A határozat elvi tartalma: I. A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor esedékes és egyúttal ez az elévülés kezdő időpontja is, a károsodás pedig akkor következett be, amikor az alperes rendelkezésére a számlavezető pénzintézet a felperes bankszámláját megterhelte. A kárkötelmet pedig nem a közgyűlési határozat, hanem a felperes által megjelölt fenti károkozó magatartás keletkeztette. II. Az elévülés nyugvásának csak akkor van az elévülési időre kiható jelentősége, ha a nyugvást előidéző ok megszűnéséig az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. ... Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 10.Gf.40.320/2023/
- A felperes: Felperes Cím2 A felperes képviselője: Osztrovics Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Osztrovics Lívia ügyvéd) Cím5 Az alperes: Alperes Cím1 Az alperes képviselője: Dr. Habara Mónika egyéni ügyvéd Cím6 Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.320/2023/3 2 A per tárgya: kártérítés megfizetése Az elsőfokú bíróság: Fővárosi Törvényszék A fellebbezéssel támadott határozat száma: 37.G.40.869/2023/13-I. A fellebbezést benyújtó fél: felperes Ítélet A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] A felperes keresetét – amelyben a lakásszövetkezetekről szóló
- évi CXV. törvény
- §
(1)bekezdése alapján 177.800 forint kártérítés és késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra alapítottan, hogy az alperes a felperes vezető tisztségviselőjeként nem a felperes, hanem a saját érdekében nyújtott szolgáltatás ellenértékét fizette ki a felperes bankszámlájáról
- szeptember 6-án, november 14-én, december 15-én és
- március 27-én egyenként 44.450 forint összegben, amellyel a felperesnek kárt okozott – az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította és kötelezte a felperest az alperesnek 15 napon belül 100.000 forint ügyvédi munkadíj megfizetésére. Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.320/2023/3 3 [2] A határozat indokolása szerint az elsőfokú bíróság elsősorban az alperes anyagi jogi kifogására figyelemmel a követelés elévülését vizsgálta. Abból indult ki, hogy a felperes az alperessel mint volt vezető tisztségviselőjével szemben az ilyen személyekre irányadó szabályok megsértésével okozott kár megtérítésének követeléséhez való jogát érvényesítette és elsődlegesen azokat a tényeket volt köteles előadni és bizonyítani, melyek alapján megállapítható, hogy a követelés érvényesítésére az elévülési időben került sor, illetve az elévülést megszakította vagy az nyugodott. A Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
- §
(2)bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik, a Ptk. 6:
- §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A perbeli esetben a kár a kifizetéssel következett be, az elévülés ezzel vette kezdetét, a tudomásszerzésnek az elévülés megindulása szempontjából nincs jelentősége. [3] A felperes az elévülést nem szakította meg és az elévülés nem nyugodott, mert a tudomásszerzés előadott időpontjában (
- július 23.) az elévülésből több mint egy év volt hátra. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a
- szeptember 6-án esedékes követelés
- szeptember 6-án, a
- november 14-én esedékes követelés
- november 14-én, a
- december
- napján esedékes követelés
- december 15-én, a
- március 27-én esedékes követelés pedig
- március 27-én elévült. A közjegyzőtől rövid úton beszerzett tájékoztatás szerint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem
- november 4-én érkezett a közjegyzőhöz, vagyis azt a felperes Ptk. 6:
- §
(1)bekezdésében meghatározott ötéves elévülési időn túl terjesztette elő. Az elévült követelést a Ptk. 6:23. §
(1)bekezdése szerint – a Ptk. eltérő rendelkezése hiányában – bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni, ezért a keresetet elutasította és a tanúbizonyítást mellőzte, mert a felügyelőbizottság tagjainak tudomása az elévülés szempontjából nem volt jelentős. [4] A felperes fellebbezésében tartalma szerint [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 110. §
(3)bekezdés] elsődlegesen kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetnek való helyt adást; másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítására irányult. [5] A fellebbezését arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság az egyébként helyesen megállapított tényekből a Ptk. 6:22. §
(2)bekezdésének téves értelmezésével és alkalmazásával helytelen következtetésre jutott, a felperes ezzel kapcsolatos jogi érvelését nem vette figyelembe. Megismételte azt az elsőfokú eljárásban előadott hivatkozását, hogy csak akkor szerezhetett tudomást a per tárgyát képező jogosulatlan kifizetésekről, amikor a felperes újonnan megválasztott jelenlegi ügyvezető elnöke a korábbi könyvelést átvizsgálhatta. Az elsőfokú eljárásban okirattal igazolta, hogy az alapszabálya szerint a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a tisztségviselő elleni kártérítési per megindításának elhatározása és a közgyűlés 2020. július 23-án kerül abba a helyzetbe, hogy erről a kérdésről határozatot hozhasson. Értelmezése szerint a követelése csak a közgyűlési határozat meghozatalával vált a Ptk. 6:22. §
(2)bekezdése szerint esedékessé, hiszen amíg a közgyűlés nem határoz a kártérítési per megindításáról a követelés „nem létezik”. Mindezek miatt a kár nem a felperes bankszámlájáról való kifizetések időpontjában következett be, Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.320/2023/3 4 hanem amikor a felperes úgy döntött, hogy a kifizetéseket jogosulatlannak minősíti és kártérítési pert indít, azaz amikor a közgyűlés a követelést esedékessé tette. Az alperes valótlanul állította, hogy a felügyelőbizottságnak tudomással kellett bírni a jogosulatlanul kifizetett számlákról, mert ezeket a bizonylatokat az alperes nem bocsátotta a felügyelőbizottság rendelkezésére. Sérelmezte, hogy az e körben felajánlott tanúbizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság mellőzte. [6] Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. [7] A Fővárosi Ítélőtábla a felperes fellebbezését a Pp. 376. §
(1)bekezdése alapján – a Pp. 376. §
(2)bekezdésében írt kérelem hiányában – tárgyaláson kívül bírálta el. [8] A felperes fellebbezése megalapozatlan. [9] A Fővárosi Ítélőtábla teljes terjedelmében bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 370. §
(1)bekezdése szerint a fellebbezési kérelem korlátai között és megállapította, hogy az elsőfokú döntés a fellebbezésben megjelölt okból nem jogszabálysértő. Az elsőfokú bíróság a Ptk. 6:22. §
(2)bekezdésének, valamint a Ptk. 6:
- §-ának helyes értelmezésével és alkalmazásával határozta meg az elévülés kezdő időpontját és helytálló következtetéssel jutott arra, hogy amennyiben a felperest megilletné a kártérítés követeléséhez való jog, ennek bírósági eljárásban való érvényesítését a követelés elévülése kizárja. [10] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezés kapcsán a következőket emeli ki. A Ptk. 6:
- §
(2)bekezdése, valamint a 6:
- §-a félreérthetetlen és egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor esedékes és ezzel veszi kezdetét a kárkövetelés elévülése. A károsodás bekövetkezésének időpontja szempontjából annak volt jelentősége, hogy a felperes a kárát abból származtatta, hogy az alperes vezető tisztségviselőként eljárva olyan ellenszolgáltatást (ügyvédi megbízási díj) fizetett ki a felperes bankszámláján rendelkezésre álló pénzösszegből, amelyért nyújtott szolgáltatást nem a felperes, hanem az alperes vette igénybe, így díjfizetés a felperest nem terhelhette. A felperes fentiekben körülírt kára a Ptk. 6:
- §
(2)bekezdésében meghatározott kárfogalmak közül a felperes mint károsult vagyonában beállott értékcsökkenésként értelmezhető [Ptk. 6:522. §
(2)bekezdés a) pont], amely károsodás akkor érte a felperest, vagyis akkor következett be, amikor a felperes vagyona csökkent, amikor a keresettel érvényesített összeg kikerült a vagyonából. Ez pedig azokban az időpontokban történt, amikor az alperes rendelkezésére a számlavezető pénzintézet a felperes bankszámláját megterhelte, amelyre a felperes saját előadása szerint 44.450 forint összegű részletekben
- szeptember 6-án, november 14-én, december 15-én és
- március 27-én került sor. Ezekben az időpontokban kezdetét vette az egyes követelésrészek elévülése, és az elsőfokú bíróság helytálló megállapítása szerinti napokon évült el a perbeli követelés. Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.320/2023/3 5 [11] Annak, hogy a felperes belső szervezeti rendje szerint a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a tisztségviselő elleni kártérítési per indításának elhatározása, a kárkövetelés esedékessé válása szempontjából semmilyen jelentősége nincs. Minden jogszabályi alapot nélkülöz az a fellebbezési érvelés, hogy a felperes követelése csak a közgyűlési határozat meghozatalával vált esedékessé, mert addig nem létezett. A felperes érvényesített joga alapjául állított kárkötelmet nem a közgyűlési határozat, hanem a felperes által megjelölt fenti károkozó magatartás, illetve az ebből fakadó károsodás keletkeztette, a felperes kárát nem a közgyűlési határozat, illetve annak tartalma okozta, így értelemszerűen a határozat meghozatalával a kár nem válhatott esedékessé, a legfőbb szerv döntése legfeljebb az alperessel szembeni kárigény polgári perben való érvényesítésének feltétele lehetett. [12] Ahogy azt az elsőfokú bíróság is helyesen értékelte a károsodásról való tudomásszerzés, valamint a követelés érvényesítését akadályozó egyéb menthető ok az elévülés kezdő időpontja szempontjából közömbös, a Ptk. 6:
- §
(1)bekezdése szerint az elévülés nyugvására teremthet alapot. A nyugvásnak azonban a Ptk. 6:24. §
(2)bekezdéséből következően csak akkor van az elévülési időre kiható jelentősége, ha a nyugvást előidéző ok megszűnéséig az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. A perbeli esetben a felperes által megjelölt tudomásszerzés, illetve a közgyűlési határozat meghozatalának időpontjában,
- július 23-án, valamennyi követelésrész elévüléséből több mint egy év volt hátra, így a felperes által hivatkozott akadálynak nem volt az elévülési időt befolyásoló jelentősége. Erre tekintettel a tudomásszerzés körében előterjesztett tanúbizonyítás a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen volt, nem eredményezhetett volna az elévülés kérdésében eltérő döntést, ezért az elsőfokú bíróság a bizonyítás elrendelését a Pp.
- §
(5)bekezdése szerint alappal mellőzte. [13] Mindezen indokok alapján az elsőfokú bíróság az elévülés kérdésében a jogszabályoknak megfelelő, érdemben helytálló döntést hozott, annak a fellebbezésben felhozott indokok alapján való megváltoztatására nem volt lehetőség és a másodlagos fellebbezési kérelem szerint a hatályon kívül helyezésre sem volt ok, mert az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítási indítvány mellőzésével a fent kifejtettek szerint jogszabályt nem sértett, egyéb a hatályon kívül helyezést indokolttá tevő eljárási szabálysértést a felperes nem jelölt meg és ilyet a másodfokú bíróság sem észlelt. [14] Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletét a Pp. 383. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [15] Az eredménytelenül fellebbező felperes a Pp. 364. §-a alapján alkalmazott 83. §
(1)bekezdése szerint nem igényelhette másodfokú perköltsége megtérítését. Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő, felszámított másodfokú perköltsége nem volt, ezért a Pp. 82. §
(1)és
(3)bekezdéseire figyelemmel arról dönteni sem kellett. Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.320/2023/3 6 Budapest,
- március
- Dr. Kurucz Zsuzsánna s.k. a tanács elnöke Dr. Matosek Edina s.k. Dr. Kolozs Balázs s.k. előadó bíró bíró