Mfv.10067/2007/3 – Kúria

(1)bekezdés b) pontja és a 32. §

(1)bekezdés b) pontja (felmentési korlátozás) megsértésére vonatkozó kereseti érvelését. A másik munkakör felajánlás körében megállapította, hogy az alperes azt követően töltött be egy vidéki intézményénél (egy gyermekotthonban) egy pszichológusi állást, hogy a felperes az erre vonatkozó felajánlást elutasította. Így a később hozott fenntartói testületi döntés után kiadásra került perbeli felmentéskor megfelelő üres állás nem állt rendelkezésre. A munkaügyi bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást nem találta bizonyítottnak, mivel a felperes által állított konfliktus keletkezése után az alperes a felperest kedvezményező döntéseket hozott. A felperes fellebbezése folytán eljárt Csongrád Megyei Bíróság a 2.Mf.21.198/2006/

1. számú közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes
2. március 4-én kelt felmentése jogellenes. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot az eljárás további folytatására, és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság megítélése szerint a megyei önkormányzat rendelete a létszámcsökkentést nem konkretizálta a pszichiáteri munkakörre, de erre a 49/1994.(X.26.) AB számú határozatra tekintettel nem is volt jogosult. Az alperesnek felrótta továbbá, hogy nem volt figyelemmel a pszichiáteri feladatok megmaradására, amely miatt, ha csökkentek is ezek a feladatok, az alperesnek legalábbis részmunkaidős foglalkoztatást fel kellett volna ajánlania a felperes számára, és csak ezután gyakorolhatta volna a felmentési jogát, amit nem létszámcsökkentéssel, hanem átszervezéssel lehetett volna indokolnia. A pszichiáteri feladatoknak megbízási jogviszony keretében történő ellátását a színlelt szerződések elkerülését célzó jogszabályi rendelkezésekbe ütközőnek tartotta. Megállapította a másik munkakör felajánlására vonatkozó kötelezettség megszegését is amiatt, hogy a költségvetési egyeztetés után
3. február 16-án betöltött egy, a felperesnek felajánlható pszichológusi munkakört. A jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezése, és az elsőfokú ítélet helybenhagyásával a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a Kjt.
4. §

(1)bekezdés b) pontja, a Pp. 206. §

(1)bekezdése és a 221. §

(1)bekezdése megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az önkormányzat perbeli rendelete nem sértette a jogerős ítéletben hivatkozott alkotmánybírósági határozatot, mivel a fenntartó jogosult az intézményi státuszokat meghatározni, és az erre vonatkozó döntése a munkaügyi perben nem is vizsgálható. Vitatta, hogy a felperes részére pszichiáteri részmunkaidős foglalkoztatást fel kellett volna ajánlania, és a kereseti kérelmen túl terjeszkedőnek minősítette a pszichiáteri megbízási jogviszonyra vonatkozó szerződés színleltségére vonatkozó jogerős ítéleti okfejtést. Előadta, hogy a megbízási jogviszonnyal az alperest terhelő költségek csökkentek, mivel a rendszertelenül jelentkező, és az egy fő teljes állású pszichiáterre előírt 100 vizsgálatnál jóval kevesebb (2004-ben 32) vizsgálat elvégzése polgári jogviszonyban gazdaságosabb volt. Iratellenesnek tartotta, hogy rendelkezett üres felajánlható munkakörrel, mivel a felperes a korábbi felajánlást elutasította, a felmentéskor pedig nem volt felajánlható megfelelő üres munkakör. Arra is hivatkozott, hogy a felperes jogviszonya megszüntetésére kizárólag a fenntartói döntés miatt került sor, és valótlan a felperes perbeli állítása a munkáltatóval fennállt konfliktussal való összefüggésről. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Érvelése szerint a felmentése azért volt jogellenes, mert a pszichiáteri feladatok megmaradtak, ezeknek megbízási jogviszonyban elláttatásával az alperes nem ért el megtakarítást, továbbá az alperes nem ajánlotta fel a számára megfelelő üres státuszt, amely miatt a Kjt. 32. §

(2)bekezdése értelmében a jogviszonya nem lett volna megszüntethető. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alapos. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a Megyei Önkormányzat mint az alperes fenntartója a

1. március 3-án hozott határozatával az alperes munkajogi létszámát 156 főről 153 főre csökkentette, ugyanakkor a költségvetési rendeletében a költségvetési személyi juttatások előirányzata mértékét három közalkalmazotti foglalkoztatásra jutó összeggel csökkentette. Az érintett három munkakör a pszichiáter és két másik (egy fő gazdasági ügyintézői és egy fő takarítói munkakör) volt. Az alperesnél a felperes töltötte be a pénzügyi támogatás elvonásával konkrétan érintett egyik munkakört. Ebből a tényállásból a munkaügyi bíróság vont le jogilag megalapozott következtetést arra, hogy a felperessel közölt felmentés indokolása megfelelt a Kjt.
2. §

(1)bekezdés b) pontjában előírt követelményeknek, mivel a munkakörét a létszámcsökkentésre vonatkozó fenntartói határozat és a költségvetési támogatás csökkentése (az adott álláshelyre vonatkozó személyi juttatás pénzügyi fedezetének elvonása) együttesen érintette, a felmentésnek ezekre való hivatkozással közölt indoka valós és okszerű. Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a fenntartónak a létszámleépítésre, költségvetési személyi juttatások fedezetére vonatkozó döntései törvényességi és célszerűségi vizsgálatára nem jogosult, a fenntartó őt érintő testületi döntését - más erre jogosult szerv törvényességi intézkedése hiányában - köteles az abban foglalt tartalommal végrehajtani (BH 1999.41.). Ezért a Legfelsőbb Bíróság mellőzi a másodfokú bíróság indokolási okfejtését a fenntartói döntés és az intézmény autonómiája alkotmányossági kapcsolatára vonatkozó részében azzal, hogy egyébként a 49/1994.(X.26.) AB számú határozatra hivatkozás ebben a körben tartalmilag sem helytálló. Nem volt jogszabályi alapja annak a másodfokú bírósági következtetésnek sem, miszerint az alperes a megmaradt (teljes állású munkakör fennállását nem igénylő) pszichiáteri feladatok részmunkaidőben történő ellátását köteles lett volna a felperesnek felajánlani. A munkáltató gazdálkodási döntési kompetenciájába tartozott, hogy ezeket az egyenetlenül felmerülő feladatokat nem a közalkalmazotti jogviszony, hanem a megbízási jogviszony keretében láttatja el (BH 1995.609.), ennek célszerűsége a munkaügyi jogvita keretében nem vizsgálható. A konkrét megbízási jogviszony tartalmi (jogi) megfelelőssége pedig - kereseti kérelem és a jogviszonyban álló fél jelen perben részvételének hiányában - nem volt minősíthető. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítélet indokolásának ezzel összefüggő részét is mellőzi. Adott munkakörhöz tartozó feladatok más jogviszonyban történő elláttatása a munkáltató vezetési körébe tartozó kérdés, ennek a felmentési okra vonatkozó munkaügyi jogvitában történő vizsgálatába a munkaügyi jogvitát elbíráló bíróság nem bocsátkozhat (BH 1988.50; 2002.113.). A munkaügyi bíróság ítélete helytálló abban is, hogy a fenntartói döntésnek a felperes munkakörét konkrétan érintő volta miatt a felmentés nem ütközött a Kjt. 32. §

(2)bekezdésébe, és megfelelt az MK

1. számú állásfoglalásnak. A fenntartó által elrendelt létszámcsökkentés és a munkakörre vonatkoztatott költségvetési támogatás csökkentés az adott esetben olyan különös indoknak minősült, amelyre tekintettel a felperes közalkalmazotti jogviszonya korlátozás nélküli felmentéssel megszüntethető volt. A felperes a perben arra hivatkozott, hogy a másik munkakör felajánlására vonatkozó munkáltatói kötelezettség nem szűkíthető le csak a betöltetlen munkakörökre, mivel ilyen szűkítést a jogszabály nem tartalmaz. Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság jogi kifejtésével arról, hogy a jogszabályi tartalom nyilvánvalóan a betöltetlen, üres álláshelyre vonatkozik. Következésképpen az alperes nem volt arra kötelezhető, hogy az sz.i telephelyén - ahol a felperes dolgozott - más közalkalmazottól „elvegye" a pszichológus munkakörét azért, hogy az a megszüntetett álláshelyű felperes számára felajánlható legyen. Az előbbiekből következően a felperes felmentése nem az alperes, hanem konkrétan a fenntartó döntésén alapult, a személyére vonatkozó retorzióra és bosszúra történt felperesi hivatkozást a munkaügyi bíróság helytállóan értékelte megalapozatlannak, és helyes a következtetése a másik munkakör felajánlása elmulasztásának hiánya körében is. A nem vitás peradatok szerint ugyanis a fenntartó már
2. végén felhívta az alperest, hogy tegyen létszámcsökkentésre javaslatot, de az alperes nem ezt, hanem a létszámának a növelését kezdeményezte. Ugyanakkor, mivel a felperes szakorvosi feladatai a teljes munkakört nem töltötték ki, felajánlotta számára az egyik vidéki gyermekotthona pszichológusi betöltetlen munkakörét, amit a felperes elutasítása miatt akkor betöltött. Ezt követően született meg a fenntartónak a felperes munkakörét is érintő döntése, és az előbbiek miatt az adott munkakör a felmentés közlésekor már nem volt betöltetlen. Ezért a felajánlási kötelezettség megszegése nem állt fenn, továbbá az előbbiekből következően a költségvetési juttatásokból meghatározott létszámkerettel működő alperes magatartása nem volt rendeltetésellenes a felperes felmentésével összefüggésben. Mindazonáltal - amint arra az alperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében is helyesen hivatkozott - a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.30.) NM rendeletének a szakmai létszámról szóló
3. számú melléklete szerint egy fő pszichiáter foglalkoztatása akkor szükséges, ha új vizsgálatra évenként 100 esetben kerül sor. Ezzel szemben a jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes részéről 2004-ben mindössze 32 új gyermekvizsgálatra került sor. Nyilvánvalóan ezzel összefüggésben merült fel a fenntartó részéről is a más, gazdaságosabb formában történő feladatellátás. A hivatkozott NM rendelet értelmében a felperes mint pszichiáter szakorvos pszichológusi feladatokat csak gyermekotthonban láthatott el, a munkahelyét képező gyermekvédelmi szakszolgálatnál azonban nem (rendelet
4. számú melléklet I. rész II/
5. pont). Ezért ajánlotta fel a számára - és nem pedig retorzióként - az alperes az egyik gyermekotthonában lévő üres pszichológusi munkakört, amit a felperes elutasított. A perben alperes részéről - egyezségi ajánlatként felajánlott, a felmentés után megüresedett gyermekotthoni pszichológusi munkakört a felperes ugyancsak elutasította. Mindezeket a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, és a rendeltetésellenes joggyakorlásra következtetése emiatt is megalapozatlannak minősül. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp.
6. §-ának

(4)bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperest a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. A másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét 6/1986.(VI.26.) IM rendelet

1. §-a értelmében az állam viseli. a Budapest,
2. október
3. Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő