SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.337/2011/2.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Kiss Zoltán ügyvéd által képviselt I. r. és II. r. felpereseknek - a Dr. Kulhanek Annamária ügyvéd által képviselt I. r. és II. r. alperesek ellen haszonbérleti díj megfizetése iránt indított perében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság
- március
- napján kelt 10.P.20.436/2010/31-I. számú ítélete ellen az I. és II. r. alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Kötelezi I. és II.r. alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felpereseknek, mint egyetemleges jogosultaknak 150.000,- (egyszázötvenezer) Ft másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS: A felperesek tulajdonát képezi (település neve) területén összesen 107,3712 hektár termőföld, amelynek haszonbérletére vonatkozóan
- december 8-án, majd
- január
- napján haszonbérleti szerződést kötöttek az I. r. alperessel, amelyben a bérleti díjat évente hektáronként a szántó művelési ág területalapú támogatásának teljes összegében határozták meg. A bérleti díj a támogatás I. r. alperes számlájára történő megérkezésétől számított 8 napon belül vált esedékessé. A haszonbérleti díj megfizetéséért a II. r. alperes készfizető kezességet vállalt. Az I. r. alperes
- évben 3.600.000,- Ft-ot, 2006-ban 2.700.000,- Ft-ot, 2007-ben 3.986.048,- Ft-ot teljesített bérleti díj címén, míg
- és
- években haszonbért nem fizetett. A felperesek keresetükben az elmaradt haszonbérleti díj megfizetésére kérték kötelezni az alpereseket, amelynek összegét
- évre 785.044,- Ft-ban, 2006-ra 1.253.900,- Ft-ban, 2008-ra 4.518.716,- Ft-ban, míg
- évre 4.528.165,- Ft-ban -2- határozták meg. Igényt tartottak továbbá az egyes részösszegeket követő év január
- napjától járó, a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő mértékű kamat megfizetésére. Keresetük indokaként kifejtették, a bérleti díj a területalapú támogatás teljes évi összegét magában foglalta, amely kiterjedt a SAPS (területalapú egységes támogatás) és a TOP-UP (nemzeti kiegészítő támogatás) összegére egyaránt. Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a keresetet 4.041.070,- Ft erejéig elismerték, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a szerződés szerinti éves bérleti díj a SAPS támogatás éves összegének felelt meg, az a TOP-UP támogatást nem foglalta magában, így azzal nem tartoznak. Ez utóbbi támogatás ugyanis a termeléshez, és nem a művelési ághoz kapcsolódik, az a termelőt illeti, ezért nem tekinthető a szántó művelési ág területalapú támogatási formájának. Kiemelték,
- és
- években a támogatás kiutalására nem került sor, emiatt a bérleti díjat nem tudták teljesíteni. A felperesek követelésébe 1.250.000,- Ft beszámítását kérték a részükre végzett munka ellenértékeként. Az I. r. felperes a beszámítási kifogást elismerte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felpereseknek egyetemlegesen 9.535.825,- Ft-ot, és ezen összegből 485.000,- Ft után
- január 1-től, 1.253.900,- Ft után
- január 1-től, 4.518.716,- Ft után
- január 1-től, míg 4.528.165,- Ft után
- január
- napjától a kifizetésig járó, a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatát kitevő késedelmi kamatot. Az alpereseket 1.000.000,- Ft perköltség felperesek javára történő megfizetésében is marasztalta. Határozata indokolásában kifejtette, az I. r. alperes a szerződéses ajánlat megtétele során a
- évi bérleti díj összegét hektáronként 35-37.000,- Ft-ra tette, amely megfelelt a SAPS és a TOP-UP támogatás együttes összegének. Ezt az összeget az I. r. alperes 2004-ben maradéktalanul teljesítette, míg közel ennek megfelelő összegben fizette meg a
- évi haszonbérleti díjat is, ami arra utal, hogy a szerződő felek a területalapú támogatásnak e kétféle támogatás együttes összegét tekintették. Az I. r. alperes a perben ellentmondásos tényelőadást tett a részére kiutalt támogatásról, elismerte ugyanis, hogy mind a területalapú, mind a kiegészítő támogatást felvette, utóbb azonban azt vitatta. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság nem fogadta el, miszerint az I. r. alperes a TOP-UP támogatás igénybevételének lehetőségéről csak
- évben szerzett tudomást, az MVH által szolgáltatott adatok alapján igazoltnak tekintette, hogy a szerződés megkötésétől kezdődően a kiegészítő támogatás is kiutalásra került részére. Mindezek alapján az I. r. alperes tartozása
- -
- évben összesen 10.785.825,- Ft-ot tett ki, amelybe beszámítva a felperesek által sem vitatott 1.250.000,- Ft-ot, az I. r. alperest a különbözetként mutatkozó összeg megfizetésére kötelezte. A II. r. alperes felelősségét a Ptk.
- §
(2)bekezdése alapján állapította meg. Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést annak részbeni megváltoztatása, a marasztalási összeg 4.041.070,- Ft-ra történő leszállítása iránt. Álláspontjuk szerint a területalapú támogatás a TOP-UP támogatást nem foglalta magában, a szerződést csupán a felperesek értelmezték ekként. Vitatták, hogy az -3Pf.II.20.337/2011/2.szám elsőfokú eljárás során ellentmondó nyilatkozatot tettek a területalapú támogatás mibenlétéről és annak felvételéről, az I. r. alperes ugyanis következetesen csak a SAPS támogatás összegével azonosította a haszonbérleti díjat. Változatlanul állították, hogy a TOP-UP támogatás a termeléshez kötődik, ezért az a termelőt illeti. Az I. r. alperes fenntartotta, miszerint a vállalkozása adminisztrációjával nem foglalkozott, csak az élettársi kapcsolata létesítése után - iratainak élettársa általi átvizsgálását követően - szerzett tudomást arról, hogy a bérleti díjban a kiegészítő támogatás összegét is megfizeti, amit utóbb el kívánt számolni. Érvelése szerint a támogatás összegének felvételét illető előadása, annak esetleges ellentmondásai csupán a hitelintézet elszámolásának sajátosságából adódtak, ezért az a terhére nem értékelhető. Kiemelte, a felperesek a perben nem bizonyították, hogy a területalapú támogatás a kiegészítő támogatást is tartalmazta, az általa tett 35-37.000,- Ft-os hektáronkénti ajánlatból pedig nem lehet következtetni a haszonbérleti díj összegére. A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult, az általuk az elsőfokú eljárásban kifejtett indokaikat fenntartva. A fellebbezés alaptalan. A peres felek között nem vitásan a Ptk. 452. §
(1)bekezdése szerinti haszonbérleti szerződés jött létre, amely alapján az I. r. alperes jogosult volt a felperesek tulajdonát képező mezőgazdasági területek használatára és hasznainak szedésére, ennek fejében pedig haszonbér fizetésére volt köteles. A szerződésben a felek a haszonbér éves összegét a szántó művelési ág területalapú támogatásának teljes összegében határozták meg, amelynek tartalmára nézve a perben eltérő tényelőadást tettek. A jogvita elbírálása során a haszonbérre vonatkozó kikötést kellett a bíróságnak értelmeznie, nevezetesen, hogy mely támogatási formák figyelembe vételével határozták meg azt a szerződő felek. A szerződéses szabadság elvéből következően a felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg, s ha a jogszabály az eltérést nem tiltja, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek (Ptk.
- §). Ebből következően szabadon állapíthatják meg a haszonbérlő által teljesítendő ellenszolgáltatás tartalmát, azaz, hogy azt pénzben avagy természetben köteles teljesíteni, és ugyancsak szabad megállapodás tárgya a haszonbérleti díj éves mértéke is. E tekintetben mindig a felek szerződéskötéskori szándéka az irányadó. Amennyiben a szerződéses nyilatkozat kapcsán a felek között vita alakul ki, azt úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset összes körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett (Ptk.
- §
(1)bekezdés). Ennek megfelelően a perben azt kellett vizsgálni, hogy a szerződésben rögzített megfogalmazás, annak nyelvtani, köznapi értelme szerint, illetve a konkrét helyzetben hogyan értelmezhető. A többek között a mezőgazdasági termelők által igénybe vehető támogatásokról rendelkező, a szerződéskötés időpontjában is hatályos 150/
- (X.12.) Fvm. rendelet a célprogramok függvényében szabályozta a támogatás több formáját, és az -4ott részletezett feltételek teljesülése esetén lehetővé tette a mezőgazdasági termelők számára e támogatások igénybevételét. A rendelet alapvetően két fajtáját különíti el a célprogramoknak, így az állatállomány alapú, valamint a földterülethez kapcsolódó, ún. területalapú célprogramokat. Ez utóbbi esetében igényelhető - a jogszabályban rögzített egyéb feltételek megvalósulása mellett - a területalapú egységes támogatás (SAPS) és a nemzeti kiegészítő támogatás (TOP-UP). A jogszabály megszövegezéséből kitűnően mindkét támogatás területalapú, azaz a támogatási kérelem által érintett mezőgazdasági táblákhoz kapcsolódik. A jogalkotó a támogatás biztosítását egyfelől bizonyos növényfajtákhoz, illetve azok meghatározott területen történő termeléséhez köti, azaz kétségtelenül a termelés ténye alapozza meg a támogatás igénybevételét, másfelől a támogatás mértéke attól is függ, hogy a termelő a mezőgazdasági termelést mekkora területen folytatja. Mindebből pedig az a következtetés vonható le, hogy nemcsak a SAPS, hanem a TOP-UP támogatás is területalapú támogatási formának minősül. A kifejtetteket is figyelembe véve az elsőfokú bíróság a szerződésben rögzített haszonbérleti díj mibenlétét, összegét illetően helyes álláspontot foglalt el, az ugyanis mind a SAPS, mind a TOP-UP támogatást magában foglalta. Erre utal az I. r. alperes által tett szerződési ajánlat is, amelyben a haszonbérleti díj összegét maga jelölte meg hektáronként 35-37.000,- Ft-ban, ami a teljes területre számítva megfelelt a két támogatás egy évre folyósított együttes összegének, amiből alappal lehet következtetni arra, hogy a szerződő felek haszonbérleti díjként mindkét támogatást figyelembe kívánták venni, a szerződés e pontját maguk is ekként értelmezték. Lényeges az is, hogy az I. r. alperes több évben olyan mértékű haszonbért fizetett a felpereseknek, amely megfelelt a két támogatás együttes összegének, ez pedig a haszonbér tartalmát és összegét illetően ugyancsak a felperes érvelésének alátámasztásául szolgál. Nem fogadható el az I. r. alperes hivatkozása, miszerint a mezőgazdasági munka mellett nem volt ideje vállalkozása adminisztrációs ügyeinek intézésére, így nem foglalkozott a szerződés értelmezésével. A haszonbér mértéke ugyanis a szerződés egyik leglényegesebb eleme, az alperesek, így különösen az I. r. alperes, aki a tényleges termelő tevékenységet folytatta, a szerződéskötést megelőzően nyilvánvalóan mérlegelte, hogy gazdaságos és kifizetődő-e számára a szerződés már ismertetett fizetési feltételek mellett történő létrehozása, azaz a haszonbér összegének ismeretében és azt elfogadva kötötte meg a megállapodást. Ilyen körülmények között az alpereseknek a fizetési kötelezettségük mértékével tisztában kellett lenniük, ezért kötelesek a két támogatás együttes összegének megfelelő haszonbérleti díjhátralék teljesítésére. Az elsőfokú bíróság a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által küldött és valamennyi peres fél által elfogadott adatok alapján határozta meg az I. r. alperes részére kifizetett és általa felvett támogatások összegét, s az I. r. alperesi teljesítés figyelembe vételével számította ki a szerződéssel érintett időszakban keletkezett haszonbérhátralékot. Ennek összegszerűségét, valamint a számítás helyességét az alperesek nem vitatták, így az elsőfokú bíróság által meghatározott marasztalási összeg leszállítására ez okból sem volt mód. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján annak helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta. -5Pf.II.20.337/2011/2.szám Az alperesek fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelesek a felperesek fellebbezési eljárási költségeinek viselésére a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(5)bekezdésében foglaltak szerint. Szeged,
- október hó
- napján Dr. Szeghő Katalin sk. a tanács elnöke Bereczkyné dr. Lengyel Nóra sk. Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. előadó bíró táblabíró