← Magyarország

Gfv.30235/2011/7 – Kúria

Gfv.IX.30.235/2011/7.szám A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a dr. Zamaróczy Tibor ügyvéd által képviselt felperesnek dr. Sarkantyú Lajos ügyvéd) által képviselt alperes ellen jogalap nélküli gazdagodás visszafizetése iránt a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságnál 4.P.21.294/

  1. szám alatt indult és a Győri Ítélőtábla Pf.V.20.170/2010/
  2. számú ítéletével befejezett perében a másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán
  3. november hó
  4. napján tartott tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Győri Ítélőtábla Pf.V.20.170/2010/
  5. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100.000 (Egyszázezer) Ft felülvizsgálati perköltséget és az államnak az adóhatóság felhívására 448.600 (Négyszáznegyvennyolcezer-hatszáz) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s : A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint
  6. év elejéig az alperes töltötte be a felperes elnöki tisztét. Az alperes az 1990-es évek közepétől több alkalommal nyújtott kölcsönt a felperesnek, ennek során nem tartották be a szövetkezetekről szóló
  7. évi I. törvény
  8. §-ában írt rendelkezéseket, illetőleg megszegték a felperesi szövetkezet alapszabályát is. Az alperesnek ebben az időszakban több gazdasági társasága volt (közöttük a többségi tulajdonában álló H Kft. is), amely társaságok több szerződést kötöttek a felperessel abban az időben is, amíg az alperes a felperesi szövetkezet elnöke volt.
  9. február elsejétől
  10. december 16-ig a felperes pénzügyi vezetője és pénztárosa G G-né volt, aki
  11. január 21-én egy számítást végzett (1/A/10.), amelyben kimutatta, hogy a felperes az alperestől
  12. október 10-e és
  13. július
  14. között négy tételben, összesen 11,000.000 Ft-ot vett át, amely összeg után a felperesnek 3,265.625 Ft kamattartozása gyűlt fel. A fenti kamatot az
  15. január 21-én kiállított kiadási pénztárbizonylat szerint az alperesnek készpénzben megfizette. A 11,000.000 Ft tőkére teljesítés nem történt. Az
  16. február 1-én kötött kölcsönszerződéssel az alperes 15,000.000 Ft kölcsönt nyújtott a felperesnek azzal, hogy a kölcsön összegét a szerződés aláírását megelőzően már átadta a felperes részére. A felperes ugyanezen a napon az összegről egy nyugtát állított ki, amelyben az összeg átvételét igazolta, ugyanakkor 15,000.000 Ft-ról egy bevételi pénztárbizonylat is kiállításra került az összegnek a felperes pénztárába történő befizetéséről. A kölcsönösszeget a felperes
  17. február 29-én visszafizette, és megfizette az
  18. február
  19. és
  20. február
  21. között felgyűlt 3,242.250 Ft kamatot is. A
  22. január 4-én kötött kölcsönszerződéssel az alperes
  23. december 31-i lejáratra 26,000.000 Ft kölcsönt nyújtott a felperesnek. A felperes a tőketartozást részletekben részben késedelmesen
  24. június 11-ig visszafizette, nem fizette meg azonban a 26,000.000 Ft után járó 9,066.769 Ft összegű kamatot. A
  25. március
  26. napján kötött kölcsönszerződéssel az alperes 10,000.000 Ft hitelt nyújtott a felperesnek
  27. március 1-ig lejáratra évi 10 % ügyleti kamat felszámítása mellett. A felperes két részletben még a lejárat előtt összesen 10,000.000 Ft tőkét az alperesnek visszafizetett, 304.943 Ft kamattartozása fennmaradt. A
  28. január 11-én kötött kölcsönszerződéssel az alperes 50.000 USD (14,252.606 Ft) kölcsönt nyújtott a felperesnek
  29. december 31-i lejáratra évi 12 % ügyleti kamat felszámítása mellett. Az összeg átadására banki átutalás formájában
  30. február 26-án került sor.
  31. december 31-i dátummal a felperes és az alperes között egy kölcsönszerződés megszüntetése iránti megállapodás jött létre, amely szerint a felperes 14,252.606 Ft összeget készpénzben visszafizetett az alperesnek, az összeget a
  32. december 31-én kiállított sorszámú kiadási pénztárbizonylaton az alperes átvette, ezt aláírásával igazolta. A kölcsönszerződés megszüntetése iránti megállapodásban az alperes a kölcsönösszeg után járó kamatokról lemondott.
  33. december 14-én az alperes 5,000.000 Ft-ot,
  34. szeptember 16-án pedig további 1,500.000 Ft-ot utalt át a felperes számlájára anélkül, hogy ezen összegekre kölcsönszerződést kötöttek volna. A felperes a fenti összegeket visszafizette, nem fizette meg azonban az 5,000.000 Ft után járó 69.013 Ft, valamint az 1,500.000 Ft után járó 82.273 Ft kamatot. A felperes
  35. április 7-én 12,000.000 Ft-ot,
  36. április 14-én 1,000.000 Ft-ot, április 29-én 1,000.000 Ft-ot és május 5-én 1,000.000 Ft-ot, végül
  37. július 9-én 2,000.000 Ft-ot mindösszesen 17,000.000 Ft-ot utalt át az alperes számlájára. A 17,000.000 Ft átutalása az alperes mint a felperes elnökének utasítására történt. A felperes módosított keresetében az alperest 17,000.000 Ft tőke, ennek késedelmi kamata, valamint a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni. Keresetét a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó, a Ptk.
  38. §-ára alapította. Hivatkozott arra, hogy az alperes mint a felperes volt elnökének utasítására történt
  39. április
  40. és
  41. július
  42. között 17,000.000 Ft átutalása az alperesnek jogalap nélkül. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy közötte és a felperes között nem négy, hanem hét kölcsönszerződés jött létre, ugyanis 1996-tól 1998-ig bezárólag négy tételben 11,000.000 Ft kölcsönt nyújtott a felperesnek, amelyet a felperes nem fizetett vissza. Nem vitatta a 15,000.000 Ft tőkeösszeg kamatokkal együtt történő visszafizetését, a 26,000.000 Ft kölcsönösszeg, valamint a 10,000.000 Ft kölcsön kamatok nélküli visszafizetését. A
  43. január 11-i kölcsönszerződéssel kapcsolatban előadta, hogy a szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás színlelt volt és
  44. december 31-én, annak ellenére, hogy a kiadási pénztárbizonylatot aláírta, valójában nem vette át a 14,252.606 Ft kölcsönösszeget, és nem mondott le a késedelmi kamat igényéről sem. Állította, hogy ennek a kölcsönnek a visszafizetésére később kerül sor a
  45. április 10-i 12,000.000 Ft-os átutalás ennek a törlesztésére szolgált, így állítása szerint még további 2,252.606 Ft tőke és kamattartozása áll fenn az alperesnek. Az 5,000.000 és az 1,500.000 Ft összeg vonatkozásában azt adta elő, hogy ezek tényleges kölcsönök voltak, amelyek visszafizetésre kerültek, az alperes azonban nem fizette meg az erre járó kamatokat. A ki nem fizetett tőkére és kamatokra vonatkozóan beszámítási kifogással élt. Az első fokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a 4.P.21.294/2008/
  46. számú ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 7,477.002 Ft, az egyes összegek után járó késedelmi kamatok, valamint 299.200 Ft elsőfokú perköltség megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A Győri Ítélőtábla az alperes fellebbezése, a felperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott Pf.V.20.170/2010/
  47. számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal a helyesbítéssel fogadta el, miszerint az alperes nem állította, hogy
  48. január 21-én nyújtott a felperesnek 11,000.000 Ft kölcsönt, e helyett a tényállítás az volt, hogy
  49. október
  50. és
  51. július
  52. között történt a 11,000.000 Ft kölcsönösszeg átadása, amelyet a felperes nem fizetett vissza. Állította, hogy ennek a kölcsönnek semmilyen összefüggése nem volt az
  53. február
  54. napján 15,000.000 Ft-ra kötött kölcsönszerződéssel. Ezzel szemben a felperes azt állította, hogy nem történt önállóan 15,000.000 Ft kölcsön nyújtása, hanem a korábbi 11,000.000 Ft kölcsönre és késedelmi kamataira vonatkozó kölcsönszerződést újították meg a felek (prolongálás) és ennek folytán kötötték meg
  55. február 1-én a kölcsönszerződést 15,000.000 Ft-ra. A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, miszerint nem volt szó két önálló kölcsön nyújtásról, hanem a 11,000.000 Ft és az ezután számított késedelmi kamat került át az
  56. február 1-én kötött új kölcsönszerződésbe. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által okszerűen mérlegelt bizonyítékok mellett az a körülmény is alátámasztja az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy
  57. január
  58. és február
  59. között mindössze 10 nap telt el, az egymáshoz nagyon közeli időpontokban kelt okiratok alátámasztják, hogy a felperes ténylegesen 11,000.000 Ft kölcsönt kapott az alperestől, amelyet belefoglaltak a 15,000.000 Ft összegű kölcsönbe. Alperes a 11,000.000 Ft összeget és járulékait a per megindításáig nem kérte a felperestől, semmiféle adat nem merült fel arra, hogy a perindításig ennek az összegnek a visszafizetését igényelte volna. Egyébként az
  60. február 1-én kelt kölcsönszerződésben rögzítették a szerződő felek, hogy a kölcsön összegét a szerződés aláírását megelőzően az alperes már átadta a felperesnek. Annak pontos felderítésének, hogy a 11,000.000 Ft-os megállapodás megújítására
  61. február 1-én milyen számítási mód alapján került sor és hogyan jött ki a 15,000.000 Ft-os kölcsön, a jogvita mikénti elbírálása szempontjából nem volt jelentősége, mivel a 15,000.000 Ft-ot kamataival együtt a felperes az alperesnek visszafizette. A
  62. január
  63. napján létrejött USD kölcsönszerződés kapcsán ugyancsak elfogadta az elsőfokú bíróság megállapításait, miszerint ezt a kölcsönt
  64. december 31-én a felperes az alperes részére visszafizette. A kölcsönszerződés felbontása a felek között megtörtént, az alperes lemondott az ügyleti kamatról, arra nézve pedig, hogy a szerződés felmondása és az ügyleti kamatra történő lemondás színlelt lett volna, semmiféle bizonyíték nem merült fel. Mindezeket figyelembe véve találta helyesnek az elsőfokú bíróság elszámolását és az alperes 7,477.002 Ft-ban és járulékaiban, valamint a perköltségekben való marasztalását. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a perköltségei megítélését kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp.
  65. §-ában, valamint a Ptk.
  66. §-ának /4/ bekezdésében és
  67. §-ának /1/ bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy az eljárt bíróságok a tényállást helytelenül állapították meg, az ítélet iratellenes, okszerűtlen és logikai ellentmondásokat tartalmaz, a bizonyítékok helytelen mérlegelésével jutottak helytelen jogi következtetésre. Az eljárt bíróságok két szerződés tekintetében tévedtek. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy 11,000.000 Ft és ezután számított késedelmi kamat a szerződés megújítása folytán került az
  68. február 1-én megkötött kölcsönszerződésbe, azaz a 15,000.000 Ft kölcsön folyósítására ténylegesen nem került sor. Tévesen állapították meg, hogy a 11,000.000 Ft tőke után számított 3,265.625 Ft kamatot felperes az alperesnek kifizette, ehhez hozzáadták a 11,000.000 Ft fennálló kölcsöntőkét és ezt a két összeget kerekítették fel 15,000.000 Ft-ra és foglalták azt az
  69. február
  70. napján kötött kölcsönszerződésbe. A 11,000.000 Ft után
  71. január 21-ig felgyűlt kamatokat összesen 3,265.625 Ft-ot a felperes az alperesnek kifizetett, erről kiadási pénztárbizonylat áll rendelkezésre, így ez utóbbi kamatot semmiképpen sem foglalhatták a felek a február 1-i kölcsönszerződésbe. Az alperes a kölcsönszerződés mellett az
  72. február
  73. napján kelt nyugtával bizonyította, hogy a felperes
  74. február
  75. napján a 15,000.000 Ft kölcsönt ténylegesen átvette, tehát a fenti bizonyítékok igazolják, hogy 11,000.000 Ft-on túl további 15,000.000 Ft-ot kölcsön címén az alperes a felperesnek átadott. Semmi sem igazolta tehát, hogy a 11,000.000 Ft-ot és annak kamatait újították volna meg a felek az
  76. február
  77. napján kötött szerződéssel. Vitatta, hogy a
  78. január 11-i kölcsönszerződéssel átadott 14,252.606 Ft összegű kölcsönt a felperes az alperesnek
  79. december 31-én visszafizette volna. Állította, hogy az elsőfokú bíróság az idevonatkozó bizonyítékokat tévesen értékelte. Ami megállapítható volt, hogy Sz J revizor
  80. áprilisában pénz hiányát állapította meg a felperesnél, olyan aláírás nélküli kifizetést tanúsító okiratokat talált, amelyek fiktívek voltak, a H Kft-nek 15,000.000 F tartozása nem állt fenn a felperessel szemben. A felperesnél számvitelileg meg kívánták szüntetni a pénzhiányt, ezért írták alá
  81. december 31-i dátummal a színlelt okiratot, amely azt a látszatot kelti, mintha az alperes részére a 14,252.606 Ft-ot visszafizették volna, illetőleg az ügyleti kamatról lemondott volna. Ezzel a színlelt ügylettel rendezték számvitelileg a felperesi szövetkezetnél mutatkozó pénzhiányt, anélkül azonban, hogy a 14,252.606 Ft összegű kölcsön visszafizetésére valóban sor került volna. A kölcsönszerződés színlelt voltát igazolta, hogy a felek a kölcsönszerződést
  82. január
  83. napján kötötték
  84. december 31-i lejáratra, tehát semmi sem indokolta, hogy
  85. december 31-én az ügyletet felszámolják. A felszámolás valójában arra az időpontra esik, amikor a felperesi szövetkezet pénzügyi hiányosságait feltárták. A H Kft-nek 15,000.000 Ft-os tartozása nem állt fenn a felperessel szemben, így téves az a következtetés, hogy az alperes úgy fizette volna meg a H Kft. tartozását, hogy a tartozás elengedése fejében a saját, felperessel szembennálló követeléséről és annak ügyleti kamatáról lemondott volna. Döntő jelentőségűnek tartotta a T-on
  86. január
  87. napján keltezett, a felperes részéről az alperes jogi képviselőjének címzett válaszlevelet, amelyben a felperes azt rögzítette, hogy a
  88. április
  89. napján átutalt 12,000.000 Ft összeg részteljesítés volt a 14,252.606 Ft összegű tartozásra, ez a ténybeli elismerés önmagában bizonyítja, hogy
  90. december
  91. napján a felek által aláírt kölcsön megszüntetési szerződés színlelt szerződés volt. A fenti levelet G G-né a felperes nevében cégszerűen írta alá, ekkor nevezett a felperes elnöke volt. Ez az elismerés meggyőzően bizonyítja, hogy a kölcsönszerződés megszüntetése
  92. december
  93. napján színlelt volt, így a felperes által érvényesített követelés a kamatok és a fenti összeg beszámításával alaptalanná vált. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében hatályában történő fenntartását kérte. a jogerős ítélet .-.-.-.-.-. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül és azt a felhozott okokból nem találta jogszabálysértőnek. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsősorban a Pp.
  94. §ának megsértését állította. A felülvizsgálati eljárásban, mint rendkívüli jogorvoslati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének csak rendkívül szűk körben, akkor van helye, ha az eljárt bíróságok a bizonyítékokat okszerűtlenül, a logika alapvető szabályaival ellentétesen mérlegelték, vagy a megállapított tényállás iratellenes. A másodfokú bíróság ítélete mentes a felsorolt hibáktól. Az eljárt bíróságok a bizonyítékok nem iraellenes, nem okszerűtlen mérlegelésével fogadták el a felperes előadását, miszerint az
  95. február 1-én kötött kölcsönszerződésben korábbi,
  96. október
  97. és
  98. július
  99. közötti megállapodásokban foglalt 11,000.000 Ft kölcsön került prolongálásra és nem került külön átadásra a szerződésben írt 15,000.000 Ft a felperes részére. Az tény, hogy a 11,000.000 Ft-nak
  100. január 21-ig felmerült 3,265.625 Ft kamata a szakértői vélemény, valamint az
  101. január 21-én kiállított és az alperes által is aláírt kiadási pénztárbizonylat tanúsága szerint az alperes részére kifizetésre került, így nem volt annak indoka, hogy a már kiegyenlített tartozást a 15,000.000 Ft-ról szóló kölcsönszerződésben a felperes fennálló tartozásaként prolongálják. G G-né tanú viszont a
  102. június 3-án tartott tárgyaláson állította, hogy bár a 3,265.625 Ft kamat kifizetése az alperes részére ténylegesen megtörtént, a 15,000.000 Ft-ról szóló kölcsönszerződés megkötésekor ezt az összeget is figyelembe vették, így a 11,000.000 Ft tőkét és kamatokat foglalták a 15,000.000 Ft-os kölcsönszerződésbe akként, hogy az összeget 15,000.000 Ft-ra kiegészítették. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem volt annak akadálya, hogy az alperes a már felvett kamatot visszaszolgáltassa, avagy a fennálló 11,000.000 Ft kölcsönt 4,000.000 Ft-tal egyéb módon kiegészítse, így a 11,000.000 Ft után járó kamat alperes részére történő kifizetése nem zárja ki a 11,000.000 Ft korábbi kölcsön prolongálását. E körben az eljárt bíróságok, nem iratellenesen, nem a logika szabályait megsértve mérlegelték a rendelkezésre álló egyéb, még nem hivatkozott bizonyítékokat. Így azt, hogy az alperes a fizetési meghagyás ellen benyújtott ellentmondásában hivatkozott először a 11,000.000 Ft felperesi tartozás fennállására továbbá arra, hogy erre a tartozásra miközben a többi tőkét kiegyenlítették, nem számoltak el törlesztést, holott ez volt a legterhesebb, évi 20 %kal kamatozó tartozás. Az alperes 7/A/
  103. sorszám alatt csatolta a felpereshez
  104. november 4-én keltezett egyezségi ajánlatát, amelyben kijelentette, hogy amennyiben a felperes két részletben hajlandó 4,000.000 Ft-ot részére megfizetni, úgy a közöttük fennálló pénzügyi követeléseket lezártnak tekinti. A fennálló pénzügyi követelések alapját képező szerződésként az
  105. február 1-én, a
  106. január 4-én,
  107. március 2-án és
  108. január 11-én kötött kölcsönszerződéseket jelölte meg, szót sem ejtett az
  109. között keletkezett és rendezetlen 11,000.000 Ft kölcsöntartozásról. A 7/A/
  110. sorszám alatt csatolt
  111. március 2án kelt, a felpereshez címzett levelében visszamenőleg gépbérleti díj, építőanyag és gázolaj ellenértéke tekintetében jelentett be igényt a felperesnél, a 11,000.000 Ft-os kölcsönkövetelése itt sem került szóba. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a rendelkezésre álló okiratok (nyugta, bevételi pénztárbizonylat) sem egyértelmű bizonyíték arra, hogy a 15,000.000 Ft-nak a 11,000.000 Ft-tól független átadása a felperes részére valóban megtörtént. Az alperes hivatkozott az
  112. február 1-én kiállított nyugtára, amelyben a felperes elismerte a 15,000.000 Ft átvételét. A fenti nyugtán kívül azonban kiállításra került a felperesnél egy bevételi pénztárbizonylat (alperes által is aláírva), amely a követelés alapját képező pénzügyi bizonylatnak tekintendő. Ebben az összeg főkönyvi számaként a 3661-es anyagvásárlási főkönyvi számlát tüntették fel, nem pedig a magánszemély által nyújtott kölcsön könyvelésére szolgáló számot. Az iratokhoz nem került csatolásra, és a kiállítás időpontja sem ismert, de a tanúként kihallgatott Sz J revizor, akit a felperes elnöke - az alperes - kért fel a
  113. évi beszámoló elkészítésére talált a felperes bizonylatai között egy kiadási pénztárbizonylatot, amelyből úgy tűnt, hogy a H Kft. részére fizettek ki 15,000.000 Ft-ot „szállítói követelésként", így csökkentve 15,000.000 Ft-tal a felperes pénztárkészletét, egyidejűleg a Kft-nek a felperessel szembeni követelését. A fenti összeg azonban a revizor megállapítása szerint nem jelent meg a Kft. folyószámláján, és nem is írta alá az összeg átvételét, ezért a revizor az összeget könyvelésileg visszavezettette a felperes pénztárába. Ha a Kft. részére kifizetés e bizonylat alapján nem történt, - más költséghelyet pedig nem jelöltek meg, amely az összeg hovafordítását bizonyítaná hiányzott a felperes pénztárából 15,000.000 Ft, amelynek hiányát a tanú a
  114. április 29-án írt feljegyzésében kategórikusan állította. Ennek kézhezvétele után az alperes mint a felperes elnöke a hiány okainak feltárása érdekében semmit nem tett. Mindezek a körülmények erősítik az eljárt bíróságok által mérlegelt bizonyítékok mellett a felperes azon állítását, miszerint a 15,000.000 Ft nem folyt be önálló kölcsönként a felperes pénztárába. Az alperes által vitatott másik szerződés a
  115. január 11-én kötött kölcsönszerződés felbontásának színleltsége volt és a 14,252.606 Ft kölcsön visszafizetése a felperes részéről. Az eljárt bíróságok a bizonyítékok nem iratellenes, a logika alapvető szabályait nem sértő módon történő mérlegelésével jutottak arra a ténybeli következtetésre, hogy a fenti kölcsönszerződés felbontása
  116. december 31-én nem volt színlelt és az ebben foglalt kölcsön visszafizetése az alperes részére megtörtént. Az alperes által hivatkozott az a körülmény, miszerint a kölcsön visszafizetésére a szerződésben írt lejárat előtt került sor, nem volt egyedi eset. A
  117. március 2-án folyósított 10,000.000 Ft kölcsönt is jóval a
  118. március 1-i lejárat előtt fizette vissza a felperes. A lejárat előtti törlesztés a megállapodás színleltségének megállapítására nem alkalmas. Az összeg visszafizetéséről a felperesnél
  119. december 31-én kiadási pénztárbizonylatot állítottak ki, amelyen az alperes az összeg készpénzben történő átvételét elismerte. G G-né tanú a
  120. június 3-án tartott tárgyaláson felvett jegyzőkönyvben állította, hogy
  121. december 31-én és nem máskor ténylegesen visszafizetésre került az alperes részére a kölcsön teljes összege. Az alperes előadásán kívül semmi nem utalt arra, hogy a szerződést megszüntető okiratot visszadátumozták, továbbá hogy az ekkor kiállított kiadási pénztárbizonylat nem a valós helyzetet rögzítette. A
  122. december 31-i megállapodást nem motiválhatta Sz J revizor
  123. áprilisában az alpereshez címzett levelének tartalma, mert ez a levél a kölcsön visszafizetését követően keletkezett. A felperes a
  124. január 17-én kelt, az alperes jogi képviselőjéhez címzett levelében akként nyilatkozott, hogy a fenti összeg visszafizetését
  125. április
  126. és május 5-e között összesen 15,000.000 Ft átutalásával teljesítették. A tárgyaláson történt kihallgatása során a fenti kijelentést azzal magyarázta, hogy a téves nyilatkozatot az okiratokba való betekintés nélkül tette. Állította, hogy az összeg átutalására nem a perbeli tartozás törlesztése érdekében került sor. Állította, az alperesnek mint a felperes akkor elnökének utasítására intézkedtek. A fenti előadást megerősítette S M-né tanú vallomása, aki állította, hogy az alperes vitt hozzá aláírás végett pénzügyi iratokat úgy, hogy maga nem is dolgozott a pénzügyi részlegen. Az elé tett okiratot azonban ennek ellenére mint beosztott aláírta. Sz J revizor a
  127. márciusában az alpereshez írt levelében úgy nyilatkozott, hogy a felperes egy „egyszemélyes" társaság, ami nyilvánvalóan azt takarhatta, hogy mindenben az elnök akarata érvényesült. Nevezett nyilatkozta továbbá, hogy az alperes mindenről tájékozódott, a felperesnél a kifizetések az ő jóváhagyásával történtek. Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy a
  128. december 31-i kifizetés valós kifizetés volt. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint annak a körülménynek, hogy a Sz J revizor által feltárt anomáliákat, a pénztár hiányait a felperesnél utóbb számszakilag milyen módon orvosolták, a jogvita elbírálása szempontjából nem volt jelentősége. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp.
  129. §-ának /3/ bekezdése szerint hatályában fenntartotta. Az alperes felülvizsgálati kérelme sikertelen volt, ezért a Pp.
  130. §-ának /1/ bekezdése szerint köteles a felperesnek a felülvizsgálati eljárással okozott költségét megtéríteni. A felperes felülvizsgálati perköltsége a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet
  131. §-a /2/ bekezdésének a) pontja, valamint /5/ és /6/ bekezdése szerint felszámítható arányos ügyvédi munkadíjat foglalja magában. Az alperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az
  132. évi XCIII. törvény
  133. §-ának /3/ bekezdése alapján alkalmazandó, a költségmentességről szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet
  134. §-ának /2/ bekezdése és
  135. §-ának /1/ bekezdése szerint az alperes köteles az államnak az adóhatóság felhívására megfizetni. Budapest,
  136. november
  137. Dr.Vezekényi Ursula sk. a tanács elnöke Gyöngyösiné dr.Gyügyei Klára sk.előadó-bíró Dr.Lőrincz Györgyné sk. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.