Mf.31015/2024/5 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A munkáltató bizonyította a felmondás indokait, így jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyt. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, melyet a másodfokú bíróság helyes indokai alapján hagyott helyben. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.015/2024/

1. A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság dr. Jenei Márton egyéni ügyvéd (cím4) által képviselt Felperes1 (cím1) felperesnek, dr. Szabados János kamarai jogtanácsos által képviselt Alperes1 (Cím2.) alperes ellen, munkaviszony iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 16.M. 70.263/2022/
2. számú ítélete ellen, a felperes
3. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 140.000 (száznegyvenezer) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az esedékesség napjáig az államnak – a Nemzeti Adóés Vámhivatal illetékbevételi számlájára – 255.854 (kétszázötvenötezer-nyolcszázötvennégy) forint fellebbezési illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedésétől számított
4. napon válik esedékesé. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás [1] A felperes
5. óta dolgozott az alperes, illetve annak jogelődje alkalmazásában, kezdetben jogügyi munkatársként, majd jogtanácsosként. A felperest az alperes
6. január 1-jétől a hatósági kapcsolatok szakterületet vezető, fővizsgálói munkakörben alkalmazta. Munkaköri leírása alapján munkakörébe tartozott: Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 2 · a visszaélési ügyek önálló vizsgálata, a területhez tartozó dokumentációs rendszer kialakítása, nyomon követése; · kapcsolattartás a nyomozati jogkörrel rendelkező hatóságokkal, a munkáltató sérelmére elkövetett VVSZ-hatáskörbe tartozó ügyekben; · közreműködés az illegális energiavételezés megakadályozásával és felderítésével kapcsolatos munkafolyamatok szakmai irányításában és koordinálásában; · nyomozóhatósági megkeresések koordinálása a fővizsgálói hatáskörbe tartozó ügyekben; · nem technikai jellegű hálózati veszteségekkel (áram és gáz) kapcsolatos vizsgálatok lefolytatása, együttműködés a DSO illetékes szakterületeivel és a hatóságokkal az alperes1-t károsító cselekmények visszaszorítása érdekében; · azonnali figyelemfelhívás a szakterületek felé, amennyiben olyan termékkel vagy eljárásspecifikus elkövetési módszerrel, hiányossággal találkozik, amely a mérőhelyeket tömegesen érinti. [2] A felperes munkavégzése során folyamatos problémaként jelentkezett, hogy nem tudta a határidőket betartani, amely miatt a munkáltató
7. november
8. napján írásbeli fegyelmeztetésben részesítette. A felperes az írásbeli figyelmeztetést átvette, azt nem kifogásolta. Ezt követően a felperes sem a figyelmeztetésben előírt, sem a heti egyeztetésekről készült jegyzőkönyvekben az általa is vállalt határidőket nem tartotta be, emiatt a munkáltató
9. január
10. napján ismételten írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A felperes a második írásbeli figyelmeztetésre sem tett észrevételt. [3] Ezt követően a felperes vállalta, hogy
11. március
12. napjáig az elmaradt 18 db 2020-as ügyet legalább részteljesítéssel rendezi. A felperes munkavégzésében, a határidők betartásában ezt követően sem történt változás, a saját maga által vállalt határidőre egy elmaradt ügyet sem zárt le. [4] Az alperes
13. március
14. napján a felperes munkaviszonyát felmondással megszüntette. A felmondás indokolása szerint
15. február 8-án az alperes1 cég1 szervezet1 szervezeti egység vezetője, üzemvezető1, e-mailen keresztül megkereste a Szakterület1et, kérte az általa leírt eset kivizsgálását. A bejelentés szerint felmerült az ügyben érintett munkavállalóval kapcsolatban „szándékos károkozásra”, illetve „a munka és a főálláson kívüli tevékenység összekeverésére vonatkozó” gyanú. A felperes ugyan megkezdte az ügy feldolgozását, azonban semmilyen - a szám
17. pontja, valamint az 5.
18. szakaszban meghatározottak szerinti – „ügy1” ügyként történő iktatásnak nem volt nyoma. A felperes később azt a következtetést vonta le, hogy nem látott az ügyben olyan vizsgálandó munkavállalói magatartást, amely a Szakterület2 hatáskörébe tartozó visszaélést valósítana meg, ezért nem indított vizsgálatot az ügyben. Ugyanakkor elismerte, hogy az ügynek „ügy1 szempontból figyelemfelkeltő vonatkozása van”, de ennek ellenére a Szakterület4 szakterületre hárította a döntés felelősségét abban a tekintetben, hogy kérje annak kivizsgálását a Szakterület2től, vagyis a felperestől, mint fővizsgálótól. [5] Azzal, hogy a bejelentéstől számítva csak egy hónap múlva vonta be az ügy minősítése céljából a potenciális társterületeket, a felperes hátráltatta a megfelelő szintű munkajogi felelősségre- vonás folyamatát és törvényes határidőben történő teljesülését. A felperesnek fel kellett volna ismernie az ügy munkaügyi relevanciáját és azonnal bevonni a Szakterület4 szakterületet, annak érdekében, hogy a szükséges munkajogi lépéseket meg tudják tenni a munkatársai. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 3 [6] A munkáltató a felperes terhére rótta azon magatartását is, hogy az szám2-es számú helység2i ügy kapcsán a felperes által
19. március 3-án végzett tényfeltáró meghallgatás során tudomására jutott azon körülményt, miszerint munkavállaló1 munkavállaló főálláson kívüli tevékenységével kapcsolatban munkáltatói eljárás válhat szükségessé, elmulasztotta jelezni a Szakterület4 szakterület, illetve név1 munkáltatói jogkörgyakorló felé. A felperes a mulasztásával megsértette a Főálláson kívüli tevékenységről szóló szám3 számú szabályzat 3.
20. pontját. [7] A felmondás rögzítette, hogy az szám
21. a visszaélés vizsgálattal összefüggő ügyek kezeléséről és a Szakterület1 működéséről szóló utasítás ügy1 ügyek zárása fejezetben meghatározza a határidőket, különös tekintettel a munkajogi szempontból releváns határidőkre. A felperes azonban a fenti előírásoknak nem tett eleget. A munkáltató a határidők elmulasztásával kapcsolatban súlyosító előzményként értékelte az ebben a tárgyban kapott figyelmeztetéseket. [8] A munkáltató rögzítette a felmondásban, hogy
22. február
23. napján a „ügy1” feladatok áttekintését célzó rendszeres megbeszélésen felvett emlékeztető alapján a felperes továbbra sem teljesítette a 2020-as hálózati veszteség (HV) ügyek lezárására vonatkozó többszörösen módosított
24. február
25. napjára kitűzött határidőt. Ugyanebben a témában a közvetlen felettese figyelmeztetés formájában
26. november
27. napján véghatáridőt tűzött ki, míg
28. január
29. napján a munkáltató írásban figyelmeztette a feladatok teljesítésére, mivel továbbra sem tartotta a határidőket. Az alperes megállapította, hogy a felelősségi körébe tartozó lezáratlan ügyek határideje jóval meghaladta az utasításban és a két írásbeli figyelmeztetésben megjelölt határidőket. A megjelölt feladat végrehajtásának sorozatos negligálását a munkáltatói utasítás többszöri megtagadásaként értékelte. [9] A munkáltató a felmondásban hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012.évi I. törvény (Mt.)
30. §-ra, az Mt.
31. §-ára. Megállapította, hogy a felperes a munkavégzésével kapcsolatos kötelezettségeit nem az elvárásoknak és a belső szabályzatban foglaltaknak megfelelően végezte, ill. a bizalmi jellegű szakértői szerepében olyan magatartást tanúsított, amellyel akadályozta a jogszabályoknak megfelelő határidőben történő munkavállalói felelősségre vonást, késedelmével meggátolta, hogy a munkáltató az érdekeit időben érvényesíthesse. Mindezekre tekintettel a munkáltató bizalma olyan mértékben megingott a felperesben, amely lehetetlenné tette a munkaviszonya további fenntartását. [10] A munkáltató a felmondásban rögzítette, hogy a felperes nem jogosult a
32. évi ösztönző prémium kifizetésére. Kereset [11] A felperes a keresetében a munkaviszony jogellenes megszüntetése következtében 50 nap felmondási időre járó távolléti díj iránti igényét 1.453.717 forintban, kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítését 1.744.460 forintban határozta meg, továbbá kérte az alperes kötelezését perköltség megfizetésére. [12] Álláspontja szerint a felmondás jogellenes, mivel az abban megjelölt okok nem valósak, világosak és okszerűek. [13] Kérte az alperes kötelezését a
33. évi ösztönző prémium összegének megfizetésére, amelyet 2.475.303 forintban jelölt meg. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 4 [14] A felperes a perfelvétel során az alperes által
34. november
35. és
36. január
37. napjain kelt írásbeli figyelmeztetések semmisségének megállapítását is kérte. Ellenkérelem [15] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. [16] Álláspontja szerint a felmondás világos, valós és okszerű volt. Előadta, hogy az ügyhátralék keletkezése nagyrészt a felperes munkavégzési hiányosságaiból fakadt. Az „ügy4” kapcsán kiemelte, hogy a felmondásban egyértelműen és tényszerűen megjelölte a felmondás indokaként, hogy felperes mulasztása az, hogy feladata lett volna a visszaélésre utaló jelzés esetén, a vizsgálatindítás minimális követelményeinek megállapítása és a vizsgálatindítás mérlegelése. A felperes megalapozotlanul, késedelmesen, önellentmondásosan és szakmailag megkérdőjelezhetően a döntés felelősségét más területre hárítva, a Szakterület3 szabályaival ellentételesen járt el. Maga is tett több alkalommal olyan nyilatkozatot, hogy az ügyben látott „ügy1 gyanús” elemeket, de mindennek ellenére a bejelentéstől számított egy hónap múlva tájékoztatta a Szakterület4 és Szakterület5 területet. Ezzel megszegte a Szakterület3 társterületi együttműködésre és határidőtartásra vonatkozó szabályokat. [17] Az ún. „munkavállaló1-ügy” kapcsán előadta, hogy munkavállaló1 munkavállaló főállásáson kívüli tevékenységével kapcsolatban munkáltatói eljárás válhat szükségessé a Főálláson kívüli tevékenységről szóló szabályzat (Szabályzat rövidítése) alapján. A felperes azonban hasonlóan az ügy4höz elmulasztotta jelezni az esetet a Szakterület4 szakterület, illetve a tárgyban érintett munkáltatói jogkör gyakorlója részére, ezáltal jelentősen hátráltatta a szakterület határidőben történő igényérvényesítési lehetőségét. [18] A Teljesítmény Értékelési Rendszerrel (TÉR) kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a TÉR juttatás megvonása nem a felmondás tárgya vagy indoka, hanem a felmondás következménye. A teljesítményértékelési és ösztönző prémium rendszerről szóló szabályzat (TÉR BIR) rendelkezik úgy, mely szerint a munkavállaló nem jogosult sem az időarányos tárgyévi, sem az előző évi lezárt időszak utáni ösztönző prémiumra, ha a munkáltató felmondásának indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása. Az elsőfokú bíróság határozata [19] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. [20] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felek a felmondáshoz vezető tényeket egyezően adták elő, azonban az ügyek és a határidők meg nem tartása kapcsán, azok értékelésében volt közöttük eltérés. [21] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az írásbeli figyelmeztetések indokolásában foglaltak, a határidők betartása vonatkozásában megfeleltek a valóságnak, mivel azok a felperes nem megfelelő munkavégzésének következményeként keletkeztek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes nem hivatkozhat semmisségre az írásbeli Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 5 figyelmeztetések kapcsán, figyelemmel arra, hogy ezek a munka irányításával összefüggő, a munkafegyelmet biztosító egyoldalú munkáltatói nyilatkozatok. Az alperes pedig az írásbeli figyelmeztetéseket a felmondás indokolásában a határidők elmulasztása tekintetében értékelte. [22] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a határidő tekintetében folyamatos elmaradásban volt. A munkáltató több lehetséges eszközt is a rendelkezésére bocsátott, hogy az elmaradását csökkentse, de az mégsem rendeződött. Ha volt is csökkenés az elmaradt ügyszám tekintetében, az a hosszú idő alatt újabb és újabb határidők tűzésével sem oldódott meg. A munkáltató érdeke, hogy a munkavállalók a rájuk bízott munkaköri feladatokat az előírt határidőben elvégezzék. Nem várható el a munkáltatótól, hogy folyamatosan figyelje a munkavállaló határidő csúszásait és ismételten újabb és újabb határidőket adjon. A felperes az ügyhátralékot nem dolgozta fel, az alapfeladatait határidőben rendszeresen nem teljesítette. [23] Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy az „ügy4” és a „ügy3-ügy” kapcsán megállapítható volt, hogy azok mintegy példái annak, hogy a felperes a munkavégzése során folyamatos elmaradásban volt, a teendőit folyamatosan halogatta. A felmondáshoz voltaképpen az a felperesi magatartás vezetett, amely ebben a két ügyben is jól látható. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperesi munkavégzés bizonytalankodó, egyes rászignált ügyeket nem megfelelően ítél meg, nehezen hoz döntést, illetve a döntés felelősségét nem vállalja vagy másra hárítja. Fellebbezés [24] Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetnek megfelelő határozat meghozatalát kérte, továbbá perköltség iránti igényt is előterjesztett. [25] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a feltárt bizonyítékokból téves, valótlan és iratellenes következtetéseket vont le. [26] Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felmondás indokolása valós, világos és okszerű volt. A felperes sosem vitatta, hogy a vizsgálatokat lezáró összefoglaló jelentések írásba foglalásával folyamatosan határidőcsúszásban volt, mely gyakorlatilag
38. évtől kezdődően folyamatosan fennállt. Az alperes több alkalommal értékelte a munkateljesítményét, vele szemben szakmai megbízhatósági, döntéshozatali vagy felelősségvállalási kifogást sosem támasztott, egyedül a lezáró jelentések írásba foglalásának elmaradását, illetve az azzal való határidő csúszást rótta a felperes terhére. Mivel a munkáltató határidő-hosszabbítást engedélyezett a felperes részére, ezzel el is ismerte, hogy a lemaradás fő indoka nem a munkavállaló nem megfelelő munkavégzése, hanem a felperes nagy munkaterhe, és az aktuális, elmaradáshoz képest priorizált előbb és sürgősebben elvégzendő munka nagy mennyisége volt. Valótlan és iratellenes az az ítéleti megállapítás, mely szerint a lezáratlan ügyek ismét felhalmozódtak. Az ügyhátralék nem nőtt, folyamatosan csökkent, a felmondáskor már csak néhány ügyre korlátozódott. [27] Hivatkozott arra, hogy a munkáltatóval, illetve a felettesével
39. március
40. napján megállapodtak abban, hogy
41. március 18-ig legalább részteljesítés indul meg a 2020-as ügyeket illetően. A jegyzőkönyvben történt megállapodás nem rögzítette, hogy a részteljesítés mekkora minimális ügyszámot takar. A megállapodás megkötésekor azonban Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 6 tanú3 részéről elhangzott, hogy legalább egy évzáró jelentést készítsen el. Álláspontja szerint a
42. március 18-i felmondásban a lezáró jelentések elkészítésének elmaradása idő előtti volt, így nem róható fel a felperesnek, hiszen a határidő a felmondás közlésekor még nem is telt le. A felperes egyébként is eleget tett a kötelezettségének, ugyanis 1 db lezáró jelentést elkészített. Mindez önmagában jogellenessé teszi a felmondást a határidők be nem tartása vonatkozásában. [28] Előadta, hogy a
43. november 29-i írásbeli figyelmeztetés közlésekor a fennálló 68 db ügyhátralékból, közel 40 db-ot ledolgozott. Újabb határidő megállapodás alapján mindaddig, amíg az újonnan megállapított teljesítési határidő nem járt le, addig a felperes nem esett késedelembe, határidőben volt a lemaradás teljesítésével. [29] A felperes
44. évi teljesítményértékelésére
45. január 18-án került sor. Ekkor számadásra került az archív ügyek lezárásának dokumentálása is, amelyben a felperes 60 %-os teljesítményben került minősítésre, amely
46. évi célkitűzéseinek összteljesítményét 79,25 %-ra rontotta. A felperes előző évi, azaz
47. évi teljesítményértékelése is hasonló okból lett összességében 77,75 %-ra értékelve, azaz az összteljesítménye nem romlott, de a fennálló hátralékok miatt érdemben javulni sem tudott. Értékelésre és minősítésre kerültek a felperes
48. évben megvalósított határidő csúszásai, amelyet az alperes az ösztönző prémium csökkentésével szankcionált. [30] A jelen per szempontjából kiemelten fontos, ám az elsőfokú bíróság a felperes többszöri hivatkozása ellenére, teljességgel figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az alperes a jegyzőkönyvben is rögzített
49. március 18-i határidőt nem várta meg, hanem még a teljesítésre nyitva álló utolsó munkanap elején, tanú1 behívta őt az irodájába és átadta a felmondó nyilatkozatot. A munkáltató ekkor már nem kérdezte meg, hogy a 18 db hátralékból a felperes mennyit teljesített. A felperes részéről azzal, hogy egy összefoglaló jelentést küldött meg tanú1 részére, a részteljesítés megvalósult. [31] Előadta, hogy a napi feladatait rendszeresen és a határidők betartására törekedve végezte. Ezzel ellentétes tény nem került bizonyításra az eljárásban, így az ítéletnek a felperes, hanyag, utasítást megtagadó negligens magatartására vonatkozó megállapításai megalapozatlanok és iratellenesek. [32] Sérelmezte, hogy az elsőfokú ítélet érdemben és részleteiben nem foglalkozott a felperes terhére rótt másik két tényállás megítélésével, csupán csak annyit állapított meg, hogy azok mintegy példái annak, hogy a felperes a munkavégzése kapcsán folyamatos elmaradásban volt, a teendőit folyamatosan halogatta. Az elsőfokú ítélet ezen fordulatait és megállapításait semmilyen tény nem támasztotta alá. Szakmai hibát, konkrét szakmai tévedést az alperes nem tudott bizonyítani. [33] A „ügy3-ügyként”-ként említett vizsgálatban a felperes nem követett el semmilyen határidő csúszást vagy bármilyen az ügy vizsgálatát vagy menetét befolyásoló halogatást. A szerteágazó vizsgálatot a felperes aktívan folytatta, annak során folyamatos adatgyűjtést és elemzést végzett, amelybe bevonta a kollégáit és folyamatosan tájékoztatta a közvetlen felettesét. Előadta, hogy
50. március 3-án az adott ügyhöz kapcsolódóan végzett vizsgálatot, de semmilyen olyan bizonyítékot nem szerzett, amely megalapozhatta volna a munkajogi eljárást. A felperes
51. március
52. napját megelőzően tanú2 kollégáját kérte fel arra, hogy az alperes1 belső nyilvántartásából kérje le munkavállaló1
53. évi munkáit. tanú2 az illetékes szakterület bevonásával hozzájutott a munkák listájához, amikor is jelezte a felperes részére, hogy a lista nagyon hosszú, 500 körüli sorból áll, melyet meg is küldött a felperes részére. Mivel az egyes munkák soronkénti vizsgálata nagy munkateherrel járt, ezért tanú2 közvetlen felettesétől, tanú1tól kért támogatást, hogy biztosítsanak számára segédmunkaerőt. A felperes egyeztetett munkavállaló1 felettesével, munkahelyi vezető1ral is, aki őt arról tájékoztatta, hogy munkavállaló1tal egyrészt nem újították meg a főállású Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 7 tevékenységre vonatkozó határozott idejű megállapodásokat, másrészt a munkáltató a vonatkozó szabályzattól eltérően, nem számoltatta el időszakonként munkavállaló1ot a főálláson kívüli tevékenységéről. [34] A felperes álláspontja szerint, csupán az ügyszám alapján nem állapítható meg valamiről, hogy az biztosan a vonatkozó főálláson kívüli szabályzatba ütköző tevékenységet takar. A felperes semmilyen szabályt nem szegett akkor, amikor a magas esetszámról nem tájékoztatta a munkáltatói jogok gyakorlóját. [35] Az „ügy4ként” ként említett vizsgálattal kapcsolatban előadta a felperes és a közvetlen felettese között szakmai eltérés volt az eset „ügy1” ügyként történő minősítését illetően. A felperes nem akart a hatáskör elvonás hibájába esni, ezért azt a visszajelzést tette az illetékes vezetők felé, hogy az ügy vizsgálata nem „ügy1” hatáskör. A felperes terhére rótt hivatkozások nem helytállóak az alábbi indokok miatt: · Pusztán üzemvezető1 e-mail üzenete alapján, egyéb információk alapján nem lehetett sem a pontos tényállást, sem a „ügy1” minősítést vagy nem minősítést megállapítania. · Az e-mail beérkezését követően azonnal nekilátott az eset háttérinformációnak megismeréséhez, egyeztetett mindkét érintett munkavállaló feletteseivel. · Álláspontját telefonon már korábban egyeztette az érintettekkel, akik azt el is fogadták. · Az üggyel kapcsolatban nem tanúsított olyan magatartást, amely bármiben is hátráltatta volna a munkáltatót a munkajogi felelősségre vonás folyamatában. · Kifejezetten sérelmesnek, tévesnek és hibás döntésnek tartotta, hogy az elsőfokú bíróság az ő előadásával szemben aggálytalanul elfogadta a tanúk vallomásaiban foglaltakat, holott azok a munkáltatóval függőségi viszonyban állnak, így képtelenek a teljes objektivitásra és elfogulatlanságra. [36] A TÉR kifizetéssel kapcsolatban előadta, hogy nem tanúsított olyan magatartást, amely indokolta volna a munkaviszony megszüntetését, ezért jogosult a
54. évi ösztönző prémiumra. [37] Az írásbeli figyelmeztetések semmisségével kapcsolatban fenntartotta az eljárásban tett előadását. Továbbra is állította, hogy az írásbeli figyelmeztetésben foglalt indok valótlanok. A valóságnak nem megfelelő indokolás folytán a munkáltatói figyelmeztetések sértik a felperes jogait és jogos érdekeit, tehát jogellenesek, így semmisek, különös tekintettel arra, hogy azokra az alperes a felmondás indokolása során, mint súlyosító körülményre hivatkozott. Fellebbezési ellenkérelem [38] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte. [39] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság széles és alapos tényfeltárást és bizonyítást követően helyesen állapította meg, hogy az alperesi felmondás indokai világosak valósak és okszerűek. [40] Az ún. „ügy4” kapcsán szereplő felmondási indokot a csatolt okirati bizonyítékok, tanú2 és tanú1 tanúvallomásai is megerősítették. Az „ügy4” kezelése a felperes részéről a meglévő szakmai tapasztalata mellett, ezen egyedi „ügy1” ügy megítélésénél nem mutatott kellő szakmaiságot, megalapozatlanul, késedelmesen, ellentmondásosan és Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.015/2024/5-II 8 szakmailag megkérdőjelezhetően a döntés felelősségét más szakterületre hárítva, a Szakterület3 szabályaival ellentétesen járt el. Az ügyben több alkalommal tett olyan szakmai nyilatkozatot, mely alapján saját maga két „ügy1” gyanús elemet és „ügy1” szempontból figyelemkeltő vonatkozást is látott, ugyanakkor hátráltatta a szakterületek igényérvényesítési lehetőségét. [41] Az ún. „ügy3-ügy” kapcsán a felperes, mint a vizsgálat vezetője egyértelmű információkat szerzett arra vonatkozóan, hogy a nevezett munkavállaló az FKT szabályok szerint engedélyezhető 500 órát jóval meghaladó mértékben végzett főálláson kívüli tevékenységet. A felperes maga is észlelte ezen tevékenységet, ennek ellenére nem jelezte az illetékes szakterület felé. [42] A határidőtartás hiánya kapcsán előadta, hogy ezen felmondási indokot mind az okiratok, mind a tanúk vallomásai alátámasztottak. A felperesnek rendelkezésére állt minden eszköz és technikai feltétel az ügyhátralék ledolgozása érdekében, de mégsem tett eleget annak. A munkáltató a felperes munkaköri feladatait csökkentette, illetve juttatást ajánlott fel, megfelelő szakmai ismerettel rendelkező kollégákat vont be. Mindezen eszközökkel a felperes saját bevallása szerint sem élt, ugyanakkor azt is elismerte, hogy annak érdekében sem élt jelzéssel, hogy a saját standardjai szerint is legfeljebb 3 munkanapnyi feladatának ellátása érdekében a munkáltató biztosítsa neki annak lehetőségét, hogy az ügyhátralékot koncentráltan ledolgozhassa. Mindezen indokok alapján az alperes eljutott a bizalomvesztésnek abba az állapotába, amikor már a jogviszonyt meg kívánta szüntetni. [43] Az előírt határidők sorozatosan nem teljesültek és ebből következően elveszett a bizalom, várható-e egyáltalán a felperestől, hogy a munkáltató által elvárt színvonalon teljesítse a munkaviszonyából eredő kötelezettségeit. Iratellenes az az állítás, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte a határidőtartás körében a
55. március 18-i dátumot és azt az egy szem lezáró jelentést, amelyet a felperes még a felmondás közlése után gyorsan átadott. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte azt a fajta halogató magatartást, amellyel a munkáltató bizalomvesztését részben okozta. [44] A TÉR kifizetésekkel kapcsolatban előadta, hogy arra nem jogosult a munkavállaló, mivel a munkaviszonya a magatartásával kapcsolatban szűnt meg. [45] Az írásbeli figyelmeztetésekkel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a felek között létrejött munkaszerződés nem tartalmazza az írásbeli figyelmeztetést, mint hátrányos jogkövetkezményt, ezért az Mt.
56. §