Pf.20806/2011/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, 78. §

(1),

(2)bekezdéseit, a Polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (Pp.)
2. §

(3)bekezdését, hivatkozott továbbá a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének a) pontjára, 339. §

(1)bekezdésére, a 355. §

(1)bekezdésére és a Pp. 206. §

(1)és

(3)bekezdésében foglalt szabályokra is. Az elsőfokú bíróság a felek által nem vitatott tényként megállapította, hogy a kérdéses tárgyalásról készült jegyzőkönyvben ténylegesen szerepel a felperes által sérelmezett kitétel. Kifejtette, hogy az alperes a tárgyaláson tett kijelentését jelen perben megkísérelte úgy értelmezni, hogy az egy hallomásból megismert információ közlését jelentette, és nem tartalmaz tényállítást, azonban az elsőfokú bíróság ezt az értelmezést, a kijelentés egyértelműségére és tartalmára figyelemmel nem fogadta el. Rögzítette, hogy a szexuális magatartásról szóló közlés önmagában személyhez fűződő jogot sért. Ha pedig ez olyan szexuális magatartást ismertet, amely Magyarországon nem elfogadott, a közlés különösen jogsértőnek minősül. Erre tekintettel köztudomású tényként elfogadható, hogy a felperes ilyen közlés esetén nem vagyoni hátrányt szenvedett el. Az alperes a felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha az általa állított tények valóságtartalmát bizonyítani tudja. Az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le a felperes által sérelmezett közlés valóságtartalmának megállapítására. A meghallgatott tanú1, tanú2, tanú3, tanú4, tanú5 és tanú6 tanúvallomásai alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy az alperesi tényállítás valós alapokon nyugszik-e, vagy sem. Kitért arra, hogy az alperes a bizonyítási teher folytán ráháruló bizonyítási kötelezettségét nem tudta teljesíteni, ezt pedig a terhére kellett értékelni. Az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörében eljárva úgy ítélte meg, hogy a felperes nem vagyoni kárának kiküszöböléséhez az általa igényelt 500.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés nem minősíthető eltúlzottnak, az arányban áll a felperest ért személyhez fűződő jogsérelem súlyával és a nem vagyoni hátrányokkal. A perköltségről a Pp. 78. §

(1)bekezdése szerint határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság határozatának megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Másodlagosan kérte a határozat hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítását. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a meghallgatott tanúk vallomásait tévesen értékelte és megalapozatlan határozatot hozott. .tanú1 nem tagadta azt, hogy azon körülménnyel összefüggésben ismerkedett meg a felperessel, hogy a felperes prostituáltnak jelentkezett a panzióba. tanú3 nem említette a nyilatkozata során, hogy ilyen tartalmú híresztelést kifejezetten az alperestől hallott volna. Ezzel szemben tanú2 úgy nyilatkozott, hogy tanú1 maga mondta, hogy a felperes konzumhölgy. tanú6 tanú is azt mondta el a per során, hogy az alperestől közvetlenül híresztelést a felperesre nézve nem hallott. tanú4 tanú sem állított olyat, hogy a felperesről elterjedt hír forrása az alperes lenne. tanú7 tanúvallomását az elsőfokú bíróság, bár az perdöntő jelentőségű, egyáltalán nem értékelte. Vallomása összhangban van az alperesi előadással, valamint tanú2 tanúvallomásával, valamennyien ugyanattól a személytől, tanú1tól hallottak a felperes történetéről. Előadta továbbá az alperes, hogy abban az esetben, ha a tárgyalási jegyzőkönyv kiszivárgott és a felperest emiatt személyiségi jogsérelem érte, ennek forrása ő nem lehetett. Előadta, hogy egy bírósági tárgyalás sajátosságaiból fakadóan a tárgyaláson elhangzott mondat a felperes számára semmifajta jogsérelmet nem jelenthetett, és nem vagyoni hátránya sem keletkezett ennek következtében. Utalt arra is, hogy normál esetben a tárgyalóteremből ki sem kerülhetnek ilyen jellegű információk. Álláspontja szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a bíróságon tett kijelentése és a felperes jelenlegi munkakörülményei között semmifajta összefüggés nincsen, annál is inkább, mert a felperes ...n folyamatosan dolgozik azóta is. Előadta továbbá, hogy olyan speciális pertípusban, amelyben a gyermekek elhelyezése is kérdéses, szükséges az eljáró bíróság tudomására hozni olyan információt, ami a bíróságot az adott ügyben megfelelően befolyásolhatja. Kitért az alperes arra, hogy indítványozta az elsőfokú eljárás során, hogy a bíróság keresse meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt arra nézve, hogy a felperes milyen cég vagy vállalkozás révén áll biztosítási jogviszonyban. Ennek azért van jelentősége, mert a felperes foglalkoztatási adatai kizárólag ezen az úton megismerhetők. Ezt a bizonyítási indítványát azonban az elsőfokú bíróság külön indokolás nélkül mellőzte. Kérdéses, hogy ha a felperes szerint faluszerte beszédtéma volt a „múltja”, akkor miért éppen vele szemben indított peres eljárást. Erre egyedül egy válasz adható, hogy erre azért volt szükség, mert tanú1ral a házassági vagyonjogi viszonyaik rendezetlenek. Az alperes hivatkozott továbbá arra is, hogy a felperes által igényelt, és az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítés a jövedelmi viszonyaihoz mérten rendkívül eltúlzott mértékű, figyelemmel kereseti viszonyaira. A felperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Előadta, hogy a szexuális magatartásról szóló közlés, tekintettel arra, hogy az a magántitok körébe tartozik, nyilvánosságra hozatalával önmagában is személyiségi jogot sért. Az alperes azonban az ilyen tartalmú közlésének valóságtartalmát a per során nem is bizonyította. tanú3 tanúvallomása egyértelműen alátámasztotta a felperesi állításokat, ezzel szemben tanú2 nem tekinthető elfogulatlan tanúnak. tanú6 is olyan ismereteiről számolt be, hogy az alperes az, aki rosszhiszemű kijelentést terjesztett a felperesről. tanú4 tanú pedig azt vallotta, hogy az alperes közvetlenül állította a felperesre vonatkozóan, hogy „a kis kurva beköltözött a ... mellé”. Az alperes fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal teljes egészében egyetértett, ezért határozatát a Pp. 253. §

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A másodfokú bíróság elsődlegesen arra mutat rá, hogy bíróság előtti, vagy egyéb eljárásban tett nyilatkozat általánosságban személyiségi jogvédelmet nem alapoz meg. A perben tett nyilatkozatok, tényállítások, a bizonyítás anyagának értékelése, önmagában akkor sem minősíthető jogsértőnek, ha téves, megalapozatlan, vagy az érintett személy számára sérelmes. A jogérvényesítés azonban nem ad felhatalmazást egyben más személy jogainak megsértésére. Ha a perbeli vagy egyéb eljárásban tett nyilatkozat valótlan, nem felel meg a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek, indokolatlanul megalázó, lealacsonyító, akkor személyiségi jogot sért és a jogsértő személynek viselnie kell ennek jogkövetkezményeit. Az alperes lényegében azt állította a felperes személyéről, hogy olyan életvitelt folytat, amely alapján anyagiak ellenében áruba bocsátja a testét. Ez a társadalmi felfogás szerint olyan elutasított magatartás, amely egyértelműen sértő tartalmat hordoz. Helyesen vizsgálta az elsőfokú bíróság a Ptk. 78. §

(2)bekezdése alapján az alperesi közlés valóságtartalmát és sértő jellegét. A meghallgatott tanúk vallomása alapján nem lehetett az alperesi közléssel azonos tartalmú következtetésre jutni, vagyis azt megállapítani, hogy a felperes prostituáltnak jelentkezett volna a panzióba. A felek élettársai tekintetében teljes érdektelenség nem volt várható, a peres felekkel kapcsolatos érzelmi viszonyulásuk, és a házassági vagyonjogi perre is tekintettel. Az alperes kifogásolta, hogy elsőfokú bíróság nem értékelte külön tanú7 tanú vallomását. A tanú érdemi nyilatkozatot lényegében nem tett az elsőfokú bíróság előtt, csak visszautalt a bontóperi tárgyaláson tett vallomására. A csatolt jegyzőkönyvből azonban egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy a nevezett tanú haragos viszonyban volt az abban az eljárásban felperesként szereplő tanú1ral. Ennélfogva a vallomását kétséget kizáró bizonyítékként nem lehetett értékelni. Az elsőfokú bíróság érdemi állásfoglalását ezért nem befolyásolhatta, hogy határozatában külön nem tért ki a tanú vallomására. Az elsőfokú bíróság által értékelt egyéb tanúvallomásokból sem lehetett kétséget kizáróan arra következtetni, hogy a felperes szexuális szolgáltatások nyújtása teljesítésének lehetőségét elfogadva jelentkezett volna az alperes volt házastársánál munkavégzésre. A bizonyítási eljárás eredményét a másodfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy az alperes által tett sérelmezett kijelentés valóságtartalma nem nyert bizonyítást, ezért valótlannak kell tekinteni. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint azonban a felperesről kialakult megítélés az alperesi magatartásra volt visszavezethető. A bizonyítatlanság következményeit a Pp. 164. §

(1)bekezdése alapján az alperesnek kellett viselnie, ezért az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta vele szemben a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontja alapján a jogsértés megállapítása és az eltiltás jogkövetkezményeit. A közlés tartalma olyan súlyú volt, amellyel okozati összefüggésben a felperesi hátrány megállapítható volt, ami mindenképpen szükségessé tette a nem vagyoni kártérítés, Ptk. 84. §

(1)bekezdésének e) pontja, 339. §

(1)bekezdése és 355. §

(1)és

(4)bekezdése szerinti szubjektív szankciójának alkalmazását is. Köztudomású tényként elfogadható (Pp. 163. §

(3)bekezdése), hogy az alperesi kijelentés következtében a felperes lelki sérelmet szenvedett el, ami nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a felperes által igényelt nem vagyoni kártérítés nem eltúlzott, és a kialakult gyakorlatnak is megfelelő mértékű volt. Az alperes vagyoni viszonyai nem minősülnek értékelési szempontnak a nem vagyoni kár megállapításakor, mert ennek során alapvetően a felperesi hátrányokat kell értékelni. Az OEP megkeresésére vonatkozó alperesi bizonyítási indítvány teljesítése nem volt szükséges, a nem vagyoni kártérítésről ennek hiányában is megfelelő döntés volt hozható. Ennek mellőzése miatt a másodfokú bíróság nem tartotta indokoltnak az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését sem. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-ának utaló szabálya, és a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján az alperest kötelezte a felperesi fellebbezési költség megfizetésére. A fellebbezési költség a felperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdésének a) pontja és

(5)bekezdése, valamint 4/A. §

(1)bekezdése alapján megillető ügyvédi munkadíjból áll. Az alperes részleges személyes költségmentessége alapján a le nem rótt fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-a szerint. Budapest,
3. október
4. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke . Kisbán Tamás s.k.. Győriné dr. Maurer Amália s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő