Mf.40071/2023/4 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdésében felsorolt munkaviszony megszüntetési módok valamelyikét lehet alkalmazni. Ha ügyvezető igazgatói jogviszonya, és a munkaviszonya egymástól elváltak, az ügyvezető igazgatói tisztségről történő lemondás és annak a gazdasági társaság legfőbb szerve által történő elfogadása nem eredményezi a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. Szegedi Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.I.40.071/2023/

1. A felperes: felperes neve (címe) A felperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Ladányi Nikoletta ügyvéd (címe) Az alperes: alperesi kft neve (székhelye) Az alperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Mosonyi Csaba és Társa Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Mosonyi Csaba, címe) A per tárgya: Munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Szolnoki Törvényszék 15.M.70.079/2022/
2. A fellebbezést benyújtó fél és a fellebbezés sorszáma: Alperes, 15.M.70.079/2022/
3. ÍTÉLET Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
4. 2 Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 68 400 (hatvannyolcezer-négyszáz) forint másodfokú eljárási költséget. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az esedékesség napjáig az államnak a Nemzeti Adóés Vámhivatal Illetékbevételi számlájára 218 880 (kettőszáztizennyolcezernyolcszáznyolcvan) forint fellebbezési eljárási illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség a határozat jogerőre emelkedését követő
5. napon válik esedékessé. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes
6. április 16-án létesített munkaviszonyt az alperessel. A
7. november 27-én kelt munkaszerződés alapján munkaviszonya határozatlan időre szólt. [2]
8. április
9. és
10. május
11. napja között a felperes munkaköre ügyvezető igazgató volt, azonban ellátta a műszaki vezetői feladatokat is. [3]
12. június 15-től (személy 1) lett az alperes ügyvezetője és a
13. június 20-án kelt munkaköri leírások alapján az ügyvezető igazgató és a műszaki vezető munkakörök szétválasztásra kerültek. A
14. szeptember 5-én kelt szervezeti felépítést tartalmazó ábra alapján a műszaki igazgató az ügyvezető igazgatónak alárendelten végzi tevékenységét. A felperes
15. június 27-ig műszaki vezetői feladatokat látott el. [4] A
16. június 28-án megtartott taggyűlésen a felperest ismét ügyvezető igazgatóvá választották. A taggyűlés az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői munkakör összevonásáról nem határozott, egységes munkaköri leírás nem került kiállításra. [5] A felperes
17. február 7-től nyugdíjas munkavállalóként dolgozott tovább. [6] A
18. május 26-án megtartott taggyűlésen a felperes bejelentette, hogy ügyvezető igazgatói pozíciójáról le kíván mondani. Az alperes taggyűlése (határozatszám) határozatával a felperes lemondását
19. július
20. napjával tudomásul vette. [7] A felperes munkaviszonyának felszámolására irányuló határozatot a taggyűlés nem hozott, annak megszüntetéséről az alperes sem egyoldalú jognyilatkozatot nem tett, sem a peres felek által aláírt közös megegyezés nem született. Az alperes úgy tekintette, hogy a Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
21. 3 felperes ügyvezető igazgatói tisztségéről való lemondásával a munkaviszonyát is meg kívánja szüntetni, ennek megfelelően
22. szeptember 10-én megküldte a felperes részére a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos papírokat, amely szerint a felperes munkaviszonya
23. július
24. napjával megszűnt. A munkaviszony megszüntetésének módját az okiratok nem tüntették fel. [8] volt. A felperes távolléti díja a munkaviszony megszűnésekor bruttó 661 200 forint A felperes keresete az alperes ellenkérelme [9] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2 736 000 forint felmondási időre járó távolléti díj megfizetésére, továbbá perköltség megfizetésére, amelynek mértékét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
25. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rend.)
26. §

(2)bekezdés a) pontja alapján kérte megállapítani azzal, hogy jogi képviselője áfa körbe nem tartozik. [10] Az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. §

(4)bekezdés rendelkezésében jelölte meg. [11] Előadta, hogy a felperes az alperesnél fennálló munkaviszonya keretében két munkakört töltött be: az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői tisztséget. Azzal, hogy ügyvezető igazgatói pozíciójáról lemondott munkaviszonyát nem szüntette meg, munkaviszonya a továbbiakban műszaki vezetői munkakörre állt fenn. [12] Amennyiben munkaviszonyát az alperes meg kívánta szüntetni, úgy megfelelően rendelkeznie kellett volna annak megszüntetéséről is, amelynek alátámasztására hivatkozott a

1. július 15-i taggyűlési jegyzőkönyv
2. napirendi pontjánál (személy 2) kijelentésére, miszerint „ismeretes, [a felperes] jelenleg is, mint ügyvezetői, mint műszaki vezetői pozíciót is betölt.” [13] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására, a felperes perköltségben történő marasztalására irányult, amelynek mértékét a csatolt számla alapján 200 000 forint + áfa ügyvédi munkadíjban kért megállapítani. [14] Kifejtette, hogy a felperes munkaviszonya a vezetői tisztségről történő lemondására figyelemmel közös megegyezéssel
3. július
4. napjával szűnt meg. Ez alapján a kilépő papírokban feltüntetett
5. július
6. napja tévedés volt, amelyre keresetet nem lehet alapítani. [15] Nem vitatta, hogy a közös megegyezéssel történő megszüntetésről külön írásos dokumentum nem készült, ez azonban olyan adminisztrációs hiba, amely nem alapozza meg a munkaviszony megszüntetésének jogellenességét. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
7. 4 [16] Vitatta, hogy a felperes egyidejűleg műszaki vezetői munkakört is betöltött az alperesnél, erre kizárólag (személy 1) ügyvezető igazgatóvá választásától egészen
8. június 28-ig került sor, amikor is a felperest ismét ügyvezető igazgatóvá választották. Ebben az időszakban létrehozásra önálló műszaki vezetői munkakör került létrehozásra. Ezt az időszakokat leszámítva azonban az ügyvezető igazgatói munkakörbe a műszaki vezetői pozíció is beletartozott, a két munkakör egymástól nem különült el. (Személy 1) ügyvezető igazgató halálát követően visszaállt a régi rend, az ügyvezető igazgató egyben műszaki vezetői feladatokat is ellátta. Ebből következően nem volt indokolt a felperes műszaki vezetői pozíciójának megszüntetése és ezzel egyidejűleg a munkaviszony megszüntetése sem, mert az ügyvezető igazgatói tisztségről történő lemondással a felperes munkaviszonya megszűnt. [17] A kereset összegszerűségét annyiban vitatta, hogy álláspontja szerint az ügyvezető igazgatónak járó távolléti díj nem illette meg a felperest, hiszen a felperesi érvelés alapján legfeljebb műszaki vezetői munkabérre volt jogosult. Az elsőfokú bíróság döntése és jogi indokai [18] Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 2 736 000 forint kártérítést és 136 000 forint perköltséget. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak 164 200 forint eljárási illetéket. [19] Ítélet indokolásában az Mt.
9. §

(3)bekezdése alapján rögzítette, hogy a perben nem annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felperes munkaviszonyán belül milyen munkaköröket töltött be, azaz egyidejűleg betöltötte-e az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői pozíciót, hanem annak, hogy munkaviszonya a jogszabályoknak megfelelően került-e megszüntetésre. [20] Utalt arra, hogy az alperes következetes védekezése szerint a munkaviszony közös megegyezéssel került megszüntetésre akkor, amikor a felperes lemondott az ügyvezető igazgatói tisztségről, amelyet a taggyűlés elfogadott, így a felek ráutaló magatartással, közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyt. Ezen ráutaló magatartással történő megszüntetés feltétele azonban az, hogy a felek a szóbeli megállapodásuknak megfelelően a munkaviszonyt egyező akarattal felszámolják. Nem volt ugyanakkor vitatott, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésre vonatkozó szóbeli megállapodás nem hangzott el. A felek között a kilépő papírok megküldését megelőzően folytatott levelezésből megállapítható, hogy a felperes szándéka nem irányult a munkaviszony megszüntetésére, hiszen a felperes kifejezetten kérte, hogy az alperes rendelkezzen a munkaviszony megszüntetéséről. Mindezek alapján nem találta megalapozottnak azt a védekezést, hogy a felperes nyugdíjazására tekintettel munkaviszonya megszüntetését maga is kérte, így arra a megállapításra jutott, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése fel sem merülhetett. [21] Rögzítette továbbá, hogy az ügyvezető igazgatói jogviszony és a munkaviszony nem azonos fogalmak, míg előbbire a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/4. 5 továbbiakban: Ptk.) Harmadik Könyvének gazdasági társaságokra vonatkozó része tartalmaz rendelkezést, addig a munkaviszony szabályait az Mt. rögzíti. Ebből következően az ügyvezető igazgatói jogviszony jellegénél és szabályozásánál fogva elkülönül a munkaviszonytól. Ez alapján sem hivatkozhat az alperes megalapozottan arra, hogy az ügyvezető igazgatói tisztség megszűnése egyúttal a munkaviszony automatikus megszűnését is magával vonta. [22] Az Mt. 63. §

(1)bekezdés, valamint 64. §

(1)bekezdés rendelkezései alapján arra a megállapításra jutott, hogy az ügyvezető igazgatói tisztség megszűnése nem vonta magával a munkaviszony törvény erejénél fogva történő megszüntetését, közös megegyezés pedig a munkaviszony megszüntetéséről nem jött létre, így az alperes a felperes munkaviszonyát egyoldalúan, írásbeli megszüntető okirat nélkül jogellenesen szüntette meg. [23] Nem fogadta el az alperes azon védekezését sem, miszerint az írásba foglalás elmulasztása adminisztrációs hibának tekintendő, hiszen az alaki és tartalmi követelmények megsértése egyértelműen jogellenességet von maga után. [24] Tekintettel arra, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg az Mt. 82. §

(1),

(2)és

(4)bekezdése alapján, figyelemmel az Mt. 69. §

(1)és

(2)bekezdés g) pontjában foglaltra a 661 200 forint távolléti díj alapulvételével 90 nap időtartamra mindösszesen 2 736 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest. [25] A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította azt is, hogy a felperes a perbeli időszakban nemcsak az ügyvezető igazgatói, de a műszaki vezetői munkakört is betöltötte, amelyet a csatolt taggyűlési jegyzőkönyvek támasztottak alá. Az azokban foglaltak megdöntésére (személy 3) és (személy 2) tanúk vallomása nem volt alkalmas. Utalt arra, hogy amennyiben a két munkakört újra egybe kívánták olvasztani, annak taggyűlési jóváhagyása lett volna szükséges. [26] A teljes egészében pervesztes alperest kötelezte a felperes perköltségének, valamint a feljegyzett eljárási illetéknek megfizetésére. Az alperes fellebbezése, a felperes fellebbezési ellenkérelme [27] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a felperes keresetének elutasítása és a felperes első- és másodfokú perköltségben történő marasztalása érdekében, amelynek mértékét az IM rend. 3. §

(2)bekezdés, valamint 3. §

(5)bekezdése alapján kérte megállapítani azzal, hogy jogi képviselője áfa fizetésére köteles. [28] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontra helyezkedett akkor, amikor a jogvitát kizárólag az Mt. rendelkezései alapján bírálta el. Ebben a körben kitért arra, hogy a Ptk. rendelkezései alapján a vezető tisztségviselő megbízása megszűnhet lemondással. Ennek kapcsán idézte a

1. május
2. napján megtartott taggyűlésen elhangzottakat, amelynek álláspontja szerint azért van jelentősége, mert a felperes lemondását Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
3. 6 a taggyűlés határozattal tudomásul vette, a jegyzőkönyvet a társaság jelenlévő tagjai, így a felperes is aláírta. Az elsőfokú bíróság által megkövetelt írásbeliség körében az Mt.
4. § speciális feltételeket nem támaszt. Álláspontja szerint a taggyűlési jegyzőkönyv az írásbeliség követelményét megfelelően teljesítette. Kitért arra is, hogy álláspontja szerint vizsgálandó, hogy a taggyűlési jegyzőkönyvbe foglalt lemondás és annak elfogadása közös megegyezésnek, vagy a felperes általi egyoldalú nyilatkozatnak tekintendő, ez utóbbi esetben pedig az írásbeli közlés kötelezettsége éppen a felperest terhelte volna. Utalt rá, hogy a hazai szabályozás alapján az ügyvezető igazgatói tisztség ellátható megbízási jogviszonyban és munkaviszony keretében is. A felperes pedig ezen tisztségét nem vitatottan munkaviszonyban látta el, ezen tényen az sem változtat, hogy a munkaviszonyának megszüntetése kapcsán az Mt. és a Ptk. rendelkezéseit is alkalmazni kell. Tévesnek minősítette az elsőfokú bíróság ítéletének [7] bekezdésében foglalt azon megállapítást miszerint az ügyvezetői megbízás és a munkaviszony két külön jogviszonyként kezelendő, hiszen a felperes az ügyvezető igazgatói feladatokat munkaviszony keretében látta el az alperesnél. Álláspontja szerint egyiknek a megszüntetésére sem került sor jogellenesen, hiszen a taggyűlési jegyzőkönyvet írásba foglalták, azt a munkáltató és a munkavállaló is aláírta. Mindkét fél egyértelmű akarata arra irányult, hogy a felperes ügyvezetői munkaviszonya megszüntetésre kerüljön. Mindennek a taggyűlési jegyzőkönyvbe foglalása miatt külön okiratba foglalás már nem volt szükséges. Vitatta továbbá az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását is miszerint az alperesnél az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői pozíció elvált egymástól. Álláspontja szerint az eljárás során meghallgatott tanúk vallomása alapján megállapítható, hogy a mindenkori ügyvezető igazgató műszaki vezetői feladatokat is ellátott. Ennek megfelelően a felperessel műszaki vezetői munkaviszony létesítésére munkaszerződés sem jött létre. [29] A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására, az alperes perköltségben történő marasztalására irányult, amelynek mértékét a vonatkozó IM rend alapján kért megállapítani. [30] Hivatkozott arra, hogy az alperes fellebbezése részben új tényállításokat, részben új bizonyítékokat tartalmaz, amelyek az elsőfokú eljárásban nem kerültek előterjesztésre. Álláspontja szerint az alperes szándékosan összemossa az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői munkaköröket. Vitatta azon álláspontot miszerint az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői pozíció ugyanaz lenne. A két pozíciónak teljesen más a beltartama és a munkaköri feladatai is. Ez alapján az ügyvezető igazgatói tisztségről történő lemondás nem szünteti meg a műszaki vezetői munkaviszonyt. [31] Álláspontja szerint az alap jogviszony a műszaki vezetői munkaviszony volt, amelyhez hol hozzájárult, hol attól elmaradt az ügyvezetői tisztség. Hivatkozott az eljárás során csatolt 2002-es munkaszerződés 4.
5. pontja alapján arra, hogy a felperes határozatlan idejű munkaviszonyt létesített, ez pedig cáfolja azt, hogy a határozatlan idejű munkaviszony a határozott idejű ügyvezető igazgatói vezetői tisztség megszűnésével megszűnt volna. A csatolt munkaszerződés 4.
6. pontja a vezetői megbízás megszűnéséről rendelkezik, a 4.
7. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
8. 7 pontja pedig a munkaviszony megszűnését szabályozza. Ez utóbbi vonatkozásában pedig az Mt. rendelkezéseit kívánja alkalmazni. [32] A
9. május
10. napján megtartott taggyűlésen (személy 1) lett az alperes ügyvezető igazgatója, ezt követően a felperes műszaki vezetőként dolgozott tovább, nem volt szükség a már fennálló határozatlan munkaszerződés újra kötésére. Emellett nevesítésre került a műszaki vezetői munkakör is. [33] A
11. április
12. napján megtartott taggyűlés
13. napirendi pontja szerint is önálló poszt volt a műszaki vezetői, míg a
14. június
15. napján megtartott taggyűlésen a műszaki vezetői pozíció mellé ügyvezető igazgatóvá is választották a felperest. A határozatlan idejű munkaviszony mellett a két év határozott idő az ügyvezetői tisztségre vonatkozott, nem pedig a határozatlan idejű munkaviszonyra. A
16. május
17. napján megtartott taggyűlésen (személy 2) tényként jelentette ki, hogy a felperes mind ügyvezető, mind műszaki vezetői pozíciót is betölt. Ez alapján javasolt 10 %-os béremelést és 100 %-os prémiumot részére. A gazdasági társaság könyvelése minden évben ügyvezetői és műszaki vezetői pótlékokat is könyvelt és tett közzé. Az ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [34] A fellebbezés alaptalan. [35] Az ítélőtábla kötelező hatályon kívül helyezési okot nem észlelt, ilyenre a peres felek sem hivatkoztak, ezért az ítélőtábla felülbírálati jogkörének a Pp.
18. §-a szabályozott korlátai között járt el. E rendelkezés

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a

(2)-

(4)bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolhatja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. §

(1)bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. Ez azt jelenti, hogy a 371. §

(1)bekezdésében foglaltak miatt korlátnak minősül – egyebek mellett – hogy a fellebbező milyen konkrét döntést kér a másodfokú bíróságtól atekintetben, hogy az mennyiben változtassa meg, vagy helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítélet kifogásolt rendelkezését vagy részét és ezt milyen okból tegye, továbbá, hogy a fellebbező milyen anyagi, illetve eljárási jogszabálysértést jelöl meg fellebbezése alapjául. Azzal tehát, hogy a fellebbező milyen határozott kérelmet és milyen indokkal ad elő, egyúttal kijelöli a másodfokú bíróságtól kért felülbírálat tárgyát és körét. Emellett lényeges korlátot jelent az is, hogy a Pp.

1. §-a meghatározza, a felülbírálati jogkör milyen keretek között gyakorolható. [36] Az alperes fellebbezésében a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkört nem jelölte meg, szabad szöveges indokolása alapján az elsőfokú bíróság ítéletének anyagi jogi felülbírálatát kérte, azon belül is azt, hogy a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést levonva, a megállapított tényeket másként minősítve állapítsa meg, hogy a felperes munkaviszonyát nem jogellenesen szüntette meg [Pp.
2. §

(3)bekezdés c) pont]. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/

1. 8 [37] A felülbírálat tárgyát képező ítélet lényege szerint a felperes ügyvezető igazgatói jogviszonya és a munkaviszonya elvált egymástól, ezért az ügyvezetői tisztség megszűnése a munkaviszony automatikus megszűnését nem vonta maga után. A felek között pedig a munkaviszony megszüntetése tekintetében közös megegyezés nem jött létre, mert erre irányuló szóbeli megállapodás nem vitatottan nem hangzott el, a felek közötti levelezésből pedig az volt megállapítható, hogy a felperes szándéka nem irányult a munkaviszony megszüntetésére. Ugyanakkor az alperes a kilépő papírok megküldésével, egyoldalúan, írásbeli dokumentum nélkül szüntette meg a munkaviszonyt, az írásba foglalás elmaradása pedig nem tekinthető adminisztrációs hibának. [38] Ehhez képest az alperes azzal az indokkal támadta az ítélet előbbi megállapításait, hogy a két pozíció nem vált el egymástól, a vezető tisztségviselői megbízás pedig a Ptk. 3:
2. §

(1)bekezdés d) pontja alapján lemondással is megszüntethető, a lemondás és annak elfogadása viszont megvalósította a felek között a munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megegyezést, annak írásba foglalása pedig megtörtént a jegyzőkönyvbe foglalással és annak a felek részéről történt aláírásával. [39] Az ítélőtáblának az előbbi érvek mentén kellett állást foglalnia arról, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére milyen módon és jogszerűen került-e sor, amennyiben nem, az összegszerűség tekintetében tévedett-e az elsőfokú bíróság. [40] Kiindulópontként fontos hangsúlyozni, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatói tisztsége – mint ahogy arra az alperes is hivatkozott – betölthető megbízási jogviszony és munkaviszony keretében is. A peres felek által nem vitatottan a felperes az ügyvezető igazgatói feladatokat munkaviszony keretében látta el. Ebből következően – az alperes hivatkozásával ellentétben – a munkaviszony megszüntetésére és felszámolására kizárólag az Mt. 64. §

(1)bekezdésében felsorolt munkaviszony megszüntetési módok valamelyikét lehet alkalmazni. Ez különösen igaz azért, mert az Mt. 85. §

(1)bekezdés b) pontja szerint sem a felek megállapodása, sem kollektív szerződés nem térhet el a

1. §-ban foglaltaktól, vagyis a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatok fajtái nem bővíthetők, a feleknek a törvényben taxatíve felsorolt módok egyikét kell választania a jogviszony megszüntetésére, arra az alperes álláspontjával szemben nem adhat alapot a Ptk. 3:
2. §

(1)bekezdés d) pontja. [41] Emellett lényeges, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi indokolásában foglaltaktól részben eltérően nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy a felperes az ügyvezető igazgató munkakörön kívül más munkakört is ellátott. A rendelkezésre álló egyértelmű peradatok alapján e körben az állapítható meg, hogy (személy 1) ügyvezető igazgatóvá választását követően az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői munkakör szétválasztásra került. Ezt támasztják alá a becsatolt munkaköri leírások, valamint a társaság minőségbiztosítási kézikönyvéből becsatolt szervezeti ábra is. A peradatok szerint a felperes 2013-ban ismételt ügyvezetővé választása alkalmával sem a taggyűlés nem határozott ezen két munkakör ismételt egybeolvasztásáról, sem a munkaköri leírások módosítására nem került sor. Mindezekből tehát az állapítható meg, hogy a felperes jogviszonyának megszűnéséig két munkakört látott el: az ügyvezető igazgatói és a műszaki vezetői munkakört. [42] Ebből az is következik hogy helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság atekintetben is, hogy a jelen esetben a felperes ügyvezető igazgatói jogviszonya, valamint a Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/

1. 9 munkaviszonya egymástól elváltak, amit megerősít a perben egyedül rendelkezésre álló 2002es munkaszerződés is, amely szerint egyrészt a munkaviszony – a határozott idejű ügyvezetői kinevezés ellenére – határozatlan időre jött létre, másrészt az egymástól elkülönülten szabályozza az ügyvezető igazgatói tisztség és a munkaviszony megszűnésének eseteit. [43] Ez azért lényeges, mert a rendelkezésre álló taggyűlési jegyzőkönyv alapján a felperes az ügyvezető igazgatói tisztségről mondott le, amit a taggyűlés tudomásul vett és határozott ezen feladatok
2. július
3. napjával más személy részére történő átadására. A pozíciók elkülönülése miatt azonban – az alperes téves hivatkozásával szemben és az elsőfokú bíróság helyes érvelése szerint – a lemondással nem érintett műszaki vezetői pozíció megmaradására tekintettel a felperes e jognyilatkozata nem hathatott ki a munkaviszonyára. Ugyanakkor a taggyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint a taggyűlés a felperes munkaviszonyának felszámolása tekintetében további megállapítást, kitételt nem tartalmazott, így ebben a körben nem állapítható meg az sem, hogy a felek az ügyvezető igazgató személyének változásán túl bármilyen további munkajogi kérdést érintő tárgyalásokat, egyeztetéseket, megbeszéléseket folytattak volna. [44] Emellett az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban a tekintetben is, hogy a peradatok az előbbiektől függetlenül sem igazolták, hogy a felek között közös megegyezés jött volna létre a munkaviszony megszüntetése tárgyában. A munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megegyezés olyan megállapodás, amelyből ki kell tűnnie a felek egyértelmű akaratának, valódi szándékának, valamint a megszüntetés időpontjának. Kulcsfontosságú a közös megegyezés bírói gyakorlatában annak értékelése, hogy a felek között kialakult-e a közös akarategyezésre irányuló szándék, azaz hogy mindkét fél valóban akarta-e a munkaviszony megszüntetésének ezt a módját. Ez pedig a felek részéről olyan határozott és azt kifejezésre juttató magatartás alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándékuk, hogy a munkaviszonyt közösen meghatározott időpontban minden egyéb körülménytől függetlenül meg akarják szüntetni. Szükséges tehát, hogy a megállapodásból a munkaviszony megszüntetésre irányuló félreérthetetlen és valódi munkavállalói szándék is megállapítást nyerhessen. A közös megegyezés létrejötte tekintetében az elsőfokú bíróság helyesen vonta értékelési körébe a taggyűlésen elhangzottak mellett a felek közötti levelezés tartalmát. E körben hangsúlyozandó, hogy a felperes
4. július 25-én kelt levelében a további munkavégzésre iránymutatást kért, majd a munkáltató válaszul arról tájékoztatta, hogy munkájára nem tart igényt, amelyre a felperes reakciójában a jogviszony Mt. szerinti megszüntetését kérte. Az előbbiek önmagukban kizárják, hogy a felperes az ügyvezetői lemondását a fenti követelményeknek megfelelően munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló akaratnyilatkozatnak lehessen tekinteni. Mindezeket összességében értékelve az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett arra, hogy a felperes szándéka nem irányult a munkaviszonya megszüntetésére, következésképpen a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére nem került sor. [45] Ennek ellenére az alperes megtette a munkaviszony felszámolásához szükséges további intézkedéseket, vagyis az elsőfokú bíróság helyes értékelése szerint írásbeli megszüntető nyilatkozat nélkül megszüntette a felperes munkaviszonyát. Ebből következően pedig magatartása az Mt.
5. § rendelkezéseibe ütközően jogellenes. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.071/2023/
6. 10 [46] A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként a felperes jogosult volt az Mt.
7. §

(4)bekezdése alapján a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összegre. [47] Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §

(2)bekezdésben foglaltak alapján a fenti indokolásbeli pontosítással helybenhagyta. [48] Az ítélőtábla a teljes egészében alaptalanul fellebbező alperest a Pp. 83. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a jogi képviselővel eljáró felperes perköltségének megfizetésére, amelynek mértékét az IM rend. 3. §

(2)bekezdés a) pontja és

(5)bekezdése alapján határozta meg azzal, hogy a megállapított összeg áfa-t nem tartalmaz. [49] A másodfokú eljárásban teljes egészében pervesztes alperes a Pp. 83. §

(1)bekezdése alapján köteles az ügy tárgyi költségmentességére tekintettel feljegyzett fellebbezési eljárási illeték megfizetésre a Magyar Államnak [Pp. 95. §

(1)bekezdése, 102. §

(1)bekezdés; az illetékekről szóló

1. évi XCIII. törvény
2. §

(3)bekezdés c) pontja és 46. §

(1)bekezdése, a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény 3. §

(1)bekezdés d) pontja]. [50] Tájékoztatja az ítélőtábla az alperest, hogy az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára kell megfizetnie. A megfizetés során közleményként fel kell tüntetnie a Szegedi Ítélőtábla megnevezését, a jelen határozat számát és a fizetésre kötelezett adószámát. [51] Az ítélet ellen a Pp. 365. §

(2)bekezdésében foglaltak alapján fellebbezésnek helye nincs. Szeged,

1. április
2. Dr. Szőllősiné dr. Tóth Zsuzsanna s.k. a tanács elnöke Dr. Telegdy Gergely s.k. Dr. Lengyel Nóra s.k. előadó bíró táblabíró