Kf.700438/2025/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontja, 107. §

(2)bekezdés a) pontja, valamint 109. §

(2)bekezdés a) pontja alapján azonnali hatályú felmentéssel megszüntette. Indokolása szerint olyan tények jutottak a tudomására, amelyek alapján a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 376. §

(2)bekezdése értelmében a felperes szakmai vezetői álláshelyen foglalkoztatott házastársa ellen feljelentést tett; a felperes erre tekintettel érdemtelennek minősül: a munkahelyén kívül olyan magatartást tanúsított, amely alkalmas arra, hogy a foglalkoztató kormányzati igazgatási szerv jóhírnevét vagy a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja. [3] A felperes munkáltatói intézkedés ellen benyújtott közszolgálati panaszát a Közszolgálati Döntőbizottság (a továbbiakban: KDB) a határozatszám1 számú határozatával elutasította. Megállapította, hogy a felperes házastársa által tanúsított magatartás nemcsak érdemtelenséget eredményezett, hanem bűncselekmény megvalósulását is felvetette. A civil kapcsolatok és társadalmi konzultáció helyettes államtitkár alá tartozott a panaszos házastársa által vezetett főosztály1ának a tevékenysége, miközben a felperes a szakmai irányító munkáját segítő, a teljes helyettes államtitkárság működésére rálátást biztosító titkárságon látta el feladatait. Az alperes hierarchikus rendszeréből adódóan a titkárságon foglalkoztatott felperes megítélése alkalmas arra, hogy az államtitkárság egészének (valamennyi beosztottjának) a megítélését közvetlenül befolyásolja. A felperes titkárságon betöltött helyzetéből adódóan fennállt annak a lehetősége, hogy hozzáférjen esetleges bizonyítási eszközökhöz, a feltételezett bűncselekmény nyomaihoz. A bemutatott anonimizált feljelentés tartalmazta, hogy a miniszternek feladatkörében eljárva jutottak tudomására olyan információk, amelyek alapján feljelentést tett. A mellékelt boríték másolaton látható, hogy azt a Készenléti Rendőrség Iroda 2024. szeptember 30. napján érkeztette. A bűncselekmények megelőzéséhez és felderítéséhez fűződő közérdekkel ellentétes lett volna, ha az alperes a megszüntető okiratban feltárja azt a magatartást, amely a büntetőeljárás során a nyomozás tárgyát képezheti. A munkáltató a Be. 376. §

(3)bekezdésében foglalt – a bűncselekmény nyomainak és bizonyítási eszköz megőrzésére vonatkozó – kötelezettségére tekintettel indokolt volt, hogy a felmentés napján a felperes a munkavégzési helyéül szolgáló épületbe már ne léphessen be, a munkavégzési eszközéhez (hivatali számítógéphez), illetve az ügyiratokhoz ne férhessen hozzá. A kereset, a védirat Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 3 [4] A felperes pontosított keresetében az alperest – a jogviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozással – tizenöt havi illetményének megfelelő, 13.800.000 forint átalánykártérítés és annak 2024. október 1. napjától esedékes kamata megfizetésére kérte kötelezni. Hivatkozása szerint az intézkedés indokolása – az MK 95. számú állásfoglalásban írt követelményrendszert is alapul véve – nem világos, mivel hiányzik belőle, hogy az alperes a hozzátartozójával szemben mely – a Kit. 109. §

(1)bekezdésében írtaknak megfelelő – magatartása miatt tett feljelentést, és az miképp függ össze az ő magatartásával. Ezen nem változtat a KDB-hez csatolt feljelentés borítékmásolata sem; az annak alátámasztására, hogy a feljelentés a házastársának magatartásával összefügg, nem alkalmas; az a büntetőeljárás megindításához szükséges tényállításokat nem tartalmaz; annak megindításáról egyebekben tudomással nem bír. Az intézkedés indokolása nem okszerű, mert ha a feljelentés a hozzátartozó érdemtelenségére vezet is, az alperes részéről kifogásolható magatartást nem jelölt meg. Sérelmezte továbbá, hogy az alperes védekezési lehetőséget nem biztosított számára. [5] Az összegszerűség körében hivatkozott arra, hogy az intézkedés kiszolgáltatott helyzetbe hozta, bizonytalanságban tartja, korábbi (munkahelyi) megbecsültségét lerombolta, kilátásait a közszolgálat terén aláásta. A hozzátartozó foglalkoztatása ugyanaznap szűnt meg, és egyikük sem kapott semmilyen juttatást, amely az újabb munkahely megtalálásáig jövedelemként szolgálhatott volna. [6] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatva. Indítványozta, hogy az elsőfokú bíróság a feljelentés tartalmának közlése céljából a nyomozóhatóságot keresse meg. Az elsőfokú bíróság ítélete [7] Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest – a jogviszony jogellenes megszüntetése miatt – a kereseti kérelem szerinti 13.800.000 forint átalánykártérítés és kamata, valamint 876.300 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Döntését a Kit. 107. §

(2)bekezdés a) pontjára,

(3)bekezdésére, 109. §

(1)bekezdésére,

(2)bekezdésére,

(4)bekezdésére, 116. §

(5)bekezdésére, a Polgári Törvénykönyvről szóló

1. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
2. §; 6:
3. §-aira alapította. A perben azt vizsgálta, hogy a felmentésre ténylegesen fennálló, valós tények, világosan megfogalmazott indok alapján került-e sor, valamint abból a jogviszony megszüntetése okszerűen következik-e. A felmentés indokolása a világosság követelményének nem felel meg, ha annak szövegéből nem állapítható meg, hogy a munkáltató a felmentést ténylegesen mely tényekre alapította; ha annak indokolása túl általános, homályos, hiányos vagy tömör. A perbeli felmentés e követelménynek nem felelt meg, ugyanis az kizárólag azt tartalmazta, hogy olyan tények jutottak az alperesi munkáltató tudomására, amelyek miatt a felperes házastársa ellen feljelentést tett; ennek okán pedig a felperes magatartása a munkáltató jóhírnevét vagy a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja. Az intézkedés a felperes magatartására egyediesített indokolást nem adott; a feljelentés tényéből nem derül ki, hogy a felperes miért érdemtelen a hivatása gyakorlására, ennélfogva védekezési lehetőségei is korlátozottak voltak. A Kit.
4. §

(2)bekezdés a) Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 4 pontja alkalmazása körében arra hivatkozott, hogy a feljelentés ténye az érdemtelenség miatti felmentést önmagában nem alapozza meg; annak indoka ugyanis kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló bizonyítható tény lehet. Az indok valósága a konkrét tények hiányában nem volt vizsgálható. Emiatt mellőzte az alperes bizonyítási indítványát is. Az indokolás mellőzésének vagy korlátozásának nem volt jogszerű indoka, annak jogszabályi alapját ugyanis az alperes a perben nem tudta megjelölni. Az érdemtelenség miatti megszüntetés esetére a Kit. e körben kivételszabályt nem tartalmaz. A Kit. 109. §

(4)bekezdésében írt védekezési lehetőség teljesülését nem vizsgálta, mivel a felmentésből az érdemtelenség oka nem derült ki. A felperes által igényelt átalánykártérítés a jogszabályi keretek közé esik, figyelemmel volt arra, hogy a felperes

1. év óta dolgozott a közszférában; 6 évet töltött az alperesnél; a jogviszonyának megszüntetése a karrierjében törést jelentett. Azt is a mérlegelése tárgyává tette, hogy a jogviszony megszüntetésére indokolás nélkül, súlyosan jogsértő módon került sor, és a – jogviszony megszüntetésének módjára tekintettel – a felperes újabb kormányzati szolgálati jogviszonyt három éven át nem létesíthet. Nem tartotta figyelembe vehetőnek az alperes nyomozati érdekre tett hivatkozását. Végezetül azt is az értékelési körébe vonta, hogy a felperes házastársa jogviszonyának megszüntetésére ugyanazon a napon, ugyanazon okból került sor, a jövedelmeik egy időben történő kiesése a családra rendkívüli teherként nehezedik. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [8] Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az átalánykártérítés mértékének a felperes kéthavi illetménye összegére történő leszállítását, a kamatfizetési kötelezettség mellőzését és az elsőfokú perköltség összegének 438.150 forintra történő mérséklését kérte. Megsértett jogszabályi rendelkezésként a közigazgatási perrendtartásról szóló
2. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
3. §

(1)bekezdését, a Kit. 107. §

(3)bekezdését, valamint 116. §

(5)és

(6)bekezdéseit jelölte meg. Hivatkozása szerint a perbeli felmentésből egyértelműen kitűnik, hogy a felperes munkájára a továbbiakban a feljelentés miatt nem kívánt igényt tartani; e tényeket a büntetőeljárás lefolytatásához, a bűncselekmények hatékony megelőzéséhez fűződő közérdek védelme miatt nem állt módjában közölni. Habár a Kit. 107. §

(3)bekezdése a felmentés indokolását a kormányzati igazgatási szerv számára főszabályként előírja, azonban az ágazati jogszabályi rendelkezéseket kizárólag önmagukban értelmezni és alkalmazni nem lehet; azok teljes jogrendszerben betöltött helyére minden esetben figyelemmel kell lenni. Az elsőfokú bíróság a Kp. 78. §

(1)bekezdésében foglaltakat is megsértette, amikor a nyomozóhatóság megkeresése iránt nem intézkedett; e mulasztása az ügy érdemére – a másodfokú eljárásban nem orvosolható módon – kiható eljárási szabályszegésnek minősül, és mint olyan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vonja maga után. Az átalánykártérítés elsőfokú bíróság által kiszabott mértéke eltúlzott; a perbeli esetben nem önkényesen, hanyagságból vagy rosszhiszeműen járt el, ezért súlyos jogsértés a terhére nem értékelhető. A felperes házastársa jogviszonyának ugyanazon napon, ugyanazon okból történő megszüntetése kapcsán kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor e tényeket a házasfelek előnyére kétszeresen értékelte. A megítélt összeg azon okból is eltúlzott, hogy a felperes házastársa javára tizenkét havi illetményt ítélt meg, pedig a házastárs tizenegy évet dolgozott a közszférában, és nem ügyintéző, hanem vezető beosztású Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 5 volt. A késedelmi kamatfizetésre kötelezést ugyancsak jogszabálysértőnek tartotta. E körben kifejtette, hogy átalánykártérítés esetén késedelemről nincs szó; ezen ítéleti rendelkezés a Ptk. 6:47. §és 6:48. §-aival ellentétes, továbbá a Kit. 116. §

(5)bekezdésébe ütközik. A felperes javára megítélt elsőfokú perköltség összegét is vitatta, annak eltúlzott mértékét hangsúlyozva. [9] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság – a kialakult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli felmentés a Kit. 107. §

(3)bekezdésében foglalt világosság követelményének nem felel meg; a valóság és okszerűség követelményének való megfelelőségi vizsgálat pedig az előbbi feltétel hiányában nem végezhető el. A Kit. szerinti felmentés indokolásával szemben támasztott követelmények teljesülését a bűncselekmények hatékony és eredményes felderítéséhez fűződő közérdek nem írhatja felül; ugyanis nem létezik olyan jogszabályi rendelkezés, ami azt a kormányzati szerv munkáltató számára lehetővé tenné; továbbá ilyen szabályra az eljárás során az alperes maga sem hivatkozott. Az alperes által kifejtett értelmezés a kialakult bírói gyakorlattól teljesen idegen; alapvető jogbiztonsági kérdéseket vet fel, hiszen annak elfogadása esetén a kormánytisztviselők jogviszonyát a felmentési okok ismertetése nélkül bármikor meg lehetne szüntetni. Az elsőfokú bíróság az alperesi bizonyítási indítvány teljesítését alappal mellőzte, hiszen a személyével összefüggő cselekmény elkövetésére utaló információt, adatot a KDB előtti eljárás során csatolt anonimizált feljelentés sem tartalmazott. Az alperesnek a per során a felmentésben szereplő tény valóságát és okszerűségét kellett volna igazolnia; de konkrétumok hiányában a valóság és okszerűség bizonyítása kizárt. E körben hivatkozott továbbá arra is, hogy a nyomozóhatóság a felmentését követően a házastársát azóta sem kereste meg. Igénye nem volt eltúlzottnak tekinthető; az elsőfokú bíróság az átalánykártérítés mértékének meghatározása során okszerűen mérlegelt; az alperes által elkövetett jogsértés rendkívüli súlyúnak; a közérdekre hivatkozása pedig alaptalannak minősül. Az a körülmény, hogy az alperes a házastársa jogviszonyát is jogellenesen szüntette meg, a jogsértést súlyosbítja, mivel a munkáltató azzal nyilvánvalóan tisztában volt, hogy a keresőtevékenységük azonos időpontban való megszüntetésével a családjukra még nagyobb teher nehezedik. Az átalánykártérítéshez kapcsolódó késedelmi kamat igény tekintetében arra hivatkozott, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes; tekintve, hogy a jogsértés a felmentés közlésekor bekövetkezett, e követelése ugyancsak megalapozottnak minősül. Az alperesnek az elsőfokú perköltség mérséklése körében előadott kérelmével összefüggésben azt kifogásolta, hogy a fellebbezés arra vonatkozó indokolást nem tartalmazott; annak mértéke egyébként sem eltúlzott. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [10] A fellebbezés – az alábbiak szerint – nem alapos. [11] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp. 108. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta felül, amelynek eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felperes jogviszonyának azonnali hatályú megszüntetését a helyesen felhívott jogszabályi rendelkezések megfelelő Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 6 alkalmazásával, a Kúria e tárgykörben hozott határozatainak figyelembevételével megalapozottan minősítette jogellenesnek; az annak jogkövetkezményeként alkalmazott átalánykártérítés mértékét – körültekintő mérlegelést követően – a jogsértés súlyával arányban állóan határozta meg; továbbá a tőkeösszeg után járó késedelmi kamatfizetési kötelezettségről, annak kezdő időpontjáról, valamint az elsőfokú perköltség összegéről is jogszerűen rendelkezett; az ítéletének indokait részletesen kifejtette, amellyel a másodfokú bíróság szintén egyetértett. [12] Az ítélőtábla mindenekelőtt kiemeli, hogy az alperes a felperes jogviszonyát a Kit. 107. §

(2)bekezdés a) pontjára hivatkozással – érdemtelenségre alapított felmentéssel – azonnali hatállyal azért szüntette meg, mert olyan tények jutottak tudomására, amelyek alapján a Be. 376. §

(2)bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperes házastársával szemben feljelentést tett; ami alapján megállapítható, hogy e magatartás az érdemtelenség Kit. szerinti törvényi tényállását a felperes vonatkozásában is kimeríti. [13] A fellebbezés a Kp. 100. §

(2)bekezdés b) pontja alapján a beadványokra vonatkozó általános szabályokon túlmenően tartalmazza az azt megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével, illetve azt a közzétett kúriai határozatot és annak azon részét, amelytől az ítélet jogkérdésben eltér. A Kp. 104. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság a fellebbezés vizsgálata során a keresetlevél vizsgálatának szabályai szerint jár el. Ha a fellebbezés nem felel meg a 100. §

(2)bekezdésében foglaltaknak vagy más okból kiegészítésre, kijavításra szorul, az elnök intézkedik a hiányok pótlása iránt. A 100. §

(2)bekezdés b) pontja tekintetében azonban hiánypótlásnak nincs helye. A Kp. 104. §

(2)bekezdése értelmében, ha a fellebbezésben tartalmilag helyesen történik hivatkozás a jogszabálysértés tényére, de a megsértett jogszabályhely megjelölése téves, ezen okból a fellebbezés nem utasítható vissza. A Kúria a Kp. 100. §

(2)bekezdés b) pontját értelmezve a Kf.VII.39.266/2021/

1. számú ítéletében (K-KJ-2021-681) kifejtette, hogy a közigazgatási bírósági eljárásban a fellebbezési kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél milyen bírósági döntést kér. A Kúria már korábban (Kfv.VII.37.422/2020/8., Kfv.VII.37.651/2020/6.) rámutatott arra, hogy ezeknek az együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokai is ismerteti. A tartalmi elemek hiánya vagy fogyatékossága esetén ugyanis a Kúria nem kerül abba a helyzetbe, hogy egzakt módon megismerhesse azt az okot vagy okokat, amelyek miatt a fél a jogerős határozatot jogszabálysértőnek tartja. Emellett a fellebbezési kérelem e tartalmi elemei meghatározzák a fellebbezési eljárás tartalmi és perjogi kereteit. A Kúria ezen álláspontját számos, például a Kfv.III.45.002/2024/
2. számú ítéletében (K-KJ-2024-273) is fenntartotta, és alkalmazta. [14] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélettel szemben eljárási és anyagi jogi kifogásokat is megfogalmazott, azt állítva, hogy az a Kp.
3. §

(1)bekezdését, a Kit. 107. §

(3)bekezdését, 116. §

(5)és

(6)bekezdéseit sérti. Az elsőfokú perköltséget érintően annak eltúlzott mértékére hivatkozott, ahhoz megsértett jogszabályhelyet nem társított; a nyomozóhatóság megkeresésének elmulasztása körében felhívott, a Kp. 78. §

(1)bekezdése Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 7 folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló

1. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: Pp.) szereplő – azaz konkrét eljárási szabálysértésre utaló – jogszabályhelyet szintén nem jelölt meg. Minthogy az alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság által a felperes javára megítélt perköltség tekintetében csupán olyan nyilatkozatot tett, hogy azt eltúlzott mértékűnek tartja, annak jogszabályi alapját csak a másodfokú tárgyaláson jelölte meg, azzal összefüggő érveit nem fejtette ki, ezért a másodfokú bíróság e fellebbezési kérelmet érintő vizsgálatot – a fentiekben kifejtetteket figyelembe véve – nem folytathatott. Az alperes a Kp.
2. §

(1)bekezdésének megsértését is alaptalanul állította, hiszen az ezen hivatkozásán nyugvó Pp.-beli szabályt a fellebbezésében egyáltalán nem jelölt meg; így az ítélőtábla érdemi vizsgálatot e körben sem végezhetett. Egyebekben megjegyzi, hogy a felperes fellebbezési ellenkérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a nyomozóhatóság megkeresését célzó alperesi bizonyítási indítványt alappal mellőzte, ugyanis bizonyításnak csak konkrét tényekre vonatkozóan van helye; a beszerezni kért anonimizált feljelentésben – a felek által sem vitatottan – konkrét felperesi magatartás nem került megjelölésre, így annak vizsgálata okafogyottá és szükségtelenné vált. [15] Az ítélőtábla ezt követően az elsőfokú ítélet anyagi jogi jogszabályoknak való megfelelőségét vizsgálta. [16] Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján az alperes által is felhívott törvényi rendelkezések helyes értelmezésével és alkalmazásával vonta le azt a következtetést, hogy a Kit. 107. §

(3)bekezdésére alapított felmentés jogellenes, annak indokolása a jogszabályban előírt világosság követelményének nem felel meg, ugyanis abból egyértelműen nem állapítható meg, hogy az alperes konkrétan mely tényekre és körülményekre alapítva döntött a felperes jogviszonyának megszüntetéséről. A Kúria jelen ügyben is irányadó határozataiban (Kf.VII.39.245/2020/4., Kf.VII.45.095/2022/6., Kf.VII.45.096/2022/6., Kf.VII.45.097/2022/6.) több alkalommal kifejtette, hogy a felmondási (felmentési) indok világosságának megítélése során az indokolás egészének, lényegében a teljes szövegnek jelentősége van. Az e körben kialakult következetes és egységes bírói gyakorlat szerint – melynek kiindulópontját az MK

1. számú állásfoglalás adja – az írásban közölt felmondásból (felmentésből) a munkáltatói intézkedés okának világosan ki kell tűnnie, ha az a törvényi követelményeknek nem felel meg, a bíróság a jogviszony megszüntetésének jogellenességéről dönt. E törvényi követelménynek a felmondás (felmentés) indokolása abban az esetben felel meg, ha az tartalmazza azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket is, amelyekre a munkáltató a felmentést alapította. Mint ahogyan arra az ítéletében az elsőfokú bíróság is helytállóan hivatkozott, a felmentési ok részletes leírása nem szükséges, a körülményekhez képest elegendő az ok összefoglaló megjelölése is. A törvénynek az írásbeli indokolási kötelezettségre és a felmentés okának világosságára vonatkozó alakiságokkal az a célja, hogy a kormánytisztviselő azokat az okokat, amelyekre a munkáltató a felmentést alapítja, a közlés után nyomban megismerhesse és ellenőrizhesse, annak eredményéhez képest az indokolást lehetősége legyen vitatni, illetve cáfolni. Nem világos az az indokolás, amely nem öleli fel azokat a tényeket és körülményeket, amelyekből kitűnne, hogy a kormánytisztviselő munkájára a továbbiakban miért nincs szükség, ezért számára nem nyújt lehetőséget sem azok ellenőrzésére, sem pedig a közszolgálati jogvitára való felkészülésre. Ilyen megítélés alá esik különösen a tartalmatlan, közhelyszerű indokolás, amikor a munkáltató általánosságban hivatkozik a foglalkoztatott nem megfelelő munkavégzésére, képességeinek hiányára, de ilyennek minősül a perbeli esetben közölt indokolás is, ugyanis – Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 8 konkrét cselekmény megjelölésének hiányában – a büntetőfeljelentés tényének közlése egy jogszerű munkáltatói intézkedéshez nem elegendő; az érdemtelenségre vonatkozó absztrakt jogalkotói akaratot e hivatkozás az adott esetre nem konkretizálja. [17] A szabályozás lényege a fent írtakon túlmenően az is, hogy a munkáltató indokolás nélkül nem szüntetheti meg a jogviszonyt, ha pedig felmondja azt, az indokolásnak komolynak és meggyőzőnek kell lennie. Ehhez pedig az szükséges, hogy a foglalkoztatott képességeivel, a jogviszonnyal összefüggő magatartására alapított felmentési ok valós és okszerű legyen. A felmentési oknak a valósága mellett egyszersmind okszerűnek is kell lennie, amihez csak a foglalkoztatott és nem a hozzátartozójának betudható magatartás vizsgálatával lehet eljutni. Az indok okszerűségéből lehet ugyanis megállapítani azt, hogy a foglalkoztatott munkájára valóban nincs szükség. A jelen esetben azonban ez a követelmény sem teljesült, mivel az alperes a felmentő iratban nem a felperes, hanem annak házastársa jogviszonnyal összefüggő magatartására hivatkozott. [18] Az alperest a perbeli felmentés kapcsán indokolási kötelezettség terhelte, ezért azon érvelését, miszerint a büntetőeljárás lefolytatásához és a bűncselekmények felderítéséhez fűződő közérdek e kötelezettségét megelőzi, az ítélőtábla nem fogadta el, a fentieken túlmenően azon oknál fogva sem, mivel azt ágazati jogszabályi rendelkezés nem támasztja alá; az eljárás során arra vonatkozó szabályt az alperes sem jelölt meg. A perbeli esetben az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg tehát, hogy a felmentés nem tartalmazott olyan indokolást, amelyből a felperes jogviszonya megszüntetésének oka egyértelműen megállapítható lenne, a felperes magatartásához, munkavégzéséhez fűződő tényt nem nevezett meg, ezért az intézkedése jogellenesnek minősült. Kizárólag a törvényi rendelkezések szövegének idézése és a feljelentés tényének megjelölése alapján a felperes nem kerülhetett abba a helyzetbe, hogy megismerje azokat a rá vonatkozó és egyben egyediesített konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmentését alapította. [19] Az alperes fellebbezésében megalapozatlanul hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság az átalánykártérítés összegét a Kit.
2. §

(5)bekezdésében meghatározott szempontok alapján eltúlzott mértékben állapította meg, ugyanis e törvényi rendelkezés értelmében a kormánytisztviselő részére az átalánykártérítés összegét az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése alapján kell megállapítani; annak mértéke legalább két, legfeljebb huszonnégy havi illetménynek megfelelő összeg lehet. A Kp. 78. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 279. §

(3)bekezdése szerint a bíróság a kártérítés vagy egyéb tartozás összegét, ha az a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján nem állapítható meg, a per összes körülményeinek mérlegelésével, a belátása szerint határozza meg. A Pp.

1. §-ához fűzött indokolás szerint a szabad bírói mérlegeléstől el kell határolni a szabad belátás szerinti döntést; a bíróságnak erre kizárólag akkor van lehetősége, ha az összegszerűség bizonyítás útján nem állapítható meg. A szabad belátás alkalmazására csak az objektív bizonyíthatatlanság esetén kerülhet sor. Ez a szabály nem alkalmazható akkor, ha a releváns tény a fél oldaláról bizonyítható lenne, de elmaradt a szükséges bizonyítás, vagy az nem igazolta a tényállás valóságosságát. Az összegszerűséggel összefüggésben a törvény példálózó felsorolása alapján az eset összes körülménye körében különösen a jogsértés és Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 9 annak következményei súlyának van jelentősége. A jogsértés súlyának értékelése elsősorban a munkáltató – a jogviszony jogellenes megszüntetése során tanúsított – magatartásának mérlegelését jelenti; a jogellenesség jogkövetkezményei súlyának értékelésekor a mérlegelés körébe tartozó – az eset egyéb sajátosságainak szem előtt tartása melletti – egyik körülmény lehet a kormánytisztviselő által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni hátrány, azonban az átalánykártérítés a köztisztviselőt a jogkövetkezmények súlyának értékelése (a nem vagyoni hátrány) alapján akkor is megilletheti, ha a jogellenes megszüntetéssel összefüggésben vagyoni kára nem keletkezett. A perbeli esetben a jogsértés súlya körében kizárólag a felmentési jog gyakorlásával összefüggésben tanúsított munkáltatói magatartás (a felmentés indokolásának a hiánya miatt bekövetkezett súlyos jogsértés), a jogsértés jogkövetkezményei körében pedig a felperesnek a hosszú ideje fennálló közszolgálati jogviszonya, a közszolgálatban való elhelyezkedésének három évi időtartamra való kizárása értékelhetők, valamint az a körülmény, hogy a felperes házastársa jogviszonyának megszüntetésére ugyanazon a napon, ugyanazon okból került sor; az azonos időben történő jövedelemkiesések a családot kétséget kizáróan még nehezebb anyagi helyzetbe sodorták, mint ahogyan arra az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában maga is rámutatott. [20] Az ítélőtábla megállapította, hogy az átalánykártérítés mértéke tekintetében az elsőfokú bíróság a felek által hivatkozott valamennyi mérlegelési szempontot figyelembe vette, azokat – a felperes tizenöt havi illetményével azonos mértékben meghatározva – megfelelően értékelte, ezért az alperes kirívóan okszerűtlen mérlegelésre történő hivatkozása alaptalannak bizonyult. E körben kijelenthető, hogy a felperes és a hozzátartozója igénye egymástól függetlenül megítélhető. A felperes és házastársa jogviszonyának egyidőben történő megszüntetése az alperes döntésének következménye, mely a felek közti fennálló családi viszonyokra tekintettel szükségszerűen kölcsönösen kihat az érintettek megélhetésére, azaz helytálló értékelési szempontnak minősül az, hogy a jogviszony megszüntetése szükségszerűen hátrányosabb, amennyiben a házastársa jogviszonya is megszüntetésre kerül. Az előterjesztett átalánykártérítési igény felperesenként ítélendő meg, nincs szó tehát kétszeres értékelésről, ha a bíróság ugyanazt a körülményt külön jogalanyok tekintetében veszi figyelembe. Az sem alapozza meg az eltúlzott mértékű átalánykártérítést, ha annak számítása során a hosszabb időszakot felölelő foglalkoztatotti jogviszonyt veszik alapul; peradat, hogy a felperes korábbi, 1997 óta fennálló jogviszonyait is elismerték a kormánytisztviselői jogviszonya létesítésekor, melyre tekintettel az elsőfokú bíróság ezen mérlegelési szempontot jogszerűen alkalmazta. [21] Az alperes fellebbezésében az átalánykártérítés után járó késedelmi kamat kiszabását is kifogásolta; az ítélőtábla ezen hivatkozását sem fogadta el. E körben kiemeli, hogy a foglalkoztatási jogviszonyok szabályozásának alapját képező ágazati jogszabály, a
2. június
3. napjáig (a perbeli időszakot megelőző időben) hatályban volt a Munka Törvénykönyvéről szóló
4. évi XXII. törvény
5. §

(5)bekezdése akként rendelkezett, hogy a jogviszony jogellenes megszüntetése esetén a jogviszony lezárására a jogvita során meghozott ítélet jogerőre emelkedése napján kerül sor, ezáltal a jogkövetkezményként alkalmazandó átalánykártérítési összeg után késedelmi kamat nem jár. A perbeli ügy ugyan a Kit.-en alapul, azonban annak rendelkezései értelmezése során a

1. július
2. napjától hatályos, a munka törvénykönyvéről szóló
3. évi I. törvény szabályozási módszertanát követve kijelenthető, hogy az új jogszabályi környezetben a jogviszony a jogellenes munkáltatói intézkedés közlésének napján zárul le. Tehát ez az értelmezés a jelen perre is Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2025/5-II 10 vonatkoztatható, amelyre tekintettel az átalánykártérítés a jogviszony megszüntetésével (azaz annak jogellenes közlésével) válik esedékessé, ezért a késedelmi kamat a Kit.
4. §

(5)bekezdése, a Ptk. 6:

1. és 6:
2. §-a alapján az esedékesség időpontjától jár (Kúria Mfv.I.10.009/2020/4.); ezért az alperes annak megfizetésére
3. október
4. napjától kezdődően köteles. [22] A Fővárosi Ítélőtábla mindezekre tekintettel az elsőfokú ítéletet a Kp.
5. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. [23] A másodfokú bíróság a Kp. 99. §

(3)bekezdése alapján a 35. §

(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 83. §

(1)bekezdése értelmében kötelezte a pervesztes alperest a felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, annak mértékét a Pp. 81. §

(2)bekezdéseire, 82. §

(3)bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségekről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 3. §

(1)bekezdésére figyelemmel ÁFA-val növelt mértékben állapította meg. [24] Az alperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. §

(1)bekezdés c) pontja alapján személyes illetékmentes, ezért a 1.104.000 forint fellebbezési eljárási illetéket a Kp. 99. §

(3)bekezdése és 35. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 95. §

(1)bekezdés c) pontjára és a Pp. 102. §

(6)bekezdésére figyelemmel az állam viseli. [25] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. §

(1)bekezdése zárja ki. Záró rész Budapest,

1. április
2. dr. Kecskés Zsófia s.k. dr. Zakócs Ildikó s.k. dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró