← Magyarország

Pfv.21619/2010/7 – Kúria

Pfv.II.21.619/2010/

  1. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek az I. r. és a II. r. alperesek ellen élettársi közös vagyon megosztása iránt a Baranya Megyei Bíróságon 10.P.20.735/
  2. szám alatt megindított és a Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.003/2010/
  3. számú ítéletével befejezett perében az említett számú jogerős ítélet ellen a II. r. alperes által
  4. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a II. r. alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 30.000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A felülvizsgálati eljárásban le nem rótt 69.400 (hatvankilencezernégyszáz) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. I n d o k o l á s A jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes és a II. r. alperes testvére, néhai dr. K. V., az 1989-ben történt megismerkedésüket követően
  5. decemberétől néhai dr. K. V.
  6. év január 14-én bekövetkezett haláláig néhai dr. K. V. P.i lakásában együtt éltek. A P., E. utca
  7. szám I. em.
  8. ajtószám alatti ingatlan néhai dr. K. V.
  9. november 11-én az Országos Takarékpénztártól vásárolta. Az ingatlan 525.300 forint összegű vételárából 90.000 forintot készpénzben fizetett ki, míg a fennmaradó vételárrészt bankkölcsön igénybevételével egyenlítette ki. A felperes és néhai dr. K. V.
  10. márciusáig - amikor egyösszegű befizetéssel a kölcsön kötelem megszűnt - közösen 610.136 forintot fizettek vissza. Néhai dr. K. V.
  11. augusztus 4-én kelt adásvételi szerződéssel 42.000 forint vételárért a K.i
  12. hrsz. alatt felvett zártkerti ingatlant megvásárolta, amely ingatlan tulajdonjoga az ingatlannyilvántartásba kizárólag néhai dr. K. V. javára nyert bejegyzést. A néhai
  13. évben 3.000.000 forint vételárért egy P. 206 típusú személygépkocsit is vásárolt. A vételárból 1.100.000 forintot az édesanyjától kapott 2.500.000 forintból fizetett meg, beszámítani kért egy S. típusú személygépkocsit 900.000 forint értékben, míg 940.000 forint összegben a M. Banktól 36 hónapos futamidőre havi 29.133 forint törlesztő részletek mellett hitelt vett fel. Néhai dr. K. V. halálát követően a felperes 15 havi törlesztő részletet fizetett meg, majd a gépkocsit
  14. augusztus 5-én a hitelintézetnek átadta. A bank a gépjármű értékesítését követően a fennálló tartozások és költségek levonása után a II. r. alperesnek és özv. K. T.nénak összesen 1.203.127 forintot fizetett. A felperes az 1996-ban történt nyugdíjazásáig kamionsofőrként dolgozott. Az élettársi kapcsolat kezdetén néhai dr. K. V. rokkantsági nyugdíjas volt, majd 1992-től kezdődően a rokkantsági nyugdíja mellett szemész szakorvosként dolgozott. Az együttélés ideje alatt a felperes 4.823.172 forint igazolt bérezésben részesült, míg néhai dr. K. V. 9.863.245 forint igazolt jövedelemmel rendelkezett. Néhai dr. K. V. halála után
  15. február 4-én a felperes és özv.K. T.né (a néhai és a II. r. édesanyja) tartási szerződést kötöttek, amelyben a felperes és néhai dr. K. V. élettársi kapcsolatát rögzítették. A tartási szerződésben foglaltak szerint a felperes és az élettársa közös vagyonát képezi, egymás között egyenlő arányban a P. típusú személygépkocsi, valamint a K.i zártkerti ingatlan. A felperes és a II. r. alperes által
  16. február 17-én megkötött adásvételi előszerződés szintén tartalmazza, hogy a felperes és néhai dr. K. V. élettársi kapcsolatban élt együtt. Ezért a P. típusú személygépkocsira, valamint a K.i zártkerti ingatlanra „szerzeményi vagyonközösség" jött létre. A fentiekben említett szerződések megkötését követően a peres felek, illetve a felperes és özv. K. T.né között a viszony megromlott. Az özv. K. T.né által tartási szerződés érvénytelenségének a megállapítása iránt indított perben - amely perhez a II. r. alperes által az adásvételi előszerződés érvénytelenségének a megállapítása iránti pert a bíróság egyesítette - a P.i Városi Bíróság 15.P.20.170/2007/
  17. számú ítéletével a tartási szerződést megszüntette. A bíróság megállapította, hogy az adásvételi előszerződés a P. típusú személygépkocsi eladására vonatkozó részében semmis, illetve a II. r. alperes - a felperes teljesítőképességének a hiánya miatt jogszerűen tagadta meg az adásvételi szerződés megkötését. A felperes
  18. nyara óta dr. Ené. dr. K. É.val él élettársi kapcsolatban. Néhai dr. K. V. jogutódjai özv. K. T.né és a II. r. alperes fele-fele arányban, míg a
  19. október 27-én elhunyt özv. K. T.né jogutódja a II. r. alperes. A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint élettársi közös vagyon jogcímén, illetőleg kizárólagos vagyona címén megszerezte a P.i 524/5/A/
  20. hrsz. alatt felvett, P., E. utca
  21. szám alatti ingatlan 7/10 tulajdoni illetőségét, ami által néhai dr. K. V. illetősége 3/10 illetőségre módosul. Másodlagosan ezen ingatlan tekintetében megtérítési igényként a II. r. alperest 4.200.000 forint megfizetésére kérte kötelezni. A K.i
  22. hrsz. alatt felvett ingatlanra 1/1 arányban kérte a tulajdonjoga megállapítását. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a vételár fedezésére az ő kizárólagos tulajdonú pénzéből került sor. Másodlagos megtérítési igényként a II. r. alperes 250.000 forintra kötelezését kérte. A P. típusú személygépkocsi vonatkozásában az általa fizetett 436.995 forint vételár fele részének, továbbá a II. r. alperes által a hitelintézettől felvett 1.203.127 forint fele részének a megtérítésére tartott igényt. A II. r. alperes a kereset elutasítását indítványozta azzal, hogy jogelődje és a felperes élettársi kapcsolatban nem éltek, ezért a kérdéses vagyontárgyakra élettársi közös vagyon nem jött létre. Az élettársi kapcsolat megállapítása esetére a felperes javára legfeljebb 1/4-es szerzési arányt ismert el. Egyidejűleg a II. r. alperes beszámítási kifogást is előterjesztett. A néhai halálakor fennmaradó 1.500.000 forint, valamint 2.294.000 forint értékű ingóság kiadására kérte a felperest kötelezni és a lakáson fennálló hátralékos rezsiköltség címén 198.451 forintnak a javára történő elszámolását is igényelte. Az elsőfokú bíróság az ítéletében megállapította, hogy a felperes élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte a K.i
  23. hrsz-ú zártkerti ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét és ennek bejegyzése érdekében az ingatlanügyi hatóságot megkereste. A felperes és néhai dr. K. V. élettársi közös vagyonát megosztotta és a felperes tulajdonába adta az ő birtokába került ingóságokat, míg a II. r. alperes, mint jogutód tulajdonába adta a II. r. alperes által birtokolt ingóságokat és kötelezte a II. r. alperest 1.156.251 forint felperes javára 15 nap alatt történő megfizetésére. Egyebekben a felperes keresetét elutasította és a felperest 390.150 forint elsőfokú perköltségben marasztalta, továbbá az állam javára külön felhívásra 267.200 forint le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában a bizonyítékok mérlegelésével - amelynek során a II. r. alperes és az özvegy K. T.né által megkötött tartási szerződés és adásvételi előszerződés azon kitételének, miszerint néhai dr. K. V. és a felperes élettársként éltek együtt, ügydöntő jelentőséget tulajdonított néhai dr. K. V. és a felperes között
  24. decemberétől néhai dr. K. V. haláláig az élettársi kapcsolat tényét megállapította. Az élettársi kapcsolatnak a Ptk. 685/A. §-ában foglalt törvényi elemeit vizsgálva a közös gazdálkodást alátámasztó bizonyítékként értékelte, hogy néhai dr. K. V. a munkáltatója által nyújtott kedvezmények igénylésekor, illetőleg egy gépkocsi tároló bérleménnyel kapcsolatban készített meghatalmazáson a felperest élettársaként tüntette fel. A szerzésben való közreműködés arányának meghatározásakor az élettársak igazolt jövedelmén túl, mint köztudomású tényt vette figyelembe, hogy a felperes kamionsofőrként a nemzetközi árufuvarozás során a havi munkabérén kívül valutában számottévő napidíjban is részesült, amit a jövedelemigazolás nem tartalmaz. A felperes háztartásban végzett munkáját is számításba véve az élettársak szerzésben való közreműködésének az arányát 50-50%-ban határozta meg. A felperes elutasított igényeit is részletesen megindokolta, amely körben a P., E. Gy. utca
  25. szám alatti ingatlan tekintetében a felperesnek csak a másodlagos, a megtérítési igényét ítélte 820.000 forint összegben alaposnak. A P. személygépkocsival kapcsolatban a felperes 32/100 tulajdoni illetőségét állapította meg és a felperes részéről a néhai dr. K. V. halála után történt törlesztéseket, illetve a M. Bank által kifizetett maradványösszeget elszámolva a II. r. alperest 682.157 forint megfizetésére kötelezte. A II. r. alperes „beszámítási kifogása" körében az ingóságokkal kapcsolatos II. r. alperesi igényt bizonyítottság hiányában utasította el, míg a néhai dr. K. V. halálakor meglévő készpénzvagyon összegét 400.000 forintban határozta meg, annak fele összegét a felperes terhére elszámolva. A felperes által nem vitatott összegű hátralékos távfűtési díjat az élettársi közös vagyon megosztása eredményeként mutatkozó marasztalási összegből a II. r. alperes javára szintén levonta. Az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatása és a kereset teljes elutasítása érdekében a II. r. alperes fellebbezett. Változatlanul állította, hogy néhai dr. K. V. és a felperes között a Ptk. 685/A. §-a szerinti élettársi kapcsolat nem állt fenn, mert a partnerek nem gazdálkodtak közösen, közös háztartást nem tartottak fenn és még csak hallgatólatosan sem értettek egyet abban, hogy az I. r. alperes által szerzett vagyon közös vagyon legyen. Ennek alátámasztásául a II. r. alperes - egyebek mellett arra hivatkozott, hogy mind néhai dr. K. V., mind a felperes önálló bankszámlával rendelkezett és a felek egymás számára rendelkezési jogot nem biztosítottak. A II. r. alperes hivatkozása szerint a néhai dr. K. V. baráti köréhez tartozó tanúvallomások is a közös gazdálkodás hiányát támasztják alá. Az elsőfokú bíróság által ügydöntő bizonyítékoknak tekintett szerződéseket illetően pedig a II. r. alperes azzal érvelt, hogy az élettársi kapcsolat megállapításához szükséges feltételek ismeretének hiányában a felperes és néhai dr. K. V. kapcsolatát tévesen minősítették élettársi kapcsolatnak. Az esetben, ha az élettársi kapcsolat tényét a másodfokú bíróság is bizonyítottnak ítélné, a II. r. alperes a felperes és néhai dr. K. V. szerzésben való közreműködésének az arányát néhai a dr. Karsay Veronikára kedvezőbb 33-67%-ban kérte meghatározni. Azt, hogy a kamionsofőrök számottévő mellékjövedelme köztudomású tény lenne, a II. r. alperes vitatta és a napidíjjal kapcsolatban azzal érvelt, hogy az már az adóbevallásban feltüntetésre került. A maga javára néhai dr. K. V. hagyatékaként a II. r. alperes 1.500.000 forint készpénz elszámolását kérte, és támadta az elsőfokú mérlegelést, amelynek eredményeként az elsőfokú bíróság az általa igényelt ingóságoknak a felperes birtokába kerülését nem állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta. A II. r. alperest kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 40.000 forint fellebbezési eljárásban felmerült költséget. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással maradéktalanul egyetértett. Ebben a körben az élettársi kapcsolatnak a Ptk. 685/A. §-ában írt fogalmi elemeit vizsgálva kiemelte, hogy a felperes és néhai dr. K. V. közös háztartásban élése és érzelmi kapcsolata a fellebbezési eljárásban már nem volt vitás. A gazdasági közösség hiányát állító II. r. alperesi érvelésre tekintettel pedig rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a gazdasági közösségnek az ítélkezési gyakorlat által kimunkált tartalmát azzal a kiegészítéssel, hogy a közös háztartásban együttélő személyeknek legalább hallgatólagosan egyet kell érteniük abban, hogy a közös gazdálkodási tevékenységük eredményeként szerzett vagyon közös legyen, helyesen foglalta össze. A közös gazdálkodást alátámasztó bizonyítékok tekintetében a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy az éveken át tartó érzelmi közösségben és közös háztartásban való együttélés általában együttjár a közös gazdálkodással is. Ezen általános vélekedést alátámasztó közvetett bizonyítékok köréből kiemelte néhai dr. Karsay Veronikának a felperes számára utazási kedvezményt biztosító kérelme azon kitételét, miszerint a felperes az élettársa, továbbá azt a meghatalmazást, amelyben a felperest néhai dr. K. V. élettársaként jelölte meg. Azon két szerződést, amelyet a felperes a II. r. alperessel, továbbá a
  26. október 27-én elhunyt özv. K. T.néval kötött, nemcsak a volt élettársak gazdasági közösségét, hanem a szerzési arányt is megbízható ismeretekkel alátámasztó, kiemelkedő súlyú bizonyítékként értékelte. Kitért a másodfokú bíróság arra is, hogy a II. r. alperes védekezésében felhozott tények és körülmények a gazdasági együttműködés tényének a megállapítását miért nem cáfolják és ebben a vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság két iránymutatását is megjelölte. Az élettársak szerzésben való közreműködésének az arányát tekintve is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal. Ennek megfelelően a felperesnek az elhunyt élettársánál alacsonyabb kimutatható jövedelme ellenére a szerzésben való közreműködés arányát azonosnak tekintette, figyelemmel arra, hogy a kamionsofőrök munkabéren felüli jövedelemszerzési lehetősége közismert és a felperes azt is bizonyította, hogy nyugdíjazása után is volt a nyugdíját (valutakölcsönzésből, illetőleg valutaváltásból származó) kiegészítő jövedelme. A K.i zártkerti ingatlannal kapcsolatban az élettársi kapcsolat alatt keletkezett vagyonszaporulat tekintetében fennálló közös szerzési vélelem miatt (BH 2007/122.) és annak megdöntése hiányában a felperes részleges elismerésén túl az ingatlannak a jogelőd kizárólagos tulajdonába tartozását nem ítélte megállapíthatónak. A II. r. alperes által beszámítási kifogásnak nevezett követelését - annak bizonyítatlansága mellett - az elsőfokú mérlegelési szempontokat némileg kiegészítve találta alaptalannak. A másodfokú bíróság összefoglalt álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve megalapozottan jutott arra a meggyőződésre, hogy megvalósult a közös gazdálkodás és ezért a párkapcsolatot helyesen minősítette élettársi kapcsolatnak, továbbá a Ptk. 578/G. §

(1)bekezdése alapján a szerzési arányt helytállóan állapította meg egyenlőnek. Mindezekre tekintettel a helyesen megállapított tényállás alapján helytálló érdemi döntést hozott. A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítélet megváltoztatásával az elsőfokú bíróság ítélete fellebbezett részének megváltoztatását és a felperes keresetének egészébeni elutasítását kérte, valamint a perköltség tárgyában ennek megfelelő határozat meghozatalát. Jogszabálysértésként a II. r. alperes a Pp. 206. §
(1)bekezdését, a Pp. 190. §
(1)bekezdését, 191. §
(1)bekezdését, a Pp.
  1. §át,
  2. §-át, valamint a Ptk. 578/G. §-át jelölte meg. A felülvizsgálati kérelmének részletes indokai között a II. r. alperesnek az volt az álláspontja, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlen mérlegelés útján jutott arra az álláspontra, hogy néhai dr. K. V. és a felperes élettársak voltak. Ezzel kapcsolatban a II. r. alperes változatlanul fenntartotta azt a fellebbezési érvelését, hogy a nevezettek között gazdasági együttműködés sem a mindennapi életvitelben, sem jelentősebb vagyoni célok elérése érdekében nem valósult meg, és még csak hallgatólagosan sem értettek egyet abban, hogy a felperes által állított „közös gazdálkodásuk" eredményeként szerzett vagyon közös legyen. Ezen érvelését alátámasztó bizonyítékként a II. r. alperes lényegét tekintve a per során előterjesztett védekezésében felsorolt tényeket hozta fel. Így azt, hogy mind néhai dr. Karsay Veronikának, mind a felperesnek, saját önálló bankszámlája volt, amely felett egymásnak meghatalmazást nem adtak. Saját bankszámlájukról fizették saját lakásuk rezsijének a költségeit és a pénzeszközeiket nem utalták közös vagyonba. Az elhunyt dr. K. V. baráti köréből meghallgatott tanúk vallomása is - a II. r. alperes álláspontja szerint -az ő védekezését támasztja alá, miként a felperesnek a perben becsatolt személyi igazolványa, amelyben a P., E. Gy. utca
  3. szám alatti lakás
  4. és
  5. évek között csak ideiglenes lakcímként van megjelölve. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes az elhunyt után özvegyi nyugdíjba részesülhetett, csak az özvegyi nyugdíj megállapításának a tényét, de nem az élettársi kapcsolat fennállását bizonyítja. Az elhunyttól származó a másodfokú bíróság által az élettársi kapcsolatot alátámasztó kiemelt bizonyítékként minősített okiratokat illetően a II. r. alperes sérelmezte, hogy a garázs bérletére adott meghatalmazásnak az eredeti példányát a felperes nem mutatta fel, ennek ellenére és a Pp.
  6. §
(1)bekezdését, valamint 191. §
(1)bekezdését megsértve az eljárt bíróságok mégis azt a néhai dr. K. V. nyilatkozatát tartalmazó okirati bizonyítékként fogadták el. A II. r. alperes azzal is érvelt, hogy függetlenül a formai kellékektől sem a meghatalmazás, sem az utazási kedvezmény érdekében tett elhunyti nyilatkozat nem bizonyítja a gazdasági együttműködésre is kiterjedő élettársi kapcsolatot. A laikusok ugyanis egy párkapcsolatot nem a Ptk. 685/A. §-ában foglalt feltételeknek megfelelően minősítenek élettársi kapcsolatnak. A Pp. 163. §
(3)bekezdését sértő, kirívóan okszerűtlen mérlegelésen alapuló megállapításnak tekintette a II. r. alperes, hogy a közokiratokkal alátámasztott 33-67%-os szerzési arány helyett mind az elsőfokú bíróság, mind a másodfokú bíróság 50-50%os szerzési arányt állapított meg. Arra hivatkozott, hogy a devizaellátmány is a bevallott jövedelem része volt és a meghallgatott tanúk nem bizonyították, hogy a felperesnek a nyugdíjazása után is volt a nyugdíját kiegészítő jövedelme. A K.i zártkerti ingatlan közös vagyonkénti megosztását a II. r. alperes külön is sérelmezte Pné H. I., K. E., P. B. és Sz. R.né tanúk vallomására, továbbá a felperes ellentmondó nyilatkozataira tekintettel. A II. r. alperes kifejtett álláspontja szerint a perben több alkalommal a felperes szavahihetősége megdőlt. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy bár a felperes többször ígérte, de végülis mégsem csatolta be azokat a csekkeket, amelyek bizonyítanák, hogy az elhunyt tulajdonát képező ingatlan vételárrészleteit, illetve törlesztő részleteit a felperes fizette volna. Az első- és a másodfokú bíróság által egyaránt kiemelt jelentőségű bizonyítéknak tekintett szerződésekkel kapcsolatban pedig a II. r. alperes arra hivatkozott, hogy azok csak a K.i telekkel és a P. gépkocsival kapcsolatban állapították meg a szerzeményi vagyonközösség tényét és az E. Gy. utcai lakásingatlan törlesztő részleteinek visszafizetését illetően semmiféle adatot nem tartalmaznak. A II. r. alperes kifogásolta, hogy - szerinte - a fenti a védekezésében felhozott érvekre a jogerős ítélet a Pp. 221. §-ában foglalt indokolási kötelezettségét megsértve nem tért ki, mint ahogyan azt sem lehet megállapítani, hogy bizonyítás foganatosítása nélkül a törlesztő részleteknek miért két és félszeresét rendelte a jogerős ítélet a II. r. alperestől a felperes javára megtéríteni. Tévesként és iratellenesként kifogásolta a II. r. alperes a testvére, néhai dr. K. V. hagyatékából az általa megjelölt pénzösszeg és ingóságok, mint a felperes terhére elszámolandó vagyontömeg, mellőzését is. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos. I. A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében lényegében a elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében foglaltakkal azonos okokból, illetőleg csaknem azonos érveléssel, vagyis a bizonyítékok mérlegelésének a kifogásolásával és ezzel összefüggésben a Ptk. 685/A. és 578/G. §
(1)bekezdésének - szerinte - téves alkalmazása miatt kérte a jogerős ítélet megváltoztatásával az elsőfokú bíróság ítélet fellebbezett részének megváltoztatását és a kereset elutasítását. Csakhogy míg a rendes jogorvoslati eljárásban, a fellebbezésében a II. r. alperes a bíróság mérlegelési tevékenységét is kifogásolhatta és a másodfokú bíróságnak a felülmérlegelésre az elméleti lehetősége megvolt (Pp. 239. §-án keresztül alkalmazandó Pp. 206. §), a Legfelsőbb Bíróságot, mint felülvizsgálati bíróságot a jogerős ítéletben a Pp. 206. §
(1)bekezdésében foglalt kívánalmaknak megfelelően, tehát okszerűen és iratellenességtől mentesen megállapított tényállás köti (BH 1996/9/505.). A felülvizsgálati kérelem a Pp. 270. §
(2)bekezdése és 275. §
(3)és
(4)bekezdése alapján csak jogszabálysértés esetén vezethet eredményre. Önmagában a bizonyítékok téves mérlegelésére hivatkozás a felülvizsgálati kérelem eredményességét nem alapozza meg. A bizonyítékok felülmérlegelésére - a már hivatkozott törvényhelyek alapján - a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak nincs lehetősége (BH 2002/1/29.). A felülmérlegelési lehetőség a rendes jogorvoslattal lezárul. A bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabálynak, a Pp. 206. §ának a megsértése, mint az ügy lényegi elbírálására kiható eljárásjogi szabálysértés (Pp. 275. §
(3)és
(4)bekezdése) pedig csak akkor állapítható meg, ha a bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást tett (BH 1995/2/103.). Ez a feltétel azonban önmagában azáltal, hogy a bíróság olyan tényállást állapított meg, amely a fél által vitatott bizonyítás tartalmával nem áll összhangban, még nem valósul meg, ha a bíróság a per egyéb adataira figyelemmel nem okszerűtlen megállapítást tett (BH 2001/6/301.). A perben ugyanis általában ellentétes adatok merülnek fel és a bíróság Pp. 206. §
(1)bekezdésében foglalt szabad mérlegelési joga - amely a felülvizsgálati eljárásra nem terjed ki - épp azáltal valósul meg, hogy az ellentétes bizonyítékokat a maguk összességében értékelve, azokat meggyőződése szerint bírálja el. Így járt el az adott esetben a másodfokú bíróság is, amikor az elsőfokú bíróság a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-a
(1)bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján megalapozottan megállapított elsőfokú tényállás felülmérlegelésére indokot nem látott. II. A II. r. alperes érvelésével ellentétben - az első- és a másodfokú bíróság indokait összesítve - a mérlegelési tevékenységüket az eljárt bíróságok a Pp. 221. §
(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelőn kellően meg is indokolták. Az pedig már - a bizonyítási teherre vonatkozó Pp. 163. és 164. § helyes alkalmazásával - a Pp. 206. §
(1)bekezdésében foglalt kívánalomnak megfelelő tényállás helyességéből következik, hogy az abból levont jogi következtetések is helytállóak. A felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes is a tényállás megváltoztatásával összefüggésben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a felperes keresetének a teljes elutasítását. A felülvizsgálati kérelem fentiekben írt tartalmára és érvelésére, valamint a felülvizsgálati eljárásra vonatkozó különleges eljárási szabályokra és arra tekintettel, hogy az első- és a másodfokú bíróság ügydöntő kérdésekben való indokolása kimerítő és helytálló, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem alaptalansága tekintetében elsősorban - a Pp. 270. §
(1)bekezdésében foglaltak szerint alkalmazandó - Pp. 254. §
(3)bekezdése alkalmazásával a jogerős ítélet indokaira utal vissza. A jogerős döntés hatályában való fenntartása indokaként az első- és a másodfokú bíróság indokaihoz csupán a felülvizsgálat tényére tekintettel fűzi hozzá a következőket. III. Kétségtelen, hogy a Pp. 195. §
(1)bekezdésében foglalt közokirati vélelem helyes alkalmazásával a felperes részére megállapított özvegyi nyugdíj még önmagában a felperes és elhunyt dr. K. V. között az élettársi kapcsolat közokirati bizonyítékként való értékelésére nem alkalmas, mert helyesen a közokirat „csak" az abban foglalt határozat tényét tanúsítja. A határozat indokolásában foglaltak valóságához közokirati vélelem nem fűződik. Az elhunyt dr. K. V. által a felperes részére, mint élettársa részére igényelt utazási kedvezmény önmagában szintén nem alkalmas az élettársi kapcsolat tényének a bizonyítására. Ám a közokirat indokolásában foglalt megállapítást, továbbá a magánokiratban foglalt és az elhunyttól származó nyilatkozatot a közvetett bizonyítékok láncolatába illesztve és a közvetett bizonyítékokat a maguk összességében értékelve megáll az a jogerős ítéleti indokolás, hogy - a tényállás sajátosságaiból eredően közvetlen bizonyíték híján a közvetett bizonyítékok logikailag zárt rendszere a felperes kereseti tényállításait (az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részében) a Pp. 164. §-ában foglaltaknak megfelelően alátámasztja. A Pp. 3. §
(5)bekezdése alapján, ha a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. Ilyen körülmények között és a már többször hivatkozott csak a törvény által korlátozott - szabad bírói mérlegelésre tekintettel a felperes a bizonyítási kötelezettségének a közvetett bizonyítékok egymáshoz illeszkedő zárt egységével is eleget tehetett. Ebben a körben az egységet az még nem bontja meg, hogy a felperes valóban elmulasztotta a meghatalmazás eredeti példányát felmutatni (Pp.
  1. §,
  2. §), hiszen a néhainak a felperes utazási kedvezménye érdekében tett nyilatkozata is mutatja az élettársi kapcsolat vállalását. Egyebekben pedig mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság helyesen tulajdonított a felperes keresetét kiemelkedően alátámasztó jelentőséget a néhai özv. K. T.né és a felperes, továbbá a II. r. alperes és özv. K. T.né, valamint a felperes között létrejött szerződések azon kitételének, miszerint a II. r. alperes és jogelődje a felperes és elhunyt dr. K. V. között az élettársi kapcsolat tényét, amely jelentős vagyontárgyak közös szerzésére is kiterjedt, korábban elismerte. Ezt az elismerést, mint a volt élettársak gazdasági közösségének a fennállását is kiemelkedően tanúsító bizonyítékot, még az a tény, hogy a szerződés nem terjedt ki minden, a per tárgyává tett vagyontárgyra, illetőleg követelésre, nem kérdőjelezi meg, mint ahogyan a II. r. alperes utólag azzal is tévesen érvel, hogy a szerződés megkötésekor az élettársi kapcsolatnak a Ptk. 685/A. §ában foglalt fogalmi elemeivel nem voltak tisztában. A II. r. alperes védekezését - amely a vételártörlesztő részletek tekintetében is az élettársak közös vagyoni védelmére tekintettel éppen nem a felperestől, hanem az elhunyt egyedüli törlesztését állító II. r. alperestől szükségeltet bizonyítást - már az is eleve súlytalanná teszi, hogy a felperes elhunyt élettársának és a II. r. alperesnek a közös édesanyja gondját néhai dr. K. V. halála után is (a viszony megromlásáig) a felperes viselte és néhai özv. K. T.né éppen a felperessel kötött eltartási szerződést. Megjegyzendő ezzel kapcsolatban a peres felek szavahihetőségét illetően, hogy a II. r. alperes a per első szakaszában még a néhai dr. K. V. és a felperes közötti - gazdasági együttműködés nélküli - együttélését is vitatta. Ehhez képest, és mert az az életszerű, ha a kevésbé jelentős eseményekre a peres felek nem emlékeznek bizonyos idő távlatában egészen pontosan, a volt élettársak gazdasági együttműködésének a tagadásaként a II. r. alperes a felperes szavahihetetlenségére alappal nem hivatkozhat (a nem bizonyított felperesi követeléseket az elsőfokú bíróság jogerősen elutasította). Arra a másodfokú bíróság részletesen kitért, sőt a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó iránymutatásait is felhívta, hogy a volt élettársak sajátos pénzkezelése a párkapcsolat élettársi kapcsolattá minősítését miért nem zárja ki (másodfokú ítélet indokolásának
  3. old. utolsó bekezdése és
  4. oldal első bekezdése). A pénzkezelés módja tekintetében az élettársakkal szemben sem lehet a házastársaknál szigorúbb elvárásokat támasztani. Az elhunyt dr. K. V. baráti köréhez tartozó tanúk vallomásával is a II. r. alperes a volt élettársak közös gazdálkodását kizáró bizonyítékként tévesen érvel. Egyrészt nemleges tényt, körülményt már a logika szabályai szerint sem lehet olyan módon bizonyítani, mint azoknak meglétét. Másrészt a szubjektivitástól nem mentes bizonyítéknak (tanúk vallomása) az okirati bizonyítékokkal szemben (szerződésben foglaltak) ügydöntő jelentőséget tulajdonítani nem lehet. Nem okirati bizonyíték viszont az élettársi kapcsolat hiányára még közvetetten sem - a felperes személyi igazolványának a lakóhelyére vonatkozó bejegyzése. A bírói gyakorlat a tényleges, életvitelszerű ott lakásnak és nem a közigazgatási nyilvántartásnak (amelyhez közokirati vélelem ilyenként fűződik) tulajdonít jelentőséget. IV. Ami most már a szerzési arányokat illeti, arra - a II. r. alperes hivatkozásával ellentétben - a volt élettársak igazolt jövedelme nem közokirati bizonyíték. Az igazolt jövedelem a Pp.
  5. §
(1)bekezdése alapján csupán az adóbevallás alapjául szolgáló jövedelmet bizonyítja, és a felperes a perben a már hivatkozott szerződések tartalmával összhangban álló tanúvallomásokkal bizonyította, hogy kamionsofőrként az igazolt jövedelmét meghaladó jövedelemmel is rendelkezett. Kétségtelen, hogy a kamionsofőröknek az igazolt jövedelmet meghaladó kiegészítő jövedelme a Pp. 163. §
(3)bekezdése alá eső köztudomásúnak ismert tényként nem minősíthető, de általános vélekedésnek igen, amelyet a felperesre is érvényesnek a perben tanúvallomások támasztottak alá. Önmagában pedig az, hogy a K.i telket a felperes elhunyt élettársa havi részletekben vásárolta meg, a felperes bérezését meghaladó többletbevételét nem kérdőjelezi meg, hiszen a vételár részletekben való törlesztése annak egyösszegű kifizetésétől kedvezőbb vételi feltétel. Miután pedig a felperes ún. többletbevétele számszakilag pontosan meghatározható nem volt, az eljárt bíróságok nem iratellenesen vagy okszerűtlenül, hanem a Ptk. 578/G. §
(1)bekezdésében foglaltak helyes alkalmazásával jártak el, amikor a volt élettársak szerzési arányát egyenlőnek tekintették. Megjegyezve, hogy az élettársi kapcsolat első szakaszában a felperesnek, míg második szakaszában néhai dr. Karsay Veronikának volt magasabb az igazolt jövedelme. Ez a tény is a jogerős ítéleti szerzési arányt támasztja alá. V. A volt élettársak közös- és kizárólagos tulajdona elhatárolásakor is jogszabálysértés nélkül járt el az első- és a másodfokú bíróság. A Legfelsőbb Bíróságnak a másodfokú bíróság ítéletében felhívott eseti döntésében foglalt iránymutatása szerint (BH 2007/122.) az élettársak együttélése alatti vagyongyarapodása tekintetében az élettársi közös szerzés vélelme érvényesül. Ehhez képest az I. r. alperesnek a Pp. 3. §
(5)bekezdésében írtaknak megfelelően az élettársi közös vagyonba tartozás vélelmének megdöntésére alkalmas módon kellett volna bizonyítania, hogy az általa ilyenként állított vagyontárgyak, illetőleg elszámolási tétel néhai dr. K. V. kizárólagos tulajdonát képezte. A II. r. alperes azonban e bizonyítási kötelezettségének éppúgy nem tett eleget, mint az általa beszámítási kifogásnak nevezett ingóvagyon és készpénzkövetelés tekintetében sem bizonyította, hogy azok a felperes birtokában lennének. Ilyen körülmények között viszont az első- és a másodfokú bíróság a Pp. 3. §
(3)bekezdése alapján a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit - a vonatkozó II. r. alperesi igény elutasításával - helyesen vonta le. A másodfokú bíróság mérlegelésével szemben (P.i Ítélőtábla ítéletének
  1. old. utolsó bekezdése) a II.r . alperes a felülvizsgálati kérelmében is a Legfelsőbb Bíróság felülmérlegelési tilalmát sértően állítja, hogy a beszámítási kifogása körébe eső igényeit bizonyította volna. VI. Anyagi jogszabálysértést a II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a tényállás - szerinte - téves megállapítása miatt, illetve a mérlegelési szabály megsértése miatt állít, de azt a II. r. alperes sem vonja kétségbe, hogy a jogerős ítéleti tényállásból levont jogi következtetés - az elhunyt kizárólagos tulajdonára fordított közös költekezés megtérítésén kívül - a Ptk. 578/G. §ában foglaltaknak megfelel. A vegyült alvagyonokból eredő megtérítési igény elbírálásakor pedig a perben eljárt bíróságok a házassági vagyonjogi igényekre irányadó méltányossági záradékot (Csjt.
  2. §
(5)bekezdése) alkalmazták analóg és a házassági vagyonjogi elvek analóg alkalmazása - ha az a Ptk. vonatkozó rendelkezésével nem ellentétes - nem zárható ki. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §
(3)bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Pp. 270. §
(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a II. r. alperest a felperes felülvizsgálati eljárási költségeinek megfizetésére, figyelemmel a 32/2003.(VIII.22.) IM rendeletben foglaltakra is. A 6/1986./VI.26./ IM rendelet 13. §-ának
(1)bekezdése és
  1. §-a alapján a II. r. alperest személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. Budapest,
  2. március
  3. a tanács elnöke, előadó bíró, bíró. A kiadmány hiteléül: tisztviselő

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.