← Magyarország

Pf.20739/2022/3 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: Kártalanítás a jogszerűen okozott kárért vagy nem vagyoni hátrányért jár, és csak olyan esetben, amikor azt jogszabály kifejezetten előírja. Nem létezik olyan szabály, amely - akár a büntetőeljárási törvény alapján alkalmazott alaptalan szabadságelvonás, akár más ok fennállása esetén - általánosságban kártalanítási jogosultságot keletkeztetne, hanem kártalanítás csak olyan esetben követelhető, amikor valamely, egyébként jogszerű tevékenység jogkövetkezményeinek elhárítása céljából ezt az állam jogszabályban kifejezetten. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Pallagi Ádám ügyvéd (ügyvéd címe.) által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek – az Igazságügyi Minisztérium (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 4., ügyintéző: kamarai jogtanácsos neve kamarai jogtanácsos) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártalanítás megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
  2. október
  3. napján meghozott 23.P.22.875/2021/
  4. számú ítélete ellen a felperes
  5. és az alperes
  6. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán – tárgyaláson kívül – meghozta a következő ítéletet : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, a felperes keresetét teljes egészében elutasítja, és a felperes perköltség fizetési kötelezettségét 200.000 (kétszázezer) forintra felemeli. Az illeték megfizetéséről és viseléséről hozott rendelkezést részben és akként változtatja meg, hogy kötelezi a felperest, e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizessen meg az államnak 240.000 (kétszáznegyvenezer) forint kereseti illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1003200001070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 20.000 (húszezer) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizessen meg az államnak 320.000 (háromszázhúszezer) forint fellebbezési illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 2 Indokolás [1] A felperes végleges keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 4.000.000 forint és ennek
  7. december
  8. napjától a kifizetésig számított kamata megfizetésére a büntetőeljárásról szóló
  9. évi XC. törvény (új Be.)
  10. §-a,
  11. §-a,
  12. §-a,
  13. §-a és
  14. §
  15. pontja, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló
  16. évi V. törvény (új Ptk.) 2:
  17. §-a alapján. Az alperes ellenkérelmére úgy nyilatkozott, hogy jelen esetben az új Be.
  18. §

(4)bekezdés b) pontja valósult meg. [2] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azt adta elő, hogy a felperes által előadott helyzet egyik, az új Be.-ben található kártalanításra okot adó tényállásnak sem felel meg, így kártalanítás részére nem jár. Másodlagosan kártalanítást kizáró okra hivatkozott, harmadlagosan pedig arra, hogy a kereset összege eltúlzott. [3] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 800.000 forint tőkét és ennek
  1. december
  2. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 109.200 forint perköltséget és külön felhívásra az állam javára 192.000 forint le nem rótt eljárási illetéket, míg 48.000 forint eljárási illetéket az állam visel. [4] Arra a következtetésre jutott, hogy a jelen eljárásra nem a felperes által hivatkozott új Be., hanem a büntetőeljárásról szóló
  3. évi XIX. törvény (régi Be.) alkalmazandó, figyelemmel az új Be.
  4. §
(1)bekezdésében írt utaló szabályra, az új Ptk. kártalanításra és sérelemdíjra irányadó rendelkezéseire, továbbá a 2013. évi CLXXVII. törvény (új Ptké.) 54. §
(1)bekezdésére. Emellett megállapította azt is, hogy miután a nem vagyoni hátrányt okozó magatartás, azaz a felperes feltételes szabadságvesztésének megszüntetését elrendelő bírósági döntések 2010-ben és 2011-ben születtek, így az új Ptké.
  1. §-a szerint a jelen pert a Polgári Törvénykönyvről szóló
  2. évi IV. törvény (régi Ptk.) rendelkezései alapján kell elbírálni. [5] Az alperes védekezésére tekintettel vizsgálta, hogy a kereset jogalapja fennáll-e. Elsősorban kiemelte, hogy a feltételes szabadság elévülését kimondó 24.Bpk.913/2019/8-I. számú végzés rendelkező részében foglalt tájékoztatás, miszerint kártalanítás jár a terheltnek, ha a büntetőeljárásban vagy annak eredményeként a szabadságát alaptalanul korlátozták, illetve elvonták, a polgári perrendtartásról szóló
  3. évi CXXX. törvény (Pp.)
  4. §
(2)bekezdése és
  1. §-a alapján az eljáró polgári bíróságot nem köti. A régi Be.
  2. §
(1)bekezdése szerint kellett vizsgálni, hogy a felperest megilleti-e a kártalanítás, vagy sem. A jogszabálynak megfelelően ehhez három feltételnek kell megvalósulnia. Egyrészt kártalanítás jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztés esetén abban az esetben jár, ha a terheltet rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették, egyéb büntetésre ítélték, próbára bocsátották vagy megrovásban részesítették, az eljárást vele szemben megszüntették, vagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el. Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes esetében nem volt vitás, hogy jogerős ítélet alapján töltötte a kifogásolt szabadságvesztést. Másrészt az a döntés, amely azt állapította meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 3 korábban elrendelt feltételes szabadság elévült, azaz a Debreceni Törvényszék 24.Bpk.913/2019/8-I. számú végzése, az új Be. 671. § 5. pontja szerinti egyszerűsített felülvizsgálati eljárás során keletkezett, amely a rendkívüli jogorvoslatok címmel ellátott részben szerepel, így egyértelműen rendkívüli jogorvoslatnak minősül. Tehát a Be. 581. §
(1)bekezdésben a megkívántak közül két tényállási elem megvalósult. Az egyszerűsített felülvizsgálat során hozott végzésről pedig az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az a tény, hogy a feltételes szabadságra bocsátás végrehajthatósága elévült, végső soron enyhébb büntetést eredményezett, így a határozat – tartalmát és következményeit tekintve – megfelel a régi Be. 581. §
(1)bekezdésében megkívánt döntésnek, tehát a kártalanítás alapjául támasztott harmadik feltétel is teljesül. A kártalanítást kizáró ok fennállását nem fogadta el, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kereset jogalapja fennáll, és a felperes számára a régi Be. 581. §
(1)bekezdés b) pontja alapján kártalanítás jár. Ezt követően vizsgálta a felperes által hátrányként előadott körülményeket, és arra jutott, hogy ezek nagyrészt megegyeznek a szabadságelvonással köztudomásúlag együtt járó hátrányokkal, és mindezek mérlegelésével a felperes részére 800.000 forint kártalanítást ítélt meg. [6] Az ítélet ellen a felperes és az alperes is fellebbezett. [7] A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és azt kérte, hogy az ítélőtábla kötelezze az alperest 4.000.000 forint „kártérítés” és annak
  1. december
  2. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamata megfizetésére. [8] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetéseket vont le, ugyanakkor a kártalanítás mértékét nem megfelelő módon állapította meg, a kártalanítási összeget az összes körülmény mérlegelésével fel kell emelni. [9] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és elsődlegesen a kereset jogalap hiányában, másodlagosan kártalanítást kizáró ok fennállása miatti elutasítását kérte. [10] A másodfokú bíróság felülbírálati jogköreként a Pp.
  3. §
(3)bekezdés
  1. b)és
  2. d)pontját jelölte meg. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a jelen ügyben a régi Be. rendelkezéseit kell alkalmazni. Mind a régi Be. 583. §
(1)bekezdése, mind az új Be. 849. §
(1)bekezdése akként rendelkezett, hogy a kártalanítás az azt megalapozó határozat terhelttel történő közlésétől válik esedékessé. A jelen esetben az egyszerűsített felülvizsgálat eredményeképp született határozat
  1. december 4-én kelt. Tehát a kártalanítási jogviszony ekkor keletkezett, így az ügyben az új Be. irányadó. Egyébként, ha a régi Be.-t kellene alkalmazni, akkor azt lehetne megállapítani, hogy a felperes a perindítási határidőt nem tartotta be. Fenntartotta, hogy a felperessel történtek az új Be. rendelkezései alapján kártalanítást nem alapoznak meg. Az egyszerűsített felülvizsgálat valóban rendkívüli jogorvoslatnak minősül, azonban ennek eredményeképpen a Debreceni Törvényszék a 24.Bpk.913/2019/8-I. számú végzésben nem rendelkezett a felperes enyhébb büntetésre ítéléséről, a döntésével csupán a Debreceni Törvényszék, majd a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletének a feltételes szabadság megszüntetéséről szóló rendelkezését helyezte hatályon kívül, és a feltételes szabadságra bocsátás végrehajthatóságának elévülését Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 4 állapította meg. A rendkívüli jogorvoslat, tehát a korábbi elítélést összbüntetésbe foglaló Egri Városi Bíróság 2.Bk.3053/2004/
  2. számú ítéletének rendelkezéseit, különösen az abban kiszabott szabadságvesztés időtartamát, illetve végrehajtását nem érintette, a döntést nem változtatta meg, a felperes enyhébb büntetését nem állapította meg. Erre tekintettel az új Be.
  3. §-ában megkívánt kártalanítási feltételek nem valósultak meg, így a felperesnek nem jár kártalanítás. Kiemelte, hogy a felperes egyébként keresetében mindvégig jogellenességre hivatkozott, ami a jogszerű károkozás miatt járó kártalanítás alapjául nem szolgálhat. Fenntartotta azt a védekezését is, hogy az új Be.
  4. §
(1)bekezdés c) pontja szerinti kártalanítást kizáró ok is megvalósult azzal, hogy a felperes a nyomozás során a bűnösségét beismerte. [11] A felperes fellebbezése nem, míg az alperes fellebbezése megalapozott. [12] Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben adott helyt, a felperes a teljes helytadás, az alperes pedig teljes elutasítás iránt fellebbezett, így az ítéletnek nem volt a Pp. 358. §
(5)bekezdésének megfelelően első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése. [13] Az ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban a kérdésben, hogy a per eldöntése során mely jogszabályokat kell alkalmazni. A felperes a 23.P.23.475/2020/
  1. végzésre adott válaszában, a 23.P.23.475/2020/
  2. számú beadványában azt adta elő, hogy
  3. május 14-től
  4. december 4-ig telt el az a 6 hónap 20 nap, amikor jogtalanul korlátozták a szabadságát. Ezt az időszakot azért kellett büntetés-végrehajtási intézetben töltenie, mert a Debreceni Ítélőtábla
  5. január
  6. napján kelt Bf.III.268/2010/
  7. számú ítéletével a korábbi összbüntetési ítéletből engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette. Emellett a keresetből az derül ki, hogy álláspontja szerint a kártalanításra alapot adó határozat a Debreceni Törvényszék 24.Bpk.913/2019/8-I. számú,
  8. december
  9. napján kelt és ekkor véglegessé vált határozata. Az elsőfokú bíróság mindebből azt vezette le, hogy a kártalanításra okot adó, kárt okozó magatartás még az új Ptk. hatálybalépése előtt történt, ezért az új Ptké.
  10. §
(1)bekezdése alapján az ügyre a régi Ptk. alkalmazandó. Azonban az új Be. 853. §
(1)bekezdése a kártalanítás és a sérelemdíj szabályait hívja fel, amelyek csak az új Ptk.-ban találhatók, ezért kell a régi Be. előírásait figyelembe venni. [14] Az ítélőtábla ezzel szemben kiemeli, hogy a kártalanítási jogviszony tartalmát és létrejöttét nem a Polgári Törvénykönyv, hanem a mindenkori büntetőeljárási törvény határozza meg, miután akár a régi, akár az új Be. utaló szabálya folytán a Polgári Törvénykönyv szabályait csak a kártalanítás módjára és mértékére kell alkalmazni. Ezért annak vizsgálata során, hogy az ügyre melyik jogszabályt kell alkalmazni, a jogviszonyt meghatározó anyagi jogi szabályokat tartalmazó büntetőeljárási törvényből, annak hatályából kell kiindulni. Jelen esetben a felperes által a kártalanítás alapjául megjelölt határozat
  1. december 4-én, az új Be. szerint lefolytatott eljárás során született, miután az új Be. a
  2. §-a szerint
  3. július 1-jén lépett hatályba. A kártalanítási eljárásra speciális hatálybaléptetési szabályt a törvény nem tartalmaz. Az új Be.
  4. és
  5. §-ainak rendelkezései értelmében a kártalanítási jogviszony létrejöttéhez a jogszabály két tény bekövetkezését kívánja meg: egyrészt a felperesnek törvényben meghatározott személyi szabadságot korlátozó Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 5 kényszerintézkedést vagy büntetést kell elszenvednie, másrészt az eljárásnak valamilyen, a törvényben pontosan meghatározott módon e büntetés megszüntetésével vagy enyhítésével kell végződnie. Jelen esetben a felperes által előadott, a kártalanítás alapjául szolgáló tények (azaz mind az álláspontja szerint alaptalan fogvatartás, mind a rá kedvező döntés) teljeskörűen az új Be. hatályba lépése után következtek be, ebből pedig – figyelemmel a jogalkotásról szóló
  6. évi CXXX. törvény
  7. §
(1)bekezdés a) pontjára – az következik, hogy a keresetben állított kártalanítási jogviszony az új Be. hatálya alatt jött létre, így a perbeli jogviszonyra az új Be. az irányadó. Miután az új Be. 853. §
(2)bekezdésének utaló szabálya pedig valóban az új Ptk.-t hívja fel, így a kártalanítás módjára és mértékére ez a jogszabály alkalmazandó. A felperes a keresetét ezekre a rendelkezésekre is alapította, így nem volt akadálya az érdemi elbírálásnak. [15] Az ítélőtábla kiemeli, hogy kártalanítás, ahogy az új Ptk. 6:
  1. §-a általános jelleggel rögzíti is, a jogszerűen okozott károkért jár, és csak olyan esetben, amikor azt jogszabály kifejezetten előírja. Nem létezik olyan szabály, amely – akár a büntetőeljárási törvény alapján alkalmazott alaptalan szabadságelvonás, akár más ok fennállása esetén – általánosságban kártalanítási jogosultságot keletkeztetne, hanem kártalanítás csak olyan esetben követelhető, amikor valamely, egyébként jogszerű tevékenység jogkövetkezményeinek elhárítása céljából ezt az állam jogszabályban kifejezetten vállalja. [16] Ellentétben a Debreceni Törvényszék 24.Bpk.913/2019/8/I. számú végzésében foglaltakkal, az új Be. alapján nem minden esetben jár kártalanítás a terheltnek, ha a büntetőeljárásban vagy annak eredményeként a szabadságát alaptalanul korlátozták, illetve elvonták, hanem – ahogy az új Be.
  2. §-a egyértelműen rendelkezik – csak az e törvényben, azaz az új Be.-ben meghatározott feltételek fennállása esetén. Ezeket a feltételeket pedig az új Be.
  3. §-a fejti ki, tehát ez az a jogszabályhely, amely tételesen meghatározza, hogy az állam milyen tényállás bekövetkezése esetén vállal kártalanítási kötelezettséget. [17] A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy 6 hónap 20 nappal hosszabb időt töltött büntetés-végrehajtási intézetben, mint ami jogszerű lett volna, mert a korábban eljárt Debreceni Ítélőtábla a feltételes szabadságát akkor szüntette meg, amikor annak végrehajthatósága már elévült. Az új Be.
  4. §
(1)
(2)és
(3)bekezdése egyaránt a jogerős ítéletet megelőző szabadságelvonással járó kényszerintézkedések esetén járó kártalanítás eseteit sorolja fel, tehát ezek a perbeli esetben semmiképpen nem alkalmazhatók, így a
(4)bekezdés vizsgálandó, amely jogerős ítélet alapján végrehajtott szabadságvesztés esetére írja elő a kártalanítást. Azonban a
(4)bekezdés is csak az a-e) pontban meghatározott esetekre tartalmazza ezt a kötelezettséget, a jelen perben pedig ezek közül egyik sem valósult meg: a felperest nem mentették fel, nem bocsátották próbára, nem írták elő szabadságvesztés helyett jóvátételi munka végzését, megrovást vagy a próbára bocsátást sem szabtak ki, az eljárást nem szüntették meg vele szemben és a kényszergyógykezelését sem rendelték el. Az elsőfokú bíróság az új Be. 845. §
(4)bekezdés b) pontjának megvalósulását látta, azaz azt, hogy a terheltet a rendkívüli jogorvoslati eljárásban enyhébb büntetésre ítélték, ugyanakkor – ahogy arra az alperes helyesen hivatkozott – ilyen valójában nem történt. A Debreceni Törvényszék végzése a felperes korábbi elítélését, annak mértékét, fokozatát nem változtatta meg: a felperes büntetése ugyanúgy a korábban az Egri Városi Bíróság által összbüntetésbe foglalt büntetés maradt, a Debreceni Törvényszék
  1. decemberi végzése az összbüntetés alapjául Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 6 szolgáló korábbi ítéleteket nem érintette, ahogy a Debreceni Ítélőtábla 2011-ben született jogerős ítéletét sem. A Debreceni Törvényszék pusztán arról döntött, hogy a jogerősen kiszabott és továbbra is változatlan mértékű büntetés végrehajthatósága elévült, azaz annak ellenére, hogy a büntetés mit sem változott, annak a letöltését mégsem lehetett volna 2011ben elrendelni. Ebből összességében az következik, hogy jelen esetben egyik, új Be. -ben foglalt kártalanítási tényállás sem valósult meg, így az új Be.
  2. §-ára,
  3. §-ára, illetve az új Ptk. 6:
  4. §-ára figyelemmel a felperest kártalanítás nem illeti meg. [18] Kétségtelen, hogy mindezek ellenére a Debreceni Törvényszék a felperest a kártalanítás lehetőségéről tájékoztatta. A kártalanítást azonban nem a bíróság tájékoztatása, hanem csak a jogszabály rendelkezése alapozhatja meg, jelen esetben pedig ez nem áll fenn. [19] Az ítélőtábla emellett kiemeli, hogy a felperes a perben maga is többször arra hivatkozott, hogy jogellenesen tartották fogva az általa állított 6 hónap 20 napon keresztül, márpedig ebből pontosan az következik, hogy a felperest kártalanítás nem illeti meg, mert a kártalanítás, a fent már kifejtettek szerint, jogszerű magatartás jogkövetkezményeként elszenvedett kár vagy nem vagyoni hátrány kompenzálására szolgál. Ha a kár vagy hátrány jogellenes magatartás vagy döntés következménye, akkor a kártalanítási kötelezettség fogalmilag kizárt. [20] Minderre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  5. §
(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. [21] E döntés következtében a Pp. 83. §
(1)bekezdésének megfelelően, figyelemmel a Pp.
  1. §-ára is, a felperes köteles megtéríteni az alperes első- és másodfokú eljárásban felmerült képviseleti költségét, amelyet az ítélőtábla a felszámítottal egyezően a 32/
  2. (VIII. 22.) IM rendelet
  3. §
(2)bekezdés a) pontja, illetve a másodfokú eljárásra az
(5)bekezdése alapján állapított meg. Az elsőfokú eljárásban a per tárgyának értéke 4.000.000 forint volt, így a perköltség összege ehhez igazodik. A másodfokú eljárásban az alperes fellebbezésében csak 800.000 forintot vitatott, a felperes 3.200.000 forintot vitató fellebbezésére pedig ellenkérelmet nem terjesztett elő, tehát az alperes eljárása csak a saját maga által előterjesztett fellebbezést érintette, így a másodfokú perköltség alapját is az általa vitatott érték képezte. A felperes az engedélyezett személyes költségfeljegyzési jog folytán feljegyzett kereseti és fellebbezési illetéket a Pp. 102. §
(1)bekezdése és 95. §
(2)bekezdés a) pontja alapján köteles megfizetni. [22] Az ítélőtábla tájékoztatja a felperest, hogy a fellebbezési illeték az illetékekről szóló 1990. évi XC. törvény (Itv.) 78. §
(4)bekezdése szerint a határozat jogerőre emelkedését követő
  1. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.739/2022/3 7 bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát [30/
  2. (XII. 27.) IM rendelet
  3. §
(2)bekezdés e) pont]. Budapest,
  1. március
  2. dr. Hőbl Katalin s. k. a tanács elnöke dr. Szabó Csilla s. k. k. előadó bíró dr. Rápolti Barbara s. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.