← Magyarország

Pkf.20109/2025/3 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pkf.II.20.109/2025/

  1. szám A Debreceni Ítélőtábla a dr. Czingula Katalin ügyvéd (cím) által képviselt kérelmező neve (cím) kérelmezőnek a dr. ... elnök által képviselt Balassagyarmati Törvényszék (cím) kérelmezett ellen vagyoni elégtétel megfizetésére irányuló nemperes eljárásban a Debreceni Törvényszék 8.Pk.21.054/2024/
  2. számú végzése ellen a kérelmezett által
  3. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő végzést: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részében részben megváltoztatja és a kérelmezett vagyoni elégtételben marasztalását 846 400 (nyolcszáznegyvenhatezer-négyszáz) forintra, elsőfokú költségben marasztalását 58 641 (ötvennyolcezer-hatszáznegyvenegy) forintra leszállítja; a kérelmezőt kötelezi az állam javára 729 (hétszázhuszonkilenc) forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére, míg az állam terhén maradó elsőfokú eljárási illeték összegét 25 392 (huszonötezer-háromszázkilencvenkét) forintban állapítja meg. Egyebekben a végzést helybenhagyja. A kérelmező a Magyar Állam javára az elsőfokú illetéket és 4 536 (négyezerötszázharminchat) forint fellebbezési illetéket – az állami adó- és vámhatóság 1003200001070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára – e végzés meghozatalának keltétől számított 60 (hatvan) napon belül köteles megfizetni. Az illeték megfizetése során a Debreceni Ítélőtábla megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát közleményként fel kell tüntetni. Megállapítja, hogy 2 464 (kétezer-négyszázhatvannégy) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad. Ez ellen a végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás A tényállás [1] A
  4. március 2-án fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel indult, ellentmondás folytán perré alakult eljárás volt folyamatban kölcsön megfizetése tárgyában a 'felperes neve' felperes, valamint a kérelmező mint I. rendű alperes, 'II.r. alperes neve' II. rendű alperes, 'III.r. alperes neve' III. rendű alperes és 'IV.r. alperes neve' IV. rendű alperes között a Salgótarjáni Járásbíróság előtt P.20.341/2017., majd P.20.749/2018., P.20.657/
  5. és P.20.818/
  6. számon. [2] A per a felek közös kérelmére
  7. január
  8. napjától szünetelt. A felperes
  9. július
  10. napján kérte az eljárás folytatását; a bíróság a folytatásról
  11. október 30-án intézkedett. [3] A tárgyalás a felperesi jogi képviselő általi elmulasztása okán a kérelmező jogi képviselőjének a kérelmére
  12. január
  13. napjától szünetelt. A felperes
  14. augusztus
  15. napján kérte az eljárás folytatását; a bíróság a folytatásról
  16. szeptember 23-án intézkedett. Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.109/2025/3 2 [4] A per a járásbíróság elsőfokon jogerőre emelkedett 7.P.20.818/2023/18/II. számú, a kérelmező jogi képviselője részére
  17. április 9-én kézbesített ítéletével fejeződött be. A kérelem és az ellenirat [5] A kérelmező a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló
  18. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Pevtv.)
  19. §-ának

(1)és
(2)bekezdéseire alapítottan, a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/
  1. (VI.30.) Kormányrendelet
  2. §-ában meghatározott 400 forintos napi összeggel számítva a per
  3. április
  4. és
  5. április
  6. közötti időszakára – ide nem értve a szünetelések miatt a
  7. január
  8. és
  9. július 19., valamint a
  10. január
  11. és
  12. augusztus
  13. közötti időszakokat – 2 177 napra 870 700 forint vagyoni elégtétel megfizetésére kérte a kérelmezettet kötelezni. [6] A kérelmezett elleniratában kérte elsődlegesen a kérelem teljes, másodlagosan 1337 napra számított 534 800 forintot meghaladó részében elutasítását. A per számított időtartamát – a kérelem szerinti részhez igazodóan – a
  14. április
  15. és
  16. április
  17. közötti 2176 napban határozta meg. Abból kérte levonni – többek között – a kérelmező által megjelölnél hosszabb időtartamban, a szünetelések miatt a
  18. január
  19. és
  20. október
  21. közötti összesen 281 napot, valamint a
  22. január
  23. és
  24. szeptember
  25. közötti összesen 243 napot. Az elsőfokú végzés [7] Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy fizessen meg a kérelmezőnek 15 napon belül 870 700 forint vagyoni elégtételt és 60 325 forint költséget. Megállapította, hogy az eljárással felmerült 26 121 forint eljárási illeték az állam terhén marad. [8] Kiemelte: bár a felek egyezően adták elő, hogy a fizetési meghagyás iránti kérelmet a jogosult
  26. április 5-én terjesztette elő, ugyanakkor az iratokból kitűnően annak valós időpontja
  27. március
  28. napja. A bírósági eljárás számított időtartama ekként a
  29. március
  30. és
  31. április
  32. közötti 2 595 nap. [9] A levonni kért
  33. január
  34. és
  35. október
  36. közötti időszakot érintően megállapította, hogy a bíróság
  37. január
  38. napján megállapította a per szünetelését a felek közös kérelmére, a per felperese pedig
  39. július 20-án kérte az eljárás folytatását. A két időpont között 179 nap telt el, ez a számított időtartamból a Pevtv.
  40. §-ának
(3)bekezdése alapján levonható. Az azonban nem a kérelmező érdekkörébe tartozó ok, hogy a bíróság a kérelmet nem vagy késedelmesen intézte el, ezért az ezt meghaladó időszakot figyelembe vette. [10] Az ugyancsak levonni kért
  1. január
  2. és
  3. szeptember
  4. közötti időszak tekintetében rögzítette, hogy a
  5. január 23-i tárgyaláson a kérelmező jogi képviselője azért kérte a szünetelés rögzítését, mert a tárgyaláson a felperes jogi képviselője nem jelent Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.109/2025/3 3 meg. Alperesként nem állt érdekében a kérelmezőnek, hogy az eljárásnak a polgári perrendtartásról szóló
  6. évi III. törvény (a továbbiakban:
  7. évi Pp.)
  8. §-a
(1)bekezdésének b) pontja alapján ne kérje a szünetelését, ezért a Pevtv. 15. §-ának
(3)bekezdése ezen időtartam tekintetében nem alkalmazható. Ezen túl az iratokból kitűnően a szünetelés időszakának lejárta előtt, az ítélkezési szünetben valóban megállapította a bíróság a per megszűnését, de nem volt tekintettel arra, hogy a hat hónapos határidő még nem járt le, mert annak lejárta előtt,
  1. augusztus 15-én a felperes kérte az eljárás folytatását. [11] Mindezeken felül további 96 nap levonását is indokoltnak találta, így számítása szerint a per 2 595 nap számított időtartamából levonható összesen 275 nap, a figyelembe vehető időtartam ekként 2 320 nap. A kérelmező azonban ennél kevesebb, 2 177 nap után kérte a vagyoni elégtétel összegét, ezért a kérelmen nem túlterjeszkedve 2 177 nap után 870 700 Ft összegű vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte a kérelmezettet. [12] A kérelmező pernyertessége folytán a polgári perrendtartásról szóló
  2. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  3. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte a kérelmezettet a felmerült elsőfokú költsége megfizetésére, amelyet az eljárásban kifejtett jogi képviseleti tevékenységre és arra figyelemmel, hogy a kérelmező képviselője ugyanezzel az üggyel kapcsolatban további három másik nemperes eljárást is kezdeményezett, 60 325 forint összegben állapított meg; továbbá úgy rendelkezett, hogy a kérelmezett az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 5. §-a
(1)bekezdésének c) pontja és
(2)bekezdése alapján fennálló személyes illetékmentességére tekintettel az eljárási illeték az állam terhén marad. A fellebbezés és a fellebbezésre tett észrevétel [13] Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kérelmezett terjesztett elő fellebbezést. Kérte a sérelmezett végzés akként történő megváltoztatását, hogy az ítélőtábla a megítélt vagyoni elégtétel összegét 833 200 forintra szállítsa le. [14] Vitatta, hogy az elsőfokú bíróság figyelembe vette a
  1. március
  2. és
  3. április
  4. közötti 33 napot. Felhívta: a kérelmező a kérelmében az eljárás napokban számított kezdő időpontját
  5. április
  6. napjában jelölte meg, amelyet a kérelmezett is elfogadott. Ennek ellenére határozta meg az elsőfokú bíróság a kezdő időpontot bár a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, de a felek egyező előadásától eltérően. Ezzel megsértette a kérelemhez kötöttség elvét, és az egyező tényelőadásra tekintettel a felek nyilatkozatától nem is volt lehetőség eltérni. [15] Nem értett egyet az elsőfokú bíróság azzal az álláspontjával, hogy a
  7. január
  8. és
  9. augusztus
  10. közötti 204 napot a vagyoni elégtétel alapjaként figyelembe vette. A kérelmező az eljárás napokban számított időtartama tekintetében a kérelmében maga sem vette figyelembe ezt az időtartamot, amelyet az elsőfokú bíróság ennek ellenére nem tartott levonhatónak, ezzel ugyancsak megsértette a kérelemhez kötöttség elvét. [16] Mindezeket összegezve kérte, hogy az ítélőtábla a per számított időtartamát ne az elsőfokú bíróság által meghatározott 2 595 napban, hanem csak 2 562 napban fogadja el és ebből az elsőfokú bíróság által levont 275 napon túl további 204 napot, azaz összesen 479 napot is vonjon le, és az így figyelembe vehető 2 083 napra határozza meg a vagyoni elégtétel 833 200 forint összegét. [17] A kérelmező a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helyes indokai alapján helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a per kezdő időpontját az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a peradatok alapján, attól a felek nyilatkozatai ellenére nem Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.109/2025/3 4 térhetett el. Egyetértett azzal, hogy a
  11. január
  12. és
  13. augusztus
  14. közötti 204 napot a helyes elsőfokú érvek szerint figyelembe kellett venni. Nem történt túlterjeszkedés a kérelmen, hiszen a vagyoni elégtételt az elsőfokú bíróság csak 2 177 napra állapította meg. A másodfokú bíróság döntése [18] Az ítélőtábla fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú végzés a kérelmezettet 833 200 forint vagyoni elégtételben marasztaló rendelkezését, a kérelmezett fellebbezését pedig részben alaposnak találta a következők szerint: [19] A kérelmező a kérelmében a per figyelembe vehető időtartamát nem a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem
  15. március
  16. napi előterjesztésétől, hanem
  17. április
  18. napjától számította a jogerős befejező határozat
  19. április
  20. napi közléséig, de ebben nem vette figyelembe a szünetelések a
  21. január
  22. és
  23. július 19., valamint a
  24. január
  25. és
  26. augusztus
  27. közötti időszakait, és az így számított 2 177 napra érvényesített napi 400 forint vagyoni elégtételt. Ehhez képest a kérelmezett az elleniratában akként határozta meg a figyelembe vehető időtartamot, hogy a per kezdő időpontját egy nappal későbbi kezdő időponttól,
  28. április
  29. napjától számította, így korrigálta a kérelmező által megjelölt időszakot 2 176 napban, ezen túl felsorolta az egyes levonandó időtartamokat, ezen belül az egyes szünetelések figyelmen kívül hagyandó időtartamait nem a kérelmező által megjelölt, hanem annál hosszabb időben jelölte meg
  30. január
  31. és
  32. október 30., valamint
  33. január
  34. és
  35. szeptember
  36. között. A számítását úgy részletezte, hogy az egyes újrainduló peres számokra külön határozta meg a figyelembe vehető időtartamokat (P.20.341/
  37. számon 282 napban, P.20.749/
  38. számon 86 napban, P.20.657/
  39. számon 857 napban, P.20.818/
  40. számon 102 napban) és az ekként összesen 1337 napot állította a vagyoni elégtétel alapjaként. Az elsőfokú bíróság viszont a felek számításaitól eltérően a per tényleges, a jogszabályok alapján meghatározható
  41. március
  42. és
  43. április
  44. közötti 2 595 nap számított időtartamából indult ki, és egyenként vizsgálta valamennyi, a kérelmezett által levonni kért időtartamot, beleérve a szünetelések az elleniratban felhívott teljes levonandó időszakát, és így jutott arra a következtetésre, hogy az így számított időtartamából levonható 275 nap eredményeképpen figyelembe vehető 2 320 nap meghaladja a kérelem szerinti 2 177 napot, így a kérelem egészében eredményes. [20] A kérelmezett a fellebbezésében a vagyoni elégtétel alapjaként figyelembe vett időtartamokat érintően a kérelemhez és ellenirathoz kötöttség sérelmét állította, ezért az ítélőtáblának a rendelkezési elv értelmezéséről kellett állást foglalnia. [21] A Pevtv.
  45. §-ának
(4)bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy azon eljárási kérdésekre, amelyeket a törvény a bíróság előtti igényérvényesítést (azaz a vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárást) rendező alcíme eltérően nem szabályoz, a Pp. rendelkezéseit a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló
  1. évi CXVIII. törvénynek (Bpnp.) a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebből tehát az következik, hogy a Pevtv. háttérjogszabálya a Pp., annak minden olyan, a nemperes eljárás sajátosságaival összeegyeztethető rendelkezése alkalmazandó, amelyre nincs a nemperes eljárásra vonatkozó eltérő előírás. Ezért alkalmazandó a Pp.
  2. §-a
(2)bekezdésének a rendelkezési elv részében irányadó az a szabálya, hogy a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. [22] Azt, hogy a vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárás sajátosságai mennyiben engedik a rendelkezési elv érvényesülését, a bírói gyakorlatnak kellett kimunkálnia. Ezzel kapcsolatban foglalt állást a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.361/2023/
  1. számú, BDT
  2. 4752 számon közzétett végzése. Ennek értelmében: A Pevtv. az eljárás időtartamára több fogalmat használ. Megkülönbözteti az észszerű időtartamot, a számított Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.109/2025/3 5 időtartamot, a levonandó (figyelmen kívül hagyandó) időtartamot és a figyelembe vehető időtartamot. Az észszerű időtartamot egyrészt az eljárás teljes tartamára, másrészt az egyes eljárási szakaszokra a Pevtv.
  3. §-a határozza meg kötelezően úgy, hogy attól a bíróság csak a kérelmező javára térhet el, de a törvényes időtartamot a perújítás kivételes esetétől eltekintve, nem hosszabbíthatja meg. Az eljárás számított időtartama az az időtartam, ameddig a peres eljárás a törvény fogalomhasználata szerint tart: a teljes eljárás tekintetében a keresetlevél benyújtását követő naptól a jogerősnek minősülő határozat közlésének napjáig. Ebből a számított időtartamból engedi meg a Pevtv.
  4. §-ának
(3)és
(4)bekezdése egyes, az eljárás előrehaladását nem szolgáló, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időtartamok levonását. A számított időtartam és a levont (figyelmen kívül hagyandó) időtartam különbözete a figyelembe vehető időtartam. A Pevtv. 7. §-ának
(2)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz figyelembe vehető időtartama – azaz a számított időtartam és a levont időtartamok különbözete – meghaladja az észszerűnek minősülő időtartamot, a fél akkor jogosult vagyoni elégtételre. A levonható idő a Pevtv. 15. §-ának
(3)és
(4)bekezdései alapján a kérelmezett kérelmének korlátai között megállapítható, az ott írt további feltételeknek megfelelő időt, amelyre ha a bíróság valóban lát jogszabályi alapot, akkor le is kell vonni az eljárás számított időtartamából. Az így kapott idő, azaz a számított idő és a levonandó idő különbözete adja a figyelembe vehető időt. Ez utóbbi idő az, amelynek meg kell haladnia az eljárás törvény szerint meghatározott észszerű idejét és ha ez megtörténik, a vagyoni elégtételre való jogosultság a kérelmező oldalán létrejön. [23] A vagyoni elégtétel alapjának meghatározásából az következik, hogy a vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárásban, annak sajátossága folytán a rendelkezési elv annyiban nem tud érvényesülni, amennyiben a kompenzálás alapját a törvény egyértelműen, eltérést nem engedően meghatározza. Nem áll fenn ezért kötöttség sem az eljárás vagy eljárási szakasz számított időtartama, sem az észszerű időtartama vonatkozásában, mivel azt, hogy az eljárás vagy eljárási szakasz a törvény értelmében meddig tart és abból mennyi tekinthető észszerű időnek, a Pevtv.
  1. §-a és
  2. §-a értelmében maga a törvény határozza meg. A felek rendelkezési joga tehát a számított és az észszerű időtartam meghatározására nem érvényesül, így azt a bíróságnak a felek nyilatkozatai tartalmától függetlenül meg kell állapítania. [24] Az elsőfokú bíróság ezt a jogi levezetést kívánta követni, amikor a számított időtartamot részben a felek nyilatkozatától eltérően határozta meg, azonban az ítélőtábla álláspontja szerint a rendelkezési jogot ehhez képest részben tévesen értelmezte. [25] A kérelmező ez eljárás kezdő időpontját azért határozta meg
  3. április
  4. napjában, mert előadása szerint ekkor terjesztették elő a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet. Ennek időpontja azonban helyesen
  5. március
  6. A kérelmező előadásából az következik, hogy nem kívánta csökkenteni a részére járó vagyoni elégtételt a két időpont közötti időszakra járó törvényes összeggel, csak a számított időtartamot helytelenül, nem a jogszabályi rendelkezések szerinti kezdő időponttól határozta meg. Ezt a téves megállapítását helyesbítette a számított időtartamhoz az előzőekben kifejtett kötöttségből következően helyesen az elsőfokú bíróság a Pevtv. irányadó előírásainak megfelelően. Ebből következően helytálló volt az a következtetés, amely – figyelemmel a Pevtv.
  7. §-ának
(2)bekezdésére – a számított időtartamot
  1. március
  2. napjától vette alapul, így nem volt alap a
  3. március
  4. és
  5. április
  6. közötti 33 nap figyelmen kívül hagyására. [26] Egyetértett azonban az ítélőtábla a fellebbezés érveivel annyiban, hogy a szünetelés a kérelmező által a kérelem szerint eleve figyelmen kívül hagyott
  7. január
  8. és
  9. augusztus
  10. közötti 204 napját az elsőfokú bíróságnak is figyelmen kívül kellett volna hagynia. Ebben a vonatkozásban ugyanis nem arról volt szó, hogy a per számított időtartamát a kérelmező helytelenül jelölte volna meg. Ellenkezőleg: a kérelem tartalmából Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.109/2025/3 6 megállapíthatóan maga is tisztában volt azzal, hogy ez az időtartam amúgy a per számított időtartamának a része, csak a Pevtv.
  11. §-ának
(3)bekezdése alapján azt nem tartotta figyelembe vehetőnek, elfogadva tehát, hogy az az eljárás előrehaladását nem szolgáló, a kérelmező érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időtartam. Ha a kérelmező maga is egyes időtartamok levonását indokoltnak tartja, akkor ezt az időszakot a bíróság sem vizsgálhatja, mivel a levonandó időtartamokat érintően nincs a rendelkezési jogot felülíró kötöttség. Hasonlóan: ha a kérelmezett egyes időtartamok figyelmen kívül hagyását kéri az elleniratában, és az elleniratra adott észrevételben ezek levonását maga a kérelmező is elfogadja, a következetes gyakorlat szerint a bíróság ezt követően már érdemi vizsgálat nélkül csökkenti ezzel az időtartammal a vagyoni elégtétel alapját. A 2019. január 24. és 2019. augusztus 15. közötti 204 napot így az elsőfokú bíróság tévesen vette figyelembe. [27] A tévesen figyelembe vett 204 nap után járó vagyoni elégtétel összege ugyan 81 600 forint; a kérelmezett a fellebbezése végszámítása szerint csak 37 500 forinttal (870 700 – 833 200 forint) kérte annak leszállítását, a fellebbezés elbírálása során azonban a Pp. 370. §-ának
(1)bekezdése szerinti korlátokra az ítélőtáblának is figyelemmel kellett lennie, ekként: Az a fellebbezési kérelem nem vezetett eredményre, hogy az ítélőtábla a per számított időtartamát ne az elsőfokú bíróság által meghatározott 2 595 napban, hanem csak 2 562 napban fogadja el, az a kérelme azonban eredményre vezetett, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által levont 275 napon túl további 204 napot, azaz összesen 479 napot is vonjon le. A fellebbezés ezen levezetéséhez igazodva tehát 2 595 nap csökkentendő 479 nappal, ennek eredményeképpen 2 116 napra határozandó meg a vagyoni elégtétel 846 400 forintban, ezért a vagyoni elégtételben marasztalást az ítélőtábla erre az összegre szállította le. [28] A marasztalás leszállítására tekintettel a kérelmező elsőfokú pernyertessége nem teljes, hanem 97,2 %; az ítélőtábla ennek megfelelően szállította le arányosan a Pp. 83. §-ának
(2)bekezdése szerint a kérelmezett által viselendő elsőfokú költség összegét; továbbá a Pp. 102. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte a kérelmezőt az állam javára elsőfokú eljárási illeték megfizetésére és módosította az állam által viselendő illeték mértékét. [29] Az ítélőtábla mindezek alapján az elsőfokú bíróság végzését a Pevtv. 9. §-ának
(4)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 383. §-ának
(2)bekezdése értelmében az előzőek szerint megváltoztatta. [30] A fellebbezéssel vitatott érték 37 500 forint volt, a fellebbezés 24 300 forint tekintetében volt sikeres, az Itv. 39. §-ának
(1)bekezdése és 47. §-ának
(1)bekezdése szerint meghatározott fellebbezési illetékből a kérelmező ezzel arányos 4 536 forint megtérítésére köteles, míg a fennmaradó feljegyzett illeték a kérelmezett illetékmentességére tekintettel a Pp. 102. §-ának
(6)bekezdése értelmében az állam terhén marad. [31] A másodfokú eljárásban költséget sem a kérelmező, sem a kérelmezett nem számított fel, ezért arról rendelkezni nem kellett. Debrecen,
  1. április
  2. Dr. Pribula László s.k. a tanács elnöke, előadó, Dr. Gárdosi Judit s.k. bíró, Dr. Árok Krisztián s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.