← Magyarország

Gf.40436/2006/8 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf. 40.436/2006/

  1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Bános Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe.; ügyintéző: dr. Bános Csaba ügyvéd), valamint a Karasszon Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe ügyintéző: dr. Karasszon Dorottya ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a dr. Horváth Gábor ügyvéd, valamint dr. Szilágyi Gábor ügyvéd (alperesi jogi képviselők címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
  2. június 28-án kelt 45.G./P. 630.000/2005/
  3. sorszámú ítélete ellen a felperes 24., 25.,
  4. és
  5. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán lefolytatott másodfokú eljárásban -
  6. február 1-jén megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 250.000 (kettőszázötvenezer forint) Ft másodfokú perköltséget. Felperes a saját költségeit maga viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: Az elsőfokú határozatban megállapított irányadó tényállás szerint az alperes, mint kölcsönadó a SH Kft-vel, mint adóssal
  7. január 24-e és
  8. november 30-a között összesen 715.000.000 Ft összegre beruházási, forgóeszköz-finanszírozási és egyéb kölcsönszerződést kötött, s ennek folytán a megállapodásokban foglalt pénzösszegeket az adós rendelkezésére bocsátotta.
  9. február 12-én az alperesi pénzintézet a Ptk. 525.§-ának

(1)bekezdés
  1. b)és
  2. e)pontjára hivatkozással az összes szerződést azonnali hatállyal felmondta Ezt követően azonnali beszedési megbízásokat nyújtott be a SH Kft. tulajdonát képező társaságok bankszámláira, ez azonban csak részben vezetett eredményre. Mindezeket követően az alperes a szerződések közjegyzői záradékolásával végrehajtási eljárásokat kezdeményezett az adóssal szemben, mely ügyekben a Gy. Városi Bíróság önálló bírósági végrehajtója járt el ...., .... és ... szám alatt, összesen 1.017.661.173 Ft és járulékai behajtása érdekében. A SH Kft. a végrehajtás elkerülése érdekében javaslatot tett az alperesnek, melyben többek között a cég tulajdonát képező ingatlanainak, álló- és forgóeszközeinek, valamint a SM Gépgyár Kft-ben meglévő 40%-os üzletrészének és további gépek, ingóságok, összesen 1.110.531.288 Ft vagyoni érték átruházásával kívánta a fennálló kölcsöntartozásait rendezni. A tárgyalások eredményeképpen - 1992. február 14-én - a végrehajtást kérő és az adós megállapodást kötött. Ennek első pontja szerint az alperes elfogadta a SM Gépgyár mindazon ingó- és ingatlanvagyonát, s melyet a SH Kft. a szanáló szervezettel kötött adásvételi szerződés alapján szerzett meg. Ennek értékét a megállapodásban 681.157.186 Ftban állapították meg rögzítve, hogy az alperes fenntartotta magának a jogot a vagyontömeg tényleges értékének újbóli meghatározására, figyelemmel arra, hogy a megjelölt érték 1991. januárjában készült értékelésen alapult. Ugyanezen megállapodás 2-4. pontjaiban további ingóságok tulajdonjogát és a SH Kft-t megillető követeléseket ruházott át az adós a jogosultra. A jogfenntartással elfogadott összeget 896.693.985 Ft-ban állapították meg, továbbá kikötötték, hogy az alperes a megállapodásra tekintettel az adóssal szemben folyó végrehajtást szünetelteti. A megállapodás hatályba lépését ... az alperesi vezérigazgató aláírásához kötötték. A megállapodást az alperes képviselői mellett a SH Kft. képviseletében dr. KM és K.A. írták alá, akik az adós gazdálkodó szervezet 10/1991. számú határozata alapján kinevezett ügyvezetők voltak, ügyvezetői tisztségük azonban a cégnyilvántartásban bejegyzésre nem került. A vagyonértékelést követően - 1992. június 17-én - a SH Kft. a „M. Gépgyár" átruházása címén 561.880.440 Ft, egyéb ingóságok átruházása címén 61.440.404 Ft, továbbá 25%-os áfa címén 155.830.211 Ft összegről állított ki számlát, melyet az eladó cégbélyegzője mellett a felperes látott el aláírásával. A bizonylat megjegyzési rovatában rögzítésre került, hogy az adós a számlát a „február 14-i megállapodás, és május 19-i tudomásul vétel alapján állította ki". Rájegyezték még, hogy a vételárból „623.320.844 Ft a hiteltörlesztésre jóváírva", ezen felül az adós a további 155.830.211 Ft (áfa) összegnek a számlájára történő átutalását kérte. 1991. november 22-én a SH Kft. adóssal szemben a H. Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság kérelmére 42.516.009 Ft összegű társadalombiztosítási járulék - tartozása okán felszámolási eljárás indult, melynek során a H. Megyei Bíróság 4.Fpk. 79/1991/7. számú 1992. január 29-én kelt végzésével az adós fizetésképtelenségét megállapította. A végzés közzétételét a felszámolási ügyben eljáró bíróság 12. számú 1992. május 29-én kelt határozatával rendelte el, a közzétételre 1992. június 18-án került sor. A felszámolási eljárás 2005. novemberében az adós gazdálkodó szervezet megszűntetésével fejeződött be. A SH Kft-nek - a gazdálkodó szervezet alapításától, 1988. december 15-től a felszámolás kezdő időpontjáig - a felperes az egyik tagja és ügyvezetője volt. 2005. szeptember 9-én keresetet nyújtott be az alperes kártérítésben való marasztalása iránt. Végleges keresetében az alperest 33.198.896.250 Ft tőke és ennek 1992. február 14-től a kifizetésig járó törvényes kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni a Ptk. 339.§
(1)bekezdése alapján. Károkozó magatartásként arra hivatkozott, hogy az alperes a SH Kft. adósságának rendezése tárgyában az adós gazdálkodó szervezettel semmis megállapodást kötött, melyet utóbb egyoldalúan, a SH Kft. kárára módosított. Állította, hogy az
  1. február 14-én megkötött egyezségi megállapodás több jogszabályba valamint a jó erkölcsbe ütköző, ezért érvénytelen. A szerződés semmissége körében egyrészt azzal érvelt: az alperes kölcsön címén fennálló követelésének kiegyenlítésére átadott vagyon
  2. február 14-én már a felszámolási vagyon részét képezte, amellyel kizárólag csak a felszámoló rendelkezhetett volna. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a SH Kft. taggyűlése a megállapodást nem hagyta jóvá, annak aláírásakor a cég nevében képviseleti joggal nem rendelkező személyek jártak el. Sérelmezte továbbá, hogy a felek közötti kétoldalú megállapodásban foglalt 896.693.985 Ft értéket az egyik szerződő fél, az alperes egyoldalúan és jogszabályba ütköző módon módosította 623.320.844 Ft-ra. A megállapodás jó erkölcsbe ütköző minősítését azzal indokolta: a felperes
  3. októberében az E. Inc. elnökével új típusú szárazelem-gyártási technológia bevezetésével kapcsolatos projectben állapodott meg, amely az adós részére 35%os nyereséget eredményezett volna. Ezt figyelmen kívül hagyva és „minden ésszerűséget" mellőzve az alperes a kölcsönszerződéseket felmondta és az adós vagyonát a felszámolási eljárás megkerülésével kivonta, megakadályozva, hogy az új technológiát bevezető, munkahelyteremtő project megvalósuljon. Ebből következően az alperesnek ez a magatartása társadalmi érdekeket is sértett. A fenti károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggésként azt jelölte meg, hogy az alperes fenti jogellenes magatartása folytán a SH Kft. elvesztette eszközállományának, ingatlanainak jelentős részét és a meghiúsult vállalkozás következtében a társaságnak tetemes haszna maradt el. A cég vagyonának elvesztése, az új technológiát megvalósító szerződés meghiúsulása a felperes, mint résztulajdonos üzletrészének értékét, s a javára kifizetendő osztalékot nyilvánvalóan csökkentette, s ezzel a felperest, mint résztulajdonost kár érte. Az alperes az elsőfokú eljárás során a módosított kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Hangsúlyozta, hogy a felek között szerződéses kapcsolat nincs és nem is volt. Az alperes a kölcsönszerződések alapján a SH Kft-vel állt jogviszonyban, e céggel kötött szerződéseinek felmondása jogszerű volt. A szerződések felmondásának érvényességét a Fővárosi Bíróság 25.G. 79.717/1993/
  4. számú jogerős ítéletben állapította meg. Kiemelte: a SH Kftvel szemben indult felszámolás kezdő időpontja
  5. június 18-a, a felszámolás közzétételének napja; a végrehajtási eljárás során -
  6. február 14-én - megkötött megállapodás ezért nem ütközött a felszámolási eljárásról szóló jogszabályba. Hivatkozott arra is, hogy amennyiben a megállapodást a nem arra jogosított személy kötötte meg az adós nevében az alperessel és azt a társasági taggyűlés nem hagyta jóvá, e tények az álképviselet szabályaira és a társasági törvény rendelkezéseire is figyelemmel csak a társaság belső jogviszonyában lennének értékelhetők, a külső jogviszonyra és így a megállapodás érvényességére kihatásuk nincs. Vitatta azt is, hogy a megállapodás jó erkölcsbe ütközött volna, figyelemmel arra, hogy a kölcsönszerződések felmondása és a kölcsöntartozás behajtása tárgyában tett intézkedései arra irányultak, hogy hozzájusson a jogszerű követeléséhez. Álláspontja szerint kár sem érhette a felperest, mert az adóssal kötött egyezség alapján a SH Kft. vagyona nem csökkent, ennek folyományaként a felperesnek, mint a résztulajdonosnak vagyonában sem következett be csökkenés. Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak ítélte meg. Megállapította, hogy a felperes rendelkezik kereshetőségi joggal, mert a résztulajdonost a tulajdonolt cégei és harmadik személy között létrehozott érvénytelen szerződések okán „elméletileg" kár érheti. Álláspontja szerint azonban jelen esetben az alperes és a SH között létrejött szerződés semmissége nem állapítható meg. Határozatában kifejtette, hogy a SH Kft. felszámolására irányadó
  7. évi 11.törvényerejű rendelet (továbbiakban: Ftvr.) szabályai szerint az adós felszámolásának kezdő időpontja a felszámolás közzétételének napja,
  8. június 18-a volt. Mindezek alapján a SH Kft. nem állt még felszámolás alatt, amikor az alperessel a kölcsönszerződésből eredő tartozás tárgyában egyezséget kötött. Vagyona nem volt a felszámolási vagyon része, azzal szabadon rendelkezett. A képviseleti jogosultság hiánya körében rögzítette: az egyezség megkötésének idején a felperesnek, mint ügyvezetőnek volt a cég képviseletére feljogosító önálló aláírási jogosultsága a cégnyilvántartás adatai szerint. A csatolt okirati bizonyítékok alapján azt a következtetést vonta le, hogy az adósságrendezési tárgyalások során a SH Kft-t a felperes (mint résztulajdonos és ügyvezető) által megbízott dr. KM és K.A. képviselték. Nem vitatható, hogy az ügyletkötés időpontjában a gazdasági társaságokról szóló - hatályban levő
  9. évi VI. törvény 183.§
(2)bekezdés g) pontja értelmében a perbeli megállapodás megkötésének jóváhagyása a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozott volna. Álláspontja szerint azonban a taggyűlés jóváhagyásának hiánya a társaság belső ügyeként értékelhető, mint ahogyan erre a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott, következésképpen a szerződés érvényességére semmiképpen sincs kihatással. Jogi álláspontja szerint az egyezséget az alperes nem módosította egyoldalúan, figyelemmel arra, hogy az eladott ingatlanok, ingók értékének felülértékelése jogában állt, a felek ebben megállapodtak, a SH Kft. az alperes jogfenntartó nyilatkozatát elfogadta. Nem osztotta a felperesnek a jó erkölcsbe ütköző célzatra vonatkozó hivatkozását sem; kiemelte, hogy az alperesi pénzintézet a kölcsönszerződéseket - jogerős bírósági ítéletben megállapítottak szerint - jogszerűen mondta fel, a jogszerűen felmondott szerződések alapján a követelések behajtása a pénzintézet betétesei, részvényesei érdekeit szolgálta. Kifejtett álláspontja szerint ez a tevékenysége nem tekinthető jogellenesnek akkor sem, hogyha a SH Kft. által elindítani szándékozott vállalkozás jövőbeni nyereségét, üzleti kockázatát a pénzintézet tévesen mérte fel. Mindezek alapján a felperes keresetét jogalap hiányában elutasította és kötelezte az alperes javára perköltség megfizetésére a Pp. 78.§
(1)bekezdés alapján. Az alperes jogi képviselőjének díját a pertárgy értékére, a képviseleti tevékenység munka- és időigényességére tekintettel - a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(1)és
(6)bekezdése alapján - 500.000 Ft +áfa összegben határozta meg. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, melyben kérte elsődlegesen annak megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan kérte a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára. Jogorvoslati kérelmében kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a képviseletre, a szerződés létrejöttére, semmisségére vonatkozó anyagi jogi rendelkezéseket, valamint a felszámolási eljárásról, cégeljárásról és a gazdasági társaságokról szóló jogszabályokat. Ezen felül sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság indokolatlanul mellőzte a tárgyalás berekesztése előtt benyújtott okirati bizonyítékait, és ezzel a felperes igényérvényesítési jogát a Pp. 3.§
(1)bekezdésébe ütköző módon csorbította. A jogorvoslati kérelmében a képviseleti jog hiányával kapcsolatosan arra (
  1. is)hivatkozott, hogy dr. KM és K.A. megbízottként nem volt jogosult a végrehajtás során az egyezség aláírására, ily módon jognyilatkozatuk a Ptk. 221.§-ában foglaltaknak megfelelően álképviselői nyilatkozatnak minősül, mely a képviseltet, azaz a SH Kft-t nem köti. Ebből következően a megállapodás létre sem jött akaratnyilatkozat hiányában. Amennyiben a bíróság nem osztaná álláspontját, s azt állapítaná meg, hogy az egyezség létrejött, az a Gt. 183.§-ának
  2. g)pontjába ütköző voltára figyelemmel semmis. E körben - álláspontja szerint - a Legfelsőbb Bíróság közzétett eseti döntései azért nem alkalmazhatóak, mert jelen esetben az egyezséget nem a társaság ügyvezetője, hanem a meghatalmazott természetes harmadik személyek írták alá. Arra is hivatkozott, hogy dr. KMnak és K.A.nak nem volt közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazásuk, e követelmény pontos jogszabályi alapját nem határozta meg. Kiemelte, hogy a H. Megyei Bíróság B.324/ 1996/300. számú jogerős büntető ítéletében megállapított tények, valamint az egyes tényállásokra alapozott vádak körében hozott felmentő döntések alátámasztják érvelését, mely szerint a kölcsönszerződések felmondásának indoka csak az lehetett, hogy az alperes tönkre tegye a SH Kft-t. Álláspontja szerint az alperesnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a felmondás társadalmi érdekekbe ütközik, ráadásul ellentétes a pénzintézet azon érdekeivel is, hogy mielőbb a kifolyósított tőkeösszeghez és annak hasznához juthasson. Emellett értékelni kell, hogy az alperes tudomással bírt a SH ellen indult felszámolási eljárásról, sőt arról is, hogy az adós fizetésképtelenségének megállapítására is sor került már az egyezség megkötését megelőzően. Ezen felül az adott helyzetben elvárható lett volna tőle, hogy a megállapodás körében eljáró felek képviseleti jogosultságát ellenőrizze, már csak a hitelezők érdekeinek védelmében is. Érvelése szerint az, hogy az alperesi pénzintézet mereven elzárkózott minden olyan gazdasági megoldástól, amely a SH Kft. működőképességét helyreállíthatta volna és a magyar gazdaság fejlődéséhez vezethetett volna (ezzel szemben erőszakos gazdasági erőfölényének statuálása mellett a további együttműködést a Kft-vel megszüntette) igazolja, hogy a pénzintézet a társadalmi érdekeket félretéve a SH Kft. tönkretételére törekedett. Mindebből következően a fenti célzattal kötött megállapodás a jó erkölcsbe ütközik, tehát érvénytelen. A fellebbező fél kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a pénzintézeti intézkedések jogszerűségének indokaként az 1996. évi CXII. törvényre (Hpt.) hivatkozott, holott ez a jogszabály csupán 1997. január 1-jén - több mint öt évvel a vitatott jogügylet megkötését követően - lépett hatályba. Sérelmezte az ellenérdekű fél javára megítélt ügyvédi díj mértékét is, és annak „jelentős mértékben történő" mérséklését kérte. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta, fenntartva a már előadott ellenérveit. Rámutatott továbbá arra, hogy ha 1992. februárjában a Kft. és az alperes között nem került volna sor végrehajtási egyezségre, az átruházott vagyonelemek a felszámolási vagyonba kerültek volna, s a felszámoló a felszámolási értékesítést követően befolyt bevételt a hitelezők között osztotta volna szét. A felperes - mint a SH Kft. részbeni tulajdonosa - ebben az esetben sem jutott volna semmilyen vagyonhoz, hiszen a felszámolás végén a SH Kft. után nemhogy felosztható vagyon nem maradt, de egyes hitelezői igények is kielégítetlenül maradtak. Kiemelte továbbá, hogy a kölcsönszerződések felmondásának érvényességét jogerős ítélet állapította meg. Ennek azért van jelentősége, mert minden további cselekmény, így például a végrehajtási eljárás, illetőleg az eljárás alatt kötött egyezség is azért következett be, mert a SH Kft. hitelszerződése megszűnt. Kára a felperesnek abból adódott, hogy a végrehajtási és a felszámolási eljárásra sor került, ezért megszűnt az általa részben tulajdonolt társaság. Miután azonban a hitelszerződés felmondása - ítélt dologi jelleggel - jogszerű volt, a felperes sem a végrehajtás, sem a felszámolás során hozott intézkedések, cselekmények, megállapodások, szerződések jogszerűtlenségére, mint jogellenes károkozó magatartásra, alappal nem hivatkozhat. Továbbra is fenntartotta, hogy a végrehajtás során kötött egyezség elérni kíván célja az volt, hogy a pénzintézet a kifolyósított kölcsönösszeghez hozzájusson, ez semmiféle általánosan elfogadott erkölcsi normát nem sért. Mindezek okán - álláspontja szerint - a végrehajtási egyezség és a felperes kára között ok-okozati összefüggés nem állapítható meg, ezért a kártérítési igény alaptalan. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a releváns tények tekintetében a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az abból levont jogi következtetése is. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Pp. 253.§-ának
(2)bekezdése alapján - annak lényegében helyes indokai alapján helybenhagyta, melyekre ezúttal csupán hivatkozik. A jogi indokolás körében csupán a Hpt.-re való hivatkozást rendeli mellőzni, mert e körben a jogorvoslattal élő fél érvelését osztotta: az
  1. évi CXII. törvény rendelkezései a vitatott megállapodás kapcsán nem alkalmazhatóak, mert ez a jogszabály a felperes által jogsértőnek minősített egyezség megkötését követően lépett csak hatályba. A fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság csupán az alábbiakra mutat rá: A fellebbező fél a jogorvoslati kérelmeiben nem adott elő és nem bizonyított olyan új tényt, amely a megalapozott elsőfokú döntés megváltoztatását indokolná. A felperes kártérítési keresetének jogalapjaként arra hivatkozott, hogy az alperes és a résztulajdonosként érdekeltségi körében álló SH Kft. között 1992.február 14-én létrejött egyezség a SH Kft. vagyonának a csökkenését eredményezte, s ebből eredően vagyonvesztés és profitvesztés folytán a tulajdonost is kár érte. A másodfokú bíróság álláspontja szerint (is) a SH Kft. gazdasági megrendülése, s ebből következően a felperesi üzletrész értékvesztése a kölcsönszerződések felmondására vezethető vissza, annak érvényességét azonban jogerős ítélet állapította meg. A kölcsönök felmondása következtében kellett az adósnak egy összegben és azonnal a teljes tartozását visszafizetni. Erre a SH Kft. nem volt képes, ebből következően került sor az önkéntes teljesítés helyett a végrehajtásra, a végrehajtás során pedig a megállapodás megkötésére. Osztotta továbbá az alperesi védekezésben kifejtetteket: amennyiben a SH nem került volna felszámolás alá, és a végrehajtási eljárás - az egyezség okán - nem szünetel, a végrehajtó értékesítette volna ezeket a vagyontárgyakat a végrehajtást kérő több mint 1 milliárd Ft összegű követelése behajtása végett. Abban az esetben, ha az egyezség nem jön létre és ezek az ingó- és ingatlan vagyontárgyak a felszámolási vagyonba kerülnek, a felszámoló értékesítette volna azokat és a bevétel a Kft. hitelezői igényeinek kielégítésére szolgált volna. Az iratokhoz csatolt felszámolási eljárást befejező határozatból az állapítható meg, hogy 2005-ben a gazdálkodó szervezet megszüntetésére úgy került sor, hogy a bejelentett hitelezői igények egy részére nem volt fedezet. A H. Megyei Bíróság 4.Fpk. 79/1991/
  2. számú 2005.június 13án meghozott befejező határozata értelmében közel 83 millió forint összegű e, kategóriás hitelezői igény került kielégítésre, ezen felüli hitelezői igények további vagyon hiányában kielégítetlenek maradtak. Ezért nem igazolható az a következtetés sem, hogy a résztulajdonos a felszámolás befejezésével vagyonhoz jutott volna. A felperes keresetének megalapozása végett a Pp.164.§
(1)bekezdése értelmében köteles lett volna bizonyítani a károkozó magatartást, a kár bekövetkeztét és e kettő közötti okozati összefüggést. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a SH Kft. és az alperesi pénzintézet közötti megállapodás és a felperes üzletrésze értékcsökkenése, profitvesztése között ok-okozati összefüggés nem vonható. Ebből következően a kártérítés jogalapja a Ptk.339.§
(1)bekezdése értelmében nem állapítható meg, ezért az összegszerűséget a továbbiakban vizsgálni nem kellett. Megállapította az ítélőtábla, hogy a felperes által csatolt teljes szövegű büntetőítélet és egyéb mellékletek valóban az elsőfokú bíróság tárgyalást berekesztő határozata előtt benyújtásra kerültek, azokat azonban a peres iratokhoz csak a tárgyalás berekesztését követően csatolták. Az elsőfokú bíróság nem nyitotta meg a tárgyalást újra és nem ismertette a csatolt bizonyítékokat, figyelemmel arra, hogy azok jóval a felhívásában megadott határidőt követően érkeztek. Eljárását a másodfokú bíróság a Pp.141.§
(6)bekezdése alapján nem minősítette eljárási szabálysértésnek, és osztotta azt a jogi álláspontját is, hogy a felperes által csatolt okiratok sem voltak elegendőek a kártérítési követelés jogalapjának igazolására. A fentieken túlmenően a másodfokú bíróság kiemeli a következőket: Az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte az
  1. évi
  2. tvr. szabályait is. Helytállóan állapította meg, hogy a jelen ügyben a SH Kft. felszámolásának kezdő időpontja az Ftvr. szabályai értelmében a felszámolási eljárás közzétételének napja. Ebből következően nem tartozott a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet felszámolási vagyonába az adós átruházott ingatlan- és ingóvagyona, a felszámolás kezdő időpontjában ez a vagyontömeg már nem az adós tulajdonát képezte. Az
  3. február 14-én megkötött megállapodást az Ftvr.3.§
(3)bekezdése értelmében a felszámolási eljárásban részt vevő hitelezők támadhatták volna meg a felszámolási eljárás befejezéséig, az e szakaszban rögzített feltételek fennállása esetén, erre azonban nem került sor. A Ptk. 221. §
(1)bekezdése úgy rendelkezik: aki képviseleti jogkörét jóhiszeműen túllépi, vagy anélkül, hogy képviseleti joga volna, más nevében szerződést köt, és eljárását az, akinek nevében eljárt, nem hagyja jóvá, köteles a vele szerződő félnek a szerződés megkötéséből eredő kárát megtéríteni. Ebből következően ha az álképviselők jognyilatkozatát a jogszerű képviselő utólag, akár hallgatólagos magatartásával is jóváhagyja, a képviselt és a másik fél közötti szerződést létrejöttnek kell tekinteni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint jelen ügyben megállapítható az egyezség megkötését megelőzően tett írott ajánlat, valamint a később kiállított számla alapján, hogy dr. KM és K.A. nemcsak az adós ügyvezetőjének (felperesnek) megbízása alapján járt el, hanem az adóssal - általuk megkötött - megállapodás tartalmát az ügyvezető utóbb jóvá is hagyta. A Legfelsőbb Bíróság 2002. évi 318. számú eseti döntésében kifejtett álláspontja szerint a szerződésnek a korlátolt felelősségű társaság taggyűlése általi jóváhagyása a társaság belső ügye, ezért kívülálló harmadik személlyel szemben a taggyűlési jóváhagyás hiányára nem lehet hivatkozni. Az ügyvezető által megbízott személyek közreműködésével, de a taggyűlés hozzájárulása nélkül megkötött ügyletek a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint ugyanúgy nem minősíthetők érvénytelennek, mint közvetlenül az ügyvezető által megkötött, de a Gt.183. §
(2)bekezdés g, pontjában megkívánt legfőbb testületi jóváhagyás nélküli megállapodások. Az alperesi pénzintézet szerződést felmondó nyilatkozatainak érvényessége ebben a perben nem vitatható, ebből következően a kifolyósított kölcsöntőkére és annak járulékaira teljes mértékben igényt tarthatott. A jogszerű követelésének végrehajtása, illetőleg végrehajtáson kívüli behajtására tett intézkedése nem minősíthető jó erkölcsbe ütközőnek azon oknál fogva, hogy az ellentétes volt a felperes, illetve a tulajdonában álló gazdasági társaság érdekeivel. A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(1)bekezdése úgy rendelkezik: ha a fél és az ügyvéd között nincs az ügy ellátására vonatkozó díjmegállapodás, vagy ha a fél ezt kéri, a bíróság a képviselet ellátásával felmerült munkadíj összegét a
(2)-
(6)bekezdésben foglaltak figyelembevételével állapítja meg.
(2)Polgári perben, az elsőfokú bírósági eljárásban az ügyvéd munkadíjának a pervesztes felet terhelő összege
  1. a)10 millió Ft-ot meg nem haladó pertárgyérték esetén a pertárgyérték 5%-a, de legalább 10 000 Ft,
  2. b)10 millió Ft feletti, de 100 millió Ft-ot meg nem haladó pertárgyérték esetén az
  3. a)pontban meghatározott munkadíj és a 10 millió Ft feletti összeg 3%-a, de legalább 100 000 Ft,
  4. c)100 millió Ft-ot meghaladó pertárgyérték esetén a
  5. b)pontban meghatározott munkadíj és a 100 millió Ft feletti összeg 1%-a, de legalább 1 millió Ft. A fenti törvényhely
(6)bekezdése alapján a munkadíj megállapítása során a munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. A felperes keresete szerint a pertárgy értéke 33.198.896.250 Ft összegű volt, a fenti rendelkezések alapján a pervesztes felet a bíróság legalább 1.000.000 Ft összegű ügyvédi díj megfizetésére kötelezhette volna. Ezt az összeget az elsőfokú bíróság a kifejtett ügyvédi tevékenység figyelembe vételével mérsékelte, amikor annak mértékét 500.000 Ft-ban határozta meg. Az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség mértéke nem tekinthető túlzottnak, az a minimális díjnak 50%-át teszi ki, ezért az elsőfokú ügyvédi díj további mérsékelését a másodfokú bíróság nem találta indokoltnak. A felperes pervesztessége folytán köteles megfizetni az alperes jogi képviseletével kapcsolatos perköltséget, melyet a másodfokú bíróság megállapodás csatolásának hiányában, mérlegeléssel a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3.§
(1)
(2)és
(5)bekezdései alapján állapított meg, ez az összeg tartalmazza az általános forgalmi adót is. Budapest,
  1. február
  2. Botka Lászlóné dr. s.k. a tanács elnöke . Volein Anna s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: dr. Csányi Terézia Katalin s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.