rendelkezés alkalmazásával, a szakértők szóbeli meghallgatásával kellőképpen és megnyugtatóan feloldotta. Tisztázva mindenekelőtt azt, hogy a szóban forgó „összenyomatás” legnagyobb valószínűséggel térdepelés következtében jöhetett létre, de - e mellett - másként is, akár úgy, hogy az egyensúlyát vesztett vádlott a már földön fekvő sértettre zuhant. Ez utóbbi körülménynek az adott különös jelentőséget, hogy erre a vádlott már a nyomozás alkalmával foganatosított kihallgatásán is hivatkozott (nyomozati iratok

1. oldal). Ekkor még röviden, inkább utalásszerűen, a tárgyaláson azonban lényegesen erőteljesebben: előbb a taposás határozott tagadásával, majd annak előadásával, hogy a váltakozó eredménnyel folyó tettlegesség során többször egymásra estek (
2. számú tárgyalási jegyzőkönyv
3. oldal és
4. számú tárgyalási jegyzőkönyv
5. oldal). Mindezt a jelen lévő szakértők nem zárták ki; éppen ellenkezőleg, a fentebb említetteket, mint lehetséges keletkezési mechanizmust, elfogadhatónak természettudományos megközelítésben meg nem cáfolhatónak - tartották (
6. számú tárgyalási jegyzőkönyv
7. oldal). ------------------------Az elsőfokú bíróság az eljárásjogi törvény rendelkezéseinek megfelelően lefolytatott szakértői bizonyítás szóban forgó adatait rendkívüli alapossággal és a Be.4.§

(2)bekezdésében írt rendelkezés szem előtt tartásával vetette egybe a vádlotti védekezésben előadottakkal. Mérlegelő tevékenysége során alapvetően helyes következtetésekre jutott, a tényállás rögzítésekor azonban több - egyfelől megalapozatlanságot eredményező, másfelől pedig szerkesztési jellegű - hibát vétett. Határozatának a Be.258.§

(3)bekezdés d) pontja szerinti részében, a bizonyítékok számbavételekor és értékelésekor az elsőfokú bíróság helytállóan ismerte fel azt, hogy a halálos eredménnyel járó sérülés vonatkozásában a vádiratban megjelölt elkövetési mód - a sértett mellkasára történő rátérdepelés, illetve megtaposás - nem volt kétséget kizáró módon igazolható. Ezért megfelelt a perrendi előírásoknak és a logika szabályainak az a -

1. oldal
2. bekezdésében, valamint a
3. oldal
4. bekezdésében rögzített - megállapítás, miszerint a kétoldali sorozat bordatörések keletkezhettek a földön hanyatt fekvő helyzetben lévő sértettre való ráeséstől, vagy úgy, hogy az ágyon hanyatt fekvő vádlott a rajta lévő sértettet lábbal vagy térddel elrúgta. Mindezt a határozat Be.258.§

(3)bekezdés c) pontja szerinti részében is meg kellett volna jeleníteni. Ezzel kapcsolatosan ugyan az elsőfokú bíróság a

1. oldal
2. bekezdésében tett némi megállapítást, az - a megfogalmazásból következően mégsem a valónak elfogadott tények rögzítését, hanem a bizonyítékok értékelését jelentette. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény a sértett arcán öt-, a mellkasán kilenc-, a jobb hasi tájékon két-, míg a végtagokon együttesen huszonhat elkülöníthető erőbehatást mutatott ki, annak hangsúlyozásával, hogy azok jelentős része megragadástól, a linóleumpadozathoz történő ütődéstől, vagy húzástól is keletkezhetett. Ugyanakkor a jobb csípőtájon - a külsérelmi nyomok felsorolásakor
3. és
4. sorszám alatt - jellegzetes, alakját tekintve cipőtalpra emlékeztető hámfosztásos, szederjes elszíneződésű lenyomat maradt hátra, olyan sérülés, amelyről a vádlott is kifejezetten említést tett. Annak többszöri előadásával, hogy a dulakodás közben - egy alkalommal - talppal rúgta el magától a sértettet (nyomozati iratok
5. és
6. oldal). Ez nem kerülte el az elsőfokú bíróság figyelmét, e sérülést azonban - ellentétesen az iratok tartalmával - a
7. oldal utolsó bekezdésében a dulakodás befejező mozzanataként írta le. Az eljárt orvosszakértők véleménye szerint a sértett sérülései hozzávetőlegesen egy időben keletkeztek: folyamatosan, legfeljebb kisebb megszakításokkal. A sorrendiségük nem, illetve csak annyiban volt tisztázható, hogy a halálos eredménnyel járó sorozat bordatörés következett be utolsóként, miután a mellkas összenyomatása folytán a sértett elvesztette a cselekvőképességét és képtelenné vált a további mozgásra. E körben tehát a másodfokú bíróság - a határozatszerkesztési hibák egyidejű korrigálásával - a halálos sérülés keletkezési mechanizmusára, valamint annak időbeli kereteire vonatkozó részében az elsőfokú bíróság ténymegállapításait pontosította. Ez azonban nem vezetett eltérő tényállás megállapításához; a kiegészített, illetve helyesbített tények ugyanis maradéktalanul megegyeztek az elsőfokú bíróságnak a történeti tényállás, a bizonyítékok értékelése és a jogi indokolás körében kifejtett álláspontjával. Az ekként megállapított tények végső soron egybehangzó, azonos tartalmú bizonyítékokon alapultak. A szakértők a tényállás lehetséges mértékű tisztázásához szükséges felvilágosítást - a bizonyítási eljárás során - megadták, az ügy megítéléséhez nélkülözhetetlen kérdéseket ellentmondástól mentesen, a természettudományos érveik közérthető előadásával válaszolták meg. Ezért a másodfokú bíróság szakértő1 és szakértő2 ismételt idézésére irányuló bizonyítási indítványt elutasította. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás tehát megalapozott, így az - a Be.352.§

(2)bekezdése alapján - irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Következésképpen a hatályon kívül helyezést célzó ügyészi indítvány sem vezethetett eredményre. ------------------------Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségének a hiányára. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint azonban büntethetőségi akadály fennállása esetén azon bűncselekmény miatt emelt vád alól kell felmentő rendelkezést hozni, amelynek a magatartás - a szóban forgó akadály hiányában büntetőjogilag helyesen minősülne. Ennek vizsgálatát az elsőfokú bíróság - a határozatának

1. oldal
2. bekezdésében - ugyan megkezdte, de végül téves következtetésre jutott. A vádiratban szereplő megtaposás és mellkasra történő térdepelés - akár önmagában, de különösen együttesen - alapul szolgálhatott volna az ölési szándék megállapítására. A jelen ügyben erről szó sem volt: a vádlott és a sértett között kölcsönös dulakodás alakult ki, melynek során egymásra estek, illetve a hanyatt fekvő helyzetbe kerülő vádlott a sértett mellkasát térddel vagy lábbal megrúgta, ellökte. E cselekmények tipikusan testi sérülés okozására, bántalmazásra voltak alkalmasak. Semmi sem utalt arra, hogy a vádlott ennél súlyosabb, a sértett életének a kioltásával járó eredmény elérésére törekedett volna. A birtokában lévő, a táskájában őrzött 40 cm hosszúságú kését nem használta, eszközként egyedül a kezébe akadó konyhai szedőlapátot vette igénybe, azt is rövid ideig, míg annak alumíniumból készült nyele el nem görbült. A tettlegességgel a sértett öntudatlan állapotba kerülése után felhagyott, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna a magatehetetlen támadójával szembeni további fellépésre, a bántalmazás folytatására. Ezen túlmenően - noha a személyazonossága nem vált ismertté - a helyszínen maradt, egészen a mentők, majd a rendőrség kiérkezéséig, elfogására a lépcsőházban került sor. Ekkor a vádlott, önhibájából eredően súlyos - mintegy 2,85-2,95 g/l mértékű alkoholos befolyásoltság alatt állt. Ilyen esetekben - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság III. számú Büntető Elvi Döntésében kifejtettekre - a cselekmény tárgyi oldalának vizsgálata alapján kell a minősítés kérdésében állást foglalni. A dulakodás kis alapterületű helyiségben, bútorokkal zsúfolt szobában zajlott le, oly módon, hogy a vádlott és a sértett többször is az egyensúlyát vesztette és egymásra zuhant. E közben igyekezett a vádlott eltolni, elrúgni magától a sértettet, mindannyiszor úgy, hogy hanyatt fekvő helyzetében a fölébe nehezedő sértett mellkasi részét vette célba. Kellő körültekintés mellett - az alanyi oldal teljességét feltételezve - fel kellett volna ismerni, hogy a fentiekben jellemzett tettlegesség a bordák sorozatos, illetve ablakos jellegű töréséhez, ezen keresztül pedig a légzés elnehezüléséhez, a sértett halálához vezethet. Mindezt azonban a vádlott elmulasztotta, így a halálos eredmény tekintetében hanyagság (negligentia) terhelte volna. (Nem értett egyet tehát a másodfokú bíróság a jogi indokolás körében - a határozat
3. oldal
4. bekezdésének utolsó mondatában, illetve a
5. oldal
6. bekezdésében - kifejtett érvekkel.) Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy az irányadó tényállás szerint a vádlottat a sértett részéről olyan jogtalan támadás érte, amely külső képe alapján erőszakkal fajtalanságra, illetve ennek eltűrésére kényszerítésként volt értékelhető, és teljes kifejlődése esetén - a testi épséget, illetve a személyi szabadságot sértő kisebb súlyú bűncselekmények mellett - a Btk.198.§

(1)bekezdésében meghatározott szemérem elleni erőszak bűntettének megállapítására lehetett volna alkalmas. Helytállóan utalt arra is, hogy a jogtalan támadás - miután a sértett a vádlottat a lakás elhagyásában megakadályozta és továbbra is erőszakot alkalmazott kizárólag tettlegesség alkalmazásával volt elhárítható. A szükségesség követelménye mellett ugyanakkor vizsgálni kellett az arányosság kérdését is, annak mérlegelésével, hogy az elhárító tevékenység (a vádlott védekezése) nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet annál, mint amelyet a jogtalan támadás (a sértett tevékenysége) okozott volna. Ezek egybevetését több körülmény is nehezítette. Mindenekelőtt az, hogy ténylegesen fennforgó, pontosan megállapítható nagyságú sérelem csak a sértett oldalán keletkezett, míg a másik oldalon - a vádlott vonatkozásában - a jogtalan támadás elhárított eredménye legfeljebb feltételezés, illetve valószínűsítés szintjén válhatott ismertté. További problémát a különböző életviszonyok összehasonlítása jelenthetett, hiszen a sértett támadása - legalábbis kezdetben - a vádlott nemi és személyi szabadsága ellen irányult. A jogirodalomban ismert olyan nézet (Földvári József: Magyar büntetőjog Általános rész, Osiris Kiadó - Budapest, 2002,

1. oldal) amely az erőszakos nemi bűncselekmény elkövetésének az elhárításakor akár a támadó életének a kioltását is megengedhetőnek tartja. A jelen ügyben azonban, ahogyan arra már utalás történt, az elhárító tevékenység sajátossága folytán, nem erről volt szó. A vádlott az ellene intézett és testi sérüléssel járó, illetve további sérüléssel fenyegető támadást testi épséget sértő magatartással hárította el, akként, hogy a védekezés közben kifejtett cselekménye - a szándékán túl - halálos eredménnyel járt. Mindez pedig a több évtizede következetes ítélkezési gyakorlat szerint nem jelentette az arányosság követelményének a megsértését, miután a fentiekből eredő kockázatot a jogtalan támadónak kell viselnie (BH 1994/
2. és BH 1996/
3. számú eseti döntések). Ezért a vádlott - mivel a cselekménye a saját személye ellen intézett jogtalan támadás elhárításához szükségesnek és egyben arányosnak mutatkozott - a Btk.29.§

(1)bekezdése értelmében nem volt büntethető. Szükségtelenül foglalkozott tehát az elsőfokú bíróság a jogos védelem intézményével kapcsolatos további kérdésekkel, a Btk.29.§

(2)bekezdésében írt rendelkezés értelmezésével, illetve a

1. évi augusztus hó
2. napjától - e körben - hatályba lépett módosítással. Helyesen járt azonban el, amikor - a Be.6.§

(3)bekezdés c) pontja alapján - a Be.331.§

(1)bekezdésében írtak szerint, büntethetőséget kizáró ok miatt, felmentő rendelkezést hozott. Következésképpen az ezt sérelmező fellebbezés sem volt megalapozott. A büntetőjogi felelősség hiányát megállapító rendelkezést azonban - a fentiekben kifejtettek értelmében - a másodfokú bíróság Be.372.§

(1)bekezdése alapján annyiban mégis megváltoztatta, hogy a vádlottat a Btk.170.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(6)bekezdés II. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének vádja alól tekintette felmentettnek. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, ezért azokat a másodfokú bíróság a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárás során felmerült bekezdésében írtak folytán az állam viseli. bűnügyi költséget a Be.339.§

(1)P é c s,

1. április
2. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr.Túri Tamás s.k. előadó bíró, Dr.Halász Etelka s.k. bíró A Baranya Megyei Bíróság 12.B.55/2010/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.285/2010/
4. számú ítélete folytán - az abban írt változtatásokkal - a
5. évi április hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke