Pf.20986/2011/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1), 8. §

(1), 61. §

(1)-

(2)bekezdését, a sajtószabadságról és a média tartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 4. §

(1)és

(3)bekezdését,

1. §-át,
2. §

(1)-

(2)bekezdését, 12. §

(1)bekezdését,

1. és
2. §-át, a Legfelsőbb Bíróság PK.
3. számú állásfoglalását, a Ptk.
4. §

(1)bekezdését, a PK.

1. és
2. számú állásfoglalását, az Alkotmánybíróság 30/1992.(V. 26.) AB számú határozatát, a 36/1994.(VI. 24.) AB számú határozatát és azok indokolását, a Pp.
3. §

(5)bekezdését, a 4. §

(1)bekezdését, a

1. §-át, a
2. §

(1)bekezdését és a 206. §

(1)bekezdését. A 89 millió forintos és a 180 millió forintos kifizetésre vonatkozó állítások tekintetében rögzítette, hogy az alperesek állításaik valóságtartalmát, tehát a felpereseknek az adott pályázatokban való részvételét, illetve a részükre történt kifizetés tényét nem igazolták, ezért e körben a helyreigazítást az elsőfokú bíróság elrendelte. A 4 és 8 millió forintos teljesítésekre vonatkozó kereseti kérelemnek részben adott helyt. A helyreigazítás keretében rögzítette, hogy a kifizetésekre vonatkozó állítás valós tény, ugyanakkor az összegszerűség értelmezéséhez feltétlenül szükséges annak közlése is, hogy ez egy több éves munka díjazását jelentette. Ennek elmaradása miatt az alperesek helyreigazításra kötelesek. Elutasította ugyanakkor az elsőfokú bíróság a keresetnek azt a részét, amely arra vonatkozott, hogy ez az összeg mennyiben áll arányban a felperesek munkavégzésével, illetve, hogy a díjazás alacsonynak tekinthető-e. A kutatások értékéről, a munka elvégzésének tényéről és a minőségéről az elsőfokú bíróság nem foglalt állást, mert nem tartozik a bíróság kompetenciájában annak értékelése, hogy az összegszerűség a filozófiai kutatások tekintetében megfelelő volt-e vagy sem. A II. rendű felperes keresetében azt is kifogásolta, hogy azt a tényt, miszerint 20022003-ban … akkori oktatási miniszter tanácsadója volt olyan hamis színben tüntették fel, hogy ennek szerepe lenne a pályázaton elért sikerében. E körben is elrendelte az elsőfokú bíróság a helyreigazítást, mert a szövegösszefüggést értékelve megállapította, hogy az akkori liberális oktatási miniszterre utalás alkalmas volt arra, hogy a néző a II. rendű felperes tanácsadói minőségét a pályázaton való nyertességgel kösse össze. A perköltség viseléséről a pernyertesség-pervesztesség arányban határozott. Az ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést. Kérték az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a kereset döntő részének elutasítását, a felperesek perköltségben való marasztalását. Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást feltárta, azonban a bizonyítékokat tévesen értelmezte és értékelte, így helytelen jogi következtetésre jutott. A 89 milliós, illetve a 180 milliós juttatásokban való részesülésre vonatkozó megállapítást az alperesek jogorvoslati kérelemmel nem támadták, mivel az említett juttatásokra vonatkozó kijelentés tévesen került a szövegbe. Megítélésük szerint a 4 millió forintos és a 8 millió forintos díjazásra vonatkozó közlés körében azonban tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság a közlemény szövegét. A műsor a pályázatok keretében kifizetett teljes összegről beszélt és megfelelt a valóságnak, valamint bizonyítást is nyert, hogy a pályázati eljárás keretében a felperesek részére a kifizetések megtörténtek, továbbá összegszerűségében is helytálló volt a közlés. Az átlagnéző értelmezésében pedig annak nincs érdemi jelentősége, hogy egy pályázat megvalósítása mennyi időtartamot vesz igénybe. Ennek egyébként a felperesek személyhez fűződő joga, társadalmi megítélése szempontjából nincs is jelentősége. A II. rendű felperest az adásban az akkori liberális oktatási miniszter tanácsadójaként említették meg. A közzétett mondat nyelvtani értelmezéséből kitűnik, hogy nem állították, hogy a II. rendű felperes tanácsadói minősége kifejezetten a pályázat elnyerésének idején állt fenn, az pedig valós tény, hogy a pályázatok idején is regnáló oktatási miniszter mellett működött tanácsadóként. Mindezek alapján kérték az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását. A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben kérték az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, tekintve, hogy az elsőfokú bíróság a tényeket és bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, jogi következtetései, megállapításai helyesek, így döntése megalapozott, a jogszabályoknak mindenben megfelelő. A 89 millió, illetve a 180 millió forintos támogatás körében megjegyezték, hogy kizárt az alperesi tévedés, mert a műsort a későbbiekben is változatlan tartalommal sugározták, ismételték, és ennek során a tévedés könnyen korrigálható lett volna. A három éves kutató és alkotó munkával kapcsolatos díjazás körében utalt a tudósítás szövegére, mely szerint a NKTH 100 milliókat fizetett ki filozófusoknak. Itt a szövegkörnyezetet értelmezve a „kapott", illetve „fizettek ki" szóhasználat is azt jelenti a tévénézők számára, hogy a felperesek munkavégzés nélkül jutottak ezekhez az összegekhez, ami hamis színben tünteti fel a valós tényeket. Az alperesi tudósítás közli, hogy a II. rendű felperes, aki egyébként az oktatási miniszter tanácsadója volt a kérdéses időpontban 8 millió forintot, illetve 89 millió és 180 millió forint pályázati pénzt kapott. Az alperesi tudósítással érintett pályázatok benyújtása, illetve elbírálása idején a II. rendű felperes megbízatása már évek óta nem állt fenn. Ezen túlmenően a II. rendű felperes személyesen egyetlen pályázatot sem készített, egyetlen pályázatot sem nyújtott be az NKTH-hoz, illetve személyesen közvetlenül egyetlen pályázatot sem nyert el, személyesen támogatásban nem részesült. A pályázatok elbírálásában az oktatási miniszter nem vett részt, azokról független, szakmai zsűri döntött, amelynek tagjairól a pályázó szervezetek ismerettel nem rendelkeztek. Az alperesek fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül a Pp. 253. §

(3)bekezdése alapján. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetése, az így meghozott döntése is helytálló, azzal a másodfokú bíróság teljes egészében egyetértett. Az elsőfokú bíróság az alkalmazandó jogszabályokat teljes körűen - indokolásaikra is kiterjedően - részletesen ismertette, ezért azokra a másodfokú bíróság csak visszautal. A Fővárosi Ítélőtábla mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a sajtó-helyreigazítási eljárás különleges személyiségvédelmi eszköz, amelynek alkalmazására csak a speciális szabályokban előírt módon és feltételek fennállása esetén van lehetőség. A 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 4. §

(1)bekezdése szerint a Magyar Köztársaság jogrendje elismeri és védi a sajtó szabadságát, míg a

1. § értelmében mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák, és a médiatartalom szolgáltatónak a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás a feladata [
2. §

(1)bekezdés]. Az Smtv. arról is rendelkezik, hogy tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, az emberi jogokat, a magánélet és más személyhez fűződő jogokat (Smtv. 14. §, 16. §, 18. §). A törvény 12. §

(1)bekezdése alapján ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek, vagy való tényeket hamis színben tüntetnek fel, akkor az érintett követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, illetve mely tényeket tüntet fel hamis színben, továbbá melyek a való tények. A valótlan sajtóközleménnyel szembeni védelem független a sajtószerv vétlenségétől és a kifogásolt közlemény valóságtartalmáért a sajtószervet objektív felelősség terheli. A Legfelsőbb Bíróság PK.

1. számú állásfoglalása értelmében a sajtóközlemény vitatott tényállításainak valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani. A rendelkezésre álló adatok alapján a másodfokú bíróság is arra az álláspontra jutott, hogy a 89 millió forintos és a 180 millió forintos pályázati kifizetések tekintetében az alperesek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tettek eleget. Az, hogy ilyen összegű pályázatok kiírására sor került még nem igazolja azt, hogy a pályázatban szereplő összegeket a felpereseknek kifizették. Ennek tényét az alperesek nem bizonyították, ezért a valótlan közlések miatt helyreigazításra kötelesek. Egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bírósággal abban is, hogy az MTA Filozófiai Kutató Intézet által elnyert pályázat során végzett három évnyi felperesi tevékenység bruttó díjazását az alperesek úgy tüntették fel, mintha a 4 millió és a 8 millió forintos kifizetéshez valós munkavégzés nélkül jutottak volna. Azonban ez nem egyösszegű kifizetés volt, illetve ahhoz a pályázók több éves munkavégzés ellenértékeként jutottak, így - bizonyítás hiányában - az alperesek állítása a valóságot hamis színben tüntette fel, ami miatt helyreigazításra kötelesek. A kutatások minősítése, összegszerű értékelése körében hozott elsőfokú bírósági elutasító határozat fellebbezés hiányában nem képezte jelen jogorvoslati eljárás tárgyát. A Fővárosi Ítélőtábla abban is osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, abban hogy a televíziós csatorna „…" című műsora - a szövegösszefüggéseket is figyelembe véve - egyértelműen azt a hamis látszatot keltette, mintha a II. rendű felperes korábbi tanácsadói minősége összefüggésbe hozható lenne a pályázatok elnyerésével. E körben az alperesi sajtószervek az őket terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére sem okirati, sem egyéb bizonyítékokat nem terjesztettek elő. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az, hogy a II. rendű felperes korábban az oktatási miniszter tanácsadója volt még nem támasztja alá azt, hogy a pályázat elnyerését ez a minősége indokolta. A Fővárosi Ítélőtábla kiemeli még azt is, hogy az alperesek fellebbezésükben olyan bizonyítékot, indokot nem terjesztettek elő, amit az elsőfokú bíróság ne bírált volna el, illetve nem hivatkoztak olyan okra, körülményre, ami indokolta volna az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását. A Fővárosi Ítélőtábla mindezekre tekintettel a Pp.
2. §

(2)bekezdése, valamint a Pp. 254. §

(3)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta és a pervesztes alpereseket a fellebbezési eljárásban felmerült perköltségek megfizetésére a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése, a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdése és a 32/2003.(VIII. 22.) IM rendelet

1. §-a alapján kötelezte. Budapest, 2011.augusztus
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k.. Kisbán Tamás s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró