Gf.40019/2024/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés további tényállási elemeinek vizsgálata szükségtelen. ... Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 11.Gf.40.019/2024/5-II. A felperes: felperes1 Cím2 A felperes képviselője: jogi képviselő1 Cím5 Az alperes: Alperes1 Cím1 Az alperes képviselője: jogi képviselő2 cím6 Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 2 A felperesi beavatkozó: beavatkozó cím8 A felperesi beavatkozó képviselője: Dr. Felperesi beavatkozó ügyvéd cím9 A per tárgya: vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása Az elsőfokú bíróság: Fővárosi Törvényszék A fellebbezéssel támadott határozat száma: 7.G.41.473/2023/14-II. A fellebbezés benyújtó fél: felperes és felperesi beavatkozó Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 3 Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperes részére 360.000 (háromszázhatvanezer) forint + áfa másodfokú eljárással felmerült ügyvédi munkadíjból eredő másodfokú perköltséget, kötelezi a felperesi beavatkozót, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperes részére 90.000 (kilencvenezer) forint + áfa másodfokú eljárással felmerült ügyvédi munkadíjból eredő másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperesi beavatkozót, hogy fizessen meg az államnak e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül 48.000 (negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket az állami adó- és vámhatóság 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlája javára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] Az elsőfokú bíróság a 14-II. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.695.450 forint perköltséget, továbbá az államnak 36.000 forint feljegyzett kereseti illetéket. [2] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes az felszámolási ügy adósa1 „f. a.” (továbbiakban: adós) vezető tisztségviselője és alapítója tagja 2010. december 2-tól. A felperesi jogelőd 2018. és 2019. évben az adóssal értékesítési megállapodásokat kötött mezőgazdasági áruk értékesítésére és szállítására, mely jogügyletekből a felperesnek az adóssal szemben 329.962.854 forint összegű követelése keletkezett, melyet az adós nem egyenlített ki. Az adóssal szemben 2020. január 23-án felszámolási kérelem került előterjesztésre, majd 2020. november 5-én a felszámolás közzétételére került sor. A felperes az adós hitelezője. Az adós a 2020. június 11-én kiadott kompenzálási nyilatkozatában az egyéb érdekelt1.-vel szemben fennálló 176.541.455 forint követelését beszámította az ugyanezen társasággal szemben fennálló és egyazon mértékű tartozásába. A felszámoló által előterjesztett kereset alapján eljárt Fővárosi Törvényszék a Fővárosi Ítélőtábla 12.Gf.40.364/2022/6. számú ítéletével helybenhagyott 36.G.41.921/2021/28-I. számú ítéletében megállapította, hogy a kompenzálási értesítő elnevezésű jognyilatkozat Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 4 érvénytelen, annak tárgya a Cstv. 40. §

(1)bekezdés c) pontjába ütközik. A bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében kötelezte az egyéb érdekelt1.-t 176.541.455 forint, valamint a perköltség adós részére történő megfizetésére. [3] A felperesi jogelőd a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes, mint az adós ügyvezetője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekének figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben az adós vagyona 176.541.455 forinttal csökkent. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját

1. év elejében jelölte meg, mivel az adós ellen már ekkor is felszámolási eljárást kezdeményeztek, továbbá az adóssal szemben a
2. évben esedékessé vált és ki nem fizetett 27.837.597 forint összegű tartozás miatt
3. május 3-án fizetési meghagyást bocsátottak ki. Hivatkozott arra is, hogy a
4. évi mérleg tekintetében a könyvvizsgáló megtagadta a hitelesítési záradék kiadását, felhívva a figyelmet arra, hogy az adós tőkéje a nagy összegű veszteség miatt jelentős mértékben negatívvá vált. A vezetői felelősséget megalapozó magatartást a felszámolási kérelem előterjesztését követő kompenzálási nyilatkozat megtételében jelölte meg. Az alperes az egyéb érdekelt1.-nek
5. óta ügyvezetője és
6. év óta tagja, ezért a kompenzálási nyilatkozat kiadásakor tudta, hogy az adós ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek, de ennek ellenére végrehajtotta a kompenzálást a saját tulajdonában és ügyvezetése alatt álló társasággal. Hivatkozott a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése szerinti bizonyítási szabály fennállására. E körben előadta, hogy az alperes nem tett eleget a Cstv. 31. §

(1)bekezdés a)-d) pontja szerinti kötelezettségének, mivel a beszámolókat minden évben késedelmesen tette közzé. A

1. évit
2. június 22-én, a
3. évit
4. június 1-jén, míg a
5. évit csak
6. szeptember 20-án. Utalt arra is, hogy a felszámoló nyilatkozata szerint az alperes a Cstv.
7. §

(1)bekezdésében foglalt kötelezettségeit is késve,

1. január végén teljesítette, míg a d) pont szerinti tájékoztatási kötelezettséget álláspontja szerint el is mulasztotta. A felperes kérte az alperest vagyoni biztosíték nyújtására kötelezni. E kérelmét a törvényszék a 15.G.40.749/2022/
2. számú végzésével elutasította, mely végzést a Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gpkf.40.874/2022/
3. számú végzésével helybenhagyott. [4] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását, a felperes perköltségben marasztalását, valamint a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelem elutasítását kérte. Perköltségigényét megbízási szerződésre hivatkozással érvényesítette. Vitatta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet felperes által megjelölt időpontját, állítva, hogy az 2020 októberére tehető, mivel addig az adós a követelések jelentős részét folyamatosan teljesítette. Úgy vélte, hogy a kompenzálási értesítő kiállításával nem csökkent az adós vagyona. A beszámítás a teljesítés egyik formája, nem hoz létre a felek között újabb kötelmet. A beszámítással az adós nem csak a követelését, hanem a tartozását is megszüntette, az eszköz Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 5 és forrás oldal a beszámítás folytán változatlan maradt. Hangsúlyozta, az irányadó bírói gyakorlat nem tartja jogsértőnek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte utáni időben a tartozások esedékesség szerinti kiegyenlítését. A felszámolás kezdő időpontjáig a vezető döntheti el, hogy mely hitelezőket részesít kifizetésben, ha valamennyi tartozás kifizetéséhez szükséges pénzeszközzel már nem rendelkezik. Az összhitelezői érdekek figyelembevétele szempontjából annak van jelentősége, hogy a kifizetett összeggel egyező összegben csökkenjen a hitelezői követelések összege. Vitatta a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglaltak alkalmazhatóságát. Elismerte a Cstv. 31. §

(1)bekezdés d) pontjában foglalt kötelezettség késedelmes teljesítését, azonban a néhány hetes késedelem nem olyan mértékű, amely megnehezítette a tájékozódást az adós vagyonáról. Az irányadó bírói gyakorlatra utalva hangsúlyozta, hogy a vezető felelősségét a több hónapos késedelem, a jelentős hiányosságok, illetve az iratok valótlansága alapozza meg. [5] A beavatkozó a felperes álláspontját osztotta. Korábban a beavatkozó1 beavatkozóként további előadást is tett

1. augusztus 30-án 15.G.40.749/2022/
2. szám alatt, azonban a fióktelep ezt megelőző megszűnése miatt az elsőfokú bíróság a
3. sorszámú végzésével megállapította ezen előadás hatálytalanságát. [6] A törvényszék döntése indokolásában megállapította, hogy a kereset alaptalan. Rögzítette, hogy a tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján állapította meg, további bizonyítás lefolytatására nem volt szükség. Hangsúlyozta, a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésére alapított perben az alperes felelősségének a megállapításához az ott rögzített valamennyi tényállási elemnek teljesülnie kell. Jelen esetben azonban az adós vagyoncsökkenése bizonyosan nem teljesült, ezért a bíróságnak a további tényállási elemeket nem kellett érdemben vizsgálnia. Megjegyezte, az alperes vezetői pozíciója nem volt vitatott, míg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kapcsán egyetértett a felperessel abban, hogy az legkésőbb 2020 januárjában, a felszámolási kérelem benyújtásakor már fennállt. Nincs jelentősége annak, hogy az adós ekkor még teljesíteni tudta az esedékes tartozásait, ugyanis a fenyegető helyzet nem azonos a tényleges fizetésképtelenséggel. Kétségtelen, a kompenzálási nyilatkozat a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után kelt, azonban a bíróságnak nem kellett vizsgálnia, hogy az alperes felróhatóan járt-e el a nyilatkozat megtétele során, ezért a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglalt bizonyítási szabálynak sem volt jelentősége. A bíróság a Cstv. 40. §

(1)bekezdés c) pontja alapján indított párhuzamos perben megállapította a kompenzálási nyilatkozat érvénytelenségét, de az alperes tudattartamát abban a perben sem kellett vizsgálni. Rögzítette továbbá, a beszámítás önmagában nem jár vagyoncsökkenéssel, mert a beszámító fél azonos összegű kötelezettségtől is szabadul. Emellett a jelen esetben a bíróság jogerősen megállapította a kompenzálási nyilatkozat érvénytelenségét és pénzfizetésre kötelezte az egyéb érdekelt1.-t, ezáltal a kompenzálási nyilatkozat nem váltott ki joghatást. Így akkor sem Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 6 csökkenthette az adós vagyonát, ha egyébként a teljesedésbe menetele ilyen hatással is járt volna. Az adós cég a kompenzációs nyilatkozat megtétele előtt és jelenleg is követeléssel rendelkezik az egyéb érdekelt1.-vel szemben. A párhuzamos perben hozott jogerős ítélet folytán még kedvezőbb helyzetbe is került, mert pénzkövetelése végrehajtható. Ezért a felperes által állított vagyoncsökkenés nem történt meg. A törvényszék utalt arra is, hogy a korábban beavatkozóként eljárt beavatkozó1 hatálytalan beadványában további alperesi károkozó magatartásokat is megjelölt. Ennek azonban a beadvány hatálytalanságán túl azért sincs jelentősége, mert a bírói gyakorlat szerint (BH.2013.303.) a beavatkozó nem jogosult a legfontosabb eljárásjogi rendelkező cselekményekre, mint például keresetváltoztatásra. A felperes által megjelölttől teljesen különböző károkozó magatartás állítása a kereset meg nem engedett kiterjesztéseként értékelendő. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 83. §

(1)bekezdése alapján a felperest kötelezte az alperes perköltségének a megfizetésére. Az alperes az általa csatolt megbízási szerződés alapján összesen 44,5 órányi munkadíjat számított fel, ami a megbízási szerződés szerint bruttó 1.695.450 forint ügyvédi munkadíjat jelent. A törvényszék szerint az alperesi munkadíj arányban áll az elvégzett ügyvédi tevékenységgel, figyelemmel az eljárás időtartamára, a perirat mennyiségére, valamint arra, hogy a per más perekkel is összefügg, így a jogi képviselőnek komplexen kellett feldolgozni több per iratanyagát. A bíróság megítélése szerint az alperesnek nem merült fel perköltsége a beavatkozás miatt. Kötelezte továbbá a felperest a feljegyzett illeték megfizetésére is. [7] Az ítélettel szemben mind a felperes, mind a felperesi beavatkozó fellebbezést terjesztett elő. [8] A felperes a fellebbezésében elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adást, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, míg abban az esetben, ha az ítélőtábla a fenti kérelmeinek nem adna helyt, az alperes javára megítélt perköltség mérséklését kérte. Kérte továbbá a felperes perköltségének megfizetésére az alperes kötelezését. A jogorvoslati kérelme indokolásában úgy vélte, hogy az ítélet mind anyagi jogi, mind eljárásjogi értelemben megalapozatlan, a bíróság tévesen és hiányosan állapította meg a tényállást és téves jogi következtetéseket vont le. Sérelmezte, hogy a bíróság a bizonyítási indítványainak nem adott helyt annak ellenére, hogy anyagi pervezetésével a felperessel ellentétes álláspontra helyezkedett a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdés alkalmazása tekintetében, így a tényállási elemek, különösen a felróhatóság nem került feltárásra. Kifogásolta azt is, hogy a törvényszék nem tekintette releváns ténynek, hogy az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a saját tulajdonában és ügyvezetése alatt álló társaság részére hajtotta végre a kompenzálást. Úgy vélte, a tényállás megállapítása körében irreleváns az érvénytelenségi perben hozott bírósági ítélet és az elsőfokú bíróság alapvetően nem is erre Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 7 alapította az elutasító döntést, így nincs relevanciája az ítéletből történő következtetések levonásának. [9] Hivatkozott továbbá arra is, hogy az ítélet anyagi jogilag megalapozatlan a Cstv. szerinti vagyoncsökkenés tekintetében. Kifejtette, az adós vagyonának tekintendő minden, ami a számvitelről szóló

1. évi C. törvény (Számv. tv.) szerint befektetett eszköz vagy forgóeszköz. A követeléseket a forgóeszközök csoportjába kell besorolni. A Cstv. 33/A. § szerinti vagyoncsökkenés a társaság aktív vagyonának csökkenésével valósul meg. Ellenkező esetben a vezető felelősségét nem lehetne megállapítani a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben megkötött visszterhes jogügylet megkötése, illetve beszámítás útján történő teljesítés miatt. Ezekben az esetekben formálisan ugyan nem következik be vagyoncsökkenés, mert a beszámító fél azonos összegű kötelezettségtől is szabadul, azonban a vagyon védelme nem érvényesül. Hivatkozott e körben a bírói gyakorlatra és felhívta a BDT.
3. számú, a BDT.
5. számú, valamint a BH.
7. számú határozatokat, melyek álláspontját támasztják alá. Az ítélet szerint a vagyoncsökkenés, mint tényállási elem nem teljesült, ugyanis a beszámítás önmagában nem jár vagyoncsökkenéssel, mert a beszámító fél azonos összegű kötelezettségtől szabadul. Az ítélet a tényállási elemek közül a vagyoncsökkenés vélt hiánya alapján jutott arra a téves következtetésre, hogy a kereset alaptalan, azonban a kompenzációs nyilatkozat, mint a Polgári Törvénykönyvről szóló
8. évi V. törvény (Ptk.) 6:
9. §-ában foglalt pénztartozás teljesítésének egy módja, vagyoncsökkenést eredményez. A vagyonfogalom alapján az eszközoldal bármely negatív irányú változása eredményeként a gazdálkodó szervezet vagyona kevesebb lesz, azaz vagyoncsökkenést okoz. A kereseti kérelem alapjául szolgáló magatartással, a kompenzálási nyilatkozat kibocsátásával az adós a követelését beszámította a fennálló tartozásába. A társaság követelése 176.541.455 forint volt, amely követelés
10. június 11-én megszűnt. A követelés megszűnésével az adós forgóeszköz-állománya kétségkívül csökkent. Téves a törvényszék azon értelmezése, mely szerint egy reálügylet nem önmagában változtatja meg az eszköz-forrás oldalt, ugyanis a beszámítás elvégzésével, illetve bármilyen egyéb követelés kiegyenlítésével megtörténik az eszközoldal csökkenése. [10] Az anyagi jogi megalapozatlanság körében hivatkozott a felelősségi per és az érvénytelenségi per kapcsolatára is a vagyoncsökkenés tekintetében. A törvényszék megállapítása szerint a kompenzálási nyilatkozat azért sem váltott ki joghatást, mert e nyilatkozat érvénytelensége megállapítást nyert, így akkor sem csökkentette az adós vagyonát, ha a teljesedésbe menetele ilyen hatással járt volna. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 8 E körben előadta, hogy a vagyoncsökkenés a Cstv.
11. § szerinti ügylettől függetlenül következik be. A vagyoncsökkenés tényét nem befolyásolja, hogy később a nyilatkozat érvénytelensége megállapításra kerül és esetlegesen a megjelölt összeget vissza is kell fizetni az adós részére. Ellenkező értelmezés azt eredményezné, hogy az érvénytelenségi per hatással van a felelősség megállapítására. A felelősség megállapítását kizárná, ha a felelősséget megalapozó jogügyletet utóbb a bírósági ítélet érvénytelennek nyilvánítja, ami nem lehet a jogalkotó célja. A felelősség fennállása ugyanis vagyont csökkentő magatartás időpillanatában vizsgálandó, az utóbb hozott ítélet nem változtatja meg a jognyilatkozat megtételekor, a múltban bekövetkező forgóeszköz csökkenését. Ezt az álláspontot erősíti a bírói gyakorlat (BDT.
12. 4554., illetve Kúria Gfv.VI.30.325/2021/
13. számú döntése). A Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése nem írja elő, hogy a vagyoncsökkenésnek az adós társaság megszűnéséig fenn kell állnia. Az alperesi magatartás következtében az adós aktív vagyona a turpis magatartással csökkent, majd helyre állt, azonban a vagyonváltozás nem teszi meg nem történtté az alperes felróható magatartását. Utalt a Kúria Polgári Kollégiuma Joggyakorlatelemző Csoport összefoglaló véleményére, mely szerint a két pertípus célja eltérő. Megalapozatlan és irreleváns az ítéletnek az a megállapítása, mely szerint az érvénytelenségi perben hozott jogerős döntés folytán az adós még kedvezőbb helyzetbe is került. [11] Az anyagi pervezetéssel összefüggő szabálytalanság körében előadta, hogy a Pp. 237. §

(2)bekezdése alapján a bíróságot tájékoztatási kötelezettség terheli. Utalt az elsőfokú eljárás során hivatkozott, a tárgyát tekintve a jelen perrel megegyező felelősség megállapítási perben hozott ítélőtáblai döntésre, melynek tényállása kizárólag a vagyoncsökkentő magatartás tekintetében különbözik. Az elsőfokú bíróság tévesen nem vette figyelembe, hogy a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdés alkalmazását nem kizárólag a Cstv.

1. §-ban írt kötelezettség elmulasztására alapította a felperes. Kifejtette, a
2. és
3. évekre vonatkozó beszámoló közzétételi kötelezettségének késve tett eleget az alperes,
4. évben pedig a könyvvizsgáló megtagadta a záradék aláírását. A könyvvizsgálói jelentés igazolja, hogy az adós
5. évre vonatkozó beszámolója nem felel meg a Számv. tv. előírásainak, vagyis a perben a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében szereplő szabályt alkalmazni kell. [12] Hivatkozott továbbá arra, hogy a perköltség összege jelentősen eltúlzott, nem áll arányban az elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Az adott esetben a pertárgy értéke nem állapítható meg, emellett a felfüggesztés időtartama közel egy év volt, továbbá a párhuzamos eljárásokban fellelhető peranyag jelentős részben megegyezik. [13] Álláspontját összefoglalva előadta, a törvényszék figyelmen kívül hagyta a per koncentráció elvét, a Pp.

1. § és
2. § szerinti elv sérült, melynek oka az eljárás felfüggesztése. Az ítélet a vagyoncsökkenés hiányát alapvetően nem a Cstv.
3. § szerinti per eredményétől tette függővé, hanem a vagyoncsökkenés vélt számviteli hiányától. A csődtörvény szerinti vagyon fogalmát jogi mérlegelést nem igénylő számviteli szabályok határozzák meg. A törvényszék az alperes felróhatóságát nem vizsgálta, továbbá az előterjesztett bizonyítási indítványoknak sem adott helyt. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 9 [14] A felperesi beavatkozó a fellebbezésében elsődlegesen a Pp.
4. §-ára hivatkozással az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, míg másodlagosan az ítélet megváltoztatását és a keresetnek helyt adását kérte. Kérte továbbá az alperes kötelezését az első- és másodfokú eljárással felmerült perköltség felperes részére történő megfizetésére. A jogorvoslati kérelmében kérte, hogy a másodfokú bíróság módosítsa, illetve egészítse ki az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, pótolja az elmaradt bizonyítást, valamint a módosított tényállás alapján okszerűen mérlegelje a rendelkezésre álló adatokat. A tényállás megállapítása körében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság jogellenesen mellőzte a felperesi beavatkozó nyilatkozatainak a vizsgálatát. Tényszerű, hogy beavatkozási kérelmet első alkalommal a beavatkozó1 terjesztette elő. A törvényszék a beavatkozást engedélyezte, így jogszerűen terjesztette elő nyilatkozatát, amit a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie. Nem vitatta, hogy
5. június 30-i hatállyal megszűnt a fióktelep, így az ezt követően és nem általánosságban valamennyi megtett nyilatkozat tekinthető hatálytalannak. Az elsőfokú bíróság lényegi tévedése, hogy a
6. június 30-át megelőzően megtett nyilatkozatokat nem vette figyelembe. Ezt követően a beavatkozó részére engedélyezte a törvényszék a beavatkozást, aki a korábbi beavatkozó által előterjesztett valamennyi nyilatkozatot fenntartotta, így a törvényszéknek mind a fióktelep, mind a kft. által előterjesztett valamennyi nyilatkozatot figyelembe kell vennie, e nyilatkozatok mellőzése jogszabálysértő. Ezen túlmenően tartalmi okokra hivatkozással is jogellenesen mellőzte a beavatkozó nyilatkozatait, mely körben a Pp.
7. §

(5)bekezdésére utalt, mely szerint a beavatkozó – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet. A beavatkozó nyilatkozatai megfelelnek a Pp. 44. §

(5)bekezdésében foglaltaknak, így a bíróságnak nem volt jogszerű lehetősége arra, hogy azokat utólagosan, tartalmi meg nem engedhetőségre hivatkozással mellőzze, figyelemmel arra is, hogy a hivatkozott jogeset a régi Pp. rendelkezésein alapul. A bíróságnak a Pp.

1. § alapján tájékoztatnia kellett volna a felperesi beavatkozót erről, így az elsőfokú bíróság az eljárás szabályait megsértette. [15] További jogszabálysértés körében arra hivatkozott, hogy bár csatolta a Fővárosi Ítélőtábla más ügyben hozott 15.Gpkf.43.797/2023/
2. számú végzését, melyben a másodfokú bíróság a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglaltak alkalmazhatóságát állapította meg, azonban a törvényszék az e végzésben hivatkozott jogi érvelést teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, és mellőzte e jogszabályhely alkalmazását. Az elsőfokú bíróság az ítéletében arra hivatkozott, hogy adott esetben a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglalt bizonyítási szabálynak „nincs jelentősége”, ami a bíróság tévedését támasztja alá, hiszen a perben a legalapvetőbb bírói feladat annak meghatározása, hogy a bizonyítás a feleket milyen módon és mértékben terheli. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 10 [16] Nem értett egyet az ítélet jogi indokolásával sem. A törvényszék megállapítása szerint „A beszámítás önmagában nem jár vagyoncsökkenéssel”, így az alperes felelőssége ezen az alapon nem állapítható meg. Nem vitatta, hogy a beszámítással a beszámított követelések kölcsönösen megszűnnek, azonban a beszámítás lényegi következménye, hogy a beszámítással érintett másik fél, az egyéb érdekelt1. a többi hitelezőhöz képest előnyben részesült, melyre figyelemmel a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés első mondatának utolsó fordulata („vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat”) megvalósult. Az elsőfokú bíróság azt a lényegi körülményt, mely szerint az egyéb érdekelt

1. is az alperes ügyvezetése alatt működik, üzletrészének szintén az alperes a tulajdonosa, mellőzte az ítélet indokolásából. A beszámítással az alperes tulajdonában és ügyvezetése alatt álló másik társaságot jogellenesen előnyben részesítette. E tények és körülmények figyelembevételét, illetőleg a bizonyítás felvételét jogellenesen mellőzte a törvényszék, mely körben a Győri Ítélőtábla Gf.20.014/2022/
2. számú és a Kúria Gfv.30.042/2021/
3. számú határozataira utalt. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság jogellenesen mellőzte annak vizsgálatát, hogy a beszámítás nem csak a vagyoncsökkenés tényleges előidézése miatt, hanem más okból, (bennfentes hitelezők előnyben részesítése) jelenti-e a hitelezői érdekek sérelmét. A vagyoncsökkenés pénzügyi szemléletű, mechanikus értelmezése téves jogi következtetés levonását eredményezte. Megjegyezte, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte időpontjának elnagyolt megállapítása már önmagában jogellenessé teszi az ítéletet, mivel a felek között e körben lényegei vita állt fenn. [17] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását, valamint a felperes és felperesi beavatkozó kötelezését kérte a másodfokú eljárással felmerült költségei megfizetésére. Hangsúlyozta, hogy a perben felhívott Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése egy kárfelelősség. Az adós a kompenzálás folytán pénzeszközben vagyoncsökkenést nem szenvedett, a vagyonából kikerült követelés visszakerült a csődvagyonba, így mindegy, hogy az okozott kár hiánya vagy megtérülése miatt kell elutasítani a felperesi keresetet, a lényeg az, hogy a kereset alaptalan. Megerősítette azt az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozatát, mely szerint

1. május 24-én az adós az egyéb érdekelt1.-vel részletfizetési megállapodást kötött 176.541.455 forint teljesítésére. Ez idáig 150.000.000 forintot az egyéb érdekelt
2. már meg is fizetett,
3. június
4. napjáig további 43.985.023 forint teljesítése van hátra. Hangsúlyozta, a beszámítással kioltott követelés visszakerült a csődvagyonba, ezért érthetetlen a felperes igénye, a felperesi oldal duplikálja a kárkövetelését. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 11 [18] A Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés szerinti tényállásnak elengedhetetlen része, hogy a vezető a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek a figyelembevételével látja el és ezzel okozati összefüggésben vagyoncsökkenés következik be vagy a második fordulata alapján a hitelezők követeléseinek a teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat. A felelősség megállapításához valamennyi tényállási elem együttes fennállása szükséges. Kiemelte, hogy a törvényhely első és második fordulata szerinti tényállás más tényállási elemeket, más jogszabálysértő magatartást feltételez. E tényállási elemeket nem lehet vagylagosan megjelölni, az első és második fordulata közötti átjárás nem lehetséges. [19] Előadta, hogy a felperes a keresetét a kompenzálási nyilatkozatra alapította, és bár említett egy gépjármű eladást is, azonban arra érvelést nem épített. A felperes nem terjesztett elő olyan keresetmódosítást, mellyel áttért volna a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés első fordulatáról a második fordulatra. Iratellenes ezért a felperesi beavatkozó fellebbezésének azon állítása, mely szerint az elsőfokú bíróságnak a más ok fennállását is vizsgálnia kellett volna, ugyanis erre sem kereset, sem jogállítás nem volt. A felperesi kereset tény- és jogállítása, valamint petítuma a vagyoncsökkenést tartalmazza, míg a felperesi beavatkozó jogelőd a vagyoncsökkenési tényálláshoz csatlakozott nyilatkozatában. A fentiek alapján nem bír jelentőséggel, hogy a felperesi beavatkozónak volt-e lehetősége keresetváltoztatást előterjeszteni, bát a Pp. 44. §

(5)bekezdése ezt nem is teszi lehetővé. Megjegyezte, a régi Pp.-hez képest a joggyakorlat nem változott. Az adott perben nemcsak a felperes, hanem a felperesi beavatkozó is a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés első fordulatára, vagyis a vagyoncsökkentő magatartásra hivatkozott, melyet a kompenzálási nyilatkozatban jelöltek meg. A felperesi beavatkozó álláspontja szerint a törvényszék jogellenesen mellőzte annak vizsgálatát, hogy a beszámítás más okból jelentheti-e a hitelezők érdekeinek a sérelmét, azonban a két fordulat egymástól független. A második fordulat esetén a vagyoncsökkenésen kívüli más okból történik a hitelezők kielégítésének a meghiúsulása. Az alperes jogi álláspontja alátámasztásaként több kúriai határozatra hivatkozott. Így felhívta a Gfv.30.198/2021/4., a Gf.30.026/2022/3., a Gf.30.325/2021/6. és a Gfv.30.544/2021/6. számú határozatokat, utalva a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésében foglalt eltérő tényállási elemekre, illetőleg arra, hogy a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése nem speciális felelősségi tényállás, hanem bizonyítási szabály. Hangsúlyozta, hogy teljesen eltérő a törvényhely két fordulatának petítuma és a tényállása is, de hivatkozott arra is, hogy a Cstv. 31. §

(1)bekezdés a)-d) pontjaiban írt mulasztás nem tekinthető a hitelezői követelések teljes kielégítését meghiúsító más oknak. Az eredményes perlés elemi előfeltétele, hogy a keresetlevélben tett tényállítás, jogállítás és a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem egymással összhangban álljon. A Kúria Gfv.30.083/2022/

1. számú ítélete rögzíti azt is, hogy a vagyoncsökkenési tényállásnak, illetőleg „a más oknak” is okozati összefüggésben kell állnia a hitelezői igények kielégítésének a meghiúsulásával. [20] A törvényszék álláspontjával egyezően előadta, hogy adott ügyben nem történt vagyoncsökkenés. Nem vitatta, hogy a beszámítást tartalmazó kompenzálási nyilatkozattal az adós és az egyéb érdekelt
2. közötti követelések kiegyenlítésre kerültek, azonban ez nem Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 12 egyenlő azzal, hogy az adós csődvagyonából kikerült volna 176.000.000 forintnyi pénzeszköz. A kereset arra irányult, hogy ezen összegért kell az alperesnek helyt állnia, azonban az érvénytelenségi per a követelést visszajuttatta a csődvagyonba. Megjegyezte, hogy az ítélőtábla ebben a kérdésben már állást foglalt két esetben is. Egyrészt amikor az érvénytelenségi perre tekintettel felfüggesztette jelen peres eljárást. A Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gpkf.44.021/2022/
3. számú végzésével helybenhagyta a felfüggesztő végzést, melyben kifejtette, hogy amennyiben az érvénytelenség iránt indított perben a vagyoncsökkenéshez vezető kompenzálási jognyilatkozat érvénytelenségét megállapítják, ez azt jelenti, hogy beszámításhoz joghatás nem fűződik. Ebből következően vagyoncsökkenés sem keletkezhet. Ezen túlmenően a törvényszék a felperes biztosíték nyújtása iránti kérelmét elutasította, mely végzést az ítélőtábla a 11.Gpkf.43.874/2022/
4. számú végzésével helybenhagyott. Ebben kifejtette, hogy önmagában egy lejárt követelés teljesítése még beszámítás esetén sem valószínűsíti a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó magatartás megvalósulását. Álláspontja szerint a felperesi oldal „túl nagy figyelmet szentelt” a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontjának és a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglaltaknak. Figyelmen kívül hagyták azt, hogy a kárfelelősséget eredményező magatartást is meg kell jelölni. A vagyoncsökkenés hiányával, illetve a beszámítással kapcsolatosan az elsőfokú eljárás során előadottakat változatlanul fenntartotta. Fontos tényállási elem, hogy adott esetben pénz nem került ki az adós vagyonából, sőt az érvénytelenségi perben hozott ítélet alapján a követelés visszakerült a csődvagyonba. A vagyoncsökkenés hiányán túl hivatkozott arra is, hogy a beszámítás alapjául szolgáló jogügyletek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet megelőzően köttettek, míg a megjegyzés az ítélet indokolásának a hangsúlyos részét követően került feltüntetésre. Az alperes ezen túlmenően úgy vélte, a fellebbezésben felhívásra kerültek olyan döntések, melyek adott ügyre nem vonatkoztathatók. [21] A felperesi beavatkozó által előterjesztett fellebbezés kapcsán előadta, „a felpereshez képest” nem terjesztett elő keresetváltoztatást, de erre nem is volt jogosult, továbbá mivel a felperes nem tett olyan nyilatkozatot, hogy csatlakozna a felperesi beavatkozó jog- és tényállításaihoz, így nem bír jelentőséggel, hogy a nyilatkozat hatályos vagy hatálytalan. [22] A perköltség viselése tekintetében az elsőfokú döntés helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a perköltség mértékére megbízási szerződést csatolt, részletesen feltüntetve a munkára és utazásra fordított órák számát. Megjegyezte, bár a felperes a jogi képviselő időráfordításáért kért díjat aránytalannak tartja, ugyanakkor a felperesi jogi képviseletet ellátó ügyvédi iroda ennél jóval magasabb óradíjjal számol. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 13 [23] Az anyagi pervezetés, illetőleg a bizonyítási teher megfordulása körében előadta, hogy a fellebbezések nóvumot nem tartalmaznak. Álláspontja szerint a fellebbezők által hivatkozott, más ügyben hozott határozat jelen perben analógiaként nem alkalmazható. [24] A fellebbezések alaptalanok. [25] Az elsőfokú bíróság az ügyben a tényállást kellően feltárta, és abból helytálló jogkövetkeztetésre jutott, amikor a keresetet elutasította. A fellebbezésekben előadottak nem adnak alapot az ítélet hatályon kívül helyezésére, illetve megváltoztatására, de az alperes javára megítélt perköltség összegének a csökkentésére sem. [26] Az ítélőtábla egyetért a törvényszék döntésével, annak jogi indokaival, a fellebbezésekben, illetve a fellebbezési ellenkérelemben foglaltak alapján azonban az alábbiak kiemelését tartja szükségesnek. [27] Mint arra a törvényszék is helyesen hivatkozott, ahhoz, hogy a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésére alapított kereset alapján a bíróság az alperes felelősségét megállapítsa, a felhívott tényállási fordulat valamennyi tényállási elemének teljesülnie kell. [28] Az adott ügyben a felperes a keresetét a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés első fordulatára alapította, állítva, hogy az alperes, mint az adós vezető tisztségviselője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek a figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent. Vagyoncsökkenést eredményező magatartásként a 2020. június 11-én kiadott kompenzálási nyilatkozatra hivatkozott, melyben az adós a szintén az alperes vezetése alatt álló egyéb érdekelt1.-vel szemben fennálló 176.541.455 forint követelését beszámította az ugyanezen társasággal szemben fennálló, ugyanilyen mértékű tartozásába. A felperes a vagyoncsökkenés mértékét a kompenzációs nyilatkozatban szereplő összegben, 176.541.455 forintban jelölte meg. [29] Tekintettel azonban arra, hogy e nyilatkozat érvénytelenségét a bíróság jogerős ítéletében megállapította, és az eredeti állapot helyreállítása körében az egyéb érdekelt1.-t 176.541.455 forint adós részére történő megfizetésére kötelezte – melyből 150.000.000 forint az alperes előadása szerint ezidáig már megfizetésre is került –, így a vagyoncsökkenés, mint tényállási elem bizonyosan nem áll fenn. Ennek hiányában pedig – mint ahogy erre a törvényszék is utalt – szükségtelen a többi tényállási elem fennállásának vizsgálata, illetve vizsgálatra alapítva bizonyítás lefolytatása. A vagyoncsökkenés, mint tényállási elem fennállása hiányában a felróhatóságnak, illetve a Cstv. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 14 33/A. §

(5)bekezdésben írt bizonyítási szabály alkalmazhatóságának a vizsgálata is szükségtelen. Ebből adódóan téves az anyagi pervezetés szabályának megsértésére, valamint a más ügyben hozott, a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében írt bizonyítási szabály alkalmazhatóságát alátámasztó határozat, és ezáltal az ezen alapuló bizonyítási szabály figyelmen kívül hagyására való hivatkozás. [30] Nem vitásan, a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése az adós aktív vagyonának védelmét tartja szem előtt, melybe – mint arra a fellebbezők helytállóan hivatkoztak – a Cstv. 3. §

(1)bekezdés e) pontja értelmében a számviteli szabályok szerint befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősített vagyon tartozik. Az adott esetben azonban a kifejtettek alapján az aktív vagyon csökkenése nem állapítható meg, mivel a beszámítást tartalmazó nyilatkozat érvénytelenségét a bíróság megállapította és az egyéb érdekelt1.-vel szembeni követelés visszakerült az adós vagyonába. [31] A felperes által felhívott eseti döntések nem cáfolják a vagyoncsökkenés hiányának megállapíthatóságát, mivel a hivatkozott esetek, bár a vagyoncsökkenés fogalma körében tartalmaznak megállapításokat, a jelen ügytől eltérő tényállásokon alapulnak. A hivatkozott BDT.2022.4554. számú ügyben – mely azonos a BH.2022.183. ügyben ismertetett üggyel –, illetve a BH.2022.50. számú esetben a vagyoncsökkenést eredményező jognyilatkozat érvénytelensége nem merült fel. [32] Tévesen hivatkozott a felperes arra, hogy a vagyoncsökkenés az ügylet érvénytelenségétől függetlenül bekövetkezett, ugyanis adott eljárásban nem hagyható figyelmen kívül a jognyilatkozat tekintetében a Cstv. 40. §

(1)bekezdése alapján lefolytatott per eredménye. Az e perben hozott döntés (a kompenzációs nyilatkozat érvénytelenségének a megállapítása és az eredeti állapot helyreállítása) valójában azt eredményezte, hogy a nyilatkozat megtételének időpontjára visszaható hatállyal az abban foglaltakat úgy kell tekinteni, mint ha meg sem történtek volna, ahhoz joghatás és következmény nem fűződhet. [33] Megalapozatlanul hivatkozott a felperes arra is, hogy a „vagyonváltozás” nem hathat ki az alperes felelősségének a megállapítására, mert az ő – fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte utáni, illetve felszámolás előtti –, sérelmezett magatartás időpontjában bekövetkezett vagyoncsökkenésért való felelősségét kell e perben megállapítani. A felszámolás alatt álló adósra nézve pozitív eredménnyel záruló Cstv.

1. §-ra alapított per jelen ügyben kihat a felelősség megállapítási perre, a felszámolási vagyonba „visszakerült” követelés miatt sem az adós vagyonában bekövetkezett csökkenés, sem az emiatti alperest terhelő kárfelelősség nem állapítható meg. [34] Mivel pedig a kifejtettek alapján az érvénytelenség következtében a beszámításhoz joghatás nem fűződik, így – mint ahogy erre az ítélőtábla a Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 15 11.Gpkf.44.021/2022/
2. számú végzése indokolásának [10] pontjában rámutatott – a vagyoni értéket képviselő követeléssel továbbra is az adós rendelkezik, vagyoncsökkenés nem állapítható meg. [35] Az ítélőtábla e körben utal a BH.2016.
3. számú döntésben foglaltakra, mely szerint a Cstv.
4. § szerinti per az adós vagyonából jogellenesen kikerült vagyon visszaszerzésére irányul – mint ahogy ez adott esetben is történt –, mely pernek tárgya a vagyont csökkentő „turpis magatartás” vizsgálata, míg a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés szerint indítható per tárgya a vezető felelősségének a megállapítása, ha magatartása következtében a felhívott tényállásban megjelölt eredmény – adott esetben a vagyoncsökkenés – bekövetkezik. [36] A jelen esetben a Cstv.

1. § szerinti per eredményre vezetett, az adósi vagyon (követelés) visszakerült az adós vagyonába, így a vagyoncsökkenés hiányában a kereset elutasításának van helye. [37] A felperes hivatkozott arra is, hogy a törvényszék tévesen vezette le a vagyoncsökkenés számviteli hiányából a vagyoncsökkenés hiányát. Mindenekelőtt rögzíti az ítélőtábla, nem tévedett a törvényszék, amikor olyan megállapítást tett, mely szerint a beszámítás önmagában nem jár vagyoncsökkenéssel, mert a beszámító fél azonos összegű kötelezettségtől is szabadul. Azonban beszámítás esetén is bekövetkezhet vagyoncsökkenés – mint ahogy erre a felperes által felhívott eseti döntések is utalnak, tekintettel arra, hogy a vagyoncsökkenés az adós aktív vagyonához kötődik –, ezért a beszámítással történő teljesítés esetén bekövetkező vagyoncsökkenésre hivatkozás esetén vizsgálni kell a beszámítás körülményeit, a résztvevő felek kapcsolatát, minőségét, illetve azt, hogy ez eredményez-e tényleges aktív vagyon csökkenést. Az adott esetben azonban a beszámítás körülményeinek a vizsgálatára nem volt szükség, mert a törvényszék a fenti megállapítás megtételét követően rögtön hangsúlyozta, hogy jelen esetben a bíróság jogerősen megállapította a kompenzálási nyilatkozat érvénytelenségét és pénzfizetésre kötelezte az egyéb érdekelt1.-t, ezáltal a kompenzálási nyilatkozat nem váltott ki joghatást. [38] Alaptalanul sérelmezte a felperesi beavatkozó fellebbezésében az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozata értékelésének, figyelembevételének az elmaradását. E körben is teljes mértékben egyetért az ítélőtábla a törvényszék álláspontjával, és csupán az alábbiakat emeli ki. [39] Mint az az iratokból megállapítható, a törvényszék a
2. szeptember 13-én meghozott
3. sorszámú végzésével tájékoztatta a feleket, hogy a beavatkozó1
4. június 30-i hatállyal megszűnt, az ezt követően tett perbeli cselekményei hatálytalanok. Mivel a Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 16 rendelkezésre álló iratok szerint a beavatkozó az ügyben
5. augusztus 12-én és
6. augusztus 30-án, vagyis csak a megszűnését követően tett a bíróság felé érdemi előadást, így nem tévedett a törvényszék, amikor e nyilatkozatokat nem vette figyelembe. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a beavatkozó a megszűnését megelőzően,
7. április 4-én csupán a beavatkozás engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő, egyéb nyilatkozatot nem tett. A fentiek alapján ezért tévesen hivatkozott a felperesi beavatkozó arra, hogy mivel a
8. szeptember 21-én tartott tárgyaláson a törvényszék engedélyezte a beavatkozást, így a korábbi beavatkozó által tett nyilatkozat fenntartása miatt e nyilatkozatokat figyelembe kellett volna venni, ugyanis a kifejtettek szerint hatályos nyilatkozat csupán a
9. április 4-én előterjesztett kérelem volt. [40] Ezen túlmenően megalapozatlanul hivatkozott a Pp.
10. §

(5)bekezdésben foglaltakra álláspontja alátámasztásaként, ugyanis a jelenleg hatályos Pp. nem változtatott a korábbi joggyakorlaton. A beavatkozó a beavatkozás járulékos jellegéből következően a per tárgyával nem rendelkezhet, a kereset kiterjesztésére nem jogosult. [41] Tévesen állította a felperesi beavatkozó azt is, hogy a törvényszék lényeges eljárási szabályt sértett, mivel nem tájékoztatta a nyilatkozat figyelmen kívül hagyásáról, ugyanis a fentiek alapján erre a

1. sorszámú végzésben sor került. [42] Nem foghat helyt a felperesi beavatkozónak az a hivatkozása sem, mely szerint adott esetben a vagyoncsökkenés hiánya esetén a felhívott tényállás első mondatának utolsó fordulata – „vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat” – megvalósult, így helye van a felelősség megállapításának. Mint arra az alperes is helytállóan utalt, a bíróság a felperes keresetében megjelölt okból vizsgálhatja az alperes felelősségének a fennállását, arra lehetőség nincs, hogy az általa meg nem jelölt jogalap, illetve kereseti petítum hiányában hozza meg a döntését. A Kúria több döntésében [Gfv.VI.30.026/2022/3., Gfv.VI.30.083/2022/4.] rámutatott arra, hogy a törvényhely első és második fordulata alapvetően különbözik egymástól. Mivel a felperes egyértelműen megjelölte a keresete jogalapját, azzal összhangban a kereseti kérelmét, így a törvényszék attól nem térhet el. Az eljárás tárgyát nem képezheti annak vizsgálata, hogy a vezető felelőssége a felperes által nem hivatkozott okból fennáll-e. [43] A felperes fellebbezésében kérte a pernyertes alperes javára megítélt elsőfokú eljárással felmerült ügyvédi költség mérséklését is. E körben az ítélőtábla rögzíti, az alperes a 32/
2. (VIII. 22.) IM rendelet
3. §

(1)bekezdése alapján ügyvédi megbízási szerződés alapján számította fel költségét, részletesen kimutatva az ügyvédi tevékenységét és a ráfordított idő tartamát. A felperes a fellebbezésében az ügyvédi munkadíj eltúlzott voltára, illetve arra hivatkozott, hogy az nem áll arányban a Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 17 kifejtett ügyvédi tevékenységgel. Az e körben általánosságban felhozottak – a meg nem határozható pertárgy érték, az eljárás felfüggesztésének közel egy éves tartama, illetve a párhuzamos eljárások egyezősége – nem alkalmasak a perköltség eltúlzott voltának az alátámasztására, és az ügyvédi munkadíj mérséklésére, különös figyelemmel arra, hogy a felperes maga sem jelölte meg, hogy milyen elszámolás (időráfordítás, óradíj) áll arányban a kifejtett tevékenységgel. [44] A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [45] A fellebbezések eredményre nem vezettek, ezért a Pp. 83. §

(1)bekezdése, a Pp. 90. §

(2)bekezdése és a Pp. 383. §

(5)bekezdése alapján a másodfokú eljárással felmerült költségek megfizetésére a felperes és a felperesi beavatkozó köteles. [46] Az alperes a másodfokú eljárással felmerült költségigényét ügyvédi megbízási szerződésre hivatkozással – figyelembe véve az utazásra fordított időt, illetve a megbízási szerződésben kikötött sikerdíjat is – összesen 450.000 forint + áfa összegben számította fel. [47] A pernyertes alperes másodfokú költségeinek a megtérítésére a pervesztes fél, adott esetben a felperes köteles, azonban a beavatkozás miatt felmerült költséget a beavatkozó téríti meg. Erre figyelemmel a felperesi beavatkozó fellebbezésével felmerült költség, 90.000 forint + áfa megfizetésére az ítélőtábla a felperesi beavatkozót kötelezte, míg a felperes 360.000 forint + áfa megfizetésére köteles. [48] A felperes a másodfokú eljárással felmerült 48.000 forint illetéket megfizette, azonban a felperesi beavatkozó megfizetni tartozik az illetékfeljegyzési joga folytán meg nem fizetett, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §

(1)bekezdése alapján megállapított 48.000 forint összegű fellebbezési eljárási illetéket. [49] Az ítélőtábla tájékoztatja a felperesi beavatkozót, hogy a fellebbezési illeték az Itv. 78. §

(4)bekezdése szerint a határozat jogerőre emelkedését követő

1. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát [30/
2. (XII. 27.) IM rendelet
3. §

(2)bekezdés e) pont]. Budapest,

1. május
2. Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.019/2024/5-II 18 Dr. Czifra Veronika s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Volein Anna s.k. Dr. Mózsik Tímea s.k. bíró bíró