← Magyarország

Gf.30339/2024/6 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Gf.III.30.339/2024/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a Felszámoló (cégjegyzékszám, cím, felszámolóbiztos: NÉV) felszámoló szervezet által meghatalmazott Dr. Dankó Marianna Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Dankó Marianna ügyvéd) által képviselt Felperes „felszámolás alatt” (Cégjegyzékszám, cím) felperesnek – a dr. Somlyai Róbert ügyvéd (cím) által képviselt Alperes (cím) alperes ellen vezető tisztségviselő felelősségének a megállapítása iránti perében a Debreceni Törvényszék
  2. december
  3. napján kelt 10.G.40.125/2023/
  4. számú ítélete ellen a felperes
  5. és az alperes
  6. sorszámú fellebbezései alapján, az alulírott napon – tanácsülésen – meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részét megváltoztatja, a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasítja. Mellőzi az alperes perköltség és állam által előlegezett illeték megfizetésére kötelezését, és a felperes által fizetendő állam által előlegezett kereseti eljárási illetéket 36 000 (harminchatezer) Ft-ra felemeli, valamint kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 54 000 (ötvennégyezer) Ft elsőfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 75 000 (hetvenötezer) Ft másodfokú perköltséget, valamint az államnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1003200001070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül 42 420 (negyvenkétezer-négyszázhúsz) Ft állam által előlegezett fellebbezési eljárási illetéket. Az illeték megfizetése során az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát közleményként fel kell tüntetni. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] A Korlátolt Felelősségű Társaság1-ot (a továbbiakban: felperes) 2009-ben létesítették. Az alperes az alapítástól kezdődően a vezető tisztségviselője. A felperes
  7. augusztus 29-től kezdődően fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a felperessel szembeni végrehajtás során
  8. november 28-án 26 db, 2000-2500 liter űrtartalmú műanyag tartályt foglalt le, ezek együttes értékét 10 400 000 Ft-ban rögzítette, és
  9. május 2-án hirdette meg ezeknek az árverését ingó árverési hirdetményben, amely tartalmazta azt, hogy az ingóságokat a Város1, cím. címen (az alperes lakóhelyén) lehet megtekinteni. Az értékesítés eredménytelen volt, a Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 2 tartályok az alperes birtokában maradtak, azokat gazdasági tevékenységre (savanyítás) használta. A Debreceni Törvényszék – a
  10. november 7-én benyújtott kérelemre – az Fpk.461/
  11. számú eljárása során a felperes fizetésképtelenségét megállapította, és elrendelte a felszámolását. A felszámolás kezdő időpontja:
  12. június
  13. Felszámolóként a Felszámoló jár el. A felszámoló
  14. június 15-én felhívta az alperest a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
  15. évi XLIX. törvény (Cstv.)
  16. és
  17. §-aiban foglalt kötelezettségeinek a teljesítésre. A felhívás „nem kereste” postai jelzéssel érkezett hozzá vissza. Az alperes a felszámoló irodájában
  18. október 24-én felvett jegyzőkönyvben a felperes ingó vagyonaként egy vákuumcsomagoló berendezést jelölt meg. A
  19. augusztus
  20. napi keltezésű I. számú közbenső mérlegben a felperes tárgyi eszközei között az 59 000 000 Ft-ban nyilvántartott város2 szám1 helyrajzi számú ingatlan és egy vákuumcsomagoló gép szerepel. A Debreceni Törvényszék a 4.Fpk.461/2017/
  21. számú jogerős végzésével a közbenső mérleget jóváhagyta. Az alperes nem tájékoztatta a felszámolót a 26 db műanyag tartályról, a NAV 2021 szeptemberében a felszámolót arról tájékoztatta, hogy a
  22. március 6-án kelt jegyzőkönyv szerint az alperes vállalta a 26 db tartály megőrzését és az árverés útján történő értékesítés előtti megtekintés biztosítását. Az árverések eredményre nem vezettek, majd a NAV – a felszámolási eljárás megindulására tekintettel –
  23. július 3-án megszüntette a végrehajtást. A felperes felszámolási eljárásában a hitelezők összesen 294 913 277 Ft-ban jelentettek be hitelezői igényt. [2] A felperes a módosított keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes a felperes vezetőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek a figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben az adós vagyona 5 200 000 Ft-tal csökkent, továbbá a hitelezők követeléseinek a teljes mértékben történő kielégítése 230 713 277 Ft erejéig meghiúsulhat. Nyilatkozata szerint az adós ingatlanát és az 5 200 000 Ft értékkel nyilvántartott tartályokat is a hitelezők részére kívánja átadni, mivel az értékesítésük nem vezetett eredményre. A meglévő vagyontárgyak nyilvántartott értékével csökkentett összegű hitelezői igény, azaz 230 713 277 Ft kielégítésére vagyoni fedezet nem mutatkozik, ezért annak a meghiúsulása fenyeget. [3] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet a felszámolási eljárás elrendelése iránti kérelem előterjesztésétől,
  24. november 7-től állt fenn. Azt nem vitatta, hogy a 26 db műanyag tartály értéke 2018-ban 10 400 000 Ft volt, azonban álláspontja szerint ezeknek az értéke nem csökkent, és a felszámolónak tudomása volt arról, hogy a tartályokat birtokolja, használja. Álláspontja szerint a hajdúhadházi ingatlan 59 000 000 Ft-nál többet ér. Hivatkozott továbbá arra, hogy ő is hitelezőként szerepel az eljárásban 152 000 000 Ft igénnyel, a meglévő vagyon pedig a további hitelezői igények kielégítésére fedezetet nyújt. [4] Az elsőfokú bíróság a fellebbezett ítéletével megállapította, hogy az alperes a Korlátolt Felelősségű Társaság1 „felszámolás alatt” (Cégjegyzékszám) vezetőjeként a Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 3 fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek a figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése 230 713 277 Ft erejéig meghiúsulhat. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 104 750 Ft perköltséget. A felperest és az alperest is 18 000 Ft meg nem fizetett illeték megfizetésére kötelezte. [5] Az elsőfokú bíróság a keresetet részben ítélte alaposnak. Alkalmazandó jogszabályként megjelölte a Cstv. 33/A. §

(1),
(3),
(4),
(5)bekezdéseit. A felelősség fennállásánál jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperes nem adta át a felszámolónak a felperes vagyonába tartozó tartályokat, azokat jelenleg is a saját gazdasági tevékenysége során használja. A felszámoló már a felszámolás kezdetén felszólította az alperest a vagyonátadási kötelezettségének a teljesítésére, ám ez a felhívás nem lehetett egyedi vagyonelemekre vonatkozó, hiszen nem volt az ehhez szükséges ismereteknek a birtokában. Téves az az alperesi állítás, hogy a felszámolónak tudomása volt a tartályokról és arról, hogy azokat ő birtokolja, mivel a végrehajtási eljárás irataiból ez nem állapítható meg. Az I. számú közbenső mérleg a hajdúhadházi ingatlant és a vákuumcsomagoló gépet tünteti fel tárgyi eszközként, ez alátámasztja, hogy a felszámoló nem tudott a tartályokról. Ez azt jelenti, hogy az alperes nem tett eleget a Cstv. 31. §
(1)bekezdés b) pontjában meghatározott vagyonátadási kötelezettségének. Ez önmagában nem alapozza meg a vezetői felelősséget, azzal a következménnyel jár, hogy az ő érdekében állt annak a bizonyítása, hogy vezetői tisztségének az időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, továbbá a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének az időpontjára bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, így az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes által megjelölt időpontban,
  1. augusztus 29-től kezdődően a felperes ebben a helyzetben volt. Az alperes abban a körben sem tett tényelőadást, hogy a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette, így nem lehet megállapítani a részéről bármilyen, a hitelezők érdekét szolgáló intézkedés megtételét, ezért rögzíthető, hogy a hitelezők érdekeit figyelmen kívül hagyta, az pedig megállapítható, hogy ennek következtében a felperes vagyona csökkent, és a hitelezői követelések kielégítésének a lehetséges meghiúsulása fenyeget. A jogszabályban meghatározott, a bizonyítási érdek fordulására vonatkozó szabály azonban a vagyoncsökkenés mértékére nem terjed ki, e körben a felperes érdekében állt annak a bizonyítása, hogy az általa megjelölt 5 200 000 Ft vagyoncsökkenés bekövetkezett. A felperes (az alperes vitatásával szemben) bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, így bizonyítatlan maradt az az állítása, hogy 5 200 000 Ft értékben történt vagyoncsökkenés. Ennek a következménye az, hogy a vagyoncsökkenés bekövetkezésére alapított fordulat alapján az alperes felelőssége nem állapítható meg. A hitelezői követelések kielégítésének a meghiúsulására alapított kereseti kérelemnél figyelembe kell venni azt, hogy a jogszabály nem a már meghiúsult hitelezői követelésekről szól (hiszen ennek a pontos összege a felszámolás befejezésekor válik ismertté), hanem azokról, amelyek esetében bekövetkezhet a kielégítés meghiúsulása. Az állapítható meg, hogy a felperes vagyoni eszközzel (tartályokkal, ingatlannal) rendelkezik. Az, hogy ezek értékesítése, valamelyik hitelező részére történő átadása megtörténik-e, amennyiben igen, abból milyen bevétel származik, és ebből mennyi fordítható a hitelezői igények kielégítésére, nem tudható. Figyelembevéve azt, hogy a Cstv. alapvetően a hitelezői érdekek védelmét Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 4 szolgálja, a hitelezői igények egészét, azaz 294 913 277 Ft-ot kell meghiúsulással fenyegetettnek tekinteni. Ez az összeg akkor lenne csökkenthető, ha megállapítható lenne az, hogy valamely hitelezőnek az igénye meghatározott összeggel csökkent vagy csökkeni fog. Ennek a hiányában azonban ilyen számítási művelet elvégzése nem indokolt. Ebből következően nincs jelentősége annak, hogy az alperes mint hitelező milyen összegű igény terjesztett elő, ebből a szempontból ő is hitelezőnek minősül, ez a szerepe nem vonható össze a vezetői tisztséghez kapcsolódó felelősségi kérdésekkel. Jelentősége van továbbá annak is, hogy a jogalkotó a Cstv. 33/A. §-ában meghatározott vezetői felelősség esetében „kétlépcsős” perlési struktúrát határozott meg: első lépésben a felelősség és annak a kerete állapítható meg, majd a felszámolás befejezését követően a tényleges marasztalás, ahol már a kielégítetlen hitelezői igények összegszerűségének lesz jelentősége. Így nincs jelentősége annak, hogy a hajdúhadházi ingatlan vagy a tartályok ténylegesen milyen értéket képviselnek, mert amennyiben azok kikerülnek a felperes vagyonából, akkor valamilyen módon és mértékben a hitelezői igények – vagy azok egyike – csökkenni fog, ami az esetleges marasztalási per során értékelhető. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a vagyoncsökkenési megállapítási keresetet elutasította, míg a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulására alapított keresetet alaposnak minősítette. [6] Az elsőfokú bíróság a felek pernyertességének az arányát 50-50%-ban határozta meg. A felperes és az alperes oldalán is az ügyvédi képviselet díját vette figyelembe, az előbbit (áfát is tartalmazó) 158 750 Ft-ban, az utóbbit (mivel a jogi képviselő áfát nem számított fel) 54 000 Ft-ban állapította meg. A megállapított összegeket egybeszámítva 104 750 Ft megfizetésére kötelezte az alperest. Az eljárás során meg nem fizetett 36 000 Ft illeték megfizetésére a felek kötelesek a polgári perrendtartásról szóló
  2. évi CXXX. törvény (Pp.)
  3. §
(1)bekezdése alapján, szintén a pervesztességük arányában. [7] A felperes a fellebbezésében kérte az elsőfokú ítéletnek a Pp. 369. §
(1),
(3)és 383. §
(1)bekezdései szerinti részbeni megváltoztatását, az alperes által fizetendő perköltség bruttó 635 000 Ft-ra történő felemelését. A fellebbezését részletesen indokolta. [8] Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen kérte az ítélet részbeni megváltoztatását, a felperes keresetének a teljes elutasítását, másodlagosan annak a hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását és a felperes első- és másodfokú perköltségben történő marasztalását. Előadta, hogy téves az elsőfokú ítéletnek az a megállapítása, hogy a vagyonátadási kötelezettségének felhívás ellenére nem tett eleget. Mindenben együttműködött a felszámolóval a csődvagyon átadásának és felmérésének az érdekében. Sem a felszámoló előadásából, sem az iratokból nem állapítható meg, hogy el akarta volna titkolni bármely vagyontárgy létezését a felszámoló elől. Magatartása nem irányult és nem is eredményezte a felszámolási eljárás meghiúsulását. Az ítélet [24] bekezdésében foglaltak kapcsán előadta, hogy a NAV a tartályokat a felszámolást megelőzően lefoglalta, az erről szóló jegyzőkönyvet átadta a felszámolónak. A tartályok elszállítása – méretükből adódóan – nem történt meg, de azokról a felszámoló Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 5 tudott, és azokat bármikor a rendelkezésére tudta volna bocsátani. Ezt igazolja az is, hogy a felszámoló többször megkísérelte pályázat útján értékesíteni a tartályokat, ennek a során az érdeklődők megtekinthették azokat. Vitatta ezért azt az ítéleti megállapítást, hogy azokkal kapcsolatban szabálytalanul járt volna el. Előadta továbbá, hogy a NAV feloldotta ezen tartályok lefoglalását
  1. október 16-án. Álláspontja szerint mindenben a jogszabályoknak és a hitelezői érdekeknek megfelelően járt el, a vagyont átadta, vagyoncsökkenést nem okozott, valamennyi kötelezettségének eleget tett, jogszabálysértést nem követett el. Erre tekintettel a jelen eljárásban a bizonyítási teher nem „fordult meg”. A másodlagos fellebbezési kérelme indokaként előadta, hogy az elsőfokú bíróság súlyos eljárási hibát vétett azzal, hogy nem megfelelően értékelte a tényállást, tévesen következtetett a vagyonátadási kötelezettségének a nem teljesítésére. Az elsőfokú bíróság a nem megfelelő tényállásból tévesen következtetett arra is, hogy fennállt a bizonyítási teher megfordulásának a feltétele, melyre tekintettel az eljárás megismétlése szükséges. [9] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet alperes fellebbezésével támadott rendelkezése helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben való marasztalását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozottan alkalmazta a „törvényi vélelmet”, ami a bizonyítási terhet megfordította. Ehhez képest az alperes a felperes által megjelölt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének az időpontját nem tudta megdönteni, és a hitelezői érdekeket is figyelembe vevő vezetői intézkedéseket sem igazolt. Az alperes a tartályok létezéséről információt nem adott a felszámolónak, így azokról nem volt tudomása, a perben szerzett tudomást arról, hogy az alperes a tartályokat üzletszerű gazdasági tevékenységre használja. Álláspontja szerint, mivel az elsőfokú bíróság az anyagi pervezetés körében eljárási szabálysértést nem követett el, ezért a másodlagos fellebbezési kérelem is alaptalan. Megjegyezte, hogy a felszámoló (többszöri értékesítési kísérlet után) a tartályokat végül összesen csak 550 000 Ft + áfa vételáron tudta értékesíteni, jóllehet ezek értéke 10 400 000 Ft volt. A hitelezők kielégítésére így a tartályok eredeti értékének csak a töredéke volt fordítható. [10] Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem nyújtott be. [11] A felperes fellebbezése megalapozatlan, az alperes fellebbezése megalapozott. [12] Az ítélőtábla a Pp.
  2. §
(1)bekezdése szerint a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el, mivel a felek nem kérték tárgyalás tartását. [13] Az ítélőtábla a fellebbezések elbírálása során nem lépte át az elsőfokú ítélet felülbírálatának a Pp. 370. §
(1)bekezdése szerinti (a fellebbezési kérelmek és az ellenkérelem megszabta) korlátait, mivel olyan eljárási szabálysértést, vagy a fellebbezésben nem hivatkozott téves anyagi pervezetést, amely erre okot adott volna, nem észlelt [Pp. 370. §
(2)és
(3)bekezdései]. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 6 Így fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú ítéletnek a felperes vagyoncsökkenés megállapítása iránti kereseti kérelmét elutasító rendelkezését. Az alperes érvelt azzal, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a vagyonátadási kötelezettségét nem teljesítette, ezért fennáll a bizonyítási teher „megfordulásának” a feltétele. Az ítélőtábla – mivel egyetértett az alperesnek ezzel az érvelésével – a 4. sorszámú végzésével a Pp. 370. §
(4)bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által a
  1. szeptember 27-én megtartott perfelvételi tárgyaláson elvégzett anyagi pervezetés (10.G.40.125/2023/
  2. számú jegyzőkönyv harmadik oldala) abban a tekintetben helytálló volt, hogy megfelelő feltételek fennállása esetén melyik félnek milyen körülmények bizonyítása áll az érdekében, azonban az elsőfokú bíróság abban nem foglalt állást, hogy a jelen ügyre konkretizálva kit terhel a bizonyítási kötelezettség, hanem az ítéletében adott számot arról, hogy a hitelezői követelések kielégítésének a meghiúsulása tekintetében lényegében alkalmazható a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdése, így az alperes érdekében áll annak a bizonyítása, hogy a vezetői tisztségének az időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, továbbá a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Az ítélőtábla megítélése szerint azonban a jelen ügyben nem alkalmazható a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdése, így a felperest terheli az elsőfokú bíróság által adott körben a bizonyítási kötelezettség. Erre tekintettel a Pp. 369. §
(4)és 373. §
(5)bekezdése alapján tájékoztatta a felperest, hogy a végzés kézbesítésétől számított 15 napon belül utólagos bizonyítást ajánlhat fel. A felperes – az ítélőtábla felhívására – okirati bizonyítékokkal kívánta igazolni egyrészt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet általa megjelölt kezdő időpontját, másrészt azt, hogy az alperes nem tett meg minden elvárható gondossági kötelességet annak az érdekében, hogy az adós hitelezőinek a veszteségét csökkentse, és nem kezdeményezte a felperessel szemben (az évek óta folyó veszteséges gazdálkodás ellenére) a felszámolási eljárás megindítását. A felperes által előterjesztett bizonyítási indítványok teljesítése (az okirati bizonyítékok értékelése) – a későbbiekben kifejtettek miatt – szükségtelen, ezért azt az ítélőtábla mellőzte. [14] Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alábbiakkal módosítja: Az alperes a birtokában tartott tartályoknak a felperes által meghirdetett értékesítés során történő megtekintését lehetővé tette, a tartályokat a felszámoló értékesítette. Az alperes a tartályok vonatkozásában (ha késedelemmel) is teljesítette a vagyonátadási kötelezettségét. Az ítélőtábla a tényállást a felperes fellebbezési ellenkérelmében tett saját előadása alapján módosította. Az általa felajánlott bizonyítást pedig arra tekintettel mellőzte, mivel egyrészt az alperes a fellebbezésében nem vitatta a felperes fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezése kezdő időpontjaként az elsőfokú bíróság által megállapítottakat, így annak a további bizonyítása szükségtelen volt. Másrészt a felperes az alperesnek a hitelezői igények kielégítése egyéb okból történő meghiúsulásának a lehetőségére alapított felelősségét arra alapította, hogy a tartályok tekintetében a vagyonátadási kötelezettségét nem teljesítette, e kereseti tényállításból kiindulva szükségtelen volt annak a vizsgálata, hogy az alperes által vezetett felperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését megelőzően mennyiben folytatott évek óta veszteséges gazdálkodást. Az ítélőtábla a tényállás megállapításával összefüggésben rögzíti azt is, hogy a tartályok könyvszerinti értékének és a felszámolói értékesítés során elért vételárnak a megállapítása szükségtelen volt, mivel a keresetnek és a fellebbezésnek az értékesítés nem volt a tárgya. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 7 [15] Nem ad alapot a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdésének alkalmazására az, hogy az alperes csak a bíróság felhívására vette fel a kapcsolatot a felszámolóval, illetve az iratanyagot csak késedelmesen bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, ha ez nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének a feltárását (Kúria Gfv. 30.068/2023/4.). A Cstv. 31. §
(1)bekezdés b) pontjában meghatározott vagyonátadási kötelezettség késedelmes teljesítése is megalapozhatja a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdésének az alkalmazását, ha ez a vagyonnak a felszámoló általi átvételét, értékesítését, a hitelezők kielégítését, a felszámolási eljárás céljának az elérését megakadályozza. A jelen esetben nem erről van szó. Az alperes – igaz késedelmesen – a vagyonátadási kötelezettségét a tartályok tekintetében is teljesítette. A nemzeti adóhatóság azokat úgy foglalta le, hogy az alperes birtokában hagyta, miután azokról a felszámoló tudomást szerzett (az alperes nem cáfolt előadásával egyezően) azokat szintén az alperes birtokában hagyta. Az alperes nem gátolta a felszámoló általi értékesítést, a tartályok megtekintését lehetővé tette, a felszámolási eljárás során azokat a felszámoló értékesítette. A felperes a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdés második fordulata szerinti felelősség tényalapjául a tartályok alperes általi átadásának az elmulasztását, mint felróható magatartást jelölte meg. E tényalap a módosított tényállásra és a felperes saját előadására figyelemmel sem áll fenn, így az alperesi felelősség nem állapítható meg. Mivel jogalapjában alaptalan a felperes alperesi fellebbezéssel támadott kereseti kérelme, a perköltség összegének felemelésére irányuló felperesi fellebbezés érdemben már nem volt vizsgálható. [16] Az ítélőtábla mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét a Pp. 383. §
(2)bekezdés második fordulata szerint megváltoztatta, a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasította, mellőzte az alperes állam által előlegezett illeték és perköltség megfizetésére kötelezését, valamint a felperest kötelezte az elsőfokú perköltség, illetve az elsőfokú eljárási illeték teljes mértékű megfizetésére. [17] A másodfokon pervesztes felperes a saját másodfokú perköltségét (ügyvédi munkadíj) maga viseli, és köteles az alperes másodfokú perköltségének (fellebbezési eljárás illeték, a jogi képviselője munkadíja) a megfizetésére [Pp. 83. §
(1)bekezdése]. Az eljárás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. §
(1)bekezdés v) pontja alapján tárgyi illetékfeljegyzési jogos, az alperes ennek ellenére a fellebbezési eljárási illetéket (48 000 Ft) előlegezte. Az elsőfokú bíróság az alperesi képviselő ügyvédi munkadíját 54 000 Ft-ban állapította meg, a mértékét tekintve ezt a felek fellebbezése nem érintette. Erre tekintettel az ítélőtábla ennek az összegnek a felét tartotta arányban állónak az alperesi képviselő által a másodfokú eljárásban kifejtett ügyvédi tevékenységgel, és a pervesztes felperest 75 000 [48 000 + 27 000 (áfamentes)] Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. A felperes a per főtárgya tekintetében nem fellebbezett, így az ő fellebbezése vonatkozásában a pertárgyérték 530 250 Ft, a feljegyzett illeték 42 420 Ft, ennek az állam részére történő megfizetésére az ítélőtábla a Pp. 102. §
(1)bekezdése szerint a pervesztes felperest kötelezte a 26/
  1. (XII. 6.) IM rendelettel
  2. január 1-jei hatállyal módosított 30/
  3. (XII. 27.) IM rendelet
  4. §
(2)bekezdésének megfelelő módon és határidőben. Debrecen,
  1. február
  2. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.339/2024/6 8 Dr. Görög Attila s.k. a tanács elnöke, Dr. Riczu András s.k. bíró, Dr. Szűcs Lajos s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.