Gfv. X. 30.286/2010/
- szám A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a K. H. Zártkörűen Működő Részvénytársaság felszámoló ... felszámolóbiztos: Sz. I.) részéről meghatalmazott Királyváriné dr. Szabó Ilona ügyvéd ... által képviselt S.-F. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" ... felperesnek a dr. Békefi László ügyvéd ... által képviselt N. I. Korlátolt Felelősségű Társaság ... I. rendű, és a Dr. Krémerné dr. Kóbor Annamária ügyvéd ... által képviselt O. B. Nyilvánosan Működő Résztvénytársaság ... II. rendű alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon 9.G.40.247/2008 számon indult és a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.083/2010/
- számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes által
- sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.083/2010/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a Legfelsőbb Bíróság a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. és II. rendű alpereseknek személyenként 100.000 (Egyszázezer) felülvizsgálati eljárási költséget és az államnak külön felhívásra - 2.472.000 (kettőmillió-négyszázhetvenkettőezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő: kérelem A felperes tulajdonában állt a Sz. ... helyrajzi számú, 6994 nm területű, Sz., szám alatti belterületi ingatlan, melyet
- december 17-én az akkor még bejegyzés alatt álló I.r. alperes részére értékesített 190.753 CHF vételárért. A szerződés értelmében az ellenértéket a vevőnek a II.r. alperes bank felé kellett teljesíteni a felperes tartozásának alapjául szolgáló „hitelszerződésben foglalt módon és ütemezéssel". Az értékesítés időpontjában az ingatlanon - mely a felperes és a II.r. alperes között évek óta fennálló folyamatos hiteljogviszony biztosítékául szolgált - a II.r. alperes javára első helyen 187.200 CHF és járulékai erejéig jelzálogjog, második helyen 35 M forint harmadik helyen 40 M forint és járulékai erejéig keretbiztosítéki jelzálogjog állt fenn. A
- december 6-án alapított I.r. alperes bejegyzésére az adásvételt követően,
- december 22-én került sor. Mind a felperesi, mint az I.r. alperesi társaságnak minősített többségi befolyást biztosító tagja S. L., illetőleg mindkét társaságnak tagja K. G. M.. A felperes illetve az I.r. alperes tagjaival egyező személyek tulajdonában és befolyása alatt álló A-I. Kft-vel kötötte meg a II.r. alperes a kölcsönszerződést
- február 27-én. A kölcsön fedezetének biztosítására az I-II.r alperesek a már az I.r. alperes tulajdonában álló ingatlanra vonatkozóan jelzálogszerződést kötöttek a II.r. alperes javára 189.270 CHF és járulékai erejéig, melyet az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztek. A II.r. alperes az A-I. Kft. bankszámlájára
- április 17-én a 189.270 CHF-nak megfelelő összeget kölcsönként folyósította, mely társaság ezt az összeget a felperes II.r. alperesnél vezetett hitelszámlájára átutalta. Az összegből - a napi árfolyamot figyelembe véve 29.674.944 forint tőketartozásra, 1.009.750 forint kamattartozásra lett elszámolva. Ezen ügylet következtében a felperesnek a II.r. alperes felé fennálló hiteltartozása megszűnt. A felperes ellen a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon
- április 3-án felszámolási eljárást kezdeményeztek, a bíróság 11.Fpk.03-08000254/
- számú végzésével a felszámolást elrendelte, felszámolóként a K. H. V. Zrt-t jelölte ki. A felszámolás kezdő időpontja:
- június
- A felperes nevében felszámolója
- szeptember 25-én benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a közte és az I.r. alperes között a Sz. ... hrsz-ú ingatlanra
- december 17-én megkötött adásvételi szerződés érvénytelenségét és rendelje el tulajdonjogának visszajegyzését az ingatlan-nyilvántartásba eredeti állapot helyreállítása címén. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze a II.r. alperest az előbbiek tűrésére azzal, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett zálogjoga változatlanul fennmarad. Keresetét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
- évi XLIX. törvény (Cstv.) 40.§
(1)bekezdésének a) pontjában, illetőleg a
(3)bekezdésében foglaltakra alapította. Mivel az eladó, a vételárat kiegyenlítő és a vevő (I.r. alperes) azonos személyek befolyása alatt álló gazdasági társaságok voltak, illetve az utóbbit kifejezetten ezen jogügylet érdekében alapították, a megkötött szerződés a hitelezők kijátszására, a vagyontárgy kimentésére irányult. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I.r. alperes előadta, hogy a felperes a II.r. alperes felé fennálló törlesztéseit nem tudta teljesíteni, újabb kölcsön számára ugyanakkor már nem volt folyósítható, ezért kellett a jogügyletbe másik társaságot bevonni. Az adásvétel kapcsán az ingyenesség nem merülhet fel, mert a felperesnek a II.r. alperes felé fennálló hiteltartozása a szerződés teljesítésekor megszűnt. A II.r. alperes arra hivatkozott, hogy a felperes és közte évek óta folyamatos hitelkapcsolat állt fenn, azonban a 2007. második felében a felperes már nem tudta visszafizetni a hiteleit, ezért lehetőséget biztosított az A-I. Kft. részéről történő hitelkiváltásra. A felperes, az I.r. alperes, illetve az A-I. Kft. közötti tulajdonosi átfedésről csak a benyújtott cégdokumentumokból szerzett tudomást. Hangsúlyozta, hogy az ingatlan-nyilvántartás közhitelességében bízva, a bejegyzett jogokra és tényekre alapozva fogadta el a perbeli ingatlant zálogfedezetként és kötött a hitelkihelyezéshez kapcsolódóan zálogjogot alapító szerződést. A szerződés nem volt ingyenes és nem okozott vagyoncsökkenést a felperes vagyonában, mivel az ingatlan tulajdonjogának átruházásával egyidejűleg a felperes vele szemben fennálló kötelezettsége is megszűnt. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az indokolás szerint az üzletkötés során a Cstv. 40.§
(3)bekezdés szerinti ingyenességet, rosszhiszeműséget vélelmezni kell. Az alpereseket terhelte a bizonyítási teher arra vonatkozóan, hogy visszterhes szerződéskötésről volt szó, illetve az adásvételi ügylet a felperesi adós társaság vagyonának csökkenését nem eredményezte. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperes a II.r. alperes felé fennálló hitelvisszafizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, ezért a felek azt a megoldást választották, hogy a hitel kiváltására a II.r. alperes az A-I. Kft-vel forgóeszköz kölcsön finanszírozási szerződést kötött, melynek biztosítékaként a perbeli ingatlan szolgált. A további biztosíték kikötése mellett a hitel folyósításának feltétele volt, hogy a felperes és a II.r. alperes között még hiteltartozás kiegyenlítésre kerüljön, s ez megvalósult. fennálló Az adásvételi ügylet érvénytelensége megállapításának a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontban rögzített feltétele, miszerint a felperes és az I.r. alperes az adós vagyonának csökkenését eredményező ügyletet kötött volna, nem valósult meg, hiszen az ingatlan vételárának megfelelő összeg kiegyenlítésre került oly módon, hogy az A-I. Kft és a II.r. alperes közötti hitelügylet következtében a felperesnek a pénzintézettel szembeni hiteltartozása megszűnt. A perbeli jogügylet ennek alapján az adós vagyonának csökkenését nem eredményezte, ezért a Cstv. 40.§
(1)bekezdésének a) pontjában rögzített további feltételek vizsgálatára nem volt szükség. A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes marasztalását kérte. Csatolta a Sz. Polgármesteri Hivatal által kiállított adó- és értékbizonyítványt, mely szerint a perbeli ingatlan forgalmi értéke 69.940.000 forint. Kérte, hogy a bíróság az ingatlan értékesítés idején fennálló forgalmi értékének megállapítására igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőt rendeljen ki. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a felperest, hogy az alpereseknek személyenként fizessen meg 250.000 forint eljárási költséget, valamint az államnak 900.000 forint fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet indokolásában hivatkozott a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontjának, és
(3)bekezdésének rendelkezéseire. Álláspontja szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy a vételár megfizetése folytán - amelyből a jelzálogjogosult II.r. alperes követelésének a kiegyenlítése történt meg - a szerződés visszterhes volt. Utalt arra, az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a jogügylet az adós vagyonának csökkenését nem eredményezte. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a jogügylet visszterhessége önmagában nem jelenti a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségét, a felperesi vagyon csökkenésének a vizsgálata azonban a keresetben megjelölt jogcímre figyelemmel csak akkor lett volna szükséges, ha a rosszhiszeműség vélelmét az alperesek nem döntötték volna meg. Az alperesek részletesen a bíróság elé tárták az ügylet gazdasági hátterét, melyből megállapítható, hogy az adásvétel az ügyletkötésben résztvevő felek - ideértve az A-I. Kft-t is személyi összefonódása ellenére gazdaságilag, pénzügyileg racionális, igazolható cél elérése érdekében történt. Az ingatlan értékesítésére, illetve a felperes hitelének kiváltására nem a hitelezők kijátszása, vagy valamely hitelező egyoldalú előnyben részesítése érdekében került sor, hanem a további működéshez szükséges tőke biztosítása végett, így az alperesek a Cstv. 40.§
(3)bekezdésében felállított „rosszhiszeműség" vélelmét eredményesen megdöntötték. Mivel a megjelölt érvénytelenségi ok egyik konjunktív feltétele - a hitelezők kijátszására irányuló csalárd ügyleti cél - hiányzik, a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontja szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az adós vagyona esetlegesen a jogügylet kapcsán valamilyen mértékben csökkent-e. A gazdasági élet biztonsága érdekében a jogalkotó nem kívánta az adós vagyonát esetlegesen csökkentő valamennyi ügylet érvénytelenségét, hanem csak azokét, amelyek célzatosan a hitelezők kijátszására irányulnak. Ilyenkor azonban az adós vagyonának bármilyen mértékű csökkenése - megtámadás esetén - az ügylet érvénytelenségét eredményezi. Megjegyezte, hogy a felperes vagyoncsökkenése akkor lett volna megállapítható, ha a vételár - mely kétségkívül a felperes aktuális kölcsöntartozásának összegével volt azonos - az ingatlan tényleges forgalmi értékénél alacsonyabb értéket képviselt volna. Erre a tényre azonban csak a fellebbezésében hivatkozott a felperes, melyet a Pp.235.§
(1)bekezdése alapján már nem tehetett volna meg. A felperes eljárási szabálysértésre történő hivatkozása - mely szerint az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta arról, a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek a vagyon csökkenésének igazolására - csak a Cstv. 40.§
(1)bekezdés b) pontjában megjelölt érvénytelenségi ok esetén lett volna megalapozott. Ebben az esetben az elsőfokú bíróságnak valóban tájékoztatnia kellett volna a felperest a Pp.3.§
(3)bekezdése alapján, ennek hiányában azonban az elsőfokú bíróság nem sértett eljárási jogszabályt, tájékoztatási kötelezettség ugyanis nem terhelte. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára való utasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 40.§
(1)bekezdésének a) pontját és
(3)bekezdését. Összefoglalva a tényállást rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Cstv. 40.§
(3)bekezdésben megfogalmazott rosszhiszeműség vélelmét nem döntötték ugyan meg, de a keresetet azért utasította el, mert a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a perbeli jogügylet folytán az adós vagyona csökkent. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperesek a rosszhiszeműség vélelmét megdöntötték, ezért a felperesi vagyon csökkenésének vizsgálata nem szükséges. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból helytelen jogkövetkeztetésre jutott. A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának napja 2008. április 3 volt, amiből következik, hogy a felszámolási helyzet már hónapokkal korábban kialakulhatott. A felperesi társaság tagjai ennek tudatában és azzal a céllal hozták létre az I.r. alperest, hogy a felszámolási helyzetben levő felperesi társaságból kimentsék annak egyetlen értékes vagyontárgyát, a perbeli ingatlant. A fellebbezéshez csatolt értékbizonyítvány alapján az ingatlan a szerződésben megjelölt és kiegyenlített vételárnál lényegesen nagyobb értékű volt. Ezzel a jogügylettel kijátszották a többi hitelezőt, hiszen ha az adásvételi szerződést nem kötik meg, a perbeli ingatlan fedezetet nyújthatott volna más hitelezők igényének kielégítésére is. Erről mind a két fél tudott, hiszen mind a két társaság gyakorlatilag azonos személyek tulajdonában állt. Miután az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adásvételi szerződés csalárd ügyleti céllal jött létre, a Pp.3.§
(3)bekezdése alapján fel kellett volna hívnia a felperest, hogy a vagyon csökkenésének bizonyítása érdekében ingatlanforgalmi szakértő kirendelése szükséges. Elfogadhatatlannak tartotta a másodfokú bíróság azon érvelését, hogy az adásvétel az ügyletkötésben részt vevő felek - a felperes és az I.r. alperes „személyi összefonódása ellenére gazdaságilag, pénzügyileg, racionális, igazolható cél elérése érdekében történt", hiszen a cél kizárólag az ügyletkötésben érdekelt felek számára volt elfogadható - nem akarták elveszíteni az adós egyetlen olyan vagyontárgyát, amely esetleg más hitelezői igény kielégítésének alapjául szolgálhat - , a hitelezők szempontjából ez a cél kifejezetten csalárd. Ebből kiindulva van jelentősége a perbeli ingatlan forgalmi értékének, és ezért nem mellőzhető a szakértői bizonyítás elrendelése. Az I.r. alperes fenntartását. kérte a jogerős ítélet hatályában való A II.r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. Hivatkozott arra, hogy az alperesek igazolták, hogy a szerződés visszterhes volt, melynek maradéktalanul eleget tettek, és a Pp.235.§
(1)bekezdésében foglaltak szerint a fellebbezésben már nem terjeszthette volna elő új bizonyítékait a felperes. A Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészíti azzal, hogy a becsatolt iratok szerint
- február 27-én az I.r. alperes és az A-I. Kft ügyvezetőjeként is eljárva K. G. M. egy Megállapodást írt alá, mely tartalmazta, hogy az I.r. alperes megvásárolta a perbeli ingatlant, és az I.r. alperes az ingatlan vételárát a zálogjogosult II.r. alperes felé vállalta kifizetni. Az I.r. alperes ezt a fizetési kötelezettségét a II.r. alperes banktól felveendő hitellel kívánta teljesíteni, azonban a II.r. alperes adósként nem találta megfelelőnek, míg az A-I. Kft-t elfogadta, és számára nyújtott hitelt, mellyel a felperes adásvételi szerződésben szabályozott hiteltartozása megszűnt, „az ingatlan vételára így kiegyenlítésre került". A Megállapodás 6-
- pontjaiban rögzítették, hogy az A-I. Kft. által felvett hitelösszeget, fizetett törlesztéseket az I.r. alperes (az A-I. Kft) felé „a tárgybeli ingatlan hasznosításából, szükség esetén más forrásból megtéríti." Ilyen hasznosításként tekintik az ingatlan bérbeadását, szükség esetén értékesítését. Az I.r. alperes fizetési kötelezettsége a hitelszerződésből fakadó törlesztési ütemezéshez igazodik. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az ingatlan átruházására a kölcsönszerződés megkötése érdekében nem volt szükség. Az I.r. adós, mint az ingatlan tulajdonosa csak dologi adósként szerepelt a kölcsönügyletben, ezért - miután az ingatlanon egyébként is a II.r. alperes szerepelt zálogjogosultként - a felperes tulajdonában állóként is lehetséges lett volna annak zálogtárgyként való felhasználása. Elképzelhető, hogy a finanszírozási megoldás keresése elején a felperes és a II.r. alperes így akarták megoldani a problémát, de végül a II.r. alperes számára az I.r. alperes nem is volt finanszírozható. Megállapítható az is, hogy az ingatlan vételárát az I.r. alperes az eredeti szerződés szerint nem teljesítette. Az elsőfokú eljárás során becsatolt,
- február 27-re keltezett megállapodás szerint az I.r. alperes vállalta, hogy valamilyen módon (az ingatlan hasznosításából) meg fogja fizetni az A I. Kft. által helyette kifizetett vételárat. A megállapodás tartalma szerint tehát az A. I. Kft. kölcsönt adott az I.r. alperesnek azzal, hogy helyette fizette ki a vételárat. Mindezek alapján azonban az megállapítható, hogy - bár az I.r. alperes nem az ingatlan adásvételi szerződés szerint járt el, de - helyette megfizették a vételárat, s ezzel az I.r. alperes tartozása az A I. Kft-vel szemben áll fenn. A felperes a keresetét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
- évi XLIX. törvény (Cstv.) 40.§
(1)bekezdés a) pontjára alapította. A törvény itt lehetőséget nyújt a felszámolónak, hogy az adós nevében megtámadja az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző öt éven belül és azt követően megkötött, az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződését, vagy más jognyilatkozatát, ha az adós szándéka a hitelező vagy a hitelezők kijátszására irányult, és a másik fél erről a szándékról tudott vagy tudnia kellett. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a Cstv. 40. §
(3)bekezdése szerinti rosszhiszeműség vélelmének a megdöntését, mert álláspontja szerint először a vagyoncsökkenést kell vizsgálni, s miután erre itt nem került sor, ezért a további feltételek vizsgálatára nem volt szükség. A másodfokú bíróság szerint a csalárd ügyleti cél hiányzott a felek ügyletkötése során, ezért - a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontja szempontjából - nincs jelentősége annak, hogy a jogügylet kapcsán valamilyen mértékben csökkent-e az adós vagyona. Ha a csalárd célzat megállapítható lett volna, akkor bármilyen mértékű csökkenés az ügylet megtámadása esetén annak érvénytelenségét eredményezné. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontjában írt két feltételnek csalárd célzat és vagyoncsökkenés - egyidejűleg kell fennállnia, csak ebben az esetben lehet eredményesen megtámadni az adós által kötött szerződést erre az érvénytelenségi okra hivatkozással. Az elsőilletve a másodfokú bíróság más-más feltételét vizsgálta elsőként az érvénytelenségi oknak. A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a másodfokú bírósággal abban a kérdésben, hogy az ingatlan értékesítésére szükség volt „a további működéshez szükséges tőke biztosítása végett", ugyanis a felperes (adós) a II.r. alperestől az ügylet kapcsán nem kapott semmilyen tőkét, és a továbbiakban - lévén nem volt a tulajdonában semmilyen biztosítékul felajánlható ingatlan - erre nem is kerülhetett sor. Az ingatlan értékesítése nélkül - amennyiben az A. I. Kft. a felperest terhelő tartozást kiegyenlítette volna a végül megvalósult módon - a felperest (adóst) tehermentesíteni lehetett volna a II.r. alperes által nyújtott korábbi kölcsön terheitől, és az A. I. Kft. tartozásának biztosítékául az ingatlan a felperes tulajdonában maradva is szolgálhatott volna zálogtárgyként. A kölcsönügylet kiváltásához tehát nem volt szükség az ingatlan átruházására. Ugyanakkor azonban helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a Cstv. 40.§
(1)bekezdés a) pontja szerinti okra hivatkozásnál, az adós vagyonának bármilyen mértékű csökkenése megtámadás esetén - az ügylet érvénytelenségét eredményezi. Nem vitásan a felperes vagyonából az ingatlan kikerült, és cserében a felperes tartozása csökkent (a vételárnak a II.r. alperes részére történt megfizetésével). A felperes azonban nem ajánlott fel bizonyítást arra vonatkozóan az elsőfokú eljárásban, hogy az adásvételi szerződéssel az adós vagyona csökkent volna. Ebből következően a következő jogkérdés az volt, hogy az elsőfokú bíróság megsértette-e a Pp.3.§
(3)bekezdését, és figyelmen kívül hagyva a Legfelsőbb Bíróság 1/2009 (VI.24.) PK véleményben foglaltakat nem tájékoztatta a bizonyítandó tényekről a felperest. Az elsőfokú eljárás irataiból megállapíthatóan az alperesek védekezése során a felperes számára is egyértelművé vált, hogy az ingatlan vételáraként kikötött összeget megfizették a II.r. alperes számára a felperes tartozásának kiegyenlítéseként. A felperes számára nem volt ismeretlen a vételár, hiszen maga csatolta be keresetleveléhez az adásvételi szerződést, ezért - a törvényi tényállás elemeinek ismeretében - a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az adós vagyonának csökkenését eredményezte a szerződés. Nem vitásan, a PK vélemény 2) pontja szerint a felet függetlenül attól, hogy jogi képviselővel jár-e el - tájékoztatni kell arról, hogy a bíróság a Pp. 163. §-a alapján mely tényállításait ítéli olyannak, amelyek bizonyításra szorulnak. A tájékoztatásnak a kereseti (viszontkereseti) kérelem és az ellenkérelem (kifogás) alapjaként előadottakból kiindulva, az anyagi jogi szabályok szerint jelentős tényekre kell vonatkoznia. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban ez a tájékoztatási kötelezettség nem vonatkozik arra, hogy a felperesnek milyen tartalmú keresetet kell előterjeszteni. Mindebből következően helytállóan jegyezte meg a másodfokú bíróság azt, hogy bár a II.r. alperes többször hivatkozott arra, hogy az adósnál vagyoncsökkenés nem következett be a felperes az elsőfokú bíróság felhívásai ellenére erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett, a tárgyalásokon nem jelent meg, a Pp.235.§
(1)bekezdése alapján pedig az ingatlan értéke és a vételár közötti különbözetre már nem hivatkozhatott. Mindebből következően a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, és a fent kifejtetteknek megfelelően azt hatályában fenntartotta a Pp.275.§
(3)bekezdése alapján. A felperes felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270.§
(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp.78.§
(1)bekezdése alapján köteles megfizetni az alperesek felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely az alperesek jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Legfelsőbb Bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.)IM. rendelet 3.§
(2)bekezdésének a)-b) pontja,
(5)-
(6)bekezdése, és a 4/A.§
(1)bekezdése alapján állapította meg, a felülvizsgálati eljárásban végzett tevékenységgel arányosan. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 59.§
(1)bekezdése és 6/1986 (VI.26. ) IM rendelet 15.§
(1)és
(3)bekezdése alapján az alperes köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is. Budapest,
- március
- Dr.Bodor Mária sk. a tanács elnöke, Dr.Csőke Andrea sk. előadó bíró, Dr.Pethőné dr.Kovács Ágnes sk. bíró