Bf.38/2024/15 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés II. fordulata szerint minősülő társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntette és – a Tamási Járásbíróság 16.B.44/2022/

1. számú ítélete próbára bocsátást kimondó rendelkezésének hatályon kívül helyezése és a próbára bocsátás megszüntetése folytán – további 1 rendbeli a Btk.
2. §

(1)bekezdésében meghatározott garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésül 5 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2024/15/II [2] [3] [4] 2 rendelte végrehajtani azzal, hogy abból legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Döntött az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, elrendelte a Siófoki Járásbíróság 1.B.162/2021/5/I. számú ítéletével kiszabott 10 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogház fokozatú szabadságvesztés végrehajtását, továbbá határozott a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség Terhelt1 II. r. vádlott terhére súlyosítás érdekében, Terhelt1 II. r. vádlott a teljes ítélettel szemben, a védője elsődlegesen felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A egyéb érdekelt3 átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az ügyészség által bejelentett fellebbezést fenntartotta: Terhelt1 II. r. vádlottal szemben a büntetés súlyosbítására, hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. A vádlott és a védője a nyilvános ülésen a jogorvoslati kérelmükkel egyező tartalommal szólalt fel. [5] II. [6] A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdés értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve a Be. 590. §

(7)bekezdése értelmében – hivatalból – az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre és a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezésre is. A felülbírálatnak ugyanakkor a Be. 590. §

(9)bekezdése alapján nem volt tárgya az ítéletnek I.rendű vádlott I. r. vádlottra vonatkozó része, mely első fokon jogerőre emelkedett. Az elsőfokú bíróság eljárása során nem vétett olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében vagy a Be. 608. §

(1)bekezdésében felsorolt ún. abszolút, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében nevesített kihatással bíró és a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető ún. relatív eljárási szabálysértést, mely a határozat érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna. Ilyen eljárási szabálysértésre az eljárás résztvevői sem hivatkoztak. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mentes a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól: az tehát hiánytalan, mert az elsőfokú bíróság minden releváns kérdésben tett ténymegállapítást; teljeskörűen felderített, miután valamennyi szóba kerülő bizonyítékot beszerzett és megvizsgált; illetve iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést sem tartalmaz, mert minden megállapításának megfelelő tartalmú bizonyíték megtalálható az iratok között, és a megállapított tényekből sem következtetett helytelenül további tényre. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás [35] bekezdését – nyilvánvaló elírás folytán – mégis annyiban helyesbíteni kellett, hogy a vádlottak helyesen

1. július 4-én mentek vissza az elkövetés helyére. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást az eljárási törvény rendelkezéseinek megtartásával folytatta le. Beszerezte, megvizsgálta és a logika szabályainak megfelelően, részletesen és [7] [8] [9] [10] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2024/15/II [11] [12] [13] [14] [15] [16] 3 körültekintően értékelte az ügy elbírálásához szükséges bizonyítékokat. Azok mikénti mérlegeléséről ítéletének indokolásában számot adott, mind a ténymegállapításai, mind pedig a vádlotti védekezés elvetése tekintetében. Következésképpen indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelése folytán állapította meg a tényállás Terhelt1 II. r. vádlott védekezésével ellentétes tartalmú részét. Ennek során I.rendű vádlott I. r. vádlott rá nézve tett terhelő vallomására támaszkodott. Vádlott-társa ugyanis az eljárás egy pontján feltárta szerepét és elismerte a bűncselekmény elkövetését. Beismerő vallomásának meggyőző erejét növelte, hogy azt a nyomozás során beszerzett további bizonyítékok is alátámasztották; úgyszintén az is, hogy az kiterjedt a súlyosabb következményekkel járó bántalmazási mód teljes körű elismerésére. Terhelt1 II. r. vádlott vallomásának hiteltérdemlőségét ezzel szemben csökkentette vallomása folytonos változtatása, mely kezdetben az általa kifejtett tettlegesség elhallgatásában, a későbbiekben a neki tulajdonítható bántalmazó magatartás és I.rendű vádlott I. r. vádlott által véghez vitt cselekmények közötti időbeli eltérés hangsúlyozásában öltött testet. I.rendű vádlott I. r. vádlott ugyanakkor – a beismerést követően – következetesen nyilatkozott arról, hogy sértett1 sértettet nyomban azt követően ütötte és rúgta meg többször, hogy őt Terhelt1 II. r. vádlott két alkalommal arcon ütötte, így a sértettet egymás jelenlétében bántalmazták; ebből kifolyólag közülük a tettlegesség befejezéséig senki sem hagyta el a helyszínt, onnan a sértett bántalmazását követően, őt hátrahagyva együtt indultak el. A bántalmazás végéig a helyszínen történt tartózkodását Terhelt1 II. r. vádlott a nyomozás során tanúként, illetve gyanúsítottként tett több vallomásában maga is elismerte, mely szintén megerősítette I.rendű vádlott I. r. vádlott beismerő vallomásában foglaltakat. Az elsőfokú bíróság e bizonyítékokból kiindulva helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy Terhelt1 II. r. vádlott a sértett bántalmazása során végig jelen volt. A vádlottak közötti egyetértés és érdekazonosság nem csupán a cselekményt követő történésekben, a sértett segítségnyújtás nélküli sorsára hagyásában, hanem az azt követő nap reggelén kifejtett magatartásukban is megmutatkozott: az általuk megtekintett, magatehetetlenül a parkban fekvő sértettnek ekkor sem nyújtottak segítséget. Terhelt1 II. r. vádlott sértettel szembeni agresszív fellépését pedig a hetekkel korábban épp a vele szemben tanúsított személyi elleni erőszakban jelentkező garázda jellegű magtartása is megerősítette. Az elsőfokú bíróság e körülményekből megalapozottan vont következtetést a vádlottak közötti akarategyeségre, a közös bántalmazás tényére, annak ellenére is, hogy a vádlottak a sértettet egyidejűleg nem bántalmazták: I.rendű vádlott I. r. vádlott a tettlegességbe akkor bocsátkozott, amikor Terhelt1 II. r. vádlott azzal már felhagyott. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megnyugtató módon tisztázható volt az egyes sérülések keletkezési mechanizmusa, a sértett által elszenvedett korábbi behatások és a bántalmazás során bekövetkezett elváltozások következményei. Mindezek alapján a sértett sérülései és a halálos eredmény bekövetkezése között közvetett ok-okozati összefüggés állt fenn, ugyanakkor – az elsőfokú bíróság által vizsgált tanúvallomásokra is figyelemmel – kizárható volt, hogy a cselekmény elkövetését röviddel megelőzően más is bántalmazta volna a sértettet. Az elsőfokú bíróság az ügyben beszerzett bizonyítékokat körültekintéssel és kellő alapossággal értélkelte és ütköztette, szem előtt tartva az ügy ténybeli és jogi szempontból jelentőséggel bíró mozzanatait. Részletesen, a logika szabályainak megfelelően megindokolta azt is, hogy Terhelt1 II. r. vádlott védekezésével szemben milyen bizonyítékokat fogadott el mérlegelő tevékenysége során; erre tekintettel a másodfokú bíróságnak a megállapított tényállásától eljárásjogi lehetősége sem lett volna eltérni. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2024/15/II 4 [17] III. [18] A Be.
2. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú eljárásban irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett Terhelt1 II. r. vádlott büntetőjogi felelősségére. A felmentést célzó fellebbezések tehát nem voltak megalapozottak. A bűncselekmény minősítése is a büntető anyagi jogszabályban foglaltaknak megfelelően történt. A sértett bántalmazásában a vádlottak között teljes egyetértés mutatkozott, a társtettességhez szükséges szándék- és akarategység megnyilvánult. Egyikük sem határolódott el a másik felismerhető bántalmazó szándékától, így nem távozott az elkövetés helyszínéről vagy nem tartotta vissza a másikat. Ehelyett a szándékot valóra váltó együttműködő jelenlétet választották, mely miatt a társtettesi elkövetői minőség alól egyikük sem mentesülhet (BH 2019.36.). A vádlottak testi sértés okozásának szándékával bántalmazták a sértettet, és bár saját tevékenységével Terhelt1 II. r. vádlott legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, társtettesség folytán a súlyosabb eredményért is felelősséggel tartozik (BH 1981.258.). A vegyes bűnösségi alakzatú életveszélyt okozó testi sértés bűntettének társtettesként elkövetése a bírói gyakorlat alapján attól függetlenül megállapítható, hogy az elkövetőket az eredmény tekintetében csupán gondatlanság terheli (BH 1988./212.). Ennek feltétele, hogy szándékuk a sértett bántalmazásakor a testi sértés okozására irányuljon, és az életveszélyt okozó eredmény tekintetében gondatlanságuk önállóan, külön-külön megállapítható legyen. E feltételek esetükben teljesültek. A vádlottak közötti szándékegység megállapítása folytán csak a büntetés kiszabásánál volt értékelhető, hogy melyikük milyen fokú, illetve milyen eredménnyel járó bántalmazó magatartást tanúsított. A bűncselekmény eredményére vonatkozó alanyi elemeket viszont az esőfokú bíróság jogi indokolása körében helyesbíteni kellett. Nem vitatottan a vádlottak szándéka csupán a testi sértés okozására irányult, a sértett halálát nem kívánták, annak bekövetkezésének lehetősége nem merült fel bennük. Amennyiben – az elsőfokú bíróság által írtak szerint – a cselekményük lehetséges következményeivel számolniuk kellett volna, tudatuk a halálos eredmény bekövetkeztének lehetőségét átfogta volna; a bűncselekmény helyes minősítése eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntette lenne. Semmi nem utalt ugyanis arra, hogy a vádlottak könnyelműen bíztak cselekményük lehetséges következményeinek elmaradásában, mert miután a sértettet kétszer is magára hagyták, a súlyosabb eredmény bekövetkezésének a lehetőségét tehát valójában a véletlenre bízták volna. Ezzel szemben viszont az volt megállapítható, hogy a halálos eredmény tekintetében a vádlottak gondatlanságának csak az enyhébb foka állt fenn: cselekményük lehetséges következményeit nem látták előre, így nem is kapcsolódhatott azokhoz érzelmi viszonyulás, sem belenyugvó közömbösség, sem elmaradásuk iránti könnyelmű bizakodás. A vádlottak valójában a tőlük elvárható figyelmet és körültekintést mulasztották el, mely ahhoz vezetett, hogy a bántalmazásuk lehetséges következményeit nem ismerték fel. Esetükben ezért a gondatlanság enyhébb foka, negligencia áll fenn. [19] [20] [21] [22] [23] [24] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2024/15/II 5 [25] IV. [26] A büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel. A megjelölt enyhítő körülmények mellett a vádlott javára kellett értékelni azt is, hogy több mint két éve a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll, valamint a gondatlanság enyhébb fokát. A másodfokú bíróság a további enyhítő körülmények meglététől függetlenül és elsősorban Terhelt1 II. r. vádlott előélete miatt a kiszabott büntetés mérséklésére annak ellenére sem látott lehetőséget, hogy a bántalmazás durvább, a halálos eredmény bekövetkezéséhez vezető része kétségtelenül I.rendű vádlott I. r. vádlotthoz volt köthető. Terhelt1 II. r. vádlott ugyanis felfüggesztett szabadságvesztés és próbára bocsátás próbaideje alatt, ittas állapotban követte el a bűncselekményt a neki szállást biztosító sértettel szemben, akit már mintegy másfél hónappal korábban is bántalmazott, és a jelen büntetőügyben történtekhez hasonló módon azt követően uigyancsak magára hagyott. Az enyhítő körülmények jelentősége folytán ugyanakkor a büntetés súlyosbítását sem tartotta indokoltnak. Ilyen tényezők mellett az elsőfokú bíróság által kiszabott, Terhelt1 II. r. vádlott által – a próbára bocsátás megszüntetése folytán figyelembe vett garázdaság vétségére is tekintettel – elkövetett két bűncselekményre irányadó középmértéket megközelítő tartamú öt év szabadságvesztés szükséges, de egyúttal elégséges is a Btk. 79. §-ában megfogalmazott büntetési célok eléréséhez. Következésképpen sem a súlyosítás, sem az enyhítés érdekében bejelentett jogorvoslati kérelmek nem voltak megalapozottak. Törvényesek voltak az egyéb – ideértve az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben és a polgári jogi igényre vonatkozóan hozott – rendelkezések is. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy a megsemmisíteni rendelt bűnjelek lefoglalását – a Be. 320. §

(1)bekezdés a) pontja és

(2)bekezdése értelmében – megszüntetettnek tekintette. [27] [28] [29] [30] [31] P é c s,

1. október
2. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Eördögh Dávid s.k. előadó bíró, Dr. Tóth Sándor s.k. bíró A Szekszárdi Törvényszék 12.B.134/2023/
3. számú ítéletének Terhelt1 II. r. vádlottra vonatkozó része a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.38/2024/
4. számú határozata folytán a
5. évi október hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke