Mf.30050/2023/6 – Győri Ítélőtábla

(4)bekezdésében írt törvényi feltételek hiányában a bérpótlékigényt nem alapozza meg. Győri Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.V.30.050/2023/

1. Felperes: Felperes1 (Cím2.) Felperes jogi képviselője: Dr. Szomszéd Imre ügyvéd (Cím5.) Alperes: Alperes1 (cím3) Alperes jogi képviselője: Dr. Borsodi Brigitta jogtanácsos (cím3) A per tárgya: Elmaradt pihenőnapi bérpótlék Az elsőfokú bíróság neve és a fellebbezéssel támadott határozatának száma: Győri Törvényszék, 62.M.70.022/2023/
2. A fellebbezést előterjesztő fél és a fellebbezés sorszáma: Felperes 16., Alperes
3. Ítélet Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélőtábla kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 58.740 (ötvennyolcezer-hétszáznegyven) forint másodfokú perköltséget. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 2 Az ítélőtábla megállapítja, hogy 235.960 (kettőszázharmincötezer-kilencszázhatvan) forint fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Az ítélőtábla kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a „NAV Bírósági határozatban megállapított eljárási illeték bevételi számla” megnevezésű 10032000-01070044-09060018 számú költségvetési számlára 8.000 (nyolcezer) forint fellebbezési eljárási illetéket. A fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedését követő
4. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését és a bírósági ügyszámot, valamint az alperes adószámát is. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokra figyelemmel az alábbi tényállást tekintette irányadónak. [2] A felperes az alperesnél munkaviszonyban áll, mozdonyvezető munkakörben, munkavégzési helye az alperes hegyeshalmi telephelye. Az alperes
5. január 1-jétől hatályos Kollektív Szerződése (a továbbiakban: KSZ)
6. §

(1)j) pontja alapján vezényelt vontatási utazói munkarendben foglalkoztatott munkavállaló. Az alperes tevékenysége megszakítás nélküli, a felperest egyhavi, 176 órás munkaidőkeretben foglalkoztatja egyenlőtlen munkaidőbeosztással. A felperest a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 68/A. §

(4)bekezdése és a 68/B. §

(1)bekezdése alapján 24 órás időszakonként megszakítás nélkül legalább 12 óra lakóhelyi pihenőidő illetti meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően. A felperes heti pihenőideje minimum 42 óra, a havi munkaidőkeretre tekintettel egy alkalommal szombat 0 órától hétfő 6 óráig, összesen 54 óra heti pihenőidő illeti meg, és az adott munkaidő keretben átlagosan 48 órás heti pihenőidőt biztosított az alperes a felperes részére. Az alperes KSZ

1. § 1) pontja, valamint a
2. december 1-től hatályos KSZ
3. számú melléklet 10-
4. §-ai határozzák meg rendkívüli munkavégzés esetén a bérpótlék mértékét. [3] A felperes besorolási bére
5. januártól júliusig 346.000 forint,
6. augusztustól decemberig 354.500 forint,
7. januártól júliusig 372.300 forint,
8. augusztustól decemberig 382.300 forint,
9. évben 420.000 forint volt. A felperes munkáját mindig a beosztásnak megfelelően, a tényvezérlés szerinti időben végezte, a ténylegesen teljesített munkavégzés nem esett egybe a kijelölt heti pihenőidő tartamával. Az alperes a felperest a napi és a heti munkaidő, valamint rendkívüli munkavégzés KSZ-ben meghatározott mértékét meghaladó időszakra nem osztotta be munkavégzésre, a munkavégzés ellenértékét megfizette. [4] Az alperes a napi pihenőidőt megelőző utazási normaidőt és a heti pihenőidőt biztosította a felperes részére, azonban a heti pihenőidőt közvetlenül megelőző napi Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 3 pihenőidőt nem minden esetben biztosította
10. január
11. és
12. november
13. közötti időszakban. [5] A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő
14. február
15. napján, és pontosított kereseti kérelmében elmaradt pihenőnapi bérpótlék jogcímén 2.949.492 forint megfizetését kérte,
16. június 1-jétől középarányosan számított késedelmi kamattal együtt, valamint perköltség megfizetésében is kérte marasztalni az alperest. [6] A felperes kereseti kérelmének jogalapjaként megjelölte az alperesi KSZ
17. § 1) pontját, a munka törvénykönyvéről szóló
18. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
19. §

(1)bekezdését, a 105. §

(1)bekezdését, 106. §

(1)-

(3)bekezdését, a munkaidő szervezés egyes szempontjairól az Európai Parlament és a Tanács

1. november 4-i 2003/88/EK irányelve (a továbbiakban: Irányelv)
2. és
3. cikkét, továbbá az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdésében, a Vtv. 68/A. §

(4)bekezdésében és 68/B. §

(1)bekezdésében, valamint az Alkotmánybíróság 12/

1. (VI.22.) AB határozatában (a továbbiakban: ABH) és a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
2. számú ítéletében foglaltakra hivatkozott. Az alperes jogsértése jogkövetkezményeként az Mt.
3. §

(4)bekezdése szerinti rendkívüli munkavégzés pótlékának megfizetését kérte. A felperes táblázatokat készített, melyben feltüntette az előző szolgálatból hazaérkezés időpontját, a következő szolgálatba indulás időpontját, a lakóhelyen töltött időt, az egyéb mentesülések időtartamát, a tényleges heti pihenőidő hosszát, valamint az általa kiszámolt pihenőidő hiányát órákban feltüntetve. [7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, mind a jogalap, mind az összegszerűség vonatkozásában. Az alperes álláspontja szerint a felperes nem jelölte meg a jogalapot, jogcímet, hogy a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidő biztosítása milyen munkaviszonyra vonatkozó szabályon alapul. Az alperes értelmezése szerint az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdéséből az következik, hogy a napi és a heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat, egyéb rendelkezés nem olvasható ki belőle. Az ABH és a Kúria Mfv.X.10.171/2020/

1. végzése nem alkalmazható jelen ügyre. Hivatkozott arra is, hogy az Irányelv
2. cikk,
3. cikk 2) pontja, a
4. és az
5. cikkben megjelölt fogalmak nem azonosak a tagállami napi és heti pihenőidő fogalmával, továbbá nincs arra lehetőség, hogy a felperes az uniós fogalmakat, de a tagállami mértékszabályt alkalmazza. Az Irányelv
6. cikke a 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidőt, valamint a 11 órás napi pihenőidőt írja elő, amely követelménynek az alperes eleget tett, a munkaidőkeretben átlagosan 48 óra, minimum 42 óra pihenőidőt biztosított. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) az uniós jogot nem alkalmazhatja az ügy tényeire, nem vizsgálhatja a belső jog és az uniós jog összeegyeztethetőségét és nem értelmezheti a tagállam belső jogát, mert az a tagállami bíróság feladata, ezért a C-477/
7. számú döntésben írtak nem irányadóak jelen ügyre. [8] Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperes a munkaidőbeosztás Mt.
8. §

(2)bekezdése alapján alperest megillető jogát jogellenesen „felülírta”, és amennyiben a napi pihenőidőt az alperes jogszabályba ütköző módon nem adta ki, akkor sem a felperes által megjelölt jogkövetkezmény alkalmazható, mert a pótlék igény csak akkor merülhet fel, ha a munkavégzés következtében heti pihenőidő-hiány merül fel. A napi pihenőidő-hiány tekintetében a felperes által hivatkozott jogszabályi és kollektív munkajogi rendelkezések pótlékfizetési kötelezettséget nem írnak elő. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* [9] 4 Az elsőfokú bíróság a keresetet a

1. sorszámú ítéletével elutasította. [10] Az elsőfokú bíróság a felek hivatkozásaira tekintettel abban a kérdésben foglalt állást, hogy a felperest a heti pihenőidőt megelőzően lakóhelyi napi pihenőidő megillette-e, ha igen, akkor azt az alperes 12 óra mértékben biztosította-e, ha nem, akkor a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként pótlék igény érvényesíthető-e a jogsértés jogkövetkezményeként, és ha igen, akkor annak mértéke a felperes számításainak megfelel-e. [11] Az elsőfokú bíróság az Irányelv
2. cikkére vonatkozóan hivatkozott arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája
3. cikkének

(2)bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy az Irányelv

1. cikkében meghatározott napi pihenőidő nem képezi az Irányelv
2. cikk szerinti heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. Az elsőfokú bíróság az Mt.
3. §

(1)bekezdésére hivatkozással rögzítette, hogy az Európai Unió jogrendje értelmezési alapelvként jelenik meg. A jogrendbe nemcsak az elsődleges és másodlagos jog, hanem az EUB gyakorlata is beletartozik. Az elsőfokú bíróság figyelembe vette az EUB 26/

1. számú és EUB 41-
2. számú ügyét is, valamint az EUB előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítéletét, amely vonatkozásában kitért arra, hogy a konkrét ügyet nem dönti el, de a tagállami bíróságra kötelező. A kapott iránymutatás szerint köteles a tagállami bíróság a konkrét ügyet eldönteni. Az elsőfokú bíróság nem osztotta az alperes álláspontját, mely szerint az uniós és a tagállami napi és heti pihenőidő fogalma egymástól eltér, a tagállam jelen esetben további feltételekhez köti és kötheti a napi pihenőidőhöz való jogosultságot. A perbeli időszakban hatályos jogszabály csupán mértékszabályt tartalmaz. Az elsőfokú bíróság nem osztotta azt az alperesi álláspontot sem, amely szerint a heti pihenőidő mértéke alapján tartalmazta a minimálisan elvárt 11 óra napi és 24 óra heti, összesen 35 óra pihenőidőt, sőt a KSZ rendelkezései alapján jelentős mértékben, az átlagos heti 48 óra alapján meghaladta. Az Irányelv egyértelmű, világos és feltétel nélküli meghatározást tartalmaz arra, hogy a napi pihenőidőt meg kell határozni, ki kell jelölni és azt biztosítani kell az Irányelv
3. cikke értelmében. Az alperes álláspontját az Mt.
4. §-ában írt rendelkezések sem támasztják alá, mivel ez a jogszabályhely kizárólag a heti pihenőidő fogalmát jelöli meg. [12] Az elsőfokú bíróság az alperes KSZ
5. §
6. pontja, valamint a Vtv. 68/A. §

(4)bekezdése és a 68/B. §

(1)bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes a felperes részére nem biztosította a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidőt a jogszabály szerinti mértékben. [13] Az elsőfokú bíróság a rendkívüli munkaidő meghatározása szempontjából az Mt.

1. §-át alkalmazta, és megállapította, hogy a rendkívüliség szempontjából nem a munkavégzést, hanem a munkaidő elrendelést tekinti elsődlegesnek a jogszabály. A rendkívüli munkaidő fogalmát a rendes munkaidőhöz viszonyítva határozza meg. [14] Az elsőfokú bíróság a felek egyező nyilatkozata, a bérjegyzékek és a tényvezénylés adatai alapján állapította meg, hogy az alperes a felperes heti pihenőidejét megelőző napi pihenőidőt nem osztotta be, az Mt.
2. § és a KSZ
3. § 1.c) pontja szerinti rendkívüli munkavégzés minősítésének feltétele nem állt fenn. Az alperes a felperes heti pihenőidejét teljeskörűen kiadta, a perben vitatott időszakban heti pihenőidőre munkavégzést nem rendelt el. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 5 [15] Az elsőfokú bíróság a ABH-ban, valamint a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
4. számú ítéletében foglaltakat sem találta jelen esetre alkalmazhatónak. [16] Az elsőfokú bíróság a felperes által kereseti kérelme jogalapjaként megjelölt Mt.
5. §

(4)bekezdése tekintetében megállapította, hogy ez a jogszabályhely nem alkalmazható a napi pihenőidő esetében. A napi pihenőidőben történő munkavégzés jogkövetkezménye ezen jogszabályhely alapján nem a rendkívüli munkavégzés bérpótléka, ezt az elvet mondja ki a Kúria Mfv.II.10.185/2014/

1. számú ítélete is. Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperes levezetését, amely szerint a munkaidő-beosztás egyes időtartamai átminősíthetők, a pihenőidők pedig elcsúsztathatók. Utalt arra, hogy az Mt.
2. §

(1)bekezdése alapján a munkabeosztás szabályait, a munkarendet a munkáltató állapítja meg. Ezzel kapcsolatban a Kúria EBH2019.M.

1. számú döntésére hivatkozott. [17] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által hivatkozott munkajogi rendelkezések nem adnak lehetőséget arra, hogy a lakóhelyi napi pihenőidő nem biztosítása esetén a rendkívüli munkaidő bérpótléka jogcímén az igény érvényesíthető legyen. Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában a pernyertesség és pervesztesség arányának megállapítása mellett rendelkezett a perköltségviselésről. [18] Az ítélettel szemben a felperes és az alperes is fellebbezést nyújtott be. [19] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte, a már beszerzett bizonyítékok alapján az alperest kötelezni kérte az Mt.
2. §

(4)bekezdése alapján 2.949.492 forint elmaradt pihenőnapi bérpótlék, és ezen összeg után

1. június 1-től számított középarányos kamat megfizetésére. Másodlagos fellebbezési kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a per alapjául szolgáló tényállást túlnyomórészben helyesen állapította meg, de abból levont ténybeli, logikai és jogi következtetései helytelenek, ezért az ítélet megalapozatlan. Kérte az alperest első- és másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezni. A felperes tárgyalás tartását kérte. [20] A felperes fellebbezésének jogi érvelésében hivatkozott az elsőfokú ítélete indokolásának [27] bekezdésére, mely szerint az EUB
2. március 2-án C-477/
3. számú, előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletében kimondta, hogy a napi pihenőidő nem a heti pihenőidő része, hanem ahhoz hozzáadódik, továbbá, hogy a nemzeti szabályozás szerinti 35 óra egybefüggő időtartamot meghaladó heti pihenőidő előírása esetén a napi pihenőidőt is ki kell adni, amikor a munkavállaló számára heti pihenőidőt adnak ki, a munkavállaló jogosult arra is, hogy a heti pihenőidőt megelőzően a napi pihenőidőben részesüljön. Felperes az elsőfokú ítélet indokolásának [28], [32] és [36] bekezdésében tett megállapításokra utalással arra is hivatkozott, hogy a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidő kiadási kötelezettségének elmulasztása miatt téves az ítéleti indokolás azon megállapítása, miszerint „az alperes a felperes heti pihenőidejét beosztotta és teljeskörűen kiadta, a perben vitatott időszakban a heti pihenőidőre munkavégzést nem rendelt el”. [21] A felperes álláspontja szerint tényként állapítható meg, hogy az alperes jogellenesen járt el, amikor nem biztosította a felperes részére a napi pihenőidőt. Az alperes Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 6 jogellenesen járt el, amikor a heti pihenőidő végére eső, általa elrendelt munkavégzéssel töltött időt nem minősítette rendkívüli munkaidőnek. [22] A felperes elfogadhatatlannak, iratellenesnek és értelmezhetetlennek tartja az elsőfokú ítéleti indokolás [42] bekezdésében rögzítetteket, valamint a [45] bekezdés teljes egészét, mert felperes nem minősítette át a munkaidő-beosztás egyes időtartamait, hanem az EUB ítélet szerint „számolta el” a pihenőidőket. [23] A felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem elutasításával a jogellenesen eljáró alperes javára döntött, mert az általa elkészített jogszabálysértő munkarendet vette figyelembe. Hangsúlyozta, hogy nem a napi pihenőidőben végzett munkavégzés bérpótlékára vonatkozik a kereseti kérelem, ezért az ítélete indokolásának [44] és [46] bekezdésében foglaltak jelen perben nem alkalmazhatók. Az elsőfokú ítélet ténylegesen figyelmen kívül hagyja az EUB ítéletének vonatkozó rendelkezéseit és legalizálja az alperes azon jogellenes gyakorlatát, melynek során nem biztosította a felperes részére a heti pihenőidőt megelőző napi pihenőidőt. A felperes azon munkavégzés bérpótlékát kívánja érvényesíteni, melyet az alperes a heti pihenőidő utolsó időszakára rendelt el, azon munkában töltött időre járó bérpótlékot, amit a heti pihenőidő tartama alatt végzett. [24] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a kereset elutasítását eredményező érdemi döntésének helybenhagyása mellett annak indokolása megváltoztatását kérte. Az alperes kérte, hogy a másodfokú bíróság mellőzze az elsőfokú tényállás azon részét, amelyben a vélelmezett napi pihenőidő hiányt kizárólag a felperes táblázata alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, továbbá egészítse ki az elsőfokú ítélet indokolását a per alapjául szolgáló jogviszonyra irányadó jogszabályok helyes értelmezésével a polgári perrendtartásról szóló
4. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.)
5. §

(4)és

(5)bekezdéseiben foglalt törvényi feltételeknek megfelelően, és állapítsa meg, hogy a felperes keresete azért megalapozatlan, mert a jogszabályi rendelkezések alapján a napi pihenőidőt a heti pihenőidő előtt biztosítani nem kell. Az alperes kérte a felperes perköltségben való marasztalását is. [25] Az alperes fellebbezésének jogi érvelésében kitért arra, hogy a tényállás megállapításra vonatkozó szabályok megsértésére alapította fellebbezését, mert az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásban kizárólag a felperes táblázata alapján állapított meg tényadatokat. Az alperes az elsőfokú eljárás során a felperes számításai vonatkozásában részletes, a számítás elveire vonatkozó, számszaki vitatást terjesztett elő, megjelölve a felperes számítási hibáit. Az alperes ellenbizonyítással élt, csatolta saját számításait is. [26] Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(4)és

(5)bekezdését megsértette, a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, az ítéleti tényállás hiányos és ellentmondásos. A másodfokú bíróság reformatórius jogköre arra is kiterjed, hogy a bizonyítékokat értékelve a tényállást kiegészítse, a döntéshez szükséges jognyilatkozatok, bizonyítékok rendelkezésre állnak. Az alperes a Pp. 369. §

(1)bekezdésére, a 87. §

(1)bekezdésére, valamint a Vtv. 68/B. §

(1)bekezdésére is. [34] Az alperes álláspontja szerint sem az Alaptörvényből, sem az Mt. szabályaiból nem vezethető le, hogy a napi pihenőidő biztosításának kötelezettsége önmagában, minden további feltétel nélkül terhelné a munkáltatót csak azért, mert a munkavállaló munkáját az adott napon befejezte. A napi pihenőidőre való jogosultság további, mellőzhetetlen törvényi feltétele az is, hogy legyen a következő munkanapra előírt munkavégzési kötelezettség, akár beosztott rendes, akár elrendelt rendkívüli munkaidőben. A napi pihenőidőre való jogosultságnak két feltétele van: egyrészt a napi munkavégzési kötelezettség teljesítése, másrészt a következő munkanapra vonatkozó munkavégzési kötelezettség fennállása. [35] Az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(5)bekezdésében foglaltakat megsértette, az indokolás nem tér ki arra, hogy miért nem osztotta az alperes álláspontját. Nem ad magyarázatot arra, hogy miért tér el jogkérdésben a napi pihenőidő Kúria Mfv.X.10.257/2019/

1. számú közzétett határozatában megállapított fogalmától. Nem adta indokát, hogy a napi és heti pihenőidő fogalmakat miért az uniós jog szerint, a mértéket a magyar jog által meghatározottak szerint kell figyelembe venni. A két koherens rendszer eltérősége ellenére miért csak a napi pihenőidő magyar szabályait mellőzte, és a magyar heti pihenőidő szabályait nem. [36] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felperes fellebbezése hiányos és alaptalan, a felperes fellebbezésével érintett részében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és felperes perköltségben marasztalását kérte az ügyvédi költségekről szóló 32/
2. (VIII.22.) IM rendelet rendelkezései alapján. [37] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében továbbra is fenntartotta azon tényállítását, hogy a hatályos jogszabályok alapján a magyar heti pihenőidő előtt önálló jogcímen a magyar napi pihenőidőt kiadni nem kell, mert a napi pihenőidőre való jogosultság egyik törvényi feltétele hiányzik, másrészt a hazai szabályozás hetente olyan egybefüggő pihenőidő kiadását rendeli el magyar heti pihenőidő jogcímén, mely tartalmában magában foglalja az uniós 24 órás heti pihenőidő mértékét, továbbá az uniós 11 órás napi pihenőidő mértékét is. A felperes keresetének jogállítása lényegében az, hogy a felperest naptári hetenként 60 óra (48 + 12) egybefüggő pihenőidő illeti meg. A felperes a napi és a heti pihenőidő fogalmakat az uniós jog szerint, a mértéket azonban a magyar jog által alkalmazott eltérő fogalom alapján meghatározott mérték szerint kéri figyelembe venni. Alperes álláspontja szerint a felperes nem váltogathat a két autonóm jogrendszer elemei között. [38] Az alperes rámutatott arra, hogy a felperes fellebbezésében hivatkozik az EUB ítéletre, de nem fejti ki, hogy ezen határozat milyen tételes kötelezettséget ró a munkáltatóra. Az Mt.
3. §

(4)bekezdése határozza meg, hogy heti pihenőidő alatt történt rendkívüli munkavégzés esetén mikor illeti meg bérpótlék a munkavállalót. Az alperes a felperes által nem vitatott tartalmú tényvezénylések csatolásával igazolta, hogy a heti pihenőidő-hiány a vizsgált időszakban nem merült fel, a felperes pótlék megfizetésére nem tarthat igényt. Az alperes utalt arra, hogy a felperes által állított napi pihenőidő-hiányból nem következik, hogy a heti pihenőidőben munkavégzés történt. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 9 [39] Az alperes a fellebbezési kérelem kapcsán csak tényekre hivatkozott, arra, hogy a munkáltató a heti pihenőidőt a munkavállaló számára minden ízben beosztotta, az elszámolási időszak átlagában legalább heti 48 óra heti pihenőidőt biztosított; a munkavállaló munkát csak a beosztás szerinti időben végzett; a munkavállaló által ténylegesen teljesített munkavégzés nem esett egybe a kijelölt heti pihenőidő tartamával. [40] Az alperes a KSZ rendelkezéseinek és az évtizedes joggyakorlatnak megfelelően a napi pihenőidőt két, egymást 24 órán belül követő munkavégzés között, a heti pihenőidőt pedig hetente biztosította. Ezt a ténykérdést a perben becsatolt tényvezénylések és bérjegyzékek bizonyítják. Az alperes határozottan visszautasította, hogy jogszabálysértő foglalkoztatási gyakorlatot alakított ki, illetve, ha ez így lenne, akkor Magyarország valamennyi munkáltatója ugyanazt a jogellenes és rendeltetésellenes gyakorlatot folytatja. [41] Az alperes a keresetet a jogalap és jogcím, valamint az összegszerűségre kiható másodlagos jogkérdések vonatkozásában részletesen vitatta. Álláspontja szerint a kereset e vonatkozásban következetlen és ellentmondásos. Mindezekre a felperes nem nyilatkozott. [42] A felperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, aminek a Pp. 379-381. § rendelkezéseire alapítottan lehet helye, fellebbezésében azonban a Pp. ezen rendelkezései közül egyetlen okot sem jelölt meg, bizonyított, valószínűsített. [43] A felperes a felülbírálati jogkör vonatkozásában a Pp. 369. §

(1)bekezdésének alkalmazásával a fellebbezéseket tárgyaláson bírálta el. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a Pp.

1. § és
2. §-ában írt feltételek nem álltak fenn, a felperes és az alperes fellebbezését azok korlátai között a Pp.
3. §,
4. §,
5. §

(1)és

(3)a), c) pontjaiban szem előtt tartásával bírálta el. [46] A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárás során a másodlagos fellebbezési kérelemre figyelemmel először azt vizsgálta, hogy a Pp.

1. §-ban írt hatályon kívül helyezési okok fennállnak-e. Ezzel kapcsolatban azt állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság kellően széles körben folytatta le a bizonyítási eljárást, a tényállást a Pp.
2. §-ban foglaltaknak megfelelően a bizonyítékok okszerű értékelésével állapította meg. A felperes másodlagos fellebbezési kérelmében nem jelölte meg, hogy milyen eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amely az elsőfokú eljárás megismétlését teszi szükségessé. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felek részére a Pp.
3. §-ban írtaknak megfelelő tájékoztatást adott a bizonyítási érdekről, a bizonyítási indítványokat foganatosította, a felek által előadott tényállítások bizonyítása megtörtént, és a bizonyítékokat azok tartalmával egyezően értékelte. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 10 [47] A másodfokú bíróság a felperes elsődleges fellebbezési kérelmére figyelemmel azt vizsgálta, hogy az Mt.
4. §

(4)bekezdésében írtakat az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte és alkalmazta-e. A másodfokú bíróság minden tekintetben osztotta az elsőfokú bíróság jogi érvelését. Az elsőfokú bíróságnak a Pp.

1. §-ban írtakra figyelemmel a felperes által előterjesztett kereseti kérelemről és a kereseti kérelemben megjelölt jogcímről kellett döntenie. Az elsőfokú bíróság helyesen vette figyelembe az EUB
2. március 2-án kelt C477/
3. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletben foglaltakat, miszerint az Irányelv
4. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartája
5. cikkének

(2)bekezdésével összhangban kell értelmezni, hogy az Irányelv

1. cikkében előírt napi pihenőidő nem képezi az Irányelv
2. cikkében említett heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. Az Mt.
3. §

(1)bekezdése szerint az Mt. rendelkezéseit Magyarország és az Európai Unió jogrendjével összhangban kell értelmezni. Arra is helyesen tért ki az elsőfokú bíróság, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítélet a perbeli konkrét ügyet nem dönti el, de az abban adott iránymutatás figyelembevétele a tagállami bíróság részére kötelező a döntés meghozatala során. [48] Az elsőfokú bíróság azon megállapításával is egyetértett a másodfokú bíróság, mely szerint a felperest a napi pihenőidőhöz való jog a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra illeti meg. Ez a jogosultság nem függ további feltételtől a perbeli időszakban hatályos Mt. 104. §

(1)bekezdése értelmében. A heti pihenőnap beosztására és mértékére vonatkozó szabályokat az Mt. 105-

1. §-ai tartalmazzák. [49] Az Mt.
2. §-a értelmében akkor minősül a munkavégzés rendkívüli munkaidőben teljesítettnek, ha: a munkaidő beosztástól eltérő; a munkaidőkereten felüli; az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet tartama alatt történik a munkavégzés. [50] A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy az Mt.
3. §-ában írt feltételek egyike sem teljesült, ezen jogszabályhely alapján rendkívüli munkaidőben történt munkavégzést a felperes nem állított, és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokra figyelemmel ezt megállapítani sem lehetett. [51] A felperes kereseti kérelmének jogalapjaként az Mt.
4. §

(4)bekezdését jelölte meg, kereseti kérelmét arra alapította, hogy a munkaidőbeosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben végzett munkát, amely alapján pihenőidőre bérpótlék illeti meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg az Mt.

1. §-ában írtakra utalva, valamint a felek által sem vitatott tényelőadás figyelembevételével, hogy a felperes munkaidőbeosztása (tényvezénylése) alapján valósult meg a perbeli időszakban a foglalkoztatása, a munkaidőbeosztás szerint felperes rendkívüli munkaidőben munkát nem végzett. A felperes havi munkaidőkeretben 176 munkaórát teljesített, az alperes által becsatolt havi bérjegyzékek igazolták a munkabér elszámolásának tényét, amelyet a felperes is elismert. [52] A felperes sérelmezte az elsőfokú bíróság ítéletének [42] és [45] bekezdésében kifejtett jogi álláspontot. A másodfokú bíróság ehhez kapcsolódva kiemeli, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában figyelembe vette az ABH-t, rögzítette, hogy a perbeli esettől eltérő tényállás mellett, az egészségügyi szolgálat keretében ellátott ügyeleti feladat ellátásra Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 11 vonatkozott. Az ABH kimondta, hogy a két pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalót, a kétféle pihenőidő egyidőben, egyszerre történő beosztása ellentétes az Alaptörvénnyel. Az ABH nem tartalmaz megállapítást e két önálló jogcímen járó pihenőidő biztosításának feltételeire, egymáshoz való viszonyára. A perbeli esetben az egyenlőtlen munkaidőbeosztásra tekintettel a felperes az előre meghatározott munkarend szerint végezte munkáját, ügyeleti feladat ellátás nem merült fel. Az alperes által meghatározott munkarendre az Mt.
2. §,
3. §,
4. §,
5. §, a Vtv. 68/A. §, 68/B. § és a KSZ
6. § tartalmaz előírásokat. Az elsőfokú eljárás során a peres felek egyezően adták elő, hogy az alperes az általa meghatározott munkarendtől, a tényleges vezényléstől eltérően nem foglalkoztatta felperest a perbeli időszakban. [53] Az elsőfokú bíróság annak is indokát adta, hogy a Kúria Mfv.X.10.257/2019/
7. számú ítéletében foglaltakat jelen ügyre azért nem tartotta alkalmazhatónak, mert a Kúria által elbírált ügyben a munkáltató a KSZ-ben rögzített minimális heti 42 óra pihenőidőt nem osztotta be a munkavállaló számára. Jelen ügyben a felek tényelőadásaira, és az alperes által elrendelt munkarend, a tényvezénylés adataira figyelemmel az volt megállapítható, hogy az alperes a heti pihenőidőt átlagosan 48 óra időtartamban biztosította a felperes számára. [54] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy az alperes által meghatározott munkaidőbeosztás szerint beosztott egyes időtartamok jogcímei utólag nem módosíthatóak, ebből következően a heti pihenőidő jogcímén beosztott pihenőidő utóbb nem „minősíthető át”, illetve nem „csúsztatható el” a felperes számításában részletezett módon, figyelemmel arra, hogy az Mt.
8. §

(1)bekezdése alapján a munkaidőbeosztás, a munkarend meghatározása a munkáltató kötelezettsége. Az alperes az általa meghatározott munkarendben figyelembe vette a havi 176 órás munkaidőkeretet, továbbá beosztotta átlagosan a heti 48 órás pihenőidőt, és a pihenőidő időtartamára a munkarendben foglalt mértéken túl munkabeosztást a felperes részére nem rendelt el a perbeli időszakban. [55] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által hivatkozott és a fentiekben részletezett anyagi jogszabályok értelmezésével egyetértett, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokra figyelemmel nem volt helye az eltérő jogértelmezésnek. [56] Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolása nem tekinthető ellentmondásosnak azon az alapon, hogy az a felperes jogértelmezésétől eltér. Az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §

(5)bekezdésében írt indokolási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tett, részletes indokát adta annak az ítélet [42] és [45] bekezdésében is, hogy a felperes által hivatkozott eseti döntések mennyiben térnek el a perbeli tényállástól, és miért nem osztotta a felperes jogi álláspontját az Mt. 143. §

(4)bekezdésére vonatkozóan. [57] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezéséhez kapcsolódóan vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapított tényállást, és arra mutat rá, hogy az alperes által kifogásolt ítéleti tényállás valóban a felperes által készített táblázat adatain alapul, de a táblázatban feltüntetett felperes szolgálatból hazaérkezése időpontját, a következő szolgálat kezdetének időpontját, valamint a felperes által lakóhelyén töltött idő mértékét, mint tényadatokat az alperes sem vitatta. Ezek a tényadatok az alperes által készített munkarend, tényvezénylés alapján voltak megállapíthatóak. Felperes és alperes jogi álláspontja a Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 12 lakóhelyen töltött idő minősítése tekintetében eltérő, ezért a pihenőidő-hiány, illetőleg annak mértéke már a lakóhelyen töltött idő jogi minősítését jelenti. [58] A másodfokú bíróság a felperes fellebbezéséhez kapcsolódóan is megállapította, hogy az elsőfokú bíróság anyagi jogszabály értelmezésével egyetértett, és az elsőfokú ítélet indokolása a Pp. 346. §

(4)és

(5)bekezdésében írt követelményeknek megfelelt. Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában részletesen levezette, hogy az anyagi jogszabály értelmezése kapcsán mely jogszabályhelyek vonatkozásában nem osztotta az alperes álláspontját, és mely vonatkozásban nem osztotta a felperes álláspontját, mindezeknek megfelelő indokát is adta. [59] Az elsőfokú bíróság az Irányelv

1. és
2. cikkét, az Mt. 104.,
3. és
4. §-ában írtakat, valamint az EUB-C-477/
5. számú ítéletét helyesen alkalmazta. Az elsőfokú ítélet indokolásának [35] bekezdése részletesen tartalmazza, hogy az Irányelv egyértelmű, világos és feltétel nélküli meghatározást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a napi pihenőidőt meg kell határozni, ki kell jelölni és azt biztosítani kell az Irányelv
6. cikke értelmében. Az Mt.
7. §ban írt rendelkezések sem támasztják alá az alperes álláspontját. Megalapozatlan az alperes azon jogértelmezése, miszerint az uniós jogi fogalomként és a magyar jogszabály vonatkozásában a napi és heti pihenőidő fogalma egymástól eltér. A perbeli időszakban hatályos Mt.
8. §,
9. § és
10. §-ai határozzák meg a napi pihenőidő, illetőleg a heti pihenőidő fogalmát, mértékét és biztosításának feltételeit, amelyek összhangban vannak az Irányelv fogalomhasználatával. Az EUB-C-477/
11. számú ítéletének indokolása is egyértelmű jogértelmezést ad erre vonatkozóan, és ezt az iránymutatást a tagállami bíróság a konkrét ügyben köteles figyelembe venni. Ez a jogalkalmazás az alperes hivatkozásától – miszerint praetor ius facere non potest – eltérően, nem minősül a tagállami bíróság jogalkotó tevékenységének. [60] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
12. §

(2)bekezdés, a 386. §

(4)bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. [61] A felperes fellebbezése, valamint az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre. A felperes és az alperes pervesztessége arányára tekintettel a Pp. 83. §

(2)bekezdés és a 32/

1. (VIII.22.) IM rendelet
2. § alapján rendelkezett a másodfokú bíróság az alperest megillető jogtanácsosi díj, mint perköltség megfizetéséről. [62] A felperes a Pp.
3. § alapján munkavállalói költségkedvezményre jogosult, az
4. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
5. §

(1)bekezdés alapján feljegyzett illeték a Pp. 102. §

(6)bekezdése értelmében az állam terhén marad. Az alperes fellebbezése kizárólag az elsőfokú ítélet indokolásának megváltoztatására irányult, erre figyelemmel az Itv. 48. §ában rögzített 8.000 forint megfizetésére köteles. [63] Az ítélet ellen a Pp. 365. §

(2)bekezdése értelmében nincs helye fellebbezésnek. Győr,

1. január
2. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.050/2023/6* 13 Dr.Bartus Erika s.k. a tanács elnöke Dr.Mózsa Gábor s.k. előadó bíró Dr.Lezsák József s.k. bíró