A határozat elvi tartalma: A rendvédelmi alkalmazott a végkielégítés iránti igényét – az igazgatási jogviszony megszüntetéséről hozott határozat megtámadására irányuló közigazgatási per jogerős befejezését követően – elévülési időn belül, közvetlenül a bíróságnál benyújtott keresetlevél útján külön perben is érvényesítheti. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 4.Kf.700.572/2023/
- Felperes (felperes címe.) Független Rendőr Szakszervezet (eljáró kamarai jogtanácsos: dr. Gábor) (felperesi képviselő címe.) Készenléti Rendőrség (alperes címe) A felperes: A felperes képviselője: Az alperes: Tordai Az alperes képviselője: dr. Gömöri Csilla kamarai jogtanácsos A per tárgya: végkielégítés megfizetésével kapcsolatos közszolgálati jogviszonyból származó közigazgatási jogvita elbírálása A fellebbezést benyújtó fél: alperes (
- sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Fővárosi Törvényszék 10.K.700.376/2023/
- számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 30.000 (harmincezer) forint másodfokú perköltséget. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/
- 2 A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] Az ügyviteli segédelőadó beosztású felperes rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban teljesített szolgálatot az alperes Igazgatóság1 (KRMÜIG) főosztály1 Osztály1án. A vele szemben indult fegyelmi eljárásban az alperes – jogosultságokkal, lehetőségekkel való visszaélés fegyelmi vétség elkövetése miatt – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló
- évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 289/T. §
(2)bekezdés d) pontjában foglalt hivatalvesztés büntetéssel sújtotta; melyre tekintettel – külön határozattal – jogviszonya
- július
- napjával megszüntetésre került. [2] A felperes a fegyelmi és az ezen alapuló jogviszonyt megszüntető határozatot keresettel támadta. Az elsőfokú bíróság a 10.K.702.032/2021/
- számú ítéletével a határozatokat hatályon kívül helyezte, egyúttal az alperest a felperes elmaradt illetményének és cafeteria juttatásának megfizetésére kötelezte; végkielégítésről kereseti kérelem hiányában nem döntött. Az alperes fellebbezése folytán eljárt Kúria, mint másodfokú bíróság a
- március
- napján kelt Kf.III.45.110/2021/
- számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A felperes keresete, az alperes védirata [3] A felperes az elsőfokú bírósághoz
- január
- napján benyújtott újabb keresetében – a jogviszony megszüntetésének jogerősen megállapított jogellenességére tekintettel – az alperest a Hszt. 289/V. §
(5)bekezdése alapján, a 288/I. §
(1)bekezdés h) pontja szerint meghatározott kilenc havi távolléti díjnak megfelelő, 2.700.000 forint összegű végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni. [4] Az alperes a védiratában a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 81. §
(1)bekezdés a) pontja alapján – figyelemmel a 48. §
(1)bekezdés i) pontjára – az eljárás megszüntetését kérte. Állítása szerint a felperes a keresetindításra nyitva álló határidőt elmulasztotta; a Kúria ítélete ugyanis 2022. március 30. napján kelt, ezért a felperesnek a Kp. 39. §
(1)bekezdése értelmében az ettől az időponttól számított harminc napon belül kellett volna a végkielégítés iránti igényét közvetlenül nála előterjesztenie. A követelés jogalapját és összegszerűségét nem vitatta. Az elsőfokú bíróság ítélete Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/4. 3 [5] Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a kereseti kérelem szerinti 2.700.000 forint végkielégítés megfizetésére kötelezte. Döntését a Kp. 2. §
(4)bekezdésére, 4. §
(1)bekezdésére és
(3)bekezdés a) pontjára,
- §-ára,
- §
(4)bekezdésére, 78. §
(1)-
(2)bekezdéseire, 85. §
(1)-
(2)bekezdéseire, a polgári perrendtartásról szóló
- évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
- §
(1)bekezdésére, a Hszt. 289/V. §
(1)-
(5)bekezdéseire, 288/I.
(2)bekezdés h) pontjára alapította. Az eljárásjogi kifogások körében rögzítette, hogy a követelést nem kellett szolgálati panasz útján érvényesíteni, a felperes közvetlenül fordulhatott a bírósághoz. A perbeli igény egyébként sem önálló kereseti kérelem, az a jogviszony jogellenes megszüntetésének következménye. Csak a jogviszony megszüntetését támadó keresetlevelére vonatkozik a Kp.
- §-ában meghatározott harminc napos perindítási határidő. A felperes a megelőző perben jogfenntartó nyilatkozatot tett arra az esetre, ha a bíróság a jogviszony megszüntetés jogellenességét jogerősen megállapítja, ezért nem volt akadálya a végkielégítés hároméves általános elévülési időn belüli érvényesítésének. Az ügy érdemét illetően a keresetet – figyelembe véve, hogy azt az alperes jogalapjában és összegszerűségében maga sem vitatta – teljes egészében megalapozottnak találta. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [6] Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Jogszabálysértésként a Pp.
- §
(1)bekezdését jelölte meg. A Kp. 39. §
(1)bekezdésének alkalmazhatósága kapcsán fenntartotta azt az álláspontját, hogy a vitatott cselekményről való tudomásszerzés, illetve a cselekmény közlésének napja az előzményi perben hozott ítélet jogerőre emelkedése, azaz
- március
- napja. A hivatkozott jogszabályhely nem csak a keresetlevél benyújtására nyitva álló időtartamot szabályozza, de a benyújtás helyét is meghatározza. Ennek megfelelően a felperes a keresetlevelet hozzá lett volna köteles benyújtani, mert esetében nem állt fenn a jogi képviselő nélkül eljáró felperest megillető, a Kp.
- §
(3)bekezdésében rögzített kedvezmény. Megjegyezte, hogy azon kivétel, miszerint a Kp-tól különböző más törvény a keresetlevél benyújtására eltérő szabályokat is megállapíthat, a jelen esetben nem áll fenn, hiszen a Hszt. a keresetlevél benyújtásával kapcsolatos más előírást nem tartalmaz. A Hszt. 270. §
(1)bekezdése csak a bírósághoz fordulás jogát rögzíti, az a keresetlevél előterjesztéséről nem rendelkezik. Megismételte azt a védirati kifogását, hogy a felperes a keresetlevelet egyrészt nem a megfelelő helyre nyújtotta be, másrészt az annak benyújtására nyitva álló határidőt elmulasztotta; így a keresetlevél visszautasításának lett volna helye. [7] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Tévesnek értékelte azt az alperesi érvelést, hogy a végkielégítés vagy a jogviszony jogellenes megszüntetését megállapító bírósági ítélet közigazgatási cselekmény lenne. A harminc nap keresetindítási határidő csak a munkáltatói intézkedés jogszerűségének vitatására vonatkozik, az abból fakadó vagyoni igények a hároméves elévülési időn belül érvényesíthetők (EBH2017.M.20.). A bírósághoz fordulás közvetlen lehetőségét a Kp. 41. §
(4)bekezdése és a Hszt. 289/V. §
(1)bekezdése garantálja. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/
- 4 A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [8] A fellebbezés – az alábbiak szerint – nem alapos. [9] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp.
- §
(1)bekezdése alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a releváns jogszabályi rendelkezéseket felhívta, azokat megfelelően alkalmazta, ítéletének indokolásában döntése indokait részletesen kifejtette, amellyel a másodfokú bíróság is egyetértett. A fellebbezésben előadottakra tekintettel az alábbiakat emeli ki. [10] Az ítélőtábla elöljáróban leszögezi, hogy az alperes a felperes követelését annak jogalapja vagy összegszerűsége tekintetében sem az elsőfokú eljárásban, sem a jelen fellebbezési eljárásban nem kifogásolta; e körben – a fellebbezés korlátaira figyelemmel – a másodfokú bíróságnak vizsgálati kötelezettsége nem volt. A fellebbezés a védiratban is kifejtett pergátló akadályokkal kapcsolatos elsőfokú bírósági jogértelmezés felülbírálatára irányult. A Fővárosi Ítélőtáblának ezért abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes a keresetlevél benyújtásának határidejére és helyére vonatkozó, a Kp. 39. §
(1)bekezdésében előírt rendelkezések megtartásával kezdeményezte-e a közszolgálati jogviszonyból származó közigazgatási jogvita elbírálása iránti bírósági eljárást. [11] A Kp. 39. §
(1)bekezdése a keresetlevél közigazgatási perben történő benyújtásának általános szabályát fogalmazza meg, amikor előírja, hogy a keresetlevelet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani. A rendelkezés alkalmazhatóságának alapfeltétele egy, a közigazgatási jogvita tárgyául szolgáló közigazgatási cselekmény megléte. A közigazgatási cselekmény fogalmát a Kp. 4. §
(1)és
(3)bekezdései definiálják, amit az 5. §
(4)bekezdése azzal egészít ki, hogy a közigazgatási cselekményre vonatkozó szabályokat a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésre és intézkedésre is alkalmazni kell. [12] Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy akár a végkielégítés iránti felperesi igény, akár a Kúriának az elsőfokú bíróság előzményi perben hozott ítéletének jogerőre emelkedését eredményező határozata közigazgatási cselekmény lenne. A közigazgatási cselekmény – Kp. 4. §
(1),
(3)bekezdésein és 5. §
(4)bekezdésén alapuló – fogalmát ezek egyike sem elégíti ki, ezért önmagában e lényeges fogalmi elem hiánya miatt sem volt alkalmazható a fellebbezésben az elsőfokú bíróság által megsértettként megjelölt Kp. 39. §
(1)bekezdése. Egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a perbeli követelés nem más, mint a rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetéséhez kapcsolódó járulékos igény, amelynek – a Kúria Kf.III.45.110/2021/
- Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/
- 5 számú ítéletén alapuló – önálló érvényesítésére a harmincnapos keresetindítási korlát nem vonatkoztatható. Közigazgatási cselekménynek a jelen esetben kizárólag a fegyelmi büntetést kiszabó és a jogviszonyt erre tekintettel megszüntető alperesi határozatok voltak tekinthetők, amelyek ellen a felperes – nem vitásan – a törvényi határidőben élt a perindítási jogával. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés (ilyenre az alperes maga sem hivatkozott), amely előírná, hogy a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményeként előálló minden vagyonjogi igényt egyazon eljárásban kellene érvényesíteni. A rendvédelmi alkalmazott felperes – jogszabályi tilalom hiányában – nem volt elzárva attól, hogy a Kp. rendszerében közigazgatási cselekménynek minősülő munkáltatói intézkedések kellő időben való vitatása és a követelése jogalapjának jogerős bírósági megállapítása, vagyis a Kúria
- március 30ai ítélete után – a Hszt. 287/I. §
(1)bekezdése folytán megfelelően alkalmazott 11. §
(1)bekezdése szerinti általános elévülési időn belül – a jelen perben kérje kötelezni az alperest a végkielégítés megtérítésére. [13] Az elsőfokú bíróság jogértelmezése a felperes fellebbezési ellenkérelmében hivatkozott eseti döntéssel is összhangban volt. Bár a jelen per és az EBH2017.M.
- számú elvi bírósági határozat között tény- és jogazonosság nem volt, tekintve, hogy utóbbi ítélet a Munka Törvénykönyvéről szóló
- évi XXII. törvény alapján született, abból mindenesetre levezethető, hogy a jogellenes jogviszony megszüntetés következményeként végkielégítés iránti igény – a hároméves elévülési időn belül – pótlólagosan, a munkáltatói intézkedés megtámadására, jogellenességének megállapítására irányuló per befejezését követően is érvényesíthető. [14] Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a Kp.
- §
(1)bekezdése, mint általános szabály csak törvény eltérő rendelkezése hiányában irányadó. Az alperes érvelésével szemben az nem jogszabályi követelmény, hogy az eltérést lehetővé tévő törvény a Kp.-tól különböző, más törvény legyen, ez a jogszabályszövegből nem vezethető le; következésképp ilyen speciális előírást maga a Kp. is tartalmazhat. Az eltérés két irányú lehet: egyrészt a határidőre, másrészt a benyújtás helyére vonatkozó. Az alperes a fellebbezésében nem csak azt állította, hogy a felperes a keresetindítási határidőt nem tartotta meg, de azt a véleményét is kifejtette, hogy a keresetlevelet közvetlenül nála kellett volna előterjeszteni. E körben az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel, hogy a Kp. 41. §
(4)bekezdése a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogvitát, mint amilyen a jelen per is, a Kp. 39. §
(1)bekezdéséhez képest kivételként kezeli, és a keresetlevél bíróságnál történő benyújtását teszi kötelezővé, ha a jogvita tárgya nem a Közszolgálati Döntőbizottság határozatának jogszerűsége. A perbeli esetben ez utóbbi kizáró feltétel nem állt fenn, ezért az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Kp. 39. §
(1)bekezdését, amikor – az elévülési időn belül – közvetlenül hozzá előterjesztett keresetlevelet befogadta, és érdemben elbírálta. [15] A Hszt. 270. §
(1)bekezdése a perbeli esetben nem volt releváns, mert az csak a hivatásos állomány tagjára vonatkozó szabály. A felperes ezzel szemben nem hivatásos szolgálati jogviszonyban, hanem rendvédelmi igazgatási jogviszonyban teljesített szolgálatot. Esetében – az elsőfokú ítéletben is feltüntetett – 289/V. §
(1)bekezdése biztosítja a bírósághoz fordulás lehetőségét. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/
- 6 E rendelkezésből valóban nem vonható le következtetés sem a keresetlevél benyújtásának helyét, sem határidejét illetően, az elsőfokú ítéletben való szerepeltetése ugyanakkor azt nem tette jogsértővé. [16] Az alperes a fellebbezésében nem munkálta ki, hogy az elsőfokú bíróság a Pp.
- §
(1)bekezdését, azaz a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó kötelezettségét – a pergátló akadályok kapcsán – pontosan miképpen sértette meg. A fellebbezés tárgyává is tett eljárásjogi kifogásokkal összefüggésben a törvényszéknek jogkérdésben kellett állást foglalnia; külön bizonyítás lefolytatására e tekintetben nem volt szükség, így az alperesnek a bizonyítékértékelés hibájára utaló, de részletes okfejtést nem tartalmazó hivatkozása eredményre nem vezethetett. [17] Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítélete a fellebbezésben megjelölt okból nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla a Kp. 109. §
(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. [18] A másodfokú bíróság a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján a 35. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 83. §
(1)bekezdése értelmében kötelezte a pervesztes alperest a felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, annak mértékét a Pp. 81. §
(1)-
(2)bekezdéseire, 82. §
(3)bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 4. §-a és 3. §
(2),
(5)bekezdéseire figyelemmel állapította meg. A felperes által felszámított költség összegét a pertárgy értékére, az ügy bonyolultságára, a felperes által benyújtott fellebbezési ellenkérelem elkészítésének munka- és időigényére, valamint a tárgyaláson kívüli elbírálásra tekintettel a rendelkező rész szerinti összegre mérsékelte. [19] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §
(1)bekezdésében és 46. §
(1)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illeték az alperes Itv. 5. §
(1)bekezdés c) pontjában biztosított teljes személyes illetékmentessége folytán a Pp. 102. §
(1)és
(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [20] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján alkalmazandó
- §-a értelmében tárgyaláson kívül bírálta el. [21] Záró rész Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
- §
(1)bekezdése zárja ki. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.572/2023/
- 7 Budapest,
- március
- dr. Kecskés Zsófia s.k. a tanács elnöke dr. Koós Szabolcs s.k. előadó bíró dr. Szeles Balázs György s.k. bíró