Gf.20161/2010/4 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.161/2010/

1. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla a Monori Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a Trinn Ügyvédi Iroda által képviselt alperes ellen váltóból eredő követelés megfizetése iránti perében a Zala Megyei Bíróság
2. március
3. napján kelt 4.G.40.066/2009/
4. számú ítélete ellen az alperes részéről
5. és
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán megtartott tárgyalás alapján meghozta az alábbi í t é l e t e t: Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.250.000,(Egymillió-kettőszázötvenezer) Ft másodfokú perköltséget, viselje továbbá a fellebbezéssel felmerült költségeit. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: A megyei bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében kötelezte az alperest, hogy 3 napon belül fizessen meg a felperesnek - 10.120.350,-Ft-ot, valamint ennek
7. február 21-től a kifizetésig járó 6 %-os kamatát, 30.361,-Ft váltódíjat és 50.000,-Ft közjegyzői díjat. - 11.015.000,-Ft-ot, valamint ennek
8. február 28-ától a kifizetésig járó 6 %-os váltókamatát, 33.045,-Ft váltódíjat és 65.000,-Ft közjegyzői díjat, - 33.830.000,-Ft-ot, valamint ennek
9. március 7-től a kifizetésig járó 6 %-os kamatát, 101.490,-Ft váltódíjat és 110.000,-Ft közjegyzői díjat, - 12.857.000,-Ft-ot, valamint ennek
10. március 31-étől a kifizetésig járó 6 %-os kamatát, 38.571,-Ft váltódíjat és 65.690,-Ft közjegyzői díjat, - 11.867.000,-Ft-ot, ennek
11. április 7-étől a kifizetésig járó 6 %-os kamatát, 35.601,.-Ft váltódíjat és 71.397,-Ft közjegyzői díjat. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 900.000,-Ft illetéket és 3.125.000,-Ft ügyvédi munkadíjat. Kimondta, hogy az ítélet a perköltségére vonatkozó rendelkezések kivételével a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. Határozata indokolásában megállapította, hogy az "A" Kft-vel mind a felperes, mind az alperes jogviszonyban állt. A felperes a cég részére hiteleket nyújtott, az alperes pedig csomagolóanyagot szállított. 2008 nyarára az "A" Kft. likviditása megrendült, fennállt annak veszélye, hogy az alperes emiatt a csomagolóanyag szállítást leállítja, így az "A" Kft. fizetésképtelenné válik. Ezért a három érdekelt
12. július 29-én megállapodást kötött. A megállapodást a felperes és az "A" Kft. írta alá, de az az alperesre is kiterjedt, annak tartalmával az alperes tisztában volt. Abban egyeztek meg, hogy 80.000.000,-Ft keretösszeg erejéig a leszállított csomagolóanyag vételárának megfelelő összegben az "A" Kft. saját váltókat állíthat ki az alperes, mint rendelvényes részére. Az alperes a váltókat üres forgatmánnyal átadja a felperesnek, aki azt leszámítolja, ily módon kifizetve az alperesnek a vételárat. A megállapodás tartalmazta, hogy az ügylet elsődleges biztosítéka maga az üres forgatmánnyal ellátott váltó. A megbeszélések során elhangzott az is, hogy a felperes várhatóan szerződést fog kötni az "A" Kft-vel a cég hitelkeretének felemelésére. A felperes ugyanakkor erre kötelezettséget nem vállalt és nem mondott le arról a jogáról, hogy a rá forgatott váltókból eredő követelését az alperessel szemben érvényesítse. A megállapodás eredményeképp az "A" Kft. 5 váltót állított ki az alperes részére. Az alperes a váltókat a felperesre forgatta, aki azokat leszámítolta, s így az alperes "A" Kft-vel szembeni vételár-követelése kiegyenlítést nyert. A bíróság megállapítása szerint 2008 őszén a váltók esedékessége lejárt, azok összegét a felperes a kibocsátótól nem tudta beszedni, mert ugyan kötött vele a hitelkeret felemelésére irányuló szerződést, azonban az a "B" Zrt. kezességvállalásának hiányában nem lépett hatályba. A váltók teljesítési határidejének lejártakor a felperes az alperessel szemben sem próbálta igényét érvényesíteni, hanem azt javasolta, hogy az "A" Kft. bocsásson ki a korábbi váltókkal egyező összegű új váltókat, melyeket az alperes a felperesre forgatva ismét számítoltasson le. Mindennek az volt az oka, hogy a hitelkeret felemelése tárgyában továbbra is fennállt a felperes és a kibocsátó közti szerződéskötés lehetősége, amely lehetővé tette volna, hogy a kibocsátó a felperes részére rendezze a leszámítolás folytán az alperesnek kifizetett összeget. Később a felek ugyanezen megfontolásokból több alkalommal kicserélték a váltókat. Az újabb leszámítolások során már nem került sor a felperes részéről kifizetésre. Az ítéleti tényállás szerint a felperes és a kibocsátó a hitelek átstrukturálására még
13. január elején is tárgyalásban állt. Január 5-én az "A" Kft-t úgy tájékoztatta, hogy január 15ig születik várhatóan döntés. A hitelkeret bővítése azonban nem történt meg. Az "A" Kft. folyószámla-hitelszerződése
14. január 31-én lejárt, a hitelszerződéseiből eredő kötelezettségének már nem tudott eleget tenni. 2009 januárjában a felperes már tisztában volt azzal, hogy a cég pénzügyi helyzete megrendült, ehhez képest az alperessel az egyedi leszámítolási szerződéseket
15. január 5-én, január 8-án, január 30-án és február 11-én kötötte meg. Az alperest azonban nem tájékoztatta arról, hogy fennáll a reális veszélye, hogy a váltók esedékességekor a kibocsátó nem lesz fizetőképes és a felperesnek sem áll szándékában a fizetőképesség további hitelekkel való elősegítése. A bíróság megállapította, hogy a keresettel érvényesített követelés tekintetében az "A" Kftvel szemben kibocsátott fizetési meghagyás jogerőre emelkedett. Az Kft.
16. június 12-én felszámolás alá került, az alperes hitelezői igényét a felszámoló 89.854.732,-Ft-ban vette nyilvántartásba. Az elsőfokú bíróság bizonyítottnak ítélte, hogy a felperes a váltó kiállítójának anyagi, gazdasági helyzetével teljes mértékben tisztában volt, az alperest azonban az elvárható módon nem tájékoztatta a mélyülő problémákról és arról, hogy a hitelkeret bővítése egyáltalán nem biztos, hogy be fog következni. Elvárható lett volna a felperestől, hogy a megfelelő információk birtokában 2008 végén tájékoztassa az alperest a valós szándékairól és annak veszélyéről, hogy a kiállítónak nem hitelez tovább, a váltókövetelés kötelme pedig egyedül az alperesre hárul majd. A váltók utolsó cseréjekor és leszámítolásakor tehát az alperes hátrányára a felperes rosszhiszeműen cselekedett. A megyei bíróság az 1/
17. (I.24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.)
18. §-ában foglaltakra utalással kifejtette, hogy a célzatos rosszhiszeműség esetében, vagyis amikor a váltóbirtokos a váltót azzal a céllal szerzi meg, hogy ezzel megakadályozza a váltóadós kifogásának érvényesíthetőségét, a váltón alapuló keresettel megtámadott személy a váltóbirtokossal szemben hivatkozhat a kibocsátóval, vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapuló kifogásra. Ennek alapeseteként tehát célzatos rosszhiszeműség esetén a váltóadós a váltóbirtokossal szemben felhozhatja a forgatóval fennálló személyes viszonyán alapuló kifogását is. A perbeli esetben azonban nem a kiállító kíván a forgatóval szemben kifogást érvényesíteni. A Vár.
19. §-án alapuló kivétel tehát nem áll fenn, az alperes csak olyan kifogást érvényesíthet, ami a két peres fél egymás közti viszonyából fakad. Mindamellett kifejtette azon álláspontját is, hogy a Vár.
20. §-a nem ad módot arra, hogy a keresettel megtámadott személy olyan ellenkövetelést számítson be a váltóbirtokos felé, amelynek nem a váltóbirtokos a kötelezettje, s amely ráadásul össze sem függ a váltó alapjogviszonyával. A fentieken túl rámutatott arra, hogy a beszámítással érintett ellenkövetelés jogalapját és összegszerűségét sem bizonyította az alperes. Ehhez a követelés felszámoló általi nyilvántartásba vétele nem elegendő. Az alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, valamint annak megállapítását kérte, hogy az előzetes végrehajthatóságra tekintettel eszközölt alperesi teljesítés tartozatlan, jogalap nélküli fizetés. Álláspontja szerint a bíróság tévesen értelmezte a Vár.
21. §-át. Az ugyanis az érvényesíthető kifogások körét nem szűkíti az elsőfokú bíróság által meghatározott tartalommal. Beszámítási kifogásnak is helye van a váltóbirtokossal szemben olyan kötelmi jogviszony alapján, amely az adós és a kibocsátó között áll fenn. Mindemellett az alperes beszámítani kért igénye szorosan összefügg a váltóügylettel, hisz éppen olyan áruszállításokból származik, amilyeneket a felperes a váltókonstrukcióval kívánt finanszírozni. A Vár.
22. § utolsó fordulata szerinti váltókifogás lényege az, hogy a váltóadós a váltóbirtokossal szemben a váltó kibocsátójával fennálló jogviszonyából eredő kifogásait is érvényesítheti. Ilyen esetben a váltóbirtokos a saját tudatos, a forgató hátrányára irányuló magatartása miatt kénytelen lesz csak a váltókibocsátóval szemben fellépni igényével. A váltókifogás a váltó forgatásához kapcsolódik. Az idegen és a saját váltó között a váltókifogást illetően nincs különbség. Ha a váltóbirtokos, mint forgatmányos a váltó forgatójával rosszhiszeműen összejátszik, a váltókifogást nem csak a kibocsátó használhatja fel a váltóbirtokossal szemben, hanem a forgató is kifogással élhet a forgatmányossal szemben, annak ilyen jellegű magatartása miatt. A jogszabály tehát kifejezetten rögzíti azt a lehetőséget, hogy ez esetben a váltóadós a kibocsátóval szembeni kötelmi jogviszonyára alapítson váltókifogást. Utalt arra, hogy a Vár. nemzetközi egyezménnyel elfogadott jogszabály, amelyet más országokban is alkalmaznak és az alperes álláspontjának megfelelő alkalmazása alakult ki a francia joggyakorlatban. Ennek alátámasztására csatolta a francia semmitőszék egyik ítéletét. A fellebbezés szerint az alperes megfelelően igazolta a beszámítani kívánt követelés összegszerűségét is, hiszen arról teljes bizonyító erejű magánokiratot csatolt, amely ráadásul az ellenérdekelt törvényes képviselőjétől, azaz a felszámolótól származott. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte. Vitatta azt az ítéleti megállapítást, hogy az alperessel szemben nem az elvárható módon járt el, álláspontja szerint azonban az ítélet érdemben helyes. A váltókifogás a Vár.
23. § szerinti korlátokat meghaladóan csak akkor érvényesíthető, ha a váltóátruházás célja kifejezetten a váltóadós kifogásának a megakadályozása. A perbeli esetben azonban mind a váltók felperesi megszerzése, mind a cseréje az alperes hozzájárulásával történt. Utalt arra, hogy a francia semmítőszék döntésének eltérőek a ténybeli alapjai. Helytálló az első fokú bíróság azon következtetése, hogy a váltókövetelésbe egyébként sem lenne beszámítható olyan ellenkövetelés, amely nem a váltóbirtokossal, hanem a kiállítóval szemben áll fenn, hiszen beszámításra a Ptk.
24. §