A határozat elvi tartalma: A koronavírusos járvány miatt biztosított pótszabadságot a munkáltatónak elkülönítetten kellett nyilvántartania, azt, hogy a felperest megillető szabadságnapokat kiadta, a munkáltató bizonyítási érdekébe tartozott. A per eldöntésére nincs lehetőség a nyilvántartások beszerzése nélkül, amennyiben a felek a szabadság kiadására nézve eltérő tényállításokat tettek. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Mf.31.237/2024/
- A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Kusper Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: dr. Kusper Zsolt ügyvéd) által képviselt Felperes1 (cím2) felperesnek – a ügyvédi iroda1 (cím3, ügyintéző: dr. Darázs Ferenc ügyvéd) által képviselt Alperes1 (cím1) alperes ellen szabadságmegváltás megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 16.M.70.880/2023/
- számon kiegészített
- sorszámú ítélete ellen az alperes által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi részítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletét a szabadságmegváltás vonatkozásában – a perköltségre és az illetékre is kiterjedően – hatályon kívül helyezi és ebben a körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, ezt meghaladóan megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. A hatályon kívül helyezett ítéleti rendelkezés tekintetében a felperes másodfokú perköltségét 10.000 (tízezer) forint + áfa összegben, az alperes perköltségét 10.000 (tízezer) forintban, a fellebbezési részilleték összegét 13.016 (tizenháromezer-tizenhat) forintban állapítja meg. A le nem rótt 3.254 (háromezer-kettőszázötvennégy) forint fellebbezési részilletéket az állam viseli. A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság döntése és az alapjául szolgáló tényállás [1] A Fővárosi Törvényszék a
- július 2-án meghozott 16.M.70.880/2023/
- számú ítéletével – melyet
- október 1-jén
- sorszámú ítéletével kiegészített – kötelezte Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 2 az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek nyolc nap szabadságra eső távolléti díjat és két nap hozzátartozó halála miatt járó távolléti díjat, összesen 203.370 forint és kamatai összegében. Megállapította, hogy a 33.895 forint eljárási illetéket az állam viseli. [2] A megállapított tényállás szerint a felperes
- április 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel munkakör megnevezése munkakörben, jogviszonya a
- február 15-én kelt egészségügyi szolgálati munkaszerződés alapján egészségügyi szolgálati jogviszonnyá alakult át. Havi munkabére 376.180 forint volt. [3] A felek a felperes egészségügyi szolgálati jogviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg a
- szeptember 10-én kelt megállapodással
- szeptember
- napjára, mely időpontig a felperes köteles volt az alperesnél munkát végezni. [4] A felperest
- évre 28 nap szabadság illette, ebből a jogviszony megszüntetéséig időarányosan 20 munkanap szabadság járt számára, a felperes 2021-ben 23 munkanap szabadságot vett ki. [5] A felperes a SAARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában résztvevő foglalkoztatottakat megillető pótszabadságról szóló 327/
- (VI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)
- §
(2)bekezdése értelmében a
- évben esedékes szabadságon felül további 10 munkanap pótszabadságra vált jogosulttá. A felperes a jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésekor szabadságmegváltásban nem részesült. A felek egyező előadása szerint a felperes egy napra eső távolléti díjának összege 20.337 forint volt. [6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta, melyben az úgynevezett „covidos” pótszabadság miatt hét napra eső „rendes” szabadság és a
- március hónapra tévesen kiírt egy nap szabadság megváltására, valamint nagyszülője halála miatt a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alóli mentesüléssel összefüggésben további két nap távolléti díj megfizetésére tartott igényt 203.370 forint és kamatai összegében. [7] Döntését a munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
- §
(1)bekezdés f) pontjára,
- §-ára,
- §
(3)bekezdés b) pontjára, a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés a) pontjára,
(2)bekezdésére,
(3)bekezdés c) pontjára,
(5)bekezdésére, a 45/
- (
- 09.) számú alperesi főigazgatói utasítás 2.,
- és
- pontjára alapította. [8] Mindenekelőtt rögzítette, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló
- évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) szerint a felperesnek
- évre 28 nap szabadság járt, a jogviszony megszűnésének időpontja alapján időarányosan a felperest 20 munkanap Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 3 szabadság illette meg. Ehhez hozzáadódott a 10 munkanap úgynevezett covidospótszabadság, és az összesen 30 nap szabadságából a felperes 23 nap szabadságot vett ki, hét nap szabadsága sem kiadásra, sem megváltásra nem került a munkaviszony megszüntetésekor. [9] Rámutatott, hogy a Korm. rendelet
- §
(5)bekezdése értelmében a pótszabadság ugyan pénzben nem váltható meg, azonban úgy foglalt állást, a jogalkotó szándéka szerint a pótszabadság a járvány miatti rendkívüli lelki és fizikai megterhelés ellentételezéseként járt az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknak arra, hogy ezt az időszakot pihenéssel, feltöltődéssel töltsék. Mindezek alapján a munkáltató jogszerűen akkor járt volna el, amennyiben a felperes részére a
- évi szabadságát oly módon adja ki, hogy először a pótszabadság napokat számolja el kivett szabadságnapként, és csak azt követően a fennmaradó szabadságnapokat, ami a perbeli esetben hét nap megváltandó szabadságot jelent. [10] Ezen túlmenően a felperes kérelme alapján egybevetette a
- március hónapra kiállított bérszámfejtő lap adatait a szolgálati beosztáson feltüntetett adatokkal. A bérszámfejtő lapon az alperes egy nap szabadság idejére járó díjazást rögzített 17.099 forint összegben, amely szerint a felperes
- március 3-án szabadságon volt. Ugyanakkor a
- márciusi szolgálati beosztás szerint a felperes ebben a hónapban szabadságon egyáltalán nem volt. Kiemelte, az alperes nem tisztázta az ellentmondást a két okirat tartalma között, magyarázatot egyáltalán nem adott és mindez nem eshetett a felperes terhére. Figyelembe vette, hogy a 2021 márciusi elszámoló lapon a távollétek időtartama rubrikában az szerepelt, hogy az adott időszakban nincsenek vonatkozó tételek, ellenben a tárgyaláson felmutatott
- évi további hónapokat érintő bérszámfejtő lapokon a kivett szabadság esetén ezen rubrika minden esetben kitöltésre került. Ezért a felperes álláspontját fogadta el, így további egy napra eső távolléti díj iránti igényét is megalapozottnak találta a szabadságmegváltás körében. [11] A felperes továbbá igazolta, hogy közeli hozzátartozója (nagyszülője) a jogviszonya fennállta alatt
- szeptember 4-én elhunyt, ezért az Mt.
- §
(1)bekezdés f) pontja alapján két napra eső távolléti díj megillette. A felperes részére ezt az összeget az alperes nem fizette meg, így kötelezte a teljesítésre a felek között nem vitatott összegű egynapi távolléti díj alapul vételével. Az alperes fellebbezése [12] Az alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatásával elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 4 [13] Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokból téves következtetést vont le. A Korm. rendelet speciális jogszabály az általános szabályokhoz képest, az 1. §
(4)bekezdése szerint a pótszabadság kiadásának rendjére a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az esedékesség évét követő második év végéig lehet azt igénybe venni. Az 1. §
(5)bekezdése értelmében a pótszabadságot pénzben nem lehet megváltani, és a
(6)bekezdés rendelkezik arról, hogy a pótszabadságot a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítetten kell nyilvántartani. [14] Alkalmazni kell a felperes esetében az Mt. 122. §
(1)bekezdését is, amely rendelkezést a Korm. rendelet 1. §
(4)bekezdésével egybevetve megállapítható, hogy a pótszabadságot nem a munkáltató adja ki a dolgozó meghallgatása alapján, hanem a dolgozó veszi igénybe. [15] A szabadságot főszabály szerint mindig természetben kell kiadni, ehhez képest a megváltásra vonatkozóan a Korm. rendelet speciális szabályt tartalmaz, miszerint a pótszabadság pénzben nem váltható meg. Az Mt.
- §-a a jogviszony megszűnésekor a ki nem adott arányos szabadság pénzbeli megváltását teszi lehetővé, ugyanakkor a munkáltató a covid-pótszabadsággal nem rendelkezik, az nem tartozik bele a ki nem adott arányos szabadságba. A Korm. rendelet kifejezetten tilalmazza a ki nem vett pótszabadság pénzbeli megváltását, ezt a speciális szabályt nem alkalmazta az elsőfokú bíróság, ezért nem helytálló az az érvelés, hogy a munkáltatónak először a pótszabadságot kell elszámolni kivett szabadságként. [16] Összegezve: az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a Korm. rendelet értelmében a covid-pótszabadság a munkavállaló rendelkezési körébe esik, csak az esedékesség évét követő második év végéig lehet igénybe venni és pénzben nem váltható meg. Az elsőfokú bíróság a Korm. rendelet
- §
(4)bekezdés második fordulatának figyelmen kívül hagyása miatt a jogszabály helytelen, részben hiányos értelmezése miatt jutott helytelen jogi következtetésre, mivel nem vette figyelembe a Korm. rendelet 1. §
(4)bekezdése második kivétel fordulatát, miszerint a pótszabadságot a dolgozónak kell igénybe venni, azt a munkáltató nem adhatta ki számára. Mindezekből az is következik, hogyha a jogosult azt nem, vagy csak részben veszi igénybe a jogviszonya megszűnéséig, a külön nyilvántartott, ki nem vett pótszabadság napokat nem lehet megváltani. [17] Az elsőfokú bíróság iratellenes megállapítást tett a közeli hozzátartozó halála miatti munkavégzés alóli mentesülésre járó távolléti díj fizetésre vonatkozó kötelezés kapcsán. A felperes nem kérte közeli hozzátartozója halála miatt a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítését, erre vonatkozó bejelentést nem tett, ezért utólag nem érvényesítheti meg nem váltott szabadságként a megjelölt időtartamot, mivel a munkavégzés alóli mentesülés nem minősül annak. A szeptemberi szolgálati beosztásból megállapítható, hogy a felperes nem volt távol ilyen célból, a beosztás szerinti szolgálatot teljesítette a kötelező pihenőidő igénybevétele mellett, így megkapta munkabérét. A plusz két nap távolléti díj munkabéren felül történő megfizetése jogellenes, hiszen ugyanarra a két napra két jogcímen részesülne díjazásban a felperes, munkabért és távolléti díjat is kapna. A felperesnek lehetősége lett volna igazoltan távol maradni a hozzátartozója halál miatt munkaidejében, ezt nem vette igénybe, munkabérrel rendezésre került a munkavégzése. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 5 távolléti díj csak abban az esetben jár, ha a munkavállaló munkaidejében nem jelenik meg és mentesült a munkavégzési kötelezettsége alól, ellenben pihenőidőben értelmezhetetlen a munkavégzés alóli mentesítés, és ez alapján fizetendő távolléti díj. A felperes fellebbezési ellenkérelme [18] A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben való marasztalását kérte. [19] Jogi érvelése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást az irányadó jogszabályok figyelembevételével helyesen állapította meg, abból helytálló jogi következtetéseket vont le, döntése megalapozott. [20] Az Eszjtv. 1. §
(9)bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 115. §
(1)és
(2)bekezdése szerint a naptári évben alap- és pótszabadságokból álló szabadság illeti meg a munkavállalót a munkában töltött idő alapján. A Korm. rendelet 1. §
(2)bekezdése alapján az éves szabadságon felül további 10 munkanap pótszabadságra vált jogosulttá. Az Mt.
- §-a egyértelműen rögzíti, hogy a szabadság kiadásának joga a munkáltatói jogkör része, a munkavállalónak a szabadság kiadására van befolyásolási joga, figyelemmel az Mt.
- §-ára. Az Mt.
- §
(2)bekezdése a szabadság kiadásával kapcsolatos munkáltatói kötelességekről rendelkezik, és irányadó a 121. § szabályozása. Az Mt. 122. §
(3)és
(4a)bekezdésére, valamint az ILO
- számú egyezmény
- cikk
(1)és
(2)bekezdésére, 6. cikk
(1)bekezdésére utalással azt hangsúlyozta, hogy a munkavállalónak a szabadság kiadása körében feladata az, hogy erre vonatkozó igényét megfelelő időben jelezze. Rámutatott az
- évi
- ILO egyezmény
- cikkének azon rendelkezésére, miszerint semmis, illetve tilos minden olyan megállapodás, amely az egyezmény
- cikk
(3)bekezdésében feltüntetett minimális éves fizetett szabadságra vonatkozó jogról való lemondást, illetve egy ilyen szabadság helyett történő megváltást tartalmaz és ez alapján kell értelmezni az Mt. 122. §
(5)bekezdésében a szabadság megváltásának tilalmára vonatkozó rendelkezését. [21] Mindezekből következően nem helytálló az alperes azon álláspontja, hogy a Korm. rendelet 1. §
(4)bekezdésének második fordulata felülírja az Mt. 122. §
(1)bekezdésének egyértelmű rendelkezését, miszerint a szabadság kiadásának joga a munkáltatói jogkör része. [22] A szabadság kiadása munkáltatói utasításnak minősül, amely arra irányul, hogy a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidejében mentesüljön a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A kiadás időpontjának meghatározása törvényben meghatározott keretek között a munkáltató jogosultsága, ám magának a szabadságnak a kiadása a munkáltató számára egyértelmű kötelesség. A szabadság időpontjáról a Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 6 munkavállalót a szabadság kezdetét megelőzően legalább 15 nappal korábban tájékoztatni kell, és e kötelezettség nem megfelelő teljesítése esetén a szabadság kiadása jogellenes. [23] Ezért nem foghat helyt az alperes azon álláspontja, hogy a pótszabadságot nem a munkáltató adja ki a munkavállaló meghallgatása után, hanem a dolgozó veszi igénybe. A covid-pótszabadságot külön kell nyilvántartani a többi szabadságtól, az alperest terhelte az így nyilvántartott pótszabadság mértékéről és annak kiadásának rendjéről történő tájékoztatási kötelezettség. Csak ennek tudatában kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy a 10 munkanap pótszabadság igénybevételét a munkáltató felé bejelenthesse. Mindezekből következően téves a szabadság munkavállaló általi kivételéről beszélni, bármennyire is bevett fordulata ez a munkaügyi köznyelvnek. [24] Az alperes valótlanul állítja, hogy nem kérte a közeli hozzátartozója halála miatt a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítését. A kereseti kérelméhez csatolta a főigazgató részére 2022. február 23-án kelt viszontválaszát, amelyben rögzítette, hogy benyújtotta a halotti anyakönyvi kivonat másolatát és ez is hozzátartozik az „elmaradt pénzem megváltásához”. A halálesetről közvetlen munkahelyi vezetőjét, név1-et, a helység2i munkavégzés helye vezetőjét tájékoztatta, és nyújtotta be a halotti anyakönyvi kivonat másolatát. Ezzel együttműködési kötelezettségének megfelelően járt el, a munkavégzési és egyben a rendelkezésre állási kötelesség teljesítése alól a munkáltatói engedély hiányában nem mentesülhetett. Ezért munkaviszonya megszűnésekor, mivel ezen időtartamra az Mt. 146. §
(1)bekezdés b) pontja alapján távolléti díj illette volna meg, az alperesnek el kellett volna számolnia a két napra eső távolléti díjjal. A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [25] A fellebbezés alapos az alábbiak szerint. [26] Az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan állapította meg, ezért döntése a szabadságmegváltás vonatkozásában nem bírálható felül, a munkavégzés alóli mentesítés idejére járó távolléti díj vonatkozásában pedig az érdemi döntéssel a másodfokú bíróság nem értett egyet. [27] Az irányadó tényállás szerint a felperest a 2021. évre 28 nap szabadság illette meg, ezen kívül a Korm. rendelet alapján mint a koronavírus világjárvány következményeinek elhárításában résztvevő foglalkoztatott, további 10 munkanap pótszabadságra volt jogosult. E pótszabadságot a Korm. rendelet 1. §
(6)bekezdése alapján a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítetten kellett nyilvántartani, a
(4)bekezdés szerint a kiadás rendjére a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó jogszabályokat kellett alkalmazni azzal, hogy a pótszabadságot az esedékesség évét követő második év végéig lehetett igénybe Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 7 venni. Ezen kívül a Korm. rendelet 1. §
(5)bekezdése arról is rendelkezett, hogy a pótszabadságot pénzben megváltani nem lehet. [28] Az Eszjtv. 1. §
(9)bekezdése értelmében az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogviszonyára, valamint a munkáltatóra a munka törvénykönyvét az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Az Mt. 122. §
(1)bekezdése akként rendelkezik, hogy a szabadságot a munkavállaló előzetes meghallgatása után a munkáltató adja ki, illetve az Mt. 134. §
(1)bekezdés c) pontja azt is előírja, hogy a szabadságot a munkáltatónak nyilván kell tartania. [29] Az előbbi jogszabályi rendelkezések alapján az alperes érdeke volt annak bizonyítása, hogy a felperest megillető szabadságokat az előírások szerint elkülönítetten nyilvántartotta, a jogviszony megszüntetéséig a felperesnek járó szabadságot kiadta és a felperes a szabadságmegváltásra a kereset szerint nem jogosult. [30] Az elsőfokú bíróság kizárólag az irányadó jogszabályokat érintő jogértelmezési kérdésnek tekintette a per eldöntését a perfelvételi tárgyalásról készült 16.M.70.880/2023/
- számú jegyzőkönyv második oldalán rögzítettek szerint. Konkrétan azt is meghatározta, hogy milyen jogi álláspontra helyezkedett a szabadságok kiadásának sorrendjét illetően, amit az ítéletében ezzel azonosan indokolt. Az elsőfokú bíróság az anyagi pervezetési kötelezettségét a fentiek vonatkozásában teljeskörűen elmulasztotta, és nem szerezte be az alperes nyilvántartásait, holott a felek előadása a kivett szabadság fajtája tekintetében eltérő volt. [31] Az alperes azt állította, hogy a felperes részére a koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása miatti pótszabadság felperesi kérelem hiányában nem került kiadásra, ezzel szemben a felperes azt adta elő, hogy ezt a pótszabadságot 2021 július és szeptember között kivette. [32] A Pp.
- §
(2)bekezdése előírja, ha a perfelvételi nyilatkozat nem terjed ki valamely lényeges tény vonatkozásában a bizonyításra vagy a felek között vita van abban, hogy valamely tény bizonyítása mely felet terheli, a bíróság tájékoztatja a feleket a bizonyíték rendelkezésre bocsátása, illetve a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményéről. [33] A Pp. 522. §
(1)bekezdés a) pontja értelmében a munkaügyi perben a munkáltatónak kell bizonyítania a jogvita eldöntéséhez szükséges, a munkáltató működési körében keletkezett okiratok tartalmát, a perbeli esetben ezért az alperesnek rendelkezésre kell bocsátania a szabadság nyilvántartásokat, a tényállás e nélkül nem állapítható meg. A bizonyítási érdekről és a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeiről való tájékoztatás elmulasztása és emiatt a bizonyítási eljárás lefolytatásának mellőzése olyan súlyos eljárási szabálysértést eredményezett, amely az ügy érdemi elbírálására kihatással volt és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 8 eljárás megismétlését tette indokolttá, figyelemmel az 1/
- (VI. 30.) PK vélemény
- pontjában kifejtettekre is. [34] Az elsőfokú eljárást a perfelvételi szaktól meg kell ismételni a bizonyítás lefolytatása érdekében. A felek közötti jogvita nem dönthető el a szabadságnyilvántartás adatainak ismerete nélkül, tekintettel arra, hogy a munkáltatónak objektíven, megbízhatóan, naprakészen és mindezek ellenőrzését lehetővé tévő módon kell vezetnie nyilvántartását. Ennek beszerzését követően, amennyiben a nyilvántartott adatok a felperes állítása szerint pótszabadság kivételét nem támasztják alá, lehetőséget kell adni a felperes számára, hogy e körben tett előadásait bizonyíthassa, nevezetesen azt, hogy kérelme a Korm. rendelettel biztosított pótszabadság kivételére irányult. [35] Mindezek után lehet csak állást foglalni arról, hogy a felperes a jogviszonya megszűnésére figyelemmel az irányadó anyagi jogszabályok alapján szabadságmegváltásra jogosult-e, vagy sem. [36] Az alperes fellebbezése a hozzátartozó halála esetén irányadó, a munkavégzés alóli mentesülés idejére járó távolléti díj vonatkozásában is alapos volt. Az Mt.
- §
(1)bekezdés f) pontja kimondja, hogy a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól a hozzátartozó halálakor két munkanapra, amely munkanapokra az Mt. 146. §
(3)bekezdés b) pontja alapján távolléti díjra jogosult. Erre a két munkanapra a munkavállalót munkavégzés hiányában nem a teljes munkabére, hanem csak a távolléti díja illeti meg, a felperes azonban nem vitatta, hogy az alperes felé nem jelentette be, hogy a hozzátartozó halála miatt mentesülni kíván a munkavégzés alól. A beosztása szerinti munkanapokon a felperes munkát végzett, ezért a munkavégzés és rendelkezésre állás alóli mentesülés igénybevételének hiányában értelemszerűen távolléti díj sem jár részére, már csak azért sem, mert a munkavégzése miatt nem vitatottan a munkabérét maradéktalanul megkapta. [37] A fentiek szerint a másodfokú bíróság ebben a körben a Pp. 383. §
(2)és
(4)bekezdése alapján részítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította, ezt meghaladóan a szabadságmegváltás körében a Pp.
- §-a alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Záró rendelkezések [38] A másodfokú bíróság a Pp.
- §
(5)bekezdésére és 386. §
(3)bekezdésére figyelemmel a 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet
- §
(2)és
(5)bekezdése szerinti minimum összeg, valamint a 4/A. §
(1)bekezdése szerint állapította meg a felek másodfokú perköltségét figyelemmel arra is, hogy a felperes a Pp. 81. §
(2)bekezdésének megfelelően a megbízási szerződés szerinti felszámítást a másodfokú eljárásban nem csatolta. Annak Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.237/2024/8/II 9 viseléséről a teljes pernyertesség-pervesztesség arányára figyelemmel a megismételt eljárásban kell határoznia az elsőfokú bíróságnak a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján. Ez a kötelezettség terheli az elsőfokú bíróságot a hatályon kívül helyezett ítéleti rendelkezést érintő fellebbezési eljárás illeték kapcsán is, melynek összegét a másodfokú bíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §
(1)bekezdése szerint állapította meg a vitatott követelés alapul vételével (162.696 forint). Ugyancsak a Pp. 383. §
(5)bekezdése alapján határozott a másodfokú bíróság a részítélettel elbírált követelés kapcsán (40.672 forint) a fellebbezési részilletékről, amelyet a felperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultsága folytán a Pp. 102. §
(6)bekezdése alapján az állam visel. Budapest,
- február
- dr. Orosz Andrea s.k. s.k. a tanács elnöke dr. Szalai Beatrix s.k. előadó bíró dr. Laczó Adrienn Lilla bíró