← Magyarország

Pf.20306/2011/3 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.306/2011/

  1. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Pécsi Ítélőtábla a dr. Rónai László ügyvéd által képviselt felperes neve (címe)felperesnek - a Kolonics Ügyvédi Iroda által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Zala Megyei Bíróságon indított perében a
  2. február
  3. napján kelt 15.P.21.789/2008/
  4. számú ítélet ellen az alperes részéről
  5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - részben megváltoztatja, és az alperes által fizetendő vagyoni kártérítés összegét 664.943 (hatszázhatvannégyezer-kilencszáznegyvenhárom) forintra, és ebből 657.039 forintnak
  6. december
  7. napjától
  8. december
  9. napjáig évi 20 (húsz) %,
  10. január
  11. napjától
  12. december
  13. napjáig évi 11 (tizenegy) %,
  14. január
  15. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatára, 7.904 (hétezer-kilencszáznégy) forintnak
  16. június
  17. napjától
  18. május
  19. napjáig évi 8 (nyolc) %,
  20. május
  21. napjától
  22. december
  23. napjáig évi 20 (húsz) %,
  24. január
  25. napjától
  26. december
  27. napjáig évi 11 (tizenegy) %,
  28. január
  29. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatára, míg a nem vagyoni kártérítés összegét 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forintra, és ennek
  30. július
  31. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatára leszállítja. A keresetet ezt meghaladóan tekinti elutasítottnak. A felperes által az államnak fizetendő feljegyzett kereseti illeték összegét 828.000 (nyolcszázhuszonnyolcezer) forintra felemeli. Mellőzi az alperesnek elsőfokú perköltségben való maraszalását, és a felperest kötelezi, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 400.000 (négyszázezer) forint elsőfokú eljárásban felmerült költséget. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 37.500 (harminchézezer-ötszáz) forint másodfokú eljárásban felmerült költséget, valamint az államnak - az állami adóhatóság külön felhívására - 252.500 (kettőszázötvenkettőezer-ötszáz) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a N Városi Kórházban (a továbbiakban: alperes)
  32. április
  33. napján jobboldali lumbalis sympatectomia műtéten esett át. Átmeneti zavartalan sebgyógyulást követően
  34. július
  35. napjától
  36. július
  37. napjáig a műtéti heg vonalában kialakult gyulladásos sebváladékozás miatt ismételten kórházi kezelésre szorult. Gyógykezelése során ellátták a seb gyulladását és a váladékozást megszüntették. A felperesnek az elhúzódó, szövődményes sebgyógyulás miatt
  38. július
  39. napjáig kétnaponta orvosi szakellátása érdekében utazási többletköltsége merült fel, illetve többlet gyógyszer- és kötszervásárlásra kényszerült.
  40. március
  41. napjától
  42. április
  43. napjáig a Z Megyei Kórház Sebészeti Osztályán kezelték, amelynek során a verőérszűkületet oldalkeringés kiépítésével sikerrel gyógyították. A felperes
  44. március
  45. napjáig a Z Vállalatnál, majd
  46. április
  47. napjától
  48. május
  49. napjáig a b-i „Április 4." Mg. Tsz.-nél traktoros munkakört töltött be.
  50. május
  51. napjától
  52. augusztus
  53. napjáig a D Gépgyárnál, majd
  54. szeptember
  55. napjától
  56. április
  57. napjáig L-n, a M Vállalatnál portásként dolgozott. Az Országos Orvosszakértői Intézet elsőfokú orvosi bizottsága
  58. december
  59. napján bypass műtét és lumbalis sympatectomia utáni állapot, magas vérnyomás és hasfali hegsérv kórismék miatt a felperesnél 50%-os munkaképesség-csökkenést véleményezett, és rögzítette, hogy nehéz fizikai munkavégzés nem javasolt a számára. A felperes
  60. május
  61. napjától
  62. augusztus
  63. napjáig rendszeres szociális járadékban,
  64. augusztus
  65. napjától
  66. január
  67. napjáig átmeneti járadékban részesült, majd
  68. február
  69. napjától kezdődően öregségi nyugdíjat állapítottak meg részére.
  70. július 18-án az alperes általános sebészeti osztályán bizonytalan eredetű daganat gyanúja miatt a felperest megműtötték, és ennek során a csípőlapát homorulatában elhelyezkedő férfiökölnyi, kemény tapintatú szövetszaporulatot találtak. Szövettani vizsgálat során idegentest granulomát véleményeztek. A kórszövettani vizsgálatkérő lap szerint az idegen test (hasi törlő) az alperesnél
  71. április 18-án elvégzett műtét során maradt a felperes szervezetében. A felperes munkaképesség-csökkenése túlnyomó részben természetes okú betegségei következménye, a törlőkendő bennhagyásával legfeljebb 16%-os munkaképesség-csökkenés hozható összefüggésbe. A felperest alapbetegsége önmagában alkalmatlanná tette nehézgépkezelői munka végzésére. Az
  72. április 18-ai műtétet követően a felperes tűzifa gyűjtésével kapcsolatos munkákat nem tudott végezni, az állattartással, zöldség- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos nehéz fizikai munkák elvégzésében korlátozottá vált. Az
  73. évi és az
  74. évi műtéteket követően mozgásában erőteljesen korlátozott volt, hosszú távon gyalogolni nem tudott, deréktáji, hasi fájdalmakat érzett, nehezen hajolt, öltözködésben, vetkőzésben házastársa segítségére szorult. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3.372.863 forint vagyoni kártérítést, 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítést, ezen összegek késedelmi kamatát, valamint 200.000 forint elsőfokú perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte a feljegyzett eljárási illeték megfizetésére. Az elsőfokú bíróság dr. Sz.L. igazságügyi orvos-szakértő, valamint a felperes által csatolt magánszakértői vélemény alapján bizonyítottnak találta, hogy a
  75. július 19-én eltávolított idegentest granuloma az alperesnél
  76. április 18-án elvégzett műtét során került visszahagyásra. Az ETT Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testületének szakvéleményét és dr. Sz.L. igazságügyi orvos-szakértő szakvéleményét alapul véve úgy foglalt állást, hogy az idegentest mulasztás következményeként maradt vissza a felperes szervezetében, amely annak ellenére az elvárható gondosság sérelmét jelenti, hogy az idegentestek visszamaradásának kiküszöbölésére teljes bizonyosságot nyújtó módszer nem ismeretes. Az ETT szakvéleménye, valamint a tanúvallomások alapján megállapította, hogy az idegentest a felperesnél hasi és deréktáji panaszokat okozott, munkaképességét 16%-os mértékben csökkentette. Életminősége a hasi törlő szervezetében való visszahagyása miatt alapvetően és hátrányosan megváltozott, amely az elsőfokú bíróság megítélése szerint figyelemmel arra is, hogy ezeket a hátrányokat közel tizenkilenc évig kellett elviselnie - 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítéssel, és annak
  77. július
  78. napjától járó késedelmi kamatával kompenzálható. Az elsőfokú bíróság az ETT szakvéleménye alapján úgy foglalt állást, hogy az
  79. április 18-ai műtét utáni sebgyógyulási zavar a műtét során bennhagyott idegentest által kiváltott reakciónak tudható be. A Z Megyei Kórházban
  80. március 23-án elvégzett műtét ugyan az érszűkület miatt vált szükségessé, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szervezetben maradt idegentest befolyásolta a felperes egészségi állapotát és keresőképtelenségét. Minderre figyelemmel úgy foglalt állást, hogy a traktoros munkakörben elvárható jövedelem és a két műtétet követően folyósított táppénz közötti különbözet alapulvételével 6.000 forint keresetkiesés hozható összefüggésbe a hasi törlő felperes szervezetében hagyásával. A sebgyógyulási zavar miatt szükséges kötszer többletköltség és többlet útiköltség címén az alperest 7.904 forintban marasztalta. Alaptalannak ítélte ugyanakkor a traktoros munkakörben elérhető jövedelem és a felperes által ténylegesen elért jövedelem közötti különbözet, mint elmaradt jövedelem iráni követelést, mert a felperes traktoros munkakörét sorsszerű megbetegedése folytán sem tudta volna ellátni. Marasztalta ugyanakkor az alperest a felperes által portás munkakörben elérhető jövedelem és a részére kifizetett rendszeres szociális járadék, illetve átmeneti járadék közötti különbözetben, összesen nettó 566.359 forint összegben. Megállapította, hogy a felperes feltételezett folyamatos portási munkaviszony esetén sem részesült volna magasabb összegű öregségi nyugdíjban, ezért alaptalannak találta a portás munkakörben fennálló folyamatos munkaviszonya és elérhető jövedelme, valamint az ez alapján megállapított nyugdíj közötti különbözet hiányában az ezzel kapcsolatos elmaradt jövedelem iránti igényt. Az ETT azon szakértői megállapításából kiindulva, hogy a felperest a törlő bennhagyása önmagában a nehéz fizikai munkának számító háztartási, házkörüli munkák ellátásában korlátozhatta, a tűzifa beszerzésével és feldolgozásával kapcsolatos munkák többletköltségét 1.559.000 forintban, a sertéstartás megszűnése miatti többletköltséget - évi kettő darab vágósertés beszerzési ára alapján - 982.800 forintban, a veteményeskert művelésével kapcsolatos nehéz fizikai munka elvégzéséhez szükséges idegen munkaerő többletköltségét 167.100 forintban, míg a veteményeskerti nehéz fizikai munkával megtermelt termények helyett vásárolt termények többletköltségét 83.650 forintban állapította meg, és ezek megfizetésére az alperest kötelezte. Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása, és a felperes keresetének teljes elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint egyértelműen nem bizonyított, hogy az idegentest az alperesi intézményben
  81. április
  82. napján végzett műtéti beavatkozás során maradt a felperes szervezetében. Dr. L.M.P. és dr. Sz.L. szakértői véleménye ebben a tekintetben ellentétes megállapításokat tartalmaz, az elsőfokú bíróság azonban e kérdés megválaszolására az ETT Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testületét nem rendelte ki. Az elvárható gondosság megítélésénél ugyanakkor kizárólag a szakértői testület véleményét vette alapul, a sebész szakmai kollégium útmutatójának és elnökének szakmai álláspontját figyelmen kívül hagyta. Dr. L.M.P. és dr. Sz.L. szakvéleménye szerint a felperes sebgyógyulási zavara, mozgáskorlátozottsága, munkavégző képességének csökkenése az idegentest szervezetben maradásával nincs összefüggésben. Az elsőfokú bíróság ezzel szemben a szakértői testület véleményét fogadta el, amely azonban csak feltételezéseken alapul. A nem vagyoni kártérítés összegét eltúlzottnak ítélte, mert álláspontja szerint a tanúk nem tudnak különbséget tenni a felperes sorsszerű megbetegedéseiből származó panaszok, és a perben hivatkozott idegentest által okozott állítólagos panaszok között. Tévesnek találta a felperes által traktoros munkakörben elérhető jövedelem és a táppénz közötti különbözet megfizetésére történt kötelezését, mert az
  83. április 18-án, valamint
  84. március 23-án elvégzett műtétekre a felperes sorsszerű betegsége miatt került sor. A sebváladékozás, mint sebgyógyulási zavar kizárólag a műtét szövődménye volt, amelynek költségeit a társadalombiztosítás a felperes és kísérője számára megtérítette. A felperes a portás munkakört sorsszerű megbetegedése miatt nem tudta ellátni, ezért a portásként elérhető jövedelem és a társadalombiztosítási ellátás közötti különbözetre nem tarthat igényt. Nehéz fizikai munkára, így a tűzifagyűjtésre a felperes alapbetegsége miatt alkalmatlan, így az ezzel kapcsolatosan felmerült károk és az alperes feltételezett mulasztása között okozati összefüggés nem áll fenn. A sertéstartás megszűnésének oka álláspontja szerint nem bizonyított, továbbá az sem, hogy a felperes akár saját fogyasztásra tekintettel az alapbetegségére és életkorára - sertéseket hizlalt volna. A konyhakert a kukoricás megszüntetése mellett változatlanul fennmaradt, ezért az ezzel kapcsolatosan érvényesített kártérítési igényt ugyancsak nem találta megalapozottnak. Az alperes fellebbezésében is kérte a sebész szakmai kollégium megkeresését és újabb igazságügyi orvos-szakértői vélemény beszerzését annak megállapítása érdekében, hogy melyik műtét során maradt az idegentest a felperes szervezetében, és ez tekinthető-e a legnagyobb gondosság megsértésének. Erre tekintettel felvetette az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének indokoltságát is. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezés részben alapos. Az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen megállapított tényállást a másodfokú bíróság annyiban módosítja, hogy a felperes a házkörüli nehéz fizikai munkákat sorsszerű megbetegedései mellett sem tudta ellátni, az idegentest szervezetében maradásával összefüggő hasi és deréktáji panaszai pedig a
  85. évi műtéti beavatkozást megelőző években erősödtek fel, és tették indokolttá az orvosi ellátást. Az így módosított tényállás alapján a másodfokú bíróság csak részben értett egyet az elsőfokú bíróság által levont jogi következtetésekkel és érdemi döntésével. Alaptalanul sérelmezi a fellebbezés az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a
  86. július 19-ei műtét során eltávolított idegentest az alperesi kórházban
  87. április 18-án elvégzett műtét során maradt a felperes szervezetében. Dr. L.M.P. igazságügyi szakértő elvileg ugyan nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az idegentest az
  88. évi beavatkozás során maradt a felperes szervezetében mert ez a műtéti beavatkozás is a felperesnek azt az oldalát érintette, ahonnét az idegentestet eltávolították - azonban ezzel együtt is azt a szakértői megállapítást tette, hogy nagy valószínűség szerint az idegentest az 1986-ban elvégzett műtét során került a felperes szervezetébe. Dr. Sz.L. igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint az idegentest az 1986-ban végzett műtéti beavatkozás során maradt a felperes szervezetében, mert a jobboldali hashártya mögötti tér, mint anatómiai régió - ahonnét az idegentest eltávolításra került - ennél a műtétnél került feltárásra. Szakértői véleménye megerősítette a perben korábban beszerzett igazságügyi orvos-szakértői véleményt, összhangban volt a felperes felkérésére készített szakértői véleménnyel, és az idegentest
  89. évi eltávolítása során keletkezett orvos iratokban tett megállapításokkal, így e szakkérdés tekintetében az Egészségügyi Tudományos Tanács Szakértői Testülete kirendelésének a Pp. 183.§-ának

(2)bekezdésében írt feltételei nem álltak fenn. Helyes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is, hogy az idegentestnek a felperes szervezetében való visszahagyása a jelen perben még alkalmazandó 1972. évi II. törvény 43.§-ának
(2)bekezdése szerint elvárható legnagyobb gondosság követelményének nem felelt meg. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlatra (BH 2005.429), amely szerint a műtét során fel nem használt idegentestnek a testüregben maradása nem felel meg a legnagyobb gondosság követelményének, és elkerülhető is, ha a műtétnél felhasznált eszközöket utólag megszámlálják, illetőleg gondosan és szakszerűen ellenőrzik a műtéti területet. Az orvosi szakma szabályaival is ellentétes az, hogy a műtéti területen maradjon olyan eszköz, amelyre a gyógyuláshoz nincs szükség, és az elvárható legnagyobb gondosság követelményéből is az következik, hogy az oda nem tartozó tárgyak ne maradjanak a szervezetben. Amennyiben az adott műtét kockázati körébe tartozik a műtét során felhasznált idegen anyagok véletlenszerű beesése vagy bennhagyása a testüregben, akkor a műtét befejezését követően azok számlálásával és a műtéti terület ellenőrzésével a felperes esetében kialakult helyzet elkerülhető lett volna. Annak a kérdésnek a megítélése, hogy az alperes eljárása az orvos-szakértők által ismertetett szakmai előírások, és követelmények mellett megfelel-e a legnagyobb gondosság elvének nem orvos-szakértői, hanem jogi kérdés, ezért ennek megítéléséhez az alperes fellebbezésében is indítványozott további bizonyítás felvétele szükségtelen volt. Az ETT Szakértői Testületének szakvéleménye szerint a felperes panaszai közül a hasi és deréktáji panaszok, illetve tüntetek vonatkozásában fogadható el az idegentest oki szerepe. Az 1986-ban és 1987-ben elvégzett műtéti beavatkozásokat követően az Országos Orvosszakértői Intézet
  1. június 3-a és
  2. március 18a között öt alkalommal is vizsgálta a felperest. A szakvéleményekből az állapítható meg, hogy a felperes lábfájdalomra, gyengeségre, a műtét helyén kialakult sérvre, és az ebből eredő hajolási nehézségre panaszkodott. T.Cs-né tanúvallomása szerint - aki 1988-ban kötött házasságot a felperes fiával, és azóta él egy házban a felperessel - orvosi jellegű problémái esetén a felperes háziorvosához fordult. Korábbi háziorvosának, dr. H.I-nek a tanúvallomása szerint a felperesnek elsősorban comb- és lábszártáji fájdalmai voltak. Említést tett ugyan hasi fájdalmakról is, ezek azonban olyan súlyúak nem voltak, amelyek indokolták volna beutalását egy CT vizsgálatra vagy ultrahangra.
  3. december 1-jétől dr. S.I. volt a felperes háziorvosa, aki az orvosi dokumentumok alapján úgy nyilatkozott, hogy a felperes mindössze négy alkalommal jelent meg a rendeléseken, hasi fájdalmakra egyetlen esetben sem panaszkodott. A felperes
  4. július 18-a és
  5. július 27e közötti kórházi kezeléséről készült kórlap azt a bejegyzést tartalmazza, hogy a felperes jobb csípőjének fájdalmasságát másfél éve érzi. Kétségtelen tény, hogy a tanúk - akik a felperessel közeli hozzátartozói viszonyban, illetve közeli ismeretségi viszonyban állnak - a felperes folyamatos és állandó fájdalmairól tettek vallomást. Figyelembe kell azonban venni, hogy a szakvélemények szerint felperes panaszainak túlnyomó többsége természetes okú megbetegedéseiből fakadt, és a tanúk - ahogy arra az alperes is utalt fellebbezésében - nyilvánvalóan nem tudtak különbséget tenni a különböző eredetű fájdalmak és panaszok között. Mindezekre a bizonyítékokra figyelemmel a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a visszamaradt idegentesttel okozati összefüggésben álló hasi, illetve deréktáji panaszok csak hosszabb idő elteltével jelentkeztek, és a műtéti beavatkozást megelőző években érték el azt a szintet, amely már orvosi ellátást igényelt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint - figyelembe véve az idegentest szervezetben hagyásával összefüggésbe hozható munkaképesség-csökkenést, továbbá az alperesi mulasztás miatt szükségessé váló újabb orvosi beavatkozást is - a
  6. évi ár- és értékviszonyok alapján 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés alkalmas a felperes által elszenvedett sérelmek hozzávetőleges kiegyenlítésére. Az ETT Szakértői Testületének szakvéleménye szerint a sebgyógyulási zavar hátterében valószínűsíthető az idegentest oki szerepe, így a felperes a kötszer, illetve utazási többletköltségre az elsőfokú bíróság által megállapított 7.904 forint összegben jogosult. A felperes az 1986-ban elvégzett műtétet követően - amelyet sorsszerű megbetegedése indokolt - az április
  7. napjától november
  8. napjáig terjedő időszakban részesült táppénzben. Az viszont nem bizonyított, hogy az
  9. július
  10. napjáig orvosolt sebgyógyulási zavar kihatott az egyébként hosszabb gyógyulást igénylő betegség miatti táppénzes állomány időtartamára, ezért az elérhető jövedelem és a táppénz közötti különbözet megtérítése iránti igényt a másodfokú bíróság alaptalannak találta. Arra vonatkozóan sincs adat, hogy az ugyancsak sorsszerű megbetegedés miatt szükségessé vált
  11. évi műtét utáni gyógyulást bármilyen mértékben befolyásolta volna az idegentest szervezetben maradása, ezért igénye erre az időszakra is alaptalan. Az ETT szakvéleménye szerint a felperest alapbetegsége önmagában alkalmatlanná tette a nehézgépkezelői munka végzésére. Az Országos Orvosszakértői Intézet
  12. december
  13. napján kelt szakvéleménye - amely a felperes jobb combfájdalmán és gyengeségén kívül egyéb panaszt nem rögzít kizárólag a felperes sorsszerű megbetegedései alapján úgy foglalt állást, hogy nehéz fizikai munkavégzés számára nem javasolt. Mindebből, valamint az ETT szakvéleményének már idézett megállapításából az következik, hogy a felperes a keresetében érvényesített és mind általa, mind a gazdasági szakértő által nehéz fizikai munkának minősített házkörüli munkák ellátására már sorsszerű megbetegedése folytán képtelenné vált, így a tűzifa beszerzésével és feldolgozásával, a sertéstartás megszűnésével, a veteményeskert idegen munkaerővel történő megművelésével, illetve a termények pótlásával kapcsolatosan jelentkező többletköltségének megtérítését az alperestől nem igényelheti. Abból az orvos-szakértői megállapításból viszont, amely szerint sorsszerű megbetegedései csak a nehéz fizikai munkák elvégzésében korlátozták a felperest, az is következik, hogy a természetes okú megbetegedései a portási munka elvégzését nem zárták ki. Alappal tartott tehát igényt a felperes
  14. május
  15. napjától nyugdíjba vonulásának időpontjáig a portásként elérhető jövedelmének, valamint az átmeneti és szociális járadék különbözetének a keresetében érvényesített részére. A baleseti járadék alapjául szolgáló átlagkereset meghatározásáról és a járadék számítási módjáról szóló 1/2006.(V.22.) PK vélemény szerint az
  16. január 1-je után megállapított, szja köteles bevételnek minősülő keresetpótló járadékot bruttósított számítási mód szerint kell megállapítani. E számítás során a kártérítés alapjául szolgáló valamennyi összeget, így az elvárható jövedelmet, valamint a törvény alapján levonásra kerülő társadalombiztosítási ellátást is bruttó összegben kell figyelembe venni. Amennyiben a társadalombiztosítási ellátást szja mentesen folyósítják, ezt úgy kell meghatározni, mintha szja fizetési kötelezettség terhelné. Ennek figyelembevételével a bérszakértő
  17. sorszám alatti szakértői véleményének
  18. oldalán szereplő elszámolás az alábbiak szerint módosul: a portás munkakörben elérhető bruttó jövedelem (a jövedelmet terhelő járulékok levonása után) forint, a felperesnek kifizetett átmeneti és szociális járadék bruttó összege forint, a bruttó jövedelem és a bruttósított átmeneti, illetve szociális járadék különbsége forint, így a felperes 657.039 forintra, 3.771.094 1.717.848 igényt 2.053.246 tarthat mivel az 50 %-os munkaképesség-csökkenésből 16,6 % hozható összefüggésbe az elsőfokú ítéletben kifejtettek szerint - az alperes mulasztásával, az alperes a felmerült kár 32 %-át köteles megtéríteni. A felperes teljes kereseti követelésére, az alperes fellebbezési kérelmére, továbbá arra a körülményre figyelemmel, hogy a felperes ténylegesen csak az elmaradt jövedelem nettó összegéhez jut hozzá, nem volt perjogi akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság keresetmódosítás hiányában is marasztalja az alperest az elmaradt jövedelem bruttó összegében. A felperes tehát jogosult kötszer és utazási többletköltség címén 7.904 forintra, elmaradt jövedelem címén 657.039 forintra, összesen 664.943 forint vagyoni kártérítésre, továbbá 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítésre, és ezen összegek késedelmi kamatára. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében - a Pp. 253.§-ának
(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő marasztalás összegét leszállította. A késedelmi kamat mértékét a Ptk. 301. §-ának
(1)bekezdése, valamint a
  1. évi LXXXVII. törvénnyel módosított
  2. évi LXXXVIII. törvény, és
  3. évi XXXVI. törvény alapján határozta meg. A másodfokú bíróság döntésével a felperes túlnyomó részben (92%-ban) pervesztes lett, ezért a Pp. 81.§-ának
(1)bekezdése alapján köteles az alperesnek ügyvédi munkadíjból álló perköltséget fizetni(a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet (R.) 3.§-a
(2)bekezdésének
  1. a)és
  2. b)pontja), azonban pernyertessége arányában igényt tarthat az általa előlegezett szakértői díjra. A másodfokú bíróság döntésére figyelemmel fel kellett emelni a felperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét is. Az alperes fellebbezése 4.207.920 forint összeg erejéig sikeres volt, sikertelen 2.164.943 forint erejéig, így a felperes köteles az alperesnek 37.500 forint összegben ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget fizetni a R 3.§-a
(2)bekezdésének a) pontja és
(5)bekezdése alapján. A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.)74.§-ának
(3)bekezdése folytán alkalmazandó, a költségmentességről szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet (Kmr.)13.§-ának
(2)bekezdése alapján köteles a fellebbezési eljárási részilleték megfizetésére. Az alperes az Itv. 5.§
(1)bekezdés d) pontja alapján személyes illetékmentes, így a további feljegyzett fellebbezési eljárási illeték megfizetésére az Itv. 4.§-ának
(1)bekezdése alapján nem kötelezhető, azt a Kmr.14.§-a értelmében az állam viseli. Pécs,
  1. október
  2. dr. Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet s.k. a tanács elnöke, dr. Kutasi Tünde s.k. előadó bíró, dr. Döme Attila s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.