Mf.30064/2023/9 – Győri Ítélőtábla

(4)bekezdésében írt törvényi feltételek hiányában a bérpótlékigényt nem alapozza meg. Győri Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.V.30.064/2023/

1. Felperes: Felperes1 (Cím2) Felperes jogi képviselője: jogi képviselő1 ügyvéd (cím8) Alperes: Alperes1 (cím10) Alperes jogi képviselője: jogi képviselő2 jogtanácsos A per tárgya: elmaradt pihenőnapi bérpótlék megfizetése Az elsőfokú bíróság neve és a fellebbezéssel támadott határozatának száma: Szombathelyi Törvényszék, 2.M.70.046/2023/
2. A fellebbezést előterjesztő fél és a fellebbezés sorszáma: Felperes 15., Alperes
3. Ítélet Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélőtábla kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 61.389 (hatvanegyezer-háromszáznyolcvankilenc) forint másodfokú perköltséget. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 2 Az ítélőtábla megállapítja, hogy 192.476 (egyszázkilencvenkettőezer-négyszázhetvenhat) forint fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Az ítélőtábla kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a „NAV Bírósági határozatban megállapított eljárási illeték bevételi számla” megnevezésű 10032000-01070044-09060018 számú költségvetési számlára 8.000 (nyolcezer) forint fellebbezési eljárási illetéket. A fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedését követő
4. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését és a bírósági ügyszámot, valamint az alperes adószámát is. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokra figyelemmel az alábbi tényállást tekintette irányadónak. [2] A felperes az alperessel mozdonyvezető munkakörben áll munkaviszonyban, munkavégzési helye az alperes helység1 telephelye. Az alperes a
5. január 1-jétől hatályos Kollektív Szerződés (a továbbiakban: KSZ)
6. §

(1)j) pontja alapján vezényelt vontatási utazói munkarendben foglalkoztatja a felperest. A felperes szakszervezeti tisztséget lát el, amelyre tekintettel havi 8 óra munkaidő-kedvezmény illeti meg, továbbá

1. júliustól munkavédelmi bizottsági elnökként 15%-os mértékű munkaidő-kedvezményre jogosult. Az alperes tevékenysége megszakítás nélküli, a felperest egyhavi munkaidőkeretben foglalkoztatja egyenlőtlen munkaidőbeosztással. A felperest a vasúti közlekedésről szóló
2. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 68/A. §

(4)bekezdése és a 68/B. §

(1)bekezdése alapján 24 órás időszakonként megszakítás nélkül legalább 12 óra lakóhelyi pihenőidő illetti meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően. A felperes heti pihenőideje minimum 42 óra, a havi munkaidőkeretre tekintettel egy alkalommal szombat 0 órától hétfő 6 óráig, összesen 54 óra heti pihenőidő illeti meg, és az adott munkaidő keretben átlagosan 48 órás heti pihenőidőt biztosított az alperes a felperes részére. Az alperes KSZ

1. § 1) pontja, valamint a
2. december 1-től hatályos KSZ
3. számú melléklet 10-
4. §-ai határozzák meg rendkívüli munkavégzés esetén a bérpótlék mértékét. [3] A felperes munkáját mindig a beosztásnak megfelelően, a tényvezénylés szerinti időben végezte, a ténylegesen teljesített munkavégzés nem esett egybe a kijelölt heti pihenőidő tartamával. Az alperes a felperest a napi és a heti munkaidő, valamint rendkívüli munkavégzés KSZ-ben meghatározott mértékét meghaladó időszakra nem osztotta be munkavégzésre, a munkavégzés ellenértékét megfizette. [4] Az alperes a napi pihenőidőt megelőző utazási normaidőt és a heti pihenőidőt biztosította a felperes részére, azonban a heti pihenőidőt közvetlenül megelőző napi pihenőidőt nem minden esetben biztosította
5. január
6. és
7. december 31-e közötti időszakban. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 3 [5] A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő
8. február 1-én, és pontosított kereseti kérelmében elmaradt pihenőnapi bérpótlék jogcímén 2.405.944 forint,
9. július 1-jétől középarányosan számított késedelmi kamat, valamint perköltség megfizetésére is kérte kötelezni az alperest. [6] A felperes kereseti kérelmének jogalapjaként az alperes KSZ-ének
10. § 6) pontját, a munka törvénykönyvéről szóló
11. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
12. §

(1)bekezdését, 105. §

(1)bekezdését, 106. §

(1)-

(3)bekezdését jelölte meg, hivatkozott a munkaidő szervezés egyes szempontjairól az Európai Parlament és a Tanács

1. november 4-i 2003/88/EK irányelve (a továbbiakban: Irányelv)
2. és
3. cikkét, a
4. évi CLXXXIII. törvény (továbbiakban: Vtv.) 68/A. §

(4)bekezdésében és 68/B. §

(1)bekezdésében, valamint az Alkotmánybíróság 12/

1. (VI.22.) AB határozatában (a továbbiakban: ABH) és a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
2. számú ítéletében foglaltakra. Az alperes jogsértése jogkövetkezményeként az Mt.
3. §

(4)bekezdése szerinti rendkívüli munkavégzés pótlékának megfizetését kérte. A felperes táblázatokat készített, melyben feltüntette az előző szolgálatból hazaérkezés időpontját, a következő szolgálatba indulás időpontját, a lakóhelyen töltött időt, az egyéb mentesülések időtartamát, valamint az általa kiszámolt pihenőidő hiányát órákban feltüntetve. [7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, hivatkozott arra, hogy a felperesi igény elévült. Az alperes érdemben is vitatta a keresetet, álláspontja szerint a felperes nem jelölte meg a jogalapot, jogcímet, hogy a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidő biztosítása milyen munkaviszonyra vonatkozó szabályon alapul. Az alperes értelmezése szerint az AB 12/

1. (VI.22) határozatában annak megállapítására szorítkozott, hogy az Alaptörvényből az következik, hogy a napi és a heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat, egyéb rendelkezés nem olvasható ki belőle. Az AB határozat és a Kúria Mfv.X.10.175/2020/
2. végzése nem alkalmazható jelen ügyre. Hivatkozott arra is, hogy az Irányelv
3. cikk,
4. cikk 2) pontja, a
5. és az
6. cikkben megjelölt fogalmak nem azonosak a tagállami napi és heti pihenőidő fogalmával, továbbá nincs arra lehetőség, hogy a felperes az uniós fogalmakat, a tagállami mértékszabállyal alkalmazza. Az Irányelv
7. cikke a 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidőt, valamint a 11 órás napi pihenőidőt írja elő, amely követelménynek az alperes eleget tett, a munkaidőkeretben átlagosan 48 óra, minimum 42 óra pihenőidőt biztosított. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) az uniós jogot nem alkalmazhatja az ügy tényeire, nem vizsgálhatja a belső jog és az uniós jog összeegyeztethetőségét és nem értelmezheti a tagállam belső jogát, mert az a tagállami bíróság feladata, ezért a C-477/
8. számú döntésben írtak nem irányadóak jelen ügyre. [8] Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperes a munkaidőbeosztás Mt.
9. §

(2)bekezdése alapján alperest megillető jogát jogellenesen „felülírta”, és amennyiben a napi pihenőidőt az alperes jogszabályba ütköző módon nem adta ki, akkor sem a felperes által megjelölt jogkövetkezmény alkalmazható, mert a pótlék igény csak akkor merülhet fel, ha a munkavégzés következtében heti pihenőidő-hiány merül fel. A napi pihenőidő-hiány tekintetében a felperes által hivatkozott jogszabályi és kollektív munkajogi rendelkezések pótlékfizetési kötelezettséget nem írnak elő. [9] Az elsőfokú bíróság a keresetet a 13. sorszámú ítéletével elutasította. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 4 [10] Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a felperes követelése részben sem évült el az Mt. 286. §

(1)bekezdés értelmében. [11] Az elsőfokú bíróság a kereset jogalapja körében rögzítette, hogy a felperes jogi képviselője a bérpótlék jogalapjaként az Mt. 143. §

(4)bekezdését jelölte meg. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy az Mt. 143. §

(4)bekezdés alkalmazásának feltételei fennállnak-e. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes követelése tekintetében kizárólag az az anyagi jogszabályi rendelkezés tekinthető jogalapnak, amely az általa érvényesíteni kívánt díjazásra való jogra vonatkozik. [12] Az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy a felperest a heti pihenőidőt megelőzően lakóhelyi napi pihenőidő megillette-e, ha igen, akkor azt az alperes 12 óra mértékben biztosította-e, ha nem, akkor a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként pótlék igény érvényesíthető-e a jogsértés jogkövetkezményeként. [13] Az elsőfokú bíróság az Irányelv 5. cikkére vonatkozóan hivatkozott arra, hogy azt az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének

(2)bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy az Irányelv

1. cikkében meghatározott napi pihenőidő nem képezi az Irányelv
2. cikk szerinti heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. Az elsőfokú bíróság az Mt.
3. §

(1)bekezdésére hivatkozással rögzítette, hogy az Európai Unió jogrendje értelmezési alapelvként jelenik meg. A jogrendbe nemcsak az elsődleges és másodlagos jog, hanem az EUB gyakorlata is beletartozik. Az elsőfokú bíróság figyelembe vette az EUB C477/

1. számú ügyben előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítéletét, amely vonatkozásában kitért arra, hogy az a konkrét ügyet nem dönti el, de a tagállami bíróságra kötelező. Az elsőfokú bíróság nem osztotta az alperes álláspontját, mely szerint az uniós és a tagállami napi és heti pihenőidő fogalma egymástól eltér, a tagállam jelen esetben további feltételekhez köti és kötheti a napi pihenőidőhöz való jogosultságot. A perbeli időszakban hatályos jogszabály csupán mértékszabályt tartalmaz. Az elsőfokú bíróság nem osztotta az alperes azon álláspontját sem, amely szerint a heti pihenőidő mértéke alapján tartalmazta a minimálisan elvárt 11 óra napi és 24 óra heti, összesen 35 óra pihenőidőt, sőt a KSZ rendelkezései alapján jelentős mértékben, az átlagos heti 48 óra alapján meghaladta. Az Irányelv egyértelmű, világos és feltétel nélküli meghatározást tartalmaz arra, hogy a napi pihenőidőt meg kell határozni, ki kell jelölni és azt biztosítani kell az Irányelv
2. cikke értelmében. Az alperes álláspontját az Mt.
3. §-ában írt rendelkezések sem támasztják alá, mivel ez a jogszabályhely kizárólag a heti pihenőidő fogalmát jelöli meg. [14] Az elsőfokú bíróság az alperes KSZ
4. §
5. pontja, valamint a Vtv. 68/A. §

(4)bekezdése és a 68/B. §

(1)bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes a felperes részére nem biztosította a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidőt a jogszabály szerinti mértékben. [15] Az elsőfokú bíróság a rendkívüli munkaidő meghatározása szempontjából az Mt.

1. §-át alkalmazta, és megállapította, hogy a „rendkívüliség” szempontjából nem a munkavégzést, hanem a munkaidő elrendelést tekinti elsődlegesnek a jogszabály. A rendkívüli munkaidő fogalmát a rendes munkaidőhöz viszonyítva határozza meg. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 5 [16] Az elsőfokú bíróság a bérjegyzékek és a tényvezénylés adatai alapján állapította meg, hogy az alperes a felperes munkaidőbeosztását az Mt.
2. §-nak,
3. §-nak és a KSZ rendelkezéseinek megfelelően elkészítette és közölte a felperessel. Ezzel kapcsolatban a Kúria EBH2019.M.
4. számú döntésére hivatkozott. Ennek keretében az alperes a heti pihenőidőt biztosította, annak kezdő és befejező időpontját kijelölte. A felperes tényleges munkavégzése az alperes munkaidőbeosztásának megfelelő volt. A bíróságnak a munkaidőbeosztás utólagos megváltoztatására nincs jogszabályi lehetősége. A munkaidőbeosztás egyes időtartamai nem minősíthetőek át, a kijelölt heti pihenőidők nem „csúsztathatóak el”. Az alperes a felperes heti pihenőidejét teljeskörűen kiadta, a perben vitatott időszakban heti pihenőidőre munkavégzést nem rendelt el. [17] Az elsőfokú bíróság a BH.2020.
5. számon közzétett, a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
6. számú ítéletében foglaltakat nem találta jelen esetre alkalmazhatónak. [18] Az elsőfokú bíróság a felperes által kereseti kérelme jogalapjaként megjelölt Mt.
7. §

(4)bekezdése tekintetében megállapította, hogy ez a jogszabályhely nem alkalmazható a napi pihenőidő esetében. A felperes napi pihenőidő - hiányának ténye nem eredményezi azt, hogy a felperes az Mt. 143. §

(4)bekezdése alapján pótlék igényt érvényesíthet. [19] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által hivatkozott munkajogi rendelkezések nem adnak lehetőséget arra, hogy a lakóhelyi napi pihenőidő nem biztosítása esetén a rendkívüli munkaidő bérpótléka jogcímén az igény érvényesíthető legyen. Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában a pernyertesség és pervesztesség arányának megállapítása mellett rendelkezett a perköltségviselésről. [20] Az ítélettel szemben a felperes és az alperes is fellebbezést nyújtott be. [21] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte azzal, hogy a már beszerzett bizonyítékok alapján a felperes kereseti kérelmének teljes egészében adjon helyt a másodfokú bíróság. Másodlagos fellebbezési kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a per alapjául szolgáló tényállást túlnyomórészben helyesen állapította meg, de abból levont ténybeli, logikai és jogi következtetései helytelenek, ezért az ítélet megalapozatlan. Az alperest első- és másodfokú perköltsége megfizetésére kérte kötelezni. A felperes tárgyalás tartását kérte. [22] A felperes fellebbezésének jogi érvelésében előadta, hogy álláspontja szerint az elsőfokú ítélet sérti az Mt. 96. §

(1)bekezdésének, a 104. §

(1)bekezdésének, a Vtv. 68/A. §

(4)bekezdése alapján alkalmazandó 68/B. §

(1)bekezdésének, az Irányelv

1. és
2. cikkének rendelkezéseit, mert megállapította a munkáltatói jogsértést, azonban annak jogkövetkezményeit nem vonta le. [23] A felperes az Mt.
3. §

(4)bekezdésének, a KSZ 40. §

(1)c) pontjának, a

1. § 1) pontjának megsértésére is hivatkozott. A felperes szerint a jogvitában megválaszolandó kérdés az, hogy a szabálytalan munkaidőbeosztásra vonatkozóan létezik-e a jogkövetkezményeket tartalmazó hatályos jogszabályi rendelkezés. Amennyiben joghézag áll Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 6 fenn, a bíróságnak a hatályos hazai jogszabályok és az uniós rendelkezések alkalmazásával kell elbírálnia a jogvitát. [24] A felperes a jogellenes munkaidő-beosztás problémájához kapcsolódóan analógia alkalmazásával a Kúria Mfv.II.10.268/2016/
2. számú határozatát, továbbá a BH2020.
3. számú döntést kérte figyelembe venni. [25] A felperes fellebbezésében előadta, hogy a munkáltató munkaidő-beosztási joga nem korlátlan, mozgásterét az uniós és a magyar szabályozás által meghatározott minimumkövetelmények határolják be. Ebből fakadó igénye az Mt.
4. §

(1)bekezdése alapján érvényesíthető. Amennyiben a bíróság a jogellenes munkaidő-beosztás esetén jogkövetkezményeket alkalmaz, az nem jelenti azt, hogy ezzel elvonná a munkáltató rendelkezési jogát és önkényesen új munkaidő-beosztást határozna meg. Ennek kapcsán érvényre juttatja a kötelezően alkalmazandó jogszabályokat és szükség esetén levonja a jogkövetkezményeket. [26] A felperes álláspontja szerint tényként állapítható meg, hogy az alperes jogellenesen járt el, amikor nem biztosította a napi pihenőidőt. A napi pihenőidő ki nem adása esetén a felperes jogszerűen tart igényt heti pihenő időben teljesített rendkívüli munkavégzés ellenértékére. A jogellenes munkaidő-beosztásnak az a jogkövetkezménye, hogy a munkáltatónak rendkívüli munkaidőként kell elszámolnia a ki nem adott pihenőidőt. Ezt az elsőfokú bíróság nem tartotta megállapíthatónak. [27] A felperes álláspontja szerint az elsőfokú ítélet sérti a Pp.

1. § és
2. § rendelkezéseit. A felperes kereseti kérelmének összegszerűsége vonatkozásában bizonyítási eljárás nem került lefolytatásra. A peres felek számításai helyességének megállapításához igazságügyi könyvszakértő kirendelése lett volna indokolt. Az elsőfokú eljárás során kifejtett jogi érvelését a felperes fenntartotta. [28] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a kereset elutasítását eredményező érdemi döntésének helybenhagyása mellett annak indokolása megváltoztatását kérte. Az alperes kérte, hogy a másodfokú bíróság mellőzze az elsőfokú ítélet tényállásának azon részét, amelyben a vélelmezett napi pihenőidő hiányt kizárólag a felperes táblázata alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, továbbá egészítse ki az elsőfokú ítélet indokolását a per alapjául szolgáló jogviszonyra irányadó jogszabályok helyes értelmezésével a polgári perrendtartásról szóló
3. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.)
4. §

(4)és

(5)bekezdéseiben foglalt törvényi feltételeknek megfelelően, és állapítsa meg, hogy a felperes keresete azért megalapozatlan, mert a jogszabályi rendelkezések alapján a napi pihenőidőt a heti pihenőidő előtt biztosítani nem kell. Az alperes kérte a felperes perköltségben való marasztalását is. [29] Az alperes fellebbezésében kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a tényállás megállapítására vonatkozó szabályokat, mert az általa megállapított tényállásban kizárólag a felperes táblázata alapján közölt adatokat szerepeltette. Az alperes az elsőfokú eljárás során a felperes számításait vitatta, részletes, a számítás elveire és számszerű hibáira vonatkozó észrevételt terjesztett elő. Az alperes ellenbizonyítással élt, csatolta saját számításait is. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 7 [30] Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(4)és

(5)bekezdését megsértette, a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, az ítéleti tényállás hiányos és ellentmondásos. A másodfokú bíróság reformatórius jogköre arra is kiterjed, hogy a bizonyítékokat értékelve a tényállást kiegészítse, a döntéshez szükséges jognyilatkozatok, bizonyítékok rendelkezésre állnak. Az alperes a Pp. 369. §

(1)bekezdésére, a 87. §

(1)bekezdésére, valamint a Vtv. 68/B. §

(1)bekezdésére is. [38] Az alperes álláspontja szerint sem az Alaptörvényből, sem az Mt. szabályaiból nem vezethető le, hogy a napi pihenőidő biztosításának kötelezettsége minden további feltétel nélkül terhelné a munkáltatót csak azért, mert a munkavállaló munkáját az adott napon befejezte. A napi pihenőidőre való jogosultság további, mellőzhetetlen törvényi feltétele az is, hogy legyen a következő munkanapra előírt munkavégzési kötelezettség, akár beosztott rendes, akár elrendelt rendkívüli munkaidőben. A napi pihenőidőre való jogosultságnak két feltétele van: egyrészt a napi munkavégzési kötelezettség teljesítése, másrészt a következő munkanapra vonatkozó munkavégzési kötelezettség fennállása. [39] Az alperes hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(5)bekezdésében foglaltakat megsértette, mert az indokolás nem ad magyarázatot arra, hogy miért tér el jogkérdésben a napi pihenőidő Kúria Mfv.X.10.257/2019/

1. számú közzétett határozatában megállapított fogalmától. Nem adta indokát annak sem, hogy a napi és a heti pihenőidő fogalmakat miért az uniós jog szerint, a mértéket pedig miért a magyar jog által meghatározottak szerint kell figyelembe venni. Az uniós és a magyar szabályozásban különkülön, önmagában koherens rendszer került kialakításra, mely szerint az uniós rendszerben függetlenül attól, hogy a munkavégzést újabb munkavégzés, vagy pihenőidő követi napi pihenőidőt kell biztosítani, ezzel szemben a magyar szabályozás szerint jelentősége van annak, hogy a munkavégzést újabb munkavégzés, vagy pihenőidő követi. [40] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felperes fellebbezése hiányos és alaptalan, a felperes fellebbezésével érintett részében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és felperes perköltségben marasztalását kérte az ügyvédi költségekről szóló 32/
2. (VIII.22.) IM rendelet rendelkezései alapján. [41] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében továbbra is fenntartotta, hogy az elsőfokú ítélet az Mt.
3. §

(1)bekezdés téves jogértelmezésén alapul, azt hogy a hatályos jogszabályok alapján a magyar heti pihenőidő előtt önálló jogcímen a magyar napi pihenőidőt kiadni nem kell, mert a napi pihenőidőre való jogosultság egyik törvényi feltétele hiányzik, másrészt a hazai szabályozás hetente olyan egybefüggő pihenőidő kiadását rendeli el heti pihenőidő jogcímén, mely tartalmában magában foglalja az uniós 24 órás heti pihenőidő mértékét, továbbá az uniós 11 órás napi pihenőidő mértékét is. A felperes a napi és a heti Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 9 pihenőidő fogalmakat az uniós jog szerint, a mértéket azonban a magyar jog által alkalmazott eltérő fogalom alapján meghatározott mérték szerint kéri figyelembe venni. Alperes álláspontja szerint a felperes nem váltogathat a két autonóm jogrendszer elemei között. [42] Az alperes rámutatott arra, hogy a felperes fellebbezésében hivatkozik az EUB ítéletre, de nem fejti ki, hogy ezen határozat milyen tételes kötelezettséget ró a munkáltatóra. Az Mt. 143. §

(4)bekezdése határozza meg, hogy heti pihenőidő alatt történt rendkívüli munkavégzés esetén mikor illeti meg bérpótlék a munkavállalót. Az alperes a felperes által nem vitatott tartalmú tényvezénylések csatolásával igazolta, hogy a heti pihenőidő-hiány a vizsgált időszakban nem merült fel, a felperes pótlék megfizetésére nem tarthat igényt. Az alperes utalt arra, hogy sem az Mt., sem a KSZ nem tartalmaz olyan szabályt, hogy amennyiben a felperes által állított napi pihenőidőt a munkáltató nem biztosította, és a ki nem jelölt időben a munkavállaló nem végez munkát, a napi pihenőidő ki nem jelölése miatt nem következik, hogy a munkáltató bármilyen pótlék fizetésére lenne köteles. [43] Az alperes a fellebbezési kérelmében arra hivatkozott, hogy a munkáltató a heti pihenőidőt a munkavállaló számára minden ízben beosztotta, az elszámolási időszak átlagában legalább heti 48 óra heti pihenőidőt biztosított; a munkavállaló munkát csak a beosztás szerinti időben végzett; a munkavállaló által ténylegesen teljesített munkavégzés nem esett egybe a kijelölt heti pihenőidő tartamával. [44] Az alperes a KSZ rendelkezéseinek és az évtizedes joggyakorlatnak megfelelően a napi pihenőidőt két, egymást 24 órán belül követő munkavégzés között, a heti pihenőidőt pedig hetente biztosította. Ezt a tényt a perben becsatolt tényvezénylések és bérjegyzékek bizonyítják. Az alperes határozottan visszautasította, hogy jogszabálysértő foglalkoztatási gyakorlatot alakított ki. [45] Az alperes álláspontja szerint nem megalapozott a felperes hivatkozása az Mt. 285. §

(3)bekezdésének megsértésére, mert ez a jogszabályhely a munkaidő-beosztás tekintetében nem alkalmazható. [46] Az alperes a keresetet a jogalap és jogcím, valamint az összegszerűségre kiható másodlagos jogkérdések vonatkozásában részletesen vitatta. Álláspontja szerint a felek számításai tételesen ellenőrizhető adatokból állnak, továbbá matematikai számításokból, valamint a metodika alapját képező jogkérdésekből. Az alperes álláspontja szerint szakértő kirendelésére nincs szükség a perben. [47] A felperes fellebbezési ellenkérelmében részletezte, hogy az alperes fellebbezését miért tartja alaptalannak. A felperes utalt arra is, hogy az elsőfokú eljárásban a bíróság által alkalmazott számítási módnak megfelelően elkészítette a pihenőidő-hiány táblázatban foglaltak szerinti összegszerű kimutatását. A felperes továbbra is 2.405.944 Ft megfizetésére kéri kötelezni az alperest, ekként kéri az elsőfokú ítélet megváltoztatását. [48] A felperes kiemelte, hogy a jogvita eldöntésének egyik sarkalatos pontja, hogy az uniós és a magyar napi és heti pihenőidő fogalmak eltérnek-e egymástól. A felperes egyetért az elsőfokú ítélet [46] bekezdésében foglaltakkal. A keresettel érintett jogvitában Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 10 megválaszolandó kérdés, hogy a szabálytalan munkaidő-beosztásra vonatkozóan létezik-e a jogkövetkezményeket tartalmazó hatályos jogszabályi rendelkezés. Ebben a kérdésben irányadónak tekinti a Kúria Mfv.II.10.268/2016/4. számú határozatát és a BH2020.246. számú döntést. [49] Hivatkozott arra is, hogy a jogszabályértelmezésnek az Alaptörvény 28. cikkének megfelelőnek kell lennie. Az EUB ítélete szerint a napi pihenőidő nem a következő munkavégzéshez, hanem a már ledolgozott munkanaphoz kapcsolódik. Önmagában az nem lehet a kereset elutasításának oka, hogy az adott jogsérelem orvoslására nem létezik kifejezett jogszabályi rendelkezés. [50] Az elsőfokú bíróság ítélete a Pp. 346. §

(5)bekezdésében foglaltaknak megfelel, de a felperes nem ért egyet az ítélet [44] bekezdésében kifejtett érveléssel. A felperes nem a munkaidő-beosztás átminősítését kérte, hanem a szabálytalan munkaidő-beosztás jogkövetkezményének levonását. Az elsőfokú bíróság a pihenőidő-hiányokhoz kapcsolódó jogszabályokat, az Mt. szabályait az Alaptörvényben meghatározott követelményeknek megfelelően értelmezte, jogértelmezése nem minősül contra legem értelmezésnek. [51] Az elsőfokú bíróság nem tartotta megállapíthatónak a jogsértő pihenőidő beosztás esetén sem a pihenőidő-hiányok időtartamának rendkívüli munkaidőként történő elszámolását, ezért kéri a felperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését. [52] A felperes és az alperes fellebbezése nem megalapozott. [53] A másodfokú bíróság a Pp. 376. §

(1)bekezdésének alkalmazásával a fellebbezéseket tárgyaláson bírálta el. [54] A másodfokú bíróság megállapította, hogy a Pp.

1. § és
2. §-ában írt feltételek nem álltak fenn, a felperes és az alperes fellebbezését azok korlátai között a Pp.
3. §,
4. §,
5. §

(1)és

(3)a), c) pontjaiban foglaltak alapján bírálta el. [55] A másodfokú bíróság a felperes elsődleges fellebbezési kérelmére figyelemmel azt vizsgálta, hogy az Mt. 143. §

(4)bekezdésében írtakat az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta-e. A másodfokú bíróság minden tekintetben osztotta az elsőfokú bíróság jogi érvelését. Az elsőfokú bíróságnak a Pp.

1. §-ban foglaltakra figyelemmel a felperes által előterjesztett kereseti kérelemről és a kereseti kérelemben megjelölt jogcímről kellett döntenie. Az elsőfokú bíróság helyesen vette figyelembe az EUB
2. március 2-án kelt C477/
3. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletében foglaltakat, miszerint az Irányelv
4. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartája
5. cikkének

(2)bekezdésével összhangban kell értelmezni, hogy az Irányelv

1. cikkében előírt napi pihenőidő nem képezi az Irányelv
2. cikkében említett heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. Az Mt.
3. §

(1)bekezdése szerint az Mt. rendelkezéseit Magyarország és az Európai Unió jogrendjével összhangban kell értelmezni. Arra is helyesen tért ki az elsőfokú bíróság, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítélete az adott ügyet nem dönti el, de az abban adott iránymutatás figyelembevétele a tagállami bíróság részére kötelező. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 11 [56] Az elsőfokú bíróság azon megállapításával is egyetértett a másodfokú bíróság, mely szerint a felperest a napi pihenőidőhöz való jog a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra illeti meg. Ez a jogosultság nem függ további feltételtől a perbeli időszakban hatályos Mt. 104. §

(1)bekezdése értelmében. A heti pihenőnap beosztására és mértékére vonatkozó szabályokat az Mt. 105-

1. §-ai tartalmazzák, amelyeket szintén helyesen értelmezett az elsőfokú bíróság. [57] Az Mt.
2. §-a értelmében akkor minősül a munkavégzés rendkívüli munkaidőben teljesítettnek, ha: a munkaidő beosztástól eltérő; a munkaidőkereten felüli; az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet tartama alatt történik a munkavégzés. [58] A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy az Mt.
3. §-ában írt feltételek egyike sem teljesült, ezen jogszabályhely alapján rendkívüli munkaidőben történt munkavégzést a felperes nem állított, és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokra figyelemmel ezt megállapítani sem lehetett. [59] A felperes kereseti kérelmének jogalapjaként az Mt.
4. §

(4)bekezdését jelölte meg, kereseti kérelmét arra alapította, hogy a munkaidőbeosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben végzett munkát a felperes, amely alapján a pihenőidőre bérpótlék illeti meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg az Mt.

1. §-ában foglaltak alapján, valamint a felek által sem vitatott tényelőadás figyelembevételével, hogy a felperes foglalkoztatása a munkaidőbeosztás (tényvezénylés) alapján valósult meg a perbeli időszakban. A felperes a munkaidőbeosztástól eltérően, rendkívüli munkaidőben munkát nem végzett. A felperest az alperes havi munkaidőkeretben foglalkoztatta, és a munkaidőbeosztásnak (tényvezénylésnek) megfelelően 176 munkaórát teljesített, amit a becsatolt havi bérjegyzékek igazoltak. A munkabér elszámolásának megtörténtét a felperes is elismerte. [60] A másodfokú bíróság kiemeli, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában figyelembe vette a felperes által hivatkozott BH2020.
2. számú döntést, amely rögzítette, hogy az a perbeli esettől eltérő tényállás mellett, az egészségügyi szolgálat keretében végzett ügyeleti feladat ellátásra vonatkozott. A döntés szerint a két pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalót, a kétféle pihenőidő egyidőben, egyszerre történő beosztása ellentétes az Alaptörvénnyel. A hivatkozott döntés nem tartalmaz megállapítást e két önálló jogcímen járó pihenőidő biztosításának feltételeire, egymáshoz való viszonyára. A perbeli esetben az egyenlőtlen munkaidőbeosztásra tekintettel a felperes az előre meghatározott munkarend szerint havi munkaidő keretben végezte munkáját, ügyeleti feladat ellátás nem merült fel. Az alperes által meghatározott munkarendre az Mt.
3. §,
4. §,
5. §,
6. §, a Vtv. 68/A. §, 68/B. § és a KSZ
7. § tartalmaz előírásokat. Az elsőfokú eljárás során a peres felek egyezően adták elő, hogy az alperes az általa meghatározott munkarendtől, a tényleges vezényléstől eltérően nem foglalkoztatta a felperest a perbeli időszakban. [61] Az elsőfokú bíróság annak is indokát adta, hogy a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
8. számú ítéletében foglaltakat jelen ügyre azért nem tartotta alkalmazhatónak, mert a Kúria által elbírált ügyben a munkáltató a KSZ-ben rögzített minimális heti 42 óra pihenőidőt nem Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 12 osztotta be a munkavállaló számára. Jelen ügyben a felek tényelőadásaira és az alperes által elrendelt munkarend, a tényvezénylés adataira figyelemmel azt lehetett megállapítani, hogy az alperes a heti pihenőidőt átlagosan 48 óra időtartamban kijelölte, biztosította a felperes számára. [62] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával is, hogy az alperes által meghatározott munkaidőbeosztás szerint beosztott egyes időtartamok jogcímei utólag nem módosíthatóak, ebből következően a heti pihenőidő jogcímén beosztott pihenőidő utóbb nem „minősíthető át”, illetve nem „csúsztatható el” a felperes számításában részletezett módon, figyelemmel arra, hogy az Mt.
9. §

(1)bekezdése alapján a munkaidőbeosztás, a munkarend meghatározása a munkáltató kötelezettsége. Az alperes az általa meghatározott munkarendben figyelembe vette a havi 176 órás munkaidőkeretet, továbbá beosztotta átlagosan a 48 órás heti pihenőidőt, és a pihenőidő időtartamára a munkarendben foglalt mértéken túl munkabeosztást a felperes részére nem rendelt el a perbeli időszakban. [63] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által hivatkozott és a fentiekben részletezett anyagi jogszabályok értelmezésével egyetértett, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokra figyelemmel nem volt helye az eltérő jogértelmezésnek. [64] Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolása nem tekinthető ellentmondásosnak azon az alapon, hogy az az alperes jogértelmezésétől eltér. Az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(5)bekezdésében írt indokolási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tett, részletes indokát adta annak, hogy a felperes által hivatkozott eseti döntések mennyiben térnek el a perbeli tényállástól, és miért nem osztotta a felperes jogi álláspontját az Mt. 143. §

(4)bekezdésére vonatkozóan. [65] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése alapján vizsgálta az elsőfokú ítélet indokolásában megállapított tényállást, és arra mutat rá, hogy az alperes által kifogásolt ítéleti tényállás valóban a felperes által készített táblázat adatain alapul, de a táblázatban feltüntetett felperes szolgálatból hazaérkezése időpontját, a következő szolgálat kezdetének időpontját, valamint a felperes által lakóhelyén töltött idő mértékét, mint tényadatokat az alperes sem vitatta. Ezek a tényadatok az alperes által készített tényvezénylés alapján voltak megállapíthatóak. A felperes és az alperes jogi álláspontja a lakóhelyen töltött idő minősítése tekintetében eltérő, ezért a pihenőidő-hiány, illetőleg annak mértéke már a lakóhelyen töltött idő jogi minősítését jelenti. [66] A másodfokú bíróság a felperes, illetve az alperes fellebbezése alapján az állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság anyagi jogszabály értelmezése helyes, és az elsőfokú ítélet indokolása a Pp. 346. §

(4)és

(5)bekezdésében írt követelményeknek megfelelt. Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában részletesen levezette, hogy az anyagi jogszabály értelmezése kapcsán mely jogszabályhelyek vonatkozásában nem osztotta az alperes álláspontját, és mely vonatkozásban nem osztotta a felperes álláspontját, mindezeknek megfelelő indokát is adta. [67] Az elsőfokú bíróság az Irányelv

1. és
2. cikkét, az Mt. 104.,
3. és
4. §-ában írtakat, valamint az EUB-C-477/
5. számú ítéletét helyesen alkalmazta. Az elsőfokú ítélet Győri Ítélőtábla V.Mf.30.064/2023/9* 13 indokolása részletesen tartalmazza, hogy az Irányelv egyértelmű, világos és feltétel nélküli meghatározást tartalmaz arra, hogy a napi pihenőidőt meg kell határozni, ki kell jelölni és azt biztosítani kell az Irányelv
6. cikke értelmében. Az Mt.
7. §-ban írt rendelkezések sem támasztják alá az alperes álláspontját. Megalapozatlan az alperes azon jogértelmezése, miszerint uniós jogi fogalomként és a magyar jogszabály szerint a napi és heti pihenőidő fogalma egymástól eltér. A perbeli időszakban hatályos Mt.
8. §,
9. § és
10. §-ai határozzák meg a napi pihenőidő, illetőleg a heti pihenőidő fogalmát, mértékét és biztosításának feltételeit, amelyek összhangban vannak az Irányelv fogalomhasználatával. Az EUB-C-477/
11. számú ítéletének indokolása is egyértelmű jogértelmezést ad erre vonatkozóan, és ezt az iránymutatást a tagállami bíróság a konkrét ügyben köteles figyelembe venni. Ez a jogalkalmazás az alperes azon hivatkozásától eltérően, miszerint praetor ius facere non potest, nem minősül a tagállami bíróság jogalkotó tevékenységének. [68] A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárás során a felperes másodlagos fellebbezési kérelmére figyelemmel azt vizsgálta, hogy a Pp.
12. §-ban írt hatályon kívül helyezési okok fennállnak-e. Ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság kellően széles körben folytatta le a bizonyítási eljárást, a tényállást a Pp.
13. §-ban foglaltaknak megfelelően, a bizonyítékok okszerű értékelésével állapította meg. A felperes másodlagos fellebbezési kérelmével nem értett egyet a másodfokú bíróság, mivel az elsőfokú bíróság a felek részére a Pp.
14. §-ban írtaknak megfelelő tájékoztatást adott a bizonyítási érdekről, a bizonyítási indítványokat foganatosította, a felek által előadott tényállítások bizonyítása megtörtént, és a bizonyítékokat azok tartalmával egyezően értékelte. Az elsőfokú bíróság jogértelmezésével egyetértett a másodfokú bíróság az Mt.
15. §

(4)bekezdése vonatkozásában, ezért a kereset összegszerűségének vizsgálata, igazságügyi könyvszakértő alkalmazása nem indokolt a perben. [69] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §

(2)bekezdés, a 386. §

(4)bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. [70] A felperes fellebbezése, valamint az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre. A felperes és az alperes pervesztessége aránya alapján a Pp. 83. §

(2)bekezdése és a 32/

1. (VIII.22.) IM rendelet
2. § alapján rendelkezett a másodfokú bíróság az alperest megillető jogtanácsosi díj, mint perköltség megfizetéséről. [71] A felperes a Pp.
3. § alapján munkavállalói költségkedvezményre jogosult, az illetékekről szóló
4. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
5. §

(1)bekezdés alapján feljegyzett illeték a Pp. 102. §

(6)bekezdése értelmében az állam terhén marad. Az alperes fellebbezése kizárólag az elsőfokú ítélet indokolásának megváltoztatására irányult, erre figyelemmel az Itv. 48. §-ában rögzített 8.000 forint megfizetésére köteles. [72] Az ítélet ellen a Pp. 365. §

(2)bekezdése értelmében nincs helye fellebbezésnek. Győr,

1. március
2. Dr.Mózsa Gábor s.k. a tanács elnöke Dr.Bartus Erika s.k. előadó bíró Dr.Ferenczy Tamás s.k. bíró