Pf.20946/2011/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, a 7. §

(1)bekezdését, a 8. §

(1)bekezdését, a 61. §

(1)bekezdését, a

1. évi CIV. törvény (Smtv.)
2. §

(1)bekezdését, a 13. §

(1)bekezdését, a Legfelsőbb Bíróság 12, 13,

1. és
2. számú állásfoglalását, az Alkotmánybíróság 30/1992.(V. 26.) AB számú és a 36/1994.(VI. 24.) AB számú határozatát és annak indokolását is. Ezt követően hivatkozott a Pp.
3. §

(5)bekezdésére, a 4. §

(1)bekezdésére, a 163. §

(1),

(2),

(3)bekezdéseire, a 164. §

(1)bekezdésére és a 206. §

(1)bekezdésére. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a közleményrész tekintetében nem lehet lényegtelen tévedésről beszélni, mert a felperest érintő néhány mondatnak gyakorlatilag a tények tekintetében egyik eleme sem volt valós. A felperest nem menesztették …-ben, ebből következően ... óta nem kap szolgálati nyugdíjat. Távozásának nem a „vizeléses eset" és nem is egészségügyi állapota volt az oka. Mivel a rövid közlés ténybeli része nem volt valós, így összességében és részleteiben sem nem lehet lényegtelenségről, pontatlanságról beszélni, ezért a felperes nyugdíjazása tekintetében az elsőfokú bíróság a helyreigazítást a Pp. 345. §

(3)bekezdése alapján elrendelte. Ugyanakkor nem találta alaposnak a „vizeléses eset" miatt igényelt helyreigazítást. Egy korábban folyamatban volt sajtó-helyreigazítási perben a felperes azt nem vitatta, hogy az általa szedett gyógyszerek hatására olyan vizelési ingere támadt, amely miatt nem volt lehetősége arra, hogy az ún. „rendőrpalota" parkolójából elérje a legközelebbi illemhelyet. Ehhez képest alappal az sem állítható, hogy a „vizeléses eset" nem történt meg. Az elsőfokú bíróság a korábbi nem jogerős ítéletben foglaltakkal egyezően úgy határozott, hogy önmagában annak a körülménynek, hogy a vizelésre nem a rendőrpalota épületének közvetlen közelében, hanem attól a néhány méterre levő parkolóban került sor, a felperes személyének megítélése szempontjából nincs érdemi jelentősége, ezért ezt a kereseti kérelmet elutasította. A perköltség viseléséről a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az ítélet ellen a felperes és az alperes is fellebbezett. A felperes kérte a keresetet elutasító rendelkezés megváltoztatását, az alperes kereseti kérelmének megfelelő helyreigazításra kötelezését. A Ptk. 78. §

(1)-

(2)bekezdésére hivatkozva előadta, hogy a megítélése szempontjából érdemi jelentősége van annak, hogy az országos rendőr-főkapitány első helyetteseként, rendőr dandártábornokként az általa vezetett intézmény oldalát vizelte le vagy a távolabb levő parkoló melletti zöld területen végezte el a „dolgát". Annak az állításnak a jóhírnév megítélése szempontjából többlettartalma van, hogy az üvegfalú rendőrpalotát vizelte-e le, amit bentről a rendőrségi alkalmazottak közvetlenül végignézhettek, hogy egyéb közterületen könnyített magán rosszulléte miatt, engedve a biológiai kényszernek. Az ítéletben foglaltakkal ellentétben a valóság az, hogy gépkocsija a rendőrpalota melletti parkoló távolabbi pontján állt, kb. 30 méterre az épület bejáratától, majd a parkoló gépkocsi mellett, annak jobb első kerekénél állva zöld területre vizelt, háttal állva az épületnek. Az alperes által állított esemény és a valóság között nem csak objektív különbség, hanem tartalmi különbség is van, mert nem hanyagolható el az sem, hogy rosszullétének a felelősségtudata, akaratereje és fegyelmezettsége ellenére sem tudott ellenállni, ez okozta az esetet. Mérlegelnie kellett azt is, hogy a kultúrált megoldást választja annak kockázatával, hogy a rendőrpalota előterében a kapuőri szolgálatot teljesítő rendőr jelentkezése, jelentése, fogadása közben „bevizel", illetve, hogy közvetlenül a gépkocsi mellett állva a füves területen könnyít magán. Nem értett egyet azzal az indokolással, hogy személyének megítélése szempontjából nincs érdemi jelentősége a vitatott alperesi mondat és az általa állítottak között, mert a valótlan állítás valótlan tartalmi társítást is hordozott. Az alperes fellebbezésében a helyreigazításra kötelezés vonatkozásában az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását indítványozta. Arra hivatkozott, hogy a sérelmezett és vizsgált riport tárgya a hivatásos állományú személyek nyugdíjjogosultságára vonatkozó szabályok tervezett szigorítása volt, amely tárgyban megszólalók igazságtalannak tartották az átlagállampolgárhoz képest kiváltságos nyugdíj megállapítását. E körben „két rövid mondat erejéig" említették a felperesnek a rendőrség tekintélyét súlyosan romboló cselekményei elkövetését, az ellene folyó büntetőeljárásokat, amelyek nem érintették a 300.000 forint összegű nyugdíjának a megállapítását. A felperes ellen

1. évtől több eljárás is volt, illetve van folyamatban, azonban ezek egyike sem érintette szolgálati nyugdíját. Álláspontja szerint a riportban elhangzott időbeli, évszámbeli tévedés a felperes személyének megítélése szempontjából olyan lényegtelen pontatlanságok, amelyek nem képezhetik a sajtó-helyreigazítás tárgyát. Az sem bír relevanciával, hogy ... évben egészségügyi okokból, vagy ... évben a korhatár elérésével nyugdíjazták a felperest. Hivatkozott arra is, hogy a felperes korábban nyilvánosságot kapott cselekményei a rendőrség megbecsülését és tekintélyét rombolták, „a közvéleményben megbotránkozást keltettek". Kifejtette, hogy a riport pontatlanságai a felperessel szemben kialakult társadalmi megítélést nem érintették, az elhangzottak a tévedések ellenére is megalapozottak voltak és összhangban állnak a való tényekkel. Előadta azt is, hogy a „menesztés" szóhasználatban minden esetben egy pozícióból történő, kényszerű távozást takar. A ... kerületi főkapitányi megbízás azonnali hatályú, indokolás nélküli visszavonása is menesztésnek minősül, így valótlan állítás erre vonatkozóan nem történt. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a közlemény szövegezését is tekintve ellentétes a helyreigazítás társadalmi és jogi rendeltetésével, valamint a PK.
2. számú állásfoglalásával, mert az jelentős mértékben túllépte a sérelmezett közlés terjedelmét, tartalmát. A peres felek fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetése, az így meghozott döntése is helytálló, azzal a másodfokú bíróság teljes egészében egyetértett. A Fővárosi Ítélőtábla a felperesi fellebbezésben foglaltak alapján az alábbiakat emeli ki: A
3. évi CIV. törvény (Smtv.)
4. §

(1)bekezdése szerint a Magyar Köztársaság jogrendje elismeri és védi a sajtó szabadságát, még a

1. § értelmében mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák, és a médiatartalom szolgáltatónak a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás a feladata [
2. §

(1)bekezdés]. Az Smtv. arról is rendelkezik, hogy tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, az emberi jogokat, a magánélet és más személyhez fűződő jogokat (Smtv. 14. §, 16. §, 18. §.) A törvény 12. §

(1)bekezdése alapján ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy való tényeket hamis színben tüntetnek fel, akkor az érintett követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, illetve mely tényeket tüntet fel hamis színben, továbbá melyek a való tények. A valótlan sajtóközleménnyel szembeni védelem független a sajtószerv vétlenségétől és a kifogásolt közlemény valóságtartalmáért a sajtószervet objektív felelősség terheli, így az alperes sajtójogi felelősséggel tartozik. A Legfelsőbb Bíróság PK.

1. számú állásfoglalása értelmében a sajtóközlemény vitatott tényállításainak valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani. A per során azt nem volt vitatott, hogy az alperes által szolgáltatott … csatornán …-án az esti - … órakor kezdődő - …-ban az hangzott el, hogy a felperest …-ben egészségügyi okokból nyugdíjazták miután a rendőrpalota oldalában könnyített magán és ezért menesztették… dandártábornoki nyugdíját azóta is megkapja. Erre tekintettel az alperesi sajtószervnek az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek megfelelően azt kellett hitelt érdemlően igazolnia, hogy a „…" a felperest érintő közlések megfelelnek a valóságnak, mert csak ekkor tagadhatta meg jogszerűen a felperes helyreigazítási kérelmének a közzétételét. Az alperes azonban nem tudta bizonyítani, hogy a felperest ... évben az ún. „vizeléses ügy" miatt menesztették és azóta kapja nyugdíját, ezért e körben tett állításai valótlanok voltak, így a sajtóhelyreigazítási eljárásra vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi szabályok alapján köteles a valótlan tényállítások helyreigazítására. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az nem tekinthető lényegtelen tévedésnek, hogy a felperest mikor, milyen okból menesztették vagy nyugdíjazták, hogy mi volt a nyugdíjba vonulásának indoka, tekintettel arra, hogy egy a rendőrség állományában vezető pozíciót betöltő személy megítélését köztudomásúan befolyásolja, hogy szolgálati viszonya miért szűnt meg, nyugdíjának megállapítására mi alapján került sor. Ezért helytállóan kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest a helyreigazító közlemény közzétételére. Ezen túlmenően osztotta a másodfokú bíróság azt az elsőfokú bírósági álláspontot is, hogy a korábbi eljárásokból, a sajtóból szerzett információk és adatok alapján közismert tény, hogy a felperes valóban könnyített magán, mégpedig nyilvános helyen. Az, hogy erre az általa szedett gyógyszerek hatása miatt került sor, illetve, hogy az ún. „vizeléses eset" a rendőrpalota épületének közvetlen közelében vagy annak parkolójában történt, az látható volt-e a beosztottak, vagy mások részéről, vagy az autók takarták, továbbá, hogy ez milyen távolságra volt az épülettől, a felperes személyének megítélése szempontjából lényegtelen, nem releváns momentum, ami a PK.
2. számú állásfoglalás III. pontja alapján nem képezheti sajtó-helyreigazítás tárgyát, figyelemmel ara is, hogy az alperes részéről az esemény részletezésére nem került sor. A Fővárosi Ítélőtábla mindezekre tekintettel a Pp.
3. §

(2)bekezdése, valamint a Pp. 254. §

(3)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta és az alaptalanul fellebbező peres feleket arra kötelezte, hogy a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján a fellebbezéssel felmerült költségeiket maguk viseljék, továbbá a felperes a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdésének megfelelően fizesse meg a Magyar Államnak külön felhívásra az őt terhelő fellebbezési illetéket. A fennmaradó fellebbezési illetéket pedig az alperes személyes költségmentessége folytán a Magyar Állam viseli. Budapest,

1. június
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k.. Kisbán Tamás s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró