Pkf.20335/2024/2 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdésében foglalt 60 hónapot, ezért a Pevtv.

1. §-a és a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/
2. (VI.30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kr.)
3. §-ának

(1)és

(2)bekezdései alapján erre az időtartamra 400 Ft/nap vagyoni elégtétel illeti meg őt. [3] A kérelmezett a kérelem elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a számított pertartam 2779 nap volt, amelyből a Pevtv. 15. §-ának

(3)-

(5)bekezdései alapján le kell vonni 1252 napot, így a figyelembe vehető pertartam nem haladja meg a 60 hónapot, ezért a kérelmezőnek nem jár vagyoni elégtétel. [4] Az elsőfokú bíróság a fellebbezett végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy fizessen meg az a kérelmezőnek 378 400 Ft-ot, az ezt meghaladó kérelmet pedig elutasította. Kötelezte a kérelmezőt, hogy fizessen meg a kérelmezettnek 9425 Ft elsőfokú perköltséget, Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.335/2024/2 2 az államnak pedig 11 310 Ft feljegyzett elsőfokú illetéket, megállapította ugyanakkor, hogy 11 310 Ft feljegyzett elsőfokú illetéket az állam visel. [5] A határozat fellebbezett részének indokolása szerint a számított pertartam

1. április 14-től
2. december 12-ig 2799 nap, az észszerű idő pedig 1462 nap volt. A számított pertartamból le kellett vonni a
3. március
4. és
5. október
6. között eltelt 193 napot, a
7. január
8. és
9. február
10. között eltelt 43 napot, a
11. február
12. és
13. június
14. között eltelt 112 napot, valamint a
15. május
16. és
17. június
18. között eltelt 43 napot. Ezt meghaladó pertartam-csökkentésre azonban már nem volt lehetőség, ezért a kérelmezett alap nélkül kérte – egyebek mellett – a
19. november 8-től
20. február 25ig eltelt 110 nap, a
21. szeptember 6-tól
22. január 21-ig eltelt 138 nap, a
23. március 16-tól
24. július 9-ig eltelt 116 nap, a
25. január 26-tól
26. március 23-ig eltelt 57 nap és a
27. május 25-től
28. június 1-ig eltelt 8 nap levonását, amelyet az elsőfokú bíróság a végzésében részletesen megindokolt. Erre tekintettel a 2799 napos számított pertartamot csupán 391 nappal csökkentette, így a figyelembe vehető pertartam 2408 nap lett, amely 946 nappal haladta meg az észszerű időt. Mivel pedig a kérelmező csak ez utóbbi időtartamra kért vagyoni elégtételt, a Pevtv.
29. §-a alapján 946 napra 378 400 Ft vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte a kérelmezettet, az ezt meghaladó kérelmet pedig elutasította. [6] A kérelmezett a fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla részben változtassa meg az elsőfokú bíróság végzését, szállítsa le az általa fizetendő vagyoni elégtételt 171 600 Ft-tal. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pevtv.
30. §-ának

(3)és

(4)bekezdéseit, valamint a polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (a továbbiakban:
2. évi Pp.)
3. §-ának

(1)bekezdését és a 151. §-ának

(1)bekezdését akkor, amikor nem csökkentette a számított pertartamot a

1. november 8-től
2. február 25-ig eltelt 110 nappal, a
3. szeptember 6-tól
4. január 21-ig eltelt 138 nappal, a
5. március 16-tól
6. július 9-ig eltelt 116 nappal, a
7. január 26-tól
8. március 23-ig eltelt 57 nappal és a
9. május 25-től
10. június 1-ig eltelt 8 nappal. Mindezt a kérelmezett részben az elleniratában, részben pedig a fellebbezésében részletesen kifejtett indokokkal támasztotta alá. [7] A kérelmező a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés fellebbezett részének a helybenhagyását kérte annak helyes indokai alapján. [8] Az ítélőtáblának a fellebbezés érdemi elbírálása előtt azt kellett megállapítania, hogy annak mi a pontos tartalma. Erre azért volt szükség, mert a kérelmezett a fellebbezésének indokolásaként részben visszautalt az elleniratban foglalt nyilatkozataira. Ahogy azonban azt a Kúria már többször is kifejtette: a polgári perrendtartásról szóló
11. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
12. §-a

(1)bekezdésének d) pontja alapján a fellebbezésben szövegesen körül kell írni azt az eljárási vagy anyagi jogszabálysértést, amin a fellebbezés alapul, ez határozza meg ugyanis a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének terjedelmét (pl.: Kúria Pkf.II.24.839/2019/

1. számú határozatának [7] pontja, Pf.VI.24.583/2022/
2. számú határozatának [15] és [20] pontjai). Mindezt tehát egy korábbi beadványra történő visszautalással nem lehet teljesíteni (pl.: Kúria Pfv.IV.20.829/2022/
3. számú határozatának [26] pontja), mert az parttalanná tenné fellebbezést, és megakadályozná azt, hogy a másodfokú bíróság minden kétséget kizáróan megállapíthassa a felülbírálati jogkörének határait (pl.: Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.428/2022/
4. számú határozatának [30] pontja). Ezért az ítélőtábla nem tekinthette a fellebbezés részének az elleniratot, és nem minősíthette az abban foglalt nyilatkozatokat a fellebbezés indokolásának. E jogi álláspont helyességét az is alátámasztja, hogy az ellenirat a kérelem cáfolatát szolgálja, a fellebbezésben viszont már azokat az érveket kell kifejteni, amelyek a fellebbezett határozatban foglalt konkrét ténybeli és jogi álláspontot támadják. Annak meghatározása pedig, hogy az elleniratban foglalt érvek közül melyek lehetnek alkalmasak a fellebbezett Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.335/2024/2 3 határozatban leírt álláspont cáfolatára, nem a másodfokú bíróság feladata, hanem – a Pp.
5. §-a

(1)bekezdésének d) pontja alapján – a fellebbezőé. Ezért az ítélőtábla a kérelmezett fellebbezésének indokolásaként csak azokat az érveket vehette figyelembe, amelyeket a kérelmezett a fellebbezésében szövegesen is körülírt. [9] Az így meghatározott tartalmú fellebbezés elbírálása során az ítélőtábla – a Pp. 370. §-ának

(2)-

(4)bekezdéseiben foglalt jogszabályi feltételek hiányában – nem léphette át a fellebbezési kérelem és az észrevétel korlátait [Pp. 370. §-ának

(1)bekezdése]. Ezért fellebbezés hiányában nem érinthette az elsőfokú végzés azon rendelkezését, amelyik a kérelmet részben elutasította, és azt sem, amelyik a kérelmezettet 206 800 Ft vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte, hanem kizárólag abban foglalhatott állást, hogy ezt meghaladóan el kell-e utasítani a kérelmet. Ennek eredményeként a fellebbezést alaptalannak találta. [10] Ennek oka az, hogy a vagyoni elégtétel nemcsak a figyelembe vehető pertartam észszerű időt meghaladó részére, hanem az észszerű időt meghaladó teljes pertartamra jár. Ahogy azt a Debreceni Ítélőtábla a BDT2023.

1. szám alatt közzétett Pkf.II.20.458/2022/
2. számú végzésének [26] pontjában már kifejtette: „[a]z az értelmezés feleltethető meg a jogalkotó szándékának, amely szerint a polgári eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel összegének számítása során a vizsgált eljárás teljes időtartamát kell figyelembe venni. Ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz a Pevtv.
3. §-a szerint figyelembe vehető időtartama meghaladja a Pevtv. szerint észszerűnek minősülő időt, úgy az eljárás teljes, a törvény szerinti számítás értelmében meghatározott időszakából kell levonni a Pevtv.
4. §ának

(3)és

(4)bekezdései alapján be nem számítható időtartamot, és ehhez igazodóan kell a vagyoni elégtétel összegét kiszámítani. A törvényi megfogalmazás szerint ugyanis a vagyoni elégtétel a teljes figyelembe vehető időszakért és nem csupán annak az észszerűnek minősülő időtartamot meghaladó részéért jár, ezért az alapeljárás egészét figyelembe kell venni, és nem csupán a Pevtv-ben meghatározott időtartamon felüli időszakot kell kompenzálni. A Pevtv. 7. §-ának

(2)bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz

1. § szerint figyelembe vehető időtartama meghaladja az észszerűnek minősülő időtartamot, a fél pénzbeli igényt érvényesíthet vagyoni elégtételként. Ebből tehát egyértelműen következik, hogy a figyelembe vehető időtartam szükségszerűen több mint az észszerűnek minősülő időtartam. Az R.
2. §-ának

(1)bekezdése azt tartalmazza, hogy a vagyoni elégtétel összegét a bírósági eljárás Pevtv. szerint figyelembe vehető időtartamára eső naptári napoknak és a napi összegnek a szorzataként, egyösszegben kell megállapítani. Mivel pedig a figyelembe vehető időtartamnak többnek kell lenni az észszerűnek minősülő időtartamnál, a csak az észszerű időtartam és a figyelembe vehető időtartam különbözetére hivatkozó számítás a jogszabályi rendelkezések nyelvtani értelmezésével nem támasztható alá.” [11] Mindez azt jelenti, hogy a kérelmező nemcsak a figyelembe vehető pertartam észszerű időt meghaladó részére, hanem a teljes figyelembe vehető pertartamra követelhetett volna vagyoni elégtételt. Ehelyett csupán 1885 napra terjesztette elő a kérelmét, amelyhez a Pevtv. 15. §-ának

(5)bekezdése alapján mind az elsőfokú bíróság, mind pedig az ítélőtábla kötve volt, így ennél több napra nem ítélhetett meg vagyoni elégtételt. Mindez a kérelmezettre nézve azzal a következménnyel járt, hogy az elsőfokú eljárásban olyan elleniratot, a másodfokú eljárásban pedig olyan fellebbezést kellett volna benyújtania, amelyben arra hivatkozik, hogy a kérelmezőt – részben vagy egészben – még az általa lecsökkentett időtartamra sem illeti meg vagyoni elégtétel. Amennyiben ugyanis a figyelembe vehető időtartam az elleniratban/fellebbezésben kért pertartam-csökkentések levonása után is meghaladja a követelt vagyoni elégtételnek megfelelő időtartamot, az teljesen feleslegessé teszi az elleniratban/fellebbezésben kért levonások érdemi elbírálását, hiszen az ilyen Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.335/2024/2 4 tartalommal előterjesztett ellenirat/fellebbezés annak alapossága esetén sem vezethet a kérelem részbeni vagy teljes elutasítására. [12] Jelen esetben a számított pertartam az elsőfokú végzés nem fellebbezett megállapítása szerint 2799 nap volt. Ebből az elsőfokú bíróság fellebbezéssel nem támadott módon 391 napot vont le, így a figyelembe vehető pertartam 2408 nap lett. Amennyiben ebből a kérelmezett fellebbezése folytán le kellene vonni további 429 napot, a figyelembe vehető pertartam 1979 nap lenne. Ez az időtartam azonban még mindig jóval meghaladná azt a 946 napot, amely után a kérelmező az elsőfokú végzés szerint vagyoni elégtételt kapott. Erre tekintettel a fellebbezésben foglalt érvelés nem volt alkalmas arra, hogy az ítélőtábla leszállíthassa a kérelmezőnek megítélt vagyoni elégtételt, ezért a fellebbezés nem foghatott helyt. [13] A kifejtett okok miatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét a Pevtv. 9. §-ának

(4)bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 383. §-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [14] A fellebbezés nem vezetett eredményre, a másodfokon pernyertes kérelmező azonban nem számított fel másodfokú perköltséget, ezért ennek viseléséről nem kellett dönteni [Pp. 82. §-ának

(3)bekezdése]. A másodfokon pervesztes kérelmezett az általa felszámított másodfokú perköltséget maga viseli, a feljegyzett fellebbezési illeték ugyanakkor – a kérelmezett személyes illetékmentessége folytán – az állam terhén marad [Pp. 83. §-ának

(1)bekezdése, 102. §-ának

(1)és

(6)bekezdései]. Debrecen,

1. szeptember
2. Dr. Bakó Pál s.k. a tanács elnöke, Dr. Molnár Tibor Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Árok Krisztián s.k. bíró