Bfv.198/2011/5 – Kúria

(1),

(2)bek.), és hamis tanúzásra felhívás bűntettében (Btk. 242. §

(1)bek. I. ford.). Ezért őt - halmazati büntetésül - 300 napi tétel, napi tételenként 500 Ft, összesen 150.000 Ft összegű pénzbüntetésre ítélte. Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a

1. november 15-én meghozott 7.Bf.625/2010/
2. számú végzésével az elsőfokú ítéletet a III. rendű terhelt tekintetében - helybenhagyta. Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által is irányadónak tartott - tényállás, III. rendű terhelt magatartására vonatkozó részének lényege a következő. Tényállás
3. pontja A II. rendű, a III. rendű terhelt, dr. H. sértett, a III. rendű terhelt barátnője és Sz. a Körzeti Földhivatal alkalmazottai, munkatársak. A III. rendű terhelt és dr. H. sértett baráti viszonyban van.
4. szeptember 27-én mindannyian munkaértekezleten vettek részt, utána - Sz. kivételével - italt fogyasztottak, majd délután 17-18 óra körül érkeztek vissza M-re. M-en villamossal utaztak tovább, és amikor leszálltak a II. rendű és a III. rendű terhelt, utóbbi barátnője, valamint Sz. és további 1 munkatársuk észlelte, hogy a velük lévő sértett nagyon ittas, emiatt lakcímét sem tudta megmondani. Ezért megbeszélték, hogy hazakísérik. Hatan együtt gyalog elindultak. A III. rendű terhelt barátnője a sértettet - annak ittassága miatt - átkarolta, ezáltal vezette, a többiek pedig utánuk mentek. Útközben a sértett és a III. rendű terhelt barátnője között többször nézeteltérés volt, mert utóbbi ellenezte, hogy a sértett megfogja a kezét. A sértett mégis próbálkozott, mire a III. rendű terhelt barátnőjének sikerült tőle elszaladnia. Mindezt látták a többiek, a III. rendű terhelt próbálta telefonon elérni barátnőjét, sikertelenül. Ezután a III. rendű terhelt egy buszmegállóban odafordult a sértetthez és számon kérte tőle magatartását, hangosan vitatkozni kezdtek. A vitatkozás során a III. rendű terhelt a sértettet egyszer ököllel arcon ütötte, aki ettől a mögötte álló Sz-nek, ő pedig egy bolt ajtajának esett. A III. rendű terhelt észrevette, hogy mindezt figyeli a buszmegállóban lévő R. sértett és felesége. Odament R. sértetthez, kérdezte tőle, hogy „te mit nézel", majd indulatos állapotban egyszer megfejelte a nála alacsonyabb sértettet. Ezután a III. rendű terhelt még a megállóban utolérte dr. H. sértettet és földre rántotta, ennek következtében a sértett hanyatt esett. Ekkor őt a III. rendű terhelt testszerte és a fején rugdosni kezdte, közben jobb kezére felvett egy réz bokszert. A III. rendű terhelt a földön hanyatt fekvő sértettre térdelt és bokszeres, ökölbe szorított kezével ütlegelte. Ezt látván munkatársai - közte Sz. és a II. rendű terhelt kérlelték, hogy hagyja abba. R. sértett pedig a III. rendű terhelthez lépett, és kézzel lelökte dr. H. sértettről. Ettől a III. rendű terhelt földre esett, majd rögtön felállt és R. sértett fejét bokszeres kezével, ököllel mintegy 5 ízben megütötte. Az ütések miatt kirepedt, vérezni kezdett R. sértett fejbőre, aki egy esernyővel és kézzel próbált védekezni. Sikerült ellöknie a III. rendű terheltet, amitől mindketten egy füves részre estek. A sértett fogta a III. rendű terhelt csuklóját, aki kiszabadította magát és a helyszínről elszaladt. A III. rendű terhelt ütései következtében - dr. H. sértett a jobb oldali felső állcsont, a bal arcfél, a hajas fejbőr, a falcsont, és nyakszirtcsont tájék és a bal fülkagyló felső széle sérülését szenvedte el, melyek gyógytartama külön-külön és együttesen is nyolc napon belüli; - R. sértett a bal halántéktájékon és a hajas fejbőrön szenvedett sérülést, azok gyógytartama szintén nyolc napon belüli. Magánindítványt egyik sértett sem terjesztett elő. Tényállás
5. pontja A tényállás
6. pontja szerint történtek miatt - ismeretlen tettes ellen - garázdaság vétsége miatt indult nyomozás. A büntetőügy előadója az I. rendű terhelt volt, aki
7. október 9-én R.,
8. október 10-én dr. H-t tanúként kihallgatta.
9. október 15-én délelőtt az I. rendű terhelt telefonon tanúként idézte a II. rendű terheltet és kérte, hogy szóljon munkatársának, Sz-nek is. Aznap délben a II. rendű terhelt és Sz. megjelent a rendőrkapitányságon, ahol az I. rendű terhelt közölte velük, hogy máskor fogja őket kihallgatni.
10. október 18-án az I. rendű terhelt tanúként hallgatta ki a II. rendű terheltet.
11. január közepén, pontosan meg nem állapítható napon dél körül a Földhivatal egyik irodájában a II. rendű terhelt és további egy személy jelenlétében Sz. közölte a III. rendű terhelttel, hogy ne terjessze azt, hogy neki nem lesz diplomája és nem fogja elvégezni a főiskolát, majd kettejük között vitatkozás lett, mire a II. rendű terhelt kiment. A vita során a III. rendű terhelt - utalva a tényállás
12. pontja szerinti cselekményre - közölte Sz-szel, hogy az esetleges tanúkénti kihallgatás során „mi lenne, ha azt mondanád, hogy leszálltál a villamosról, és nem láttál semmit". Hangos vitatkozás, és kölcsönös szitkozódás közben Sz. közölte a III. rendű terhelttel, hogy „nem fog hamisan tanúzni, nem fog mást mondani, mint ami történt". Eközben a III. rendű terhelt Sz-t trágár szavakkal szidta. Erre Sz. kiszaladt az irodából és bement az osztályvezetőhöz, akinek elmondta a szóváltást, s az is: a III. rendű terhelt arra kérte, mondja, hogy „leszállt a villamosról". Sz. tájékoztatta az osztályvezetőt, hogy a III. rendű terhelt meg is fenyegette, ő viszont közölte vele, hogy „ezt nem teszi meg, azaz nem fog a valóságtól eltérően nyilatkozni tanúkénti kihallgatásakor". Az osztályvezető az irodájába hívatta a III. rendű terheltet, aki az osztályvezetőnek kijelentette, hogy Sz-t arra kéri, hogy „szépítsen a dolgokon". Ezután Sz.és a III. rendű terhelt is elhagyta az osztályvezető irodáját. Az irányadó tényálláshoz tartozó, az indokolás más részében lévő ténymegállapítás; a tényállás
13. pontjához, elsőfokú ítélet
14. oldal utolsó két mondata, valamint
15. oldala
16. bekezdésének
17. mondata: A III. rendű terhelt Sz-szel közölte azt, hogy „miért nem mondja azt, hogy leszállt a villamosról és nem látott semmit". A III. rendű terhelt, amikor e kijelentést tette, tudomással bírt arról, hogy Sz. dr. H., R. sértettek bántalmazásánál jelen volt, és az ő cselekvőségét is látta. A III. rendű terheltet az M-i Rendőrkapitányság
18. január 25-én tanúként,
19. május 15-én pedig gyanúsítottként hallgatta ki. Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a III. rendű terhelt megvalósította a 2 rb. súlyos testi sértés bűntettének kísérletét és a hamis tanúzásra felhívás bűntettét. Kétségtelen, hogy a III. rendű terheltnek a két sértett testére és fejére irányuló, bokszerrel leadott ütései nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak. Tudata pedig - mivel jobb kezén bokszert használt - átfogta, hogy ütései miatt hosszabb, nyolc napon túli gyógytartamú sérülés is bekövetkezhet, így egyenes szándékkel cselekedett. A III. rendű terhelt
20. január közepén reálisan számolt azzal, hogy az ügyben kihallgatják. Sz-szel azt közölte, hogy mondja azt, hogy „nem látott semmit", valamint arra kérte, hogy „szépítsen a dolgokon". Ehhez képest pedig a célzat is bizonyított, tudata átfogta, hogy Sz-t hamis tanúzásra próbálta rábírni. A hamis tanúzásra felhívás elkövethető rábeszéléssel, felszólítással, vagy kéréssel is. Jelentősége annak van, hogy az elkövető mindent megtett-e annak érdekében, hogy a bűncselekmény befejezetté váljon. Ez a III. rendű terhelt kijelentéseivel megtörtént. A két alkalom pedig - ugyanazon személy vonatkozásában - természetes egységet alkot. A másodfokú bíróság a bűnösségre vont jogi következtetéssel és a cselekmények minősítésével egyetértett. A súlyos testi sértési cselekmény kapcsán kifejtette, hogy a
21. számú Irányelv alapján az alanyi és tárgyi tényezők egyaránt vizsgálandók. Mindkét sértett esetében többszörös, legalább 8-10 alkalommal, eszközzel történő megütésben - dr. H. sértett esetében rúgásban is - megnyilvánuló bántalmazásról van szó. Az ütések, rúgások zöme fejre irányult, az erőbehatás sorozatjellegű volt. Az erőbehatás kis ereje ellenére a bántalmazás kitartó jellege miatt összességében arra vonható következtetés, hogy a III. rendű terhelt a hosszabb gyógytartamú sérülés okozásába legalább belenyugodott. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a III. rendű terhelt védője terjesztett elő - a Be.
22. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt - a testi sértés bűntette kapcsán büntethetőséget megszüntető okból való megszüntetés, - a hamis tanúzásra felhívás bűntette tekintetében pedig bűncselekmény hiányában felmentés érdekében. Indokai szerint a súlyos testi sértésként felrótt bűncselekmény esetében - hivatkozva a 15. számú Irányelvre - a használt eszköz önmagában nem ad alapot a szándék megállapítására. Az elkövetés körülményei, módja, az erőkifejtés mértéke - s mellette a keletkezett sérülés gyógytartama - a könnyű testi sértés megvalósulását támasztják alá. A szakértői nyilatkozatokból sem lehet súlyosabb veszélyhelyzetre következtetni. Ehhez képest nem állapítható meg az eshetőleges szándék, mivel a cselekmény erre eleve alkalmatlan és a III. rendű terhelt tudata sem terjedt ki rá. Könnyű testi sértés vétsége állapítható meg, amihez viszont hiányzik a magánindítvány, így az eljárás megszüntetésének van helye. Az irányadó tényállás szerint a III. rendű terhelt arra hívta fel Sz-t, hogy mondja azt, hogy „leszállt a villamosról". Ez pedig nem hamis, hanem valós magatartás volt. Így - mivel a felhívás a valóságnak megfelelő vallomás megtételére irányult - a felrótt cselekmény nem bűncselekmény. A Legfőbb Ügyészség BF.765/2011. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta. Kifejtette, hogy a sértettek bántalmazásának módjából, intenzitásából, a használt eszközből okszerűen következik a nyolc napon túli sérülés bekövetkezésének lehetősége, és annak legalább eshetőleges szándékú elkövetői tudattartalma. Az irányadó tényállás szerint pedig a III. rendű terhelt általi felhívás - szemben a védő álláspontjával - valójában annak hamis állítására irányult, hogy Sz. nem látta a III. rendű terhelt cselekményét. A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának

(1)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a védő a felülvizsgálati indítványt fenntartotta és azzal, az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatában foglaltakkal egyező tartalommal szólalt fel. A felülvizsgálati indítvány nem alapos. Az eljárt bíróság nem sértett törvényt, amikor a terhelt bűnösségét megállapította és a cselekmények jogi minősítése is helyes. A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szembeni jogi - és nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja. Kizárólag a Be. 416. §-ának

(1)bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető. A Be. 423. §-a

(1)bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható; felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye (Be. 419. §

(1)bek., 388. §

(2)bek.). Ez azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem különkülön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül kiszabott büntetés, illetve az alkalmazott intézkedés mértékének vitatására. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség megállapításának - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható. Az irányadó tényállás pedig egyértelműen rögzíti - a sértettek bántalmazásának módját (tényállás

1. pontja), valamint - a III. rendű terhelt Sz-hez intézett kijelentéseit (tényállás
2. pontja). A tényállás szerint viszont - szemben az indítványban foglaltakkal - a III. rendű terhelt nem csupán azt közölte Sz-szel, hogy mondja azt „leszállt a villamosról", ami valóban értelmezhető lenne közömbös és valóságos tartalomként.
3. január közepén, a Földhivatal egyik irodájában a III. rendű terhelt - utalva a tényállás
4. pontja szerinti cselekményre felvetette Sz-nek, hogy az esetleges tanúkénti kihallgatás során „mi lenne, ha azt mondanád, hogy leszálltál a villamosról, és nem láttál semmit"; amit Sz. visszautasított, mondván „nem fog hamisan tanúzni, nem fog mást mondani, mint ami történt". Ezután aznap az osztályvezető irodájában a III. rendű terhelt - Sz. jelenlétében az osztályvezetővel azt közölte, hogy Sz-t arra kéri, hogy „szépítsen a dolgokon". Az indítvány tehát valójában az irányadó tényállás helyességét támadta, tényállástól eltérő körülményre hivatkozott és ezen keresztül kifogásolta a bűnösség megállapítását, ami azonban felülvizsgálat során kizárt. A Btk.
5. §

(1)bekezdése szerint a hamis tanúzásra felhívás bűntettét követi el, aki mást büntetőügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik. Hamis tanúzás (amint azt a Btk. 238. §

(1)bekezdése meghatározza), ha a tanú bíróság, vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja. E mögött nyilvánvalóan a Be. 79. §

(1)és

(2)bekezdés szerinti kötelezettség áll, melynek értelmében akit tanúként megidéztek - amennyiben tanúzásának akadálya nincs - köteles vallomást tenni a bizonyítandó tényről való tudomásáról, s ennek értelmében az általa tapasztaltakról valósághűen kell számot adnia. Valótlan vallomás, ha a tanú észlelte a történést, és annak ellenében azt állítja, hogy az nem úgy történt. Erre irányult a III. rendű terheltnek az osztályvezető irodájában kifejezett törekvése. Való elhallgatása pedig, ha a tanú észlelte a történést, de azt állítja, hogy nem látott semmit. Erre irányult a III. rendű terheltnek először - a Földhivatal egyik irodájában - kifejtett cselekvése. Az eljárt bíróság - helyesen - a két magatartást természetes egységnek vette. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy szintén rögzíti az irányadó tényállás, miszerint a III. rendű terhelt a magatartása kifejtésekor tudta: törekvésének címzettje olyan személy, aki cselekményénél végig jelen volt, azt látta (sőt a tényállásban részletezett cselekménye abbahagyására egyébként fel is szólította). Önmagában ebből - továbbá az irányadó tényállás szerinti egyéb körülményekből, így a sértett, illetve tanú kihallgatások megtörténtéből, az adott szóváltás során elhangzottak tartalmából - következően pedig tudata átfogta, hogy e személy (az észlelése folytán) reálisan számolhat tanúkénti kihallgatásra. Az irányadó tényállás rögzíti, hogy a III. rendű terhelt - dr. H. sértettet egyszer ököllel arcon ütötte, ezután földre rántotta, amitől a sértett hanyatt esett, ahol testszerte és a fején rugdosni kezdte, majd a földön hanyatt fekvő sértettre térdelt és réz bokszeres, ökölbe szorított kezével ütni kezdte; a nála alacsonyabb R. sértettet pedig egyszer megfejelte, utána a sértett fejét bokszeres kezével, ököllel mintegy 5 ízben megütötte. Kétségtelen, hogy a Legfelsőbb Bíróság

1. számú Irányelve - az ítélkezés során változatlanul betartandó követelményként - rögzíti azokat a szempontokat, amelyeket a testi épség elleni cselekmény elkövetőjének tudattartalma vizsgálatánál figyelembe kell venni. Általános érvényű megállapítása szerint az elhatárolás nem önmagában az eredmény, hanem az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalma alapján történhet (amint azt az eljárt bíróság is kifejtette). Az elkövetéskori tudattartalom, illetve a szándék helyes megítélésének záloga a tárgyi és alanyi tényezők összefüggő, együttes vizsgálata. Ezzel összhangban áll - és következetes - a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi vétsége elhatárolásának ítélkezési gyakorlata (BH 1986/181., 1993/653., 1999/241., 2004/491.). Az eljárt bíróság határozata ennek mindenben megfelel. Mind a két sértett elleni cselekmény esetében megállapította az alanyi és tárgyi körülményeket. Azok együttes értékelése alapján pedig helyesen jutott arra a következtetésre, hogy minden reális feltétele megvolt a nyolc napon túl gyógyuló sérülések bekövetkezésének. A bántalmazás körülményei (így a kis erőkifejtés ellenére annak intenzitása, mindkét sértettet érintően a folyamatossága, a bántalmazás módja, nevezetesen a testszerte történő, illetve fejre célzott rugdosás, mindkét sértett esetében pedig az eszköz használatának mikéntje: az ökölbe szorított kézre felvett fémtárggyal többszöri, fejre mért ütés) alapján nem kétséges, hogy az elkövető szándéka kiterjedt a nyolc napon túl gyógyuló sérülés bekövetkeztére, azonban eziránt közömbös maradt. Szándéka tehát eshetőleges volt. Ekként a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be.
2. §-ának

(5)bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be.

1. §-a alapján hatályában fenntartotta. A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be.
2. §-ának

(4)bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. §

(4)bekezdésének b) pontja kizárja. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. §-ának

(3)bekezdésén alapul azzal, hogy a bíróság - a Be. 421. §-ának

(3)bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti. Budapest,

1. június
2. Dr. Akácz József s.k. a tanács elnöke, Dr. Márki Zoltán s.k. előadó bíró, Dr. Varga Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő N-né TH