Mf.40059/2021/4 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontjára hivatkozással. Az intézkedés indokolása szerint a felperes együttműködési kötelezettségét megszegve nem igazolta hitelt érdemlő módon a

1. március 16-tól
2. március
3. napjáig terjedő időszakot érintően a munkából való távollétét. Kiemelte, a felperes az általa kapott táppénzes igazolást a munkáltatói jogkör gyakorlója részére nem juttatta el, erről a mulasztásáról a felperes
4. március 25-én küldött e-mail üzenetéből szerzett tudomást. Utalt arra, hogy az igazolatlan mulasztás lényeges kötelezettségszegésnek minősül. A kereset és az ellenkérelem [6] A felperes keresetében – a rendkívüli felmentés jogellenességére alapítottan, a jogellenesség jogkövetkezményeként – 4 735 200 forint kártérítés és 3 946 000 forint végkielégítés, valamint ezen összegek törvényes mértékű késedelmi kamatának a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetének indokai szerint a rendkívüli felmentésben közölt indokok nem világosak, részben valótlanok és nem okszerűek. Érvelése szerint az alperesi intézkedés a világosság követelményét azért sérti, mert nem jelöli meg, mennyi időn belül és milyen jogszabályi rendelkezések alapján kellett volna értesítenie a keresőképtelenségéről a munkáltatói jogkör gyakorlóját, és nem tér ki arra sem, miként kellett volna eljárnia. Állította, valótlan a felmentés indokolásának az a megállapítása, miszerint megszegte az együttműködési kötelezettségét, illetve hogy nem tájékoztatta távollétéről a Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 3 munkáltatót és nem igazolta hitelt érdemlően a távolmaradását. Kifejtette, a felmentésben közölt és valósként elfogadott tények alapján a felmentés nem tekinthető okszerűnek, mert nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami előírná, hogy a munkavállalónak a keresőképtelenség beálltáról haladéktalanul értesítenie kell a munkáltatói jogkör gyakorlóját. [7] Utalt a fentieken túl arra, hogy miután felette a munkáltatói jogkört a képviselőtestület gyakorolta, a polgármester a hatáskörét túllépve hozta meg a közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntető intézkedését. A per folyamán kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem bocsátott ki az alperessel szemben bírósági meghagyást annak ellenére, hogy az alperes ellenkérelme hatálytalannak minősült. [8] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődleges védekezését arra alapította, hogy a felperes a keresetlevelet elkésetten terjesztette elő. Érdemi védekezése szerint a rendkívüli felmentésben közölt indokok egyaránt megfelelnek a világosság, a valóság és az okszerűség követelményének. Kiemelte, a felperesnek jogszabályi kötelezettsége volt, hogy minden olyan tényről, körülményről tájékoztassa a munkáltatóját, amely lényeges a jogviszonyból eredő jogai gyakorlása és kötelezettségei teljesítése szempontjából, a felperes viszont ezt a kötelezettségét megszegte azzal, hogy a keresőképtelen állapotba kerüléséről nem értesítette haladéktalanul a munkáltatóját, holott a betegsége ebben nem akadályozhatta, mivel járóbeteg volt. Utalt arra, az intézkedésben egyértelműen megjelölte, hogy a felperes milyen kötelességét szegte meg, azt pedig, hogy ezek a kötelességek milyen jogszabályi rendelkezésen alapultak, véleménye szerint nem kellett tartalmaznia a felmentésnek. [9] Egyebekben vitatta, hogy ellenkérelme hatálytalan lett volna. Állította továbbá, hogy a rendkívüli felmentés kiadásakor fennálló veszélyhelyzetre figyelemmel a
5. évi CXXVII. törvény
6. §

(4)bekezdése, valamint a 40/

1. (III.11.) Kormányrendelet alapján jogosult volt a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó ügyekben eljárni, és ennek keretében intézkedni a felperes jogviszonyának megszüntetéséről. Az elsőfokú bíróság ítélete [10] Az elsőfokú bíróság a kereset szerint marasztalta az alperest, és kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 349 200 forint perköltséget. Megállapította továbbá, hogy az elsőfokú eljárási illeték az állam terhén marad. Határozatának indokolása szerint a felperes határidőben terjesztette elő keresetét, a bírósági meghagyás kibocsátásának nem volt helye, és a polgármester az alperes által hivatkozott jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően jogosult volt intézkedni a felperes jogviszonyának megszüntetéséről. [11] Az ügy érdemét illetően kifejtett álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indokolása megfelel a világosság követelményének, abból ugyanis egyértelműen kiderül, az alperes azt sérelmezte, hogy a felperes nem jelezte és nem igazolta számára kellő időben a
2. március 16-
3. napja között terjedő időszakra vonatkozóan a munkából való távollétét. Az alperesi polgármester tanúvallomása alapján ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a felmentés indoka nem felel meg a valóságnak, annak tényleges indoka ugyanis a felmentésről szóló okiratban rögzítettektől eltérően a felperes tartós távolléte és az októbertől márciusig tanúsított magatartása volt, valamint az, hogy decemberben nem tájékoztatta a polgármester arról, hogy táppénzes állományba került. Rámutatott, a felmentésben közölt indok valósként való elfogadása esetén sem lenne jogszerűnek minősíthető az alperesi intézkedés, miután az alperes nem bizonyította, miszerint közölve lett a felperessel az, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a szabadságát, illetve táppénzes állományát közvetlenül be kell jelentenie a polgármesternek. Kiemelte, ha az alperesi polgármester egy korábbiakban működő gyakorlatot meg kívánt változtatni, a tőle elvárt magatartás az lett volna, hogy hivatalos Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 4 felhívást intézzen valamennyi intézményvezető felé, ennek hiányában a felperes részéről az együttműködési kötelezettség megszegése nem állapítható meg. [12] Utalt arra, hogy a keresetet összegszerűségében az alperes nem vitatta, ezért etekintetben döntésének részletes indokolását mellőzte. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [13] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte, hogy az ítélőtábla a polgári perrendtartásról szóló
4. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
5. §

(3)bekezdés

1. c)és
2. d)pontjában biztosított felülbírálati jogkörében eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és a felperes keresetét utasítsa el. A fellebbezésében kifejtett jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 279. §

(1)bekezdésében foglaltakat megsértve a tényállást részben helytelenül állapította meg, egyes bizonyítékokat nem helyesen mérlegelt, ezért téves jogi következtetésre jutott. [14] Véleménye szerint a felperes felróható magatartásával maga alakított ki egy olyan rossz gyakorlatot, amely szerint a polgármestert, mint a munkáltatói jogkör gyakorlóját nem tájékoztatta arról, ha szabadságot kívánt kivenni, vagy ha táppénzes állományba került. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 6. §

(1)bekezdésére utalással kifejtette, a felperesnek kötelezettsége lett volna egy olyan információáramlási rendet kialakítani, amelynek során egyrészről ő, mint intézményvezető és munkáltatói jogkör gyakorló, másrészről mint beosztott vezető esetében a vele szemben munkáltatói jogkört gyakorló személy értesüljön a keresőképtelen állapotú dolgozók személyéről, a keresőképtelenség várható időtartamáról annak érdekében, a munkáltató az emiatt szükségessé váló intézkedéseket meg tudja tenni. Állította, a polgármester már 2019 decemberében közölte a felperessel azt az elvárását, hogy a keresőképtelen állományba kerülését közvetlenül is közölje vele, majd 2020 januárjában ezt a többi intézményvezetővel is közölte. Érvelése szerint az a körülmény, hogy a felperes

1. március
2. napján minden külön felhívás nélkül írásban tájékoztatta a munkáltatói jogkör gyakorlóját a keresőképtelen állományba kerüléséről, azt bizonyítja, tudott a polgármester ilyen irányú elvárásáról. Kiemelte, hogy a korábbi polgármester, (tanú 1 neve) tanúvallomása cáfolja a felperes által állított gyakorlatot, a tanú ugyanis előadta, hogy a szabadságot, illetőleg a táppénzes állományt az intézményvezetők szóban jelezték felé, párhuzamosan a TB ügyintéző részére történő bejelentéssel. Hangsúlyozta, miután a felperes a táppénzes állományát szóban sem jelezte a polgármesternek, ezzel megszegte az együttműködési és egyben a munkaköri kötelezettségét. Véleménye szerint a polgármester tanúvallomása és a felmentésben közölt indokok nem ellentétesek, életszerű ugyanis, hogy az a munkáltató, aki a munkavállaló magatartásával hosszabb ideje elégedetlen, a legutolsó kötelezettségszegést értékelje úgy, hogy azzal a munkavállaló már elérte azt a határt, ami indokolja jogviszonya azonnali hatályú megszüntetését. Állította, ez a pont a felperes esetében a legutolsó keresőképtelen állományba kerülésének be nem jelentésével érkezett el. Véleménye szerint önmagában az, hogy a felperes felmentésére egy folyamat végén került sor, nem jelenti azt, hogy a felmentés valós indoka nem a felperes felmentési határozatban közölt legutóbbi kötelezettségszegése volt. Mindezek alapján megítélése szerint a felmentés indoka nemcsak világos, hanem valós és okszerű is volt, és ennek megfelelően az jogszerű. [15] A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására, és az alperes másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezésére irányult. [16] Kiemelte, az alperes fellebbezési érvelésével szemben az alperes törvényes képviselőjeként meghallgatott polgármester nyilatkozata alapján kétséget kizáróan Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 5 megállapítható volt, hogy a felmondás indoka nem valós, a polgármester ugyanis maga nyilatkozott úgy, hogy a decemberi távolléttel, illetve a 2019 októberétől 2020 márciusáig tartó időszakkal volt problémája, nem pedig a felmentésben megjelölt márciusi egyetlen alkalommal. Kiemelte, az alperes alaptalanul hivatkozik arra, hogy neki (a felperesnek) kellett volna kialakítania a szabadságok és a betegállományok bejelentésére vonatkozó rendszert, annak kialakítása ugyanis a munkáltató felelőssége. Utalt ezzel összefüggésben arra, hogy erre a körülményre az alperes az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott, így ez az érvelése új ténynek és egyben ellenkérelem-változtatásnak minősül, aminek a Pp.
3. §

(1)bekezdésében foglalt feltételei nem állnak fenn, emellett új tényként sem kezelhető ez a nyilatkozata, miután a 373. §

(2)bekezdés szerinti önhiba hiánya etekintetben nem állapítható meg. Hangsúlyozta, önmagában abból, hogy a 2020 márciusi e-mail üzenetben arról tájékoztatta a polgármestert, hogy a Covid miatt bizonytalan időre távol kell maradnia a munkahelyétől, nem lehet okszerűen arra következtetni, hogy tudott volna a polgármester elvárásairól. Véleménye szerint a korábbi polgármester tanúvallomása az érintett kérdéskörben kialakult gyakorlatról az ő (a felperes) állítását támasztja alá. Kiemelte, ha a rendkívüli felmentésnek több indoka van, nem elegendő a legutolsó eseményt indokként megjelölni, figyelemmel arra is, hogy a rendkívüli felmentés csak kivételes esetekben gyakorolható jogosítvány, így elvárható egy munkáltatótól, hogy ha több kötelezettségszegést is észlelt a munkavállaló részéről, úgy valamennyit feltüntesse a felmentésben. Utalt a továbbiakban arra, hogy a polgármester tanúvallomása szerint a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére azért nem került sor, mert a pénzbeli igényeiről nem tudtak megegyezni. Álláspontja szerint a polgármesternek ez a nyilatkozata is alátámasztja, hogy nem a felmentésben megjelölt indokok miatt került sor a jogviszonya megszüntetésére. [17] Az ítélőtábla döntése és annak indokai [18] A fellebbezés alaptalan. [19] Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 370. §

(1)bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás feltárásához szükséges mértékben a bizonyítási eljárást lefolytatta. A bizonyítékokat – a fellebbezésben írtakkal szemben – a Pp. 279. §

(1)bekezdésében előírtak szem előtt tartásával a maguk összességében logikusan értékelte, és azok eredményeként helyesen állapította meg, hogy a rendkívüli felmentés indokai világosak ugyan, de nem valósak olyan értelemben, hogy nem az ott megjelölt mulasztás volt az alperesi intézkedés valódi indoka, a megjelölt indokok pedig – az alábbiakban részletezettek szerint az elsőfokú ítéletben kifejtettektől részben eltérő, részben azokat kiegészítő indokok alapján – nem okszerűek. [20] Az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyának rendkívüli felmentéssel történő megszüntetése jogalapjaként a Kjt. 33/A. §

(1)bekezdés a) pontját jelölte meg, amely szerint a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt rendkívüli felmentéssel megszüntetheti, ha a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. Ennek megfelelően a felmentés jogszerűségének a megítélése során a bíróságnak egyrészt azt kellett vizsgálnia, hogy fennállnak-e a rendkívüli felmentés Kjt. 33/A. §

(1)bekezdés a) pontjában írt konjunktív feltételei, azaz a felmentésben az alperes által megszegettként megjelölt kötelezettség a felperest a közalkalmazotti jogviszonyából származó kötelezettségként terhelte-e, ez lényeges kötelezettséget jelentett-e, a felperes megszegte-e ezt a kötelezettségét, ha igen, a kötelezettségszegést szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással valósította-e meg, és ez a kötelezettségszegés jelentős mértékű-e. Másrészt vizsgálnia kellett, hogy megvalósulnak- Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 6 e a rendkívüli felmentés indokolásával szemben a Kjt. 33/A. §

(2)bekezdésében írt követelmények, nevezetesen, hogy abból világosan kitűnnek-e a rendkívüli felmentés okai, ezek az okok valósak-e, és azokból okszerűen következik-e, hogy a közalkalmazotti jogviszony fenntartása a munkáltató számára nem lehetséges. [21] Jelen esetben a felek egyike sem vitatta a fellebbezési eljárásban az elsőfokú ítéletnek azt a megállapítását, miszerint a rendkívüli felmentést tartalmazó okirat világosan tartalmazza a felmentési okot, nevezetesen, hogy a felperes azzal, hogy a

1. március 16-
2. közötti időszakot érintő táppénzes állományát nem jelentette be közvetlenül az alperesi polgármesternek, megszegte az együttműködési kötelezettségét. [22] Ami ennek a felmentési indoknak a valóságát illeti: a felperes által sem vitatottan tényszerűen megfelel a valóságnak, hogy a felperes valóban nem közölte közvetlenül az alperesi polgármesterrel, hogy
3. március 16-
4. napja között betegsége miatt továbbra is távol van munkahelyétől. Ugyanakkor – amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította – a polgármester tanúvallomásából kétséget kizáróan kitűnt, a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a polgármester nem emiatt szüntette meg rendkívüli felmentéssel, hanem a korábbi hónapokban tanúsított – az alperes által közelebbről a per folyamán sem megjelölt – magatartása és az elhúzódó betegállománya miatt, továbbá mert a felmentésben közölt időszakot megelőzően sem jelezte a polgármesternek a betegsége miatti távolmaradását. Nem fogadható el ezzel összefüggésben az alperesnek az a fellebbezési érvelése, hogy a felmentésben megjelölt mulasztást egy folyamat olyan végső mozzanataként értékelte, amelyre figyelemmel már nem látott lehetőséget a felperes közalkalmazotti jogviszonya további fenntartására. Lényeges ugyanis, hogy a felmentésről kiállított okirat ilyen folyamatra, illetve korábbi kötelezettségszegő felperesi magatartásra nem hivatkozik, olyan új felmentési okok előadásának és bizonyításának pedig, amelyek közlése a felmentésben nem történt meg, a perben nincs helye (MK.95 számú állásfoglalás III. pont). [23] Azt, hogy a felmentés tényleges valódi oka nem a felmentésről kiállított okiratban feltüntetett egyszeri mulasztás volt, az a nem vitás körülmény is alátámasztja, hogy az alperesi polgármester két ízben is kezdeményezte a felperesnél közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, ami arra utal, hogy nem kívánt a felperessel együtt dolgozni, és a márciusi táppénzes állomány bejelentésének elmulasztása csak ürügyül szolgált számára ahhoz, hogy megszüntesse a felperes jogviszonyát. [24] Egyetért az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a felmentésben tényszerűen közölt indok, nevezetesen a március 16-
5. közötti betegszabadság polgármesterrel való közlésének elmaradása nem okszerű indoka a felmentésnek. A Kjt. 33/A. §

(1)bekezdés a) pontjára alapított felmentés – így a perbeli rendkívüli felmentés is – akkor felel meg az okszerűség követelményének, ha a felmentés Kjt. 33/A. §

(1)bekezdés a) pontjában írt fentebb ismertetett konjunktív feltételei maradéktalanul fennállnak, és ez alapján a közalkalmazotti jogviszony fenntartása a munkáltató számára nem lehetséges. [25] A Kjt. 2. §

(3)bekezdése értelmében az Mt. közalkalmazotti jogviszonyokra is irányadó 6. §

(2)bekezdése szerint a felperest – a fellebbezés etekintetben helyes hivatkozása szerint – közalkalmazotti jogviszonyából származó jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése során munkáltatója felé együttműködési kötelezettség terhelte, amely kötelezettség lényegesnek tekinthető. [26] Az ítélőtábla abban is egyetért az alperessel, hogy ezen együttműködési kötelezettségéből fakadóan a felperesnek közvetlen felettese, a polgármester felé jeleznie kellett, ha szabadság vagy betegség miatt távol maradt munkahelyétől. Ez a kötelezettség a felperest attól függetlenül terhelte, hogy a korábbi polgármester nem követelte meg az intézményvezetőktől, köztük a felperestől sem a távollétek részére történő közvetlen előzetes bejelentését. Nem vitás tény, hogy a felperes ennek a kötelezettségének a felmentésben közölt Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 7 táppénzes időszakot érintően nem tett eleget. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság által is helyesen hivatkozott, és az előző polgármester tanúvallomása által igazolt korábbi gyakorlatra figyelemmel ez a felperesi kötelezettségszegés sem szándékosnak, sem súlyosan gondatlannak nem minősíthető, az alperes ugyanis nem bizonyította, hogy a korábbi gyakorlatot megváltoztató szigorúbb elvárását közölte a felperessel. A korábbi gyakorlatot érintően kiemeli az ítélőtábla, az alperes fellebbezésében tévesen hivatkozott arra, hogy (tanú 1 neve) tanúvallomása cáfolja a felperesnek azt az állítását, miszerint a kialakult gyakorlat alapján a szabadságot és a táppénzes állományt az intézményvezetőknek nem kellett közvetlenül jelezniük a polgármester felé. A tanú valóban tett olyan nyilatkozatot, hogy a táppénzes állományt és a szabadságot az intézményvezetők szóban jelezték felé, ismételt kérdésre viszont azt adta elő, a felperes a TB ügyintézőnek, (vezető-helyettes neve)-nek jelezte, ha szabadságot vett ki, vagy táppénzes állományba került, és erről a TB ügyintéző tájékoztatta őt. [27] Az alperesnek az a fellebbezési érvelése, amely szerint a felperesnek kellett volna kialakítania e tekintetben egy olyan gyakorlatot, hogy a munkahelyi vezető hivatali úton értesüljön a beosztottak keresőképtelenségéről, illetve arról, ha egyéb okból vannak távol a munkahelyüktől, a felperes fellebbezési ellenkérelmében írtakkal szemben nem ellenkérelemváltoztatás és nem új tényállítás, hanem az alperesi védekezés alátámasztásául felhozott jogi érvek kiegészítése, amit az alperes a fellebbezési eljárásban is korlátlanul megtehetett. Az alperesnek ezzel az álláspontjával azonban az ítélőtábla nem ért egyet, ebben a kérdésben a munkahelyi vezetőnek kell közölnie a beosztottjaival a követendő eljárást. [28] Értékelte továbbá az ítélőtábla azt is, az alperes hónapokon keresztül nem kifogásolta, hogy a felperes nem jelzi neki közvetlenül a folyamatosan fennálló keresőképtelenségét, így alappal lehetett abban a hiszemben, hogy elegendő, ha a keresőképtelenségről kiadott orvosi igazolást a kialakult gyakorlatnak megfelelően az intézményvezető-helyettesnek adja le, illetve juttatja el. [29] Lényegesnek ítélte a fentieken túl az ítélőtábla azt a körülményt is, hogy az alperesi polgármester tudott a felperes súlyos és tartós betegségéről, arról, hogy emiatt hónapok óta távol van a munkahelyétől, hiszen éppen erre figyelemmel gondoskodott a felperes helyettesítéséről. Nem hagyható figyelmen kívül ezen túl az sem, hogy az Mt. 6. §

(2)bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség kölcsönösen terheli a munkaviszony (illetve jelen esetben közalkalmazotti jogviszony) alanyait, amely együttműködési kötelezettség alapján az alperes akkor járt volna el helyesen, ha akár közvetlenül a felperesnél, akár a felperes munkatársainál tájékozódik a felperes távollétének okáról, illetve annak várható időtartamáról. [30] Mindezt értékelve az ítélőtábla a felmentésben a felperes terhére rótt – a fentiek szerint sem szándékosnak, sem súlyosan gondatlannak nem tekinthető – kötelezettségszegést nem ítélte jelentősnek, így azt nem fogadta el a felmentés okszerű indokaként. [31] Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [32] Az eredménytelenül fellebbező alperest a Pp. 83. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felperes felszámított, és a periratokhoz csatolt megbízási szerződéssel igazolt, ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltségének megfizetésére. [33] Ugyancsak az alperesi fellebbezés sikertelensége folytán rendelkezett úgy, hogy a személyes illetékmentességben részesülő alperes helyett a feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli [Pp. 102. §

(6)bekezdés]. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.059/2021/4 8 Szeged,

1. február
2. Dr. Szeghő Katalin s.k. a tanács elnöke, előadó Dr. Szőllősiné dr. Tóth Zsuzsanna s.k. Dr. Dobler László s.k. bíró táblabíró