Pfv.22166/2009/4 – Kúria

(2)és

(3)bekezdése alapján a vadászatra jogosult tartalmilag objektív felelősséggel tartozik azokért a károkét, amelyeket a vad a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívüli területen okoz. Az ilyen károk elbírálása szempontjából az állat veszélyes üzemnek minősül és a perbeli esetben a vad gépkocsiban, azaz másik veszélyes üzemben okozott kárt. Önmagában a vad közúton való megjelenése még nem minősül a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körébe tartozó rendellenességnek, de a perbeli esetben az alperesek nem tettek eleget kármegelőzési kötelezettségüknek, mert a balesettel érintett útszakaszon a veszélyre figyelmeztető tábla nem került elhelyezésre. Ebből a mulasztásból eredően tehát fennáll a vadászatra jogosultak kártérítési felelőssége. Kifejtette, hogy a felperes kárigényét a perben nem álló V. Z.-vel, vagy az ütközésben résztvevő állat vadászatra jogosultjával szemben együttesen is érvényesíthette volna. Az I.-II.r. alperesek tekintetében azonban nem volt megállapítható, hogy az állat melyik vadásztársaság területéről váltott ki, ezért annak volt ügydöntő jelentősége, hogy a tetemet a balesetet követően az I.r. alperes szállította el. Az I.r. alperest kötelezte ezért a felperes kárának a megtérítésére, míg a II.r. alperessel szemben a keresetet elutasította. Az I.r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Módosította az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását annyiban, hogy a jogvita elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a vadat ki szállította el. Ebben a körben az a döntő, hogy melyik vadásztársaság területéről váltott ki a vad és ezt a szakértő oly módon állapította meg, hogy a Suzuki előtt az úttest bal oldaláról - az I.r. alperes vadászterülete felől - a jobb oldal felé haladt az állat. A szakvélemény szerint a gépjárművezetők közlekedési szabálysértést nem követtek el, megfelelően választották meg a haladási sebességet, és ez a megállapítás összhangban áll a rendőrség által lefolytatott eljárás eredményével. A jogerős ítélettel szemben az I.r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását. Kérelme indokolásában kifejtette, hogy a jogerős döntés alapjául szolgáló szakértői vélemény elfogadhatatlan és megalapozatlan, ezért azt a tényállás megállapításánál mellőzni kellett volna. A szakértő önkényesen figyelmen kívül hagyta V. Z. tanúvallomását, amikor azt állapította meg, hogy a szarvas a gépkocsi menetiránya szerinti bal oldalról érkezett a forgalmi sávba és merőlegesen haladt át az úton. Az ezzel kapcsolatos felvetésre csak annyi magyarázatot tudott adni, hogy tudomása szerint a vad a kemény talajt nem szereti, ezért bizonyára minél rövidebb idő alatt el akarta hagyni az utat. Téves volt tehát a szakvélemény kiinduló pontja, így a szakértő az alapján téves következtetésekre jutott. Megállapítása a vadról készült fényképek alapján sem volt megerősíthető és ellentmond annak az a tény is, hogy a nagy mennyiségű vérszennyeződés a felperes gépkocsijának a menetiránya szerinti oldalon volt. A szakértő megállapítása a gépkocsi vezetője részéről történt észlelés távolsága tekintetében is eltért a tanú vallomásától, ezért a szakvélemény, a sebesség és az észlelés tekintetében sem fogadható el. Az eljárt bíróságok azonban - a teljes iratanyagot figyelmen kívül hagyva - döntésüket kizárólag a szakvéleményre alapították, amivel megsértették a Pp. 206. §-ának

(1)bekezdésében foglaltakat. Helyes eljárás esetén a V. Z. által előadottakat kellett volna elfogadni, hiszen csak ő tudott róla, hogy a vad hol tartózkodott az úttesten akkor, amikor elütötte. Arra nézve, hogy a gépkocsivezetők követtek-e el közúti szabálysértést se a szakvélemény, se a rendőrségi eljárás nem lehet bizonyíték. A vezetők ugyanis a saját előadásuk szerint tompított fényszóróval haladtak 90 km/h sebességgel, ami igazolja a KRESZ szabályainak megsértését, hiszen ilyen világítás mellett a látási távolságuk lerövidült, azaz megfelelő távon belül nem tudták észlelni az úton felbukkanó akadályt. A baleset bekövetkeztének az oka tehát az volt, hogy mindkét járművezető úgymond vakon vezetett, így nem is mérlegelés kérdése, hanem tény az, hogy szabálysértést követtek el. A baleset bekövetkeztének idején vadvédelmi, vadászati tevékenységet nem folytattak, a vad mindenféle, az I.r. alperes körébe tartozó közrehatástól függetlenül jelent meg az úton, így az nem minősíthető a fokozott veszéllyel járó tevékenységében bekövetkezett rendellenességnek. Az I.r. alperes ebből eredően a kár megtérítésére nem kötelezhető, a Ptk. 346. §-ának

(1)és

(2)bekezdésének rendelkezését kellett volna alkalmazni. A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. Az I.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet által a baleset bekövetkezte körében megállapított tényállást vitatta. A felülvizsgálati eljárás során azonban általában nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének, erre csak a tényállás feltáratlan volta, vagy a mérlegelés körébe vont bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen, iratellenes, vagy logikai ellentmondásokat tartalmazó értékelése adhat alapot. A jogerős ítélet a rendelkezésre álló rendőrségi iratok, a tanúk vallomása és a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény megfelelő és aggálytalan értékelésével állapította meg a döntés alapjául szolgáló tényállást. Abban az esetben, ha a perben jelentős tény, vagy egyéb körülmény megállapításához olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, szakértői véleményt kell beszerezni. A perbeli esetben gépjármű közlekedési, műszaki szakkérdések merültek fel, ezért a bíróság igazságügyi szakértői véleményt szerzett be. Az abban feltett kérdések megválaszolására sem a bíróság, sem az I.r. alperes vagy jogi képviselője nem rendelkezett a szükséges szakértelemmel, ezért önmagában az, hogy az I.r. alperesnek a szakértő megállapításaival kapcsolatosan aggályai merültek fel, nem alkalmasak a szakvélemény megalapozottságának a megkérdőjelezésére. A szakértői vélemény nem volt homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve bizonyított tényekkel ellentmondó, annak kiegészítését, vagy más - a szakértő véleményét ellenőrző szakvéleményt a felek sem kértek és maguk sem szereztek be, így nem merült fel olyan indok, amely alapján azt mellőzni lehetett volna. A gépkocsivezetők esetleges szabályszegése körében jelentősége van annak, hogy a közlekedésrendészeti eljárást lefolytató hatóság sem állapította meg az igazságügyi szakértői véleménnyel egybehangzóan - azt, hogy bármelyikük megszegte volna a közúti közlekedés szabályait. Az, aki éjszaka a megengedett legnagyobb sebességgel, vagy az alatt halad, tompított, országúti fényszóróval az országúton, a KRESZ szabályait még nem szegte meg és ebből a magatartásból eredően a felperes gépkocsiját vezető személy vagy V. Z. közrehatása sem állapítható meg. Helyesen vonta le tehát a jogerős ítélet azt a következtetést, hogy a gépkocsivezetők részéről a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján szabályszegés nem állapítható meg. Helyesen értékelte a jogerős ítélet azt is, hogy az I.-II.r. alperesek megszegték a Vtv. 78. §-ának

(4)bekezdésébe foglalt - kár megelőzés körében fennálló - kötelezettségüket, akkor, amikor az adott útszakaszra a vadveszélyt jelző tábla kihelyezését nem kezdeményezték. Ez által a kár bekövetkezte az I.r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, köteles tehát az I.r. alperes a kár megtérítésére. Az I.r. alperesnek a vad ütközéskori helyzetével kapcsolatos aggályai a per elbírálása szempontjából közömbösek, mert ha a vad a baleset bekövetkeztekor nem olyan irányban haladt ahogyan azt a jogerős ítélet elfogadta, hanem a V. Z. által vezetett gépkocsi menetirányának megfelelő irányban, abból csak az a következtetés vonható le, hogy nem állapítható meg az, hogy a vad melyik alperes vadászterületéről váltott ki. Ennek a jogkövetkezménye azonban nem a kereset elutasítása, hanem a Ptk. 344. §-ának

(1)bekezdésében foglaltak alkalmazása, azaz az I.-II.r. alperesek felelősségének egyetemleges megállapítása. A felperes keresete tehát az I.r. alperessel szemben ilyen módon is megalapozott és a Ptk. 337. §ának

(1)bekezdése alapján nem is köteles a követelését a II.r. alperessel szemben is érvényesíteni. Mindezek értelmében nem volt megállapítható, hogy a jogerős ítéletben rögzített tényállás iratellenes lenne, vagy okszerűtlen következtetéseket tartalmazna, a mérlegelés ezért nem állt ellentétben a Pp. 206. §-ának

(1)bekezdésében foglaltakkal. A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Pp. 274. §-ának

(1)bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes ellenkérelmet nem terjesztett elő, így a felülvizsgálati eljárás során felszámítható költsége nem merült fel, ezért arról a Legfelsőbb Bíróság nem rendelkezett. Budapest,

1. augusztus
2. Dr. Kollár Márta sk. a tanács elnöke, dr. Puskás Péter sk. előadó bíró, Tamáné dr. Nagy Erzsébet sk. bíró. A kiadmány hiteléül: bírósági írnok