Bf.238/2025/11 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének törvényi tényállási elemeit. A fellebbviteli bíróság ugyanakkor nem értett egyet azzal az elsőbírói állásponttal, hogy a vádlott cselekménye védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés megállapítására alkalmas. A Btk. 459. §

(1)bekezdés

1. pontja értelmében védekezésre képtelennek kell tekinteni azt (is), aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. E minősítő körülmény – a 3/
2. Büntető jogegységi határozat
3. pontja szerint – akkor róható fel, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állt elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően (az ölési cselekménytől függetlenül) idézte elő. Mint ahogyan azt a Kúria a Bfv.352/2026/
4. számú eseti határozatának [43] bekezdésében kifejtette, a bírói gyakorlat szerint az ellenállás olyan magatartások összességét jelenti, amely alkalmas lehet a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására, de legalább a megnehezítésére. Az ellenállás kifejtésére képtelenség értelemszerűen az ölési cselekménnyel szembeni ellenállással kapcsolatos, azonban jelen ügyben a vádlott büntetőjogi felelősséget megalapozó cselekménye passzív magatartásban, a gondozási kötelezettség elmulasztásában öltött testet. Mulasztás esetén a sértett ellenállás kifejtésére való alkalmassága és a védekezésre képtelen állapot fogalmi elemeinek az egybevetése értelmetlen, illetve – gyakorlati szempontból – kivitelezhetetlen is. A mulasztással szemben ugyanis nem lehet ellenállni (Pécsi Ítélőtábla Bf.19/2020/6.). A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a minősített eset megállapítása abban az esetben lehetséges, ha a konkrét ügyben bizonyítást nyer, hogy a sértett védekezési lehetősége adott volt, és annak fennállása ellenére volt képtelen valamilyen ok miatt a védekezésre. Ilyenkor az elkövető ezt a helyzetet használja ki az elkövetés során. Ezen túlmenően az ítélőtábla álláspontja szerint jelen ügyben a sértettnek a derékfájás miatti ágyba kényszerülését követően előállt önmentésre képtelen állapotát a vádlott magatartása okozta. Éppen a mulasztása volt a közvetlen oka annak, hogy a sértett „védekezésre képtelenné vált”, és a vádlott éppen azért felel, mert – ugyan ez jogszabályon alapuló kötelessége lett volna – ezt nem akadályozta meg. Ez utóbbi körülményt kétszer a terhére értékelni nem lehet. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott élet elleni cselekményét a Btk.
5. §

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének minősítette. Nem értett egyet a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.327/2022/

1. számú ítéletében kifejtett jogi állásponttal. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 6.Bf.238/2025/
2. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapesten,
3. január
4. napján megtartott tanácsülésen meghozta a következő í t é l e t e t: Az emberölés bűntette miatt Terhelt1 vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék
5. április
6. napján kihirdetett 11.B.425/2022/
7. számú ítéletét megváltoztatja. A vádlott élet elleni cselekményét a Btk.
8. §

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének minősíti. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokolás [1] A Fővárosi Törvényszék a

1. április
2. napján kihirdetett 11.B.425/2022/
3. számú ítéletével Terhelt1 vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében [Btk.
4. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés j) pont), ezért őt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült 632.750 forint bűnügyi költség viselésére. [2] A kihirdetett ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamának felemelése, valamint a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának fegyház fokozatban történő megállapítása érdekében jelentett be fellebbezést. Terhelt1 vádlott és a meghatalmazott védője pedig elsődlegesen felmentésért, másodlagosan téves minősítés okán, a perbeszédből megállapíthatóan a vádlott cselekményének a Btk. 166. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettekénti minősítése és a büntetés enyhítése céljából fellebbezett. Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 2 [3] Az ügyész a fellebbezése indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint a vádiratban szereplő bűncselekmény vonatkozásában a megállapítható büntetéskiszabási körülmények helytálló értékelése esetén a középmértéket ugyan el nem érő, azonban a büntetési tételkeret alsó határát mindenképpen elérő tartamú szabadságvesztés büntetés, azzal egyidejűleg, ahhoz igazodó tartamú, a vádlott ezirányú méltatlanságára alapított közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása felelne meg a Btk. 79.§-ban írt célnak és a Btk. 80. §

(1)és

(2)bekezdésében írt elveknek. A szabadságvesztés büntetés fokozatát pedig a Btk. 37. §

(3)bekezdés ad) alpontja szerint fegyház fokozatban látta szükségesnek megállapítani. [4] A vádlott védője fellebbezése írásbeli indokolásában elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte az indokolási kötelezettség megsértése miatt, másodlagosan felmentést, harmadlagosan a minősítés megváltoztatását, negyedlegesen pedig a büntetés jelentős enyhítését indítványozta. Elsődleges indítványa körében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az ügy eldöntése szempontjából különös jelentőségű kérdésekben nem adott teljes körű, okszerű indokolást, így a szándékosság megállapítását alátámasztó bizonyítékok elemzése elmaradt, ahogyan a szakértői vélemények ellentmondásának értékelése is. Szintén hiányosnak tartotta a védő a sértett önrendelkezési jogának körében tett, az ellátást visszautasító magatartásának értékelését és sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság a védelem által hivatkozott enyhítő körülmények teljes körű mérlegelésével is adós maradt. A felmentést célzó indítványát a védő azzal indokolta, hogy a szakértők bizonytalanságai, a vádlott több mint 10 évig fennálló gondozási mintázata, a sértett saját döntései, elutasító magatartása és a vádlott segítséghívása mind olyan tényezők, amelyek objektíve megkérdőjelezik a szándékos emberölés ítéleti bizonyossággal, minden kétséget kizáró megállapíthatóságát. A védő érvelése szerint az általa felsorolt és a tanúk által kétséget kizáróan alátámasztott tényekből fakadóan a vádlott nem ismerhette fel a halálos veszély közvetlenségét. Harmadlagos indítványa körében a védő azt fejtette ki, hogy bár a védelem álláspontja, hogy a vádlott nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, mégis a bizonyított tények gondos értékelése felvetheti a segítségnyújtás elmulasztása Btk. 166. §

(2)törvényi tényállási elemeinek esetleges kimerítését. Enyhítésre irányuló indítványát a védő azzal indokolta, hogy a 6 éves börtön és a feltételes szabadság kizárása a vádlott személyi körülményeihez, az eset körülményeihez, a bizonyítékokhoz és a felelősség fokához nem igazodik. A büntetés aránytalanul súlyos, tekintettel arra, hogy a vádlott büntetlen előéletű, rendezett életvitelű, dolgozik, vagyona van, az emberölési szándék nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható, a sértett elutasító, segítséget visszautasító magatartása enyhítő és közreható körülmény, továbbá a vádlott segítséget hívott. Minderre figyelemmel a védő a büntetés időtartamának jelentősen csökkentését, a közügyektől eltiltás mellőzését, a végrehajtás felfüggesztését és a feltételes szabadság lehetőségéből való kizárás mellőzését kérte. [5] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.475/2025/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárása során a büntetőeljárási szabályokat betartotta, a bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatta, valamennyi bizonyítékot megvizsgálta, majd azokat okszerűen mérlegelte, tehát az ügyfelderítési kötelezettségének eleget téve megalapozott tényállást állapított meg. Az elsőfokú bíróság az indokolási Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 3 kötelezettségének megfelelően eleget tett. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a megállapított tényállásból a bíróság helytállóan és okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekménye jogi minősítése is törvényes. Kiemelte, hogy a cselekmény segítségnyújtás halált okozó elmulasztásakénti minősítésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha az elkövető oldalán csupán általános segítségnyújtási kötelezettség áll fenn (EBH
2. 2115.). Jelen esetben azonban a sértett önmaga ellátására a halála előtt két héttel már képtelen volt, vele élő nagykorú fiát, a vádlottat terhelte a tartásának, gondozásának jogszabályi kötelezettsége. Az elsőfokú bíróság tehát helytállóan ismerte fel, hogy Terhelt1 vádlottat édesanyja vonatkozásában a vádbeli időszakban terhelő speciális kötelezettségnek az egyeneságbeli rokonságra tekintettel jogszabályi alapja volt. Ezzel kapcsolatban a fellebbviteli főügyészség indokoltnak tartotta feltüntetni a Ptk. 4:
3. §

(1)bekezdését és 4:196. §

(1)bekezdését. A fellebbviteli főügyészség hangsúlyozta, hogy törvényszék helyesen utalt arra, hogy a vádlott egyértelműen tisztában volt édesanyja állapotával, továbbá a tudata azt is átfogta, hogy a sértett önmaga ellátására már képtelen állapotba került, így megfelelő gondozásának, ápolásának elmulasztása elháríthatatlanul vezet a halálos eredményhez, amely iránt közömbös maradt, abba belenyugodva, eshetőleges szándékkal valósította meg a bűncselekményt. Ilyen körülmények között a cselekménynek segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntettekénti minősítésére, amit a védő a perbeszédében indítványozott és a fellebbezésében másodlagos indítványként a vádlotti cselekmény ekkénti minősítését kérte, nem kerülhet sor, a mulasztással, eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntette szerinti büntetőjogi minősítés törvényes. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolása a minősítő körülmények vizsgálata, nevezetesen a védekezésre képtelen személy sérelmére történt elkövetés megállapítása és a különös kegyetlenséggel elkövetés megállapíthatóságának hiánya tekintetében is teljes. A büntetés kiszabása körében arra mutatott rá a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, hogy a törvényszék a feltárt büntetéskiszabási tényezőket alapvetően a súlyuknak megfelelően értékelte, amikor a büntetési célokra és a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel a terhelttel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki. Álláspontja szerint tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát nem csupán jóval a középmérték alatt, hanem a Btk. 82. §

(2)bekezdés a) pontjában foglalt enyhítő szakasz alkalmazásával a speciális törvényi minimum alatt határozta meg, amire a vádlott terhére megállapított bűncselekmény tárgyi súlya, és a feltárt büntetéskiszabási körülmények sem adtak kellő alapot. A fellebbviteli főügyészség utalt arra, hogy a vádlott cselekménye kiemelkedő tárgyi súlyú, ami a törvény által előírt magasabb büntetési tételkeretben – 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – is kifejezésre jut. A büntetéskiszabás során irányadó középmérték az esetében 15 év volt. Kifejtette továbbá, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata a Btk. 37. § helyesen

(3)bekezdés

1. a)pont,
2. ad)alpontja szerint fegyház lett volna, és tévedett a bíróság, amikor lehetőséget látott eggyel enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazására a Btk. 35. §

(2)bekezdése alapján. Mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék 11.B.475/2022/30. számú ítéletét a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján változtassa meg akként, hogy a Terhelt1 vádlottal szemben kiszabott börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés tartamát, és ezzel egyidejűleg a szabadságvesztés felemelt tartamához igazodóan a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát is emelje fel, a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát pedig a Btk. 37. §

(3)bekezdés

1. a)pontjának
2. ad)alpontjában írtak alapján fegyház fokozatban határozza meg. Egyebekben az elsőfokú ügydöntő határozatot a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján hagyja helyben. Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 4 [6] Az ügyészség, a vádlott és a védő által bejelentett fellebbezés tartalmára figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése alapján teljeskörűen, a Be. 598. §

(2)bekezdése alapján tanácsülésen eljárva bírálta felül. Megjegyzi a fellebbviteli bíróság, hogy a védő fellebbezésének írásbeli indokolásában kiterjesztette a bejelentett fellebbezése irányát annak ellenére, hogy az a fellebbezés bejelentésekor rögzült, és elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére tett indítványt. Ettől függetlenül a másodfokú bíróság vizsgálta az ügyben az eljárási szabályok megtartását, az ítélet megalapozottságát, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét. [7] A fellebbviteli bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a Fővárosi Törvényszék eljárása során a perrendi szabályokat jórészt megtartotta, hatályon kívül helyezésre okot adó abszolút, illetve relatív eljárási szabálysértést nem valósított meg. A másodfokú bíróság ugyanakkor észlelte, hogy a törvényszék a vádirat kézbesítésétől számított 3 hónapon túl tartott előkészítő ülést a Be. 499. §

(2)bekezdésében foglaltak ellenére, továbbá az elsőfokú ítélet szerkesztése – a sorszámozott bekezdések hiányában – nem felel meg a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII.23.) OBH utasítás (Beisz.) 27/A. §

(13)előírásainak. Ezen eljárási (és igazgatási) szabálysértések azonban az eljárás lefolytatására lényeges hatással nem voltak. A törvényszék által megtartott előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte el a bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláson való jelenlét jogáról, ezért az elsőfokú bíróság az ügyet a Be.

1. § a) pontja alapján törvényesen utalta tárgyalásra. A Fővárosi Ítélőtábla a felülvizsgálat során azt is megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyalása során a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat betartotta, a vádlott és a védő az eljárásban törvényes jogaikat maradéktalanul gyakorolhatta, az eljárásban résztvevő személyek – a vádlott, a kihallgatott tanúk és szakértők – figyelmeztetése – ideértve a mentességi jogra történő figyelmeztetést is – a törvényi előírásoknak megfelelően történt. [8] A vádlott védőjének az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezése nem alapos. [9] A törvényszék az ítéleti tényállást mérlegelési jogkörében eljárva állapította meg. A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállás maradéktalan tisztázására törekedett, ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a fellelhető bizonyítékokat számba vette. Ennek keretében kihallgatta a vádlottat, aki a tárgyaláson élt a vallomástétel megtagadásának jogával. Erre figyelemmel a bíróság a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján törvényesen ismertette a vádlott nyomozás során tett gyanúsítotti vallomását, valamint az azzal egyező tartalmú – közigazgatási eljárás keretében tett – tanúvallomását. Ezekben előterjesztett érdemi védekezésének lényege szerint a zárkózott, magába forduló, önmagára és környezetére igénytelen, az orvosi segítséget, kezelést, gyógyszereket elutasító édesanyját, miután

1. október végén derékfájdalmak miatt ágyba kényszerült, a tőle elvárható módon ellátta: részére bevásárolt, ételt, kólát, telefont, pelenkát, nedves törlőkendőt a keze ügyébe helyezett, és a fűtést azért nem kapcsolta be a novemberi hideg idő ellenére, mert azt az édesanyja nem engedte. Hivatkozott arra, hogy két nappal a kórházba kerülése előtt édesanyja beleevett az odakészített csirkecombba és a mentők kiérkezése előtt egy korty kólát is ivott. Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 5 Állította, hogy pelenkacserére a kórházba szállítását megelőzően két nappal került sor. 68 éves édesanyja el tudta dönteni, hogy mi kell neki, orvost a folyamatos elutasítás miatt nem hívott hozzá, és akkor értesítette az orvosi ügyeletet, amikor azt tapasztalta, hogy már szívószállal sem tud önállóan inni. [10] A vádlott védekezésének ellenőrzése és a tényállás tisztázása érdekében a törvényszék a tárgyaláson kihallgatta tanú1-et, a vádlott testvérét – aki nem élt mentességi jogával –, tanú3-at, a család háziorvosát, tanú4t, a sértett korábbi munkatársát, tanú6t, tanú10t és tanú7t, a család szomszédait. E tanúk a sértett és a vádlott személyiségére, életmódjára, lakhatási körülményeire tudtak nyilatkozni. Kihallgatta továbbá a helyszínre kiérkező mentősöket, tanú9ot és tanú8t, akik arról számoltak be vallomásukban, hogy milyen körülmények között találták a sértettet, valamint kihallgatta tanú2-t és tanú5-öt, a vádlott kollégáit Terhelt1 személyiségére, édesanyjához fűződő viszonyára. Végül a Be.
2. §

(2)bekezdés b) pontja alapján törvényesen ismertette tanú13 nyomozás során tett tanúvallomását. A törvényszék a tényállás tisztázása érdekében a tárgyaláson meghallgatta a nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértőket, akik írásbeli szakvéleményeiket és azok kiegészítését változatlanul fenntartották, továbbá ismertette a releváns okirati bizonyítékokat, köztük a helyszíni szemléről és a boncolásról készült jegyzőkönyvet és az azokhoz tartozó fényképfelvételeket, az orvosi dokumentációkat, az OMSZ esetlapot, az elmeorvos- és pszichológus szakértői véleményeket. [11] Az elsőfokú bíróság ítélete III. részében számba vette, valamint egyenként és összességében értékelte a bizonyítékokat. A törvényszék a vádlott védekezésére figyelemmel logikus érveléssel meggyőző indokát adta annak, hogy mely megfontolások és mérlegelési szempontok alapján vetette el a vádlott érdemi védekezését, a tényállást miért a mentős tanúk hitelt érdemlő vallomására, a bejelentés adataira, az OMSZ esetlapra és különösen a halál okára (erőszakos okból, extrém kóros soványság talaján kialakult kihűlés), a természetes okú megbetegedések szerepére (a halálhoz vezető kórfolyamatban állapotrosszabbító szerepel bírhattak), a sértett ellátatlanságára (a felfekvések és az izületi zsugorodás a halál beállta előtt 1-2 hét teljes vagy közel teljes ellátatlanságot – egészségügyi ellátás valamint gondozás hiányát – jelenti), az immobilizációra (a sértett a halál beállta előtti 1-2 héten belül tartósan ágyhoz kötött volt) vonatkozó orvosszakértői véleményre és a boncolási jegyzőkönyvre alapította. Rögzítette, hogy a vádlotti vallomás egyes részeit az egyéb aggálytalan bizonyítékok közül melyek és miként cáfolták egyértelműen. Így a szándékosság megállapítását alátámasztó bizonyítékok elemzésére az ítélet

1. oldal utolsó előtti és a
2. oldal második bekezdésében került sor, abból a
3. oldal második és
4. oldal kilencedik bekezdése szerint vont le jogi következtetést az elsőfokú bíróság; a fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a védői állítással szemben a szakértői vélemény valójában nem önellentmondásos, hiszen annak a megállapításnak, hogy az elhunyt a halála előtt 1-2 héttel korábban vált ágyhoz kötötté, nem mond ellent - a vádlott vallomására figyelemmel – annak kimondása, hogy reális eséllyel lehetséges, hogy a sértett halála előtt másfél héttel korábban lett helyváltoztatásra képtelen (ítélet
5. oldal utolsó előtti bekezdés); a törvényszék az ítélet
6. oldal utolsó bekezdésében foglalkozik a visszautasítási képtelenséggel, a
7. oldal első négy bekezdésében pedig a sértett alapbetegségeivel és azok értékelésével. Az elsőfokú bíróság a sértett önrendelkezési jogának körében tett, az ellátást visszautasító magatartását sértetti közrehatásként értékelte a büntetéskiszabás során. Végül utal arra a másodfokú bíróság, hogy a törvényszék a vádlott előadásából csak azokat, az édesanyja ellátásáról, Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 6 gondozásáról szóló vallomásrészeket vetette el, amelyeket egyéb, objektív bizonyítékok és tanúvallomások cáfoltak, így foglalkozott ezzel az ítélet
8. oldal hetedik bekezdésétől a
9. oldal hetedik bekezdéséig; egyebekben a nem cáfolt vádlotti vallomás a tényállás alapjául szolgált (ítélet
10. oldal, harmadik bekezdés). Az ítélőtábla álláspontja szerint mindezek alapján helytálló indokát adta az elsőfokú bíróság annak, hogy miért nem látta megállapíthatónak azt, hogy a vádlott eleget tett az őt jogszabály alapján terhelő ellátási, gondozási kötelezettségnek és miért jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott mulasztása (nem gondoskodott a sértett megfelelő táplálásáról és higiéniájáról, a lakás tisztán tartásáról, fűtéséről) vezetett a sértett halálához, amit kihűlés eredményeképpen előállt keringésösszeomlás okozott. Beszámolt arról a gondolati folyamatról is, amelynek során a bizonyított tényekből logikai következtetéssel további tényekre vont le következtetést. Az elsőfokú bíróság tehát mérlegelési jogkörében eljárva ítélete II. részében marasztaló történeti tényállást állapított meg. A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a törvényszék indokolási kötelezettségének a Be.
11. §

(3)bekezdés d) pontjában foglalt törvényi előírások betartásával eleget tett, a bizonyítékok értékelése a Be. 167. §

(4)bekezdésében írtaknak is megfelelő, ezért a védőnek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló indítványa eredményre nem vezethetett. [12] A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás tehát megalapozott, mentes a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdésében írt hiányosságoktól, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla felülbírálata alapjául elfogadta. [13] A vádlottnak és védőnek eltérő tényállás megállapítására és felmentésre irányuló fellebbezése nem vezethetett eredményre. [14] A Be. 591. §

(1)bekezdésében foglaltak szerint a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetve a fellebbezésben új tényt állítottak vagy új bizonyítékra hivatkoztak és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le. A vádlott és védője fellebbezésében új tényre, új bizonyítékra nem hivatkozott, ezért a bizonyítékok újraértékelésére, a tényállás felülmérlegelésére és ezen keresztül eltérő tényállás megállapítására irányuló fellebbezése eredményre nem vezethetett. Az elsőfokú bíróság a ténybíróság, feladata és kötelessége, hogy a vád tárgyává tett tények szempontjából lényeges bizonyítékokat hiánytalanul, egyenként és összhatásában értékelje, amelynek eredményeként az ítéletben a vád tárgyává tett cselekmény történeti tényállását, valamint az elkövető személyével összefüggő, a cselekményére kiható, azt befolyásoló tényeket megállapítsa. Az ítélőtábla álláspontja szerint a törvényszék e kötelezettségének eleget tett. A vádlott felmentésére csak eltérő tényállás megállapítása mellett lenne lehetőség, ez azonban – tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítélet tényállása a fentiek szerint mindenben megalapozott – törvényben kizárt. [15] A vádlottnak és védőnek az eltérő jogi minősítés érdekében bejelentett fellebbezése más okból alapos. Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 7 [16] Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont le következtetést a vádlott bűnösségére, azonban részben tévedett a cselekmény jogi minősítésekor. Nem tévedett a törvényszék akkor, amikor a vádlott cselekményét mulasztással elkövetett emberölésnek és nem segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának minősítette. Az e körben az ítélet IV. részének első három bekezdésében kifejtett jogi indokolással a másodfokú bíróság maradéktalanul egyetért. A cselekmény segítségnyújtás halált okozó elmulasztásakénti minősítésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha az elkövető oldalán csupán általános segítségnyújtási kötelezettség áll fenn (EBH2010. 2115.). A törvényszék a 3/2013. Büntető jogegységi határozat I.I. pontjában kifejtetteknek megfelelően járt el, körültekintően értékelve az általa megállapított tényeket. Helyesen állapította meg, hogy mulasztással elkövetett emberölésről van szó, hiszen a halálhoz vezető ok-okozati folyamat ugyan a vádlott magatartásától függetlenül indult meg, és ő ezt fel is ismerte, de bekövetkezésének megakadályozását – bár arra a Ptk. 4:194. §

(1)és a 4:196. §

(1)bekezdése alapján jogszabályi kötelezettsége állt fenn és a súlyos következmény elhárítására reális lehetősége is lett volna – szándékosan, a halál beállta iránt közömbösséget tanúsítva elmulasztotta. A vádlott előre látta az általa meg nem akadályozott okfolyamat alakulását, annak lehetséges eredményét, a kihűlés általi halál bekövetkezésének lehetőségét, felismerte, hogy amennyiben tőle nem kap megfelelő segítséget a sértett, akkor halála az adott körülmények között szükségszerűen bekövetkezik és az eredmény iránt közömbösséget tanúsított, abba belenyugodott, ezért cselekményét eshetőleges szándékkal követte el. A vádlott és a sértett idegenektől, szomszédoktól elzárkózva élt, a vádlott vendégeket nem fogadott, egyedül látta el a sértettet. Azt követően, hogy az édesanyja derékfájdalom miatt ágyba kényszerült, elmulasztotta a legalapvetőbb ápolási feladatokat: nem etette, nem itatta meg, mosdatásról, később pelenkacseréről, a sértett mozgatásáról, a szoba fűtéséről nem gondoskodott, orvosi segítséget időben nem kért. A halálos eredmény felé vezető folyamatban kizárólag a véletlenben bizakodhatott, ami – a következetes ítélkezési gyakorlat szerint – nem más, mint a lehetséges következményekbe való belenyugvás. [17] A vádlott tehát azzal a magatartásával, hogy alapvető gondozási kötelezettségét nem teljesítette – nem gondoskodott az édesanyja táplálásáról, higiéniájáról, a lakás megfelelő fűtéséről, sem a sértett intézeti elhelyezéséről és nem kért időben orvosi segítséget – és mulasztása következtében a sértett kihűlés miatti keringésösszeomlás következtében a kórházba szállítását követően elhunyt, megvalósította a Btk. 160. §

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének törvényi tényállási elemeit. [18] A fellebbviteli bíróság ugyanakkor nem értett egyet azzal az elsőbírói állásponttal, hogy a vádlott cselekménye védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés megállapítására alkalmas. A Btk. 459. §

(1)bekezdés

1. pontja értelmében védekezésre képtelennek kell tekinteni azt (is), aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. E minősítő körülmény – a 3/
2. Büntető jogegységi határozat
3. pontja szerint – akkor róható fel, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állt elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően (az ölési cselekménytől függetlenül) idézte elő. Mint ahogyan azt a Kúria a Bfv.352/2026/
4. számú eseti határozatának [43] bekezdésében kifejtette, a bírói gyakorlat szerint az ellenállás olyan magatartások összességét jelenti, amely Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 8 alkalmas lehet a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására, de legalább a megnehezítésére. Az ellenállás kifejtésére képtelenség értelemszerűen az ölési cselekménnyel szembeni ellenállással kapcsolatos, azonban jelen ügyben a vádlott büntetőjogi felelősséget megalapozó cselekménye passzív magatartásban, a gondozási kötelezettség elmulasztásában öltött testet. Mulasztás esetén a sértett ellenállás kifejtésére való alkalmassága és a védekezésre képtelen állapot fogalmi elemeinek az egybevetése értelmetlen, illetve – gyakorlati szempontból – kivitelezhetetlen is. A mulasztással szemben ugyanis nem lehet ellenállni (Pécsi Ítélőtábla Bf.19/2020/6.). A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a minősített eset megállapítása abban az esetben lehetséges, ha a konkrét ügyben bizonyítást nyer, hogy a sértett védekezési lehetősége adott volt, és annak fennállása ellenére volt képtelen valamilyen ok miatt a védekezésre. Ilyenkor az elkövető ezt a helyzetet használja ki az elkövetés során. Ezen túlmenően az ítélőtábla álláspontja szerint jelen ügyben a sértettnek a derékfájás miatti ágyba kényszerülését követően előállt önmentésre képtelen állapotát a vádlott magatartása okozta. Éppen a mulasztása volt a közvetlen oka annak, hogy a sértett „védekezésre képtelenné vált”, és a vádlott éppen azért felel, mert – ugyan ez jogszabályon alapuló kötelessége lett volna – ezt nem akadályozta meg. Ez utóbbi körülményt kétszer a terhére értékelni nem lehet. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott élet elleni cselekményét a Btk.
5. §

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének minősítette. Nem értett egyet a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.327/2022/

1. számú ítéletében kifejtett jogi állásponttal. [19] A vádlottnak és védőjének enyhítésre, míg az ügyészségnek a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezése nem alapos. [20] A törvényszék ítélete
2. oldalának 1-
3. bekezdéseiben jórészt helytállóan tárta fel a büntetés kiszabása során figyelembe vehető körülményeket. Az ítélőtábla további súlyosító körülményként értékeli, hogy a pelenkázás és ágyneműcsere elhanyagolása miatt a vizeletében, székletében és hányásában fekvő sértett emberi méltósága is sérült. Ugyanakkor további enyhítő körülmény, hogy a vádlott hívta ki a mentőket. Az emberölés bűntettét a Btk. öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. A Btk.
4. §

(2)bekezdése szerint határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke az irányadó, ami a jelen ügyben 10 év. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a cselekmény eltérő minősítése ellenére sem tévedett a törvényszék, amikor a vádlott tekintetében a büntetlen előéletére, az időmúlásra és a szakértő által megállapított személyiségzavarára, valamint a sértett személyiségéből adódó közrehatásra és az eshetőleges szándékra – azaz az enyhítő körülmények nagyobb számára és nyomatékára - figyelemmel szabott ki a törvényi középmértéket el nem érő tartamú szabadságvesztést. A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a hivatkozott bűnösségi körülmények mellett a kiszabott 6 év börtönbüntetés igazodik a vádlott által elkövetett cselekmény tárgyi súlyához, a vádlott cselekményében és személyében rejlő társadalomra veszélyességhez, a bűnössége fokához és alkalmas vele szemben a Btk. 79. §-ában írt speciális és generális büntetési célok elérésére, ezért a szabadságvesztés tartamának sem enyhítésére, sem súlyosítására nem látott törvényes alapot, az erre irányuló fellebbezések eredményre nem vezethettek. [21] Az elsőfokon kiszabott közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartama is törvényes, igazodik a kiszabott büntetés mértékéhez a Btk. 61. §

(1)bekezdésére és a Btk. 62. §

(1)Fővárosi Ítélőtábla 6B.Bf.238/2025/11/II 9 bekezdésére figyelemmel. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata a Btk. 37. §

(2)bekezdés a) pontjában írtak szerint börtön. [22] A Fővárosi Törvényszék ítéletének egyéb – a feltételes szabadságból való kizárásról és a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezései – törvényesek, ezért azokat a fellebbviteli bíróság helybenhagyta. [23] A Fővárosi Ítélőtábla ítélete a Be. 606. §

(1)bekezdésén alapszik. Budapest,

1. január
2. Dr. Török Zsolt s.k. a tanács elnöke Dr. Szabó Éva s.k. előadó bíró Dr. Mészáros László s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék 11.B.425/2022/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 6.Bf.238/2025/
4. számú ítéletében írt változtatással
5. január
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
7. január
8. Dr. Török Zsolt s.k. a tanács elnöke