Mfv.II.10.494/2010/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Hock Ernő ügyvéd által képviselt felperesnek a ... jogtanácsos által képviselt alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított és a Veszprémi Munkaügyi Bíróság 2.M.342/2009/
- számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett számú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Veszprém Megyei Bíróság 2.M.342/2009/
- számú ítéletét - az alperes ... számú határozatára részben kiterjedően a keresetet elutasító részében részben megváltoztatja, és az alperes által kiszabott 5.000.000 (ötmillió) forint munkaügyi bírságot 4.150.000 (négymillió-százötvenezer) forintra leszállítja. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet - az állásidőre járó személyi alapbér kifizetésére, valamint a munkavállalókat megillető szabadság kiadására kötelező alperesi rendelkezéseket mellőző részt nem érintve - hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - 15 napon belül 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltséget, valamint az államnak - felhívásra - 249.000 (kettőszáz-negyvenkilencezer) forint felülvizsgálati eljárási részilletéket. I n d o k o l á s Az irányadó tényállás szerint a felperes
- augusztustól kezdődően a megrendelések nagymérvű visszaesése miatt a gyártósorok leállítására kényszerült. Ezzel összefüggésben a munkával el nem látott napokra a felperes kezdeményezésére
- decemberében 416 fő munkavállaló - 1 naptól 11 napig terjedő időtartamban - vette ki a következő,
- évre esedékes szabadságát. A felperes ezen intézkedéséhez a munkavállalói érdekképviselet hozzájárult. Az alperes ... számú határozatával 5.000.000,- forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte a felperest. Kötelezte egyúttal arra is, hogy a munkavállalóknak az állásidőre személyi alapbért fizessen, a szabadságnapokat az esedékesség évében adja ki, és az alkalmazott munkarendhez állapítsa meg a megfelelő munkaidőkeretet. A feltárt munkaügyi hiányosságok megszüntetésére tizenöt napos határidőt szabott. A határozat indoklása szerint a hatóság a bírság összegét a munkaügyi ellenőrzésről szóló
- évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.)
- §-ában írt keretek között, mérlegeléssel állapította meg akként, hogy az esedékesség évét megelőzően szabálytalanul kiadott szabadság miatt 4.150.000,- forint, a munkabér kifizetésének jogcímét érintő jogszabálysértés miatt pedig 850.000,- forint munkaügyi bírságot szabott ki. A munkaidőkerettel kapcsolatos megállapítása nem képezte a bírság alapját. Az alperes a felperes fellebbezését a határozatával elutasította, és az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a
- évre esedékes szabadságnapok idő előtti felhasználása a munkavállalók garanciális jogait azért sértette, mert 2009-ben, az esedékesség évében az arra az évre járó szabadság egésze már nem állt a munkavállalók rendelkezésére. A munkáltató eljárása sértette az Mt.
- §
(4)bekezdését, mivel állásidőnek minősülő időre személyi alapbért kellett volna fizetnie, továbbá az Mt. 134.§
(3)bekezdését, mely szerint a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni. A felperes a jogerős közigazgatási határozat ellen benyújtott keresetében annak hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bírság mellőzését kérte. Álláspontja szerint ha az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 134. §
(3)bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek fennállta esetén a munkáltató a munkavállalók részére járó éves szabadságot az esedékesség évét követő év március 31-ig jogszerűen kiadhatja, akkor eljárása abban az esetben sem minősülhet jogszerűtlennek, ha - bizonyított kivételes gazdasági érdekből, illetve a működési körét közvetlenül és súlyosan sértő okból - a munkavállalók következő évre esedékes rendes szabadságát már a megelőző év végén kiadni kényszerül. Sérelmesnek tartotta, hogy a 2008-ban már felhasznált,
- évre járó rendes szabadságot újra ki kell adnia, holott az ezzel kapcsolatos kifizetést a munkavállalóknak már teljesítette. A szabadság idejére kifizetett távolléti díj egyébként is magasabb az állásidőre járó személyi alapbér összegénél, ezért a munkavállalók jogai nem sérültek. A Veszprémi Munkaügyi Bíróság a 2.M.342/2009/
- számú ítéletével az alperes számú határozatát részben megváltoztatva mellőzte a munkavállalóknak az állásidőre járó személyi alapbér kifizetésére, valamint a munkavállalókat megillető esedékes szabadságnapok kiadására kötelező rendelkezéseket, ezt meghaladóan - az 5.000.000 forint munkaügyi bírságot illetően - a felperes keresetét elutasította. Az alperes által feltárt és a felperes részéről nem vitatott tényállás alapján megállapította, hogy az alperes határozata az Mt.
- §
(3)bekezdés a) pontja megsértése miatt megalapozott. Kiemelte, hogy az Mt. 134. §
(3)bekezdés a) pontja kizárólag arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a munkavállaló az esedékesség évében a törvényben megengedett kivételes okból nem kapta meg a törvényben részére biztosított rendes szabadságát. Amennyiben az adott évre járó szabadságot a munkavállalók már igénybe vették, nincs törvényi lehetőség ugyanabban az évben a következő évre esedékes rendes szabadság előre történő kiadására. Ha a munkáltató foglakoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, akkor az Mt. 151. §
(4)bekezdése alapján az állásidőre személyi alapbért kell fizetnie. A munkaügyi bíróság a közigazgatási határozat részbeni megváltoztatását a továbbiak tekintetében a tényállás feltáratlanságával indokolta. Eszerint az alperes nem vizsgálta, hogy a munkavállalókat ténylegesen érte-e amiatt anyagi hátrány, hogy nem állásidő, hanem szabadság jogcímén részesültek kifizetésben. Ezért az alperes határozatának azt a részét nem találta megalapozottnak, mely szerint a felperes állásidő jogcímén személyi alapbért fizessen a munkavállalóknak. Álláspontja szerint az alperes nem győződött meg arról sem, hogy a
- év végi intézkedés következtében a
- évre esedékes teljes szabadság kiadása valóban elmaradt-e, ezért - a teljesítésre tekintet nélkül - nem volt indokolt a felperest e körben csupán általánosságban kötelezni. Felülvizsgálati kérelmében a felperes kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság keresetének hely adva a munkaügyi bíróság jogerős ítéletét helyezze hatályon kívül, elsődlegesen mellőzze a munkaügyi bírsággal kapcsolatos kötelezést, másodlagosan mérsékelje a bírság összegét. Jogszabálysértésként az Mt.
- §
(3)bekezdésének, a 13. §
(3)bekezdésének, a 151. §
(4)bekezdésének és az Met.
- §ának megsértését jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy az Mt.
- §
(3)bekezdés perbeli időben hatályos a) pontja nem volt kogens szabály, tehát az abban foglaltakból az Mt. 13. §
(3)bekezdése szerint a felek a munkavállalóra nézve kedvezőbb megállapodással törvényesen eltérhettek. Ha az Mt. 134. §
(3)bekezdés a) pontja meghatározott feltételek esetén - a tárgyévben esedékes szabadság háromnegyed részével kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy az a következő évre átvihető, akkor ennek fordítottja sem lehet jogellenes, hiszen mindkét esetben a szabadság átcsoportosításáról van szó. A munkavállalók alkotmányos jogai nem sérültek, az Alkotmány 70/B. §
(4)bekezdéséből nem következik az alperesi álláspont, a munkavállalók szabadságkerete nem csökkent. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság, mint kivételes gazdasági esemény okozta a perbeli intézkedést kiváltó termeléscsökkenést, a munkahelyek fennmaradása csak a szabadság előre történt kiadása folytán volt biztosítható. Döntését a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel egyeztette, ahhoz a szakszervezet titkára írásban hozzájárult. A munkavállalók pedig felismerve, hogy a gazdasági válság veszélybe sodorja munkahelyüket,
- decemberében szabadságigénylésüket a
- évre esedékes szabadságuk terhére maguk töltötték ki. Az ekként jogszerű intézkedés az érintett munkavállalók érdekeit szolgálta. A felperes álláspontja szerint a fizetett szabadsághoz való jog még az Alkotmánybíróság 74/2006.(XII.15.) AB határozata szerint sem jelenti, hogy az igénybevétel lehetőségét feltétlenül a naptári év viszonylatában kellene értelmezni, a követelmény csupán annyi, hogy az így biztosított szabadidőre a munkavállaló megkapja a törvény által előírt javadalmazását. Kiemelte, hogy még egy esetleges „elbocsátás" sem eredményezett volna anyagi hátrányt az érintett munkavállalóknak, mert a társaság vezetése előre lemondott az időarányosan járó szabadságon felül igénybe vett többletnapokra kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó esetleges későbbi igényéről. A felperes sérelmezte azt is, hogy a munkaügyi bíróság nem csökkentette a munkaügyi bírság összegét, holott ítéletében mellőzte a közigazgatási határozatnak a munkavállalók állásidejére járó személyi alapbér kifizetésére vonatkozó, valamint a szabadnapok kiadására kötelező rendelkezéseket. Emiatt a munkaügyi bíróságnak a jogerős közigazgatási határozatban megállapított bírság összegét legalább 850.000 forinttal csökkentenie kellett volna. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte. Az ítéletnek a határozatot megváltoztató részével ugyan nem értett egyet, de mivel az időmúlásra tekintettel az állásidőre és a szabadnapok kiadására vonatkozó kötelezés okafogyottá vált, nem kívánta támadni ebben a körben a jogerős ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
- § /1/ bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott az alábbiak szerint. A közigazgatási határozatban kirótt munkaügyi bírság alapja az volt, hogy
- decemberében a felperes 631 fő munkavállalójából 416 fő munkavállalónak adott ki fizetett szabadságot a
- évre esedékes rendes szabadságuk terhére. A fizetett szabadság a munkavállaló részére az adott naptári évben járó díjazott pihenőidő. Az Alkotmány 70/B. §
(4)bekezdése a pihenéshez, a szabadidőhöz való jog mellett alapvető jogként nevesíti a rendszeres fizetett szabadsághoz való jogot is. A rendes fizetett szabadságra, annak mértékére, kiadására és a díjazásra vonatkozó szabályokat az Mt. részletezi, a kiadással kapcsolatos szabályok 2007. április 1-től jelentősen változtak, amelyre az Alkotmánybíróság 74/2006.(XII.15.) AB határozatával az Mt. 134. §
(3)bekezdés a) pontja megsemmisítése alapján került sor. Téves a felperes értelmezése a hivatkozott alkotmánybírósági határozat indokolására hivatkozva arról, hogy a fizetett szabadságra való jogosultság nem jelent feltétlen kötelezettséget az adott naptári évben történő kiadásra. Az Alkotmánybíróság határozata indokolásának 2.
- pontja
- bekezdése a jogalkotó szabályozásának alkotmányos kereteire, és nem pedig a munkáltatók felhatalmazására vonatozik. A jogalkotó pedig az Mt. 130-
- §aiban meghatározta a rendes fizetett szabadság szabályait, ezen belül a kiadásra a
- § előírásai vonatkoznak. Az Mt. perbeli időben és jelenleg is hatályos
- §
(1)és
(2)bekezdése szerint a szabadság kiadásának időpontját a munkavállaló előzetes meghallgatása után - a munkáltató határozza meg, az alapszabadság egynegyedét - a munkaviszony első három hónapját kivéve - a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkaügyi bíróság helyesen észlelte, hogy a szabadság kiadására vonatkozó Mt. 134. §
(3)bekezdésének szabályai
- január 1-től módosultak, melynek lényege szerint a
- §
(3)bekezdésének valamennyi rendelkezésétől érvényesen eltérni nem lehet, azaz az eltérés a munkavállaló javára sem megengedett (Mt. 13. §
(3)bekezdés). A perbeli munkaügyi ellenőrzéssel érintett munkavállalók tekintetében a szabadság kiadására
- december hónapban került sor, ezért az ekkor hatályos jogszabály alapján volt eldönthető a perbeli jogkérdés, függetlenül attól, hogy a felperes munkáltató
- decemberében a
- évre járó szabadságból adott ki többkevesebb munkanapot a munkavállalóinak, amelyre munkáltatói kezdeményezésre ténylegesen a munkavállalók kérelme alapján került sor. A
- decemberben (egyébként
- április 1-től hatályos) Mt.
- §
(3)bekezdése szerint a szabadságot esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató:
- a)kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadságot legkésőbb az esedékesség évét követő év március 31-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén az esedékesség évét követő év június 30-ig,
- b)a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül adja ki, ha az esedékesség éve eltelt. A
- b)pontban szereplő rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet. A perbeli időben hatályos Mt. 134. §
(3)bekezdés 1. mondata és az
- a)pont tekintetében a jogszabály valóban nem tiltotta meg az eltérést, mivel a kogencia csak a
- b)pontra vonatkozott. A felek megállapodásán, illetve kollektív szerződésen alapuló eltérés esetén az Mt. 13. §
(3)bekezdése feltételként szabja, hogy az eltérés a munkavállaló számára kedvezőbb legyen. Nem helytálló a felperes érvelése arról, hogy a perbeli feltételekkel az Mt. 13. §
(3)bekezdése felhatalmazása alapján a munkáltató a munkavállalókkal és az érdekképviseletükkel való megegyezése alapján eltérhetett az Mt. 134. §
(3)bekezdésének akkor hatályos a) pontjától. Az Mt. 13. §
(4)bekezdése megállapodás semmis. szerint a
(3)bekezdésbe ütköző A munkaügyi bíróság megalapozottan állapította meg, hogy a perbeli esetben az Mt. 134.§
(3)bekezdés adott időben hatályos a) pontjától a felek megállapodásán alapuló eltérés jogszabályi feltételei nem álltak fenn, következésképpen a
- évre járó éves fizetett szabadság egy részének előre, már
- évben történő kiadására vonatkozó megállapodás semmis volt. A munkavállalókat ugyanis a munkáltató működési körébe tartozó okból munkavállalással nem töltött időre az Mt.
- §
(4)bekezdése értelmében állásidőre járó személyi alapbér, a rendes szabadság idejére az Mt. 151. §
(2)bekezdése szerint távolléti díj illeti. A perbeli munkáltatói intézkedés miatt az érintett munkavállalók elestek az állásidőre járó távolléti díjtól, továbbá csorbult az adott naptári év munkavégzéséhez kapcsolódó fizetett pihenőidőhöz való alkotmányos joguk. A felperes munkavállalóinak összlétszámához képest nagyszámú (416 fő) munkavállalót érintő előre történt szabadság kiadásnak a gazdasági válság miatt felmerült létszámcsökkentéssel való összefüggése okszerűen a per adatai alapján nem állapítható meg, figyelemmel arra is, hogy a munkavállalóra kedvezőbb feltétel fennállását az Mt. 13.§
(3)bekezdése helyes értelmezése szerint az egyes munkavállalók vonatkozásában kell a munkáltatónak bizonyítania. Erre az érintett nagyszámú munkavállalóra is tekintettel önmagában a gazdasági válság miatti termeléscsökkenésre hivatkozás nem alkalmas. A munkaügyi bírság kérelem helytálló. mérséklése tekintetében a felülvizsgálati A munkaügyi bíróság ítéletében az alperes határozatából mellőzte az állásidőre és a szabadság esedékesség évében való kiadására vonatkozó kötelezést. A kiszabott bírság összegét viszont nem csökkentette, holott a határozat e körben 850.000 forint bírságot jelölt meg. A peres felek egyike sem kifogásolta a munkaügyi bíróságnak a jogerős közigazgatási határozatot részben megváltoztató ítéleti döntését, ezért a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. §
(4)bekezdése alapján, részben megváltoztatta és az alperes által összesen 5.000.000,- forint összegben meghatározott bírságot 4.150.000,- forintra csökkentette, az alperes jogerős határozata ugyanilyen tartalmú megváltoztatásával. A jogerős ítéletet ezt meghaladóan - az állásidőre vonatkozó személyi alapbér kifizetésére és a szabadság esedékesség évében való kiadására vonatkozó alperesi rendelkezések mellőzésének érintetlenül hagyásával - hatályában fenntartotta, a kifejtett módosított indokolás szerint. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a felperest a felülvizsgálati eljárási részköltség megfizetésére. A felülvizsgálati eljárási részilletéket a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése és 15. §
(1)bekezdése alapján a pervesztes felperes viseli, az illeték mértékét a Legfelsőbb Bíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 50. §
(1)bekezdése alapján állapította meg. Budapest,
- július
- Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. tanács elnöke, előadó bíró, dr. Stark Marianna s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő