Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.382/2010/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Kussinszky és Juhász Ügyvédi Iroda által képviselt dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek - a főtanácsadó által képviselt Legfelsőbb Bíróság (1055 Budapest, Markó u. 16.) alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Fővárosi Bíróság
- november
- napján kelt 28.P.25.305/2007/
- szám alatti ítélete ellen a felperes részéről
- és
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 272.900 (kettőszázhetvenkettőezer-kilencszáz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes a keresetében 4.547.500 forint tőke és ebből 4.000.000 forint után
- szeptember
- napjától, 247.500 forint után
- december
- napjától a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk.
- §
(1)bekezdése alapján kártérítés címén. A keresetét eredetileg a Magyar Állam alperessel szemben terjesztette elő arra hivatkozással, hogy az állam és annak végrehajtó hatalmát gyakorló hatóságai között lényegében munkaviszonynak tekinthető speciális jogviszony áll fenn és az irányadó gyakorlat szerint - összhangban a Ptk.
- §-ával - a munkaviszonyból eredő tevékenység során jogellenesen okozott kárért a munkáltató szavatos felelősséget visel. A
- november 19-én előterjesztett
- sorszámú beadványában előadta, hogy a Legfelsőbb Bíróságot tekinti alperesnek, a
- sorszámú beadványban e nyilatkozatát akként pontosította, hogy az eredeti keresetétől eltérően alperesként a Legfelsőbb Bíróságot jelöli meg. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy a Bíróság alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a jelen per alperese, mint másodfokú bíróság a
- szeptember
- napján hozott Pf.V.25.376/2001/
- számú ítéletével megváltoztatta a Megyei Bíróság 3.P.22.070/2000/
- számú ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit és a keresetét elutasította. A döntése során a megalapozottnak elismert elsőfokú ítéleti tényállásból a PK.
- és
- számú állásfoglalások önkényes értelmezésével alkotmányellenesen kirekesztette mindazon káreseményeket, amelyek a per alperese általi törvénytelen elítélését követték, így azokat is, amelyek a Ptk.
- §
(2)bekezdésének Alkotmánybíróság általi megsemmisítése után következtek be, tehát el nem évültek. Nem vette továbbá figyelembe, hogy a Ptk. 349. §-ának
(2)bekezdése csak arra az esetre vonatkozott, ha a kárt nem szándékosan és nem büntető törvénybe ütközően okozták. Vállalta annak bizonyítását, hogy a per alperese a törvénysértő ítéletével önmagában is szándékosan és büntető törvénybe ütközően okozott kárt. Az alperes magatartásának jogellenességét mindezekre tekintettel az ítéletében az elévülés kérdésében elfoglalt téves jogi álláspontjában határozta meg. Kártérítésként a Megyei Bíróság által első fokon megítélt 1.500.000 forintból és annak
- április
- és
- szeptember
- között esedékessé vált kamataiból adódó 4.000.000 forint megfizetését kérte, mely az álláspontja szerint nem vagyoni kárnak tekintendő. Igényt tartott továbbá a jogerős ítélet alapján kiegyenlített 247.500 forint perköltségre, valamint a perrel kapcsolatos dologi költségként (gépelés, fénymásolás, iratbetekintés) és kiesett mérnöki munkaórái ellenértékeként 300.000 forintra. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes követelése elévült. A védekezése szerint a jogorvoslati rendszer, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezései értelmében kizárt a jogerős bírósági határozat kártérítési per bírósága általi érdemi felülbírálata, jogellenességének vizsgálata. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 274.500 forint illetéket. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felperes
- június 27-én terjesztette elő először a Magyar Állam alperes ellen a kártérítési igényét. A bíróság hiánypótlási felhívására
- július 30-án károkozóként az alperest jelölte meg. A Megyei Bíróság ezt akként tekintette, hogy a felperes az alperest perli kártérítésre és a
- augusztus 30-án kelt áttételt elrendelő végzését az alperesnek kézbesítette. Az áttételt elrendelő végzés
- szeptember
- napján emelkedett jogerőre. A felperesnek az alperes által hozott bírósági határozattal okozott kára megtérítése iránti igénye a károsodása bekövetkeztével, azaz az alperes határozatának kihirdetésével vált esedékessé. Jóllehet a felperes a keresetlevelében a Magyar Államot jelölte meg alperesként, az eljáró bíróság azonban azt, hogy a későbbi beadványában károkozóként már az alperest tüntette fel, úgy értelmezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság kerül perlésre, és a keresetlevelet az áttételt elrendelő végzéssel neki kézbesítette. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a követelés bírósági úton való érvényesítése az alperessel szemben ezáltal megtörtént, de nem a keresetlevél benyújtásának időpontja, hanem a felperesi beadvány alperes részére történt kézbesítésének időpontja bír jelentőséggel az elévülés megszakadása szempontjából. Az áttételt elrendelő végzés jogerőre emelkedésének időpontjából következően a kézbesítés még az elévülési időn belülre esett. Az áttételt elrendelő végzésből, valamint a felperes beadványából az alperes tudomást szerzett a felperes vele szembeni igényérvényesítéséről, az iratok kézbesítésével az elévülés megszakadt. Az a tény, hogy a felperes ezt követően a bíróság felhívására ismételten a Magyar Államot tekintette alperesnek, csak azzal a következménnyel bírt, hogy az elévülési idő folyása a megszakító cselekményt és nem az eljárás jogerős befejezését követően kezdődött újra. Ezért az alperes elévülési kifogását az elsőfokú bíróság nem tartotta alaposnak. Rámutatott arra, hogy a felperes az alperes téves jogértelmezését jelölte meg a kártérítési igénye alapjául és az ügyében eljárt bíróság által meg nem ítélt követelést, valamint az eljárással kapcsolatban felmerült költségeit perelte. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
- évi LXVI. törvény (Bszi.)
- §
(1)bekezdése szerint azonban a bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - véglegesen döntenek. A
- § szerint a bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg. Osztotta az alperes azon álláspontját, miszerint a bíróságok határozatai ellen a felek a Pp. szabályainak megfelelően élhetnek rendes vagy rendkívüli jogorvoslattal. A jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően nincs mód arra, hogy a bíróság a korábbi jogerős bírósági ítéletet felülbírálja. Ezért azt az álláspontot foglalta el, hogy a jogerős ítélet tartalma, az alperes által hozott ítélet jogszerűsége az ellene indított kártérítési perben nem volt vizsgálható. A le nem rótt kereseti illeték viseléséről a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdése alapján határozott. Mivel a pernyertes alperesnek perköltség igénye nem volt, ezért arról döntenie nem kellett. A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetének helytadó határozat hozatalát kérte. Úgy értelmezte, hogy az alperes által 26/A/
- alatt csatolt okirat a Bszi.
- §-ának kibővített szövegét tartalmazza, ezért indítványozta „bővítmény" alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését. Álláspontja szerint „jogi abszurdum", hogy a bírósági jogkörben okozott jogellenes kár semmilyen jogkereséssel sem elhárítható. Tévesen értelmezte úgy az elsőfokú bíróság, hogy a jog keresése jogorvoslat. Ez pusztán jogtechnikai okból sem lehet így, mert a jogorvoslat során a felek személye nem változhat, ellenben a jelen per alperese a Legfelsőbb Bíróság, míg az előzményi peré a Bíróság volt. A jogerő a bírósági jogkörben okozott jogellenes kár fogalmi tényállási eleme és nem kimentési jogalap, tehát a kártérítésnek nem akadálya, hanem előfeltétele. A következmény nélküli jogellenes károkozás tolerálásával a bíróságot általában megillető relatív immunitás abszolút immunitássá, vagyis lényegében a bíróság „tetszvényjogává" torzulna. A rendkívüli jogorvoslat kizárása csak a hibás ítélet véglegességének, de nem a jogellenes kárhelyzet fennállásának a tudomásulvételét jelentheti. Az elsőfokú bíróság ítélete ezért megalapozatlan és alkotmányellenes. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, perköltségre nem tartott igényt. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet mindenben megfelel a jogszabályoknak. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az ítéletének indokolásában arra a következetes ítélkezési gyakorlatra utalt, mely szerint a Bszi.
- §
(1)bekezdésének és
- §-ának rendelkezéseiből az következik, hogy a jogerős bírósági ítélet tartalma utóbb indított kártérítési perben nem vitatható, a kártérítési per nem szolgálhat mintegy jogorvoslati fórumként és nem eredményezheti azt, hogy a bíróság a korábbi ítéletet felülbírálja. Azzal is védekezett, hogy mivel az eljárása során súlyos, kirívó jogszabálysértést el nem követett, ezért kártérítési felelősség sem terhelheti. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben vizsgálta felül, mert annak fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt (Pp.
- §
(4)bekezdés). A fellebbezést a Pp. 256/A. §
(1)bekezdés e) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felperes fellebbezése alaptalan. Az elsőfokú bíróság a releváns tényállást helyesen tárta fel, a Fővárosi Ítélőtábla a döntésével is egyetértett, a jogi indokait azonban nem osztotta. Az alperes védekezése az elsőfokú eljárás során tartalmazott elévülési kifogást. A fellebbezési ellenkérelméből nem vonható le az a következtetés, hogy ezt ne tartaná fenn, a korábbi védekezését nem teheti meg nem történtté, hogy az ellenkérelemben csak a fellebbezésre reagál. Az alperes elévülési kifogása alapján ezért az ítélőtábla - a Pp. 253. §
(3)bekezdésében foglaltakra is figyelemmel vizsgálhatta és vizsgálta a felperesi követelés elévülésének kérdését és a következőket állapította meg. Az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást a felperes igényének esedékességét illetően, a felperes által állított károsodás ugyanis a jogerős bírósági határozat meghozatalával következett be. A felperes kártérítési igényének valamennyi eleme tekintetében a károsodás bekövetkeztének és az elévülés kezdetének időpontja 2002. szeptember 19. napja. A perköltséget illetően a jogerős ítélet végrehajtás útján kikényszeríthető fizetési kötelezettséget eredményezett, az önkéntes teljesítés elmulasztása olyan felróható magatartás, amelyre előnyök szerzése végett hivatkozni nem lehet (Ptk. 4. §
(4)bekezdés). A teljesítési késedelem sem szolgálhat semmilyen módon a perköltség fizetésére kötelezett előnyére. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a Ptk. 324. §
(1)bekezdése szerint a felperes kártérítési követelésének elévülési ideje öt év. Téves következtetést vont azonban le a per során tett felperesi nyilatkozatokból és bírói intézkedésből az elévülés megszakadására. A Ptk. 327. §
(1)bekezdése értelmében az elévülést a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, és a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése szakítja meg. E tények közül a perbeli esetben az első kettő jöhetett szóba, azonban egyik sem volt megállapítható. A per iratai alapján egyértelmű, hogy a felperes az alperessel szemben a követelését bírósági úton csak
- november 19-én érvényesítette, a Legfelsőbb Bíróságot ugyanis ekkor jelölte meg legelőször alperesként. Az, hogy erre nem került sor korábban, egyértelműen kitűnik az
- január 30-i
- sorszámú és a
- december 5-i
- sorszámú beadványaiból is. Az előbbi beadványában meg is indokolta, hogy miért a Magyar Állam alperessel szemben kíván igényt érvényesíteni a Legfelsőbb Bíróság által okozott kára miatt. Az elsőfokú bíróság a
- sorszámú végzéssel a Legfelsőbb Bíróságot, mint új alperest idézte a kereset közlésével. A Pp.
- §
(2)bekezdése alapján hozott határozat - a perköltségre vonatkozó rendelkezést kivéve - fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg azt, hogy a követelés bírósági úton való érvényesítése a Legfelsőbb Bírósággal szemben
- szeptember
- napja előtt megtörtént oly módon, hogy az áttételt elrendelő végzéssel együtt a keresetlevél kézbesítésre került a részére. A megállapítás egyrészt azért téves, mert e keresetlevél alperese nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem a Magyar Állam volt, azaz a felperes a követelését bírósági úton az utóbbival szemben érvényesítette. Másrészt azért is téves, mert a követelés bírósági úton való érvényesítése a keresetlevél benyújtásával, és nem annak kézbesítésével történik, az elévülést megszakító anyagi jogi hatása ennél fogva az előbbinek van. A követelés bírósági úton való érvényesítése a Legfelsőbb Bírósággal szemben a
- sorszámú beadvány benyújtásával történt meg. A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás egy címzett nyilatkozat, melyből a kötelezett értesül arról, hogy a jogosult igényt tart vele szemben a követelésének kielégítésére. A bíróság hiánypótlási felhívására előterjesztett
- július 30-i felperesi beadvány tartalma szerint nem a Legfelsőbb Bíróságnak címzett nyilatkozatnak, nem vele szembeni igényérvényesítés, ezért a kézbesítése - mely egyébként a felperes szándékától független, téves bírói intézkedésen alapult -nem járhatott az elévülést megszakító írásbeli felszólítás joghatásával. A Fővárosi Ítélőtábla mindezek alapján azt állapította meg, hogy az alperes elévülési kifogása alapos, a felperesi követelés a Ptk.
- §
(1)bekezdésében meghatározott idő elteltével elévült. A Ptk. 325. §
(1)bekezdése szerint az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. A Fővárosi Ítélőtábla megjegyzi, hogy a felperes tévesen értelmezte a 26/A/
- alatti alperesi beadvány tartalmát, ugyanis az a törvény szövegén kívül indokolást tartalmaz, a jogalkotó a Bszi.
- §-át nem bővítette. A felperesi indítványnak megfelelő Alkotmánybírósági eljárás kezdeményezése jogilag nem lehetséges és szükségtelen. Az Alkotmánybíróság a Bszi.
- §-a és a bíróságokról szóló
- évi IV. törvény
- §-a alkotmányellenességének kérdését már vizsgálta és
- március 16-án meghozta a 778/D/
- AB határozatot. A határozat indokolása szerint sem a jogerő, sem az ítéletek Bszi.
- §-ában foglalt kötelező volta nem jelenti azt, hogy az alapeljárásban részt vett fél el lenne zárva attól, hogy - az alapeljárásban hozott határozat jogellenességét állítva, bizonyítva kárát, illetve a sérelmezett határozat és a kár közötti okozati összefüggést - kártérítés iránt folyamodjon. A Bszi. hivatkozott rendelkezése, valamint a jogerő azt zárja ki, hogy az alapperben hozott határozat újra vitássá legyen tehető. Annak nincs akadálya, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igényt elbíráló bíróság az alapperben hozott határozat tekintetében megállapítsa a jogellenességet. A Fővárosi Ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján - eltérő indokolással - helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, az alperes ugyanakkor perköltséget nem igényelt, így arról a Fővárosi Ítélőtáblának rendelkeznie nem kellett. A felperest a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján kötelezte az illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére. Budapest,
- május
- . Czukorné dr. Farsang Judit s.k. a tanács elnöke Dr. Magosi Szilvia s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Világhyné dr. Böcskei Terézia s.k. bíró