Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.215/2011/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Móritz Balázs ügyvéd (címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, ... jogtanácsos által képviselt Országos Rendőrfőkapitányság (I. rendű alperes címe) I. rendű, ... ügyész által képviselt Legfőbb Ügyészség (II. rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság
- október
- napján meghozott, 40.P.25.570/2009/
- számú ítélete ellen a I. rendű alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletétnek nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét megváltoztatja és kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 60.000 (hatvanezer) forint perköltséget. A le nem rótt 36.000 (harminchatezer) forint fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s: A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az I. és II. rendű alperesek megsértették az emberi méltósághoz, személyi szabadsághoz, jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. és II. rendű alpereseket elégtételadó nyilatkozat adására. Arra kérte kötelezni továbbá az I. és II. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a részére 2.400.000 forint nem vagyoni kártérítést. Álláspontja szerint az alperesek jogsértést azzal követtek el a sérelmére, hogy alaptalanul folytattak vele szemben büntetőeljárást és ennek során az elfogatóparancs kibocsátásával, előállításával és gyanúsítottkénti kihallgatásával sértették jogait. A II. rendű alperes jogsértése abban állt, hogy a gyanúsítás ellen emelt panaszt elutasította és az I. rendű alperest a nyomozati iratok vádemelési javaslattal történő megküldésére utasította. Az I. és II. rendű alperesek kérték a felperes keresetének elutasítását. Az I. rendű alperes előadta, hogy a büntetőeljárás tartama alatt a felperes részben ismeretlen helyen tartózkodott és elfogása után nem került sor őrizetbe vételére, vele szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést a hatóság nem alkalmazott. Abban az időszakban, amikor eljárni jogosult és köteles volt, egy alkalommal hallgatta meg gyanúsítottként. Álláspontja szerint a büntetőeljárás lefolytatásának volt helye, mert csak ennek eredményeképpen lehetett feltárni, hogy a felperes a terhére rótt bűncselekményt elkövette-e vagy sem. Ilyen körülmények között pedig a felperes keresete megalapozatlan és a nem vagyoni kárigény pedig eltúlzott mértékű. A II. rendű alperes előadta, hogy a felperessel szembeni nyomozás elhúzódott, ennek oka a felperes együttműködésének hiánya volt. A nyomozás feladata a tényállás teljes körű felderítésével a büntetőjogi felelősség tisztázása, ezért tevékenysége személyhez fűződő jogsérelmet és kártérítési felelősség megállapítását nem alapozhatta meg. Álláspontja szerint a felperes keresete megalapozatlan és a nem vagyoni kártérítés mértéke mindenképpen eltúlzott. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Illeték Főosztálya külön felhívására 144.000 forint kereseti illetéket. Ítéletében ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvény (Ptk.)
- §
(1)bekezdésében, a Polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (Pp.)
- §
(1)bekezdésében, a büntetőeljárásról szóló
- évi XIX. törvény (Be.)
- §
(1)bekezdésében, a 69. §
(1)bekezdésében, a 73. §
(1)bekezdésében és a 179. §
(1)bekezdésében foglalt szabályokat. Megállapította, hogy az I. rendű alperes a gyanúsítás ellen benyújtott panasz elutasításával és az iratok vádemelési javaslattal történő megküldésével a felperes személyiségi jogait nem sértette. Kifejtette, hogy az alapos gyanú fennállta a nyomozó hatóság részéről mérlegelési tevékenységet igényel és ennek eredményeként csak akkor valósíthat meg személyiségi jogsértést és kártérítési felelősséget, ha kirívóan súlyos, téves és nyilvánvalóan okszerűtlen az eljárása. Ez azonban a perbeli esetben nem valósult meg, mivel a nyomozó hatóságnak rendelkezésre álltak az alapos gyanú felvetéséhez szükséges adatok. Nem alapozza meg a személyiségi jogsértés megállapítását az sem, hogy a büntetőeljárás során a felperessel szemben a nyomozást megszüntették azzal, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. Ez a tény utólag nem teszi jogsértővé az alapos gyanú közlését és gyanúsítotti kihallgatást. Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy az sem valósít meg személyiségi jogsértést, hogy a felperessel szemben elfogatóparancs kibocsátására került sor, majd pedig előállították. Mivel a nyomozás megindítása a felperessel szemben nem volt jogsértő, szükséges volt a felkutatására minden szükséges lépést megtenni. Tekintettel arra, hogy az eljárás alatt megjelenési kötelezettségének nem tett eleget, saját magatartásával idézte elő az elfogatóparancs kibocsátásának szükségességét, illetőleg előállítását. Ilyen körülmények között a felperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy ezen cselekmények személyiségi jogait sértették. Megállapította továbbá az elsőfokú bíróság azt is, hogy nem sérült a felperes személyi szabadsághoz fűződő személyiségi joga sem. Nem tekinthető jogsértő cselekménynek önmagában a hatóság személyi szabadságot korlátozó intézkedése, még abban az esetben sem, ha később a nyomozást megszüntették bűncselekmény hiányában. A II. rendű alperes magatartásának vizsgálatával összefüggésben azt állapította meg, hogy az alapos gyanú közlését kifogásoló panasz elutasítása és a nyomozó hatóságnak a vádemelési javaslattal történő megküldésre utasítása szintén nem valósít meg személyiségi jogsértést. A felperes ezen sérelmei a büntetőeljárás szabályai szerint korábban orvoslásra kerültek. Rögzítette továbbá, hogy mivel a II. rendű alperes perköltségigényt nem terjesztett elő, a bíróságnak erről határoznia nem kellett. Az I. rendű alperes jogtanácsosi munkadíj iránt terjesztett elő perköltségigényt, amelyet a bíróság alaptalannak talált. Ismertetve a Pp. 75. §
(2)bekezdését, úgy foglalt állást, hogy az I. rendű alperes jogtanácsosi készkiadást nem igazolt, munkadíjat pedig nem érvényesíthet, mivel munkavégzéséért az I. rendű alperestől munkabért kap, ezért perköltség megfizetésére nem kötelezte a felperest. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az I. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, kérve az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperest költségeiben marasztalását. Fellebbezésében hivatkozott a Pp. 75. §
(2)bekezdésében, a 67. §
(2)bekezdésében, valamint a Ptk. 685. § c) pontjának második mondatában foglaltakra. Ezen szabályok alapján az I. rendű alperest, mint költségvetési szerv jogi képviseletét ellátó jogtanácsosát az ügyvéd részére járó díjszabással azonos összegű munkadíj illeti meg, amennyiben a képviseletet munkaviszony keretében látja el. A fellebbezés alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A. §
(1)bekezdésének b) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A Pp. 253. §
(3)bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési kérelem korlátai között bírálhatta felül a másodfokú bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla osztotta az I. rendű alperes fellebbezésében foglaltakat és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdésében foglaltakra tekintettel részben megváltoztatta. Az alperesek ítéletben való megjelölésével kapcsolatosan a másodfokú bíróság elsősorban arra hivatkozik, hogy az elsőfokú bíróság a jegyzőkönyvben rögzített 11I. sorszámú végzésben úgy rendelkezett, hogy a Vám- és Pénzügyőrség alperessel szembeni permegszüntetés folytán a per a továbbiakban az Országos Rendőrfőkapitányság I. rendű és a Legfőbb Ügyészség II. rendű alperes között folyik tovább. Erre tekintettel a másodfokú bíróság az alperesek megjelölésénél erre figyelemmel volt. A Pp. 75. §
(2)bekezdése szerint, a perköltséghez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd, jogtanácsos, illetőleg szabadalmi ügyvivő készkiadásait és munkadíját is. A Pp. 67. §
(2)bekezdése alapján, a perben a gazdálkodó szervezet jogtanácsosát az ügyvéd jogállása illeti meg. A Ptk.
- § c) pontjának második mondata szerint, a költségvetési szerv polgárjogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve, ha a törvény e jogi személyekre eltérő rendelkezést tartalmaz. Az
- évi
- tvr.
- §
(1)bekezdésének a) pontja alapján a jogtanácsos a jogi tevékenységét a gazdálkodó szervezetnél, állami költségvetési szervnél, szövetkezetek érdekképviseleti szervénél, társadalmi szervezetnél, egyesületnél, gazdasági munkaközösségnél, polgári jogi társaságnál, vagy egyéb szervezetnél munkaviszonyban, vagy tagsági viszonyban fejti ki. Ezen jogszabályok alapján a polgári perben a perköltséghez tartozik a jogtanácsos munkadíja is. Függetlenül attól, hogy tevékenységét munkaviszony keretében látja el, a költségvetési szerv jogtanácsosát is az ügyvéd jogállása illeti meg. Erre figyelemmel a perben képviseletet ellátó jogtanácsos munkadíjának megállapítására a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseit is alkalmazni kell. A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az I. rendű alperes részére perköltséget állapított meg a Rendelet 3. §
(2)bekezdésének a) pontja és a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján. A le nem rótt fellebbezési illetéket a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §-a alapján az állam viseli. Budapest,
- május
- Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke . Kisbán Tamás s.k.. Győriné dr. Maurer Amália s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró