Bhar.16/2011/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bek.). A harmadfokú eljárás során felmerült 8.300 (nyolcezer-háromszáz) forint bűnügyi költséget a II. r. vádlott köteles az állam javára megfizetni. A végzés ellen további fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS: A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2010. március 24. napján kihirdetett 2.B.33.697/2008/6. számú ítéletével az I.r. vádlottat testi sértés bűntette (Btk.170.§.

(2)bek.) miatt 300 napi tétel, napi tételenként 300 Ft, összesen 90.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A II.r. vádlottat könnyű testi sértés vétsége (Btk.170.§.

(1)bek.) miatt mint többszörös visszaesőt 200 napi tétel, napi tételenként 300 Ft, összesen 60.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A garázdaság vétsége miatt emelt vád alól viszont e vádlottat felmentette. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész az I.r. vádlott terhére a büntetése súlyosításáért, a II.r. vádlott terhére a garázdaság vétsége tekintetében a bűnösség megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 2010. november 10. napján kelt 27.Bf.8307/2010/6. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. az I.r. vádlott büntetését 10 hónap börtönbüntetésre súlyosította, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Aoly II.r. vádlott bűnösségét garázdaság vétségében (Btk.271.§.

(1)bek.) is megállapította és a büntetését - halmazati büntetésként - 8 hónap börtönre súlyosította, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a II.r. vádlott pártfogó felügyelet alatt áll. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítélete ellen a II.r. vádlott jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.39/2011. számú átiratában - és képviselője a harmadfokú nyilvános ülésen - a fellebbezés elutasítását indítványozta. Azt fejtette ki, hogy álláspontja szerint az ügyben nem nyílott meg a harmadfokú eljárás lehetősége, mert a másodfokú bíróság ítélete érdemben nem tartalmaz az elsőfokú döntésétől eltérő rendelkezést, és nincs szó olyan cselekményben való bűnösség-megállapításról sem, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. A II.r. vádlott magatartását az elsőfokú bíróság a Btk.170.§.

(1)bekezdése szerint minősülő könnyű testi sértés vétségének, a másodfokú bíróság pedig e mellett a Btk.271.§.

(1)bekezdése szerint minősülő garázdaság vétségének is minősítette. Ugyanazt a cselekménysort értékelte az első-és a másodfokú bíróság is, és álláspontjuk a bűnösség kérdésében nem eltérő. Az ügyben elsőfokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádirati cselekményt értékelte részben a vádtól eltérően. Azt ítéletszerkesztési hibának minősítette, hogy a cselekmény egységes jogi minősítése mellett a vádtól eltérő álláspontját szükségtelenül hozott felmentő rendelkezéssel jutatta kifejezésre. Nincs szó tehát olyan bűncselekmény miatti bűnösség megállapításról, amiről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. Így pedig a másodfokú bíróság tévesen biztosított fellebbezési jogot. Ezért a Be.390.§.

(2)bekezdése alapján, a Be.369§.

(2)bekezdés I. fordulatára figyelemmel - a törvényben kizárt - vádlotti másodfellebbezés elutasítását indítványozta. A védő a nyilvános ülésen pontosította a fellebbezés irányát. Elsődlegesen a II.r. vádlott teljes felmentését kérte. E körben azt fejtette ki, hogy lényegében az I.r. vádlott és élettársa vallomása alapján került sor a felelősség megállapítására, amit a maga részéről nem tartott elfogadhatónak, és kellően megalapozottnak. Utalt arra is, hogy a sértett sérüléséről orvosi látlelet nem is készült. Másodlagos indítványa arra irányult, hogy a bíróság kizárólag a könnyű testi sértés tekintetében állapítsa meg a II.r. vádlott felelősségét. Az elsőfokon eljárt bíróság által a garázdaság vétsége tekintetében hozott felmentő rendelkezést megalapozottnak tartotta. Felvetette, hogy kérdéses a szóváltásnak és magának a cselekménynek az észlelhetősége. Harmadlagos indítványként a büntetés enyhítését, pénzbüntetés kiszabását kérte. A II.r. vádlott a felszólalásában a személyi körülményei körében elmondta, hogy ipari alpinistaként alkalmi munkákat végez, melyből kb. havi 100.000 Ft a jövedelme. Garázdaság vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon büntetőeljárás folyik ellene. Fellebbezését fenntartotta, felmentését kérte. Vitatta, hogy a sértett megütötte volna. Utalt a tanú1 előadására, miszerint látta, hogy a sértett valamit keresgélt. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ha ő valóban erősen megütötte volna őt, akkor a keresgéléssel lett volna elfoglalva. Hivatkozott arra is, hogy két férfi is volt ott, és egyiküknél egy 120-150 cm-es vascső is volt. Ilyen körülmények között miért ütötte volna meg a sértettet? A vele történtek után ő azonnal bement a rendőrségre, és egyezően nyilatkozott a történtekről végig az egész eljárás során. Kifogásolta azt is, hogy a sértett sérüléséről miért nincs orvosi látlelet. A II.r. vádlott fellebbezése nem alapos, ugyanakkor nem helytállóak a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában írt érvek sem. A II.r. vádlott fellebbezése folytán a harmadfokú bíróság a Be.387.§.

(1)bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző első és másodfokú eljárást bírálta felül. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában foglaltakkal szemben a harmadfokú bíróság álláspontja szerint a Be.386.§.

(1)bekezdés a/ pontja alapján a II.r. vádlott esetében megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége. A hivatkozott törvényhely szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz, ha a másodfokú bíróság a büntetőjog szabályainak megsértésével olyan vádlott bűnösségét állapította meg, illetőleg olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett, vagy vele szemben az eljárást megszüntette. Tényként állapítható meg, hogy a Budapesti X-XVIII. Kerületi Ügyészség a B.X.5274/2007/3. számú vádiratával a II.r. vádlott ellen nemcsak könnyű testi sértés vétsége, de garázdaság vétsége miatt is vádat emelt. Az elsőfokú bíróság e vád alapján a II.r. vádlottat a garázdaság vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette, és a felelősségét csak a könnyű testi sértés vétségében állapította meg. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott ügyészi fellebbezés folytán a másodfokú bíróság a felmentett vádlott bűnösségét megállapította garázdaság vétségében is. Ekként pedig nincs akadálya harmadfokú eljárásnak. A felülbírálat során a harmadfokú bíróság megállapította, hogy az ügyben eljárt elsőés másodfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta. Az elsőfokú bíróság feltárta a vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat, és ezeket egyenként és összességükben is értékelte, mérlegelte, tényből tényre is helyesen következtetett. A törvényesen lefolytatott bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, amelyet a másodfokú bíróság is irányadónak tekintett a felülbírálata során. A Be.388.§.

(1)bekezdése értelmében a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletét meghozta, kivéve, ha ez a tényállás megalapozatlan. A megállapított tényállás a harmadfokú bíróság szerint is lényegében mentes a Be.351.§.

(2)bekezdésében felsorolt hibáktól, hiányosságoktól, így az irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. Észlelte ugyanakkor a harmadfokú bíróság, hogy a II.r. vádlott előélete kapcsán az ítélet 2. oldalán pontatlanságok, elírások találhatók, továbbá módosításra szorul a vádlott foglalkozása és jövedelmi helyzete is a nyilvános ülésen tett nyilatkozata alapján. Ezért a Be.388.§.

(2)bekezdésében foglaltak szerint az iratok tartalma alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, a személyi körülmények körében az alábbiakkal egészíti ki: - Az ítélet

1. oldal
2. bekezdésében rögzíti, hogy a II.r. vádlott ipari alpinistaként alkalmi munkákból havi kb. 100.000 Ft jövedelemmel rendelkezik. - Ugyanezen az oldalon, a vádlott előélete körében az
3. pont alatt megjelölt elítélésnél a Legfelsőbb Bíróság ügyszáma helyesen Bf.I.23/2001/
4. A vádlott elítélésére az életveszélyt okozó testi sértés mellett 2 rb. rongálás vétsége miatt került sor, és őt 5 év közügyektől eltiltásra is ítélték, és elrendelték a kényszergyógyítását is. - A
5. pont alatt megjelölt ítéletben a vádlottat mint különös visszaesőt ítélték el, mellékbüntetése egy év közügyektől eltiltás volt, és kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is. - Az
6. és
7. pontok alatti elítéléseket összbüntetésbe foglaló másodfokú bírósági határozat ügyszáma helyesen Bf.I.2161/2002/
8. Az összbüntetési ítéletben a vádlottat kizárták a feltételes szabadságból is. - A
9. pont alatti jogerős elítélésben a vádlottat 2 év közügyektől eltiltásra is ítélték. - Az 1.,
10. és
11. pont alatti elítéléseket összbüntetésbe foglaló jogerős határozatokban kimondták azt is, hogy a vádlott különös és többszörös visszaeső, és feltételes szabadságra nem bocsátható. Az így kiegészített, pontosított tényállás már minden szempontból megalapozott. A II.r. vádlott fellebbezése az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét támadja, saját védekezésének elfogadtatásával eltérő tényállás megállapítását célozza, amely azonban megalapozott tényállás mellett a harmadfokú eljárásban sem vezethet eredményre. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének is kellő részletességgel eleget tett. Számot adott arról, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok közül melyiket és milyen okból fogadott el, illetve melyik bizonyítékot miért nem látott elfogadhatónak. A bizonyítékok értékelésével törvényesen állapította meg, hogy a II.r. vádlott bántalmazta - tenyérrel homlokon ütötte - a sértettet. A sértetti vallomást megerősítette a tanú1 nyomozati vallomása is (nyom. ir.
12. oldala), miszerint „Én ránéztem a nőre és valóban az arcán egy sérülés volt." Ennyiben pontosítja is az elsőfokú bíróság ítélete
13. oldal utolsó előtti bekezdését. Közvetve megerősítette a sértetti állítást tanú2 nyilatkozata is. Mindezek alapján a harmadfokú bíróság is bizonyítottnak látta a cselekmény elkövetését, a II.r. vádlott felmentésére nem kerülhetett sor. A bizonyítékok értékelése körében a másodfokú bíróság arra is utalt, hogy a II.r. vádlott személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt már volt büntetve, és hogy az előzményi elítélések között első helyen megjelölt életveszélyt okozó testi sértés bűntettét a sértett sérelmére valósította meg. Ezt a másodfokú bíróság által az ítélete
14. oldal
15. bekezdésében tett megállapítást a harmadfokú bíróság ki kellett hogy rekessze, mert a rendelkezésre álló ítéletkiadmány alapján megállapítható, hogy az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét a vádlott a sértett akkori barátja - tanú3 - sérelmére követte el, a sértett sérelmére 1 rb. rongálás vétségét valósította meg. A megalapozottan megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a II.r. vádlott bűnösségére, és az általa elkövetett cselekményt törvényesen minősítette a Btk.170.§ .

(1)bekezdésébe ütköző testi sértés vétségének. Tévedett viszont az elsőfokú bíróság, amikor a II.r. vádlottat a Btk.271.§.

(1)bekezdése szerint minősülő garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Ezzel kapcsolatban a harmadfokú bíróság mindenben a másodfokú bíróság jogi okfejtésével értett egyet, mert ahogy azt a megalapozott tényállás is rögzíti, a II.r. vádlott, miután lement a kapu elé, vitatkozni kezdett volt élettársával - a sértettel- , majd őt egy alkalommal tenyérrel homlokon ütötte. Ez pedig - függetlenül magatartása későbbi következményétől, saját sérülésétől - olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magtartás volt, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A garázdaság szempontjából az emberi test támadó szándékú megérintése már erőszakos magatartásnak minősül. A sértettnek nyilvános helyen való ok nélküli bántalmazása a sértett jogainak megsértésén túl az együttélési szabályok hangsúlyozott megsértését is jelenti, ezért kihívóan közösségellenes magatartás. A cselekmény nyilvános helyen, a társasház bejárata előtti utcaszakaszon történt, így nem volt kizárt annak lehetősége, hogy azt mások is észleljék, tehát reális lehetőség volt arra, hogy a cselekmény másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A garázdaság veszélyeztetési bűncselekmény, melynek megvalósulásához nem szükséges eredmény, elegendő a tényállásban megjelölt veszélyhelyzet. Nem eleme tehát a tényállásnak, hogy a megbotránkozás vagy a riadalom ténylegesen létrejöjjön, elegendő, hogy a cselekmény az adott körülmények között alkalmas legyen annak a létrehozására. Helyesen utalt a másodfokú bíróság a Bkv.

1. számú büntető kollégiumi véleményre, mely szerint bűnhalmazat létesül, ha az elkövető egy cselekménnyel a garázdaság, valamint a testi sértés vagy a rongálás törvényi tényállását is megvalósítja, feltéve, hogy a testi sértés vagy a rongálás büntetési tétele nem súlyosabb mint a garázdaságé. A fentiek alapján tehát törvényesen állapította meg a másodfokú bíróság a II.r. vádlott bűnösségét garázdaság vétségében is. A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az első-és másodfokon eljárt bíróságok túlnyomórészt helyesen vették számba, de tévesen értékelte a másodfokú bíróság súlyosító körülményként, hogy a II.r. vádlott korábban már volt büntetve az élettársa sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt, hiszen az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének sértettje - ahogy arra a harmadfokú bíróság a vádlott előéleti adatainak pontosítása során már utalt - nem a sértett volt. Mellőzi a súlyosító körülmények közül a halmazat ekkénti értékelését is, mert a Bkv.
2. számú büntető kollégiumi vélemény III/
3. pontja szerint a bűnhalmazatnak a büntetési tétel felső határát emelő hatása van, ezért súlyosító körülményként nem értékelhető (kétszeres értékelés tilalma). A kettőnél több bűncselekmény bűnhalmazata értékelhető csak súlyosítóként. Az így pontosított bűnösségi körülmények alapján is megállapítható, hogy a másodfokú bíróság által kiszabott büntetés megfelel a büntetési céloknak, ezek a célok más büntetési nem alkalmazásával valóban nem érhetők el. A büntetés kiszabása során a másodfokú bíróság helyesen vette figyelembe a belső arányosság követelményét is. Nem látott módot a harmadfokú bíróság a büntetés enyhítésére sem. Akkor sem tévedett a másodfokú bíróság, amikor úgy látta, hogy a büntetési célok a II.r. vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhetők, és ezért a börtönbüntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának és a próbaidő tartamának meghatározása törvényes. Ugyancsak törvényesen került sor annak megállapítására is, hogy a II.r. vádlott a Btk.82.§.

(2)bekezdése alapján pártfogó felügyelet alatt áll. Észlelte a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a II.r. vádlott testi épség elleni bűncselekményét nem a Be.258.§.

(2)bekezdés d/ pontjának, illetve a Bkv.

1. számú büntető kollégiumi véleményben foglaltaknak megfelelően nevezte meg, és mivel ezt a másodfokú bíróság sem észlelte és korrigálta, ezért azt a harmadfokú bíróságnak kellett pontosítania. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 27.Bf.8307/2010/
2. számú ítéletét a testi épség elleni cselekmény megnevezésének pontosításával a Be.397.§. alapján helybenhagyta. A harmadfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére a Be.385.§. alapján alkalmazott Be.381.§.

(1)bekezdése alapján a II.r. vádlottat kötelezte. Budapest,

1. év szeptember hó
2. napján Máziné Dr. Szepesi Erzsébet sk. Dr. Magócsi István a tanács elnöke sk. előadó bíró Dr. Halász Irén sk. bíró A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 5.Bhar.16/2011/
3. számú végzése folytán a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 27.Bf.8307/2010/
4. számú ítélete a II.r. vádlott tekintetében
5. év szeptember hó
6. napján jogerőre emelkedett és a szabadságvesztés kivételével végrehajtható. Budapest,
7. év szeptember hó
8. napján Máziné Dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Pécsi Orsolya bírósági ügyintéző