← Magyarország

Bf.150/2011/4 – Pécsi Ítélőtábla

A Pécsi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.I.150/2011/

  1. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Pécsi Ítélőtábla Pécsett, a
  2. évi szeptember hó
  3. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő végzést: A másodfokú bíróság a testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt I.rendű vádlottés 2 társa ellen indult büntetőügyben a Baranya Megyei Bíróság 7.B.423/2010/
  4. számú ítéletét helybenhagyja. Indokolás A Baranya Megyei Bíróság a
  5. március
  6. napján kelt ítéletével I.rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. II.rendű vádlottat garázdaság vétsége miatt 6 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy I.rendű vádlottbüntetésének fele része letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Az elsőfokú bíróság III.rendű vádlottat 1 rb. garázdaság bűntettének vádja alól felmentette, az I.r. és II.r. vádlottakat egyetemlegesen, illetve megosztva kötelezte a bűnügyi költség részbeni megfizetésére. A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész az I.r. vádlott terhére súlyosításért, a II.r. vádlott terhére a cselekmény eltérő minősítése és a büntetés súlyosítása, a III.r. vádlott esetében bűnösségének megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. Az I.r. vádlott és védője a megyei bíróság ítélete ellen enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános tárgyaláson jelen levő képviselője útján az ügyészi fellebbezést fenntartva, annak irányát megváltoztatva, az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére tett indítványt. A másodfokú bíróság sem az ügyészi, sem a védelmi fellebbezéseket nem találta megalapozottnak. A kölcsönös fellebbezések folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülvizsgálta, és megállapította, hogy a megyei bíróság az eljárást a perrendi szabályok részbeni megsértésével folytatta le, így a megállapított tényállás részben megalapozatlan. Az eljárási szabálysértés azonban a másodfokú eljárás során kiküszöbölhető volt. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott I.rendű vádlott nyomozás során tanúként tett vallomására (nyomozati iratok 451-
  7. oldal). E vallomást azonban a Be.291.§

(2)bekezdésében írtak ellenére a tárgyaláson nem olvasta fel. Az elsőfokú bíróság ezzel az eljárási törvényben rögzített közvetlenség elvét megsértette, hiszen határozatát olyan bizonyítékra alapította, melyet a tárgyaláson nem vizsgált meg. A fenti eljárási szabálysértés kiküszöbölése érdekében a másodfokú bíróság a Be.363.§
(2)bekezdése alapján tárgyalást tartott, és azon a Be.351.§
(1)bekezdésére figyelemmel bizonyítást folytatott le. Ennek során pótolta az elsőfokú bíróság által elmulasztott vallomás felolvasását, ezzel a megyei bíróság által elkövetett eljárási szabálysértést kiküszöbölte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a bizonyítás kiegészítése után mentes a Be.351.§
(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól. A megyei bíróság indokolási kötelezettségének csak legalapvetőbb mértékben tett eleget, azonban a másodfokú bíróság megállapította, hogy ez a körülmény a bűnösség megállapítására, illetőleg a bűncselekmények minősítésére nem volt olyan lényeges kihatással, amely miatt az elsőfokú ítéletet a Be.375.§
(1)bekezdése alapján hatályon kívül kellett volna helyezni. Az indokolási kötelezettség teljesítésének hiányosságai részben arra is visszavezethetők, hogy a nyomozás során csak a vádlottak közötti történések feltárására került sor, sem annak előzményei, sem pedig a III.r. vádlott bántalmazását követő események nem tisztázottak. Emiatt a vádirati tényállás is csupán szűk körű, és az egymást követő eseménysor egy részletére koncentrál. E körülmény azonban a vádlottak büntetőjogi felelősségének kérdésében történő állásfoglalást alapvetően nem befolyásolta, csupán a vádlottak és a tanúk szavahihetőségének ellenőrzését, a bizonyítékok mérlegelését nehezítette meg. Sz........n, a
  1. április 4-én 1 és 2 óra között a M....... utca és az E....... utca kereszteződésében működő térfigyelő kamera felvételei alapján a cselekmény elkövetésének időpontja és annak gyors lefolyása kétséget kizáróan és nagy pontossággal megállapítható volt. A vádlottak és valamennyi tanú vallomása egybehangzó abban is, hogy I.rendű, II.rendűés III.rendű vádlott, valamint tanú1 között a beszélgetés kezdetben békésen, jó hangulatban zajlott. A vallomások alapvetően a II.r. vádlott és a III.r. vádlott közötti verekedés megindulása, a támadó személye tekintetében ellentmondásosak. AzI.rendű vádlotta nyomozás során tanúként tett vallomásában úgy nyilatkozott, hogy a verekedés kezdeményezője II.rendű vádlottvolt. A nyomozati iratok
  2. oldalán található vallomásában azt mondta: „Aztán egyszer csak hirtelen a B.... nekitámadt a srácnak, majd verekedni kezdtek.” Ezt követően a verekedés második része kapcsán ismételten a II.rendű vádlottat jelölte meg mint kezdeményezőt, azt vallotta „a B.....nak ismételten elborult az agya, de tény, hogy ismételten nekirontott a srácnak, aki velem beszélgetett.” Ezt a vallomását az I.rendű vádlott
  3. június
  4. napján első kihallgatása alkalmával tette meg. Vallomását teljes egészében alátámasztja a III.rendű vádlottvallomása is. Nem vitás, hogy ezt követőn az I.rendű vádlott vádlottként tett vallomása során e nyilatkozatát részben megváltoztatta, és úgy vallott, hogy nem tudja megmondani, ki volt a verekedés kezdeményezője. Ezen túlmenően a verekedés második részére vonatkozóan már úgy nyilatkozott, hogy a III.r. vádlott is további verekedésre hívta ki a II.rendű vádlottat. Ezt a vallomást az I.r. vádlott azonban
  5. július
  6. napján, már gyanúsítotti kihallgatása alkalmával tette. Az I.rendű vádlotttanúként tett vallomását teljes egészében megerősíti és alátámasztja tanú1
  7. június
  8. napján tanúként tett vallomása (nyomozati iratok 389-
  9. oldal). Ebben tanú1 is azt vallja, hogy a II.rendű vádlott támadt rá III.rendű vádlottra, ezt követően verekedtek össze, és a verekedés első részének lezárása után a II.rendű vádlottvolt ismételten a támadó, amikor megtudta, hogy vérzik a szája. E körben tanú1 pontosan úgy nyilatkozott „Amikor megtudta tőlem a Gábor, hogy vérzik a szája, akkor ismét nekiesett a srácnak, megint verekedni kezdtek.” Tanú1 a bíróság előtt tett vallomásában szintén úgy nyilatkozott, hogy nem tudja megmondani, a verekedésnek ki volt a kezdeményezője, de állította, hogy a szóváltás után a III.rendű vádlottvolt, aki a tettlegességet elkezdte, ő nyúlt II.rendű vádlott vállához. Vallomás-változtatására azonban magyarázatot adni nem tudott. E bizonyítékok egybevetése és értékelése során alapvetően az állapítható meg, hogy az I.r. vádlott és tanú1 tanú első nyilatkozataiban egyértelműen és határozottan a II.rendű vádlottat jelölte meg, mint a verekedés kezdeményezőjét, mind a tettlegesség első, mind pedig második része tekintetében. tanú1 későbbi tanúvallomásában ezt a vallomását megváltoztatta, arra azonban elfogadható indokot nem tudott adni, míg I.rendű vádlotta bíróság előtt a vallomástételt megtagadta, így a nyomozás során tett és korábbi tanúvallomásától eltérő gyanúsítotti nyilatkozatának ellentmondásaira a bíróság nem kaphatott választ. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság alappal fogadta el a tényállás megállapítása során a III.rendű vádlottvédekezését, melyet a vele nyilvánvalóan érdekellentétben álló I.r. vádlott nyomozás során tett tanúvallomása, valamint tanú1 első tanúvallomása is alátámasztott. Az eljárás során kihallgatott nagy számú tanú túlnyomórészt nem tudott értékelhető vallomást tenni a cselekmény lefolyásával kapcsolatosan, csupán annak előzményeire, illetve következményeire, a bántalmazást követő eseményekre tudtak nyilatkozni. E körben kivétel tanú2 vallomása, aki a nyomozás során első kihallgatása alkalmával,
  10. április
  11. napján azt vallotta (nyomozati iratok
  12. oldal), hogy a II.r. vádlott támadt rá III.rendű vádlottra, ekkor ők a társaikkal együtt odafutottak, de az egyik személy - a vallomásból utólag beazonosíthatóan I.rendű vádlott- a zsebéből előhúzott egy kést, és azzal őket fenyegetve azt mondta, hogy menjenek innen, mert torkon szúrja őket. Ezt követően ő és a társai a helyszínről elmentek, de azt látta, hogy a három személy, I.rendű, II.rendű vádlottak, valamint tanú1 együtt ütni-vágni kezdték a sértettet, a III.rendű vádlottat. Ezt a vallomását a bírósági tárgyaláson megváltoztatta, és azt vallotta, hogy ténylegesen nem látta ki volt a verekedés kezdeményezője, annak lefolyását sem látta, csupán a III.rendű vádlotthangját hallotta, és azt látta, hogy ő már a földön fekszik. Vallomásváltoztatására indokot ő sem tudott adni, a nyomozás során tett vallomását azonban megerősíteni látszik tanú3 nyomozás során tett vallomása, aki állította, hogy őt tanú2 a vádbeli időpontban felhívta és a segítségét kérte azzal, hogy nyakon akarják szúrni őket. Tanú2 tanúvallomása tehát, amelyet más, az eljárás során beszerzett nyilatkozat is alátámaszt, megerősíti azt, hogy a cselekmény kezdeményezője nem a III.rendű vádlottvolt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a vádbeli eseménysornak nem elkövetője, hanem sértettje volt a III.rendű vádlott. Miután I.rendű vádlotta III.r. vádlott bántalmazása tekintetében büntetőjogi felelősségét a nyomozás során elismerte, azt a bírósági eljárás során sem tagadta, és e vallomását megerősítette II.rendű, III.rendű vádlottvallomása, valamint tanú1 tanúvallomása is, e körben az elsőfokú bíróság indokolásának részletesebb kiegészítésére nincs szükség, azért sem, mert az I.r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását sem a védelem, sem a vád nem támadta. A fentiek szerint a másodfokú bíróság egyetértett a megyei bíróság indokolásával, mérlegelő tevékenységével, melyben iratellenességet vagy téves ténybeli következtetést nem észlelt. A megállapított tényállás megalapozott és mind az I-II.r. vádlottak büntetőjogi felelősségére, mind pedig a III.r. vádlott felmentésére levont jogkövetkeztetés helytálló. Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményeit is törvényesen minősítette. A III.r. vádlott felmentésére figyelemmel a II.r. vádlott cselekményét nem lehet garázdaság bűntetteként értékelni, ezért az erre irányuló ügyészi fellebbezés a tényállás megváltoztatása és a III.r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítása nélkül nem vezethetett eredményre. Az ügyészség álláspontja szerint a III.r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására azért is sor kerülhet, mert a cselekmény előzményeiből az a következtetés vonható le, hogy a tényleges tettlegességet megelőző kölcsönös szóváltás olyan jellegű volt, amely egyenesen vezetett a II. és III.r. vádlott közötti verekedéshez, így a jogos védelmi helyzet megállapítására nincs lehetőség. Az irányadó tényállás szerint a II.r. vádlott, valamint tanú1 és a III.r. vádlott közötti szóváltás, illetve beszélgetés azért váltotta ki a II.r. vádlott indulatát, mert a III.r. vádlott feltűnően dicsekedett verekedési tudásával és ezzel kapcsolatos kijelentései felingerelték II.rendű vádlottat. Az eljárás során egyáltalán nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a III.r. vádlott kijelentései bármilyen módon sértőek lettek volna a II.r. vádlottra nézve, arra sem merült fel adat, hogy ezek a kijelentések provokálták volna a II.r. vádlottat. Sőt, amint az I.rendű vádlottvallomásaiból kiderült, inkább a II.r. vádlott és tanú1 voltak azok, akik sértő megjegyzéseket tettek a III.rendű vádlottra, ők voltak azok, akik cukkolták őt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a tényállás ilyen módon történő megállapítása mellett a sértő kijelentéseket nem tartalmazó, nem fenyegető, és verekedésre egyáltalán nem utaló kijelentések használata mellett nincs helye annak a megállapításnak, hogy a II. és III.r. vádlott között lezajlott párbeszéd a III.r. vádlottnak felróhatóan vezetett egyértelműen a verekedéshez, és ezért az ő esetében a jogos védelmi helyzet megállapítására nincs lehetőség. A beszerzett bizonyítékok alapján csupán annyi állapítható meg, hogy a két vádlott között a beszélgetés eldurvult, ez főként a II.r. vádlott ingerültsége miatt vált feszültté, és ez vezetett a II.r. vádlott által kezdeményezett tettlegességhez. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság törvényesen állapította meg, hogy a III.r. vádlott a II.r. vádlott támadása miatt jogos védelmi helyzetben cselekedett, így, bár részt vett a verekedésben, annak nem elkövetője, a garázdaságnak nem részese, hanem sértettje volt. Ezért a felmentésére is az anyagi és eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával került sor. Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket az I. és II.r. vádlott esetében is helyesen tárta fel, és súlyuknak megfelelően értékelte. Mindkét vádlott büntetett előéletű, így a velük szemben alkalmazott jogkövetkezmények arányban állnak a terhükre megállapított cselekmények tárgyi súlyával és a személyükben felismerhető társadalomra veszélyességgel. Az I.rendű vádlottkifejezetten brutálisan bántalmazta a III.r. vádlottat. Az ilyen súlyos bántalmazásra nem adhatott indokot az, hogy barátja, a II.rendű vádlottaz általa kezdeményezett verekedésben alul maradt. A II.r. és III.r. vádlottak közötti verekedés jellege nem indokolta az I.r. vádlott ilyen durva fellépését. Az elsőfokú bíróság valamennyi, az I.r. vádlott javára figyelembe vehető bizonyítékot értékelt, amikor a büntetést az enyhítő szakasz alkalmazásával szabta ki, azzal, hogy a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. A cselekmény jellegére, különösen arra figyelemmel, hogy nem az I.r. vádlott volt a kezdeményező, ő csupán társa érdekében avatkozott a bántalmazásba a büntetés súlyosítása sem indokolt. A II.r. vádlott esetében - korábbi hasonló jellegű elítélése ellenére - nem indokolt a büntetés súlyosítása. A felfüggesztett szabadságvesztés-büntetés kellően súlyos joghátrány. Sem a szabadságvesztés, sem a felfüggesztés időtartamának súlyosítása nem indokolt. Mindezek alapján a fellebbviteli bíróság a megyei bíróság ítéletét a Be.371.§
(1)bekezdése alapján helybenhagyta. P é c s,
  1. szeptember
  2. Dr.Makai Lajos s.k. a tanács elnöke, Dr.Tóth Sándor s.k. előadó bíró, Dr.Túri Tamás s.k. bíró A Baranya Megyei Bíróság 7.B.423/2010/
  3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.150/2011/
  4. számú végzése folytán
  5. szeptember
  6. napján jogerőre emelkedett és a II.r. vádlottal szemben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztésbüntetés kivételével végrehajthatóvá vált. .Makai Lajos s.k. a tanács elnöke

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.