Kfv.I.35.347/2010/10.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Tatár Klára ügyvéd által képviselt Dr. felperes neve felperesnek a dr. Bedecs Valéria jogtanácsosáltal képviselt Nemzeti Adó-és

Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Hatósági Főosztály Nyugat-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály jogutóda - alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Veszprém Megyei Bíróságon 6.K.21.196/

1. számon indított és ugyanezen bíróság
2. június 1-én kelt 6.K.21.196/2009/
3. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes részéről
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán,

alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Veszprém Megyei Bíróság 6.K.21.196/2009/10. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg

alperesnek 40.000 (negyvenezer) forint felülvizsgálati eljárási perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg

államnak 384.000 (háromszáznyolcvannégyezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen

ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s

első fokú adóhatóság 2003-2006 évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél személyi jövedelemadó, valamint százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben. A revízió vizsgálta a felperes perrel érintett időszakban történő kiadásait és bevallott jövedelmét. Rögzítette, hogy felperes a vizsgált időszakban ingatlanokat vásárolt összesen 3.250.000 forint, gépjárművet 6.000.000 forint értékben, továbbá kiadásként szerepeltette a felperes bankszámláira történt befizetéseket is. A felperes

ellenőrzés során arra hivatkozott, hogy a kiadásait a korábbi években felhalmozott 15-16 millió forintos megtakarításából fedezte, melyet édesanyja őrzött a ... szám alatt található családi házban kialakított rejtekhelyeken.

adóhatóság a felperes és édesanyja által tett nyilatkozatot nem fogadta el hitelt érdemlő igazolásként, ezért a készpénzes megtakarítást induló forrás állományként nem vette figyelembe. A kiadások és

elért jövedelem évenkénti egybevetésével kronologikus pénzforgalmi mérleget állított fel, melynek alapján arra a megállapításra jutott, hogy - a 2003. év kivételével, amelyre vonatkozóan forráshiány nem merült fel - a felperes kiadásaira a rendelkezésre álló forrásai nem nyújtottak fedezetet. Erre figyelemmel

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.)
2. §

ellenőrzés eredményeként hozott

1. iktatószámú határozatával a felperes terhére 6.399.343 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, továbbá 3.199.671 Ft adóbírság és 2.117.406 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes
2. számú határozatával

első fokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében

alperesi határozat hatályon kívül helyezését, és

adóhatóság új eljárásra utasítását kérte, figyelemmel arra, hogy

adóhatóság nem teljesítette a közigazgatási és hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban Ket.) 50. §

adóhatóság nem vette figyelembe a korábban szerzett jövedelmeiből keletkezett jelentős megtakarítását, annak ellenére, hogy annak meglétét édesanyja is tanúsította. Álláspontja szerint a meg nem cáfolt tanúvallomás hitelt érdemlő adatnak minősül, így

alperesnek kellett volna bizonyítani a tanúvallomásban foglaltak valótlanságát.

első tárgyaláson előkészítő iratot nyújtott be, melyben levezette, hogy 1988-tól kezdődően hogyan alakultak a bevételei és kiadásai. Sérelmezte, hogy

adóhatóság a 2003. évi nyitótételt nulla forintban állapította meg, és úgy kezelte a felperest, mintha a korábbi 30 évben nem lett volna munkaviszonya, illetve megtakarításai. Kifogásolta továbbá, hogy

adóhatóság mellőzte a felperes ismételt meghallgatását és, hogy a felajánlott tanúbizonyítást nem fogadta el.

első fokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. A lefolytatott bizonyítási eljárás keretében tanúként hallgatta meg a felperes édesanyját, és korábbi munkatársát. A vallomások tanúsága szerint felperes a 80-as, 90-es években jogtanácsosként kiemelkedő keresettel rendelkezett, és egyéb üzleti tevékenységéből is származott jövedelme. Édesanyja 1962 óta kezelte fia megtakarításait,

összeget készpénzben és bemutatóra szóló takarékbetétkönyvekben tartva.

utóbbiak nevesítési kötelezettségének bevezetését követően

egész összeget otthonában,

erre a célra kialakított rejtekhelyeken őrizte. Állítása szerint a felperesnek 2002. év végén körülbelül 15-16 millió forint állhatott rendelkezésére.

elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy

Art. 109. §

adóhatóság kötelezettsége volt, hogy megcáfolja a felperes és édesanyja által tett nyilatkozatban, illetve tanúvallomásban foglaltakat. Rögzítette, hogy csak

a bizonyíték minősül hitelt érdemlőnek, amely ellenőrizhető, egyértelműen

onosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva vagy más adatokkal egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. A nyilatkozatok csak abban

esetben számítanak hitelt érdemlő bizonyítéknak, ha a benne foglalt adatok a valóságban ellenőrizhető adatokkal és körülményekkel alátámaszthatók. A felperes a hivatkozott megtakarításainak 2003. év január 1. napján történő rendelkezésre állását okiratokkal igazolni nem tudta,

édesanyja által tett tanúvallomás pedig - egyéb bizonyítékok hiányában hitelt érdemlő bizonyítékként nem fogadható el. Utalt arra is, hogy a felperes által becsatolt - a felperes bevételeit és kiadásait 1988-tól 2002-ig bemutató táblázat - sem alkalmas a megtakarítások meglétének, valamint annak igazolására, hogy a felperes a hivatkozott megtakarítások után adófizetési kötelezettségének eleget tett. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül. helyezését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet megsértette

Art. 1. §

adóhatóság nem tárta fel teljes körűen a tényállást, és

adózó javára szolgáló körülményeket. A felperes tanúbizonyítási indítványait elutasította,

általa tett nyilatkozat valóságtartalmát - mely szerint tulajdonában álltak magas összegű látra szóló betétkönyvek -, meg sem kísérelte ellenőrizni. Sérelmezte, hogy

adóhatóság nem bizonyította a becslési eljárás alkalmazása törvényi feltételeinek fennállását, valamint

alkalmazott módszer szakszerű megválasztását. A módszer vonatkozásában előadta, hogy

alperesnek a bevallani elmulasztott jövedelem kiszámításához a felperes által megszerzett bevételeket kellett volna egybevetnie a felperes kiadásaival. Kifogásolta, hogy

adóhatóság nem tájékoztatta a felperest arról, hogy vele szemben becslési eljárást folytatnak le, ezért őt terheli a bizonyítási kötelezettség. Jogszabálysértőnek tartotta továbbá, hogy a felperes édesanyja vonatkozásában nem rendeltek el kapcsolódó vizsgálatot, és hogy

adóhatóság teljes mértékben mellőzte a nyitó összeg kimunkálását. A KGD 1992/2.65. számú jogesetre hivatkozva előadta, hogy

adóhatóság lényeges könyvelési hiányosságot nem tárt fel a felperesnél, mégis becslést alkalmazott. Végezetül kifejtette, hogy

elsőfokú bíróság a felperesi indítvány ellenére nem kötelezte alperest

elmaradt tényállás bizonyítására, továbbá indokolási kötelezettségének sem tett eleget. Nem indokolta meg ugyanis, hogy a felperes első tárgyaláson becsatolt előkészítő iratában írtakat különös tekintettel a személyi jövedelemadó bevallásokra, mint okirati bizonyítékokra - miért nem vette figyelembe. A 2002-es SZJA bevallás szerint ugyanis a felperesnek ebben

évben 2.464.909 forint jövedelme származott, melyből

alperes által is alkalmazott megélhetési kiadások levonása után közel 1.500.000 forintos bevétel marad, melyet 2003. évi nyitó összegként figyelembe kellett volna venni.

alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. Kiemelte, hogy

adóhatóság a tényállást tisztázta, bizonyította, hogy a becslés feltételei fennálltak. Ismételten hangsúlyozta, hogy a felperest terhelte a megtakarítás rendelkezésre állásának bizonyítása, ennek

onban hitelt érdemlően nem tett eleget. Előadta továbbá, hogy a felperes számos olyan jogszabálysértést is megjelölt a felülvizsgálati kérelmében, melyekre keresete nem terjedt ki, így

okra a rendkívüli jogorvoslati eljárásban alappal nem hivatkozhat. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Pp. 270. §

ügy érdemére kihatással kell lennie. A jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §

alperesi határozat jogszabálysértéseit taglalta, leszögezi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a rendkívüli jogorvoslati eljárás tárgyát a jogerős ítélet felülvizsgálata képezi, ezért

annak alapját képező alperesi határozat csak áttételesen vizsgálható.

Art. 1. §-ának

elsőfokú bíróság a tényállást megfelelően feltárta, a rendelkezésre álló bizonyítékokat megvizsgálta.

adóhatósági eljárásban elmaradt bizonyítást is lefolytatta, hiszen tanúként hallgatta meg a felperes édesanyját és munkatársát. A felperes tehát nem volt elzárva a bizonyítástól. A felperes vitatta a becslés jogalapját és módszerét. E körben a Legfelsőbb bíróság utal

Art. 109. §

adóhatóság megállapítása szerint

adózó vagyongyarapodásával és

életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban

adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege,

adóhatóság

adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben figyelemmel

ismert és adóztatott jövedelmekre is -

adóhatóságnak

t kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és

életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a felperes kifizetéseire (ingatlan- és gépjárművásárlások) nem nyújthattak fedezetet

ugyanazon időszakban benyújtott bevallásaiban szereplő jövedelmek, így a becslés jogalapja fennállt.

adóhatóság által alkalmazott módszer is jogszerű volt, hiszen

adóhatóság kronologikus vagyonmérleg felállításával vette össze a felperes bevételeit és kiadásait, feltárva ezzel a fedezethiányt. Nem alapos a felperes

on hivatkozása, hogy

adóhatóság nem tájékoztatta a vagyonosodási vizsgálat lefolytatásáról.

Art. 93. §

ellenőrzés

erről szóló előzetes értesítés kézbesítésétől kezdődik. Ha

adóhatóság

adózó előzetes értesítését mellőzi,

ellenőrzés a megbízólevél egy példányának átadásával vagy

általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. A megbízólevél tartalmazza

ellenőrzést végző adóellenőr nevét, illetőleg, hogy mely adózónál, mely adókötelezettségek, milyen időszakok tekintetében, milyen ellenőrzési típus keretében vizsgálhatók. Ellenőrzési fajta /típus/ tehát a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés, amelynek során kerülhet sor vagyonosodási vizsgálat lefolytatására.

Art. 91.§

nem

ellenőrzés egy fajtája,

adóhatóságnak külön megbízólevelet nem kell kiállítania. A felperesnek átadott,

ellenőrzésről szóló előzetes értesítés egyben tájékoztatta a felperest a vagyonosodási vizsgálat lehetőségéről is. Utal a Legfelsőbb Bíróság e körben arra, hogy a felperes jogi végzettségű személy, így különösen elvárható tőle, hogy abból a tényből, hogy vele szemben személyi jövedelem-adó ellenőrzést folytatnak le, melynek során vagyonmérleget állítanak fel, levonja

t a következtetést, hogy vele szemben vagyonosodási eljárás van folyamatban. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem jogszabálysértő, hogy

adóhatóság nem folytatott le kapcsolódó vizsgálatot a felperes édesanyjánál.

Art. 108. §-ának

adóhatóság akkor végezhet kapcsolódó vizsgálatot, ha

adózó más adózót is érintő szerződéses kapcsolatra vagy egyéb ügyletre hivatkozik. Jelen ügyben

onban a felperes nem állította, hogy édesanyjától a kiadásai fedezetéül szolgáló kölcsönt kapott volna, hanem csupán arra hivatkozott, hogy megtakarításait

édesanyja a lakásában kialakított rejtekhelyen őrizte. A felperes által a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott KGD 1992/2.65. számú jogeset jelen tényállásra nem alkalmazható, mert abban a becslési eljárás lefolytatására egy egyéni vállalkozóval (kisiparossal) szemben, könyvelési hiányosságok miatt került sor. A jelen becslési eljárás feltételeit

Art. 109. §-ának

adózó nyilvántartásban, illetve könyvelésében meglévő hiányosság. A felperes végezetül

t sérelmezte, hogy

elsőfokú bíróság nem indokolta meg ítéletében, hogy a felperes 2002 évi személyi jövedelemadó bevallását nem vették figyelembe a 2003. évi nyitótétel meghatározásánál. A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy

ún. vagyonosodási eljárásban a bizonyítás már a közigazgatási eljárásban megfordul.

Art. 109. §

adóhatóságnak kell bizonyítani a becslési eljárás alkalmazásának fennállását, majd ezt követően

Art. 109. §

adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.

adóhatóság

adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát,

adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha

adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett. A bizonyítás lényege, hogy most már

adózó érdekkörében áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ennek elmaradása, vagy sikertelensége

adózó hátrányára esik. A fentiek alapján nem elegendő annak bizonyítása, hogy a felperes a vizsgálattal érintett időszakot megelőzően jövedelemre, illetve bevételre tett szert, hanem

t is bizonyítania kell, hogy

ellenőrzéssel érintett időpontban is rendelkezésére állt. Önmagában

, hogy a felperes 2002-ben

adóbevallásában is szereplő 2.464.909 forintos jövedelmet szerzett, még nem jelenti annak hitelt érdemlő bizonyítását, hogy ezen összegből 1.500.000 forint 2003. január 1-én még a rendelkezésére állt. Utal ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy 2003 évre vonatkozóan

adóhatóság felperes terhére fedezethiányt nem tárt fel. A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegéből fakadóan - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére, illetve felülvizsgálatára általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha

első fokú bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás hiányos, illetve iratellenes megállapításokat tartalmaz, továbbá, ha a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint

onban

első fokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást, és a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése sem volt tapasztalható. A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §

eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felperest a Pp. 270. §

alperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a pervesztes felperes

illetékekről szóló

1. évi XCIII. törvény
2. §

államnak megfizetni. Budapest,

1. április
2. Dr. Madarász Gabriella sk. tanácselnök, Dr. Hajnal Péter sk. előadó bíró, Dr. Tóth Kincső sk. bíró