← Magyarország

Gf.30030/2025/10 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Gf.III.30.030/2025/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a másodfokú eljárásban a dr. Gácsi Gabriella (cím) ügyvéd, majd a Dr. Boross Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Boross Ildikó ügyvéd) által képviselt Felperes (cégjegyzék, cím) felperesnek – a dr. Felek Tímea Mercedes (cím) ügyvéd által képviselt ... Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (cím, törzskönyvi nyilvántartási azonosító: ...) alperes ellen közreműködői díj megfizetése iránt indított perében a Miskolci Törvényszék
  2. november
  3. napján kelt 13.G.40.063/2024/
  4. számú ítélete ellen a felperes
  5. sorszámú (
  6. sorszámon pontosított, Gf.III.30.030/
  8. és
  9. számon kiegészített) fellebbezése alapján az alulírott napon megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla a felperes kereset-változtatását elutasítja, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1 905 000 (egymilliókilencszázötezer) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a ... Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház (a továbbiakban: alperes), egészségügyi közfeladat ellátására köteles szolgáltatóként mint megrendelő és a felperes mint közreműködő egészségügyi szolgáltató
  10. január 1-jén közreműködői szerződést (a továbbiakban: szerződés) kötöttek ESWL (vesekövek műtét nélküli kezelése) kezelések végzésére. A szerződés
  11. pontja szerint a felperes (szerződés 2 -
  12. pontjaiban részletezett) feladata a megrendelt ESWL kezelések végzése, az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek (orvosok, asszisztensek, technikusok és egyéb szükséges munkaerő, technikai eszközök, orvostechnikai műszerek, berendezések) folyamatos – saját költségen történő – biztosítása a mindenkori hatályos szakmai és hatósági előírások szerint, amit a felperes a cím szám alatti székhelyén található, önálló helyrajzi számmal rendelkező, saját tulajdonú ingatlanában köteles nyújtani. A felek megállapodása értelmében az alperes a felperesnek közreműködői díjat köteles fizetni, amelynek a számítását a szerződés
  13. pontjában rögzítették. Eszerint: fekvőbeteg ellátásban való közreműködés esetén a közreműködő tevékenységéhez a megrendelő 360 HBCS-t biztosít negyedévente a közreműködő részére a veseköves betegek kezelésére, 3 db ágykapacitáson (ESWL kezelés, holmium lézeres kezelés). [A HBCS (Homogén Betegség Csoportok) súlyszám a fekvőbeteg-ellátás finanszírozási kategóriáinak rendszerében, amely a betegségeket és a sérüléseket olyan kategóriákba sorolja, amelyek költség szempontjából hasonlóak egymáshoz. Az egy esetre járó – előbb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP), majd a jogutódja, a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) általi finanszírozási díj: a súlyszám felszorozva az esetszámmal, és az aktuális HBCS forintértékkel.] Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 2 A felek a TVK mennyiség felhasználását 3 hónapos időszakkal felülvizsgálják, de a havi felhasználható mennyiség az átlagostól maximum 10%-kal térhet el. [A TVK (teljesítményvolumen-korlát) az az előírás, ami megszabja, hogy egy kórház egy adott egészségügyi ellátásból egy hónapban mennyit végezhet el.] „A közreműködői díj a ténylegesen elvégzett és a feladat meghatározásában foglaltak szerint szabályszerűen igazolt teljesítmény (a TVK mértékéig) alapján kerül megállapításra. „A HBCS egységára az OEP által közzétett mindenkori hivatalos díj (jelenleg 150.000.-Ft).” A szerződésben rögzítették továbbá, hogy ESWL kezelések az alperes által felperesnek biztosított kapacitáson történő ellátása esetén a felperes „telephelyén lévő fix gépen: a fentiek alapján meghatározott forintértékből – Közreműködőt 90 %-a, – Megrendelőt 10 %-a illeti meg. Amennyiben a betegnek fekvő kezelésre van szüksége Megrendelő fekvő osztályán, akkor a fentiek a műtéti súlyszámra vonatkoznak.” Járóbeteg ellátás esetén (mivel a kórház a közreműködő részére heti 12 óra urológiai szakrendelést biztosít a járóbetegek ellátásra) a felperest az OEP/NEAK által a járóbeteg ellátás szerint finanszírozott összeg (német pont x mindenkori forintérték) 90 százaléka illeti meg azzal, hogy a német pont egységára a kórházi átlagos egységár, tekintettel arra, hogy a járó-beteg ellátás nincs volumenkorláthoz kötve a jelen szerződésben. A szerződés
  14. pontjában kikötötték, hogy az alperes az OEP-nek a teljesítményfinanszírozásra vonatkozó visszaigazolását – annak kézhezvételétől számított négy munkanapon belül – köteles e-mailen megküldeni a felperesnek az ... email címre, aki a visszaigazolás alapján az OEP által ténylegesen finanszírozott teljesítésről állítja ki a finanszírozott hónapra vonatkozó számláját, amit az alperes 15 napon belül banki átutalással fizet meg (10 -
  15. pont). Amennyiben a fizetési kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, úgy a felperes a késedelem időtartamára a Ptk. 6:
  16. §

(1)bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatfelszámítására jogosult (
  1. pont). A felek a szerződést
  2. április 1-én módosították azzal, hogy az alperes a fekvőbeteg ellátáshoz havonta 120 HBCS-t biztosít a felperes részére a veseköves betegek kezelésére, 3 db ágykapacitáson, és kiegészítették azzal, hogy
  3. január
  4. és október
  5. között a felperesnek lehetősége van a 120 súlyszám feletti teljesítésre, havonta maximum 180 súlyszámig. A 120 és 180 súlyszám közötti teljesítésért a fentiek alapján meghatározott forintértékéből a felperest 60%-a, az alperest 40%-a illeti meg. 180 feletti súlyszámért díjazás nem jár a felperesnek.
  6. október 13-án és
  7. március 12-én is módosították a szerződést, írásban. A módosítások a közreműködői díj meghatározásában történtek az állami finanszírozás mértékének, valamint a volumenkorlát (bizonyos teljesítmény felett az állam korlátozottan, vagy egyáltalán nem adott finanszírozást), illetőleg a későbbiekben az ESWL kezelések esetében a volumenkorlát eltörlése miatt. A szerződésmódosítások azonban nem változtatták meg a szerződés
  8. pontjának azt a rendelkezését, hogy a közreműködői díj a ténylegesen elvégzett és a feladat meghatározásában foglaltak szerint szabályszerűen igazolt teljesítmény (a TVK mértékéig) alapján kerül megállapításra. A szerződés megkötésekor az alperes OEP általi finanszírozása az egészségügyi szolgáltatások Nemzeti Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/
  9. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)
  10. §
(1)bekezdés b) pontja és
(2)bekezdés b) pontja alapján történt. A közreműködői díj elszámolása úgy történt, hogy a felperes leadta a havi teljesítményét az alperesnek, aki azt továbbította az NEAK felé, majd az OEP/NEAK által elfogadott és Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 3 visszaigazolt teljesítményt (súlyszámot) az alperes írásban közölte a felperessel, ennek alapján a felperes kiállította számláját, amelyet az alperes kiegyenlített. A Korm. rendelet 2013. július 6-án hatályba lépett 5/B. §
(1)bekezdése megteremtette annak a lehetőségét, hogy egy esetleges akadály esetén a Korm. rendelet szerinti szolgáltató állami költségvetésből történő finanszírozása ne teljesítményalapon, vagy fixdíjelszámolással, hanem az akadály bekövetkezését megelőző, az akadályoztatással érintett ellátási forma átlagfinanszírozással, háromhavi finanszírozási díja átlagának megfelelően történjen. A NEAK az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány (COVID19-járvány) következményeinek elhárítása miatt
  1. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alatt életbelépett különleges jogrend részeként
  2. április 3-án tájékoztatót adott ki, arról, hogy a
  3. március havi teljesítmények elszámolásától,
  4. májustól kezdődően a NEAK a finanszírozás mértékét részben átlagfinanszírozással határozza meg. A Korm. rendelet 5/B. §-a szerint, azaz az egészségügyi szolgáltatók részére a veszélyhelyzetet megelőző időszak háromhavi finanszírozási díj átlagának megfelelő finanszírozási díj utalására kerül sor. Ez alapján a
  5. március havi teljesítmény elszámolását követően, a
  6. augusztusi teljesítmény elszámolásáig a NEAK által elrendelt átlagfinanszírozás működött. Az átlagfinanszírozás számításának alapját a
  7. december,
  8. január és február havi – NEAK felé lejelentett – teljesítmény képezte. A NEAK közleménye alapján a NEAK-kal szerződésben az alperes felé is a finanszírozás
  9. március
  10. és
  11. augusztus
  12. közötti időszakban a havi tényleges teljesítménytől függetlenül átlagfinanszírozással, majd
  13. szeptember
  14. és
  15. szeptember
  16. között, egy hónapra, a leadott és visszaigazolt teljesítmény alapján. Utána
  17. október
  18. és
  19. január
  20. között ismét (a havi tényleges teljesítménytől függetlenül) átlagfinanszírozással történt. A NEAK tájékoztatójában foglaltaknak megfelelően a felperes is szolgáltatott teljesítmény adatokat az alperes felé ezekben az időszakokban is, Az alperes a
  21. március 1-től
  22. január 31-ig tartó átlagfinanszírozott időszakra a felperesnek továbbra is az általa lejelentett tényleges betegforgalom, mint teljesítmény után fizette meg a közreműködői díjat. A felperes arra hivatkozva, hogy neki a
  23. március 1-től
  24. január 31-ig tartó időszakra (a
  25. szeptember hónapot kivéve) az átlagfinanszírozás szerinti díj járt volna, emiatt az alperes által ki nem fizetett összeg az ESWL tevékenysége után az átlagfinanszírozással érintett időszakban összesen 309 354 666 Ft-ot tett ki, többször igényt jelentett be az alpereshez az elmaradt díjának a rendezése érdekében. Az alperes arra hivatkozva, hogy a jogszabályok és a szerződés alapján a felperes nem volt jogosult az átlagfinanszírozás alapján számított közreműködői díjra, felhívta a felperes figyelmét, hogy az átlagfinanszírozás alapján kiállított számláját nem fogja befogadni. [2] A felperes a keresetében kérte az alperesnek 309 354 666 Ft, és ennek a csatolt táblázatban rögzített esedékességek napjait követő naptól a kifizetés napjáig számított, a Polgári Törvénykönyvről szóló
  26. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48.
(1)bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat megfizetésére kötelezését, eshetőlegesen, elsődlegesen a Ptk. 6:58., 6:137-138. §-ai – szerződés teljesítése – jogcímén, figyelemmel a felek között 2016. január 1. napján létrejött szerződés 8.2 pontjában rögzített elszámolási arányokra. Másodlagosan, a Ptk. 6:579. §-a alapján jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. A jogi érvelésében arra hivatkozott, hogy alaptalanul tagadta meg az alperes a 2020. március 1. és 2020. augusztus 1. között a közreműködői szerződés alapján nyújtott egészségügyi szolgáltatásai NEAK általi átlagfinanszírozás alapján történő elszámolása szerinti Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 4 közreműködői díjak megfizetését arra hivatkozással, hogy az állami finanszírozás szempontjából csak az alperes minősül szolgáltatónak a Korm. rendelet 2. §
  1. b)pontja szerint. Helyes értelmezés szerint „a finanszírozás szempontjából az minősül szolgáltatónak, aki vagy ami a finanszírozóval kötött szerződés alapján az E. Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújt (keresetlevél 9. oldal III. pont). A közreműködői szerződéssel az alperes az abban meghatározott egészségügyi szolgáltatói tevékenységet 2016. január 1-jétől gyakorlatilag kiszervezte a felperesre, mint szolgáltatóra annak minden költségével és kötelezettségével együtt. A közreműködői szerződés következtében a felperes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 3. §
  2. f)pontja szerinti egészségügyi szolgáltatónak, és egészségügyi szolgáltatást végző közreműködőnek minősül a 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 2. §
  3. a)és
  4. k)pontja szerint is. A Korm. rendelet az 5/B. §
(1)bekezdésének a hatályba lépésével lehetővé tette, hogy a NEAK főigazgatója elrendelje: az érintett egészségügyi szolgáltató részére ne teljesítmény utáni, hanem „háromhavi finanszírozási díja átlagának megfelelő finanszírozási díj kerüljön utalásra”, amely nem csak a kórházra, hanem a felperesre is vonatkozik. Ennek oka az, hogy bár az állami finanszírozás szempontjából a Korm. rendelet 2. §
  1. b)pontja szerint csak az alperes minősül egészségügyi szolgáltatónak, a finanszírozás szempontjából az minősül szolgáltatónak, aki vagy ami (a szolgáltatóval kötött szerződés alapján) az Egészségügyi Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatást ténylegesen nyújtja. Az pedig tény, hogy az átlagfinanszírozás alatt ténylegesen a felperes végezte az államilag finanszírozott ESWL kezeléseket. A NEAK rendelkezése, közleménye nem tesz különbséget az egészségügyi szolgáltatók között, így az átlagfinanszírozás, mint közreműködői díjalap figyelembevételével jár díjazás neki is. Ez következik a NEAK közleménye szerint elérni kívánt célból is, ami az egészségügyi szolgáltatók stabil, folyamatos működőképességének a fenntartása. A teljesítmény szerinti finanszírozás helyett az átlagfinanszírozást lehetővé tévő jogszabállyal elérni kívánt célt figyelembe véve a Korm. rendelet (az Alaptörvény 28. cikke szerinti) helyes értelmezése az, hogy „az átlagfinanszírozás jogosultja ugyan a NEAK-kal finanszírozási jogviszonyban lévő szolgáltató (ő igényelheti), de kedvezményezettje minden olyan egészségügyi szolgáltató, aki a NEAK-kal finanszírozott közellátás feladatait ténylegesen elvégzi, és a COVID járvány alatt is teljes körűen teljesíti a jogszabályban is rögzített egészségügyi szolgáltatási tevékenységet.” (10. sorszámú előkészítő irat 6. oldal). A NEAK rendelkezése, közleménye nem tesz különbséget az egészségügyi szolgáltatók között, így az átlagfinanszírozás, mint közreműködői díjalap figyelembevételével jár díjazás neki is. Az alperes szerződésszegést követett el azzal, hogy a közreműködői díjat nem az átlagfinanszírozás alapján fizette ki a részére, hanem az általa ténylegesen elvégzett tevékenység után, azaz, az alperes a felperes korábbi, a veszélyhelyzetet megelőző három hónap teljesítményének az átlaga után megkapta az államtól az átlagfinanszírozási díjat, azonban a felperesnek nem ez alapján fizetett közreműködői díjat, hanem a ténylegesen lejelentett teljesítménye után. Mint egészségügyi szolgáltató teljesítette a szerződésben foglaltakat, fenntartotta a szolgáltatást és annak színvonalát, folyamatosan rendelkezésre állt, fizette a béreket, a költségeket, tehát a finanszírozás változtatás szerinti célokat ő valósította meg, és egyértelműen megállapítható, hogy alperesnek juttatott átlagfinanszírozás alapján kifizetett többlet megtartására – mind a szerződés szerint, mind pedig a finanszírozásváltoztatás célja szerint – az alperes nem jogosult, azzal elszámolni, és a szerződés szerinti arányban a felperes részére megfizetni köteles. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 5 Az alperes azzal szegte meg a szerződést, hogy a NEAK-tól megkapta a három havi átlagfinanszírozás teljes összegét, de azt nem adta tovább neki a megfelelő arány figyelembevételével. A kereset másodlagos jogalapja vonatkozásában azzal érvelt, hogy az alperes az ő rovására jutott vagyoni előnyhöz, mert az átlagfinanszírozás miatt előállott díjkülönbözet a kórháznál maradt úgy, hogy a felperes az átlagfinanszírozással érintett időszakban is fenntartotta az egészségügyi intézményét, fizette a rendelkezésre állással és a működéssel együtt járó valamennyi költséget, stb., míg az alperes az ESWL kezelések terén semmilyen szolgáltatást nem nyújtott, nem állt a betegek rendelkezésére és semmilyen költsége, kiadása nem merült fel. Ez olyan vagyoneltolódás, melyet a polgári jog a jogalap nélküli gazdagodással, mint szubszidiárius tényállással „kompenzál”. A keresetlevelében és mellékleteiben levezette, hogy ez alapján a vitatott időszakra nézve mennyivel kevesebb közreműködői díjat fizetett ki részére az alperes. [3] Az alperes az ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségében marasztalását. Vitatta a felperes keresetének mindkét jogalapját, annak fennállásra esetére azonban nem vitatta az összegszerűségét. Védekezése értelmében a felperes nem vitásan egészségügyi közszolgáltatást végző szervezetnek minősül. Finanszírozás szempontjából azonban az alperes minősül szolgáltatónak, hiszen az ő az, aki a finanszírozóval kötött szerződés alapján az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosult a Korm. rendelet 2. §
  2. b)pontja alapján. A felperes érvelésével ellentétben a szerződés 8. pontja azt a szerződéses szándékot/akaratot tükrözi, hogy a felek a valós és elvégzett tevékenység alapján számolnak el egymással. A szerződésmódosítások során az elszámolás módja és mértéke nem változott. A felek szerződéses gyakorlatában is egyértelmű volt, hogy a ténylegesen elvégzett feladat képezi az elszámolás alapját, sőt, a felek a súlyszám, illetőleg a német pont forintértékét is függetlenítették a mindenkori NEAK finanszírozástól. A felperes valós teljesítménye jelentette tehát a felek közötti elszámolás alapját. A Korm. rendeleten alapuló átlagfinanszírozás az alperesre vonatkozott, akkor is, ha a felperes az alperes feladatát látta el közreműködőként, hiszen a közöttük fennálló szerződés pontosan szabályozta az elszámolás feltételeit, amelyben nem szerepel az átlagfinanszírozás, illetőleg a szerződés nem értelmezhető olyan módon, hogy a NEAK által az alperesi egészségügyi szolgáltatónak megfizetett finanszírozás mintegy automatizmusként a felek közötti elszámolás alapjául szolgálna. A felperes által igényelt, a Korm. rendelet 5/B. §
(1)bekezdése szerinti átlagfinanszírozás alapulvételére sem a szerződés, sem pedig a Korm. rendelet
  1. §-a alapján nincs lehetőség. Elválik a finanszírozás számításának módja a NEAK és az alperes, valamint a felperes és az alperes között, ugyanis a NEAK és az alperes viszonylatában az átlagfinanszírozás érvényesült, míg a felperes és az alperes viszonylatában a teljesített szolgáltatást lehet figyelembe venni. A felek, amennyiben a szerződéses rendelkezésektől eltérően e jogszabályi rendelkezés alapul vételével kívántak volna elszámolni, módosíthatták volna a szerződést, erre azonban nem került sor. Téves az, hogy a NEAK rendelkezése, közleménye nem tesz különbséget az egészségügyi szolgáltatók között, és az abban foglaltak szerint is átlagfinanszírozás, mint közreműködői díjalap figyelembevételével jár díjazás a felperesnek is. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 6 A felek között szerződéses jogviszony áll fenn, amelyre nincs befolyással a NEAK főigazgatójának a tájékoztató levele. A kormány célja az áltagfinanszírozás biztosításával kifejezetten az volt, hogy a kórházak üzemképességét, pénzügyi stabilitását a covid-19 járvány idején is megőrizzék, nem pedig a piaci szereplők – mint felperes – bevételkiesését kívánta támogatni. A veszélyhelyzet ideje alatt a NEAK főigazgatója által kiadott tájékoztató alapjául éppen az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók stabil, folyamatos működőképességének a fenntartása, valamint az átlagfinanszírozás biztosításával az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók veszélyhelyzet ideje alatti biztonsággal történő működése és a hozzájuk forduló betegek rendelkezésére állása szolgált alapul. Az alperes a szerződésnek megfelelően számolt el a felperessel, kifizette számára a ténylegesen elvégzett teljesítmények után járó közreműködői díjat, tehát viszonylatukban az elszámolás alapjaként kizárólag a szerződés az irányadó. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony (BH
  2. 93.). A jogalap nélküli gazdagodás szabályai addig nem alkalmazhatóak, míg a követelésnek más jogalapja van. A jogalap nélküli gazdagodásra alapított követelés csak akkor tekinthető alaposnak, ha a jogosult más jogcímen a kötelezettel szemben igényét nem érvényesítheti (BH
  3. 39.). [4] Az elsőfokú bíróság a fellebbezett ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 3 810 000 Ft perköltséget. [5] Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában rögzített tényállás alapján a keresetet alaptalannak találta. Az ítélete jogi indokolása szerint abban döntött, hogy az alperes jogszerűen tagadta-e meg az ún. átlagfinanszírozás alapján történő közreműködői díj kifizetését, elszámolását a felperes részére vagy sem. Ebben a jogkérdésben az alperes álláspontjával értett egyet. [6] Egyetértett az alperessel abban, hogy a per eldöntése szempontjából annak volt jelentősége, hogy a szerződés a felperes közreműködői díjazását teljesen egyértelműen szabályozta akként, hogy a felperest a ténylegesen elvégzett és a feladat meghatározásban foglaltak szerint szabályszerűen igazolt teljesítmény alapján illeti meg díjazás. Ez alapján nem vitatható, hogy a felek szerződéses akarata egyértelműen arra irányult, hogy a felperes az általa ténylegesen elvégzett teljesítmény után lejelentett, és a NEAK által visszaigazolt teljesítmény (súlyszám) után járó finanszírozásra jogosult, tehát mindez azt jelenti, hogy a felperes tényleges, valós teljesítése jelentette a felek közötti elszámolás alapját. Az egészségügyi finanszírozó (OEP/NEAK) az ún. átlagfinanszírozás bevezetésével a vele elszámolási viszonyban lévő alperesre nézve határozott meg kedvezőbb szabályokat, amelynek hatálya a felperesre nem terjedt ki, illetőleg a felek között létrejött szerződés tartalmát sem változtatta meg. A közreműködői díj elszámolása a szerződéses időszak alatt – így a COVID-19 átlagfinanszírozás időszaka alatt is – úgy történt, hogy az alperesnek jelentési kötelezettsége volt az elvégzett vizsgálatok tekintetében a NEAK felé, majd a NEAK havonta elvégezte az adatok ellenőrzését, arról visszaigazolást küldött, amelyben szerepelt a NEAK által elfogadott teljesítmény. Ez alapján került elszámolásra a NEAK részéről az alperes felé az adott havi teljesítmény, mely alapjául szolgált a felek közötti elszámolásnak. A NEAK a felek közötti elszámolási folyamatban csak ellenőrző funkciót töltött be, a NEAK által elfogadott és Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 7 visszaigazolt teljesítményt (súlyszámot) az alperes írásban közölte felperessel, a felperes ennek alapján állította ki a számláját. A felperes az általa elvégzett teljesítmény (ellátott betegek) után hiánytalanul megkapta a közreműködői díjat. A szerződés
  4. pontja szerint a felperes az OEP-nek (utóbb NEAK) a teljesítményfinanszírozásra vonatkozó visszaigazolása alapján volt jogosult a számlát kiállítani. Ez a „visszaigazolás” pedig nyilvánvalóan a felperes teljesítményének az igazolása volt. Mindezekből valóban az következik, hogy – az alperes álláspontjával egyezően – a felek a ténylegesen elvégzett tevékenység alapján számoltak el egymással, ahogyan arra a szerződéses akaratuk is egyértelműen irányult. A felperes az általa elvégzett teljesítmény (ellátott betegek) után hiánytalanul megkapta a közreműködői díjat. Az elsőfokú bíróság annak a megítélésénél, hogy a Korm. rendelet és a NEAK igazgatójának tájékoztatója alapján az átlagfinanszírozás bevezetése a felperes által is megjelölt időszakra kire és milyen jogviszonyra vonatkozott, annak tulajdonított jelentőséget, hogy Korm. rendelet
  5. §-a is egyértelműen meghatározza, hogy a rendelet hatálya a NEAK-ra mint finanszírozóra, valamint a finanszírozóval az Egészségbiztosítási Alapból (a továbbiakban: E. Alap) finanszírozott egészségügyi szolgáltatás nyújtására szerződött egészségügy szolgáltatókra terjed ki. A felperes sem vitatta azt, hogy Korm. rendelet
  6. § b) pontja alapján egészségügyi szolgáltatónak csak az alperes minősül, ő nem. A Korm. rendelet 5/B. §
(1)bekezdése kizárólag az a NEAK és a finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltató vonatkozásában értelmezhető, ugyanis sem a Korm. rendelet, sem más jogszabály nem rendelkezik úgy, hogy annak hatálya kiterjedne egészségügyi szolgáltatást végző más alanyokra, így a közreműködői tevékenységet végző felperesre is. Ezen kívül a felek a szerződésben sem rendelték alkalmazni a Korm. rendelet rendelkezéseit a közöttük létrejött jogviszonyban. Következésképpen az átlagfinanszírozás a felek közül kizárólag az alperesre vonatkozott. Erre tekintettel nincs kiemelt jelentősége annak, hogy a felperes látta el közreműködőként az alperes feladatát, mert ettől nem lépett a finanszírozási jogviszonyban az alperes helyébe, nem vált a finanszírozási szerződés alanyává. Mivel a szerződés pontosan szabályozta az elszámolás feltételeit, amelyben nincs utalás a Korm. rendeletre, azon keresztül pedig az átlagfinanszírozásra sem, a közreműködői díj meghatározásánál az elszámolás alapjaként kizárólag a szerződés lehet az irányadó. Amennyiben a felek akarata az lett volna, hogy szerződésük arra kiterjedjen, akkor azt nyilván beillesztették volna a szerződéses rendelkezések közé. A szerződés nem értelmezhető úgy, hogy a NEAK által az alperesi egészségügyi szolgáltatónak megfizetett finanszírozás mintegy automatizmusként a felek közötti elszámolás alapjául is szolgálna. Ennek oka az, hogy egymástól független, két külön jogviszonyról van szó. Az állami finanszírozás során a Korm. rendelet szerinti jogviszony a NEAK és az alperes között áll fenn. Ahhoz a felperes semmilyen módon – sem jogszabályi rendelkezés, sem a szerződés alapján – nem kapcsolódik. Ezen kívül van a felperes és az alperes közötti közreműködői szerződéses jogviszony. A NEAK és az alperes viszonylatában az átlagfinanszírozás érvényesült, azonban a szerződés szerint a felperes és alperes viszonylatában csak a felperes tényleges teljesítménye alapján meghatározott szolgáltatást lehet figyelembe venni. Az alperes nem követett el szerződésszegést azzal, hogy nem biztosította felperes részére a NEAK által neki átutalt, – a COVID-19 veszélyhelyzetre tekintettel a Korm. rendelet szerinti átlagfinanszírozás alapján számított – teljes összeget, hanem csak a felperes tényleges teljesítménye után fizetett, ezáltal az átlagfinanszírozás során megkapott többletbevételből nem részesítette. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 8 Amennyiben a felek a szerződéses rendelkezésektől eltérően a Korm. rendelet és az átlagfinanszírozás alapul vételével kívántak volna elszámolni egymással, módosíthatták volna a szerződést vagy a felperes a megváltozott körülményekre tekintettel kezdeményezhette volna a szerződésnek akár bírósági úton történő módosítását is, erre azonban nem került sor. Az Alaptörvény 28. cikke alapján sem lehet arra a jogértelmezésre jutni, hogy a feleknek az átlagfinanszírozás alapján kellett volna elszámolniuk. A jogszabály személyi hatályának rendelkezése nem igényel külön értelmezést, mert azt maga a jogszabály egyértelműen meghatározza, amelyet pedig a felperes sem tett vitássá. [7] Az elsőfokú bíróság alaptalannak ítélte a felperes keresetét jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti követelésként is. A felperes arra helyesen hivatkozott, hogy a bírói gyakorlat szerint a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazását önmagában nem zárja ki a felek közötti más (rendszerint szerződéses) jogviszony. Ha ugyanis a vagyoneltolódás orvoslására a szerződéses kapcsolat nem ad megfelelő alapot, és az alaptalan gazdagodás szerződésszegés jogcímén nem orvosolható, az indokolatlan vagyoneltolódást a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával kell rendezni (PJD2019.27.). A Ptk. 6:579. §
(1)bekezdése szerint a jogalap nélküli gazdagodás megtérítésére kötelezésnek azonban három konjunktív feltétele van: bizonyított vagyoni előny a gazdagodó oldalán; a gazdagodó a vagyoni előnyt más rovására szerezze meg; a gazdagodásnak nincs elismert jogalapja. A jelen esetben ezek közül nyilvánvalóan nem teljesül az utolsó feltétel, az, hogy a gazdagodásnak ne lenne elismert jogalapja, mert ezt a jogalapot a Korm. rendelet mindent kétséget kizáróan megteremti azzal, hogy kimondja, a perben is feltárt időszakban az átlagfinanszírozás összegével kell finanszírozni az alperes működését. Ezen túlmenően nem teljesült az a feltétel sem, hogy a gazdagodás a felperes rovására történt volna. Ennek oka az, hogy az állam döntött úgy, hogy a vele finanszírozási jogviszonyban álló alperes helyzetét könnyíti meg a vírushelyzet okozta nehézségek enyhítésére, más egészségügyi szolgáltatót, így a közreműködői jogállású felperes működését ilyen formán nem kívánja támogatni, azaz ilyen jellegű vagyoni előnyt nem kívánt biztosítani a részükre. Ez következik a NEAK tájékoztatójából is, amely a tartalma szerint az a Korm. rendelet személyi hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatókra terjed ki, a felperesre nem. Ez a jogértelmezés jelenik meg a Kúria BH2020.
  1. számú eseti döntésében is. Az, hogy az átlagfinanszírozás mértéke a felperesnek a veszélyhelyzet előtti teljesítményén alapult, csak elszámolási kérdés a NEAK és az alperes jogviszonyában, ugyanis a szerződés alapján a tényleges teljesítmény alapján a felperes továbbra is megkapta a közreműködői díját. Az elsőfokú bíróság mindezekkel indokolva a keresetet mindkét jogcímen elutasította. [8] A felperes a – pontosított és kiegészített – fellebbezésében kérte az elsőfokú ítéletnek a keresete szerinti megváltoztatását és alperesnek az első- és másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezését. A fellebbezési kérelmét – részletesen kifejtve – az alábbiakkal indokolta. Azzal egyetértett, hogy a keresete elbírásánál az elsőfokú bíróságnak – az alapvetően helyesen megállapított tényállás alapján – jogkérdésben kellett döntenie, de álláspontja szerint az ehhez szükséges tényeket nem teljeskörűen és „nem tényszerűen” állapította meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nagyobb részt „az ítéleti tényállás hiányosságai, Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 9 illetőleg okszerűtlensége” miatt vont le téves jogkövetkeztetést arra, hogy a keresete sem az elsődleges, sem a másodlagos jogcímen nem megalapozott. [9] A tényállás megállapításával összefüggésben részletesen kifejtett érvelése értelmében az elsőfokú bíróság a Ptk. 6:
  2. §
(1)bekezdése megsértésével helytelenül értelmezte a szerződés díjazásra vonatkozó rendelkezését, téves jogi alapokra helyezte a felek jogviszonyát, aminek oka az, hogy a NEAK és az alperes finanszírozási szerződését nem a polgári jog keretei között értelmezte, hanem közjogi – mintegy állami támogatásos – rendszerben. A szerződési feltételeket a szerződés egészével összhangban, a megváltozott körülményekre — a COVID 19 járvány — is figyelemmel kell értelmezni, továbbá jelen ügyben nem lehet(ett volna) figyelmen kívül hagyni további körülményeket sem. [10] Az elsőfokú bíróság annak a helytálló megállapításán túl, hogy a NEAK és az alperes között a finanszírozási szerződés, illetve az alperes és a felperes között a közreműködői szerződés alapján keletkezett jogviszony két különböző, önálló jogviszony, tévesen következtetett arra, hogy azok egymástól teljesen függetlenek. A finanszírozási és a közreműködői szerződés egymáshoz való viszonyának a vizsgálatánál figyelmen kívül hagyta (nem értékelte kellő súllyal) azt, hogy az alperes és a OEP/NEAK viszonylatában irányadó finanszírozási szabályokra épült a közreműködői szerződés díjazási és elszámolási rendszere (fellebbezés 13. oldal utolsó bekezdés). Ebben a szabályozásban a közreműködői jogállás és tevékenység és a finanszírozott egészségügyi szolgáltatás jogszabályi rendelkezések révén több ponton kapcsolódik egymáshoz. Bár az alperes mint állami közfeladatot ellátni köteles finanszírozott egészségügyi szolgáltató állt az OEP/NEAK-al (a Korm. rendelet 2. § i) pontja értelmében) direkt szerződéses jogviszonyban, az ESWL kezeléseket ténylegesen a felperes – aki mint az alperessel szerződött közreműködő, maga is a 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 2. §
(1)bekezdés
  1. k)pontjára figyelemmel, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. (továbbiakban: Eütv.) 3.
  2. f)pontjának megfelelően egészségügyi szolgáltatónak minősül – végezte el. A közreműködést igénybe vevő alperes nevében ténylegesen a felperes nyújtotta azt az egészségügyi szolgáltatást (és biztosította egyaránt a tevékenység végzéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket), amelynek ellenértékeként a finanszírozási díjat a NEAK az alperesnek folyósította. Az alperes a NEAK által folyósított finanszírozási díjra (amelynek a mértékét és az elszámolás módját a mindenkori jogszabályok rögzítik) ezen egészségügyi szolgáltatások ellenértekeként volt jogosult. Mindebből – a Ptk.-nak a közreműködésre vonatkozó 6:29. és 6:148. §-ai és az Eütv. 36. §
(8a)bekezdése idézett rendelkezéseire figyelemmel – megállapítható, hogy bár valóban két önálló jogviszony, de közreműködői szerződés nincs finanszírozási szerződés nélkül, ráadásul a közreműködői díj mértéke és elszámolása a finanszírozási szerződéshez, ezáltal a mindenkori finanszírozási szabályokhoz igazodik. Ez a felek szerződéses kapcsolatának az értelmezésénél azért lényeges, mert ebből okszerűen következik, hogy – az elsőfokú bíróságnak az ítélet indokolása [27] bekezdésében írt téves álláspontjával szemben – a Korm. rendelet 2013. július 6-án hatályba lépett 5/B.
(1)bekezdése (amellett, hogy e jogszabály személyi hatálya az egészségügyi szolgáltatást közreműködőként nyújtó felperesre kiterjed) akkor is alkalmazandó (lett volna) a felek jogviszonyában, ha annak megfelelően a szerződésüket maguk nem módosították. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 10 [11] A szerződés értelmezésénél kiemelkedő jelentőségűek a
  1. április 3-ai, november 3-ai NEAK Tájékoztatók indoklásainak a fellebbezésben idézett részei is. Ezekből megállapíthatóan ugyanis az elsőfokú ítélet indokolása [24] bekezdésével ellentétben az átlagfinanszírozás célja nem az volt, hogy az alperesre nézve „kedvezőbb szabályokat” állapítson meg. Ugyanis az átlagfinanszírozás nem csak alperesre vonatkozott és nem csak az állami (önkormányzati) egészségügyi intézményekre, hanem valamennyi – a NEAK-kal direkt szerződéses kapcsolatban álló – egészségügyi szolgáltatóra, függetlenül a tulajdoni formájától és fenntartójától. Attól függetlenül, hogy a NEAK a szolgáltatónak, az alperesnek biztosította a forrást – átlagfinanszírozási díjat –, az átlagfinanszírozással valamennyi területi ellátási kötelezettségbe tartozó betegellátási feladat végzésének a körülményeit kívánták biztositani, azt is, amit az alperes a közreműködő felperes bevonásával látott el. Amennyiben a felperes lett volna közvetlen szerződéses jogviszonyban – direkt finanszírozásban – a NEAK-kal, úgy közvetlenül megkapta volna az átlagfinanszírozási összeget (mint ahogyan több közvetlenül szerződő magánegészségügyi szolgáltató megkapta). Az elsőfokú bíróság mindezek figyelmen kívül hagyásával végeredményben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyébként nem ingyenes szerződéssel érintett egészségügyi szolgáltatások körében a felperes terhe az egészségügyi szolgáltató rendszer fenntartásának, biztosításának a kötelezettsége, az ellátási kötelezettség és ennek valamennyi költsége, míg ennek ellentételezése, ellenértéke (az átlagfinanszírozási összeg) az alperesnek a Korm. rendelet alapján járó „kedvezmény”, „támogatás”, „többletbevétel". Ez azonban a felperes példákkal is illusztrált, részletesen kifejtett fellebbezési érvelése értelmében téves. Egyrészt azért, mert ellentétes a 96/
  2. (VII. 15.) Korm. rendelet
  3. §
(3)bekezdés e) pontjával, amely értelmében a közreműködői szerződés visszterhes szerződés, az eltérő szabályait kötelezőn rögzíteni kell a közreműködői szerződésben. A felek közötti szerződés az elszámolás és a díj vonatkozásában olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a több évtizede érvényben volt ún. teljesítményfinanszírozás metodikáját követik, amelyet minden kétséget kizáróan alátámaszt az, hogy azt a felek három alkalommal kizárólag a finanszírozás megváltozása miatt módosítottak. Erre a kialakult gyakorlatra tekintettel, abból, hogy az átlagfinanszírozás bevezetésével nem módosították a szerződést, még nem következik, hogy a szerződéses elszámolás alapja, ezáltal a keresetünkben részletesen is levezetett díjalap nem az átlagfinanszírozási díj. [12] A szerződés közreműködői díjra vonatkozó rendelkezésének az értelmezésénél nem lehetett (volna) figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy szerződés
  1. pontja és az egészségügyi szolgáltatásban közreműködőkre vonatkozó jogszabályok szerint a felperes által vállalt szolgáltatások kétirányú kötelezettséget keletkeztettek: egyrészt az ESWL mint szolgáltatás nyújtását, másrészt az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek (orvosok, asszisztensek, technikusok és egyéb szükséges munkaerő, technikai eszközök, orvostechnikai műszerek, berendezések) folyamatos – saját költségen történő – biztosítását, a tulajdonában álló eszközökkel a mindenkori hatályos szakmai és hatósági előírások szerinti rendelkezésre tartását, fenntartását. A szerződés fennállása alatt mindkettőnek eleget tett, így a saját tulajdonú ingatlanában biztosította és rendelkezésre tartotta ezeknek az egészségügyi beavatkozásoknak a személyi és tárgyi feltételeit, valamint rendelkezett, illetve tartotta fenn a hatósági működési engedélyeit, mint egészségügyi szolgáltató. Ez a felperesi feladat-megbontás abból a szempontból lényeges, hogy a járvány, azaz az átlagfinanszírozás időszakában a NEAK Tájékoztatói értelmében az egészségügyi szolgáltatás adott esetben a rendelkezésre állásra, a személyi és tárgyi feltételek biztosítására korlátozódott, és ennek az ellenértéke, ellentételezése volt az átlagfinanszírozás a teljesítményfinanszírozás helyett. Ez a metodika a felek közötti szerződésre is irányadó kell, Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 11 hogy legyen. Azaz felperesnek nem csak a tényleges betegforgalom alapján nyújtott teljesítménye ad alapot az ellenszolgáltatás követelésére, hanem a rendelkezésre állás és az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges feltételek saját költségen történő biztosítása is. Ezért a vele szerződésben állt alperestől a Ptk. 6:
  2. alapján, a Ptk. 6:
  3. §-a szerint is ellenértékre, díjazásra tarthat igényt. Miután az egészségügyi ágazatban, valamint a felek jelen közreműködői és ugyancsak alperessel más egészségügyi szolgáltatásra (röntgendiagnosztikai ellátásokra) létrejött közreműködői szolgáltatásra a felek jogviszonyában minden esetben a közreműködőt illető díjazás a mindenkori finanszírozási szabályozáshoz „idomul”, azt követi, így a Ptk. 6:
  4. §
(5)bekezdése szerint is, az átlagfinanszírozás, mint díjalap okszerűen, minden alappal alkalmazható. Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásának [27] bekezdésében helytelenül értelmezte a szerződés
  1. pontját is, mivel nincs figyelemmel az „OEP által ténylegesen finanszírozott teljesítésre” mint szerződéses rendelkezésre, ami alapján a felperes jogosult a számláját kiállítani. Az indokolás [27] bekezdése téves, értelmezhetetlen ítéleti álláspont, ugyanis a NEAK-nak nincs és nem is lehet a perrel érintett időszakban „teljesítményfinanszírozásra vonatkozó visszaigazolása”, ugyanis ekkor már az átlagfinanszírozást attól függetlenül bevezették. A keresetlevélhez F/8-
  2. szám alatt csatolt alperesi visszaigazolások – a szerződés helyes értelmezése esetén – a felek szerződésében leírt visszaigazolással egyenértékűnek tekintendők. A NEAK Tájékoztatói alapján ezek képezik az átlagfinanszírozás alapját képező hónapok átlagának a megállapítását, azaz az átlagfinanszírozási díjat. Másfelől a szerződés
  3. pontja az „OEP által ténylegesen finanszírozott teljesítésre” helyezi a hangsúlyt Ezen szerződéses rendelkezést pedig a megváltozott járványügyi körülmények között értelemszerűen és okszerűen csak úgy lehet értelmezni, hogy az átlagfinanszírozás alapján kell és lehet számitani a neki járó közreműködői díjat. A szerződés helyes értelmezése és a tények helyes rögzítése, valamint okszerű jogi következtetések alapján alappal tart igényt a közreműködői díj jogcímén elterjesztett követelésére. [13] Az elsőfokú ítélet indokolása a keresete másodlagos jogcíme tekintetében is mind ténybelileg, mind pedig jogilag téves. Megalapozatlan az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a jogalap nélküli gazdagodás konjunktív feltételei nem állnak fenn. A fellebbezésnek a II.
  4. pontban részletesen kifejtett jogi érvelés szerint alapjaiban téves, helytelen jogfelfogás, illetőleg jogértelmezés ennek az az elsőfokú bíróság által adott az az indoka, hogy az alperes gazdagodásának jogalapját minden kétséget kizáróan megalapozza a Korm. rendelet azzal, hogy kimondja a perbeli időszakban az átlagfinanszírozás összegével kell finanszírozni az alperes működését (ítéleti indokolás [39] bekezdés). Az alperes nem működési finanszírozásra, nem állami támogatásra jogosult a NEAK-tól, hanem finanszírozási szerződés alapján finanszírozási díjra, mint szerződéses, illetve szolgáltatási ellenértékre, azaz ellenszolgáltatásra. A finanszírozási díj mértékét, elszámolásának és kiutalásának feltételeit nagy számú jogszabály rögzíti ugyan, de ettől még mellérendeltségi – finanszírozási szerződéses – viszonyban áll a NEAK, mint finanszírozó és az alperes, mint szolgáltató. Az elsőfokú bíróság helytelenül él közjogi megközelítéssel. Tény, hogy teljesítette a NEAK és az alperes közötti finanszírozási szerződésben foglalt kötelezettségeket az ESWL körében a saját költségén, a saját ingatlanjában, a saját Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 12 eszközeivel, saját szakdolgozóival, saját felelősségre, hatósági működési (közreműködői) engedély birtokában. Az alperes a perbeli tevékenység körében semmilyen szolgáltatást nem nyújtott. Nem rendelkezett az ESWL-hez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel sem. Semmiféle költsége nem merült fel, ehhez képest
  5. december és
  6. január, valamint
  7. április hónapokra például havonta 35 372 433 Ft átlagfinanszírozást kapott a NEAKtól. Ugyanezen hónapokra azonban a felperes egy fillér díjat sem kapott az alperestől. Ugyancsak téves, megalapozatlan az első ítélet indokolásának a [39] bekezdésében az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a jogalap nélküli gazdagodás szabálya alkalmazásának az a feltétele sem teljesült, hogy a gazdagodás a felperes rovására történt volna, hiszen az állam döntött úgy, hogy a vele finanszírozási jogviszonyban álló alperes helyzetét könnyíti meg a vírushelyzettel okozta nehézségek enyhítésére, más egészségügyi szolgáltató, így a közreműködői jogállású felperes működését ilyen formán nem kívánja támogatni. Ezzel szemben megállapítható, hogy éppen a felperes rovására gazdagodott az alperes, hiszen kiadás, költség nem keletkezett az oldalán. A finanszírozási szerződésben és a jogszabályokban rögzített területi ellátási kötelezettségbe tartozó betegellátási feladatokat nem az alperes, hanem a felperes mint közreműködő teljesítette a saját erőforrásaival. A NEAK felé tehát – az alperessel kötött finanszírozási szerződésben foglaltak – nyilvánvalóan a felperes (és nem az alperes) tevékenysége, rendelkezésre állása, valamint a működés egyéb feltételeinek biztosítása által teljesültek és erre tekintettel utalták ki az alperesnek az átlagfinanszírozási összeget, mint finanszírozási díjat. A felperes gazdagodása nélkülöz mindenfajta jogalapot, ugyanis az átlagfinanszírozás nem állami támogatás, hanem a finanszírozási szerződés szerinti ellenérték, ellenszolgáltatás (akkor is, ha a NEAK, vagy jogszabályok egyoldalúan határozzák meg azt). Ezen nem változtat az sem, hogy a hatályos joganyag finanszírozási díjnak, finanszírozásnak, átlagfinanszírozásnak nevezi (ezen jogi terminológiával illeti) a közfinanszírozott egészségügyi ellátások nyújtásáért a finanszírozási szerződés alapján a NEAK-kal szerződött egészségügyi szolgáltató részére járó díjat/ellenszolgáltatást. Ettől az nem egyenlő az egyoldalú állami támogatással. Okiratokkal igazolta azt is, hogy az alperes az átlagfinanszírozási díjon felül további extra finanszírozásban részesült. Ez is alátámasztja, hogy nem az átlagfinanszírozás, vagy nem csak az képezte az egészségügyi szolgáltatóknál, igy az alperesnél sem a járvánnyal felmerült többletköltségek fedezetét. A felperes – aki szintén köteles volt a járványügyi védekezésére, mint a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást közreműködőként nyújtó egészségügyi szolgáltató – semmilyen állami támogatásban nem részesült. A járványügyi védekezéssel felmerült költségeket maga viselte úgy, hogy az alperestől még a részére járó közreműködői díjat sem kapta meg maradéktalanul. Az elsőfokú bíróság által felhívott BH2020.39 számú eseti döntés analógiaként sem alkalmazható a jelen ügyre, mivel abban hangsúlyos közjogi, adójogi megközelítés nem értelmezhető a jelen ügyre. Az alperes csak és kizárólag azért kapott finanszírozást/átlagfinanszírozást a NEAK-tól a járvány (COVID 19) időszakában az ESWL után, mert a felperes a veszélyhelyzet időszakában is teljesítette a közreműködői szerződését. Tény az is, hogy a felperes a korábbi, a NEAK Tájékoztatókban rögzítettek szerinti hónapokban elért tényleges teljesítménye alapján számolta ki az alperes részére kifizetett, az ESWL után járó átlagfinanszírozási díj összegét, azaz az átlagfinanszírozási (fixált) díjat. [14] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperesnek a másodfokú perköltségében marasztalását. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 13 Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a peradatokat a Pp.
  8. (l) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, helyesen és okszerűen értékelte, amelynek az eredményeként helytálló következtetést vont le a felperes keresete alaptalanságára. Hivatkozott arra, hogy a felperes a fellebbezésében nem adta elő, hogy a másodfokú bíróság mennyiben és milyen okból változtassa meg az elsőfokú ítéletet (Pp.
  9. (l) bekezdés b) pont), illetve a fellebbezését mely anyagi és/vagy eljárásjogi jogszabálysértésre alapítja (Pp. 371.
(1)bekezdés
  1. d)pont). Túlnyomórészt az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatait ismételte meg, azonban a másodfokú eljárás nem az elsőfokú eljárás megismétlése, az ítélőtáblának az elsőfokú ítéletet és a fellebbezést kell elbírálnia. A felperes „életszerűen előforduló példákat” citált, ami nem szolgálhat az ítélet felülbírálatának az alapjaként. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek közti elszámolás alapját a szerződés vonatkozó rendelkezése képezte, amelynek értelmében a felperest a ténylegesen elvégzett és a feladat meghatározásban foglaltak szerint szabályszerűen igazolt teljesítmény alapján illeti meg díjazás. Ez megfelelően tükrözi a szerződéses akaratot, amely egyértelműen arra irányult, hogy a felperes az általa ténylegesen elvégzett teljesítmény után lejelentett és OEP (NEAK) által visszaigazolt teljesítmény után járó finanszírozásra váljon jogosulttá. A valós teljesítés jelentette a felek közti elszámolás alapját. Ez összhangban van a kötelmi jog főszabályával, a szolgáltatások egyenértékűségével. A visszterhesség vélelme alapján a perbeli szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten nem következik az, hogy szolgáltatás hiányában is jár ellenszolgáltatás. Miután ilyen kifejezett kikötést a szerződés nem tartalmazott, a felperes kizárólag a szolgáltatásával egyenértékű ellenszolgáltatásra tarthat igényt. Nem vitatott tény, hogy a jelen per tárgyát képező egészségügyi szolgáltatás vonatkozásában csak az alperes szerződött a NEAK-kal mint finanszírozóval. Ennek oka az, hogy a NEAK az ESWL kezelésre csak olyan egészségügyi szolgáltatóval köt finanszírozási szerződést, amely közfinanszírozott urológiai fekvőbeteg osztállyal is rendelkezik. Ennek csak az alperes felel meg. A felperes nem állt direkt szerződéses kapcsolatban a NEAK-kal, ezért az átlagfinanszírozás sem vonatkozhatott rá. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a Korm. rendelet személyi hatályát illetően. Helyes az is – az elsőfokú eljárás során a felperes sem vitatta –, hogy e jogszabály 2.
  2. b)pontja értelmében egészségügyi szolgáltatónak csak az alperes minősül, a felperes nem. A felperesi fellebbezés 9. oldal 1-2. pont szerinti hivatkozás a felperes üzleti kockázata. A felperes tévesen hivatkozik az Alaptörvényre is. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy ennek ismeretében sem juthatunk arra a jogértelmezésre, hogy a feleknek az átlagfinanszírozás alapján kellett volna elszámolniuk. A felek eleget tettek a 96/2003. (VII. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak az elszámolás szabályainak a szerződésben való rögzítésével, majd eszerint számoltak el egymással. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felek az átlagfinanszírozás bevezetésével az elszámolás szerződésben rögzített feltételeit nem módosították, noha arra lehetőségük lett volna, vagy felperes – a megváltozott körülményekre tekintettel – kezdeményezhette volna a szerződés bírósági úton történő módosítását, de erre nem került sor. Téves az, hogy bár a felek nem módosították a szerződést, de ebből még nem következik az, hogy a felek közötti szerződéses elszámolás alapja nem az átlagfinanszírozási díj. A jelen jogvita eldöntésénél nincs jelentősége annak, hogy más intézményekkel kötött szerződések esetén milyen volt a felek elszámolási rendje az átlagfinanszírozás bevezetésével. Ez a fellebbezési eljárásnak nem tárgya. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 14 Félrevezető a felperes arra való hivatkozása, hogy a szerződés 9. pontja szerint a felperes „az OEP által ténylegesen finanszírozott” teljesítésről állítja ki a számlát. A szerződést e tekintetben a felek 2016. október 13-án módosították, akként, hogy a díjazás számításának metodikája a ténylegesen elvégzett teljesítmény és a felek által fixen meghatározott 165 000 Ft/súlyszám szorzata. Egyéb elszámolási mód fel sem merült. A jogalap nélküli gazdagodás körében is helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy felperes keresete miért, milyen indokból megalapozatlan. [15] A felperes az ítélőtáblára – felhívás nélkül – 2025. április 22-én benyújtott Gf/7. sorszámú beadványában a fellebbezését további részletes jogi érveléssel egészítette ki: (I.) az alperes és a NEAK jogviszonya, (II.) a HBCS fogalma, (III.) a teljesítményvolumen korlát (TVK) fogalma, (IV.) a felperes és az alperes közötti jogviszony, (VI.) utólagos fizetés – NEAK finanszírozás alapján meghatározható felperesi díj és annak összege, (VII.) a jogszabállyal bevezetett átlagfinanszírozás tartalma és célja tekintetében, amit az alábbiak szerint foglalt össze. A külön jogszabályban nevesített közreműködő több, mint a Ptk. szerinti teljesítési segéd, amely általában a megrendelőtől független alvállalkozó, aki csak a vállalkozóval kerül jogviszonyba, jogviszonyának megszűnése, módosítása nem hat ki a vállalkozó megrendelővel megkötött szerződésére. A közreműködő személyét nevesíteni kell a NEAKkal kötött szerződésben, csak az ő általa biztosított személyi és tárgyi feltételekre épül a szerződés, csak ő teljesíthet, így közvetlen, elválaszthatatlan kapcsolatba kerül a közfinanszírozóval, személyében történő változás kihat az alperes és a NEAK szerződésre, és a NEAK közvetlenül ellenőrzi, a biztosítási díj megfelelő részét – bármekkora az – az alperes csak az igénybe vett szolgáltatásra fordíthatja, vagyis a díjat csak közreműködőnek fizetheti ki, a közreműködése arányában. Annak ellenére, hogy a NEAK és az alperes, illetve az alperes és a felperes között két szerződés és jogviszony jött létre, a szerződések egymás jogi sorsát osztják, egymástól függenek (mellérendeltek) mind a szolgáltatás tárgya, mind a teljesítés, mind a díj megállapítása tárgyában, a jogszabály kötelező előírása következtében.A feleknek a Ptk. 6:58 szerinti, kölcsönös, egybehangzó szerződéskötési akarata, a kógens jogszabályi előírások alapján (1997. évi LXXXIII tv.) nem irányulhatott másra, mint arra, hogy a felperes, mint a speciális törvényben megjelölt közreműködő, az alperes helyett és nevében teljesítsen, és az Egészségbiztosítási Alaptól kapott finanszírozásából meghatározott arányú díjazásban részesüljön. A díj alapja mindig a NEAK által az alperesnek fizetett díj lehetett csak, azt követte, tehát a szolgáltatás tárgya, minősége, tartalma, az ellenszolgáltatás meghatározása, vagyis a szerződés minden lényeges feltétele, előírása szempontjából a két jogviszony elválaszthatatlan, bármelyik jogviszony megszűnése automatikusan megszünteti a másikat. Ennek alapján megállapítható, hogy felek nem köthettek szabadon polgári jogi szerződést (mint a vállalkozó és a teljesítési segéd), és a bíróság azt nem értelmezheti másképpen, mint úgy, hogy az adott esetben a szolgáltatásért a jogszabály és a szerződés szerint is meghatározott ellenszolgáltatás jár, mivel a jogszabály annak a lényeges tartalmát (azt, hogy az alperes köteles volt felperes részére a közreműködésének aránya szerint megfelelő díjat megfizetni) megállapította. Az alperes a NEAK finanszírozásnak csak egy kisebb, a NEAK felé saját költségként elszámolható részére lehetett jogosult. Ez az elszámolás a szerződésekből végig követhető. Ha az alperes korlátozott HBCS-re kapott a NEAK-tól finanszírozást, akkor a felperes részére is ezt biztosította. Ha a TVK-t feloldotta a NEAK vele szemben, az alperes is feloldotta a felperessel szemben, tekintettel arra, hogy a NEAK finanszírozást csak a szolgáltatásra, vagy az átlagfinanszírozás alatt a szolgáltatás fenntartására fordíthatta. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 15 Mivel az alperes a perbeli időszakban nem rendelkezett ESWL kezelésre alkalmas géppel, egyéb tárgyi eszközökkel, humán erőforrással, a NEAK felé csak a felperes szolgáltatását tudta igazolni. Ha a szerződés ezzel ellenkező kikötést tartalmazott volna (amely szerint az alperes nem adja át a közreműködőnek a megfelelő arányú NEAK finanszírozást, így azt nem az adott ESWL szolgáltatásra díjának, költségeinek a teljesítésére fordítja), a célhoz kötöttség szabályát sértően jogszabályba ütköző és semmis volna (Ptk. 6:95. §). Tekintettel arra, hogy jogszabály határozza meg a szolgáltatás díját, és teljesítésére az alperes közreműködője révén sor került (utólagos ellenőrzés és finanszírozás), így az alperest az átlagfinanszírozás ideje alatt a NEAK felé visszafizetési kötelezettség nem terhelte (a közfeladatot ellátta), a szerződés tartalmának megfelelő díj megfizetésének elmaradása miatt a szerződést a Ptk. alapján megszegte, a felperes követelhette a Ptk. 6:138. §-a alapján a szerződéses díj teljesítését (A NEAK felé a felperes teljesítményeként feltüntethette, hogy a célnak megfelelően fenntartásra került az ESWL szolgáltatás az adott hónapokban, a NEAKnak nem volt jogcíme a visszakövetelésre). Mindezek alapján megállapítható az is, hogy a kereset a másodlagos, vagylagos jogcímen, a Ptk. 6:579. §-a alapján is megalapozott, mivel az alperes jogalap nélkül gazdagodott, a finanszírozást alperes meg sem tarthatja, ugyanis arra jogcímmel nem rendelkezik. A finanszírozást az ESWL szolgáltatás színvonalának fenntartása érdekében, mint közfeladatot ellátó, költségvetésből gazdálkodó, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató célhoz kötötten kapta, annak az ellenértékét a közreműködő felperes, mint tényleges szolgáltató részére a szerződésben meghatározott arányban meg kell fizetnie, tekintve, hogy ez a szolgáltatás (feladat) jogszabályban rögzített ellenértéke, és azzal nem gazdagodhat. Tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Alap nem rendelkezett alperessel szemben a nyújtott finanszírozás visszakövetelési jogával – a jogszabályban előírt szolgáltatás teljesítse okán, a teljesítmény alapú elszámolás idején az adott havi szolgáltatott HBCS súlyszám következtében, az átlagfinanszírozás ideje alatt pedig az előző havi átlagok szerint teljesített HBCS súlyszámok következtében –, továbbá a szintén jogszabály által előírt szolgáltatás színvonalának fenntartása következtében az alperes jogalap nélkül gazdagodott, mégpedig a felperes terhére. Mind a teljesítménydíj, mind az átalánydíj kiszámításának módszertana, így az összege hatósági ár, jogszabály tartalmazza a felperes tényleges szolgáltatásának ellenértékét az ESWL szolgáltatás HBCS súlyszáma és annak forint értékének meghatározásával. Ez a teljesítményalapú elszámolás nem változott, csak nem az adott havi, hanem a vészhelyzetet megelőző havi teljesítmények átlagában határozták meg. Amennyiben a NEAK, mint a jogszabály által erre feljogosított szervezet a szolgáltatás fenntartása érdekében egy előző havi teljesítéseken alapuló átalányárat állapít meg az alperes javára, ezen összeg szerződésben rögzített részét kell az alperesnek a felperes díjaként megfizetni, mert ezt tartalmazza a szerződés, és mert az adott tevékenységre meghatározott közfinanszírozás a jogszabály erejénél fogva csak a szolgáltatás fenntartására, a teljesítésére fordítható. Az alperes a felperes által a központi rendszerbe felvitt adatok alapján adatszolgáltatásra köteles egészségügyi szolgáltató volt, tehát az ESWL szolgáltatást teljesítését, a megfelelő teljesített és elszámolható HBCS súlyszámot – a felperes adatszolgáltatásának továbbításával – felvitte a rendszerbe, azonban jogellenesen számolta el a NEAK-kal szemben az ESWL szolgáltatásra folyósított biztosítási díjat, tekintve, hogy azt nem adta tovább a szolgáltatás fenntartása érdekében teljesítő közreműködőnek, így az átalány elszámolás a NEAK-kal szemben jogszabálysértő, az alperes azt nyilvánvalóan nem a célnak megfelelően használta fel. A teljesítmény ellenértékét, az átlagfinanszírozási díj értékét, legyen bármekkora a teljesítmény, vagy az ellenérték az alperes ott számolhatja el, ahol a szolgáltatás megvalósult. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 16 A fentiek szerint a jogszabály kötelező rendelkezéseinek megfelelően a közfeladatot ténylegesen elvégző közreműködő felperes és az alperes csak úgy állapodhattak meg (és ez vált szerződésük lényeges tartalmává), hogy az adott szolgáltatásért a mindenkori tényleges NEAK finanszírozásból közreműködésük arányában osztozkodhattak, közreműködésük arányát a szerződés tartalmazza, az ellenszolgáltatást pedig a 96/2003 (VII. 15.) Korm. rendelet 12 §
(3)bekezdés e) pontja a szerződés kötelező részévé teszi. A Kúria Pfv.20.699/2023/
  1. számú határozata szerint a felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól egyező akarattal eltérhetnek, ha törvény az eltérést nem tiltja. A felek ezt a gyakorlatot követték is, az átlagfinanszírozás bevezetését megelőzően mindig a NEAK finanszírozáshoz igazították a szerződésüket, amely gyakorlat [a Ptk. 6:
  2. §
(1)-
(5)bekezdése szerint] akkor is a szerződés része lenne, ha azt a szerződés nem tartalmazná egyértelműen. A szerződéses nyilatkozatot, így valamely szerződéses rendelkezést is, a szerződés egészével összhangban kell értelmezni. Ennek során nem lehet elvonatkoztatni a szerződéssel elérni kívánt céltól és a szerződéses szolgáltatások rendeltetésétől. Ennek megfelelően az alperesnek, a részére ténylegesen megfizetett NEAK finanszírozás alapján a szerződés szerinti megosztásban akkor is kell teljesítenie a díjat, ha a jogszabályváltozás következtében az megváltozott, tekintettel arra, hogy szerződésükben csak az elszámolás módjáról, a NEAK által folyósított díj megosztásáról kellett kötelezően megállapodniuk, mindig a jogszabály rendezte a díj mértékét. Amennyiben a jogszabály a HBCS súlyszámot, a TVK-t, vagy a forintértéket megváltoztatta, az alperes a felperessel megkötött szerződés módosításaiban is – a célhoz kötöttség következtében kötelezően – a változást feltüntette, és minden esetben a felek a közreműködésük arányában osztozkodtak a NEAK finanszírozásból. A jogszabály megszüntette a teljesítményalapú elszámolást az alperessel szemben a perrel érintett időszakban, az átlagfinanszírozás alapján meghatározott díj a célhoz kötöttség következtében a közreműködői szerződés részévé vált, a szerződés szerinti megosztásban – az alperes által sem vitatott mértékben – a felperes követelése alapos. Kiemelte: a kifejtettek értelmében a felek közötti szerződés lényeges tartalmát jogszabály állapítja meg, és azt annak megfelelően lehet csak értelmezni. [16] Az alperes a felperes fellebbezés kiegészítésére benyújtott beadványára előadta, hogy a felperes által a Pp. 364. §-ára és 221. §
(1)bekezdés g) pontjára hivatkozása érdektelen. A beadvány a Pp. 371. §
(1)bekezdése b) pontjára figyelemmel a fellebbezés kiegészítésének minősül, amelyre a Pp. 365. §
(6)bekezdése alapján 15 napos határidő alatt lett volna lehetősége, tehát az elkésett. A bírói gyakorlat szerint a beadványokat a tartalmuk alapján kell elbírálni, és a felperes által „további jogi érvelés” tárgyban benyújtott beadvány fellebbezés kiegészítés, ezért az hatálytalan. Amennyiben az ítélőtábla a felperes beadványát hatályosnak tekinti, úgy – fenntartva a fellebbezési ellenkérelmében foglaltakat – hangsúlyozta, hogy nincs párhuzam az átlagfinanszírozás és a felek szerződése között. Az átlagfinanszírozás a NEAK és alperes közötti, míg a ténylegesen elvégzett teljesítmény szerinti elszámolás a felperes és alperes közötti jogviszony tárgya. A felek abban állapodtak meg, hogy az elvégzett szolgáltatás után számolnak el. A szerződés fennállása alatt ezen elv mentén fogadta be a számlákat, és fizette ki a szolgáltatási díjat a felperesnek. Az alperes a finanszírozási szerződésében teljesített feladatok után járó összeget a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 35. §
(1),
(2)bekezdése Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 17 alapján más pénzeszközeitől elkülönítetten kezeli és a folyósított összeget csak a finanszírozási szerződésben foglalt feladataira használja fel. A folyósított összeget – a felperes állításával ellentétben – nem szakmánkénti, hanem ellátási formák (ún. kasszák: támogatások, védőnői ellátás, fogászati ellátás, anyatej gyűjtő állomás működtetése, járóbeteg szakellátás, aktív fekvőbeteg ellátás, krónikus fekvőbeteg ellátás, halottszállítás finanszírozása, CT/MR, eszközfinanszírozás) szerinti bontásban kapja. Az ESWL tevékenység bár saját szakmakóddal szerepel az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/
  1. (XI.17) EüM rendelet
  2. mellékletében (0207 ESWL), ellenben az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló
  3. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 337/
  4. (XII. 30) Korm. rendelet
  5. melléklete alapján nem köthető rá finanszírozási szerződés önálló szakmaként. Amennyiben mégis szakmánkénti bontásban kapná a folyósított összeget, akkor sem kaphatná dedikáltan az ESWL szolgáltatásra, mert ez a szolgáltatás önálló szakmaként a működési engedélyében nem szerepel. Az alperes a „biztosítási” (feltételezhetően itt a finanszírozási összegre céloz a felperes) díjat ténylegesen célhoz kötötten – a finanszírozási szerződésében rögzített betegellátási feladatokra – használta és használja fel. A per tárgya azonban továbbra sem a Kórház finanszírozása, vagy szabályos működése, hanem a felek szolgáltatási szerződése szerinti elszámolás. Az alperes finanszírozási szerződésben rögzített feladata az urológiai betegellátás biztosítása vármegyei szinten, márpedig az urológiai ellátást ESWL tevékenység nélkül lehet és kell is biztosítania. Ennek megfelelően az urológiai betegellátásra vonatkozó kötelezettségét akkor is ellátja, ha nem áll rendelkezésre az ESWL szolgáltatás, mint kiegészítő tevékenység. Azért kötött szolgáltatási szerződést a felperessel, hogy szélesebb spektrumú ellátást tudjon biztosítani a betegeinek. Az urológiai betegellátásnak, a területi ellátási kötelezettségnek, a működési és finanszírozási szerződésnek nem feltétele az ESWL kezelések rendelkezésre állása. Mindezek alapján a megkötött szerződés semmilyen formában nem kapcsolódik és nem függ az alperes finanszírozási szerződésétől. Az, az alperesre vonatkozó előírás, hogy a közreműködőket (személyes közreműködő vagy közreműködő) a finanszírozási szerződésében szerepeltetnie kell, nem eredményezi azt, hogy ezáltal a NEAK és a közreműködő között bármiféle jogviszony keletkezne. A közreműködőnek azért kell megfelelnie minden – a jogszabályban meghatározott – tárgyi és személyi feltételnek, valamint a közreműködést igénybe vevő fél által meghatározott előírásoknak, mivel ezek garantálják, hogy a szerződésben rögzített, általa vállalt szolgáltatást a megfelelő színvonalon tudja ellátni. A felperes által hivatkozott „területi ellátási kötelezettség” pedig nem szerepel és nem is szerepelhet a szerződésben, mivel az ESWL, mint szakma az alperes finanszírozási szerződésében nem szerepel, így annak nincs és nem is lehet területi ellátási kötelezettsége. Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/
  6. (VII.15) Korm. rendelet „Közreműködő részvétele az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során” fejezete előírja a közreműködővel kötendő szerződés tartalmi elemeit. A
  7. § e) pontja szerint a szerződésnek tartalmaznia kell a szolgáltatás elszámolásának a szabályait, melyre vonatkozóan nem tesz kitételt, ezt a szerződő felek akaratára bízza. [17] A fellebbezés megalapozatlan. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 18 [18] Az ítélőtábla a felperes kérelmére tárgyaláson bírálta el a fellebbezést. Ennek során nem lépte át az elsőfokú ítélet felülbírálatának a Pp.
  8. §
(1)bekezdése szerinti (a fellebbezési kérelem és az ellenkérelem megszabta) korlátait, mivel nem észlelt olyan, a fellebbezésben nem hivatkozott eljárási szabálysértést, vagy téves anyagi pervezetést, amely erre okot adott volna [Pp. 370. §
(2)és
(3)bekezdései]. [19] Az ítélőtábla a másodfokú eljárás kereteinek a magállapításánál az alábbiakra volt figyelemmel. A felperes
  1. április 16-án benyújtott Gf/
  2. sorszámú beadványa – az alperes arra tett észrevételével ellentétben – a fellebbezés kiegészítéseként nem volt hatálytalan. Ennek oka az, hogy a felperesnek az abban kifejtett „jogi érvelés kiegészítése” nem minősült a Pp.
  3. §
(1)bekezdése szerint tiltott fellebbezési kérelem kiterjesztésének. Eszerint ugyanis a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelmet nem lehet kiterjeszteni az elsőfokú ítéletnek a fellebbezéssel nem érintett részére, valamint a 371. §
(1)bekezdés d) pontja szerint megjelölt tartalmát – a
(2)bekezdésben meghatározott kivételekkel – nem lehet megváltoztatni. Tehát nem lehet megváltoztatni azt az anyagi, illetve eljárási jogszabálysértést, amelyre a fellebbező a fellebbezését alapítja. A jelen esetben a felperes a határidőben benyújtott, így joghatályos (pontosított) fellebbezésében előterjesztett határozott kérelmében az elsőfokú ítélet valamennyi (így a per főtárgyában és a perköltség viselésében hozott) rendelkezése megváltoztatását kérte. Nem volt tehát az elsőfokú ítéletnek olyan nem fellebbezett része, amire a felperes a fellebbezését a Gf/7. számú beadványával kiterjeszthette volna. Emellett a felperesnek a Gf/7. sorszámú előkészítő iratban előadott jogi érvelés kiegészítése nem minősül a Pp. 375. §
(2)bekezdése szerinti feltételhez kötött fellebbezés megváltoztatásnak sem, mivel abban a felperes nem hivatkozott a határidőben előterjesztett fellebbezésében meg nem jelölt anyagi vagy eljárási jogszabálysértésre, hanem a már állított jogszabálysértések körében adott elő további érvelést. Az ítélőtábla ezért a felperes Gf/
  1. sorszámú jogi érvelés kiegészítésében foglaltakat is a fellebbezés indokolásának tekintette. Észlelte azonban az ítélőtábla azt, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során nem, először csak ebben az iratában – így tehát a fellebbezésében – tett olyan jogállítást, hogy „A NEAK közlemény jogszabály, az abban rögzített HBCS súlyszám és forintérték hatósági árnak minősül” (Gf.III.30.030/2025/
  2. számú irat V. pont
  3. oldal) valamint, hogy „A jogszabály nem engedélyezi alperes részére, hogy az ESWL szolgáltatásért kapott díjat másra fordíthassa, mint a szolgáltatás fenntartására, akár teljesítmény alapú az elszámolás, akár átalánydíj jellegű.” Ez pedig a fellebbezésben előterjesztett keresetváltoztatásnak minősül. A Pp.
  4. §
(1)bekezdés
  1. a) pontjában írt értelmező rendelkezés szerint ugyanis keresetváltoztatás: ha a fél a keresetével – ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is – összefüggésben előadott korábbi jogállításához képest eltérő vagy további érvényesíteni kívánt jogot állít. A Pp.
  2. §
(1)bekezdése szerint a fellebbezésben és a másodfokú eljárás során – a
(2)-
(5)bekezdésben foglalt kivételekkel – a keresetet megváltoztatni nem lehet. Az ítélőtábla ezért a tiltott kereset-változtatást ugyanezen jogszabály második mondata szerint a jelen ítéletében elutasította. Az ítélőtábla azt is megállapította, hogy az alperes a Gf.III.30.030/2025/
  1. számú előkészítő irata II. pontjában új tényállításokat tett, anélkül azonban, hogy hivatkozott volna arra, hogy ezek a tények önhibáján kívüli okból az elsőfokú ítéletmeghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését követően jutottak a tudomására vagy következtek be. Az ítélőtábla ezért ezeket Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 19 a tényállításait a Pp.
  2. §
(2)és
(3)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban nem vehette figyelembe. [20] A fellebbezés nem irányult hatályon kívül helyezésre. Erre tekintettel az ítélőtábla – a Pp. 369. §
(1)bekezdése szerint – az anyagi felülbírálat keretében vizsgálta – a tartalma szerint eljárási szabálysértésre hivatkozó fellebbezési érvek alapján – az elsőfokú bíróság eljárásának a szabályszerűségét is. Az ítélőtábla a másodfokú felülbírálat korlátjaként rögzíti azt is, hogy nem szolgálhattak az elsőfokú ítélet anyagi jogi felülbírálatának az alapjaként a felperes kiegészített fellebbezésének azok a hivatkozásai, amelyekben a fellebbezési kérelmének az indokaként – szó szerint – az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatait ismételte meg, mivel azok – az alperes hivatkozásával egyezően – nem feleltek meg a fellebbezéssel szemben a Pp. 371. §
(1)bekezdés
  1. b)és
  2. d)pontjában támasztott követelménynek. Az ítélőtábla ezért a felülbírálatot kizárólag azon jogi érvelések alapján végezhette, amelyek a fellebbezett ítéletben foglalt konkrét ténybeli és jogi álláspontot támadták. Ennek oka az, hogy a másodfokú eljárás nem az elsőfokú eljárás megismétlése, mivel a másodfokú bíróságnak a fellebbezést és az elsőfokú ítéletet kell el-, illetve felülbírálnia, nem pedig a keresetet. A Pp. 370. §
(1)bekezdés második mondata értelmében pedig a másodfokú bíróság felülbírálati jogköre korlátainak minősülnek a Pp. 371. §
(1)bekezdés
  1. a)–
  2. d)pontjaiban megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. A fellebbezésben ezért szövegesen körül kell írni azt az eljárási vagy anyagi jogszabálysértést, amin a fellebbezés alapul, ez határozza meg ugyanis a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének a terjedelmét {pl.: Kúria Pkf.II.24.839/2019/3. számú határozatának [7] pontja, Pf.VI.24.583/2022/2. számú határozatának [15] és [20] pontjai}. Az elsőfokú eljárás során előadott nyilatkozatok a kereset alátámasztását szolgálják. A fellebbezésben viszont már azokat az érveket kell kifejteni, amelyek a fellebbezett határozatban foglalt konkrét ténybeli és jogi álláspontot támadják. Az ítélőtábla ezért ennek a szem előtt tartásával kizárólag abban foglalt állást, hogy a felperes fellebbezésében állított, az elsőfokú ítélet jogszabálysértését eredményező okok miatt helyt kell-e adni a keresetnek. Ennek az eredményeként a fellebbezést alaptalannak találta. [21] Alaptalanul támadta a felperes az elsőfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást „nem teljeskörűen és nem tényszerűen állapította meg.” A Pp. 276. §
(1)bekezdése értelmében a polgári perben a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett rendel el bizonyítást, ennek megfelelően csak ezeket veheti figyelembe. Azt, hogy valamely per eldöntéséhez mely tények jelentősek, azok az anyagi jogi jogszabályok határozzák meg, amelyek ezekhez a tényekhez, illetve a fennállásukhoz, vagy a fenn nem állásukhoz valamilyen joghatást fűznek. A jelen ügyben a felperes a keresetében az alperessel szemben a közöttük 2016. január 1-én létrejött, határozatlan idejű, de 2023. február 28-ával megszűnt szerződés alapján keletkezett elszámolási igényt érvényesít. A Ptk. 6:212. §
(2)bekezdése szabályozza azt a helyzetet, ha a szerződést a felek megszüntetik: ilyenkor a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak, és kötelesek egymással a megszűnés előtt már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni. A perben eldöntendő vitás kérdés (a per főtárgya) az volt, hogy a felperes a szerződés alapján
  1. március 1-je és
  2. január 31-e között (nem vitásan) ténylegesen teljesített szolgáltatásért az alperes által nem vitásan megfizetett (a német pont x mindenkori forintérték szerződésben meghatározott százaléka szerint számított) szolgáltatási díjat (ellenértéket) meghaladóan jogosult-e a szerződés alapján az alperestől ellenszolgáltatásra vagy jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére (vagyis, hogy az alperesnél az átlagfinanszírozás Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 20 következtében jelentkezett-e olyan vagyoni előny, amit köteles szolgáltatás hiányában is átengedni a felperesnek). Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság az ennek az eldöntéséhez szükséges jelentős tények tekintetében a tényállást a szükséges mértékben feltárta. A felperes a fellebbezésében nem jelölt meg az ítéleti tényállásból hiányzó olyan konkrét tényeket, amelyek tekintetében az ítélőtábla megvizsgálhatta volna az érdemi döntéssel kapcsolatos relevanciájukat, és nem nevesítette azokat a konkrét tényeket, amelyek tekintetében az „ítéleti tényállás […] okszerűtlen” (13.G.40.063/2024/
  3. számú fellebbezés
  4. oldal utolsó bekezdés). Az ítélőtábla ezért – kiemelt figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság feladata nem a kereset újbóli elbírálása – a jelen esetben nem gyakorolhatta a Pp.
  5. §
(3)bekezdés
  1. a)és
  2. b)pontja szerint felülbírálati jogkörét, mert ezek az eljárási szabályok csak az okszerűtlen bizonyíték-mérlegelés felülbírálatát engedik meg. Az elsőfokú bíróság bizonyíték értékelésének az okszerűtlenségét pedig nem vizsgálhatta, mert a felperes a bizonyítás eredményének a mérlegelését szabályozó Pp. 279. §
(1)bekezdésének a megsértését az elsőfokú ítéleti tényállásban rögzített valamely konkrét tényre, vagy azzal összefüggésben nem állította. [22] Az ítélőtábla ezért – mivel annak a megváltoztatására nem jogosult anélkül, hogy a bizonyítás eredménye ne lenne okszerűtlen, illetve ne folytatna le további bizonyítást – a másodfokú eljárásban is az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást fogadta el, és annak az alapul vételével, a Pp. 369. §
(3)bekezdés
  1. c)pontja szerinti jogkörében eljárva végezte el az elsőfokú bíróság érdemi döntésének a fellebbezési hivatkozások alapján történő anyagi jogi felülbírálatát, mivel a tényekből levont eltérő anyagi jogkövetkeztetéshez ez a törvényhely nem követel meg okszerűtlenséget. Ahhoz az szükséges, hogy a másodfokú bíróság anyagi jogi álláspontja eltérjen az elsőfokú bíróságétól (Kúria Pfv.I.21.291/2023/9. [54]). [23] Az ítélőtábla az anyagi jogi felülbírálat eredményeként az elsőfokú bíróságnak a megállapított tényállásból levont jogkövetkeztetésével, az érdemi döntésével és nagyobb részt annak a kifejtett indokaival is egyetértett, ezért azokat az egyes fellebbezési érvekkel szemben részletesen nem ismétli meg, csak a fellebbezés tükrében emeli ki az alábbiakat. [24] A felperes a keresetben a szerződésre alapította az alperessel szemben érvényesített követelését, ezért – az elsőfokú bíróság helytálló álláspontjával egyezően – annak a kérdésnek a vizsgálatánál, hogy az általa a megszűnt szerződés alapján nyújtott szolgáltatásokért az alperestől milyen összegű ellenszolgáltatásra volt jogosult, a szerződés szövegét kellett alapul venni, és a feleknek az abban tett, a perben vitás nyilatkozatait a – szerződéskötésük időpontjában, 2016. január 1-jén hatályos – Ptk. 6:86. §-a szerint értelmezni. A szerződés – elsőfokú ítéletben is idézett – 8. pontja tartalmazza azt, hogy a felperest a ténylegesen elvégzett és a feladat meghatározásában foglaltak szerint szabályszerűen igazolt (de a TVK mértékéig figyelembe vehető) teljesítmény alapján, a HBCS egységáron (azaz az OEP által közzétett mindenkori hivatalos díjon) megállapított közreműködői díj 90%-a (2016. április 1. és október 31. között a 120 és 180 súlyszám közötti teljesítésért 60%-
  2. a)illette meg a fekvőbeteg, míg havi német pont X mindenkori forintéken megállapított összeg a 90%-a járóbeteg szakellátásért. Mivel a felek egyező előadása értelmében a HBCS (Homogén Betegség Csoportok) egy súlyszám a fekvőbeteg-ellátás finanszírozási kategóriáinak a rendszerében, amely a Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 21 betegségeket és a sérüléseket olyan kategóriákba sorolja, amelyek költség szempontjából hasonlóak egymáshoz, és az egy esetre járó, a NEAK általi finanszírozási díj pedig: a súlyszám felszorozva az esetszámmal, és az aktuális HBCS forintértékkel, az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felek a szerződésükben teljesen egyértelműen szabályozták a felperes közreműködői díjazását, mégpedig a szerződés megkötésekor teljesítményalapú közreműködői díjelszámolásban állapodtak meg. [25] Megalapozatlanul támadta a felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy az elsőfokú bíróságnak ez a megállapítása téves, a Ptk. 6:86. §-át sértő értelmezés eredménye, mivel a helyes értelemzése szerint a felek megállapodása az volt, hogy a közreműködői díj mértéke, elszámolása az alperes és a NEAK közötti finanszírozási szerződéshez, a mindenkori hatályos finanszírozási szabályokhoz igazodik (fellebbezés 16. oldal hatodik bekezdés). Általánosságban helytálló az a fellebbezési érvelés, hogy annak az eldöntéséhez, hogy a felperes közreműködői díjigénye (az alperes díjfizetési kötelezettsége) vonatkozott-e az alperes által a NEAK-tól átlagfinanszírozásként folyósított teljes összegre (illetve annak a szerződésben meghatározott %-ára), a felek szerződéses akaratának a vizsgálata nem szűkíthető le a szerződés közreműködői díjról rendelkező 8. pontjának az értelmezésére, ugyanis a szerződés vitás szövegét a Ptk. 6:86. §
(1)bekezdése szerint a szerződés egészével összhangban kell értelmezni. Az ítélőtábla azonban a nem értett egyet a felperesnek azzal a fellebbezési okfejtésével, amely szerint a felek a közreműködői szerződésükben az irányadó jogi szabályozás folytán az alperes által a felperesnek fizetendő közreműködői díjban nem állapodhattak meg szabad akaratuk szerint, mivel amiatt, hogy a felperes ténylegesen egészségügyi közszolgálatatást végzett a közfinanszírozott közszolgáltató helyett és nevében – azaz az államháztartás terhére állami feladatot látott el – minden, az ilyen egészségügyi szolgáltatóra vonatkozó kógens jogszabályi rendelkezés a felek szerződésének a részévé vált, és ezért a közreműködői díj a felperesnek az alperestől „mindenkori hatályos finanszírozási szabályokhoz igazodik”, azok szerint jár (fellebbezés
  1. oldal utolsó előtti bekezdés). Az ítélőtábla e kérdéssel összefüggésben az alperes és a NEAK közötti finanszírozási és felek közötti szerződés egymáshoz való viszonyát, a Korm. rendelet személyi hatályát és ezáltal a felek szerződésére való hatását illetően a felperes kiegészített fellebbezési okfejtéseivel szemben egyetértett az elsőfokú ítélet indokolásában (és az alperes fellebbezési ellenkérelmében) kifejtett érveléssel, azt szükségtelenül nem ismétli meg, csupán a fellebbezésre tekintettel egészíti ki a következőkkel. A Korm. rendelet – bár személyi hatálya a finanszírozási jogviszony alanyaként csak az alperesre terjed ki – mint az egészségügyi szolgáltatások állami költségvetésből történő finanszírozását szabályozó jogszabály annyiban befolyásolta a felek szerződéses akaratát, hogy a rendelkezéseiből következően a szerződésükben valóban csak arról a díjról tudtak megállapodni, amely a NEAK-tól az alperesnek az utólagos teljesítményfinanszírozás alapján jár. A NEAK a felperes által nyújtott és elszámolható teljesítmények után járó díjat csak az alperesnek utalhatta, akivel finanszírozási szerződést kötött. Az alperes nem állapodhat(ott) meg a felperessel olyan teljesítmény utáni díjról, amely nem az általa nyújtott szolgáltatás ellenértéke. Ebből azonban nem következik az, hogy a Korm. rendelet a felek szerződésének a közreműködői díjra vonatkozó megállapodását kötelezően meghatározó jogszabály lenne. A Korm. rendelet azzal, hogy a finanszírozóval (vagyis a NEAK-kal) szerződést kötő egészségügyi szolgáltató (Korm. rendelet
  2. § b) pont) számára kötelezően előírja az Egészségbiztosítási Alapból kötelezően finanszírozandó egészségügyi ellátások tárgyi és Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 22 személyi feltételei NEAK felé biztosítását, a jogszabályok által előírt dokumentálását, a finanszírozási módját és kereteit, közvetlenül nem avatkozik az alperesnek mint finanszírozott egészségügyi szolgáltatónak a felperessel mint közreműködő szolgáltatóval a külön megállapodással létrejött polgári jogi jogviszonyába. Ezt támasztja alá a Korm. rendelet
  3. §
(8)bekezdése is, amely szerint, ha a fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltató kérésére vagy jogszabály előírása alapján a beteg részére egészségügyi szolgáltatást más szolgáltató nyújt, ennek költségeit a szolgáltatók egymás között számolják el. A Korm. rendelet tehát lehetővé tette, hogy az alperes mint finanszírozott szolgáltató úgy szerződjön a felperessel mint a finanszírozott szolgáltatás nyújtásához szükséges feltételekkel rendelkező közreműködővel, hogy – a finanszírozási keretek között – maguk határozzák meg azt az elszámolási módszert, amely alapján meghatározott közreműködői díjként a felperes a szolgáltatásáért a NEAK által az alperesnek folyósított finanszírozási összegből részesül. Mindebből következően – a fellebbezéssel szemben – a Korm. rendelethez igazított szerződéskötésük tényéből sem vonható le azzal ellentétes következtetés, hogy a felek szerződéskötési egyező akaratának megfelel a szerződés 8. pontjának az a kikötése, amellyel – az elsőfokú bíróság helytálló megállapításával egyezően – teljesítmény alapúvá tették a felperes által nyújtott fekvő- és járóbeteg szakellátásért járó közreműködői díj elszámolását. Ellentétes megállapítás akkor sem tehető, ha az alperest (akkor) az OEP-től a Korm. rendelet szerződésük megkötésekor hatályos 6. §
(1)bekezdés b) és
(2)bekezdés b) pontja szerint, a teljesítmények trendszámán alapuló teljesítménydíj illette meg, és a szerződés megkötésétől kezdődően a felek is teljesítményalapúként teljesítették az elszámolásra vonatkozó szerződéses kötelezettségeiket. [26] Tény, hogy a Korm. rendelet 2013. július 6-tól hatályos 5/B. §
(1)bekezdése alapján, majd az arra tekintettel a ténylegesen megvalósított átlagfinanszírozással megváltozott az alperesre hatályos jogi szabályozási környezet. A felek azonban emiatt nem módosították a szerződésüket: nem mellőzték a szerződés érintett pontjaiból „A közreműködői díj a ténylegesen elvégzett és […] szabályszerűen igazolt teljesítmény alapján kerül megállapításra”, mégpedig fekvőbeteg szakellátás esetén 150 000 Ft X az alperes által biztosított HBCS (majd
  1. augusztus 1-től 180 000 Ft/HBCS,
  2. szeptember 13-tól pedig 165 000 Ft/HBCS) kikötéseket. Következésképpen – az elsőfokú bíróság helytálló megállapításának megfelelően – a felek a szerződés megkötésekor, és azt követően is a teljesítményalapú elszámolást vették alapul. A szerződés ettől eltérő módosításának hiányában pedig az alperest sem terhelhette más fizetési kötelezettség, mint a szerződésben rögzített – a felperes havonkénti elszámolásával igazolt –, a fenti elszámolásból adódó díj megfizetésének a kötelezettsége. Az ítélőtábla ennélfogva, az indokaira kiterjedően az elsőfokú bíróság álláspontját osztotta abban is, hogy a felek szerződésének a részévé, az arra vonatkozó írásbeli megállapodásuk nélkül nem vált a Korm. rendelet módosított 5/B. §
(1)bekezdésének a felhatalmazása alapján a NEAK főigazgatójának az a rendelkezése, hogy
  1. március 1-től az állami költségvetésből finanszírozott egészségügyi szolgáltatásért az adott hónapot megelőző három havi díj átlagának megfelelő közreműködői díj szerződés szerinti hányadát kell megfizetni. [27] Helyes ezért az elsőfokú bíróságnak az a jogkövetkeztetése, hogy az alperes fizetési kötelezettségét a (nem módosított/módosuló) szerződés alapján kellett elbírálni, nem pedig a kizárólag az alperessel finanszírozási jogviszonyban álló NEAK tájékoztatója és az általa ténylegesen megfizetett átlagfinanszírozás alapján. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 23 Mindebből az is következik, hogy a szerződés megszűnése miatti elszámolást a felek között a Ptk.-nak a szerződés megszűnésére vonatkozó szabályai szerint kell elvégezni. Erre tekintettel pedig helyesen járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor ennek a szem előtt tartásával foglalt állást abban, a felek között vitás érdemi kérdésben is, hogy a felperes az általa a közreműködői szerződés fennállása alatt (nem vitásan) nyújtott szolgáltatásáért az alperes által a teljesítményalapú elszámolás alapján nem vitásan megfizetett közreműködői díjon felül nem jogosult ellenszolgáltatásra. [28] A felperesnek az fellebbezési hivatkozása helyes, hogy a szerződés közreműködői díjra vonatkozó tartalmának az értelmezésénél nem volt figyelmen kívül hagyható a szerződési jog egyik fő szabálya, a Ptk. 6:
  2. §-ban nevesített visszterhesség vélelme. Az ítélőtábla azonban azzal nem értett egyet, hogy a perbeli szerződés vitatott részének az értelmezésénél ezen alapelvi rendelkezés alapján azt kellett volna megállapítani, hogy a felek szerződési akarata azért sem a felperesnek kizárólag teljesítményalapon elszámolható díjázására irányult, mivel a felperes szerződéses szolgáltatásába tartozott a saját humánerőforrásaival és eszközeivel való rendelkezésre állás is (fellebbezés
  3. oldal ötödik bekezdés). A szerződés (amely kimerítően felsorolja a közreműködő kötelezettségeit) ilyen kikötést nem tartalmaz. Egyértelműen rögzíti viszont, hogy a közreműködői díj a ténylegesen elvégzett igazolt teljesítmény alapján számolható el. A rendelkezésre állás tehát nem tartozott a felperesnek az alperes által fizetendő közreműködői díjért teljesítendő szolgáltatásába. Következésképp alaptalanul érvelt a felperes azzal, hogy a szerződés helyes értelmezése folytán a felperesnek nem csak a tényleges betegforgalom alapján nyújtott teljesítménye ad alapot az ellenszolgáltatás követelésére, hanem a rendelkezésre állás és az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges feltételek saját költségén történő biztosítása is (fellebbezés
  4. oldal ötödik bekezdés). Az ítélőtábla ezen túlmenően sem értett egyet azzal a fellebbezési támadással, hogy az elsőfokú bíróság a sérelmezett döntésénénél a visszterhesség vélelmét figyelem kívül hagyta. Mivel a felperes azt állítva tartott igényt a
  5. március
  6. és 2023.jnauár 31-e között a NEAK által az alperesnek folyósított finanszírozási díjból még 309 354 666 Ft megfizetésére, hogy a neki a „NEAK által meghatározott hónapokra teljesítménytől függetlenül jár” (13.G.40.063/2024/
  7. számú keresetlevél III/
  8. pont), a Ptk. 6:
  9. §-a szerinti az a szabály, hogy a szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből más nem következik – ellenszolgáltatás jár, a jelen jogvitára abban volt alkalmazandó, hogy a visszterhesség vélelméből következően a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten kell annak következnie, hogy az adott szerződéses jogviszonyban ellenszolgáltatás szolgáltatás hiányában is jár. Ennek a bizonyítása a Pp.
  10. §
(1)bekezdése szerint a felperes kötelezettsége és terhe volt, mivel az ő érdekében állt, hogy az állítását a bíróság valónak elfogadja. Alaptalan az a fellebbezési hivatkozás, hogy az alperessel való ilyen elszámolásra alapot adó jogi tényként az elsőfokú bíróság tévesen nem vette figyelembe a Korm. rendelet módosított 5/B. §
(1)bekezdésének a felhatalmazása alapján a NEAK igazgatója által átmenetileg bevezetett átlagfinanszírozásra való áttérés jogpolitikai célját, illetve címzettjeit. Az ítélőtábla nem értett egyet a felperessel abban, hogy a felek viszonyában nem csak az alperesre vonatkozott a
  1. márciusban bevezetett átlagfinanszírozás, ezért azt a felek szerződéses jogviszonyában is irányadónak kell tekinteni. [29] Így az, hogy a Korm. rendelet
  2. július 6-tól hatályos 5/B. §
(1)bekezdése alapján, majd az arra tekintettel ténylegesen megvalósított átlagfinanszírozással megváltozott a nem Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 24 vitásan az alperesre hatályos jogi környezet, nem eredményezte a felek között a szerződésükben alkalmazott elszámolási rend automatikus megváltozását. A felek azonban emiatt nem módosították a szerződésüket, ezért a szerződéses jogviszonyukban az átlagfinanszírozás bevezetését követően is a teljesítményalapú elszámolást vették alapul. A szerződés ettől eltérő módosításának hiányában pedig az alperest sem terhelhette más fizetési kötelezettség, mint a felperes – havonkénti elszámolásával igazolt – teljesítménye szerinti közreműködői díj megfizetésének a kötelezettsége. Helytálló ezért az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a fizetési kötelezettségét a (nem módosított/módosuló) szerződés alapján kellett elbírálni, nem pedig a kizárólag vele jogviszonyban álló NEAK tájékoztatója és az általa ténylegesen megfizetett átlagfinanszírozás alapján. Mindezek miatt nem tévedett az elsőfokú bíróság annak a megállapításával, hogy a felperes kizárólag a szolgáltatásával egyenértékű ellenszolgáltatásra tarthatott igényt, ezért a keresete az elsődleges jogcímen megalapozatlan volt. [30] Megalapozatlanul sérelmezte a felperes a másodlagos jogcímű kereseti követelésének az elutasítását is. Ahogyan arra a fellebbezésében a felperes hivatkozott és azt elsőfokú bíróság is elfogadta, önmagában a felek szerződéses kapcsolata a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazását nem zárta ki (BH2010.333., Pjd2019.27.). A jogalap nélküli gazdagodás generálklauzulája azonban a Ptk. 6:
  1. §-a értelmében is szubszidiárius szabály, akkor alkalmazható, ha a más rovására vagyoni előnyhöz jutott félnek nincsen olyan jogcíme, ami az előny megtartására jogosíthatná. Ezért, amennyiben a felperesnek az igényelt összeg egészbeni vagy részbeni visszakövetelésére az alperessel szemben valamely jogalapon fennáll (fennállt) az igényérvényesítési lehetősége, úgy a jogalap nélküli gazdagodás nem alkalmazható. A jelen esetben a felperes a felek között az alapján a közreműködői szerződés alapján nyújtott szolgáltatásának az értéke és az azért az alperestől megkapott ellenszolgáltatás közötti különbség megfizetését igényli, amely szerződés
  2. pontjában a felek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékéről, elszámolásáról rendelkeztek. Erre tekintettel a felperesnek a szerződés keretében a részére nyújtott szolgáltatásokért járó ellenértéket az alperes a szerződés (annak a
  3. pontja) szerint köteles és jogosult elszámolni és megfizetni, ezért az ebből származó, felperesi követelés tekintetében a jogalap nélküli gazdagodás szabályai nem alkalmazhatók, az alperesnél esetlegesen indokolatlanul előállt gazdagodás a megszűnt szerződésnek a felek közötti elszámolására vonatkozó szabályok szerint orvosolható. Az ítélőtábla ezzel az indokkal értett egyet a felperes keresetének a másodlagos jogcímen történő elutasításával is, amelyre tekintettel a Ptk. 6:
  4. §
(1)bekezdése törvényi tényállása megvalósulásának a vizsgálata már szükségtelen volt, ezért az ítélőtábla az azokkal kapcsolatos megállapításokat mellőzi az ítélet indokolásából. [31] Az ítélőtábla mindezekre tekintettel helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §
(2)bekezdés első fordulata alapján. [32] Az eredménytelenül fellebbező felperes a saját (fellebbezési eljárási illeték megfizetéséből és a jogi képviselő ügyvédi munkadíjából felmerült) másodfokú perköltségét maga köteles viselni, és az ítélőtábla a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes ügyvédi munkadíjból keletkezett másodfokú perköltsége – Pp. 344. §
(1)bekezdése szerinti általános teljesítési határidőben történő – megfizetésére. Debreceni Ítélőtábla III.Gf.30.030/2025/10-II 25 Az ügyvédi munkadíjat a 309 354 666 Ft másodfokú pertárgyértéket alapul véve a felszámításban megjelölt 17/
  1. (XII. 9.) IM rendelet helyett, az azzal már hatályon kívül helyezett, de e rendelet
  2. és
  3. §-ára figyelemmel, a fellebbezés benyújtásának az időpontjára (
  4. december 11.) tekintettel a jelen másodfokú eljárásban még alkalmazandó 32/
  5. (VIII. 22.) IM rendelet
  6. §
(2)bekezdés c) pontja,
(5)és 4/A. §
(1)bekezdése szerint meghatározható 3 067 773 (250 000 + 1 350 000 + 1 467 733) Ft + áfa helyett, a
(6)bekezdés alkalmazásával (az elsőfokú bíróság által megállapított ügyvédi munkadíj felében), az áfát is tartalmazó 1 905 000 Ft-ban állapította meg, mivel a kiemelkedően magas pertárgyértéket is figyelembe véve, a (másodfokú tárgyaláson megjelent) jogi képviselő által a háromoldalas fellebbezési ellenkérelem elő- és elkészítésével elvégzett munkával ezt tartotta arányban állónak. Debrecen, 2025. május 15. Dr. Görög Attila s.k. a tanács elnöke, Dr. Riczu András s.k. előadó bíró, Dr. Szűcs Lajos s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.